motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2013. december 29., vasárnap

Mi a karizmatikus kereszténység

Mi a karizmatikus kereszténység


Németh Sándor írása

A kereszténység kifejezés nem fordul elő a Bibliában. Jézus és tanítványai az Ószövetség könyveiben található kijelentésekkel, próféciákkal igazolták az új szövetség eseményeit az emberek előtt. Gondosan ügyeltek arra, hogy az evangéliumban ne egy ószövetségi kijelentésekkel ellentétben álló hit- és tanrendszert lássanak, hanem egy olyan zsidó személy életét, munkásságát, akinek földi sorsa, tettei, megfeszítése, feltámadása mint történelmi (üdvtörténeti) tények teljesen és pontosan megfelelnek annak a messiási várakozásnak, mely a zsidó próféták előrejelzésein alapult a Messiás első eljövetelére vonatkozóan.  

(-1- ) A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" a judaizmustól való elszakadás, a zsidókeresztény korszak után, hogy a zsidóságtól idegenkedő pogány tömegek előtt az Ószövetséghez képest újnak és másnak tüntesse fel mindazt, amit Jézus Krisztus élete, halála, föltámadása hozott el mindenki számára az egyházatyák szerint. Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt, hanem azokat az embereket, akik hittek abban, hogy a názáreti Jézus az ószövetségi próféták által megjövendölt Messiás (Khrisztosz, azaz Felkent). A khrisztianosz kifejezés azonban a tanítványok szellemi-erkölcsi állapotának, életvitelének minőségi jelzőjeként is értelmezhető.

Először feladat, utána rang

Az Izraelben gyakran használt személynév, a Jézus (héberül Jehósua) név jelentése: Szabadítás. (-2-)A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20). Ez azonban nem jelentette azt, hogy Jézusnak ne lett volna messiási identitása. Az evangélium szerint tisztában volt természetfölötti származásával, kiválasztottságával, elhívásával már gyermekkorában. Nyilvános szolgálatának ideje alatt (-3-) Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte. Simon Pétert pedig boldognak mondta, amikor az felismerte és megvallotta róla, hogy ő az Isten Fia, a Messiás.
Feltételezhetően több okból is mellőzte Jézus földi szolgálatának ideje alatt a Krisztus cím használatát. Az egyik ilyen ok az lehetett, hogy a názáreti a Messiás kifejezést elsődlegesen megvalósítandó feladatnak, szolgálatnak tekintette, és csak ennek teljesítése után értelmezte azt méltóságként, címként. A messiási feladatkör betöltésére is csak azután vált képessé, hogy a Jordánban való megkeresztelkedése után Isten felkente Szentlélekkel (Szent Szellemmel).
Jézus ezután vált a szó szoros értelmében Felkentté, és kezdte el a "nem látott dolgok" szétosztását Galileában és Júdeában. Keresztelő János tanítványainak kérdésére – "Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Máté evangéliuma 11,3) – Jézus nem isteni származásának méltóságával, rangjával, hanem az általa végzett messiási tevékenység jeleire hivatkozva válaszolt: "A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik…" (Máté evangéliuma 11,5)
Az idézet azt is igazolja, hogy Jézus karizmatikus ajándékait mások javának szolgálatára használta; (-4-) a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette, amelyek által (mindenekelőtt halálból való feltámadása által) bizonyosodott be róla, hogy elvégezte a messiási cím elnyeréséhez szükséges feladatokat, és betöltötte az ezzel összefüggésben álló célokat földi élete, szolgálata, keresztáldozata, föltámadása során. Antiokhiában és a birodalom más helyein a tanítványokat azért is nevezték khrisztianoszoknak, mert nemcsak Jézus hívei és erkölcsi követői voltak, hanem (-5-) Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat.
Az evangélium egyik központi állítása az, hogy Jézus Krisztus földi szolgálata után mint főpap elküldi a Vigasztalót, és a benne hívő embereket megkereszteli Szentlélekkel és tűzzel, vagyis tanítványait ugyanazzal a természetfölötti valósággal keni fel, mint akivel Isten kente fel Őt. (-6-) Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.


A Szellem emberei

Az Ószövetség főszereplői is karizmatikus személyek voltak. Felkenetésük Isten szuverén választása alapján, természetfölötti módon – mint például Ábrahám, Mózes, Sámson, Sámuel, Illés stb. esetében – történt; de a kenetet közvetíthette Isten embere is kézrátevés, olajjal való megkenés által is: így szállt Isten Szelleme (rúach) például Jákobra, Józsuéra, Dávidra stb. Az Ószövetség ugyan nem mondja ki direkt módon, hogy Isten Szellem, de (-7-) a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).
Az ószövetségi felkenetésnek sem az volt a célja, hogy egyeseket a többség fölé emeljen. A természetfölötti kenetből a Biblia hősei konkrét feladatok elvégzése, üzenetek tolmácsolása céljából részesedtek, hogy így Izrael népét szolgálják és igazgassák. Az Izraelre és az emberiségre vonatkozó üdvtervnek megfelelően a célokat, feladatokat, üzeneteket a felkentek számára a Mindenható határozta meg, akik ebből üdvtörténelmet hoztak létre, miután különféle karizmatikus megtapasztalási módok által felismerték a személyük számára kijelölt feladatokat, célokat, és az ezek elvégzéséhez szükséges természetfölötti képességeket (karizmákat) Isten Szelleme (rúach) megosztotta velük.
Az ószövetségi karizmatikus emberekhez különböző szinten kapcsolódott a természetfölötti: (-8-) voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja (amely nem azonos az ember szellemével, rúachjával). Karizmatikus személyeken keresztül cselekedett Isten, és avatkozott be a természetes élet rendjébe, állapotába, hogy abban az üdvtervnek megfelelő változást, eseménysorozatot indítson útnak. A felkent ember így Isten eszközévé is vált. Különösen igaz volt ez a prófétákra, akiket Hóseás "a Szellem embereinek" (ís-harúach, Hóseás könyve 9,7) nevezett.
A prófétával szembeni követelmény az volt, hogy Isten rúachjától szóljon. Ezért az igaz próféták személyiségük minden területét alárendelték a Mindenható akaratának, hogy "Isten szájá"-vá válhassanak. A próféta (az ószövetségben náví) legitimitásának előfeltételét az isteni elhívás és a küldetés adta, ezen felül Isten jelenlétében kellett élnie, hogy megőrizze szellemi képességét az Úr kijelentésének meghallására. A próféta szolgálatának hitelessége csak akkor maradt meg, ha a népnek azt az Igét közvetítette, amit Isten közvetlenül szólt hozzá.
Isten rúachja politikai vezetőkre is rászállhatott, hogy Izraelt Isten akaratának megfelelően kormányozzák, vagy az ellenség fölötti győzelemre vezessék. Az Egyiptomból való kivonulásban, a pusztai vándorlásban, a honfoglalásban Isten természetfölötti ajándékai és a karizmatikus személyek játszották a döntő szerepet. Mózes, Áron, Józsué és mások karizmái ugyanabból a természetfölötti forrásból származtak, mint Jézusnak és tanítványainak kegyelmi ajándékai. Ezért ha a khrisztianosz eredeti jelentéstartalmát vesszük figyelembe, akkor nem túlzás az az állítás, hogy az Ószövetség hősei korai khrisztianoszok voltak, vagy legalábbis azok előfutárai. Az első karizmatikus keresztény nemzedék szellemi identitása, attitűdje pedig számos vonatkozásban hasonlított az Ószövetség fölkent embereiére.
(-9-) Az apostolok és István pünkösd utáni beszédei azt bizonyítják, hogy a korai keresztények az ószövetségi karizmatikus személyiségek szellemi örököseinek is tartották Jézust és önmagukat. Különösen a zsidó hallgatóság előtt fogalmazták meg nyomatékosan azt az erős szellemi-erkölcsi folytonosságot, amely szerintük Izrael és a korai keresztény gyülekezet között fennállt. Álláspontjuk szerint – a kettő közötti azonosság mellett – Jézus és a korai egyház újdonsága abban állt, hogy az atyák és a próféták által kinyilatkoztatott ígéretek a názáreti Jézusban megvalósultak. Míg az Ószövetség karizmatikus emberei ezt előre jelezték a Szentlélek által, addig az apostolok és a korai gyülekezet az ígéretek beteljesedéséről mint történelmi tényről tettek bizonyságot.
Az apostolok ószövetségi próféciákkal igazolták a nemzeti Megváltót váró kortársaiknak azt, hogy Jézus a Felkent, (-10-) akinek a zsidó szent Írások szerint szükséges volt meghalnia, feltámadnia, a világból eltávoznia a mennybe, hogy a nemzetek is az Ábrahámnak adott ígéretek örököseivé válhassanak – ami azonban nem jelenti Izrael elutasítását, sem a pogány vallások, kultúrák elfogadását, szakralizálását. Tanításaik szerint a nemzetek csak azután léphetnek be az új szövetségbe, ha Ábrahám és Izrael Istenéhez megtérnek, elfogadják Jézus Krisztust és evangéliumát, és engedelmeskednek Isten Igéjének. Az apostolok meg voltak győződve arról, hogy Jézus a szenvedő szolgára vonatkozó messiási próféciákat betöltötte első eljövetelekor, mely által lehetővé vált a bűnbocsánat, az örök élet hit általi elfogadása (megtérés mellett) nemzeti-etnikai hovatartozásától függetlenül mindenki számára. (-11-) Ez az újdonság azonban nem jelenti Izrael üdvtörténeti szerepének, küldetésének a végét. A korai egyház szerint a Messiásnak e korszak (aión) végén elsősorban Izrael nemzeti helyreállítása, megváltása miatt kell eljönnie a Földre másodszor is, hogy a zsidóság mint messianisztikus nemzet Isten által kijelölt helyét és elhívását elfoglalja.


Hogyan élhetünk Istennel együtt?

(-12-) Az első század egyházában ismeretlen volt az, amit a mai közgondolkodás kereszténységnek fogad el, ami alatt elsősorban a történelmi egyházak hitrendszerét és vallásgyakorlatát érti, és ezt tekinti a magukat kereszténynek mondó más közösségek mértékének. A korai egyház minden tekintetben karizmatikus kereszténységet képviselt, amit összetartozónak érzett Izraellel, erős folytonossági szálak kötötték az Ószövetség hit-hőseihez – ennek akkoriban nem volt alternatívája előttük, ez maga volt az evangélium, a kereszténység. Ismeretlen volt előttük Jézus keresztáldozatának rituális ismételgetése, és elutasították a Szentlélek ereje és karizmái nélküli igehirdetést és istentiszteleti formát.
A khariszma görög kifejezést kegyelmi ajándéknak, adománynak fordítják általában. A fogalom által jelölt ajándékok azokhoz az "isteni javakhoz" tartoznak, melyek birtokába egy ember ingyen, ajándékképpen, érdemtelenül és hit által, kegyelemből való megajándékoztatás útján juthat. János apostol kijelentése szerint "a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett" (János evangéliuma 1,17). Kegyelemből való ajándékozásról, kegygyakorlásról akkor beszélhetünk, amikor magasabb rangú, szintű személy, csupán jószándékból és jókedvéből megosztja javait ajándékozás formájában az alacsonyabb rangú, szintű személlyel, hogy azt saját életterébe és állapotába emelje fel.
Az apostolok tanítása szerint az Isten és ember közti távolságot és szintkülönbséget a törvény nem tudta kiküszöbölni. A törvény erkölcsi normáinak betartására és követésére tett sikertelen történelmi erőfeszítések egyértelművé tették, hogy ezt a végtelennek tűnő távolságot kizárólag az erősebb, hatalmasabb fél kezdeményezése hidalhatja át. Az evangélium azért jó-, öröm- és győzelmi hír, mert a Mindenható részéről megtörtént az emberiség irányába a hídverés, az ennek útjában álló, Izraelt és a nemzeteket övező diabolikus erőket az emberré lett Isten Fia legyőzte – és így közvetlenül, személyesen hajolt le és fordult oda a Teremtő Felkentjén keresztül minden emberhez, hogy felkínálja mindenki számára mindazokat a kegyelmi ajándékokat, amelyek által minden egyén felemelkedhet és az Istennel együtt élhet.
A karizmatikus keresztény élet középpontjában nem teológiai tantételek, normarendszer, hanem a Krisztus (Messiás) személye áll, akivel Isten Igéje alapján azonosul a hívő. A korai egyház Jézus Krisztust és a Szent Szellemet is Isten legfőbb kegyelmi ajándékainak tekintette, akik Isten ember iránti szeretetének visszavonhatatlan bizonyítékai. (-13-) A korai karizmatikusok a feltámadt Krisztusban a megigazulás, örök élet, egészség, szabadság stb. áldásait fogadták el és vették, a Szentlélektől (Szellemtől) pedig a karizmákat, melyekkel Istennel való személyes közösségüket és az egyházat építették.
(-14-) A "karizmatikusság" általános fundamentuma az, hogy az egyén kizárólag a Szentlélek kijelentése által juthat helyes Isten- és Krisztus-ismeretre. Ehhez az evangélium hirdetése és hallgatása is csupán egy olyan eszköz, amin keresztül a Szentlélek közösséget (koinonia) teremthet az ember szelleme és Jézus Krisztus személye, valamint az Atya között. Tényleges krisztusi élet egy emberben csak akkor születhet meg, ha szívét (szellemét) a Szentlélek (Szellem) meggyőzi és szellemi ismeretből részesíti, hogy Jézus föltámadt a halálból és ő a Messiás.
Ezt az apostoli meggyőződést szakította meg az a történelmi tradíció, amely szerint az egyháztag a csecsemőkeresztségben már kereszténnyé lett, és ezután, ha egyháza tanításait elsajátítja és vallásgyakorlatát követi, üdvözülni fog. A Szentlélek szabadon és szuverén módon is képes helyes Krisztus-ismeretre vezetni embereket, még akkor is, ha valaki a kinyilatkoztatással ellentétes vallási rendszert fogadott el előzetesen. Az esetek többségében azonban azt lehet tapasztalni, hogy a történelmi tradíciók követése által az egyének ugyan egyházuknak, amelybe beleszülettek, hűséges tagjává, vélt vagy valós értékeinek védelmezőivé válhatnak – miközben egyúttal Jézus Krisztus és Szentlélek-ellenes nézeteket hangoztathatnak, a karizmatikus keresztény élet képviselőivel szemben ellenséges magatartást tanúsíthatnak, sőt nem egyszer legelszántabb üldözőikként lépnek fel velük szemben.


Megajándékozottak

Pál apostol a kegyelem és a karizmák transzcendenciáját a Korinthosziakhoz írt 1. levelében fejtette ki. Ezek a "láthatatlan javak" valóságos dolgok, de nem a tapasztalati világban találhatóak, hanem az efölötti régióban, a láthatatlan világban, amely az apostol számára sokkal valóságosabb, mint az embert körülvevő fizikai világ. "Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek." (1. Korinthoszi levél 2,9) Az apostol Ézsaiás próféta kijelentése alapján értelmezi a láthatatlan dolgok megismerésének módját: "Isten kijelentette az Ő Lelke (Szelleme) által."
Ugyanezen a helyen Pál összefoglalja az Ószövetség nagy tanulságát, mely szerint Isten Lelkének (Szellemének) dolgait (kegyelmi ajándékait, karizmáit) a lelki ember (anthróposz pszükhikosz) nem tudja megragadni, megérteni, sőt előtte ezek a láthatatlan, szellemi természetű dolgok bolondságnak tűnnek. (-15-) A karizmák, kegyelmek vételének előfeltétele az újjászületés, Krisztus Szellemének a hívőben való lakozása; ők az apostol szerint megismerhetik Isten ajándékait, mert az Isten dolgait "sem ismeri senki, hanem az Istennek Lelke (Szelleme)". A kijelentés által Isten ajándékait megismerő és elfogadó személyt nevezi Pál szellemi embernek (anthróposz pneumatikosz).
Pál ismeretelméletében a két típusú ismeret, a természetes és a természetfölötti élesen el van választva egymástól. Az anyagi világról az ember érzékszervein keresztül szerez tapasztalatot, ismeretet, míg Isten természetfeletti birodalmáról a Szentlélek kijelentése által. Az Újszövetség az Isten megismerésében egyfajta hármasságot tanít: 1) Az evangélium hirdetésén és hallgatásán keresztül a Szentlélek kijelentheti az embernek, hogy Jézus a Messiás. 2) Az igazság Szelleme Krisztus-ismeretre tanítja a hívőt. 3) A tanítványt Jézus Krisztus az Atyához vezeti.
A Szentlélek karizmáit az Újszövetség nem esetleges és ritka, hanem egyetemes ajándékokként mutatja be, melyek a krisztusi élet folytatásához, az ebben való beteljesedéshez, valamint a keresztény szolgálat végzéséhez nélkülözhetetlenek, annak ellenére, hogy a hívők különböző mértékben részesednek ezekből. Az apostoli felfogás szerint a különböző karizmákat (khariszmata) a Szentlélek osztogatja, ahogy akarja. A szolgálatok ajándékait (diakonia, ilyen például az apostol, próféta, pásztor stb.) az Úr (Küriosz, a Krisztus) adja az egyháznak; míg a különféle hatékonyságú cselekedetek (energémata, azaz munkák, működések, tettek) elvégzésére Isten választja ki a hívőt (1. Korinthoszi levél 12,4-6).
Általánosságban azokat a keresztény hívőket nevezik karizmatikusoknak, akik a Szentlélek karizmáit elfogadják és használják személyes és közösségi hitéletükben. Ettől azonban nem válik valaki automatikusan "karizmatikus személyiséggé" is. (-16-) A karizmatikus személyiség ismérvei közé tartozik, hogy a karizmák mellett rendelkeznie kell olyan elhívással és küldetéssel Istentől, mely nagy hatékonyságú és hatású, természetfölötti cselekedeteket, munkákat, életműveket is eredményez. Ez az elhívás, küldetés is kegyelemből való kiválasztáson alapul, ami azt jelenti, hogy nem az elhívott személy minősége, természetes alkalmassága és érdemei alapján történik, hanem Isten szuverén döntése szerint, a célja pedig valamilyen feladat elvégzésére, "szolgálat munkájára" irányul, amely minőségének, sikerének végérvényes megítélésében kizárólag Isten az illetékes. Isten karizmatikus embereinek feladatuk végzéséhez szükséges képességeik forrása nem a saját természetük, tehetségük, hanem abból a kenetből származnak, amelyet Isten helyez az életükre.





megjegyzéseim

(-1- ) „A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" … Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt,” - A kereszténység fogalma már abban az időben nem volt azonos azzal a csoportosulással, akiket az I. század közepétől Jézus tanítványaiként keresztényeknek (khrisztianosz) neveztek (vö. ApCsel 11:26), hiszen Jézus tanítványa az, aki őt követi (vö. Ján 8:31), nem pedig független gondolkodást tükröző egyházi nézeteket követ, amik akkortájt már felütötték a fejüket. (vö. Apcsel 20:29-30) Viszont az eredeti független hitrendszer már azelőtt is létezett, mielőtt a fogalmat valaki megalkotta volna. A /mózesi törvénytől/ független hitrendszer Krisztus váltsághalálával bekövetkezett, ami magával hozta a mózesi törvénytől való szabadságot és a Krisztus törvénye iránti elkötelezettséget. Vö Gal 3:24-25; 6:2; 1Kor 9:21)

(-2-) A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20).” - Bizony nevezte magát Krisztusnak pl. Máté 23:10; Márk 9:41; Luk 24:26, 46; Ján 17:3), csakhogy más az, amikor a tanítványok tudják isteni sugallatra, és megint más az, amikor a kívülállók rászolgálnak arra, hogy megtudják.

(-3-) „Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte” - Ellentétben a fenti kijelentéssel, az Atyával való azonosságát sehol nem fejezte ki. Egyrészt nem azonos az Atyával, másrészt „egy” vele, de ez az egység kiterjed a tanítványokra is, ill. Apollósra és Pálra is, akiket ez az egységük mégsem tesz azonossá! (vö. Ján 10:30; 17:21-22; 1Kor 3:8.) [Jézust az Atyától való származása alapján Istenként azonosítani éppoly megalapozatlanság, mintha Jézusnak lett volna mondjuk négy gyermeke egy asszonytól, és mivel tőle származnak, ezért azok is mind Istenek lennének. Az Atyától származik a Fiú, a Fiútól négy gyermek. Isten az Atya, így Isten a Tőle származott Fiú, és Istenek a Fiútól származó gyermekek. Csakhogy ez így nem áll! A származás, még nem tesz Istenné senkit, különösen, hogy Isten (az Atya) nem származik senkitől!])

(-4-) a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette,” - Sokkal inkább tekintette tevékenysége elsődleges, központi részének Atyja nevének megszentelését, és a Királyság jó hírének hirdetését. (Máté 6:9; Luk 4:43)

(-5-) „Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat” - N.S. általánosítása szerint mindenki evangéliumhirdető karizmatikus személy volt, akik csodák és jelek tevése által volt felfegyverkezve. Holott a karizmatikusságnak nem feltétlenül kellett mindenki esetében csodák és jelek által megnyilvánulniuk, hiszen léteztek karizmák, mint szellemi ajándékok (khariszma) csodatevések nélkül is, pl. az egymás hite általi felbuzdulás is karizmatikus ajándéknak volt tekinthető. (vö. Róma 1:11-12) Nem beszélve róla: Talán mindenki hatalmas cselekedeteket visz véghez? Talán mindenki gyógyítások ajándékait kapta?” (vö. 1Kor 12:28-29) Egyértelmű, hogy nem. Ami viszont mindenkire érvényes volt, az az evangéliumhirdetés. Timótheusnak pedig a gyülekezeti felelősségek karizmája adatott. (vö. 1Timótheus 4:13, 16)

(-6-) „Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.” - Amikhez nem feltétlenül járulnak feltűnő csodatételek, különösen a Jézus 2. eljövetelét közvetlenül megelőző időkben, amikor is a nagy jelek és csodák tevése a hamis próféták ismertetőjegyei! (vö. Máté 24:24)

(-7-)a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).” - Ahhoz, hogy ez igaz legyen, az Isten szellemének ugyanolyan személynek kellene lennie, különben a jellemzői hogyan lehetnének azonosak Vele? Ha viszont a lényegéhez tartozik, akkor nincs abban semmi feltűnő, hogy jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival, hiszen a sajátjáról van szó.

(-8-) „voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja”. Ugyanazt jelenti mind, az isteni támogatást. (vö. Apcsel 10:38)

(-9-) „Az apostolok és István pünkösd utáni beszédei azt bizonyítják, hogy a korai keresztények az ószövetségi karizmatikus személyiségek szellemi örököseinek is tartották Jézust és önmagukat.” Ennyi erővel azt is lehet mondani, hogy a korai keresztények az ótestamentumi hithősök szellemi örököseinek tartották Jézust és önmagukat. (vö. Zsidók 11. rész.) Csakhogy N.S. végig a karizmatikusságot akarja kidomborítani, hogy magukat, mint karizmatikusokat legalizálhassák és a történelmi sorba beállíthassák. Hogy azonban az ő karizmatikusságuk mennyiben felel meg a kor követelményeinek (vagyis hogy nem felel meg), az már egy más kérdés.

(-10-) „akinek a zsidó szent Írások szerint szükséges volt meghalnia, feltámadnia, a világból eltávoznia a mennybe, hogy a nemzetek is az Ábrahámnak adott ígéretek örököseivé válhassanak – ami azonban nem jelenti Izrael elutasítását,” - Az Ábrahámnak tett ígéret kettős jelentőségű, egyrészt magában foglalja Ábrahám szellemi magvának létrehozását (144 ezer szellemtől felkent égi reménységű társörökös – vö. Zsid 9:15; Jel 7:4;14:1,3), másrészt azon milliókat, akik Ábrahám szellemi magva által áldást nyernek, vagyis a minden nemzetből való nagy sokaság, akik földi reménységűek. ( vö. Apcsel 3:25; Jel 7:9) Izrael elutasítása abból adódik, hogy nem maradtak meg Istennek a velük kötött szövetségében, így az új szövetség a szellemi Izraellel köttetett, de a testi Izrael már mint nép ennek nem részese. Az új szövetségben a választott nép (Jézusban hívő zsidó és pogány származású elhívottak) kapta az apostolok által a szellemi muníciót a helyes életmódhoz, miként az ószövetségben a testi zsidóság a próféták által. Így tudták túlélni a 70-es isteni ítéletet, míg ez elvetett nép nem! [Lásd a testi Izrael és a szellemi Izrael közötti helycseréről az „Örökösök, akik az emberiség felemelésére hívatottak” című tanulmányt iTT..]

(-11-) „Ez az újdonság azonban nem jelenti Izrael üdvtörténeti szerepének, küldetésének a végét. A korai egyház szerint a Messiásnak e korszak (aión) végén elsősorban Izrael nemzeti helyreállítása, megváltása miatt kell eljönnie a Földre másodszor is, hogy a zsidóság mint messianisztikus nemzet Isten által kijelölt helyét és elhívását elfoglalja.” - Teljes félreértés amit mond, hiszen Izrael nemzeti helyreállítása nem lehet beteljesedése a testi Izrael földi papi szolgálatának, mivel az a mennyei dolgoknak volt az előképe (vö. Kol 2:17; Zsid 8:5; 10:1) Tehát az ókori zsidó földi papság Krisztus szellemi (égi) papságának volt az előképe (vö. 1Pét 2:5, 9-10; Jel 1:6), amit teljesen fölborítana a testi Izrael földi/nemzeti helyreállítása, és egy földi papi rendszer újbóli beiktatása. Jézus különben sem jön el újra láthatóan a földre [részletesen lásd iTT], tehát a zsidóságnak, mint népnek az újjáéledése nem több merő fantazmagóriánál.

(-12-) „Az első század egyházában ismeretlen volt az, amit a mai közgondolkodás kereszténységnek fogad el, ami alatt elsősorban a történelmi egyházak hitrendszerét és vallásgyakorlatát érti,” - Érdekes, nem csak a közgondolkodás érti, hanem mondjuk a katolikus alapon álló karizmatikus mozgalom is, amelynek vatikáni irodája, az International Catholic Charismatic Renewal Office (ICCRO) a Világiak Pápai Tanácsán keresztül ápolja a kapcsolatot a Szentszékkel. Számukra a megújulás egyik legfontosabb jellemzője a római katolikus egyházhoz való hűség. Tanításuk nem tartalmaz új tanokat, megegyezik az egyház tanításával. Közösségeik és tagjaik alávetik magukat a mindenkori pápának és püspököknek. Középpontba helyezik az eukarisztiát, stb. N.S. mozgalma ezzel teljesen ellentétes nézeteket vall, mármint ami a római katolicizmus elfogadását illeti. Mindkettő magát karizmatikusnak vallja, Isten szellemétől származónak, mégis pontosan ellentétes nézeteket vallanak a pápaság intézményéről. Ezek szerint a karizmatikusság éppen hogy jelenthet totális szellemi zűrzavart is, ami Isten szent szellemének megnyilvánulásaira egyáltalán nem jellemző? Nagyon is! (vö. 1Kor 14:33)

(-13-) „A korai karizmatikusok a feltámadt Krisztusban a megigazulás, örök élet, egészség, szabadság stb. áldásait fogadták el és vették, a Szentlélektől (Szellemtől) pedig a karizmákat, melyekkel Istennel való személyes közösségüket és az egyházat építették.” - Itt az egészség alatt nem csupán szellemi egészséget ért, hanem kifejezetten fizikait, de ez teljes visszaélés azzal, ahogyan a szent szellem gyógyított az I. században, kifejezetten kívülállókat és Krisztusban hívőket nem. [Lásd iTT részletesen]

(-14-) „A "karizmatikusság" általános fundamentuma az, hogy az egyén kizárólag a Szentlélek kijelentése által juthat helyes Isten- és Krisztus-ismeretre.” Az újszövetségi írások jelentik a Szentlélek kijelentéseit (vö. Ján 16:13), de a karizmatikusság a Szentlélek kijelentései alatt nem ezt érti, hanem amit ők kapnak beavatás és látomások és hasonlók által. Vagyis egy ismeretlen eredetű behatolás szemtanúi vagyunk. Ismeretlen annyiban, hogy következtetni lehet rá, szerintük szent ez a szellem, meggyőződésem szerint tisztátalan, vagyis démoni eredetű, nyilvánvalóan  a csodák és jelek háttérforrását tekintve. (vö. 2Thessz 2:8-12)

(-15-)A karizmák, kegyelmek vételének előfeltétele az újjászületés, Krisztus Szellemének a hívőben való lakozása; ők az apostol szerint megismerhetik Isten ajándékait, mert az Isten dolgait "sem ismeri senki, hanem az Istennek Lelke (Szelleme)". - Az újjászületést keveri a megtéréssel, és a karizmatikus csodatételeket az isteni kegyelemmel, hiszen az USZ-i karizmák alatt nem csupán a csodatételek értendők, hanem pl. Isten kegyelmi ajándéka (khariszma), az örök élet reménysége is. (vö. Róma 6:23) Az égi életre történő újjászületés pedig teljes mértékben az Isten műve, lásd: 1Pét 1:3-4. Viszont az égi életre nem újjászült földi reménységűeknek is lehet karizmájuk, ha már itt tartunk. (vö. Róma 1:11)

(-16-) A karizmatikus személyiség ismérvei közé tartozik, hogy a karizmák mellett rendelkeznie kell olyan elhívással és küldetéssel Istentől, mely nagy hatékonyságú és hatású, természetfölötti cselekedeteket, munkákat, életműveket is eredményez.” - A természetfölötti cselekedetre való hivatkozás Jézus figyelemfelkeltő prédikációjában is megjelenik, csakhogy nem egy átlagos vagy különleges képességű karizmatikus személyt jellemez vele, hanem a hamis Krisztusokat és a hamis prófétákat. (vö. Máté 24:24) Így azonosítja magát N.S. azokkal a személyekkel, akik mögött a Sátán ereje áll, hiszen a jelenkori csodáknak (mely az I. századi gyenge leutánzása) ő a szellemi inspirátora és erőbázisa, ahogy erre Pál apostol világosan felhívta a figyelmet. (vö. 2Thessz 2:9)

Konklúzió

A karizmatikus mozgalom elindulása

A pünkösdista mozgalom a 19. század végén az AEÁ metodista és baptista egyházainak ébresztő, illetve megszentelő mozgalmaiból fakadt. Alapítójának (1886-ban) R. G. Spurling (1857–1935) baptista prédikátor tekinthető, aki a Joel 3,1–4-re hivatkozva hirdette, hogy ő és követői a meg- térés és megszentelődés után a Lélek keresztségét várják. Fia hasonló közösségeket alapított, és 1892-ben Libertiben (Tennessee)12 történt az első Lélek-keresztség nyelveken szólással (glosszolália).

Amit azonban kevesen tudnak, ebben az időben más is történt a háttérben, mégpedig ez:

A XIX. században az USA különben több olyan megdöbbentő felfedezés helye volt, amelyek hatása még a XXI.. században is érzékelhető lesz. A magasabb frekvencián élők (más néven szellemvilág) megpróbáltak kapcsolatot létesíteni a Föld fizikai felszínén élő emberekkel. Arról tájékoztatták az amerikai fizikusokat, hogy meglátásuk szerint az emberiség készen áll egy erőteljes szellemi energia befogadására. Ez minden szempontból megváltoztatná lényünket, felébresztené a szunnyadó gyógyító és fizikai erőket az eddig közönségesnek tartott egyedekben is, és meg változtatná az emberi történelem folyását.

Azok a szeretetreméltó lények, akik ezt mondták, azt állítják, hogy hozzájuk hasonlóan mi is szellemek vagyunk. Az egyetlen különbség köztük és köztünk, hogy nekik nincsen szükségük fizikai testre, azonban mivel valahol ők is emberek, szeretnék, ha a Földön élő minden emberi lény számára elérhető lenne a lélek teljes ereje. Fejlődésünk elkövetkező igen kritikus szakaszában. Azt is mondták, hogy a hozzájuk hasonló lényekkel való kommunikáció az elkövetkező 150 évben nagyon sokat fog fejlődni, és létfontosságú szerepe lesz az univerzális erőkkel létesítendő kapcsolatokban.

Ahogyan azt a minket meglátogató lények előre megjósolták, a „lélek ajándékai” hamar megjelentek világszerte az emberekben, különösen a nőkben. Korunk jogi helyzete miatt sokan azonban úgy gondolták, nagyon óvatosan kell eljárni a szellemi ajándékok vallásos keretbe való beillesztésében, és ennek eredményeképpen Dél-Amerikában megszületett a spiritualista vallás, más néven a spiritualizmus.” (Jack Angelo: Szellemi gyógyítás – korunk energiagyógyszere. Phoneix Könyvkiadó, 1993. Fordította: Erdő Orsolya. 20-21.old.)

A legtöbb ősi társadalom kapcsolatban állt ezekkel a lényekkel. Az indiai jósok fénylényekként jellemezték őket, és a deva nevet használták rájuk (szanszkritül angyalt jelent). Idetartoznak még a természet és az elemek szellemei is, akik itt élnek velünk együtt. A magasabb látás (HSP) különböző méretű lényekként látja őket, vagy olyan figurákként, amelyeket gnómokként vagy tündérekként szoktak ábrázolni.” (u.a. 124.old.)

Le sem tagadható a démonok behatolása mindkét történetben, hiszen ugyanarról a történésről van szó, csak más köntösben. De azt sem mondhatja senki, hogy a Biblia nem tartalmaz elég felvilágosítást és figyelmeztetést ezzel kapcsolatban:

Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.

Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (2Kor 11:13-15)

És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;

A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.

És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;

Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (2Thessz 2:8-12)





2013. december 23., hétfő

ŐRTORONY-TANÍTÁS ÉS KERESZTYÉN HIT

ŐRTORONY-TANÍTÁS ÉS
KERESZTYÉN HIT



Jehova Tanúi
Történetük, tanításuk, értékelésük
Lothar Gassmann
EVANGÉLIUMI KIADÓ

Végezetül még egyszer összefoglalom a legfontosabb tanításbeli
különbségeket. Itt már nem szerepelnek bibliai és egyéb hivatkozások,
ezeket ld. a könyv megfelelő fejezeteiben.

Őrtorony-tanítás
Keresztyén hit (Lothar Gassmann)
Megjegyzéseim
A Biblia
A Biblia

teljesen Istentől ihletett
teljesen Istentől ihletett
Isten ihlette a Bibliát, és azt is, hogy benne megörökítve legyenek a nem Istentől ihletett kijelentések is. Pl.: 1Móz 3:4; Zsolt 10:4; Máté 16:22
minden része egyenértékű
üdvtörténetének dinamikája
van (Ószövetség - Újszövetség,
ígéret - beteljesedés, törvény
- evangélium, betű - lélek/
Lélek;
Ebből a szempontból, a végeredményt tekintve egyenértékű. Vö. 3Móz 18:5; Zsolt 19:10-12; 119:165; 2Tim 3:16, Károli
Jehova királyságára irányul
Krisztus és megváltói műve
van a középpontban;
A kettő teljesen összefügg, hiszen a megváltói mű által jön létre a királyság. Vö. Jel 1:5-6
csak az Őrtorony Társulat
képes helyesen és mértékadóan
magyarázni.
önmagát magyarázza, és az
üdvösséghez szükséges kijelentéseit csak a Szentlélek vezetésével értheti meg minden
keresztyén;
Minden önmagát kereszténynek valló felekezet a saját magyarázatait helyesnek tartja, miként L.G. is a magáét. Mégis alapvető dolgokban a J.T. magyarázatai helytállóak, a kereszténységé pedig nem!
sok helyen előárnyékolás,
párhuzamok és allegorizálás által érthető;
alapvetően a szó szerinti értelem és a szövegösszefüggés
ismeretében érthető;
Egyik a másikat nem zárja ki!
adatokat tartalmaz történeti és végidei események pontos kiszámításához;
tartalmaz adatokat, de nem
tesz lehetővé hézagmentes
kronológiát, és figyelmeztet a
végső időpontokra vonatkozó
spekulációkra;
Attól függ milyen kronológiáról van szó. (Vö. Dán 9:26, Károli) A figyelmeztetés a hamis tanítók hamis tanításaira is kiterjed. Vö. Ap 20:29-30; 2Pét 2:1-2; 3:16
az „Uj Világ Fordításiban,
például a „Jehova-név" beillesztésével nyerte el Istentől rendelt formáját.
Kéziratok szövegén alapul, amelyektől az „Új Világ Fordítás" parafrázisok, értelemzavaró beszúrások, hamis fordítások, továbbá félrevezető lábjegyzetek
és apparátusok által eltér.
Az igaz imádat tekintetében legalább annyira eltérnek a görög szövegtől a kereszténység fordításai, pl. a proszküneó szó kettős jelentésű, imádat (vö. Ján 4:23-24) ill. hódolat (vö. Jel 3:9). Jézussal kapcsolatban csak azért fordítják imádatnak (vö. Luk 24:52; Zsid 1:6), mert eleve Istennek tartják, tehát megerőszakolják a szöveget a saját értelmezésük szerint.
Isten
Isten

a, Jehova" nevet viseli;
a , JHVH" nevet (tetragramm)
viseli, amelyet valószínűleg
, Jahve"-nak ejtettek;
Isten a neve dicsőítőiről emlékezik meg, nem kifejezetten a nevét helyesen kiejtőkről. Vö. Mal 3:16
egy; a Szentháromságtan
bibliátlan és pogány eredetű.
egy lényeg három személyben:
Atya, Fiú és Szentlélek; bár a
Szentháromság-fogalom nem
található a Bibliában, jelzések
azonban vannak rá.
Isten vagyok. (Ézsaiás 43:12) Atya vagyok. (Malakiás 1:6)
Szentháromság vagyok. (???) Kérném a bibliai idézetet!!!
Jézus Krisztus
Jézus Krisztus

Istennek egy fia, vagyis Mihály arkangyal (=Jehova első teremtménye, aki tökéletes emberré lett), halála és feltámadása
által (újjáteremtés értelmében) magasabb angyali szintre emelkedett;
Ő az Isten Fia, azaz a Fiúisten,
a Háromság második személye,
egyszerre valóságos Isten
és valóságos ember.
Akármennyire valóságos Istennek tartják, nem Jézus Krisztus a Legfelségesebb Isten, hanem csak és kizárólag az Atya (vö. Zsolt 83:19; Luk 6:35), Aki Jézusnak is és nekünk is az Istenünk (vö. Ján 20:17; Jel 1:6; 3:12), a többi ezen felüli magyarázat csupán emberi értelmezés/filozófia és nem bibliai kijelentés!
tökéletes emberként Ádámmal egy szinten van.
valóságos emberként és valóságos Istenként végtelenül felette áll Ádámnak és minden
teremtménynek.
J.T. Tanítása szerint isteni kinevezése minden teremtmény föli emeli, viszont Isten a feje, Akinek ő aláveti magát, mint Istenének. Vö. Fil 2:9-10; 1Kor 11:3; 15:28
A Szentlélek
A Szentlélek

Jehova személytelen „hatékony ereje", vagy „ihletett kinyilatkoztatás".
Isten, azaz az isteni Háromság
harmadik személye: beszél,
gondolkodik, tanít, ismeri a
jövőt, meg lehet szomorítani,
csalni, lehet káromolni, ő a vigasztaló (Paraklétosz), aki Jézust felmagasztalása után képviseli a gyülekezetben.
Meg van személyesítve, senkivel nem folytat önálló párbeszédet, nem csak Jézust képviseli, hanem Istent is. Vö. Ap 5:4; Róm 8:9; 1Pét 1:11
Az ember
Az ember

nincs lelke, hanem ő lélek;
összességében, lényében lélek,
van azonban lelke, abban az
értelemben, hogy személyiségének van elpusztíthatatlan magja.
Hol van Ádám és Éva személyiségének elpusztíthatatlan magja? Csak nem a porban, ahová visszatértek?! Vö. 1Móz 3:19
mindenestől meghal a földi halállal. Feltámadás csak a teljes újjáteremtés értelmében létezik, a Jehova emlékezetében
tárolt életminta alapján.
A földi halálkor elpusztítha-.
tatlan személyiségének formájában köztes állapotba
megy át (földi test nélküli további lét), amelyben a feltámadást (új, örök testtel való
felruházást) várja;
A „további lét” megkérdőjelezi Isten büntetését, a halált, amit kirótt Ádámra és Évára. Vö. 1Móz 2:17
Jehova elutasítása esetén nem kerül örök kárhozatba vagy gyötrelemre („pokol"), hanem egyszerűen megsemmisül. A „pokol" sírt jelent, és a nyugalom helye.
A Háromságos Isten elutasítása
esetén a gyehennára („tűzpokol", Istentől való távolság, örök kárhozat) kerül, amelyet a Biblia a szüntelen tudatos gyötrelem helyeként jellemez.
A „szüntelen tudatos gyötrelem” teljes félreértése annak a jelképes kifejezésnek, amit Jézus az ítélettel kapcsolatban mond. (vö. Márk 9:44) Ádám és Éva, és az özönvízben megítéltek sem szenvednek ezen a módon.
A megváltás
A megváltás

úgy történik, hogy Mihály-Krisztus mint második Ádám feláldozza tökéletes testét a
kínzócölöpön, azért, hogy alapot szolgáltasson az embernek, aki megfelelő cselekedetek által
szintén tökéletességre juthat. Az emberi cselekedetek tehát szükségesek a megváltáshoz.
Jézus Krisztus tökéletes keresztáldozata által történik, aki mindent elvégzett értünk, és
legyőzte a bűnt, a halált és az
ördögöt. Az emberi cselekedetek a Jézusban mint megváltóban való hit gyümölcsei és következményei, de nem a megváltás feltétele(i).
aki megfelelő cselekedetek által szintén tökéletességre juthat.” Ilyen tanításuk nincsen J.T-nak. A tökéletességre jutás Isten újjáteremtése nélkül nem valósulhat meg. Egyébként a bibliai tanítás az alap a tökéletességre jutáshoz, a Krisztus képére való kiformálódáshoz. Vö. Gal 4:19; 2Tim 3:16-17
A gyülekezet
A gyülekezet

Jehova Tanúinak végidei üdvgyülekezeteként
létezik, amely ilyen minőségben lép fel az
államokkal és a vallási közösségekkel szemben, és amenynyire csak lehet, távoltartja magát tőlük;
minden, Krisztus tökéletes
áldozatával megváltott és Isten
hittel fogadott Szentlelke által
új jászült keresztyén láthatatlan
közössége, akik különböző látható felekezetekben gyűlnek
össze, és ott képmutatókkal és
hitetlenekkel keveredve élnek;
Pál minden gyülekezetben érvényes rendeleteket adott, ezért azoknak egybe kellett tartozniuk és láthatóaknak kellett lenniük, ahol a gyülekezet tisztaságát kinevezett elöljárók vigyázták. Vö. 1Kor 5:13; 7:17
144 000 személyre, akik Pünkösd óta, de különösen az Őrtorony
Társulaton belül lettek
összegyűjtve, azért, hogy
Krisztussal mennyei osztályként uralkodjanak, és több millió „más juhok"-ra (= nagy
sokaság) tagolódik, akik örök életre vannak rendelve a paradicsomian
megújult földön
(nem pedig a mennyben);
bár ma felekezetekre, továbbá
pogánykeresztyénekre és a
messiásban (Krisztusban) hívő
zsidókra tagolódik, ezek azonban legkésőbb a mennyei dicsőség örökkévalóságában
egyesülnek.
Mivel a kereszténység imádata a Jézus imádatára koncentrálódik – a Legfelségesebb Isten, az Atya imádata helyett -, így bálványimádásban vétkesek, bálványimádók pedig nem öröklik Isten királyságát. Vö. 2Móz 34:14; Ján 4:21-24; Jel 22:15
az Őrtorony Társulaton belüli Vezető Testület formájában „Jehova látható földi kormányzatának"
birtokosa.
egyedül Krisztus, a Fő alá
tartozik, földi helyettes nélkül
(a protestantizmusban mindenesetre).
A gyülekezet nem csak Krisztus alá tartozik, hanem a gyülekezet vezetői/irányítói alá is, akiknek engedelmeskedni szükséges, amennyiben szolgálatuk a Szentírásra épül. Vö. Zsid 13:17
A végső idő
A végső idő

1914-ben kezdődött, amikor Krisztus felállította láthatatlan
királyságát a mennyben, a Sátánt pedig levetette a földre; Krisztus tehát 1914 óta láthatatlanul
jelen van, nem tér(t)
vissza láthatóan;
Krisztus felmagasztalásával és
mennybemenetelével (Kr. u.
30-33 körül) megkezdődött,
eközben szaporodnak az idők
jelei (mindenekelőtt az izraeli
államalapítás 1948-ban);
Krisztus a jövőben láthatóan,
hatalommal és dicsőséggel
vissza fog jönni;
A Krisztusban hitetlen zsidó nemzet államalapítása hogy lehet az idők jele, amikor Isten Krisztus személye és tanítása által irányítja a népét, a Krisztusban hitetlen zsidóság pedig a 70-es pusztulást sem élte túl, ami a jövőre nézve előrevetíti a sorsukat. Vö. Ap 3:22-23
az armageddoni csata felé
halad, amelyben Jehova és az Őrtorony Társulat ellenségei világszerte megsemmisülnek,
ezután a túlélők megtisztítják a földet a pusztulás maradványaitól,
a föld örökkévaló paradicsommá
fog változni, amely a „nagy sokaság" számára
van rendelve.
Jézus visszajövetele, a jelen
világ elmúlása és az új ég, új
föld teremtése felé halad (lehetséges, hogy ezt megelőzi
egy - időben korlátozott -
ezeréves birodalom").
Ésaiás próféciája is a földre irányul, ahogy ezen a földön fognak élni azok is, akik tanúi lehetnek az ezer év végén élő lázadók megsemmisítésének. Vö. Ésa 11:1-9; Jel 20:9
mennyei reménységet csak a János-osztály" 144 000-re korlátozott tagjának ad.
minden embernek, aki szereti
Jézus Krisztust és hozzá tartozik, mennyei reménységet ad.
Kétféle reménység van: mennyei – vö. 2Kor 5:1; Zsid 3:1; 1Pét 1:3-4 - és földi – Máté 5:5; Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő lakott FÖLDET, melyről beszélünk.” (Zsid 2:5, Csia-Vida ford.)
Kiegészítés (Eredetileg nem része a táblázatnak.)
Kiegészítés (Eredetileg nem része a táblázatnak.)

Isten „csatornája”
Isten a történelem folyamán mindig is egy
látható szervezeten keresztül vezette az övéit,
kezdve Izrael népével. Amikor Izrael nem
fogadta el, hogy Jézus a Messiás, Isten új, prófétai „kommunikációs csatornát” rendelt:
a keresztény gyülekezetei. A kereszténység
hitehagyása után Isten beteljesítette a Máté
24,45-47-ben olvasható jézusi próféciát, miszerint egy „hű és értelmes rabszolga” fog „lelki eledelt” osztani Jehova népének az utolsó időkben. A próféciát az Őrtorony Társulat tölti be világméretű tanító és
kiadványterjesztő programjával.
Az Igazság egy személy,
nem pedig egy szervezet
A Biblia azt tanítja, hogy Jézus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között (lTim 2,5). Az ószövetségi időkben az izraelita papság által felajánlott áldozatokon keresztül közeledhettek Istenhez
az emberek, később azonban Jézus, az utolsó áldozat véget vetett Isten és az ember bűn miatti elválasztottságának.
Mivel Jézus a mi örökkévaló Főpapunk (Zsid 6,20; 7,24), nincs többé szükségünk
földi szervezetekre ahhoz, hogy
Istenhez járulhassunk. Jézus ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis
énáltalam” (Jn 14,6).
J.T. is Jézus közbenjárása alapján közelednek Istenhez, különösen az imádatban a Fiú által közelednek az Atyához (vö. Ján 14:6), de ettől még léteznek gyülekezeti vezetők, akik gondoskodnak a szellemi legeltetésről. Vö. Ap 20:28; 1Pét 5:2
Az apostoloknak és más, korai keresztény tanítványoknak voltak bizonyos helytelen elképzeléseik, a Biblia mégsem sorolja őket a „hamis próféták” közé. (Lásd: Lukács 19:11; János 21:22, 23; Cselekedetek 1:6, 7.)
Nátán próféta arra buzdította Dávid királyt, hogy tegye meg, amire Jehova imádati házának felépítésével kapcsolatban a szíve indítja. Később azonban Jehova azt mondta Nátánnak, hogy közölje Dáviddal, hogy nem ő fogja felépíteni a templomot. Nátánt a korábbi kijelentése miatt nem vetette el Jehova, hanem továbbra is felhasználta, mivel alázatosan helyreigazította a dolgot, amikor Jehovától megkapta az erre vonatkozó felvilágosítást (1Krón 17:1–4, 15).
A Biblia szerint egyetlen hamis prófécia is hamis prófétává teszi azt, aki kijelentette. Mivel az Őrtorony Társulat hamisan prófétált az 1914, 1915, 1918, 1920, 1925 és 1975-ös éveket illetően, kétségtelenül bizonyítja, hogy hamis próféta.
Az USZ-ben /a Krisztus 2. eljövetele előtti időben/ a hamis prófétákat az elhitetés és csodatevés jellemzi, mivelhogy az ördög által inspiráltak erre összpontosítanak, a jelek és a csodák (gyógyítás, nyelveken szólás, stb.) tevésére, ami teljesen törvénytelen, hiszen a szent szellem ajándékaiból csak ÍZELÍTŐT adott Isten az I. században! Akkor a halottfeltámasztás képességét is megadta, de ezt az Ördög leutánozni nem tudja! (Vö. Máté 24:3-4; 11; 24:24, 7:22-23; Jel 19:20, 2Thessz 2:8-10; 1Kor 12:28-29; 2Kor 2:12; Zsid 2:3; 6:5) Vigyázat, a mai karizmatikus gyülekezetekben a halottfeltámasztást manipulálják, mintha volna képességük rá, de a valóságban nincsen!!!
Jehova Tanúi nem állítják magukról, hogy ihletett próféták. Voltak tévedéseik. Mint Jézus Krisztus apostolainak, nekik is voltak időnként téves várakozásaik (Luk 19:11; Csel 1:6). Amiben nézeteik helyreigazításra szorultak, viszonylag csekélység volt azokhoz a létfontosságú bibliai igazságokhoz képest, amelyeket felismertek és hirdetnek. Ilyen igazságok például: Jehova az egyedüli igaz Isten; Jézus Krisztus nem valamilyen istenháromság része, hanem Isten egyszülött Fia; csak a Krisztus váltságáldozatába vetett hit alapján lehetséges a bűneink megváltása; a szent szellem nem személy, hanem Jehova tevékeny ereje, és a gyümölcsének meg kell mutatkoznia az igaz imádók életében; az emberi lélek nem halhatatlan — miként az ókori pogányok állították —, hanem halandó, s a jövő élet reménysége a feltámadáson alapszik; Isten az egyetemes szuverenitás vitakérdése miatt engedi meg a gonoszságot; Isten Királysága az emberiség egyetlen reménysége; csak 144 000 hűséges keresztény lesz Krisztussal király és pap az égben, míg az engedelmes emberiség többi része a paradicsomi földön nyeri el az örök életet, stb...
Ez a vallási szervezet ráadásul ismétlődően megváltoztatta a tantételeit és ellentmondott korábbi nézeteinek, mindvégig állítva, hogy kizárólagosan birtokolja az igazságot. Összhangban van ez Isten tökéletességével és szentségével?
Az esetleges téves nézetek megváltoztatása helyes és szükséges is! „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Vö. Róm 12:2) Ha egy nézetről vagy eljárásról kiderül, hogy helytelen, azt ki kell javítani. Isten is VÁLTOZTATOTT a saját elhatározásán, ha úgy látta jónak. (Vö. Ez 20:21-22) Pontosan az a baj a kereszténységgel, hogy megmerevedtek a hamis nézeteikben, és nem hajlandóak változtatni, a rosszat jóra cserélni, hanem körömszakadtáig ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, hagyományaikhoz, akárcsak a Jézus korabeli zsidóság. (Vö. Márk 7:7-8) Istennek nem tetszik, ha hamisan szólnak Róla! Vö. Jób 42:7
Az efézusi gyülekezet véneinek Pál ezt mondta: „közületek is támadnak majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni”. Péter pedig ezt írta a hittársainak: „közöttetek is lesznek hamis tanítók.” Tehát honnan származnak a hamis tanítók? A gyülekezetből kerülhetnek ki. Az ilyen személyek hitehagyottak. Mi a szándékuk? Ők nem elégednek meg annyival, hogy elhagyják a szervezetet, melyet egyszer talán szerettek. A céljuk az, ahogy Pál kifejti, hogy „maguk után vonják a tanítványokat”. Figyeld meg, hogy Pál határozott névelőt használ – „a tanítványokat”. Ahelyett, hogy mennének, és saját tanítványokat keresnének, a hitehagyottaknak Krisztus tanítványaira fáj a foguk. ’Prédaleső farkasokhoz’ hasonlóan a hamis tanítóknak az a céljuk, hogy a gyülekezet bennük megbízó tagjait felfalják, lerombolják a hitüket, és elszakítsák őket az igazságtól (Máté 7:15; 2Tim 2:18). [Őrt. 2011. 7/15]
J.T. általában őszinte, odaszánt emberek. Bizonyos értelemben sokkal inkább elveszett bárányok, mintsem ragadozó farkasok, hiszen egy olyan szervezett vezette őket félre, amelynek a története hamis próféciák és tévtanítások története. Jehova Tanúi sajnos tényleg elhiszik az Őrtorony Társulatnak, hogy ha elhagyják a szervezetét, akkor Armageddon idején el lesznek pusztítva.
A kereszténység hamis szócsövei (különösen az ex J.T.-i, akik elhagyták a szervezetet) csak azt hangsúlyozzák, hogy a kitartó tanúk hagyják el az Őrt. Társulatot, de azt már nem tudják megmondani, hogy hová kellene menni, ahol az igaz imádatot gyakorolják, mivel hogy arról fogalmuk sincsen. Minden igyekezetük csak a rombolásra épül, nem az építésre!

                  Zsotza 
     (A könyv egyik lektora)
Mit jelent az, hogy kerüljük 
a hamis tanítókat? Nem fogadjuk őket az otthonunkban, és nem is üdvözöljük őket. Nem fogjuk elolvasni a kiadványaikat, megnézni azokat a tévéműsorokat, amelyekben szerepelnek, meglátogatni a weblapjaikat, vagy kommentálni az internetes blogjaikat. Miért ragaszkodunk annyira ehhez? A szeretet késztet erre minket. Mi az ’igazság Istenét’ szeretjük, ezért nem vagyunk nyitottak a kiforgatott tanításaikra, melyek ellentmondanak az Isten Szavában található igazságnak (Zsolt 31:5; Ján 17:17). Továbbá szeretjük Jehova szervezetét is, amelyen keresztül nagyszerű igazságokat tanulhattunk meg, például Jehova nevével, annak jelentésével, Isten földre vonatkozó szándékával, a halottak állapotával és a feltámadás reménységével kapcsolatban. Emlékszel még arra, hogy hogyan éreztél, amikor először hallottad ezeket vagy más értékes igazságokat? Akkor miért hagynád, hogy bárkinek a hazugsága szembefordítson azzal a szervezettel, amelyik megtanította neked ezeket az igazságokat? (Ján 6:66–69). [Őrt. 2011. 7/15]
Igazából mi szeretjük a Jehova Tanúikat, és tiszteljük őket állhatatosságukért. Megbízható emberek, kiállnak a hitükért, nem alkudtak meg a második világháborúban sem (sajnos ez nem minden, magát egyháznak nevező struktúrára érvényes). Szóval minta keresztények lehetnének belőlük, ha nem lennének ezek a súlyos elhajlások az igétől. Mert ez már nem egy szombat kérdés, mint az adventistáknál (ők is sorra jönnek egyszer), hanem az evangélium súlyos elferdítése, amit Pál az átokkal azonosított. Tehát aki elferdíti Isten igéjét, átkot mond ki magára, átok lesz mindenki számára. Lehet, hogy sok dologban kiválóak, sőt túltesznek az átlag keresztényeken is. Kitartásban, életvitelben, összetartásban, összefogásban... De az nem jelenti azt, hogy az igétől való elhajlás jóvá lett téve. Mert ha elhajlok az Igétől, akkor egy hamis Istent, egy hamis Krisztust vetítek ki magam köré. És az emberek ehhez a hamis Krisztushoz térnek meg, és a hamis Krisztus nem hordozza a megváltást, az utat az Atyához, az örök életet. Ezért kell mindenkinek az Igaz Krisztushoz térni, hogy megkaphasd azokat az áldásokat, amelyek meg lettek ígérve, főleg a Szent Szellemet. Az igaz kereszténység összejövetelein ott van a Szent Szellem.
A karizmatikusok hangsúlyozzák feltűnően a szent szellemet, hogy az lenne a legfontosabb tényező az igaz hitben, mivelhogy őket egyfajta erő inspirálja, de ami a valóságban nem az Igaz Isten szent szelleme! A földön való vonaglások, hanyatt esések, hamis csodák mind az Ördög trükkjei, amelyekkel elhiteti a gyanútlan felkészületleneket. És miután betöltődnek a szellemmel, megüvegesednek a szemeik, és önállóan gondolkozni képtelen bábukká válnak. Aztán hogy az igével való elhajlást szajkózzák, ez csak arra jó, hogy elpalástolják a saját bálványimádásukat, amit a Jézus imádása által gyakorolnak. A szentháromság a legbrutálisabb tévelygése a kereszténységnek, amely a Legfelségesebb Isten egyedüli személyének az elködösítésére épül.