motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2011. november 24., csütörtök

katolikus hittan 2. rész

Járjon-e gyermekem katolikus hittanra?



II. rész.

(Őrfi Mária: Jézus tanítványai vagyunk című hittankönyve alapján. Kiadta az általános iskola 2. osztálya számára, Új ember - Márton Áron kiadó.)



Ajánlás



Örömmel ajánlom ezt a 2. osztályosok számára készült hittankönyvet.

A szerző: Őrfi Mária, a győri Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda egyik hitoktatója, aki mind elméleti világos látását, mind hitoktatói tapasztalatát hasznosította ebben a könyvben.

Nem első hittankönyve ez, hiszen már megjelent az 1. osztályosok számára az „Isten gyermekei vagyunk” című könyve, és további könyvek megjelentetését is tervbe vette.

Ha a hitoktatás célja az, hogy gyermekeinket elvezesse az isteni Mesterhez, hogy Őt megismerjék, megszeressék és tanítványaivá legyenek, akkor ez különlegesen is áll erre a kötetre.

Adja Isten, hogy hitoktatóink és hittanos gyermekeink lelki haszonnal és örömmel forgassák ezt az új könyvet.



Győr, 2001. Szent László ünnepén

Dr. Pápai Lajos

győri püspök



Összehasonlítás



Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok”

(János 8:31, Káldi Neovulgáta fordítás)



(az idézetek a katolikus fordításból valók,

eltérő esetben a fordítás meg van nevezve.)



Hogy valóban lelki haszonnal és örömmel tudjuk forgatni ezt a könyvet, össze kell hasonlítanunk Isten ihletett Igéjével, a Szentírással, tehát a Bibliában kinyilatkoztatott, Istentől származó tanításokkal. Ez az összehasonlítás teljesen összhangban van 1Thesszalonika 5:21 kijelentésével:



Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.”



Ha az ebben a könyvben található tanítások megegyeznek a Biblia tanításaival, akkor el kell fogadnunk azokat, de ha nem, akkor el kell utasítanunk őket. Ez esetben nagyon meggondolandó, hogy a gyermekünket katolikus hittanra járassuk.



A hittankönyvet átlapozva a következő fejezetekben találhatóak a Bibliától eltérő tanítások, amelyeket érdemesnek találtam szóvá tenni:



Jézus Krisztus imádása (?)

Az Ige megtestesült Názáretben, Kit Mária szült Betlehemben, Itt vagyok elrejtve kenyérszínben, Imádjuk mindnyájan egyetemben.” (43. oldal)

Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!” (77. oldal)

Kommentár

A Jézus Krisztus imádásának tantétele az ő valóságos Istenségének kikiáltásából következik, mivel ha valóban valóságos Isten, akkor kijár neki az imádat. Ezért aztán igyekeznek kiolvasni a valóságos Istenségét a Bibliából, továbbá az imádatának a jogosultságát. Azonban ez a tantétel is a Biblia tanításának félreértéséből, továbbá előre meghatározott koncepción (Jézus önkényesen értelmezett istenségén) alapszik.

Előzőleg láthattuk, hogy Jézus istensége minőségi értelmű, és az Atya Istenségének kritériumaival alapvetően nem egyezik meg. Nem véletlenül nem tanítja a Jézus imádását sehol a Szentírás.

A félreértés elsősorban a proszküneó görög szó jelentésének félreértéséből adódik, melyet mindenhol imádatnak fordítanak Jézus Krisztussal kapcsolatban. Pl. hogy az apostolok és az angyalok is imádták Jézust. (vö. Lukács 24:52; Zsidók 1:6) Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy ez a szó használva van emberekkel kapcsolatos hódolatra is, amikor emberek hódolnak embereknek (Vö. Jel 3:9) Tehát hogy Jézussal kapcsolatban ez a szó mit jelent, magából a szóból nem dönthető el. Eldönthető viszont az egyetlen helyen lévő proszkünétész szóból, melyet az igaz imádókra használt Jézus, amikor azt mondta, hogy az igaz imádók imádatának a tárgya az Atya:

De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának.” (János 4:23, Káldi Neovulgáta fordítás)

Ugyanez a kijelentés Jézus Krisztussal kapcsolatban nem található sehol, vagyis hogy az igazi imádók szellemben és igazságban imádnák a Fiút (is), vagy a szent szellemet (is). Hanem csak az Atyával van kapcsolatba hozva. Hogy a Fiú imádókat akarna magának, ilyet sehol nem olvasunk, hanem ő másokat, még az ördögöt is az Atya imádására buzdított! (vö. Máté 4:10) Kijelentette, hogy „mi”, - tehát a zsidó nép – köztük Jézussal – azt imádják, akit ismernek, tehát az Ószövetség Istenét, Jehovát (Vö. János 4:22), ellentétben azokkal, akik az imádatban a saját fejük után menve imádnak hamis isteneket. (Vö. Jeremiás 25:6; Zsolt 95:6; 29:2; 2Királyok 17:39; 5Mózes 13:5)

Amikor tehát az elterjedt magyar bibliafordításokban azt olvassuk, hogy Jézus Krisztust imádták, akár az apostolok vagy mások, ott az eredetiben a poszküneó szó található, és csak azért fordítják imádatnak, mivel Jézust eleve valóságos Istennek tartják (tehát a fordítók szentháromsághívők voltak), ugyanakkor a szó másik jelentésével aligha voltak tisztában, vagy pedig egyáltalán nem vették figyelembe. Ennélfogva azok fordították helyesen a szövegeket, akik azt írták, hogy Jézusnak hódoltak, mint pl. az Új Világ fordítás.

Mivel Jézusról az apostolok tudták, hogy nem ő az Isten, hiszen abban az időben a hithű zsidók a Messiárt várták (vö. Luk 2:38; Ján 1:42, 46; Mát 21:10-11), és nem azt, hogy az ősatyák Istene földre születik, ezért ők nem is imádták Istenként Jézust, amikor leborultak előtte, hanem csupán hódolva tisztelték, és ennél azok sem mehetnek tovább, akik mint igazi imádók az imádatukat az Atya felé irányítják.



Mikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nekik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda neki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg neked, hanem az én mennyei Atyám.” (Máté 16:13-17, Károli fordítás)



És ők, miután leborultak előtte, visszatértek Jeruzsálembe nagy örömmel;” (Luk 24:52, Kecskeméthy). - Ez a fordítás így teljesen biblikusnak mondható!



Máshol azt olvassuk: „...felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent,” (János 12:20). Nyilván nem Jézus Krisztus imádására gyűltek össze az emberek, és arról sem olvasunk sehol, hogy Jézus a középpontba akart volna állni, hogy immár őt imádja mindenki, mint a zsidók Istenét. Hanem pontosan ő azonosította a zsidók Istenét mások előtt (Vö. Márk 12:29-33), ő pedig soha nem volt a zsidók Istene. (vö. 5Mózes 4:35; 1Király 8:60)


A szentmise elrendelése



Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: - Ez az én testem, amely értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet és így szólt: - Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, ahányszor csak isztok belőle, az én emlékezetemre.



Jézus meghagyta apostolainak, hogy ugyanazt cselekedjék, amit Ő tett az utolsó vacsorán. Változtassák át a kenyeret és a bort az ő testévé és vérévé.

Az apostolok tudták, hogy amit Jézus kimond, azt meg is valósítja. Ezért is hitték, hogy a kenyér és a bor Jézus szavára az Ő testévé és vérévé változott. Jézus mennyei kenyeret adott nekünk, hogy aki belőle eszik örökké éljen.



Mikor és hogyan ünnepeljük az utolsó vacsora emlékét?



Ezt tegyétek az én emlékezetemre! (71. oldal)



158. Hogyan van jelen Jézus az oltáriszentségben?

Az Oltáriszentségben a feltámadt Jézus van jelen, istenségével és emberségével, testével és vérével, egészen és osztatlanul, mindkét szín alatt.

159. Kinek adott az Úr Jézus hatalmat, hogy a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtassák át?

Az Úr Jézus az apostolainak és utódaiknak adott hatalmat, hogy a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtassák át.

Hozsanna 123 Most lett a kenyér Jézus testévé,

Most vált a színbor Jézus vérévé.

Test már a kenyér, a bor igaz vér,

Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér.

Jézus minden szentmisén eljön közénk. Jézus szeretetének ajándékát mindnyájunknak adta. (72-73. oldal)



kommentár



A katolikus egyház legnagyobb szemfényvesztésének a 'szentmise' mondható, mellyel kapcsolatban állítják: „A szentáldozásban Jézus a saját testét adja nekünk.” (35. oldal). Azt már nem nagyon hangoztatják, hogy az egyház (a keresztények közössége) a Krisztus teste (vö. 1Kor 12:27), és amikor a 'szentinkvizícióban' (?) elevenen égettek meg keresztényeket katolikus jóváhagyással (mert szembe mertek szállni a római katolikus egyház antikrisztusi megnyilvánulásaival), akkor Krisztus saját testét égettették meg. Krisztus ugyanis azt mondta: „A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Máté 25:40).


Ami pedig azt a szöveget illeti, hogy Jézus a szentmisében eljön közéjük, már csak azért sem lehetséges, mert ők maguk kijelentik: „79. Mit jelent az, hogy Jézus fölment a mennybe? Jézus mennybemenetele azt jelenti, hogy embersége megdicsőült, és végleg bevonult Isten mennyei uralmába.” (88. oldal) Most vagy bevonult végleg, vagy nem? Bizony hogy bevonult! Ennélfogva az a szöveg, hogy Krisztus szó szerint, ráadásul testileg megjelenne a katolikus misében, nem más, mint a katolikus fantázia terméke!



A Biblia azt tanítja:



Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk.



Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt...



úgy Krisztus is EGYSZER ÁLDOZTA FEL MAGÁT, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak...” (Zsidók 9:24-26, 28).


A szentélybe való bemenetelről olvassuk:



Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.” (Zsidók 9:12)



Hogy egyszer s mindenkorra bement a szentélybe – ez egyszer s mindenkorra annak az elképzelésnek is a végét kell hogy jelentse, miszerint ő kijönne a szentélyből, hogy szó szerint ismét megjelenjen valahol, akár egy földi templomban, vagy egy földi templom oltárszekrényében őrzött kenyérben, ill. ostyában.



Az Egyszerű fordítás nagyon világosan és érthetően fogalmaz amikor azt mondja, hogy 'egyszer ment be de örökre, így a megmenekülést örökre biztosította' – lásd az idevonatkozó szövegrészt.



A katolikus hittudósok azt mondják erre, azt nem úgy kell érteni, hogy egyszer feláldozta magát (múlt időben) és kész, hanem a misében a pap bemutatja Jézus áldozatát, amely az oltáron minden egyes misében megjelenik, tehát a misében újra és újra jelenvalóvá lesz Jézus áldozata, az egyetlen örök áldozat, amit úgy odahúz a pap az oltárra, mint ahogy a rétestésztát magához húzza az asztalon a háziasszony. (Sztrikovics János vajdasági főesperes hasonlata – Mária rádió)



És vajon miért húzza oda? Majdnem hogy zsarolásnak minősül az a módszer, amit alkalmaznak:



Vianney Szent János egy elhunyt barátjáért mutatott be szentmisét. Úrfölmutatáskor azt mondta: Istenem, és neked adom szent Fiad testét és vérét, te pedig kiengeded barátomat a tisztítótűzből. Valami ilyesmi történik minden kérő szentmisében.” (Családunk katekizmusa, Szent István Társulat, Bp. 1983. 104.old.)



Vagyis Istennek nagylelkűen fölajánlja azt az áldozatot, amit Isten hozott értünk. Cserébe, hogy Isten kiengedjen valakit onnét, ahová a katolikus dogmatika bezárta. Talán az a legtalálóbb szó erre az eljárásra, hogy iszonyú!



A Biblia írja:



Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él.” (Róm 6:10)



Mert ilyen főpap kellett nekünk, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönzött és az egeknél fönségesebb, ki ne legyen kénytelen mindennap, mint a papok, előbb saját vétkeiért tenni áldozatot, azután a népéért, mert egyszer cselekedte ezt, önmagát feláldozván.” (Zsidók 7:26-27, Káldi fordítás)



Vagyis azt mondja, NE LEGYEN KÉNYTELEN MINDENNAP TENNI AZ ÁLDOZATOT!!! - A katolikus papság meg pont ezt teszi. Minden nap, mintegy futószalagon teszi az áldozatot, amióta ezt a formáját kitalálták. De ez teljes félreértése annak, amit a Szentírás Jézus áldozatáról tanít.



Ha azt mondanák, ezek (a kenyér és a bor) csak Jézus halálára emlékeztető jelképek, akkor – legalábbis ebbe a tévtanításba, és - ebbe a téves cselekedetbe nem esnének. De így még a jogalapját is semmissé teszik annak, hogy Krisztus egyszeri halála és Istennek végzett áldozatbemutatása által meg lennének váltva.



Krisztus jelenvalósága a szentmisében?



Hogy pedig még értetőbb legyen ennek a katolikus misében szó szerint (?) jelenlévő áldozatnak a hibás prezentálása, idézzük fel mit mondott egy katolikus pap abban a filmben, amit 2009. dec. 12-én a TV egyik csatornáján vetítettek, s amely a romáknak Rómába utazásáról szólt, akik egy keresztet vittek a római 'szentatyához', hogy az megáldja, és azt visszahozzák ide Magyarországra, mint a megbékélés jelét.



Az egyház azt tanítja, hogy Krisztus egyetlen áldozata válik jelenvalóvá a szentmise áldozatban közöttünk. Úgy ahogy most kibukott a felhők közül a nap, és ezen a szép februári délutánon megmutatja sugarait és a világ valamennyi tavában és folyójában ott csillog az az egyetlen nap fénye. Krisztus egyetlen áldozata csillan föl minden egyes szentmisében.”



Tegyük fel a kérdést. Vajon a nap szó szerint jelenvalóvá válva ott van a világ valamennyi tavában és folyójában? Vagy csak a napnak egy fénytükröződése? Nos ugyanígy, a Krisztus egyszer s mindenkorra megtörtént áldozatának a tükröződése, a jelképe az, amit a kovásztalan kenyér és a bor kiábrázol, és ez a jelkép az, ami szó szerint jelen van, és Krisztusnak a szelleme az ami jelen van, és Istennek a szelleme az, ami jelen van – feltéve ha az Istennek erről szóló igaz tanítása is jelen van.



Hogy megemlékezésről van szó (és nem szó szerinti jelenlétről), bizonyítja az anamnészisz (visszaemlékezés) görög szó használata is. Ez összesen 4 helyen szerepel az Újszövetség görög szövegében:



Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” (Luk 22:19);



Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” (1Kor 11:24);



Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre. (1Kor 11:25);



Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól. Ellenkezőleg, éppen ez emlékeztette őket évről évre a bűnre.” (Zsidók 10:2-3)



Tehát azzal, hogy a Mózesi törvény érvényessége idején élő zsidók folytonosan bemutatták az áldozatot, ez a bűnre emlékeztette őket, mert hiszen a folytonos, állandóan megújuló áldozat a bűnösséggel van kapcsolatba hozva, a bűnnek a jelképes, ideig való eltörlésével. Csakhogy Jézus esetében más a helyzet, hiszen ő



az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt...” (Zsidók 9:26).



Tehát amikor azt mondta, hogy ezt tegyétek az én emlékezetemre, akkor ezzel reá (!) emlékezünk, és nem a bűnre emlékezünk! Az ő egyszeri és megismételhetetlen áldozatára emlékezünk, amely egyszer s mindenkorra való megszentelődést, bűntől való szabadulást eredményez.



Hogy az ember vétkezik, az egy más kérdés, de nem maradhat meg a bűnben, nem gyakorolhatja a bűnt, ha Krisztusban van. vö. :



Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert az ő Lelke („az Ő ereje” - Dr. Masznyik) benne marad; és nem cselekedhetik bűnt, mivel Istentől született.” (Czeglédy Sándor fordítás)



Viszont ha azt tanítjuk, hogy az ő áldozata egy állandóan történő, folyamatosan megújuló, véget nem érő áldozat (mert még mindig szenved a megfeszítettség állapotában – ahogy a katolikusok tanítják), - akkor ezzel azt állítjuk, hogy nem tisztultunk meg a bűntől (gyakorlatilag nem váltattunk meg), hanem a bűnösségünket állandóan ki kell egyensúlyoznunk egy állandóan megújuló áldozattal.



Vagyis még mindig ott tartunk, mint az ókori zsidók, akik az állatáldozatokat újították meg folyamatosan, csak annyi a különbség, hogy itt nem állatáldozatról van szó, hanem Krisztus áldozatáról.



Mi tehát nem beszélhetünk egy folytonosan megújuló áldozatról, hanem csak egy egyszer végbement tökéletes áldozatról, mert hiszen ha folyamatos áldozatról beszélünk, akkor folyamatos bűnben levésről is beszélünk, akkor viszont nem történt meg számunkra megváltás, hanem megtagadjuk a megváltás tényét.



és Jézus Krisztustól, aki hűséges tanú, elsőszülötte a halottaknak, és fejedelme a föld királyainak; aki szeretett minket és megmosott bennünket bűneinktől a saját vére által,” (Jel 1:5, Káldi Neovulgáta fordítás)



Ahogy Zsoltárok 130:8 és Máté 1:21 mondja: „Ő váltja meg Izraelt minden bűnétől... Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”



Időbeli különbség van aközött, hogy megváltja, megszabadítja, és aközött, hogy megmosott a bűneinktől.



A Zsoltáros és Máté egy jövőbeni cselekedetről beszél, a János apostol pedig a Jelenések könyvében már arról beszél, hogy megtörtént a bűntől való megszabadítás, mert megmosott minket a Krisztus – mondja, és nem azt mondja, hogy még mindig mos minket.



A megmosásnak az eredménye az, ami folyamatos, és nem maga a megmosási aktus. Állandó tiszta állapot áll fenn egy egyszeri megváltási aktus révén, és nem egy állandó/folyamatos megtisztítás történik egy állandó/folyamatos áldozat révén.



Tehát áldozatul adta magát (múlt időben), elszenvedte a halált (múlt időben), és hozzáférhetővé tette Ábrahám szellemi magva számára az örökkévaló örökség elnyerését, vagyis az égi királyságban Krisztussal való együtt uralkodás kiváltságát.

Az evangélium talán legszebb kijelentése, amely az emberiség számára szóló üzenet (a Krisztusról szóló jó hír) lényegét fogalmazza meg, így hangzik:

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (János 3:16)

Miben kell tehát hinni? Az Istennek az oda adott, a feláldozott Fiában, és nem a feláldozás alatt lévő, folyamatos áldozatban lévő, az oltárra odahúzható vagy odavarázsolható, szó szerint átváltoztatható, állandó megújulásban lévő áldozatában.

Az ostya nyelése nem a kenyér evése

De ilyen alapon lehetne az akár egy darab cukorka is, vagy bármi, amit le lehet nyelni. Csakhogy itt nem nyelésről van szó, hanem evésről, vagyis egyenesen rágásról. Honnan tudható ez?

Az 1Korinthus 11:26 „Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek,” kifejezésében a görög eszthió (eszik) szó szerepel, de ugyanez van pl. a Cselekedetek 27:35-ben is:

Aztán kezébe vette a kenyeret, hálát adott az Istennek mindannyiuk szeme láttára, megtörte és hozzáfogott enni (eszthió).”

Itt viszont nem az úrvacsoráról van szó, hanem egy hajóutazás során történt kenyérevésről. Nyilván Pál apostol nem nyelte a kenyeret (mint a kacsa a nokedlit), hanem rágta is és úgy ette.

Ugyanilyen evésről beszélt Jézus a kenyér megtörése kapcsán, hogy azt eszik azok (és nem ostyát nyelnek), akik az Újszövetségbe, vagyis a királyság szövetségbe felvétettek uralkodási célból, és nem csak azért, hogy úgy általánosságban benne legyenek.

Tehát a szellemi Izrael tagjairól van szó, mert hogy a szellemi Izraellel van megkötve az új szövetség, és nem minden emberrel van megkötve, mivelhogy nem minden ember tartozik Ábrahám szellemi magvához. (Lásd: Örökösök I. II. rész)

És hogy még azt is tanítják a katolikusok, hogy a Krisztus érdemei mellé még Mária és a szentek érdemei is felsorakoznak, ez csak arra jó, hogy duplán megerősítsék ennek a Krisztus megváltásáról szóló tanításnak az eretnekségét, ne hogy bárki is tévedésbe essen, hogy tudja, hogy miben hisz, és milyen hitért vállal felelősséget az Isten előtt.

Ha pedig ezek után valóban megértettük a Krisztus váltságművének egyszeri és befejezett voltát, akkor az is világos lesz, hogy mit akart azzal mondani, hogy ő jelen van van a nevében összejöttek között. Hogy szó szerint van ott, vagy csak szimbolikusan.

Szimbolikus, nem szó szerinti jelenlét

Nyilván nem szó szerint van közöttük, hanem a szelleme által, vagyis képletesen, tehát nem változik át.



Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mát 18:20)



Az emlékvacsora alkalmával, ezt mondta Jézus:

Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” (Máté 26:27-29)



Nem érdekes, hogy az „ez az én vérem” kijelentés után szőlő termésének nevezte az italt?! (vö. Márk 14:24-25) Akkor mégis csak a szőlő termése, a bor jelképezte/szimbolizálta Jézus vérét, és szó szerint nem változott át, hanem a szőlő termése maradt. Ha meg Jézus nem változtatta át, akkor a pap hogyan tudná megtenni?



[Hasonlóképpen mondja: „E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.” (Lukács 22:20) – Tehát a pohár sem változott át az Újszövetséggé szó szerint!]



A szentmise abban különbözik a keresztáldozattól, hogy Jézus a keresztfán vérontással áldozta föl magát, a szentmisében pedig vérontás nélkül áldozza föl magát.” (Római katholikus kis katekizmus, Sz. I. Társulat, Bp, 1927. - Az esztergomi főegyházmegyei hatóság 3241/1926. sz engedelmével, 95 oldal.)

Ha vérontás nélkül áldozza föl magát, akkor hogy hogy szó szerint a bor Jézus vérévé válik, akkor mégis csak van szó szerinti vérontás. Hiszen a kiontott vére van átváltoztatva szó szerint. És az is rejtély, hogy egy szó szerint átváltoztatott vér hogyan lehet ott egy olyan kenyérben, ami még csak nem is kenyér, hanem kerek ostya. És ha már szó szerint át van változtatva Krisztus vére, akkor miért fehér az ostya, és miért nem piros? Vagy a szó szerinti vér is át van változtatva fehérré? Ezek szerint az is.

Az átváltoztatás képletességéről íme itt egy katolikus példa:



A lélek minden ellenségével szemben óriásokká válunk a szentáldozások által. Szépen őrzi ezt a gondolatot a frankok és a szászok legendája. A keresztény frankok háborúban álltak a pogány szászokkal. A frankok kémeiktől megtudták, mikor készülnek döntő ütközetre ellenségeik. E nap reggelén szentmisén vettek részt és szentáldozáshoz járultak mindnyájan. Azután várták a szászok támadását. Ám azok csak másnap mertek támadni; akkor is elvesztették az ütközetet. A csata után a frankok foglyaiktól kérdik, miért támadtak egy nappal később. Azok bevallják, hogy kora reggeltől figyelték őket, amikor a papjaik a „kicsi fehéret” katonáik szájába tették, úgy látták, hogy ettől mindnyájan óriásokká változtak, ők ezekkel az óriásokkal nem merték felvenni a harcot. A legenda gondolata feltétlenül igaz: a jó szentáldozások révén óriásokká változunk a világ, a test és a sátán minden csábításával szemben.” (Családunk katekizmusa, Szent István Társulat, Bp. 1983. 127. old.)



Nos, ahogy a keresztény frankok a „kicsi fehértől” nem változtak szó szerint óriásokká, és ahogy a katolikusok sem változnak szó szerint óriásokká a szentáldozások révén, ugyanígy nem változik szó szerint se a bor, se a kenyér, se az ostya Jézus testévé és vérévé! (Nem beszélve arról, hogy a háborús háttér is ellenkezik a Krisztus szeretet-törvényével!) De van itt más eltérés is:



A pap két szín alatt áldozik, a hívek csak a kenyér színe alatt. Miért? Azért, mert Krisztus teste eleven test, ahol az eleven test van, ott vér is van, s azért aki a testet magához veszi, Krisztus vérét is magához veszi.” (KALAUZ A KATOLIKUS VALLÁSBA VISSZATÉRŐKNEK - Bilkei Ferenc székesfehérvári esperes-plébános 1942. IV. fejezet - forrás: internet)



A szent áldozáskor az Úr Jézus szent testtét és vérét vesszük magunkhoz, hogy vele tápláljuk lelkünket. Az Úr Jézus azt mondotta: Az én testem bizonnyal étel és az én vérem bizonnyal ital. Az anyaszentegyház manapság csak a kenyér színe alatt nyújtja a híveknek az oltáriszentséget. Nem szükséges, hogy a bor színe alatt is magunkhoz vegyük, mert a kenyér színe alatt az Úr Jézus szent vére is jelen van.” (Római katholikus kis katekizmus, Sz. I. Társulat, Bp, 1927. - Az esztergomi főegyházmegyei hatóság 3241/1926. sz engedelmével, 91. oldal.)



Na és ha Krisztus teste magában foglalja a vérét is, akkor a pap miért eszik külön és iszik külön? Neki nem foglalja magában? A kat. egyház teljesen kiforgatja az egész Úrvacsorát, mondván neki mindehhez hatalma van.



Hanem arról van szó, hogy akiket csecsemőkorban, kiszolgáltatott állapotában megkeresztelnek, azokat a tömegeket futószalagon etetik ostyával, aminek semmi de semmi köze a Krisztus által megparancsolt Úrvacsorához! Azután még ráadásul olyat is le mernek írni:



A helyek szentségének érzékeltetésére idéznünk kellene mindazt, amit az ószövetségi Szentírás a jeruzsálemi templom szentségéről elmond. Pedig annak a legszentebb szentélye, a „szentek szentje” sem volt közelről sem annyira szent, mint a mi templomaink az Oltáriszentség őrzése és a szentmise bemutatása révén.” (Családunk Katekizmusa, Szent István Társulat, Bp, 1983. 407. old.) Máshol meg ezt állítják:



Az Egyház olyan hangosan szeretné ezt mondani, hogy az egész világ meghallja és megtudja, milyen nagy kincset osztogatnak a katolikus templomban. Mindenki jöjjön be és mindenki kérje az Egyháztól a legnagyobb kincsét! Egyedül a szentáldozás miatt érdemes katolikusnak lenni!!” (Családunk katekizmusa, Szent István Társulat, Bp. 1983. 119. old.)



Valóban a jeruzsálemi szentek szentje sem volt annyira szent, mint a katolikus templomok? Itt a szellemi vakságnak olyan mértékű elburjánzásáról van szó, hogyha fizikai lenne, azt dioptriában ki sem lehetne fejezni!



Amikor én 1983-ban két tanú jelenlétében kiléptem a katolikus egyházból, a budafoki katolikus plébánián egy ott tartózkodó személy azt válaszolta kilépési szándékomra: „Nos, oda mehet ahová akar!” A helyiségben meg szinte vágni lehetett a (cigaretta) füstöt.



Összefoglalás



A Biblia tanítása szerint Krisztus egyszeri és megismételhetetlen áldozata (amely nincs szétszedve 'kereszt- és miseáldozat'-ra) sem nem újítható meg, sem nem nem jeleníthető meg (szó szerint!), sem nem tehető folytonossá egészen addig, amíg Krisztus a világ végén vissza nem jön. Krisztus feltámadása óta szellemi testben él, az Atya jobbján foglal helyet, és hústestben többé soha vissza nem tér. A bevégzett áldozata elégséges alap a bűneink bocsánatára, ennélfogva az Úrvacsorán erre a bevégzett áldozatra és a bűntől való szabadulásra emlékezünk.



Jézus szó szerint soha nem jön le a mennyből, és az emlékjegyek, a kenyér és a bor csupán szimbolikus jelentéssel bírnak az ő testére és vérére vonatkozóan. Az, hogy a katolikus misében Krisztus vértelen áldozata van megjelenítve, továbbá szó szerint átváltoztatva, amit a hívők ostya formában vesznek magukhoz, teljességgel a katolikus filozófia tárgykörébe tartozik, semmi bibliai alapja nincs. Ez is ugyanolyan kitaláció, mint a legtöbb jellemző katolikus tantétel.



Felvetődik a kérdés, hogy ezt a szó szerinti átváltoztatást egyáltalán miért találták ki? A válasz az, hogy a tömegeket odavonzzák a misére, és akit csak lehetséges, magukhoz láncoljanak. Úgy látszik, a Biblia igaz tanítása erre a célra nem volt elegendő, ezért folyamodtak egy ájtatos meséhez. Erre (is) mondja Pál apostol:



Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, mert hiszen szemlélői voltunk fenségének.” (2Pét 1:16) Kieszelt mesékre tehát semmi szükség, de ugyanígy kieszelt misékre sem!



Nincs tehát semmi szükség arra, hogy egy bibliai kinyilatkoztatáson alapuló hittel rendelkező család gyermeke katolikus hittanra járjon. Feltéve, ha nem akarják, hogy a gyermekük lelkivilágát a katolikus dogmatika uralja, és a végén a fel s alá lóbált kábító illatú füstölők, felcicomázott külsőségek, és szentségesnek kikiáltott ájtatosságok (ceremóniák) rabja legyen. Ez esetben soha nem fogja tudni magát pártatlanul a Szentírás kinyilatkoztatása által vezettetni, hanem vakon vallja majd a katolikus tömegekkel: „ Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér.”



Hiszi azt amit állítanak:



104 Mi a római pápa?

A római pápa Szent Péter utóda, a püspökök testületének feje, Krisztus helytartója és az egész Egyház pásztora.

Hozsanna 275 Hol Szent Péter sírba téve,

És Rómának dobog szíve

Ezrek ajkán, ezer nyelven

Hő ima zeng édesdeden:

Tartsd meg Isten szent atyánkat,

Krisztusnak helytartóját!



Örülök, hogy Jézus Krisztus Egyházához tartozom! (86. oldal.)



Ha ahhoz tartozna, akkor tudná, hogy Jézus Krisztus egyetlen szent Atyát ismert, a mennyeit (vö. János 17:11), - és a Krisztus Egyházának nincsen két szent atyja. Hogy a római katolikus egyháznak kettő van, és a földi magát Rómából eredezteti, már ebből is tudhatja, hogy a római elsőség és utódlás ugyanolyan utólagos filozófiai magyarázkodáson alapul, mint a teljességgel antikrisztusi szentatyaság. Nemhiába mondja Pál ihletett jövendölése:



Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.



Nem emlékeztek rá, hogy amikor még nálatok voltam, megmondtam ezt nektek?” (2Thess 2:3-5, Káldi Neovulgáta fordítás)



Jó kétezer éves próféciát teljesít be a római katolikus hitehagyott egyház, úgy ahogy van! Csak azok nem ismerik ezt fel, akik lusták magukat kiiskolázni a Szentírásból, ennélfogva nincs is erkölcsi erejük neki ellentmondani. Mindazonáltal a Jézus tanítványságával kapcsolatban az alábbi időtálló kijelentés a mérvadó, és mindenkinek ehhez kell mérnie magát:



Ha valaki másfelé megy, és nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé. Ha azonban valaki megmarad a tanításban, akkor az Atya is és a Fiú is az övé.” (2János 9, Káldi Neovulgáta fordítás)



(Lásd még:


Nincsenek megjegyzések: