motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2013. március 29., péntek

Isten nevéről nevezve

ISTEN NEVÉRŐL NEVEZVE

(Efézus 3:15)

Az „Isten” kifejezés tág értelmű: vö. 1Korinthus 8:5,6; ApCsel 17:23; János 10:34; Galata 4:8; Józsué 24:14; 2Mózes 7:1; 20:3,23; 5Mózes 4:28; 7:25; 18:19; Bírák 9:13; 1Sámuel 28:13; 2Királyok 17:35,38; Zsoltárok 44:21; 86:8; 97:7,9; Jeremiás 16:19-20; Náhum 1:14; Jónás 1:5; Mikeás 4:5; Habakuk 1:11; Ésaiás 41:23; 42:17
A Bibliában található hamis istenek nevei: Ámon Jeremiás 46:25; Astarte, Kámos, Milkom 1Királyok 11:33; Ásera 1Királyok 16:33; Baál Berit Bírák 8:33; Baálzebub 2Királyok 1:2; Bel, Nebo Ésaiás 46:1; Dágon Bírák 16:23; Diána ApCsel 19:27; Jupiter ApCsel 19:35; Merodák Jeremiás 50:2; Molosh 3Mózes 18:21; Nergál 2Királyok 17:30; Nisrók Ésaiás 37:38; Rimmon Zakariás 12:11; Remfán ApCsel 7:43; Sátán 2Korinthus 4:4; Lukács 4:8; János 16:11; 1János 5:19; Tammúz Ezékiel 8:14; Tárták 2Királyok 17:31
Az „úr” kifejezés nem tulajdonnevet, hanem címet, rangot, titulust jelent: 1Mózes 24:9; 2Királyok 18:27; 1Korinthus 8:5; János 13:13; ApCsel 2:36; Jelenések 17:14; Malakiás 1:6
A Biblia egyedül igaz Istenének személyes tulajdonneve: YHWH eredeti héber tetragrammaton (négy betű, kiírva 6962+237=7199-szer!) JAHVE katolikus fordítás: Kivonulás 15:3; JEHOVA – Károli Gáspár fordítás: Zsoltárok 83:19, JAH Zsoltárok 68:5 (rövidített alakban), Hallélu-JAH – Jelenések 19:1,3-4,6 (Jelentése: „Dícsérjétek Jaht”!)
Isten YHWH neve örök, akarata szerint így kell nevezni: Kivonulás 3:15, katolikus f.; Zsoltárok 44:9; 45:18; 72:17,19; 86:12; 113:2; 135:13; 145:2,21; Ésaiás 63:16; Nehémiás 9:10
Népét YHWH nevéről nevezi: 5Mózes 28:10; 2Krónika 7:14; Dániel 9:19; Ámos 9:12; Ésaiás 3:28; 43:7,10, 12; 65:1; ApCsel 15:17; Jeremiás 14:9; 15:16
Nagy YHWH nevéért nem hagyja el: 1Sámuel 12:22; 17:45; Zsoltárok 20:2; 91:14; Ésaiás 48:9; Józsué 7:9; Zakariás 13:9; 2Krónika 14:11; 1Királyok 9:3; Sofóniás 3:12
Népe vallást tesz YHWH nevéről: 1Királyok 8:35; 2Krónika 6:26
Népe féli YHWH nevét: 5Mózes 28:58; Zsoltárok 86:11; 102:16; Nehémiás 1:11; Ésaiás 59:19; Malakiás 4:2
Népe ismeri YHWH nevét: Ezékiel 39:7; Zsoltárok 9:11; 91:14; 83:19; Példabeszédek 30:4; Ésaiás 52:6; Zsidók 8:11
Népe imádja YHWH nevét: Zsoltárok 80:19
Népe szereti YHWH nevét: Ésaiás 56:6; Zsoltárok 5:12; 69:37; 119:132
Népe áldja YHWH nevét: Dániel 2:20; Zsoltárok 72:17; 113:2; 145:21; 2Sámuel 6:18; Nehémiás 9:5
Népe magasztalja YHWH nevét: Zsoltárok 34:4; 44:9; 69:31; 142:8; Jóel 2:26
Népe dicsőíti YHWH nevét: Malakiás 2:2; Ésaiás 25:1; 1Krónika 16:10; Zsoltárok 48:11; 79:9; 113:1-3
Népe hirdeti YHWH nevét: Zsoltárok 22:23; 45:18; 102:22; 105:1-3; Ésaiás 41:25; Jakab 5:10
Népe tiszteli YHWH nevét: Zsoltárok 61:6; 99:3; 122:4; 29:2
Népe megszenteli YHWH nevét: Ésaiás 29:23; Zsoltárok 105:3; 145:21
Népe segítségül hívja YHWH nevét: Zsoltárok 79:6,9; 106:8; 116:13,17; 124:8; 1Királyok 18:24
Népe sosem felejti el YHWH nevét: Jeremiás 23:27; Zsoltárok 20:8; 44:21; 119:55; Mikeás 4:5
Népe nem veszi fel hiába YHWH nevét: 2Mózes 20:7; Zsoltárok 139:20


Jézus /je/ho/súa/ név jelentése: „Jah (YHWH) a megmentés”: Máté 1:21; Jeremiás 23:6; 33:16
Jézus az ő Istenének fenséges YHWH nevével legeltet: Mikeás 5:4
Jézus Atyja YHWH nevében jött: János 5:43; 12:13; Máté 21:9; 22:44; Lukács 4:18-19; János 10:25
Dicsőítette Atyja YHWH nevét: János 12:28; Lukács 4:8; Zsidók 2:12
Megszentelte Atyja YHWH nevét: Máté 6:9; Lukács 11:2
Megismertette és megismertei Atyja YHWH nevét: János 17:3,6,26; Márk 12:29; 13:20
Keresztények Isten YHWH neve számára lettek: ApCsel 15:14,17; Zsoltárok 106:47
Keresztények Isten YHWH nevéért kelnek útra: 3János 7; Mikeás 4:5
Keresztények szeretik Isten YHWH nevét: Zsidók 6:10
Keresztények Jézus által dicsőítik Isten YHWH nevét: Zsidók 13:15; Jelenések 15:4
Keresztények félik Isten YHWH nevét: Jelenések 11:18; Malakiás 4:2; 1Timótheus 6:1
Keresztények dicséretet énekelnek Isten YHWH nevének: Róma 15:9 Jelenések 19:1,3-4,6
Keresztények segítségül hívják Isten YHWH nevét: Róma 10:13; ApCsel 2:21; Jóel 2:32
A Jézussal lévő 144.000 homlokán viseli Isten YHWH nevét: Jelenések 3:12; 14:1; 22:4
Isten YHWH nevének híre betölti a földet: Róma 9:17; Zsoltárok 72:19; Ésaiás 12:4-5; 1Királyok 8:43
Minden nép megismeri Isten YHWH nevét: Jeremiás 16:19-21; 31:34; Ezékiel 36:23; 1Királyok 8:41
Minden népből való tiszta ajkúak segítségül hívják Isten YHWH nevét: Sofóniás 3:9
Isten YHWH neve lesz az egyetlen név: Zakariás 14:9
Akik Isten YHWH nevét becsülik, azok emlékkönyvbe kerülnek: Malakiás 3:16
Jézus a tulajdonában lévőket Isten YHWH nevében megtartja: János 17:11-12; Jakab 5:14
Csak az igazak magasztalják és bíznak Isten YHWH nevében: Zsoltárok 140:14; Példabeszédek 18:10
Valamennyien zászlót lobogtatnak Isten YHWH nevében: Zsoltárok 20:6
Mindaz, amit Isten tesz, az Ő YHWH nevéért történik: Jeremiás 10:6; Zsoltárok 23:3; 106:8
Amikor a Biblia Isten YHWH nevét használja, máris indíttatva érezzük magunkat arra, hogy ne mint erőre, hanem mint személyiségre gondoljunk. Isten azon kívánsága, hogy YHWH nevét használjuk, barátságának a jele: Ésaiás 41:8; 1Mózes 12:8
(Az összeállítás Károlyi Gáspár fordítása alapján készült)

* * *

„ISTEN NEVEI 

 A SZAVAK ÉS A NÉV ÖSSZEFÜGGÉSE

Két héber szót fordítunk Istennek:
ÉL: Voltaképpen istenséget jelent: Isten hatalmát és természetének minden mástól való különbözőségét domborítja ki.
ELOHIM: Az Eloha (Isten) szó többes számú alakja, de nem isteneket jelent, hanem azt a személyt, aki teljes egészében rendelkezik az isteni tulajdonságokkal.
ADONÁJ: A Szentírás még egy harmadik szóval is jelöli Istent: Ez a szó Istent, mint Urat jellemzi, és hangsúlyozza isteni tekintélyét, illetve mindent irányító hatalmát.
Ezen általános nevek mellett az Ószövetség gyakran említi Isten személynevét is, a JAHVE nevet is.
A héber szentírási szövegek nyilvános felolvasása alkalmával az Úr [ = Adonáj ] szóval helyettesítették a Jahvét, hogy elkerüljék * Isten személynevének (az Őt megillető hódolat nélküli) gyakori használatát. Sajnos a Bibliafordítások is átvették ezt a gyakorlatot, ** és a Jahve személynév helyett általában az Úr szót használják (vagy az Úr Isten [Úristen] kifejezést, amikor az eredeti szövegben a Jahve Adonáj szerepel. Sokat veszítünk, ha a helyettesítő szavak mögött nem érezzük meg a személynév közvetlenségét.
Amikor ugyanis Isten felfedte nevét népe előtt, voltaképpen legmélyebb valóságát, természetét nyilatkoztatta ki. A Jahve a héber lenni igével áll összefüggésben. Ez többet jelent, mint egyszerűen létezni; inkább a tevékenyen jelen lenni *** kifejezéssel kellene fordítanunk. Jahve (Kiv /2Mózes/ 3,13-16) valóban olyan Isten, aki tevékenyen jelen van népe körében, és ezt éppen akkor adta tudtukra, amikor reménytelen helyzetükben, rabszolgákként szabadulásra vágyakoznak. A tevékeny jelenlét gondolatát a többi név is magában foglalja, de egyik sem mutatja meg igazán, hogy kicsoda is Isten. Isten éppen a kivonulás nagy eseményét választotta ki, hogy feltárja népe előtt nevének igazi jelentését – ezzel akarván értésükre adni, hogy Ő olyan Isten, aki megszabadítja népét, és legyőzi (annak) ellenségeit. Jahve kinyilatkoztatásának alapját az Ő tökéletes szentsége képezi. (Kiv 3,5) [Alec Motyer – Kézikönyv a Bibliához, Lilliput könyvkiadó, 1992. Budapest, Kossuth nyomda 157-158. old.]

* * *
Indokolt-e használnunk Isten nevét?

Az ember azt gondolná, hogy a kereszténység teljes mellszélességgel kiáll Isten nevének használata mellett, annál is inkább, mivel az un. Ószövetségben több ezerszer használva van Isten neve, és akik Isten útján jártak, azok a mindennapi életben használták a nevét (vö. Ruth 2:4; 1Király 8:15, stb.), s az Isten prófétái írásaikban kifejezetten ezt tették (vö. Jeremiás 19:15; Aggeus 1:13, stb.). Azonban, meglepő módon, ez korán sincs így, sőt, nagyon sokan, mondhatni > Isten nevének ellenségei < lettek. Isten nevének használata ellen beszélnek:


Jézus Isten „nevének megszentelése” alatt nem Isten nevének kimondását értette, hanem magának a személynek a tiszteletét, a héber nyelv ugyanis a „név” fogalmával írta körül a „személy” elvont fogalmát. …

Még ha a Társulat az Ószövetségben indokoltan változtatta volna Isten nevét Jehovára”, arra nem tud elfogadható magyarázattal szolgálni, hogy az Újszövetségben miért cserélte ki az „ú r” és az „Isten” szót 237 esetben „Jehovára”. A fennmaradt kb. 5000 ókori görög másolat közül ugyanis egyben sem található meg Isten neve héber betűvel vagy görögös átírásban.

(A Jel 19,1-6-ban a „Hallelujah” szóban is csak a rövid forma, „Jah” szerepel.) A 237 szócseréből pedig csak 82 esetben van szó olyan Ószövetségből vett idézetről, amelyben ott állt a Név, a többi 155 változtatás önkényes. Ezek mind válogatott szövegek, ahol a „Jehova” név szerepeltetése mesterségesen szétválasztja Jézust és Istent.” (Harmat Kiadó/Apológia Kutatóközpont: Jehova Tanúi – 10 kérdés és válasz)

Ő a kimondhatatlan (Deus ineffabilis, ahogy a latin egyház fogalmaz). … A templomokban sokszor feltűnik a négy betű, mert ez Isten neve, a megragadhatatlan Titok, a végső Misztérium, amely előtt mi is imádással borulunk le. Csak a mássalhangzókat írjuk le, ezért a pontos kiejtés is rejtve van, és nem mondjuk ki. Ugyanígy áll leírva a Szentírás lapjain. A magyar fordítás - követve az évezredes hagyományt - ott, ahol a szent négy betűvel találkozik, Úrként (Adonáj) fordítja azt.” (ISTEN - Istenről általában – Virtuális plébánia)

„…Izraelben Istennek JHWH szóban kinyilatkoztatott önmegnevezését nem mondták ki, nem alacsonyították le az istenek nevének szintjére.” (A TATA-TÓVÁROSI SZENT IMRE (KAPUCINUS) PLÉBÁNIA LAPJA — 2010. XI. 7., SZENT IMRE — XIX. ÉVF. 5. SZ)

Hogy Isten nevét nem mondták ki, ez a fenti bibliaidézetek fényében egyszerűen hazugságnak, történelmi hamisításnak nevezhető. Hogy az istennév kimondhatatlan lenne, szintúgy. Hogy az évezredes hagyományt fontosabbnak tartják, mint Isten szavának tekintélyét, ez is egy azonosításra alkalmas jelző, és teljesen negatív jellegű! (vö. Márk 7:6-7) És hogy a kereszténységben ezek a hamis tanítások érvényben lehetnek, az átlag hívők pedig ez ellen nem protestálnak, ez az állapotuknak az általános langyosságát mutatja. (A langyosok sorsa pedig ez: Jelenések 3:16, vö. Jeremiás 16:13)

Hogy „Jézus Isten „nevének megszentelése” alatt nem Isten nevének kimondását értette” - ez teljesen önkényes megállapítás, és az Isten neve iránti ellenszenv érzéséből fakad, ami a háromságot hirdető filozófusokra jellemző. Jézus használta is Isten nevét (vö. Márk 13:20), és meg is szentelte/dicsőítette, ami teljesen összefügg (vö. Jelenések 15:4).

Amikor Jézus azt mondta, hogy megismertettem ővelük a te nevedet” (János 17:26), az avval egyenlő, amikor azt mondta: „mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek” (János 15:15). Ahogy a tudtul adás a tanítás szóbeli kiejtését/átadását jelenti, az Isten nevének a megismertetése szintúgy. (Ugyanaz a görög kifejezés van mindkét helyen!) Mivelhogy a megismertetés az egy gyakorlati dolog, és nem egy misztikus, elvont fogalom. (vö. Róma 9:22-23; Efézus 1:8-9; 3:3,5,10; 6:19,21; Kolossé 1:27; 4:7,9; 2Péter 1:16 – ugyanazon görög kifejezés mindenütt!)

Ha csak Pálnak erre a kijelentésére koncentrálunk: „ adassék nekem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát,” (Efézus 6:19) – nos elképzelhető, hogy a megismertetés és a szavak kiejtése nem ugyanazt jelentette? Elképzelhetetlen. Akkor miért gondolják háromsághívő rövidlátók, hogy Isten nevének a megismertetése Jézus részéről nem tartalmazott semmiféle szóbeli kiejtést? Talán Jézus nem beszélve tanított, hanem szövegeket írt? Vagy jelbeszéddel mutogatott némán? (vö. Máté 5:2; Lukács 4:22)

Háromsághívő filozófusok, amit összehordtak az elmúlt kétezer év alatt a szent tanítások meghamisítása terén – a saját filozófiájuk kedvéért – az mérhetetlen terhet jelent azok számára, akik a biblia valódi igazságainak megismerésére vágynak, és nagyon sokan ezt nem is tudják elhordozni, hanem elfordulnak Istentől és a Bibliától, ami az ő bűnük. (Lásd pl. a háromságtan felfoghatatlanságát, az értelem ezzel kapcsolatos megerőszakolását, magának a tannak az elhordozhatatlanságát. - Máté 23:4; 18:6; Lukács 11:46 – egy volt baptista prédikátor esetében itt.)

Ami pedig az isteni név héber vagy görög átírását illeti, az, hogy kitörölték az USZ-i iratokból Isten YHWH nevét (a másolatokból), az nem jelenti azt, hogy az eredeti apostoli írásokban sem volt benne! A II. században kezdték Jézust isteníteni, valóságos Istennek kikiáltani a Szentháromság részeként, és a másolók ennek a torzulásnak engedve hagyták ki Isten nevét a fordításaikból.

Mint láthattuk, az teljességgel elképzelhetetlen, hogy Jézus akárcsak egyszer is, de soha nem ejtette volna ki Isten nevét, amikor az ÓSZ-ben számtalan ember kiejtette, még a fáraó is annak idején. Nem beszélve a hithű prófétákról. Ha pedig egyszer is kiejtette (vö. Márk 13:20), akkor mi akadálya volt annak, hogy többször is kiejtse?! Ha pedig az apostolok hűen tolmácsolták Krisztus beszédét, akárcsak egyszer is miért ne írták volna le írásaikban Isten nevét? És ha már egyszer leírták, miért ne írták volna le többször is?! Csak mert a zsidó vallásvezetők, akik nem Isten akarata szerint vezették a népet, már egyáltalán nem ejtették ki?! [Megjegyzés: Az Encyclopaedia Judaica azt írja, hogy „azért kerülték a JHVH név kiejtését..., mert félreértették a harmadik parancsolatot”] Nekik az ördög volt az atyjuk, ahogy Jézus fogalmazott (vö. János 8:44). Talán Krisztus és az apostolai azok szokását követték volna, akiknek az ördög volt az atyjuk és a YHWH használata helyett elkezdtek volna 'örökkévalózni' meg 'jóistenezni', mint a hitetlen zsidók meg az ájtatos római katolikusok?



Teljesen természetes, hogy Jehova Tanúi kiállnak Isten neve mellett, és az általuk fordított Szentírásba beletették az isteni nevet! [Megjegyzés: A német nyelvű fordítások közül legalább 11 változat használja a „Jehova” (vagy a héber nyelvből átvett „Yahweh”) nevet az „Újszövetség” szövegében, mialatt négy fordító zárójelben hozzáfűzi a nevet az „Úr” szó után. Több mint 70 német fordítás lábjegyzetben vagy megjegyzésként alkalmazza a nevet.] Vajon kinek nem tetszik ez? A háromsághívőknek. Akiknek az Atya nem az egyedül igaz Isten, nem nagyobb mint a Fiú, és nem is idősebb. Hanem a filozófiájuk kedvéért kiforgatják az egész Szentírást, Isten kijelentéseit úgy mint Krisztusét és az apostolokét. S teszik ezt, mert van rá lehetőségük (vö. 2Pét 3:16). 

De miért kellene minden tévelygőt tisztába tenni, ha a tévelygésében érzi jól magát?! Nem inkább Krisztusra kell összpontosítani, aki dicsőítette Jehovát, és megjelentette a nevét az embereknek – amit már megtagadtak korának vallási vezetői?! Ezt teszik az igaz keresztények.

Hitben járnak, nem látásban! Nem kell látnunk az eredeti írásokat ahhoz, hogy elhiggyük azokat, amiket abban leírtak!!! Ha pedig azt írták le, hogy az Úrhoz imádkoztak Mátyás kiválasztásakor, akkor az Jehovát jelenti (és nem Jézust), mivelhogy Jehova a szívek és vesék vizsgálója. (vö. Apcsel 1:24; 1Sámuel 16:7; 1Krónika 28:9; Jeremiás 11:20; Apcsel 15:8) És Jehova az, Aki kiválasztja azokat, akiket elhív a Jézussal történő mennyei uralkodásra. (vö. Márk 13:20; 1Korinthus 12:18; Efézus 1:4)

Névhasználat a gyakorlatban

Isten sehol nem adta parancsba a törvényben, hogy egyáltalán nem szabad használni a nevét, hanem csak visszaélni nem lehet a használatával!

Jézus pedig nem ezt a hagyományhoz hű zsidó vonalat követte, hanem az Isten igaz tanításához hű vonalat. Azért is nyilatkoztatta ki/jelentette meg Isten nevét, nem pedig elhallgatta!!!

MEGJELENTETTEM a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.” (János 17:6)

Itt ugyanaz a görög szó van a MEGJELENTETTE mögött, mint az 1Tim 3:16-ban:

Megvallottan nagy dolog az istenfélő élet titka: Aki (nem Isten, ahogy ezt Károli rosszul fordítja!) MEGJELENT testben, igazolást nyert lélekben. Az angyaloknak megjelent, a pogányoknak hirdették. Világszerte hittek benne, s felvétetett a dicsőségbe.” (Katolikus fordítás)

Márpedig ha Krisztus ténylegesen MEGJELENT testben, akkor ugyanígy kellett ténylegesen MEGJELENTENIE az Isten nevét is, nem csak mondjuk ráírni valami tekercsre és aztán azt a tekercset lóbálni az emberek előtt, míg maga meg némaságot fogadalmat tett volna az Isten nevének használatát illetően. Távol legyen!

Még a református tanítások is elismerik Isten nevének a használatát:



Nem kérkednek a próféták és apostolok sem a saját éles elméjükkel, sem egyéb olyasfélékkel, melyek a szólónak hitelt szereznek és nem támaszkodnak emberi véleményre, hanem ISTEN SZENT NEVÉT EMLEGETIK, amely engedelmességre kényszeríti az egész világot.
S most győződjünk meg afelől, hogy nemcsak elfogadható vélekedés, hanem a tiszta igazság is támogatja azon feltevést, hogy a próféták és apostolok nem vaktában s nem csalási szándékkal HIVATKOZTAK ISTEN NEVÉRE „ ...

Fenyeget, hogy Ő Jehova, Istenünk s erős bosszúálló, aki megbünteti az atyáknak vétküket a fiakban, harmad- és negyed-iziglen, azokban, AKIK GYŰLÖLIK NEVÉT; irgalmasságot cselekszik pedig ezer-íziglen azokkal, akik szeretik őt és megtartják az Ő parancsolatait. …

Ime a te Uradéi Istenedéi az egek és az egeknek egei és a föld és mindenek, melyek abban vagynak: csak egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy őket szeretné és választotta az ő magvokat azok után, tudniillik titeket minden népek közül”. És eként, mintha a népek közül csak ez az egy tartoznék hozzá, egyedűl ezt a népet méltóztatta arra, hogy AZ Ő NEVÉT MEGISMERJE, szövetségét mintegy annak kebelébe helyezte, istenségének jelenlétét annak jelentette ki, minden előjoggal őt tisztelte meg. …

Ebből pedig ismét arra jutunk, amit fentebb előadtunk, hogy a hitnek ép úgy szüksége van az igére, mint a gyümölcsnek a fa élő gyökereire, mivel Dávid tanusága szerint Istenben csak azok bizhatnak, AKIK ISMERIK AZ Ő NEVÉT (Zsolt 9:11). …

Ostobaságot beszélnek tehát azok, akik az emberi lelkeket az imádságtól akarván elvonni, azt fecsegik, hogy hiába való dolog Istennek gondviselését, mely minden dolog felett őrködik, kéréseinkkel zaklatni; bár ezzel szemben az Úr nem hiába állítja azt, hogy ő közel van mindenkihez, aki AZ Ő NEVÉT HŰSÉGGEL HÍVJA (Zsolt. 145:18).” …

Erős torony az Urnak neve, – mondja Salamon (Péld. 18:10) – ahhoz folyamodjék az igaz és bátorságos lészen. Joel pedig, miután a bekövetkezendő rettenetes csapást megjövendölte, ezt a mondást teszi hozzá (2:32): Mindaz, AKI AZ ÚR NEVÉT HÍVJA SEGÍTSÉGÜL, megmenekült. Ez a mondás pedig, amint tudjuk, tulajdonképpen az evangéliumra vonatkozik, de azért alig minden századik embert indítja ez arra, hogy Istennek eléje menjen. Isten maga is így kiált Ézsaiás által (65:24): minekelőtte kiáltanának, én meghallgatom; még mikor szólnának, én meghallom.” …

Mert Istennek az övéi meghallgatásában való készségét és jóságát helytelenül értelmezzük, ha ilyen tapasztalatok nem erősítenek meg bennünket az ő igéreteiben való szilárdabb bizakodásban, amely igéretekben nem egyik, vagy másik embernek s nem is keveseknek igéri azt, hogy meg fogja őket hallgatni, hanem mindazoknak, KIK AZ Ő NEVÉT HÍVJÁK SEGÍTSÉGÜL. ...” ...

Hát aztán, ha még azt is tekintjük, hogy a testek tagjai a Krisztusnak (I. Kor. 6:15); hogy Isten a test minden tagjáról azt akarja, hogy azok Őneki szenteltessenek: hogy azt akarja, hogy NYELVEKKEL MAGASZTALJÁK AZ Ő NEVÉT, hozzá emeljék tiszta kezeiket és neki áldozatokat mutassanak be?” …

S az apostol, miközben őt utánozza, az imádságot dicséreti áldozatoknak nevezi maga is (Zsid. 13:15) és úgy magyarázza, hogy az AZ Ő NEVÉT VALLÓ AJKAK GYÜMÖLCSE. Ilyen áldozat nélkül nem lehet el az Úr vacsorája, amelyben, midőn az ő halálát hirdetjük és hálát adunk, semmi egyebet nem teszünk, mint hogy dicséret áldozatával áldozunk. Ezen áldozási tisztség folytán neveztetünk mi keresztyének mindannyian királyi papságnak (I. Pét. 2:9), mivel Krisztus segélyével ÁLDOZZUK ISTENNEK A MAGASZTALÁSNAK ÁLDOZATÁT amelyről az apostol szól, mint AZ Ő NEVÉT VALLÓ AJKAINAK GYÜMÖLCSÉT Mert mi még ajándékainkkal sem jelenünk meg közbenjáró nélkül Isten tekintete előtt, Krisztus az, akinek közbenjárása által magunkat és a mi dolgainkat az Atyának fölajánljuk.” …

99. kérdés: Mit követel Isten a harmadik parancsolatban?
Felelet: Azt, hogy nemcsak átkozódással vagy hamis esküvéssel, de még szükségtelen esküdözéssel se káromoljuk Isten nevét, se tiszteletlenül ne említsük; se ezekben a rettenetes bűnökben még csak elhallgatással vagy eltűréssel se vegyünk részt, hanem ISTEN SZENTSÉGES NEVÉT FÉLELEMMEL ÉS HÓDOLATTAL E M L Í T S Ü K, hogy a mi igaz vallástételünkkel, segítségül hívásunkkal és minden beszédünkkel és cselekedetünkkel őt magasztaljuk.” … (Kálvin János: A keresztyén vallás rendszere – KIEMELÉS TŐLEM)

Itt azt mondja: „Isten szentséges nevét félelemmel és hódolattal EMLÍTSÜK ...” (Mi igen, de Jézus és az apostolai nem??? Mekkora dillettantizmus az, ha valaki azt állítja, Jézus Isten „nevének megszentelése” alatt nem Isten nevének kimondását értette,” (Apologia Kutatóközpont: Szalai András) - mi meg hódolattal EMLÍTSŰK!!!

Említsük bizony, mert említették azt mások is, íme a hivatkozások:

A jeruzsálemi templomnak Kr. u. 70-ben történt pusztulásával Jahvé szentséges nevének utolsó menedékhelye is megszűnvén, idővel egyre kisebb lett az a kör, amely e név helyes kiejtésének ismeretével bírt. Azért, nehogy az teljesen kivesszen, de amellett a profanálás mégis ki legyen zárva, bizonyos korlátozással megengedték, hogy a papok Jahve nevét titokban és óvatosan közölhessék nem csak a papokkal, hanem más méltó és megbízható jámbor tanítványokkal is, de évhetenkint csak egyszer, legfeljebb kétszer. (Kiddusin 71/a).

Biztos adatok tanúskodnak arról, hogy a IV-V. Században beavatott zsidó tudósok még ismerték e szentséges név helyes kiejtését, és valószínű, hogy egyes tudósok ezután is ismerték még néhány századig. Ezt a következők bizonyítják:

A IV. század közepén ráb Nachman ben Izsák (+356) úgy nyilatkozik, hogy szerinte is a négy istennevet évhetenkint csak egyszer szabad közölni (Kiddusin 71/a).

Rabbá bar József bar Chamá (+353) ez idő tájt a tetragrammaton kiejtéséről nyilvános előadást akart tartani, de egy öreg zsidó figyelmeztette, hogy ezt a nevet titkolni kell, elállt szándékától. (Kiddusin 71/a).

A IV. század egy másik tudósa, rabbi Maná arról értesit, hogy a samaritánok az eskünél kiejtik a négybetűs istennevet (jer. Szanhedrin X. 1.végén Abba Saul e szavaihoz....)

Hogy a tetragrammaton kiejtését és használatát korlátozó rendeleteket mégsem tartották meg kivétel nélkül általánosan, arra abból a tényállásból következtethetünk, hogy a misztikus szekták (főként az eszsénusok) gyógyitásaiknál s más állítólagos csodáiknál nem szűntek meg a tetragrammatont és a belőle kifejtett istenneveket (semó) kiejteni és alkalmazni. Ezek ellen, valamint az első keresztények ellen irányul a zsidótörvénytudóknak a Toszefátban olvasható e kijelentése: az, aki a (törvény) igáját lerázza és a (körülmetélés) szövetségét felbontja és vakmerően szól a tóra ellen, és aki a Nevet (az istennevet) betű szerint kiejti, ezeknek nincs része a jövendő életben” (az örök üdvösségben), Toszefta, Szanhedrin XII. 25.

Ráb Abina ben Sziszi azzal a szándékkal ment Szeforiszba rabbi Chaniná-hoz, hogy megtanítsa a tetragrammaton kiejtésére, amiben azonban valami közbejött véletlen megakadályozta (jer. Jomá III, 40/b).

Bizonyos szeforiszi esszenus (orvos) a 400 körül szereplő rabbiPinchas bar Chamá-val közölni akarta a tetragrammaton kiejtését, ez azonban nem fogadta el annak ajánlatát, mert nem volt elég önbizalma, hogy olyan önmegtagadó életet tud élni, amit a szentséges névnek ismerete megkíván (jer. Jomá III, 40/b).

Még a Kr.u. 1000 körül szereplő utolsó gaón, Hai, a pumbeditai zsidó akadémia rektora (+1038) is nyilatkozik az istennév ismeretéről főiskoláján, amiből egyesek arra következtetnek, hogy a pumbeditai akadémiának tagjai valószínűleg a négybetűs istennév kiejtését is még ismerték. (v.ö. pl. Blau Lajos, Az ózsidó bűvészet, Budapest 1898. 117. s. köv.)

Fenti idézetek világosan bizonyítják a névhasználatot. Viszont hogy Jézus és az apostolok nem használták, ez a fentiek fényében teljesen elfogadhatatlan. Hiszen még a reformátusok is a tiszteletteljes névhasználatra vannak buzdítva, márpedig a példát Jézus és apostolai adják nekünk, nem pedig fordítva.



XVI. Benedek pápa Isten nevének a használatáról A názáreti Jézus című, nemrég megjelent könyvében így nyilatkozott: „teljesen helyénvaló volt, hogy Izraelben Istennek a JHWH szóban kinyilatkoztatott önmegnevezését nem mondták ki, nem alacsonyították le az istenek nevének szintjére. Ezért nem volt helyes hogy a Biblia újabb fordításaiban ezt a nevet, amely Izrael számára mindig titokzatos és kimondhatatlan volt, úgy írják, mint bármely más nevet”.

Sokkal inkább van közelebb az igazsághoz a lenti nyilatkozat:

„A héber szentírási szövegek nyilvános felolvasása alkalmával az Úr = Adonáj szóval helyettesítették a Jahvét, hogy elkerüljék * Isten személynevének (az Őt megillető hódolat nélküli) gyakori használatát. Sajnos a Bibliafordítások is átvették ezt a gyakorlatot, ** és a Jahve személynév helyett általában az Úr szót használják (vagy az Úr Isten Úristen kifejezést, amikor az eredeti szövegben a Jahve Adonáj szerepel. Sokat veszítünk, ha a helyettesítő szavak mögött nem érezzük meg a személynév közvetlenségét.

Amikor ugyanis Isten felfedte nevét népe előtt, voltaképpen legmélyebb valóságát, természetét nyilatkoztatta ki. A Jahve a héber lenni igével áll összefüggésben. Ez többet jelent, mint egyszerűen létezni; inkább a tevékenyen jelen lenni *** kifejezéssel kellene fordítanunk. Jahve (Kiv /2Mózes/ 3,13-16) valóban olyan Isten, aki tevékenyen jelen van népe körében, és ezt éppen akkor adta tudtukra, amikor reménytelen helyzetükben, rabszolgákként szabadulásra vágyakoznak. A tevékeny jelenlét gondolatát a többi név is magában foglalja, de egyik sem mutatja meg igazán, hogy kicsoda is Isten. Isten éppen a kivonulás nagy eseményét választotta ki, hogy feltárja népe előtt nevének igazi jelentését – ezzel akarván értésükre adni, hogy Ő olyan Isten, aki megszabadítja népét, és legyőzi (annak) ellenségeit. Jahve kinyilatkoztatásának alapját az Ő tökéletes szentsége képezi. (Kiv 3,5) [Alec Motyer – Kézikönyv a Bibliához, Lilliput könyvkiadó, 1992. Budapest, Kossuth nyomda 157-158. old.]

Összegzésül elmondhatjuk, hogy Jehova tanúi között, - akik bátran visszaállították Isten nevét az Új Világ fordításban – Isten tevékenyen jelen van, még ha azt is állítják róluk, hogy ezt önkényesen tették. Sokkal inkább önkényesen távolították el azt azok, akik Jézust Jehovával azonosították és kiáltották ki Istenüknek, Isten drága és Fenséges nevét meg sutba dobták.

Csakhogy Jézus nem a maga dicsőségét kereste (vö. János 8:50), ellenben meg Istent dicsőítette (vö. János 17:4), és a neve dicsőítését szorgalmazta (vö. János 12:28). Nem lehetett hát ő a Jehova!

Önnek tehát el kell döntenie, hogy melyik oldalon foglal állást, a Jehova Istent dicsőítők gyülekezetéhez kíván csatlakozni, vagy azokhoz kíván tartozni, akik ágálnak Isten neve ellen, és helyeslik annak Bibliájukban való mellőzését.

Mindazonáltal nyilvánvaló ígéreteink vannak, amik segítenek a döntésünk meghozatalában:

És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet.” (Zsoltárok 5:12; vö. Malakiás 3:16-18)


















 



Nincsenek megjegyzések: