motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2012. május 28., hétfő

A puszta lét evolúciója

A puszta lét evolúciója,

vagy a teremtés általi létezés művészete

melyiket választod? 

  A világegyetem eredete és annak teljes megértése 

a szívedben rejtőzik.


A létezés művészete 
 
Isten azzal, hogy életet adott a benne hívőknek, a létezés lélegzetelállítóan szép művészetében részesítette őket. Csak rajtuk múlik, hogy megtanulják-e az életet egyre magasabb színvonalon kiélvezni,1Tim 6:17 a létezés célját nem Istenhez való egyszeri megérkezésként, hanem Vele örökkévaló utazásként felfogni.

Aki viszont az evolúció szemszögéből nézve az életet véletlenszerűen talált pénzként fogja fel, annak sorsszerűen (az evolúció filozófiájához hűen) csak a létfenntartáshoz tartozó örömök adatnak meg, egyfajta vulgáris felemésztése azon éveknek (évtizedeknek), amelyek egynéhány kellemes vagy kellemetlen hullámzás után elkerülhetetlenül az elmúlásba torkollnak.

Nincs se jó, se rossz oka annak, hogy élünk vagy meghalunk. Szokj hozzá. Millió galaxis, százmillió csillag, és az egyiken egy kis folt, egy pillanatra. Ezek vagyunk mi. Elveszve az űrben.
Megpróbálunk megszerezni mindent, és közben elveszítjük azt is, amink van.”
Egy vagyok a Földet benépesítő hat és fél milliárd emberből, (...) aki értelmet keres az életében, a szívszorító fájdalomban, a megbánásban, az őrült nagy szerelmekben, a fájós térdben, és a gyerekeiben való gyönyörködésben. Egy nap minket is elfelednek, mint sok milliárd embert előttünk. Kifürkészhetetlen egy dolog. Mégis, maga az igazság.”
Az élet olyan süti volt, ami a pulton jól nézett ki, de amikor beleharaptam, fűrészpor és só lett belőle.”
Van ugyan igény arra az ezen az oldalon állók körében is, hogy kitörjenek a csupasz létfenntartás egyhangú börtönszorításából, és megéljenek valamennyit a létezés művészetéből, ami nyilvánvalóan az ember teremtettségének lelki alkatából fakad. Ki is találnak ennek érdekében számtalan hasznos vagy haszontalan elfoglaltságot az evolúció talaján állók is, mégis mindez csupán elillanó illúzió ahhoz képest, amiben részük lehetne, ha nem ezen az oldalon állnának.

Ha végignézünk az emberiség ilyetén témában való tarkabarka megosztottságán, jogosan merül fel bennünk, a gondolkodó emberben a kérdés: ki ki hogyan kerül egyik vagy másik oldalra, mi dönti el, valaki hol lyukad ki, és tartósan hol cövekel le?

A válasz az, hogy nem a jó vagy a rossz következtetés tesz valakit igazzá vagy hamissá, hanem eleve a szív rejtett embere, 1Pét 3:4 , a jó vagy a gonosz hozza meg a belső személyiségből fakadó helyes vagy helytelen döntést. Az embert csak kész tények elé kell állítani, és a válaszreakció alapján bekövetkezik a szelektálódás.

A láthatatlan rögtönítélő bíróság ugyanis ott lapul minden tudatos döntést hozni képes öntudatos lényben, amely elől kitérni nem lehet, mert aki esetleg úgy gondolja, hogy tartózkodik a nyílt döntéshozatal felelősségvállalásának teherviselésétől, annak pontosan ez a tartózkodása jelenti a döntést, mert hiszen a tartózkodása tartja távol attól, hogy magát besorolja a jó döntést hozók közé. Aki ugyanis nyíltan nem dönt a jó mellett, de ugyanígy nem dönt a nyilvánvalóan rossz mellett sem, az automatikusan besorolódik a jó döntést nem hozók közé!

Most pedig állítsuk kész tények elé a születéséből kifolyólag szelektálódásra hivatott, gondolkodó képességgel megáldott embert. Mert ugyanis a gondolkodóképességben, és a döntéshozatalban való késztetésben nincs szabad akarat, hanem csak a választásban. Isten mindenkit választásra kötelez azzal, hogy kész tények elé (az univerzum fizikai és természettudományos rendezettsége elé) állít,Róma 1:20 és hogy erről ki milyen döntést hoz, honnan eredezteti, azt a döntést mindenki a személyiségéből kifolyólag a szabad akaratán át hozza meg!

Az egyes ember züllése ott kezdődik, amikor nem mutat érdeklődést az univerzum és a természet rendjének eredete iránt, mert hiszen ez az érdektelensége nem is motiválja őt, hogy ebbe a rendbe beilleszkedjen! (Ez az első szándékos kibúvási kísérlet!)

De előzzük meg az érdektelenséget azzal, hogy felteszünk egy kiindulópontnak alkalmas kérdést, amelyre adandó helyes válasszal felvehetjük a fonalat a tekintetben, hogy válaszra leljünk a „mi végre vagyunk a világon?” – kérdésre.

                                                           Minden összefügg mindennel

Ugyanis az univerzum úgy van megalkotva, hogy minden összefügg mindennel, ahogyan egy nem véletlenen alapuló rendszerhez illik. Ha egy kérdésre jó választ adunk, az elvezet bennünket a következő kérdésen át a jó válaszhoz, és így tovább, ami végül is elvezet minket Istenhez, a mindenség középpontjához. De ha tudatosan rossz választ adunk valamely felvetődött kérdésre, mert direkt ki akarunk térni a jó válaszhoz tartozó felelősség alól, akkor máris szelektálódunk a rendszerrel szemben állók oldalára. Ezzel a rend beilleszkedés ellen hozott döntésünkkel, úgymond: 'kijelöljük magunkat', és csak idő kérdése, hogy a rendszer mögött álló rendező erő mikor nyomja meg a Delete-t, hogy a rendszer kibillentésén fáradozókat kibillentse a rendszerből.


Az alaphelyzetet szemléltessük egy asztalon álló két sakktáblával. Az egyik táblán mind a 32 bábú (16 fehér és 16 fekete) a helyén áll az (egyáltalán nem a véletlen) által előírt sorrendben, a szélétől indulva: bástya, ló, futó, király, királynő, futó, ló bástya, előttük meg a 8 gyalog, egyik oldalon csak fehér bábuk, a másikon csak feketék. A másik táblán pedig a 32 bábú, melyek a színük, és az elnevezésük alapján is összevissza fekszenek, vagyis szanaszét egymáson és egymás mellett keresztben. Egyik sem áll a talpán, és egyik sem áll a helyén. A kérdés ezzel kapcsolatban így hangzik:


Melyik bábuhalmaz mögött áll intelligencia, és melyik bábuhalmaz mögött a véletlen? Egyetlen helyes válasz létezik a felvetett kérdésre, és ezt mindenkinek a belső egyénisége, motiváltsága és becsületessége alapján kell meghoznia.

Játszunk el a gondolattal, és képzeljük el, hogy mind a 32 bábú benne van egy zárt dobozban, amit szüntelenül forgatnak körbe-körbe. Percenként egyszer megnyitnak egy akkora rést a dobozon, amelyen kifér egyetlen egy bábú. Legyen az akár fehér vagy fekete, de először a véletlennek mindenféleképpen bástyát vagy gyalogot kell előhoznia. Vajon mennyi esély van erre? Valamennyi van, de inkább kevés, mint sok.

Tegyük fel, hogy elsőre kijött egy fekete gyalog. Onnantól kezdve minden egyperces rázás után csak fekete színű bábuk kerülhetnek elő (fehérek nem) a következő sorrendben: fekete bástya, fekete gyalog, fekete ló, fekete gyalog, fekete futó, fekete gyalog, fekete király, fekete gyalog, fekete királynő, fekete gyalog, fekete futó, fekete gyalog, fekete ló, fekete gyalog, és fekete bástya. Ezután ugyanennek a sorrendnek kell bekövetkeznie a fehér bábukkal is.

Egyértelmű a következtetés bármely gondolkodással és mindennapi tapasztalatokkal rendelkező lény számára, hogy a véletlen nincs abban a helyzetben, hogy ezt a sorrendet (rendszert) létrehozza. Olyan értelmes ember nem létezik a Földön, aki az életét fel merné tenni arra, hogy ezt a sorrendet a véletlen produkálni tudja. Ha mondjuk egy jó lépés 1 millió dollárt hozna, egy rossz lépés meg 1 cián kapszulát, amit rögtön be is kellene venni, vajon meddig jutna el bárki is, és ki merne erre vállalkozni az értelmesek közül? Épeszű ember egy sem!

Hogy hogy nem, a dolog egyértelmű kimenetele ellenére mégis vannak olyan emberek (nem is kevesen), akiknek a személyisége nem tudja elviselni ezt a szituációt, hanem ki akarnak törni ebből az intelligencia előtti meghátrálásra kényszerített, a véletlennek vesztésre predesztinált helyzetéből, és elkezdenek kiutat keresni.

Pl. azt állítják, hogy az idő és a véletlen együttes fennállása (a nagy számok törvénye alapján) mégiscsak létrehozza a szükséges sorrendet, tehát elképzelhető, hogy fordított a sorrend, a heverő bábuk mögött van az intelligencia, és a helyükön állók mögött a véletlen. Csakhogy sem az idő, sem a véletlen nem old meg semmit, mégpedig a következő egyszerű oknál fogva.

Mondjuk az első napon nem jön össze a várt eredmény. A következő napon újra O-ról kell indulni, és minden O-ról induló napon ugyanannyi az esély, mint az első O-ról induló napon, amikor nem történt semmi. Nem lesz több esély a 7. napon az első naphoz képest, csak mert közben eltelt 6 nap hiábavaló próbálkozásokkal. Mindig és mindig a O-ról kell indulni, és ha egy napot elvesztegettünk hiába, akkor az lenullázódik, és a következő napot ott kezdjük, ahol az elsőt. De a milliomodik napot is ott kezdjük, ahol az elsőt, tehát teljesen előröl. Ezért az idő nem old meg semmit, hivatkozni lehet rá, de semmi másra nem jó, csak arra. Ha pedig úgy gondoljuk, hogy addig rázzuk a dobozt, amíg elő nem jön a szükséges bábú, akkor az már egy céltudatos válogatás, és a rendszerbe mi tesszük bele a szükséges alkatrészt. 
 
Mindazonáltal ha valaki mégis ragaszkodik a véletlen folyamatok szükségszerűen és törvényszerűen bekövetkező sikeréhez, ezzel máris elkövette az értelmetlenségbe kapaszkodás vétségét, és lázadó lett a fennálló rendszerrel szemben, csak mert a szabad akarata ilyen visszaélésre adott alkalmat. A korrektség szemszögéből nézve nem tehetné meg, de a becsületes döntéshozatal határait áttörve – mégis megteszi, vagyis szembefordul azzal a rendszerrel, ami mögött az intelligencia kényszerítő ereje lapul.

Ha most áttesszük az univerzumra a sakktábla-szituációt, az ilyen beállítottságú ember képes arra a döntésre (nem is következtetésre) jutni, hogy az univerzum sokkal bonyolultabb rendezettsége mögött sem az intelligencia áll, hanem a süket és vak véletlen. Aki ilyen döntést hoz, annak számára Isten nem azért nem létezik, mert nem lehet emberi szemekkel látni, hanem mert azt nem akarja meglátni, hogy az univerzum rendezettsége mögött intelligencia van, mégpedig a rendezettséggel arányos mértékű intelligencia. 


Mert hiszen minél bonyolultabb egy rendszer, annál magasabb fokú intelligencia bevetésére van szükség annak létrehozásához, és annál tudatosabb és elvetemültebb konokság kell annak tagadásához! (Hasonlítsunk össze pl. egy Pajtás fényképezőgépet egy CT vagy egy MRI géppel!)


A gonosz ember gonoszságának fokmérője tehát, hogy egy rendszer mögött álló intelligencia szükségességét a véletlen szükségességének a mértékével egyensúlyozza, mondván: - minél bonyolultabb egy rendszer, mögötte a véletlennek annál magasabb rendű a kifejező ereje. És mivel az evolúció teóriája mögé felsorakozott az emberiség igen tetemes része, a züllésnek és a lázadásnak olyan fokú (szellemi, fizikai és biológiai) rendszerellenességével állunk szemben, ami példátlan az eddigi történelemben. 

És hogy ez mire vezethető vissza? Nem az emberi értelemre (hiszen a józan ész fellázad az ilyen következtetés ellen), hanem a romlott emberi szívre. A SZÍV HOZZA MEG A DÖNTÉST, ÉS AZ FELÜLBÍRÁLJA MÉG AZ ELMÉT IS! Mégpedig a bukott, romlott természetű embernek a szíve. Pontosan úgy, ahogyan ezt a Biblia le is írja: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer 17:9

Az istenhit a fékező erő, az evolúció háttértudata meg az inspiráló erő a bukott emberi természetben megbúvó gonoszság kibontakozására. 
 
Az evolúciós teória – hogy egyáltalán létrejött, már annak a következménye, hogy az ember alapjaiban egy megromlott, Istentől, és az irányadó mértékeitől szándékosan elfordult lény, aki elutasítja a természeti rendbe való beilleszkedést, az isteni intelligencia előtti meghódolást. Az univerzum rendje mögötti intelligenciának való ellenszegülés testesült meg az evolúcióban, tehát az első szál, ami összeköthetne Istennel, tudatosan el van szakítva, és ennek látható eredménye az, ahogyan tönkreteszi a teremtő Istennel és az általa létrehozott renddel szemben álló emberiség a Föld nevű bolygót, és egy kiszipolyozott, lestrapált szemétdombbá változtatja.

Az utcán szemetet/csikket eldobó ember megnyilvánulása mögött, tudat alatt a mélyben ugyanaz az életfelfogás lapul: - a rend mögött a véletlen az isten, és ez az isten vak és néma és erőtlen, és belegyűrhető egy papírgalacsinba, és bezárható egy csikkbe, amit, mint kitalált eszmét félre lehet dobni és meg lehet taposni.

Az emberi szívben rejtőzik tehát az univerzum eredete, és aki a véletlennek tulajdonítja, úgy is bánik vele, és aki az Istennek, az ahhoz mérten, a Neki járó tisztelettel és becsülettel. Az egyik védi és gondozza, a másik semmire se tartja és megveti, kihasználja, kizsigereli. Az egyiknek van kitől félnie, mert hisz, a másiknak nincs mitől félnie, mert nem hisz. Nem véletlenül mondta az emberi faj Istentől közénk jött legjobb ismerője Jézus Krisztus: „A szellem bizonyságot tesz a bűnről, hogy nem hisztek.” Ján 16:9
Már a sakktáblánál eldől minden. Ott fordul meg a kocka. A szívben. Hogy inkább hiszi a lehetetlent (a véletlent), mint a lehetségest (a Tervezőt). Ez az első láncszem, a fonál, amit vagy felvesz valaki, vagy nem.
----------------





 


Nincsenek megjegyzések: