motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2012. július 28., szombat

Vatikán és a Duce

Vatikán és a Duce

Az egyház így lett a fasiszta állam vallási fegyvere

a fasiszta állam így lett az egyház világi karja.”


A Vatikán állam 1929 februárjában a fasisztákkal kötött lateráni szerződésben nyerte el mai jellegét. Ennek előzményeiről röviden:


„Nem véletlen, nem a történelem „csínytevése”, hogy a fasizmus éppen katolikus országban született és szilárdult meg először, s hogy hivatalos pályafutása éppen a katolicizmus székhelyén kezdődött. Ezt a tényt számos vallási, társadalmi, gazdasági és politikai tényező is elősegítette. Ezek között tekintélyes helyet foglalt el a Vatikán, amely nem csak „jelenlétével”, hanem tetteivel is támogatta a fasisztákat.” …


„A fasizmus előtt Olaszország és a Vatikán viszonyának a története – akárcsak Spanyolországban – egyet jelentett az állam és egyház közötti elkeseredett ellenségeskedéssel. Az állam ki akarta szabadítani önmagát és az egész országot a katolikus egyház béklyóiból, az egyház pedig minden eszközzel igyekezett fenntartani vagy visszaszerezni azokat a kiváltságokat, amelyekre jogot formált..”


„1922-ben meghalt XV. Benedek pápa. Az új pápa XI. Pius lett – s e név mögött az a Ratti bíboros rejtőzött, aki olyan élénk figyelemmel kísérte a fasizmus pályafutását. A ő trónralépése után új korszak kezdődött a vatikán politikájában. XI. Pius habozás nélkül a fasizmus felé fordította a vatikáni politika kormánykerekét, amelynek már a hatalom megragadása, a „Marcia su Roma” előtt is nagy szolgálatokat tett.”...


„A pápa … 1922 október másodikán levelet intézett az olasz papsághoz. Figyelmeztette őket, hogy ne csatlakozzanak a katolikus párt részvételével alakuló koalícióhoz, ne támogassák azt, hanem maradjanak „semlegesek”. Ilyen lépés ebben az időpontban csak egyet jelenthetett: az új pápa megtette az első közvetlen lépést a fasiszta párt támogatására, amely huszonhat nappal később a „Marcia su Roma” után Victor Emánuel király „meghívására” magához is ragadta a hatalmat.


Alig néhány hónap múlva (1923 január 20) Gasparri bíboros vatikáni államtitkár bizalmas megbeszélést folytatott Mussolinival. Később ezt hasonló tárgyalások egész sora követte. Már ezen az első megbeszélésen megkötötték az alkut a Vatikán és az olasz fasiszták között.” …


„Az új szövetség első „gyümölcse” az volt, hogy Mussolíni egy kis szívességet tett a Vatikánnak. A római Bank, amely egyházi ellenőrzés alatt állott, s ahol a Vatikán, meg a magas egyházi méltóságok helyezték el pénzecskéiket – a csőd szélén állott. Mussolini megmentette a bankot – ami az olasz népnek körülbelül 1 milliárd 500 millió lírájába került. Ezután, mintegy varázsütésre, megszaporodtak azok az egyházi bankok, amelyek a fasizmus vezetőjét dicsőítették.


1923 február 21-én Vannutelli bíboros, a szent kollégium feje, nyilvánosan hajbókolt Mussolininek azért, „mert erejét az ország jólétének szenteli”, és még hozzátette: a Duce-t isten „választotta, hogy megmentse a nemzetet és helyreállítsa annak gazdagságát.”

Voltak természetesen a katolikus párt tömegei között haladó polgári elemek is, akik esetenkint szembeszálltak a fasizmus módszereivel. Akadtak ilyenek az alsóbb papság körében is. A fasiszta rohamcsapatok nem sokat teketóriáztak. Megverték, esetleg legyilkolták ezeket a katolikusokat, illetve papokat. A Vatikánt mindez nem zavarta. A pápai államtitkár tovább csevegett Mussolinival, a prelátusok tovább tovább dicsérték a „vezért”...


„Munkáját a Vatikán azzal tetőzte be, hogy minden katolikus papot utasította: mondjanak le a katolikus pártban viselt politikai vagy adminisztratív tisztségükről. Ez a katolikus párt teljes széthullását jelentette, mert hiszen a párt befolyása a helyi papság irányítása alatt álló visszamaradt mezőgazdasági vidékeken volt a legerősebb.


Ráadásul a pápa az Actio Catholicát olaszországi viszonylatban a püspökök irányítása alá helyezte és szigorúan megtiltotta, hogy az szervezett politikai tevékenységet fejtsen ki. A konkrét helyzetben persze ez azt jelentette, hogy ne harcoljon a politikai élet főszereplője, a fasiszta párt ellen. XI. Pius kifejezetten utasította az összes katolikusokat, hogy csatlakozzanak a fasisztákhoz. Ez arra indította a régi katolikus párt tagjait, hogy százezer számra lépjenek ki a „Néppárt”-ból. A Vatikán tehát még az általa korábban életre hívott katolikus pártot is könyörtelenül odadobta a diadalmaskodó fasisztáknak.


A Vatikánnak ez a taktikája 1923-tól 1926 végéig tartott, amikor is a vezetőjét vesztett és a Vatikán segítségével szétzúzott katolikus pártot Mussolini törvényen kívül helyezte és feloszlatta. A fasiszta diktatúra ekkorra vált teljessé formájára nézve is.


Nem véletlen, hogy éppen ekkor, tehát 1926 októberében kezdett a pápa tárgyalásokat Mussolinivel, amelyek végül is a lateráni szerződés megkötéséhez vezettek.” ...


„Az egyház így lett a fasiszta állam vallási fegyvere – a fasiszta állam így lett az egyház világi karja.” … „a vatikáni hatóságok utasították a papságot, hogy napi miséjük végén mondjanak imát „a királyért és a Ducéért.” (Pro Rege et Duce.) Lehet-e elképzelni szorosabb szövetséget állam és egyház között, mint amilyen a fasizmus és a Vatikán között jött létre?”


A papság szinte külön előjogokat élvező társadalmi réteg rangjára emelkedett. XI. Pius pápa a fasizmussal kapcsolatos kompromisszumok tekintetében elismerte:


Nemcsak hogy tartózkodtunk annak formális és kifejezett elítélésétől, hanem olyan messzire mentünk, hogy lehetségesnek és helyesnek tartottunk olyan megállapodásokat is, amelyeket mások megengedhetetlennek tartottak volna. „(Non Abbiamo Bisogno, 1931.)

[Mint például Jézus Krisztus, aki azt mondta: „Az én országom nem ebből a világból való... nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól” (Ján 17:14-15; 18:36)]


„1932 február 11-én Mussolini, a többszörös gyilkos ünnepélyesen bevonult a Szent Péter bazilikába. Meglocsolták szenteltvízzel, majd térdre roskadt és imádkozni kezdett. Az egyház és a fasizmus sorsa ettől kezdve elválaszthatatlannak látszott. A szövetséget a lateráni szerződés pénzügyi rendelkezései is megszilárdították.


A fasiszta kormány a vállalt összeg felét kormánykötvényekben fizette, s a pápa ígéretet tett, hogy hosszú évekig nem adja el ezeket a kötvényeket. Ily módon A Vatikán anyagi helyzete, jóléte is nem kis mértékben a fasiszta rendszer szilárdságától függött...


Az ezután következő két esztendőben az egyház és a fasizmus kéz a kézben dolgoztak. Az élet minden területén két irányból – fasiszta és egyházi irányból – gondosan összehangolt tervek szerint 'dolgozták meg' az embereket, elsősorban a fiatalságot.„


Ebből a célból „a fasizmus és a Vatikán megegyezése szerint az iskolakönyvek terjedelmének harmadrészét „tisztán vallásos” kérdéseknek (katekizmus, imák, stb.), kétharmad részét pedig a fasizmus és a rablóháború dicséretének szentelték!


A papság együtt dolgozott a fasiszta vezetőkkel. A pápa és a Duce tovább dicsőítették egymást s valóban úgy is viselkedtek, mint két jó barát, akiknek egyéb vágyuk sincs, mint a „nép” jólétén munkálkodni.”


[Ide kívánkozik Jézusnak ama kijelentése: „Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek?” (János 5:44).]


„Persze Mussolini, aki ingyen sohasem adott semmit, nem azért csúszkált térdre rogyva a Szent Péter templom kövezetén, mert hirtelen meglátta a mennyei világosságot. Megvolt a maga terve, amelynek sikeres végrehajtásához a katolikus egyház segítségére volt szüksége.


1935-ben megindította a fasiszta agressziók sorozatát, azt a sorozatot, amely végül is egyik fő oka lett a 2. világháború kitörésének: a fasiszta Olaszország megtámadta és elfoglalta Abesszíniát. A Vatikán ebben a kalandban is a fasizmus „nagy szövetségese” maradt.”...


„A nápolyi érsek Mussolini érdekében még a Madonnát is bevezette a harcba, akinek a képmását Pompéjitől egészen Nápolyig hurcolták. A kép mögött félrevezetett, szerencsétlen hadiárvák, hadiözvegyek, hadirokkantak, vénasszonyok és fasiszta rohamosztagosok meneteltek. Az épületes menet fölött a fasiszta légierő gépei dübörögtek és röpcédulákat szórtak a zarándokokra.


A cédulákon a szent szüzet dicsérő mondatok a fasizmust és az abessziniai háborút dicsőítő tirádákkal keveredtek. Az érsek úr végül is felpattant egy fasiszta tank tetejére és ünnepélyesen megáldotta a felizgatott tömeget.”


„Abesszína meghódításával a fasizmus és az egyház tevékenysége előtt új terület nyílott meg. A fasiszta rablóseregeket papok, misszionáriusok, apácák hadserege követte, akik hozzáláttak a régi abessziniai vallás kigyomlálásához és a térítéshez. Hiszen – mint ahogy a milánói bíboros mondotta – az olasz lobogó „megtisztítja az utat … a missziós propaganda előtt.”

Vagy, amint a taratntói érsek jelentette ki, amikor éppen egy tengeralattjárón cerebrált misét: „Az abbesszinek ellen viselt háborút suzent háborúnak, kereszteshadjáratnak kell tekinteni” … mert az olasz győzelem „Abessziniát a hitetlenek és eretnekek országát megnyitja a katolikus hit előtt.” ...


Mussolini megemlékezésében kijelentette, hogy mennyire hálás „azért a kitűnő együtt működésért, amelyet a papság az abessziniai hadjárat idején tanúsított.... és különös rokonszenvvel emlékezünk vissza az olasz püspökök hazafiasságának példáira, akik a templomok aranyát elvitték a fasiszta párt helyi szervezeteihez, míg a plébánosok harcra hívták az olaszokat”.


Amikor Mussolini befejezte szavait, az érsekek és püspökök újra meg újra az isteni gondviselés áldását kérték a 'vezérre', lelkesen éltették és újra „Duce, Duce, Duce” - kórusba kezdtek.” ... („Corriere della Sera”, 1938. január 10.)


A Vatikán teljesen nyíltan támogatta azokat az intézményeket és személyeket, akik felelősek voltak a fasizmus felemelkedéséért és uralomra jutásáért.... olyan szerepet játszott ezekben az eseményekben, hogy nem kérhet felmentést a történelem ítélőszéke előtt.” (Avro Manhattan: THE CATHOLIC CHURCH AGAINST THE TWENTIETH CENTURY (Watts and Co. London, 1949, IX. fejezet, részletek; XIX. fejezet: végkövetkeztetések)


Ma ezt a lépésüket a következőképpen látják:


Mussolininek szüksége volt az egyház támogatására. Mussolini diktatúrája számos nehézséggel küzdött, és a vezér tisztában volt vele, hogy nem élvezi a társadalom teljes körű támogatását. Arra számított, hogy amennyiben szót ért az egyházzal, az mind neki, mind rendszerének hasznára válik. Számított a papok támogatására. Az olasz katolikusok hazafias érzelmeit pedig afrikai gyarmatosító tervei érdekében akarta felhasználni.


Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy véleményem szerint az egyház helyesen járt el, amikor megegyezésre törekedett. Viszont az a tény, hogy a megállapodás másik aláírója egy diktátor volt, semmiképpen sem tekinthető helyes dolognak.” (Luigi Accatoli, Corriera della serra – a Vatikán szakértője - A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)


Tehát az egészet elintézik azzal, hogy az volt helytelen, hogy egy diktátor írta alá a megállapodást. Hogy ők aláírták, az nem volt helytelen. Vagyis teljes felmentést adnak maguknak.


Ezek szerint, ha pl. egy keresztény lefekszik egy prostituálttal, abban csak annyi a helytelen, hogy a másik prostituált. És a felelősséget neki kell viselnie! Maga a keresztény ártatlan!


Ellenben mit olvasunk Pál írásában:


Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy aki tisztátalannal egyesül, az egy testté lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Ketten egy testté lesznek. Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele.” (1Korinthus 6:15-17)


Meg azt is írja:


Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem. Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük - mondja az Úr -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek - mondja az Úr, a Mindenható.” (2Korinthus 6:16-18 )


Továbbá Jakab 4:4:


Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek.”


Vagyis egy olyan szövetségkötés, amely Isten szent népe között és egy fasiszta (gyilkolásban már akkor vétkes) kormánya között esik meg egyéni érdekekből, ez pontosan az a cselekedet, amitől az ősi Izrael paráznává lett Isten szemében, amikor az környező nemzetekhez hajolt, politikai szövetségeket kötött bálványimádó nemzetekkel, függeni kezdett tőlük, és hűtlen lett az Istennel való kapcsolatában. (vö. „Ez 23,5 szövetkezett az asszíriusokkal, és szolgált azok bálványainak. Lásd Ezekiel 16,28.” (Káldi bibliafordítás lábjegyzete)


Az akkori zsidók tehát fogták, és becsukták a Mózes törvénykönyvét. És elkövették a szellemi paráznaságot. A Vatikán vezetői meg becsukták a Bibliát, és ugyanúgy elkövették a szellemi paráznaságot.


A cél szentesíti az eszközt alapon, az ördög hátára lépve léptek tovább, de hogy közben paráznává lettek, azt nem nézi senki. Ők különösen nem! Bementek a gyóntató ketrec meleg félhomályába és utána letudták a lelkiismeretüket. Megtörölték a szájukat, és minden mehet tovább. Szépen kisütött a nap.


Elvégre „a Katolikus Egyház nem azért Szent, mert a tagjai azok, mind egyenként, hanem mert Krisztus a Fő Szent.”


A római katolikus anyaszentegyház szent, mert szent az alapítója és tanítása, és mert sok szentet nevelt és nevel.” (Bibliai történetek a katekizmus igazságaival, hittankönyv, SZ.I:Társulat, 1968. 112. oldal.)


Úgy látszik az ilyen szentségtelen gyakorlatok nem befolyásolják az egyház szentségét, mert az attól még (vagy bármilyen más szentségtelen gyakorlattól) szent marad. Lehet valaki szent, miközben szentségtelen gyakorlatokat folytat? A szentírás felteszi a kérdést:


Vehet-é valaki tüzet az ő kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének?”(Példabeszédek 6:27, Károli ford.)


De úgy is feltehetjük a kérdést: Vajon Jézus Krisztus kötött volna konkordátumot a fasiszta Mussolinivel? És ha a katolikus milliók közösséget ápolnak azokkal, akiknek a létezése egy ilyen szentségtelen szerződésen alapszik, akkor csak azért szentek, mert Krisztus a Fő szent?


Isten azt mondta az ókori Izraelnek: Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül,” (Ámos 3:2, MBT. ford.) Ha a katolikus egyház az ellenképi Izraelnek tartja magát (Isten igaz népének), akkor Istennek ezt a szövetségét hogyan szentségtelenítheti meg azáltal, hogy közösségre lép egy diktatórikus náci hatalom gyilkos vezérével? Ha ez nem felségárulás, akkor micsoda?


Mussolíni pompára törő, tervező ötlete egyszer s mindenkorra beírta magát Róma tájképébe. A bazilika felé haladva olyan utcán lépkedünk, amely egy diktátor szeszélyének, és illetve olyan események emlékét őrzi, amelyek következményeképpen megalakult Vatikán város állam. Így alakul a történelem, így fest az idő múlásának története.


* * *

A pápa dicséretéről a római katolikus egyház sajtóorgánuma így zengedez: „Az nem elég, hogy az emberek csak azt tudják, hogy a Pápa az egyház feje...; azt is meg kell érteniük, hogy hitük és vallási életük is belőle fakad; hogy benne található az a kötelék, amely egymáshoz köti a katolikusokat, az az erő, amely megerősíti, az a fény, amely vezeti őket, ő az isteni kegyelem sáfára, hitünk áldásainak közvetítője, az igazság fenntartója, az elnyomottak védelmezője.” (La Civilta cattolica,1867, 12. kötet, 86.old.)

- no és: a fasiszták kebelbarátja... (ezt kihagyta)

Mert mit állítanak magukról a katolikus egyház vezetői? Hogy Péter apostol legitim utódai, és mindenki más csak tévelyeg, és nincsen apostoli felhatalmazása, kinevezése, jogfolytonossága.


az üdvösség eszközeit hiánytalanul (…) csak Krisztus katolikus egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el. Hitünk szerint a Péter vezetése alatt álló egyetlen apostoli kollégiumra bízta az Úr az újszövetség összes javait, hogy ezekből hozza létre a földön az egy krisztusi testet; ebbe kell teljesen beépülniük mindazoknak, akik már valamiképpen hozzátartoznak Isten népéhez.” UR 3; vö. ÖD 17: „Krisztus egyetlen Egyháza a Péter utóda és a vele közösségben levő püspökök általkormányzott katolikus Egyházban létezik”, mivel „a kinyilatkoztatott igazság, a szentségek, és a szolgálat teljessége, melyet Krisztus Egyháza épülésére és sajátos küldetésének teljesítésére adott, a katolikus egyház közösségében található meg”. (ZAMFIR KORINNA: AZ EUKARISZTIA ÉRTELMEZÉSE A LIMAI DOKUMENTUMBAN - A szerző a kolozsvári Római Katolikus Teológiai Karon exegézist, szentségtant és ökumenizmust tanít.)


Ellenben: Ha valaki Róma tájképében talál a krisztusi mintából egyetlen szikrát is, az ne felejtsen el szólni!!!

(a képek illusztrációk)

Nincsenek megjegyzések: