motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2012. szeptember 29., szombat

Cölibátus - miért nem lehet kötelezővé tenni ?


Miért nem lehet kötelezővé tenni a cölibátust

Aki meg tudja érteni, értse meg.” (Máté 19:12, Káldi Neovulgáta ford.)  

Miért kell a papi cölibátus? - Ki követeli meg? - A követelők sem tartották be- A cölibátus 
szabadon választásának elismerése - Az apostolok nem követték Babilon elvárásait - A 
lexikonok nyíltan elismerik - A cölibátus erkölcsi károkat is okozhat - Miért védik a
 cölibátus gyakorlatát? - A pápai álláspont azonosít – Utószó - Egy kis adalék – 
Összefoglalás
MIÉRT KELL A PAPI CÖLIBÁTUS?
(A SZENTKORONA RÁDIÓ HONLAPJÁRÓL)
A katolikus papságot bírálók közül sokan ésszerűtlen, idejét múlt dolognak tartják a cölibátust. Az ő érveiket azt hiszem, nem kell bővebben kifejtenem. Ebben a cikkben szeretném a másik oldal, a Szentszék érveit bemutatni.1
Mielőtt még bármilyen véleményt is alkotnánk, először meg kell értenünk, mi is pontosan a cölibátus, honnan ered, miért hozták létre.

A cölibátus papi nőtlenség, pontosabban nőtlen papság. A nyugati katolikus egyházban áldozópappá csak nőtlen embereket szentelnek. Ennek eredete a katolikus teológia szerint Jézus és az apostolok példája, akik nőtlenül, illetve a feleségüktől elválva vállalták a szent szolgálatot. 2A cölibátus célja, hogy az áldozópap minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és a szent szolgálathoz (vö 1Kor 7, 32-35). A Tridenti zsinat (1545-63) dogmát fogalmazott meg, miszerint a nőtlen és szűzi állapot vallásgyakorlás szempontjából jobb és boldogabb, mint a házas állapot (DS 1810).3

Az egész történelmen keresztül sok különböző valláshoz tartozó, számtalan istenfélő férfi és nő választotta, hogy szüzességi fogadalmat tesz. Miért? Sok esetben azért, mert úgy hitték, hogy a testi, anyagi dolgok „a gonosz székét” jelentik. Ez hozta létre azt a filozófiát, mely szerint a szellemi tisztaság csak úgy lehetséges, ha mindenféle szexuális tevékenységtől tartózkodunk. A Bibliának azonban nem ez a nézőpontja. A Biblia a házasságot tiszta, szent és Istentől kapott ajándéknak tekinti. A Mózes első könyvében található teremtési beszámoló a házasságot egyértelműen úgy írja le, mint amely Isten szemében „jó”, és nyilvánvalóan nem úgy, mint amely korlátot jelent az Istennel ápolt, szellemileg tiszta kapcsolatban (1Mózes 1:26–28, 31; 2:18, 22–24; lásd még a Példabeszédek 5:15–19-et is).4
Bár a Biblia igen nagyra becsüli a házasságot, egyáltalán nem ítéli el az egyedüllétet, ha azt valaki szabad akaratából választja. És ezen van a hangsúly: a SZABAD AKARAT! A Biblia ezt úgy javasolja, mint amely kívánatos életút némelyek számára (1Korinthus 7:7, 8). Jézus Krisztus azt mondta, hogy néhány férfi és nő szándékosan választotta az egyedüllét életútját (Máté 19:12).5

Sokan – még a katolikusok közül is – azt mondják, hogy, ha az egyház eltörölné a latin egyházban a cölibátus feltételét, akkor megszűnne az újabban keletkezett hivatási krízisből eredő paphiány. Az Apostoli Szentszék papsággal foglalkozó hivatala, a Klérus Kongregáció 2000-ben kiadott egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy a hivatási krízis megszűnőben van, és ezt a statisztikai adatok is jól mutatják: a papi hivatásra egyre emelkedő létszámban jelentkeznek a világon. A hivatások száma csak Európában csökken vagy stagnál a lakosság számához viszonyítva. Ez világosan megmutatja, hogy nincs összefüggés a hivatások száma és a cölibátus között, hanem más okokat kell a paphiány hátterében látni.

Azt hátterében is érvként szokták felhozni, hogy a mostanában keletkező (főként amerikai) pedofil botrányok sem lennének, ha engedné az egyház a papok nősülését. Csakhogy, ha egy embernek aberrált szexuális vágyai vannak, akkor arra nem megoldás a házasság.6 Ezt a statisztikák bizonyítják, ugyanis nem magasabb a pedofília aránya a nőtlen papok között mint a házas papok, vagy nem katolikus házas lelkészek között. Sőt, az arány alacsonyabb. Hogy miért csak a nőtlen papok pedofil botrányai kerülnek az újságok címoldalaira, azt a liberális médiától kellene megkérdezni.
Magyar vonatkozásban megjegyezhetünk még egy dolgot, ami a kommunizmus elleni harchoz kapcsolódik. Sokan ugyanis a protestánsok közül azért lettek békepapok, mert nem akarták a családjukat üldözésnek kitenni, és ez egy bizonyos szempontból érthető is. Egy katolikus papnak vagy apácának viszont nincs vesztenivalója, ezt Mindszenty példája is bizonyítja. A napokban beszélgettem egy ferences szerzetessel, aki a szegénységi fogadalmat és a cölibátust egyenesen Isten különös ajándékaként mutatta be. 7Hiszen – mivel nincs családja – nem érdekli a pénz, illetve több ideje van a gyülekezetre, hogy szabadabban szentelje magát Isten és az emberek szolgálatára, „osztatlan szívvel” kapcsolódik Krisztushoz. Az katolikus egyház ezen döntését lehet bírálni, a cölibátust vállaló 8és abban élő papok azonban jól tudják, hogy a cölibátus nem teher (egy házasságot is be lehet teherként mutatni).
1Miért nem a Szentírás érveit akarja bemutatni? Ezek szerint neki a katolikus 'szentszék' az fontosabb, mint az ISTENI SZENTSZÉK véleménye!

2Teljesen valótlanságot állít, amikor azt mondja, hogy az apostolok elváltak a feleségüktől a szent szolgálat miatt. Ezt honnan veszi, amikor a Szentírás ezt sehol nem állítja?!

3Hogy a házasság nélküli állapot elősegítheti a szent szolgálat végzését, ezt már Pál apostol kifejtette az előzőekben idézett igékben, teljesen felesleges volt ezt utólag dogmává tenni, különösen, hogy ez az állapot nem mindenkinek felel meg, hiszen Pál azt is mondja a Krisztus papi gyülekezetéhez tartozóknak, hogy jobb házasságban élni, mint égni. Tehát akinek az egyedüllét nem felel meg, az megházasodhat! (vö. 1Korinthus 7:9)

4A cikkíró is látja, hogy az isteni elrendezésben teljesen elfogadható dolog a házasság, és sehol nincs megtiltva.

5Ha Krisztus azt mondta, hogy némelyek (akiknek megadatott) szándékosan VÁLASZTOTTÁK az egyedüllétet, ez azt mutatja, hogy volt VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGÜK, és nem pedig azt mondta, hogy a cölibátus feltétel (akikre ráerőszakolják), mint ahogy ez meg van szabva a latin egyházban, teljesen önkényes módon. (vö. Máté 19:11-12) 

6Pál kijelentése lett idézve, miszerint jobb házasságban élni, mint égni. Bizony az a valóság, ha a házasságban valaki nem találja meg a szexuális kielégülését, akkor könnyebben vetemedik erkölcstelen cselekedetekre. Ez nem feltétlenül van így, de a házasság az mégiscsak védelem, hogy az ember ott találja meg a vágyai kielégülését, és nem máshol, ill. más, akár abberált módon.

7Nyilván a saját maga számára mutatta be, és nem azt mondta, hogy Isten különös ajándéka mindenkinek adatott. Ezt már csak azért sem mondhatta, mert Krisztus sem ezt mondta, hanem azt, hogy ez az ajándék valakinek megvan, valakinek meg nincs meg(adva) -, mindenki azzal és úgy él, ahogy neki az a legmegfelelőbb!

8Nem a cölibátus vállalásával van a baj, hanem azzal, hogy a cölibátus vállalásának vagy éppen nem vállalásának a szabad döntési lehetőségét nem adja meg, tehát felülbírálja Krisztust és az isteni tanítást. Egészen világosan kifejezve a katolikus egyház ráerőszakolja a cölibátust a papjaira olyan indokkal, amely indok a Szentírás szerint csupán lehetőséget biztosít a cölibátusra, de azt semmiképpen nem teszi kötelezővé!
MIÉRT NEM LEHET KÖTELEZŐVÉ TENNI A PAPI CÖLIBÁTUST?

KI KÖVETELI MEG?

A katolikus egyház megköveteli a nőtlenséget, csakhogy a Biblia nem követeli meg, hogy a keresztény lelkészek cölibátust fogadjanak. (Lásd: „A lat. szert-ban a „klerikusok kötelesek a mennyek országa kedvéért örökös és teljes önmegtartóztatásban (continentia) élni”. (Magyar katolikus lexikon: cölibátus)

Némely buzgó katolikus hitvédő szerint teljesen elfogult állítás az, mely szerint a katolikus egyházban „kierőszakolt cölibátus” van, merthogy ez egyáltalán nem igaz, hanem csupán csak az önként választott cölibátus létezik, amely nélkülözhetetlen egy bizonyos hivatáshoz. Bárki, aki azt állítja, hogy ráerőszakolták a cölibátust, az hazudik.

Nos, vizsgáljuk meg. „Ratzinger bíboros felveszi a telefont, s felhív egy papot Los Angelesben, közölvén vele, hogy vagy megsemmisíti a püspököknek a cölibátussal kapcsolatos véleményére vonatkozó kutatása eredményeit, vagy csomagol és egy órán belül eltűnik.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 291. oldal.)

Carol Wojtyla pedig hosszú enciklikát adott ki az irgalomról, de ugyanakkor a házasságra lépett papok számára még sincs irgalom. („Az a tény, hogy a papokat még mindig nem engedi házasodni, csak egyetlen példa arra, hogy milyen könnyedén túlteszi magát a bibliai tanításon és az első évezred nagy katolikus hagyományán, előnyben részesítve a 11. század egyházjogát.” - Hans Küng: A Pápajubileum mérlege)

Akkor vajon miért nincs irgalom a házasságra lépett papok esetében, ha nincs rájuk erőszakolva a cölibátus? Vajon ki hazudik, aki szerint nincs erőszakkal megtiltva a házasságkötés, vagy aki szerint erőszakkal meg van tiltva?

A hagyományos gyakorlat szerint önmagától beálló kiközösítést a házasság megkísérlése von maga után, hiszen ez nyilvános jogi aktus. Az ágyasság (vagyis a tartós élettársi viszony) csak a "botrányosan kitartó" klerikus esetében von maga után felfüggesztést, amihez, ha a büntetendő cselekmény figyelmeztetés ellenére is tovább tart, fokozatosan további büntetések adhatók hozzá, egészen a klerikusi állapotból való elbocsátásig. A házasság meg nyilván 'botrányosan tovább tartó büntetendő cselekmény' – legalábbis a legfelsőbb egyházvezetés álszent kérlelhetetlenségének szemében.

Azzal érvelnek, hogy Jézus is nőtlen volt. Ez, és Pál apostol egyeseknek szóló ajánlásai (1Kor 7) azonban a nőtlenségre hivatottak számára nyújtanak eligazítást. Viszont sehol nincs utalás a papi hivatás és a nőtlenség kötelező összekapcsolására. Ellenkezőleg, az ősegyház gyakorlata és Pál apostol útmutatásai éppen a keresztény házasságban való kipróbáltságot sorolják a papi hivatás feltételei közé. (vö. 1Tim 3). Az kétségtelen, hogy a mennyek országáért vállalt szexuális önmegtartóztatást értékként ismeri el az Újszövetség (Mt 19,12; I. Kor 7,32: „aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik”, MBT. ford.), a hivatalviselők számára azonban ilyen előírást nem találunk.

Azt, hogy egy pap melyik életformában tud hatékonyabban működni, hol tudja jobban megvalósítani a szeretetet, ezt neki szabadon kellene eldöntenie. Ma viszont ha valaki pap akar lenni, akkor ha tetszik, ha nem, vállalni kell a cölibátusi életformát. Pedig az Egyházjog 219. kánonja kimondja: „Az összes Krisztus-hívőknek joguk van ahhoz, hogy életállapotukat minden kényszertől mentesen válasszák meg.”

Vajon nem azt mondta-e Pál, ha mégis erős vágyat érzel a házasságra jobb megházasodni, mint szenvedélytől égni? (1Korintus 7:9) Nem-e ez az irgalom kifejezése, mintsem a szankció azok ellen, akik keresztény létükre házasságot kötnek?! Hiszen Pál azoknak írt, akik Krisztus pap-királyi gyülekezetéhez tartoztak, és nem valamiféle 'laikus osztálynak'. (vö. 1Péter 2:9) Lásd: „az egyik nőtlenségre hivatott, a másiknak másmilyen adománya van (1Kor 7,7)”. (Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, 1986. 719. oldal)

Adomány ide vagy oda, a katolikus egyházvezetés az emberi igénynek ezt a fajta lehetséges oldalát nem tartja valami sokra. Hanem a nőtlenséget, mint túlhangsúlyozott eszményi állapotot mutatja be, amely a legnemesebb áldozatok közül való, olyan szép és olyan értékes, hogy a valódi szeretetnek nem is lehet más a fokmérője. Egyenesen az „EGYHÁZI REND SZENTSÉGE”-i közül való:

A papi nőtlenség nem érzéketlen lemondás a szeretetről. Azzal, hogy nem kötik le magukat egy kis család számára, mindig készek maradnak, hogy Istentől reájuk bízott nagyobb családjukat készséges, egészen az élet feláldozásáig odaadó szeretettel szolgálják A papi tisztaság nem lehűtött, hanem az Isten és az egyházi közösség legmagasabb izzásáig felfokozott szeretete. A zsinat legalább négyszer igen lelkesen beszél az „Istennek erről a drága ajándékáról.” A pap tisztaságát a zsolozsma őrzi és irányítja állandóan Istenre, hogy ne csak önmegtagadás, az érzékekkel való dacolás legyen, hanem a földi szerelem átértékelése és felmagasztosítása az égi szeretet tüzében...

Az igazi szüzesség is forró istenszereteten alapul. Nem hidegség, nem dacolás az érzékekkel, mint a római Veszta-szűzek büszke és hideg, kikényszerített tisztasága volt. Akik az Isten szeretetéért vállalják a tisztaságot, azok nem véletlenül házasság nélkül maradt vénlányok vagy agglegények. Nem száraz kórók. Isten mentsen az ilyen szüzességtől! A katolikus papok és szerzetesnők tisztasága az „égi szerelem” izzása az emberi szívekben. Az Egyház nagy gyöngédsége szeretett jegyese, az Úr Jézus Krisztus iránt, akit főként az Oltáriszentség titka iránti finom tiszteletből akar szüzi papsággal körülvenni.” (Családunk Katekizmusa, Szent István Társulat, Bp, 1983. 202., 466. old.)

Ehhez képest a történelmi valóság egészen mást mutat, mivelhogy a 'kényszerű eszményiség' idealizálása a 'választott eszményiség' realizálódásában is csúfos kudarcot vallott. Bár a cölibátus valóban az evangéliumi tisztaság egyik megélési formája. De a tisztaság nem a moralisták által hangoztatott szűzi állapotot jelenti. Jézus azt mondta a tanítványainak:"Ti már tiszták vagytok a tőlem kapott tanítás hatására". (Ján 15,3, Békés-Dalos ford.) Ugyanakkor az egyház által kapott tanítás (melyben a papi hivatást Jézustól akart misztériumnak állítják be) sokaknak éppen nem a tisztaságot eredményezte.

A KÖVETELŐK SEM TARTOTTÁK BE

Vajon nem ugyanaz van-e most is, mint régen, amikor a reneszánsz pápák vaskézzel őrködtek afelett, hogy egyházukban érvényesüljön a cölibátus, ám a történészek nem tudják megmondani, hány gyermeket nemzettek e 'szentatyák', akik mérhetetlen luxusban éltek és szemérmetlen gátlástalansággal hódoltak bűnös élvezeteiknek.

Egy X. századból származó szabályzat így írja: „A papok jól tudják, hogy nincs joguk megnősülni... Némelyikük azonban még ennél is nagyobb bűnt idéz fejére, amennyiben két vagy három nőt is feleségül vesz, mások pedig ugyan elbocsátják első feleségüket, de újra nősülnek, amíg volt feleségük él, amit egyetlen keresztény ember sem tenne meg, nem hogy pap.” A cölibátus megvalósításának kísérlete szokás szerint azt jelentette hogy a papság poligámabb volt a laikusoknál is.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 669. oldal.)

Például, a „korrupt ferencrendi della Rovere, azaz IV. Sixtus pápa, a Mária szeplőtelen fogantatását kimondó dogma előharcosa, unokaöcsök és kegyencek egész hadát tartotta el az egyház költségén, és hat rokonát nevezte ki bíborosnak, köztük unokaöcsét, Pietro Riariót, a római kúria egyik legbotrányosabb életet folytató kéjencét, aki már huszonnyolc évesen belehal bűnös életvitelébe.”

Vagy ott van „VIII. Ince, aki az általa kiadott bullával a boszorkányüldözés őrületét szította, ugyanakkor törvénytelen gyermekeit nyilvánosan elismerte, és azok esküvőjét nagy pompával ülte meg a Vatikánban.

- A ravasz VI. (Borgia) Sándor, Machiavelli példaképe, aki a hatalmat nagystílű szimóniával kaparintotta meg, és szeretőjével négy gyermeket (majd bíborosként más nőkkel még további gyermekeket) nemzett, aki kiközösítette Girolamo Savanarolát, a bűnbánatot hirdető nagy prédikátort, és akit felelősség terheli abban is, hogy Savanarolát Firenzében megégetik.” (Hans Küng: A katolikus egyház, Európa könyvkiadó, 2005. 171-173.old.)

II. Gyula pápa alkalomadtán „misézett is a Szent Péter bazilikában. De nehézségei támadtak. Nagy szoknyavadász lévén, már bíboros korában három lány apja lett. Ezért 1508 nagypéntekjén – a ceremoniamestere elmondása szerint – Őszentsége nem tehette ki csókra a lábát, qia totus erat ex morbo gallico ulcerosus - „mivel azokat teljesen a francia betegség (szifilisz) kiütései borították.” …
Azon pápák sora, akik Péter hivatalának átvétele előtt, sőt néha utána is laza erkölcsűek voltak, arra enged következtetni, hogy a papok széles köre sem becsülte sokra a cölibátust” ...

a következő pápák neveit foglalhatjuk listába, akik a cölibátus ellen vétkeztek: V. Benedek, III. Sergius, X. János. XII. János, VII. Benedek, IX. Benedek, V. Kelemen, VI. Kelemen, „XXIII. János”, IV. Sixtus, II. Pius, VIII. Ince, VI. Sándor, II. Gyula, III. Pál, III. Gyula, XIII. Gergely, XV. Gergely, VIII. Orbán, X. Vince és VII. Sándor. Ha a pápáknak tizenöt éves kitartottjuk van, vérfertőzést és mindenfajta szexuális perverziót követnek el, számtalan gyermekük van vagy a házasságtörés pillanatában gyilkolják meg őket, akkor nem lehet kétséges, hogy az egész klérus inkább vét a cölibátus ellen, semmint megtartaná azt.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 184., 645. oldal.)

IV. Ince pápa (1243-54), II. Frigyes császárral kialakult ellentétei miatt arra kényszerült, hogy Rómát elhagyja. Bizalmasan kijelentette, hogy szívesen menne Angliába száműzetésbe. Az ország nemessége azonban megtagadta a befogadását. Kijelentették, hogy a zöld pázsitú és jó levegőjű Anglia a pápai udvar bűzét nem tudja elviselni. Ince a Kúriával együtt Lyonban telepedett le. II. Frigyes halála után Ince visszatérhetett Rómába. Hugo bíboros a pápa nevében köszönő levelet írt Lyon népének. Az 1250-ből származó irat a pápaság történetének egyik legszörnyűbb dokumentuma:

Városotokban való tartózkodásunk idején mi (a római Kúria) nagy jóindulattal állunk mellétek. Odaérkezésünkkor alig találtunk két vagy három megvásárolható szerelemhölgyet. Viszont távozásunkkor hátrahagytunk egy bordélyházat, amely a nyugati kaputól a keleti kapuig terjed.

Ugyanabban az évszázadban Szent Bonaventura bíboros a ferencesek generálisa Rómát az apokalipszis parázna asszonyával hasonlította össze, s így Luthert 300 évvel megelőzte. Ez a parázna nő – írta – megrészegít királyokat és népeket paráznasága borával. Azt állította, hogy Rómában az egyház legmagasabb helyein mást nem talált, mint kéjelgést és szimóniát. Róma korrumpálja a főpapokat, ezek korrumpálják a papokat, a papok korrumpálják a népet. A hívő katolikus Dante nemcsak a pápákat küldte a pokolba egymás után: éppen olyan határozottan bánt el a Kúriával is.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 194-195. oldal.)

A CÖLIBÁTUS SZABADON VÁLASZTÁSÁNAK ELISMERÉSE


A Katolikus Enciklopédia megállapítja: nem találjuk nyomát annak az Újszövetségben, hogy a cölibátus kötelező lett volna akár az apostolok számára, akár az általuk felkent szolgálók számára.” (The Catholic Encyclopedia, Vol. 3, 484. article: „Celibacy” [Cölibátus])

Ugyanakkor VI. Pál pápa a Sacerdotalis Caelibatus (A papságról és a megszentelt cölibátusról, 1967) enciklikájában az egyházi személyektől elvárt követelményként erősítette meg a cölibátust, jóllehet elismerte, hogy „a Krisztus és az apostolok tanítását megőrző Újszövetség ... nem követeli meg nyíltan a szent lelkipásztorok nőtlenséget ...

Maga Jézus sem szabta feltételnek azt a tizenkettő kiválasztásánál, sem az apostolok nem tették ezt azok esetében, akik az első keresztény közösségek felett elnököltek” (The Papal Encyclicals 1958-1981. [Falls Church, Va., 1981] 204. o.).

Elvárt követelmény” és 'önként választott lehetőség' - az két teljesen különböző dolog! Az előbbi egy önkényes egyházi törvény, utóbbi pedig Isten által felkínált lehetőség. Aki pedig nem engedi érvényre juttatni az isteni rendelkezést (bármilyen területről is legyen szó), az magával az Istennel kerül szembe! (vö. Róma 13:1-2, Károli)

AZ APOSTOLOK NEM KÖVETTÉK BABILON ELVÁRÁSAIT

A keresztény korszak előtt a buddhizmus megkívánta papjaitól és szerzeteseitől a cölibátust (History of Sacerdotal Celibacy in the Christian Church. London, 1932, negyedik, átdolgozott kiad., Henry C. Lea, 6.o.). Ám A. Hislop The Two Babylons című könyvéből megtudjuk, hogy még korábban a babiloni papság magasabb rendjeitől is megkívánták a cölibátus gyakorlását ([New York, 1943] 219.o.).

Josephus, az első századi zsidó történetíró egy zsidó szektáról, az esszénusokról írja, hogy „nem házasodnak, és szolgákat sem tartanak.” (Josephus, in The Works of Flavius Josephus, 531. oldal.) Vagyis a kötelező cölibátusnak egy teljesen más eredete van, mintsem azt a Szentírásból lehetne származtatni.
Péternek ugyanis volt felesége, amint a többi apostolnak is volt. Hát hol a cölibátus? A keresztény gyülekezet alapító tagjai, Krisztus tizenkét apostola közül sokan házasemberek voltak (Máté 8:14, 15; Efézus 2:20). Pál ezt írta: „Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás [Péter]?” (1Korinthus 9:5, MBT. ford.) [„Kéfás” a Péternek adott arámi név; lásd: János 1:42. Lásd még: Márk 1:29–31; ez utóbbi hivatkozik Simon, azaz Péter anyósára.]
A LEXIKONOK NYÍLTAN ELISMERIK
A katolikus „Douay” Biblia ezt mondja: „Követelmény, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egyetlen feleség férje” — nem pedig szükségszerűen nőtlen ember”; Káldi: „a püspöknek ... egy feleségű férfiúnak [„egyszer nősültnek”, Kat.] kell lennie”. (1Tim 3:2,12; 4:3; Máté 19:9; 1Kor 5:9–13) Ez a vers egyáltalán nem azt sugallja, hogy mindenképp helytelen, ha a „püspök” házas. Pál egyszerűen csak arra mutatott rá, hogy egy „püspöknek” nem szabad poligámiában élnie — ha házas, akkor csak egy feleségének szabad lennie.
És ha már házas, akkor nyilván nem szó szerint értette Jézus szavait:
- Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette -, az eljövendő világban pedig örök életet.” (Márk 10:29-30) – hanem jelképesen hagyta el, vagyis nem tette életében az első helyre.
De azért nyilván el sem hanyagolta, hanem a helyes keresztényi egyensúlyt megtartva bánt vele, mint gyengébb edénnyel. - „Hasonlóképpen, ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint az élet kegyelmében örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.” (1Pét 3:7; vö. 1Tim 5:8)
A McClintock—Strong-féle Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature valójában ezt a következtetést vonja le: „Az Úsz [Újszövetség] egyetlen passzusát sem lehet úgy magyarázni, hogy az evangéliumi tanácsok alatt lévő papságnak meg lett volna tiltva a házasságkötés.” Egy katolikus enciklopédia elismeri, hogy „a nőtlenség törvénye egyházi eredetű”, és hogy „az USZ szolgái nem voltak nőtlenségre kötelezve” (New Catholic Encyclopedia) Az igaz keresztények inkább a szentírási mintát követik, mint az egyházi törvényt (1Timótheus 4:1–3).
A CÖLIBÁTUS ERKÖLCSI KÁROKAT IS OKOZHAT 
 
A cölibátusi fogadalom nincs megszegve — mondja Nino Lo Bello a The Vatican Papers című könyvében — ha egy pap, egy szerzetes vagy egy apáca szexuális kapcsolatokba bocsátkozik ... A (tiltott) szexuális kapcsolatokért bocsánatot nyerhetnek, ha őszintén beismerik azt a gyóntatószékben, ugyanakkor az egyház semmiképpen nem ismeri el egyetlen papnak a házasságát sem.”
A pap tehát sokszor vétkezhet, (a magas klérus lépten-nyomon szemet huny a papi félrelépések, a papi szeretők esetében) de az egyházjog megtiltja neki, hogy egyszer is házasodjék (vagyis a házasság katolikus szempontból megbocsáthatatlan bűnébe keveredjen). Egészséges vagy romlott gyümölcsöt terem ez a tanítás? (vö. Máté 7:15–19)
A kötelező érvényű cölibátus gyümölcsei közé tartozik az a több ezer férfi, aki kettős életet él, a papok által megerőszakolt afrikai apácák, az a több ezer nő, akinek tönkrement az élete, az a több ezer gyermek, akit a pappá szentelt apja elvet magától, - S vajon mi lesz a véleménye egy-egy ilyen gyermeknek az apjáról, a vallásról, az Egyházról? Súlyos kérdés! -, és akkor még nem is említettük, hogy ezek a papok lelki traumát élnek át.
A szexuális elfojtás súlyos személyiségzavart okozhat, amely kritikus esetben skizofréniához, szexuális torzuláshoz vezethet... egyházi iskolákban gyakran tapasztalható a paptanárok frusztrációja a felnövekvő, nőiesedő lányokkal szemben. Gyakran előfordul, hogy miután képtelenek egészséges ösztöneiket irányítani, elfojtásaikat agresszív, büntető pedagógiai módszerekben vetítik ki, ami rendkívül ártalmas, elsősorban a kiszolgáltatott diáklányok számára.
Kétségtelen, hogy sok pap erkölcsileg tiszta életet él, sokan azonban nem. Több mint négyszáz millió dollárt fizetett ki kártérítésként az amerikai katolikus egyház a papok által szexuálisan zaklatott személyeknek, miközben a panaszok száma 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest - derült ki az egyház jelentéséből.
Az amerikai katolikus püspöki konferencia vasárnap ismertetett, 2008-ra vonatkozó éves beszámolója szerint az egyház tavaly 436 millió dollárt fizetett ki ilyen személyeknek - írja az MTI. Az összeg oroszlánrészét, 374 millió dollárt kártérítésként utalták át. Az amerikai katolikus egyház 2007-ben még 526 millió dollárt fizetett a papok által molesztált embereknek. (Lásd:) Jóllehet a kárpótlás összege tavaly csökkent, az új panaszok száma tizenhat százalékkal, 803-ra emelkedett.
Az esetek több mint felében gyermekek megrontása miatt tettek panaszt az egyháznál. Az új panaszok valamivel több mint fele 1960 és 1974 közötti esetekre vonatkozik - tette hozzá a beszámoló.
Éppen ebben való érintettsége miatt mondott le pl. Juliusz Paetz poznani érsek, akiről bebizonyosodott, hogy hatalmával visszaélve szeminaristákat kényszerített homoszexuális viszonyra, úgyhogy végül a rektor nem engedte belépni az intézménybe. Paetz egyébként évekig vatikáni tisztviselő volt. Esete persze nem számít kuriózumnak. A kilencvenes évek közepén Ausztriát rázta meg Hans Herman Groer bécsi érsek ügye, aki még kollégiumi nevelőként rontott meg kiskorúakat.
Újabb lavinát indított el John Geoghan pere, aki 15 év alatt 130 kiskorút rontott meg. 1984-ben felfüggesztették ugyan a papi szolgálatból, később azonban - miután pszichiátriai kezelésnek vetette alá magát - újból 'munkába' állhatott, mígnem 1998-ban végleg elbocsátották a klérusból. Az eset Bostonban történt, ahol a főpásztor, Bernard Law bíboros elismerte, hogy "jóhiszeműen ugyan, de súlyosan tévedett"; most a lemondást fontolgatja.
Hasonló "gyöngeség" miatt mondott le a walesi Cardiff érseke, John Ward, a múlt nyáron pedig egy francia bíróság feljelentéskötelezettség elmulasztása miatt 3 havi felfüggesztett fogházra ítélte Bayeux-Lisieux püspökét, Pierre Auguste Picant.
Nemrég a Vatikán felfüggesztett hivatalából egy, a kúrián fontos hivatalt betöltő püspököt, aki a La7 TV csatorna Exit című, nagy vihart keltett műsorában bevallotta aktív homoszexualitását. A műsor a katolikus papok körében elterjedt homoszexualitásról készített riportot.
Összesen négy személy nyilatkozott inkognitóban, köztük a püspök, akit a katolikus világ egyházközségeit felügyelő vatikáni kongregáció egyik hivatalvezetőjeként mutattak be. A 60 év körüli főpap, akinek nevét nem közölték, nyilatkozott elfedett arccal és eltorzított hanggal, de a kúria munkatársai felismerték.
A püspök, a lehető legtermészetesebb módon beszélt hajlamairól, hozzátéve, hogy nem érzi bűnösnek magát. A La Repubblica szerint a vatikáni hierarchia egyik "emelkedő csillagának" számított, tagja volt annak a különleges bizottságnak, amely a papok felmentésével foglalkozott, valamint annak a testületnek is, amely a Vatikánba érkező zarándokokért volt felelős.
A főpapot valójában sebtében stúdióvá átalakított irodája és az oda vezető útról készült tv-felvétel buktatta le munkatársai előtt. Miután az irodához egyedül neki van kulcsa, a Vatikán illetékesei előtt nem volt tovább kétséges a nyilatkozó személye. A püspököt az egyházi hatóságok nem csupán nyilatkozatának tartalma miatt készülnek elmarasztalni, hanem azért is, mert beengedte a televíziós stábot egy vatikáni hivatalba - írta a római lap online kiadása.
De lehetne a példákat sorolni hosszasan. A napokban a San Diego-i rádióban megkérdezték azokat az áldozatokat, akik molesztálva voltak a helyi Katolikus papoktól...Hej, volt mit hallgatni...szép kis két órás műsor kerekedett ki a témából... (Kaliforniai magyarság, 2009. 02. 21, TMT) Ezek után nem csoda, hogy a Biblia ’gonosz lelkek tanításának’ nevezi azt, hogy „tiltják a házasságot”. (1Timótheus 4:1–3, Károli ford.)
Néhány történész szemében — írja Peter de Rosa a Krisztus helytartói című könyvében — úgy tűnik, hogy a cölibátus több erkölcsi kárt okozott, mint Napnyugat bármely más intézménye, ideértve a prostitúciót is …
A cölibátus okozta károk bizonyítékai nem bigott, antikatolikus forrásból származnak: pápák és egyéb katolikus hívők dokumentumaiban és szent érzésű reformerek leveleiben lelhetők fel. Ezek mind egy irányba mutatnak: a papi nőtlenség nem világító fáklya a gonosz világban, hanem többnyire szennyfolt a kereszténység nevén.” (643.oldal.)
Az újabb és újabb napvilágra kerülő pedofil perek és az egyházmegyék perbe hívása világszerte aláássa az egyház tekintélyét, és hiteltelenné teszi az evangélium hirdetését.
A tiszteletre méltó házasság Isten áldása. Pl. „A keleti szertartású papok lehetnek nősek is. Ők a krisztusi szellemű családi élet példájával kívánják megtermékenyíteni lelkipásztori munkájukat.” (Nagykorúság Krisztusban [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 190. old.)
A kierőszakolt cölibátusról viszont kiderült, hogy önmagában való ellentmondás, és hogy szellemi értelemben kárt okoz. Másrészt a szabadon választott egyedüllét - bár nem nélkülözhetetlen a szentséghez vagy a megmentéshez -, mégis jutalommal járó és szellemi értelemben kielégítő életútnak bizonyulhat némelyek számára, akik ezt önként választják. (Máté 19:12).

(Lásd: A legtöbben nem gondolnak bele, mikor az egyház sorban írogatja milliós kártalanítási csekkjeit, az összeg sokszor öreg, viseltes bukszákból, összekuporgatott egyházi adókból, és egészen más célra szánt adományokból kerekedik ki. A kifizetések elvben történhetnének a pápai udvartartás fényűzésére szabott keret, vagy mondjuk a kardinálisok és püspökök first class utazási- és reprezentációs keretének rovására is, de a valóságban erről soha nincs szó.

MIÉRT VÉDIK A CÖLIBÁTUS GYAKORLATÁT?
A katolikus egyházban többek között a cölibátus miatti csatározás állítja leginkább próba elé a papságot. Például 1970-ben Dél-Amerikában 10 000 papról jelentették, hogy nősülési szándék miatt hagyott fel a hivatásával. Manapság 120 000-en teszik meg ugyanezt, vagyis 12-szer annyian. Brazíliában ugyanennyi idő alatt 20-szorosára nőtt azoknak a papoknak a száma, akik így döntöttek.
A római katolikus egyház vezetői védik a cölibátus gyakorlatát — bár érveiknek nincs Írás szerinti alapjuk —, mivel szerintük lehetővé teszi a papok számára, „hogy nagyobb figyelmet szenteljenek Istennek”, és a munkájukra összpontosítsanak.
De a valódi érvek, melyek a cölibátust éltetik, nagyon is világiasak. Az elképzelés a kötelező érvényű cölibátusról a középkorban született meg (A cölibátus mint az egész latin egyház számára érvényes norma VII. Gergely pápa (1073-1085) reformtörekvéseinek gyümölcse, az I. lateráni zsinat (1123) pedig erre alapozva érvénytelennek nyilvánította a papok házasságát.), hogy az egyházi vagyon feldarabolódását megakadályozzák.
Így akarták elérni azt, hogy ne az örökösök szerezzék meg a földet és más anyagi javakat, amelyeket – nyilván nem Jézusra hallgatva – begyűjtöttek az évszázadok alatt. (vö. Máté 6,19; Jel 17,4; 18:12-16)

A PÁPAI ÁLLÁSPONT AZONOSÍT

János Pál szerint a cölibátus megtartását magában foglaló nehézségek nem szolgáltatnak elegendő okot arra, hogy megdöntsék az egyház meggyőződését a cölibátus értékével és helyességével kapcsolatban.
Református lelkész mondta, mikor a háborúban hullottak a bombák, akkor értette meg mit jelent a katolikus papok nőtlensége. Ő el se mert mozdulni az óvóhelyen a felesége, gyerekei mellől, míg a katolikus kolléga ha beszóltak, hogy sebesültek vannak, ment a lelküket ellátni.
Csakhogy annak, hogy a háborúban mit jelent nőtlennek lenni, annak nincs köze a Krisztus tanításához. Hogy a kat. egyház minden papját a háborúra készíti fel, ez a Szentírás fényében teljesen nonszensz. És ha valakinek pontosan a nőtlensége miatt van 'háborúsága' (tüzes izzása) a testben? (vö. 1Kor 7:9) Nem a papok nősülése vagy nem nősülése tehát a lényegi kérdés, hanem a Krisztusnak való engedelmesség!
Vagyis még mindig ott tart a katolikus egyház, hogy a felmerülő nehézségek fényében vizsgálja a cölibátus indokoltságát, és nem annak a fényében, amit arról a Biblia tanít, vagyis a szabad döntéshozatal alapján. Ezzel is arról tesz bizonyságot, hogy nem tartozik Krisztus tanítványai közé, hiszen Krisztus ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8:31-32)
De akik nem maradnak meg az ő beszédében, azok nem az ő tanítványai, és nem is rendelkeznek olyan igazsággal, ami szabadokká tenné őket. No, nem a felaprózódott vagyontól, hanem amit a vagyonhoz való ragaszkodás hozott magával, pl. a cölibátustól, mely nagy szenvedés forrása az egyház számára. Mert hogy nélkülözi az Isten áldását, amely a valódi gazdagságot jelenti, és Ő ahhoz nem ad fájdalmat. (Példabeszédek 10:22)
Akik tehát Krisztus álláspontját felcserélik a pápa álláspontjára, és ahhoz ragaszkodnak, nem csak hogy Krisztustól távolodnak el, hanem még ráadásul magukat által is szegezik sok fájdalommal, hiszen olyan emberi filozófiákat követnek, amelyek őket veszedelembe és romlásba merítik. (vö. 1Timótheus 6:9-10; Kolossé 2:8)
Összegzésként elmondhatjuk, hogy az az egyház, amelyben a papoknak megtiltják a házasságkötést, az nem Krisztus egyháza, hanem a hamis vallásnak egy krisztusi színezetű utánzata.
UTÓSZÓ
A katolikus felfogásban a pap, bármennyit botlik vagy vétkezik, nem kompromittálhatja az egyháznak az egyes személyek cselekedeteitől merőben független eredetű küldetési legitimációját... Európa keleti felén nem egyszerűen a keresztény eszmevilág, hanem a katolikus egyházszervezet látszik az egyetlen szilárd pontnak az általános szellemi-politikai inflációban.” (Csorba László: Utószó a magyar kiadáshoz; Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 716. oldal.)
Tragédia volna, ha az egyetlen szilárd pontot az a katolikus egyházszervezet jelentené Európa keleti felén, amelynek erkölcsi/egyházjogi filozófiája az erőszaknak egy 'önkéntesen kierőszakolt' formájára épül, de még nagyobb tragédia volna, ha egy ilyen „független eredetű küldetési legitimáció” hitelességét alapjaiban és abszolút mértékben nem kérdőjelezné meg csupáncsak a cölibátussal kapcsolatos évszázados, és a jelenben is kikényszerített antikrisztusi gyakorlata a katolikus egyházvezetésnek.
Az állandóan kísértésként visszajáró kérdés az, hogy ez a sajátos "kegyelmi ajándék" kötelezővé tehető-e a papok számára, s nem lenne-e szerencsésebb fakultatívvá nyilvánítani a cölibátust? Elvégre ezer évig miért nem volt kötelező? Azonban akik dogmákhoz kötik a becsületüket, azoknak nehéz, szinte lehetetlen visszatalálni az evangélium valóban tiszta, egyházfertőzéstől mentes talajára. Hanem inkább pszichológusok bevonásával (lásd:) igyekeznek (több magyar szemináriumban is) felkészíteni a kispapokat a cölibátusi életformára, ha mára katolikus papság elé a nőtlen életforma erkölcsi értelemben normaként állíttatott, s ha már a Szentlélek nem ad elegendő erőt ahhoz, amit egyébként soha nem is tett kötelezővé senki számára az igaz imádatban.
M. B. írja a Ministránsok hivatásébresztőjé-ben: „Kedves Barátom! Remélem, ezekkel a sorokkal nem kedvetlenítettelek el, talán felkeltette benned a feladat kihívása azt a szándékot, hogy tisztázd magadban azt a kérdést, hogy hol van a te helyed, küldetésed az életben. Fontos, hogy átgondold, hogy mire születtél és mire van meghívásod: Krisztus papi szolgálatára, vagy a keresztény családi életre?” (Kemence, 2008. 04. 20)
Krisztus evangéliumának fényében mondhatni tragédia, hogy még mind e mai napig nem tudják összeegyeztetni a papinak nevezett szolgálatukat a keresztény családi élettel – annak ellenére, ahogy már idézve volt: „az egyik nőtlenségre hivatott, a másiknak másmilyen adománya van (1Kor 7,7)”. (Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat, 1986. 719. oldal)
Valóban fontos, hogy átgondold, hogy mire születtél és mire van meghívásod: - hogy Krisztus evangéliumának szabadság törvényét (Jakab 1:25) kövesd, vagy az egyházi parancsolatokat, amelyek szuverén döntéshozatalodat gúzsba kötik, és megtiltják neked, hogy keresztény családi élet keretében követhesd Uradat, Krisztus Jézust.
(Lásd: Október 30-án sajtókonferencián mutatják be a szemináriumba jelentkezők pszichológiai vizsgálatáról szóló dokumentumot – jelentették be a Vatikánban.
A pszichológia alkalmazásának irányelvei a papságra jelentkezők felvételénél és képzésében című dokumentumot több mint hat év alatt dolgozta ki a Katolikus Nevelési Kongregáció. 2005-ben II. János Pál pápa felhívta a kongregáció figyelmét: „Hogy erkölcsi bizonyosságot nyerjünk a jelentkező érzelmi-szexuális érettsége felől, „gondosan meg kell vizsgálni", vajon képes-e papi nőtlenségben élni. „Korunk társadalmi és kulturális változásainak fényében olykor hasznos lehet, ha a nevelők szakemberhez fordulnak, akik segíteni tudnak, hogy a papságra jelentkezők jobban megértsék, mivel jár a papság, és felismerjék, hogy a cölibátus ajándék, amelyet a pap szeretetből ad az Úrnak és testvéreinek" – idézi II. János Pál pápát a CNS. (Magyar Kurír, 2008. október 27)
EGY KIS ADALÉK
Cs. M. ministránshoz szólt (magánlevelezés keretében) a következő kérdés: „neked mi a személyes véleményed a papi nőtlenség (cölibátus) gyakorlatáról, ami a római katolikus egyházban megtalálható. Ismereteid szerint ez a tanítás, mármint hogy kötelező a cölibátus a katolikus papoknak, ez megegyezik azzal amit Jézus tanított a Bibliában? Az őszinte véleményedre vagyok kíváncsi. „
A következő válasz érkezett: „Ez egy igen kényes kérdés. Én, személy szerint jó ötletnek tartom, hiszen ha egy katolikus papnak lenne családja, felesége, gyermekei, akkor ők állnának az első helyen, de így, hogy nőtlen, így idejének és energiájának legnagyobb részét a hívekre tudja fordítani.
Milyen szép is az, amikor egy lelkipásztornak a hívei a legfontosabbak. Ennek nagyon szép kifejezése az arcra borulás a pappá szenteléskor. (Róm.7,4) Jézus is ezt mondja: "Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége." (Mt.19,29).
Ha valakit az Úr hív a papságra, akkor elég erőt ad hozzá, hogy ellenálljon a csábításnak, a kísértéseknek is … Nekem ez a személyes véleményem a cölibátusról.”
Az újabb megkeresés így hangzott:

Kedves M... !
Köszönöm, hogy ilyen hamar és valóban őszintén válaszoltál a levelemre. Bizonyára van sok tennivalód, mint fiatalember, tanulás meg egyebek, lehet, hogy papi pályára készülsz lelkiekben vagy talán már jársz is ilyen jellegű oktatási intézménybe, ezért nagyon az idődet nem akarom igénybe venni. De ha válaszolsz, azt megköszönöm, mert ez által megismerhetem azt a lelkületet, amivel megéled a katolikus világközösséghez való tartozásodat.

A kérdésem a cölibátusról azért indokolt, mert a közvéleményben erről nagyon megosztott vélemények vannak, mivelhogy nagyon sok botrányos esetet lehetett hallani/olvasni katolikus papokról, akik mintha nem rendelkeztek volna a cölibátus adományával. Ennek ellenére belevágtak a papi pályába és mondhatni, valamiben kisiklottak ott a lelkük mélyén, hogy botrányba fulladt a helytállásuk.

Számomra felmerül a lehetőség, hogy ha ezek az emberek papként a szép keresztényi házasságukban megélhették volna az Istentől belénk teremtett lelki és biológiai szükségleteiket, akkor talán elmarad a 'partizánakció' és az abból következő botrány. Mert aki otthon jóllakik, az nyilván nem megy el lopni ételt a boltba.

Hogy jobban átláthassuk a téma lényegét, most – a válaszodra hangolódva – azt szeretném megkérdezni:
hogy kitől származik a „jó ötlet”, kire vonatkozik „aki a nevemért elhagyja” és - ahogy írod - „elég erőt ad hozzá, hogy ellenálljon a csábításnak, a kísértéseknek is” ez a csábítás mire vonatkozik, a házasságra is? (Ha nincs kedved válaszolni, nem gond.)”
Válasz azóta sem jött. Nyilvánvaló, hogy a fiatalember tudáskapacitását meghaladta a téma nagyságának és fontosságának hordereje, mindazonáltal mégis tanulságos rálátást biztosít némely papnak készülő fiatal gondolkozására.
Az nem derül ki a levélből, hogy a „jó ötlet” alatt mit ért, magát a cölibátust csupán, vagy annak a kötelezővé tételét.
Hogy kire vonatkozik „aki a nevemért elhagyja”, erre sem tudott válaszolni. De mivel rögtön utána az Úr általi papságra való elhívást említi, ebből nyilvánvaló, hogy összeköti a kettőt. Holott Krisztus a Máté 19:29-ben egyáltalán nem szűkíti le egy olyan csoportra a mondanivalóját, amelyet a katolikus egyház mesterségesen különválaszt egy nem papi (hanem átlaghívő, a néphez tartozó) csoporttól.
Ezt ugyanis Krisztus (ott és akkor) minden követőjének mondta kivétel nélkül, és ez a katolikus egyház elrendezésére kivetítve azokra is vonatkozhat, akik egyáltalán nem lépnek (r. katolikus) papi pályára. Tehát pl. egy nem katolikus papra is, aki eljár egyedülálló férfiként a katolikus templomba. Őrá ez a meghívás ugyanúgy vonatkozhat, mint arra, aki katolikus papruhát visel. (És a cölibátus elfogadása vagy elutasítása is rá ugyanúgy vonatkozhat, nem csak a papi ruhákban járókra.)
Jézus követésében általános papság van, akik kiválasztást nyernek oda, mindnek osztályrésze a Krisztus mennyei kormányzatába való felvétel. És hogy valaki ezt sikeresen megragadhassa, hát önként választhatja a cölibátust, ha ez neki kedvezőbb a keresztényi versenypálya megfutásához, mint ugyanezt megtenni családi kötelékben.
Másnak viszont arra van szüksége, hogy házasságban éljen, hogy így tudja megélni teljes tisztaságban a Krisztus követést. És ezt mindenkinek magának kell tudnia, hogy neki mi a kedvező. Ezt Krisztus nem dönti el, választhat az adott személy a szabad akarata és testi-lelki beállítottsága szerin.
A gond ott van, hogy ezt a szabadon választható lehetőséget a r. katolikus egyházban megvonják a papi ruhát viselőktől, és mintegy 'antiszexuális kényszerzubbonyba' kényszerítik egy mesterkélt szentség látszatának leple alatt, amiből aztán idővel sokan kitörnek, mivelhogy előjön belőlük az Isten szellemi képére és hasonlatosságára teremtett ember biológiai szükséglete, de amit az egyház rájuk erőltetett hivatalos kerete nem enged érvényre jutni.
Ebből pedig sokan úgy törnek ki, mint régen a Tisza folyó, döntötte a partot ahol érte. A megoldás pedig a folyó szabályozásában volt, és nem a Tisza folyásának a megakadályozásában.
Az elhagyás pedig nyilván nem szó szerint értendő, hanem egyrészt arra vonatkozik, hogy a helyes fontossági sorrendet figyelembe kell venni.
Első legyen az életünkben a Mindenható Isten, hiszen az életet és mindent Tőle kaptunk. A második helyen van a Krisztus, aki értünk meghalt, és aki által van a váltságunk és az Istenhez való közeledésünk egyedüli jogi alapja. Általa van a bűneink bocsánata, általa van az örök élet és a feltámadás reménysége, aki nekünk a mindenekfelett való Urunk (de nem az Istenünk! - vö. Ján 20:17-20)
Akit mindenek felett tisztelünk, de nem imádunk és hozzá nem is imádkozunk, hanem annak mintájára folytatjuk a keresztényi istentiszteletünket, amely mintát a szellemtől felkent, romlatlan ősgyülekezet megadott (többek között) a Csel 4:24-30-ban.
Ezek után van mindenki más az életünkben, de az elhagyás szószerintisége helyett azt mondja az 1Tim 5:8: „Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél.” - Vagyis az 'elhagyás' egyáltalán nem magára hagyást jelent!
Másrészt meg aki 'elhagyja', vagyis bevállalja, hogy a Krisztus követés miatt valamely családtagja elhidegül tőle, mert az nem osztozik a hitében, az már most kap helyette 'száz' szellemi családtagot a Krisztus gyülekezetében, és romolhatatlan jutalmat a Krisztus eljövendő új rendszerében.
Ilyen ígéretek birtokában kész csapda belekényszeríteni bármely Krisztus követőt egy egyházi rendelkezés kényszer-cölibátusába, amelyből ha kitör, (esetleg) csak olyan áron tud kitörni, hogy tönkreteszi vele az Istennel való kapcsolatát, és ha őszinte érzésű ember, akkor lelkiismeret válságba is kerül. És hogy ezt megelőzze, inkább elmegy olyan egyházba, ahol ezt nem erőltetik rá.
Pál nem véletlenül hangsúlyozza ki, hogy „Ezt javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy a feddhetetlen életre és az Úrhoz való osztatlan ragaszkodásra segítselek titeket.” (1Kor 7:35) Vagyis hogy felhívja a figyelmet az egyedül maradás lehetséges áldásaira, hogy kevesebb gonddal kell esetleg megbirkóznia, mert a családról való gondoskodás terhe nem nehezedik rá.
Ugyanakkor ez az egyedül maradás csapda is lehet, ha valaki ráerőlteti magára a magánosságot, később meg megbánja, mert pont ebből keletkeznek nyomasztó gondjai.
Ezért hát fokozottan mindenkinek a saját felelőssége, hogy ebben a kérdésben (az egyedül maradásban vagy a családalapításban) jól döntsön.
Az egy lehetetlen helyzet, hogy ezt a döntést az egyház kivette az egyén kezéből, és helyette eldöntötte, hogy márpedig NEM. Ha törik, ha szakad, NEM! Mert mit is olvasunk Jeremiás 5:26-ban?
Bizony, az én népem közt gonoszok is vannak, akik kivetik hálóikat. Mint a madarászok, tőrt vetnek, csakhogy emberekre vadásznak.”
Mert bizony akik azt szeretnék, hogy minél több papjuk legyen (a katolikus egyházvezetés), azok kivetik a Krisztus-követés nemes mívű hálóját, de ugyanakkor a kötelezővé tett cölibátussal tőrt is vetnek, mert sokaknak ez egy nem mindennapi csapdát jelent, amire idővel fény is kerül.
Azonban házasságtól való szabadon maradás senki számára nem lehet csapda, és ez ügyben csak azt lehet „jó ötletnek” tartani, ha valakinek ezen jó ötlet mellett meg is van hozzá az Istentől kapott adománya. Mert ha nincs meg, akkor egyáltalán nem nevezhető a cölibátus jó ötletnek.
Legalább annyi előnye van a házasságnak, mint adott esetben hátránya. Ha valaki azt köti az előnyére, ami a hátrányára van, az nyilván rosszul dönt. De ha valakinek az előnyére lenne az, amit a hátrányára megtiltanak neki, az még rosszabb helyzetbe kerülhet.
Ami pedig a csábításra és a kísértésre vonatkozik, hogy Isten ahhoz adna erőt, hogy valaki egyedül maradjon? Hát a dolog úgy kezdődik, hogy ezt az erőt már előre megadta, vagy nem adta meg. De akinek nem adta meg, mert neki nem adomány az egyedüllét, annak miért adná meg utólag, ha eredetileg nem adta meg?
A kísértésre való csábítás tehát nem arra vonatkozik, hogy a katolikus papnak, akire ráerőszakolták a cölibátust, Isten utólag megadná azt, amit előzőleg nem adott meg, vagyis hogy tudjon ellenállni a házasságra való kísértésnek.
Hanem az Isten azt a jogot adja meg, hogy eldöntse, neki melyik helyzet a megfelelőbb, utána pedig ahhoz ad erőt, hogy abban kitartson, amit választott, ha jól választott, és hogy feltétlenül ellen tudjon állni olyan szexuális késztetéseknek és abberációknak, amik nem tartoznak a szellemi istenképűségre teremtett emberi lelki és biológiai szükségleteinek körébe. Tehát ne legyen parázna, házasságtörő, homoszexuális vagy egyéb perverzitásban örömet lelő.
Mindez a katolikus fiataloknál úgy jön le, hogy jó ötlet a papok cölibátusa, mert így a papi hivatásnak tudnak élni, a hívőket jobban ki tudják szolgálni, és ha valamiről le is maradnának, majd a krisztusi örökség kárpótolja őket. És ha belevágnak a papi pályába, Isten majd ad is erőt ahhoz, hogy mindenféle csábításnak ellen tudjanak állni, még a házasság csábításának is.
Ez így jól is hangzik, csak éppen ez nem így működik. Mert a valóságban sok ember „ Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül.” (Péld 7:23, MBT. ford.)
Belefog egy számára életidegen vállalkozásba, megerőlteti magát, aztán amikor később rájön, hogy neki nem megy, akkor kitör belőle, és közben sokaknak kárt okoz. Magának, egyházának, és a Krisztus ügyének.
A valóságban tehát nem jó ötlet. A cölibátus jó ötlet, de a kényszerű cölibátus nem jó ötlet. A kényszerű cölibátus nem más, mint tőrvetés a gyanútlanok számára egy szent élethivatás szentségtelen mellékhajtásának való kitevésére. Istentől viszont tökéletes ajándékok jönnek (vö. Jak 1:17), de a katolikus egyházjogon alapuló cölibátus nem tartozik ezek közé!
ÖSSZEFOGLALÁS


HA HIVATÁST ÉREZTEK MAGATOKBAN,


TUDJÁTOK MEG: EZ KRISZTUS SZAVA!
SAJÁT PAPSÁGÁT AKARJA GYAKOROLNI,
AMIKOR TI VÉGZITEK A SZOLGÁLATOT:
HANGOTOKKAL Ő AKAR SZÓLNI AZ EMBERKHEZ,
ÁLTALATOK Ő AKARJA MEGBOCSÁTANI BŰNEIKET,
ÁLTALATOK Ő ADJA MAGÁT AZ EUKARISZTIÁBAN.
SZERETNI AKAR - A TI SZÍVETEKKEL,
SEGÍTENI AKAR - A TI KEZETEKKEL,
ÜDVÖZÍTENI AKAR - A TI MUNKÁTOKKAL.
GONDOLKOZZATOK EL EZEN!
VALAMI EGÉSZEN NAGYSZERŰ DOLOGRA
HÍV BENNETEKET JÉZUS!

EGÉSZEN SZEMÉLYES ÜGYE,
HOGY MIT FOGTOK FELELNI.
ENNEK TUDATÁBAN VÁLASZOLJATOK!


/ II. János Pál pápa /

(- Ehhez a "valami egészen nagyszerű dologra" való meghíváshoz azonban csak a római katolikus egyházban van szükség pszichológusok igénybevételére, de az igaz imádatban nincsen, mert a szent szellem által mindenki maga tudja, hogy milyen adománya van Istentől. És ha ezt az adományt (a szabad döntéshozatalból fakadó választás adományát) nem engedik szabadon érvényesülni egyházpolitikai okokból, az nem az Isten igaz krisztusi egyháza, hanem az egyházpolitikusoké. -)


 „Csak aki kiimádkozta és elnyerte a kegyelmet, hogy tud beszélni Istennel az emberekről, az tud majd beszélni az embereknek Istenről.” (Madeleine Delbré) Ez pedig teljesen független attól, hogy az illető házas-e vagy sem. Különösen attól, hogy kötelezően nem házas.



Nincsenek megjegyzések: