motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2013. december 12., csütörtök

Szentháromság - Szentendre

A Szentháromság titka



dr. P. Tóth Béla - 2005. május 22. 
Lekció: Apostolok Cselekedetei 4,21-35
Textus: Apostolok Cselekedetei 4,31
Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”
Imádkozzunk!
Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, mindent tőled kaptunk, amink van és a te ajándékod ez a szép napfényes vasárnap délelőtt is. Köszönjük a gyülekezet közösségét, az ígéretet, amit azoknak adtál, akik a te nevedben gyűlnek össze. Köszönjük a találkozást a két gyülekezet között és azt kérjük most tőled, hogy hadd töltsünk áldott időt a te igéd körül. Fogadd kedvesen áhítatunkat, a szívbéli csendet és alázatot, amit felhasználhatsz épülésünkre. Taníts minket Krisztus Urunk követésére és az ő nevében kérjük, töltsd ki ránk is áldott Szentlelkedet.
Ámen
Igehirdetés
A mai nap, pünkösd utáni vasárnapunk neve Szentháromság-vasárnap. Azért kapta ezt a nevet, mert az adventben megkezdődött egyházi év ünnepei sorra-rendre végigvezettek minket az üdvtörténet egész folyamatán, és mostanra mintegy készen van ez a szemléltető oktatás. Adventben az Atyáról gondolkodhattunk, aki a világ teremtése óta szeret bennünket és készítgeti jövőnket, mi pedig várjuk az ő kijelentését. Aztán a Fiúról szóltak az ünnepek.
 A karácsony,(1.) a virágvasárnap, a nagypéntek és a húsvét mind-mind az ő titkára emlékeztetett, tanításaira, szenvedésére és halálára, majd feltámadására, egészen addig, amíg áldozócsütörtökön átmegy a látható világból a láthatatlan, mennyei világba. Végül pedig mind ezek végeztével, egy hete a pünkösdben a Szentlélek eljöttéről hallottunk, és így együtt van már az Atya-Fiú-Szentlélek Istenről, a Szentháromságról való egész tudásunk,(2.) annak minden számunkra megmutatkozó képe és igei üzenete.
De vajon tényleg tudjuk-e, kicsoda a Szentháromság? Nem helyesebb-e, ha úgy fogalmazunk, hogy ez a vasárnap arra való, hogy még inkább leboruljunk a Szentháromság titka előtt, hiszen az Örökkévaló egész kijelentésének lényegéről van szó, Isten titkának mintegy a velejéről, azt is mondhatnánk, “kvint essenciájáról”!
Bizony, titok a Szentháromság, amely titkot egy egész földi élet is rövid igazán megismerni, de külön ajándéka Istennek, hogy erre a napra egy olyan igeszakaszt jelölt ki vasárnapi olvasmányunkul, amelyben az Atyáról is, a Fiúról és a Szentlélekről is szó van.
Így hát egészen Szentháromság vasárnapi ez az ige, és még az is külön szép, hogy éppen egy találkozásról van szó benne, ahogy most is éppen két gyülekezet tagjai találkoznak ebben a templomban itt Etyeken, a szentendrei és az etyeki hívek.
Ott és akkor Péter és János a vizsgálati fogságból szabadulnak éppen, ahonnét megfenyegetve engedték ki őket a főpapok, hogy ne tanítsanak többé a Jézus nevében, ők pedig ezek után találkoznak övéikkel, a tanítvány-társakkal. Csupa öröm és csupa imádság ez a találkozás, igazán méltó Isten népéhez, azokhoz, akik szeretik Istent és követik az ő Fiát, Jézust. Merítsünk most mi is erőt és bíztatást magunknak ebből a találkozásból.
Először is elbeszélik a fogságból szabadultak, hogy mi történt velük. De nem csak úgy, ahogyan mi is szoktunk egymásnak beszámolni megtörtént dolgokról, hanem úgy, hogy mindjárt beleállítják a történteket Isten népének történetébe, az üdvtörténetbe. Azért fontos ez, mert így mindennek egészen más lesz már a jelentése. A tanítványok például örvendeztek azon, amikor megvesszőzték őket, de nem azért, mert az valami kellemes dolog lett volna, hanem azért, hogy méltóvá tétettek arra, hogy szenvedjenek a Jézus nevéért.
Ugyanígy a mi történeteink is azonnal más jelentést kapnak, amint beleállítjuk őket Isten nagy történelmébe, az üdvtörténetbe, azokba a távlatokba, ahol ő akar elérni velünk valamit, ahol ő vár tőlünk lelki növekedést és nemesedést.
Legyen ezért ennek a vasárnapnak első üzenete ez: állítsuk csak be mindnyájan életünk izgalmas vagy éppen gyötrelmes történeteit Isten üdvtervének történelmébe, és mindjárt más lesz a jelentése egy sereg dolognak.
A megpróbáltatásról kiderülhet, hogy éppen javunkat szolgálta, a nyereségről, vagy arról, amiről azt gondoltuk, hogy nyereség, kiderülhet, hogy szégyenletes zsákmány, rablott holmi, valami olyasmi, ami nem járt nekünk, ezért lett a vége keserű. És még átértékelődhet egy jó pár dolog. Csak álljunk oda Isten (3.)elé, vele beszéljük meg, mi is történt valójában. Ne hagyjuk ki őt a történeteinkből, hanem figyeljünk arra, mit is akart ő, vagy éppen most, ma mit akar velünk, és akkor a megtörtént dolgok meg nem változnak ugyan, de egészen más lesz a jelentésük, mint eddig volt számunkra.
Az a történelem-ismétlés, amiről az előbb hallottunk, imádságban történt. Milyen különös, hogy ezek szerint nem csak kérni, bűneinkről számot adni vagy éppen hálát adni lehet imádságban, hanem történelmet átismételni is, megtörtént dolgokat elmesélni is! Azt hiszem, érdemes megtanulni ezt a fajta imádságot. Ők a világ teremtésétől kezdik, és Dávidon át Jézusig érkeznek – így fogalmazzák újra maguknak a történelmet, ami megtelik nagyszerű jelentéssel. Ez az imádkozva történelmet-átismétlés nagyon fontos dolog, mert így kerülhet a helyére sok olyasmi, amit eddig nem tudtunk igazán a helyére tenni, és így kaphat az ember újra erőt a küldetéshez is, amihez nem lenne magától ereje.
Amint könyörögtek, megrendült a hely, ahol együtt voltak. Lehetett ez egy valóságos földrengés is, de éppen olyan lehetséges az is, hogy az ő szívükben rendültek meg annyira a dolgok, hogy még a ház is belerázkódott abba, ami bennük történt. Mert ezek az emberek itt megteltek Szentlélekkel, és az a világon a legnagyobb dolog. A Szentlélek a jelenlévő Isten. (4.) Az Atya: Isten felettünk. A Fiú: Isten értünk. És a Szentlékek pedig Isten bennünk. 
Micsoda megrázó tapasztalás, amikor ő eljön és betölt egy emberi szívet! Itt pedig nem csak egy ember, hanem egy egész közösség telt el Szentlélekkel; ők tehát nem csak egymással találkoztak ott, ez is jó dolog volt, hanem magával Istennel! Szívből kívánom, hogy a két gyülekezet találkozása ma is ilyen többlettel járjon, hogy mi itt nem csak egymással találkozunk, de Isten Szentlelkével is. Ahol imádkozva, Isten előtt mondják el a történteket, amint itt a tanítványok is tették, ott eljöhet a Lélek, az égi tűz és erőt és hitet ad az embereknek. Érdekes és fontos megjegyezni, hogy a Szentlélek áldása mindig közösségben adatott, soha sem egyetlen embernek külön, egy magános szobában. Becsüljük meg jobban a közösséget, mert ott eljöhet hozzánk a Lélek!
Végül még egy fontos mozzanat: a Szentlélek nem öncélúan adatik. Nem csak arra való, hogy belül valaki boldogabb legyen, vagy nyugodtabb, vagy békésebb: ezek mind fontosak ugyan, de mégis mellékesek ahhoz képest, hogy akik ott megteltek Szentlélekkel, azoknak lett bátorsága szólni az Isten igéjét, hirdetni Jézust. Hiszem és vallom, hogy a világnak ma is ő hozhat békességet, ő adja a reményt, benne van a jövő. “Aki szégyelli az én nevemet e gonosz és parázna nemzetség előtt, annak én is szégyelleni fogom nevét az én mennyei Atyám előtt” – ezt ő maga mondta. Ezért, aki vette a Szentlélek áldását, az merjen róla szólni az embereknek, ne szégyellje az ő nevét az emberek előtt. Ne legyünk olyan nagyon szégyellősek, amikor a hitünkről van szó! A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.
Az első keresztyének közt olyan átütő erejű volt a Szentlélek jelenvalósága, hogy nem számított a vagyon, a ház, a föld, ha valaki szükséget látott, eladták, hogy tudjanak segíteni egymáson. Ilyen lelkület csak ott terem meg, ahol mernek beszélni Jézusról és a benne kapott új élet öröméről, békességéről, többletéről. Ma egyre önzőbb a világ, egyre fontosabbak az anyagiak mindenkinek, pedig ebben eddig sem volt hiány. De most mintha erősödne ez a tendencia mindnyájunkban. Mi ellensúlyozhatja ezt a végtelen sötét anyagiasságot? Csak egyetlen dolog, a Jézus jelenvalósága. Az ő Lelke, a Szentlélek. Ahol ő ott van, ott embereknek megnyílik a szíve és megnyílik a pénztárcája is. Kiderül, hogy az anyagiakat nem csak halmozni lehet, de jól és szeretettel felhasználni is.
Egy régi legenda szerint két testvérnek közös pincéje volt, ahol a terményt tartották, amit a mezőn arattak és gyűjtöttek. Egy éjjel az egyik lement, hogy átlapátoljon a másik testvére oldalára a magáéból titokban, mert tudta, hogy a testvérének beteg a felesége, neki többre van szüksége, hogy az orvost ki tudja fizetni. Később, amikkor mind a kettőjüknek fogytán volt már a terménye, egyszer a testvére lejött a pincébe, és a maga maradék terményének a felét átlapátolta a magáéból a testvére oldalára, mert testvérének sok gyermeke volt, neki meg egy sem és úgy gondolta, hogy kell az eleség a sok éhes szájnak a másik családban. Aztán megöregedtek és meghaltak, de a történetet megőrizte a hagyomány, és amikor a faluban később templomot építettek, akkor úgy döntöttek, hogy ott álljon a templom, ahol egykor ezek a testvérek laktak, mert az a hely a legméltóbb arra, hogy ott Istent dicsérjék és az ő igéjét hirdessék. És így is lett.
Azt hiszem, érezzük mi is, hogy mennyivel jobb adni, mint kapni. És ez nem csak anyagiakban van így, hanem lelkiekben is. Gyűjtögessünk gondolatokat, gyűjtögessünk igéket, és igen, gyűjtögessünk felismeréseket és valódi igazságokat, hogy legyen miből adnunk. Gyűjtögessünk jócselekedeteket is, hogy azokkal példát adhassunk másoknak.
Az Atya mindent nekünk adott, “minden a tiétek, ti pedig Krisztusé”, ahogy az apostol mondja. Van tehát miből adni, mert gazdagok vagyunk!
Így leszünk valóban Isten gyermekei, és ez a legfontosabb. Mert a Szentháromság titka azt jelenti, hogy az asszonytól született ember, ahogyan Jézus is az volt, mind lehet Isten Fia. Ott van a helyünk Isten jobbján. Oda ültetett minket is Jézussal együtt, ahogy az apostol mondja egy másik helyen.
Ezeknek a jegyében kívánunk mi, szentendreiek áldott lelki növekedést etyeki református testvéreinknek és magunknak is odahaza, Szentendrén.
Legyen imádságban, vagyis Isten színe (5.) előtt elmondott minden emberi történetünk, hogy igazi jelentését megkaphassa. Amíg csak magunk meséljük magunknak vagy egymásnak, addig emberi indulataink, vágyaink és sebeink színezik ezeket a történeteket. Amint Isten elé állunk vele, más lesz a jelentése. Mondjuk el ezeket a mi történeteinket őneki úgy imádságban, hogy válaszként elküldhesse Szentlelkét. Még a ház is bele fog remegni, ha ezt ő megadja nekünk. Sőt lesz új ég és új föld, a régiek elmúltak, imé, újjá lett minden.
És akkor lesz majd szavunk is, merünk és fogunk tudni beszélni az embereknek is Jézusról. Így leszünk Isten gyermekei, így leszünk a Szentháromság egy Isten(6.) fiai magunk is a Szentlélek által.
Ámen
[[A gyülekezet jelenlegi lelkipásztora (1982. november 1.-) dr. P. Tóth Béla Budapesten született 1947. október 17-én. Teológiát Budapesten, filozófiát és irodalmat Edinburgh-ban és Oxforban tanult az Egyházak Világtanácsa ösztöndíjasaként, majd az ELTE-n pszichológiát végzett és doktori fokozatot szerzett. 1989-93-ig a European Conference on Pastoral Care and Counselling főtitkára, 1990-ben a Columbia Theological Seminary (USA) vendégprofesszora. Lelkipásztori szolgálata mellett vezeti a Református Telefon-lelkigondozást, amit 1984-ben alapított, az ELTE Pszichológiai Szakán megbízott előadó (1995-2003), az American Journal of Pastoral Counseling (1994-2007) és a Spirituality in Mental Health (2007-) szerk.biz.tagja. Felesége Bodonhelyi Zsuzsanna tanár, a Szentendrei Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója (1999-2009). Gyermekei Béla (1977), Zsigmond (1978) és András (1981).]
Forrás: itt

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Véletlenül akadtam erre a református szellemben megfogalmazott írásra, de ha már ráakadtam, véleményt is mondanék bizonyos kijelentéseiről, mivelhogy nem találtam azokat a Szentírásból alátámasztottnak, hanem emberi filozófia termékének. Történik ez annak ellenére, hogy a reformáció nagy jelmondata, a Sola Scriptura, vagyis egyedül a Szentírás a mérvadó!

Idézetek:
A karácsony,(1.) a virágvasárnap, a nagypéntek és a húsvét mind-mind az ő titkára emlékeztetett, tanításaira, szenvedésére és halálára, majd feltámadására, egészen addig,...”
Ha a Szentírásnál akarunk maradni, akkor az apostolokat semmiféle karácsony nem emlékeztette Jézussal kapcsolatban semmire, mivelhogy az apostoli korban karácsony nem létezett, hanem azt IV. században vezette be a római katolikus egyház – a római pogány szaturnália ünnepet átkeresztelve és összevegyítve szentírási elemekkel. A karácsony kifejezést nem Isten ihlette, nincs a Bibliában, hanem emberek találták ki. Márpedig ha valakiknek olyan kifejezés és tartalom kell, amelyet Isten nem ihletett, azoknak ezek szerint kevés az, amit Isten ihletett, mert nem abból tálalják a szellemi eledelt a hívőknek, hanem a saját kútfőjükből. 
["A világtörténelem legfontosabb személyisége Jézus Krisztus, az emberré lett Fiúisten, a mi Megváltónk és Üdvözítőnk. Az Ő születésével kapcsolatos események és hitigazságok megünneplése a karácsonyi ünnepkörbe tartozik. Ez az ünnepkör a IV. században, a keresztényüldözések megszűnése után alakult ki.” (Hitünk és életünk, Szent István Társulat, a Római Katolikus Püspöki Kar Hittankönyv Bizottsága, 1978. 140. oldal.)]
Az apostolok és az általuk vezetettek semmiféle olyan dolgot nem ünnepeltek (főként télen nem), amit a karácsony tartalmaz. És hogy a hívők milliói nem akadnak fenn a karácsony ünnep pogány hátterén, ez abból fakad, hogy őket nem az érdekli, hogy Isten mit jelentett ki a Bibliában, hanem az, hogy ők jól érezzék magukat. A kereszténység papsága meg kiszolgálja ezt az igényt, hiszen ők – végső soron - a hívekből élnek. 
Végeredményben az emberek a saját dolgaikat és nézeteiket belemagyarázzák a Szentírásba, és megkeresik a módját annak, hogy a saját nézeteiket igazolják. Éppen ezért kihangsúlyoznám ismét, hogy az apostolok által vezetett gyülekezet nem ünnepelt semmiféle karácsonyt, hogy pedig a mai gyülekezetek ünneplik, ez azért van, mert ők nem az apostoli vezetést kapják, hanem emberi nézeteken alapuló egyházi vezetést. A kettő pedig nem ugyanaz!
Végül pedig mind ezek végeztével, egy hete a pünkösdben a Szentlélek eljöttéről hallottunk, és így együtt van már az Atya-Fiú-Szentlélek Istenről, a Szentháromságról való egész tudásunk,(2.) annak minden számunkra megmutatkozó képe és igei üzenete.”
Az az egész tudás, amire hivatkozik a református szerző, az lehet hogy magában foglalja az Atya-Fiú-Szentlélek Istent, mint Szentháromságot, csakhogy ez megint nem a Sola Scripturán (a Szentíráson alapszik), hanem emberi nézeten. Ugyanis az Istentől ihletett szöveg sem sem az Atya-Fiú-Szentlélek Istent nem tartalmazza, sem a Szentháromságot. 
Nem tartalmazza sem a kifejezést, sem azt, amit értenek alatta. Hanem azt tartalmazza, hogy létezik a Felséges Isten, Akit az Ó és Újszövetség is többször megnevez [lásd itt], és rendkívül fontos és kihangsúlyozandó, hogy ezt a Felséges-Magasságos Istent soha nem azonosítja Jézus Krisztussal (!!!), és ez azért sem véletlen, mert Jézus Krisztus maga mondta, hogy az ő Istene és a mi Istenünk, az ugyan az, mégpedig az Atya. Lásd:
Ján. 20,17 - Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”
Ezt a szöveget általános iskolai szinten is meg lehet érteni, vagyis hogy az Atya (a Legfelségesebb Isten) a mi Istenünk, és nem azt mondja Jézus, hogy az Atya is a mi Istenünk, a Fiú is a mi Istenünk, meg a Szentlélek is a mi Istenünk. Hanem az Atya a mi Istenünk!
Mivel a háromsághívők azt állítják /bizonyos bibliaidézetekre hivatkozva/, hogy Jézus ugyanolyan valóságos Isten, mint az Atya, sőt a Szentlélek is, ezért ők mást mondanak a mi Istenünkről, mint amit Jézus mondott. Csak hogy az a helyzet, azért állítják ezt, mert ők így értenek bizonyos igehelyeket, tehát a saját emberi értelmezésük szerint ugyanolyan valóságos Isten a Fiú is, meg a Szentlélek is, mint az Atya. Keresnek rá igehelyeket, pl. mit mondott a hitetlen Tamás, és ha Tamás azt mondta, hogy Jézus az ő Istene, akkor inkább a Tamás kijelentését fogadják el, mivel ez szükséges a saját nézetük alátámasztásához, amit meg Jézus mondott az Istenünk azonosításával kapcsolatban, az egészen egyszerűen nem veszik figyelembe.
Ez hasonló ahhoz, ha pl. a munka törvénykönyve kijelenti, hogy 8 órás munkaidőben fél óra ebédszünet jár, egy miniszter meg azt mondaná, hogy 20 perc, akkor az a munkaadó, amelyik kevesebbet akar adni, arra hivatkozna, hogy mit mondott a miniszter, a törvénykönyvet meg levegőnek nézné.
Azt pedig tudomásul kell venni, hogy ha Jézus egy tanítást kijelent, akkor ugyanabban az időben és ugyanarra az időre vonatkozóan sem ő, sem mások azzal ellentétes (Istentől ihletett) dolgot nem fognak állítani, mert ha ez így lenne, akkor a Szentírás megbízhatatlan, ellentmondásoktól teli könyv volna, és minden emberi/egyházi téves tanításért a Biblia volna felelős. De ez hamis állítás!
Pl. Jézus azt mondta: „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk...” (Mátét 6:9) Ez azt jelenti, amit bárki is érthet alatta, hogy az imáinkat az Atya felé intézzük! Ez a kijelentés kizár mindenki mást, aki nem az Atya.
Pl nézzük ezt a szituációt egy megkötött szamárcsikóval kapcsolatban:
Luk. 19,31 - És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.”
Nem azt mondja, hogy bármit mondhattok vagy bárkire hivatkozhattok, aki vagy ami nektek tetszik. Hanem ezt: „az Úrnak szüksége van reá.” Ennyi és nincs tovább!
Az imával kapcsolatban: „Mi Atyánk” - és nincs tovább. Vagy az Atya a mi Istenünk, és nincs tovább! Nem mondhatták, hogy azért viszik el a szamarat, mert kordét akarnak húzatni vele. Vagy az Atya helyett imádkoznak a valaha volt szűz Máriához, mert nekik így tetszik. Vagy Jézus is meg a Szentlélek is a mi Istenünk, sőt a mi Istenünk az Szentháromság Isten – mert nekik így tetszik. Vagy elfogadjuk azt, amit a Szentírás abszolút tekintéllyel kijelent, vagy keresünk ennek ellentmondó (vagy látszólag) ellentmondó kijelentéseket, csak hogy a saját álláspontunkat alátámasszuk vele.
De ilyen ellentmondó kijelentéseket csak azért találhatnak, mert az ellentmondónak vélt kijelentéseket a saját filozófiájuk szerint értelmezik, tehát az értelmezést fölé helyezik a biztos és egyértelmű kijelentéseknek. És mivel az átlagember könnyen manipulálható, ezt megteszik a tömegekkel, utána meg a tömeg a nekik hirdetett filozófia mellett áll ki teljes mellszélességgel. Ezért van aztán annyiféle egyháznak annyi tagsága, mert a vezetők képesek a saját álláspontjukat elhitetni, és hogy valamilyen kérdésben konkrétan mit tanított Jézus, annak már senki semmi jelentőséget nem tulajdonít. Ez pedig a református egyházban sincsen másként.
Csak álljunk oda Isten (3.)elé, vele beszéljük meg, mi is történt valójában. Ne hagyjuk ki őt a történeteinkből, hanem figyeljünk arra, mit is akart ő, vagy éppen most, ma mit akar velünk, és akkor a megtörtént dolgok meg nem változnak ugyan, de egészen más lesz a jelentésük, mint eddig volt számunkra.”
Ennek az állításnak akkor van értelme, ha a mi Istenünk az Atya, ahogy Jézus tanította. Akkor vele, az Atyával, az Istennel megbeszélhetjük, és a vele az nem azt jelenti, hogy velük (ha már állítólag három személyű lenne az Isten). Ha igaz lenne a Szentháromság, akkor velük kellene megbeszélni, őket nem kellene kihagyni, arra kellene figyelni, amiket ők akarnak. De a szöveg írója maga is Isten alatt velét ír, őt ír – egyes számban és nem többes számban. A háromság meg többes számban van, úgy hogy teljesen zavaros az egész úgy ahogy van, mármint ahogy a filozófia előadja.
A Szentlélek a jelenlévő Isten. (4.) Az Atya: Isten felettünk. A Fiú: Isten értünk. És a Szentlékek pedig Isten bennünk. „
Filozófiának elmegy, amit mond, de Jézus tanítása szerint az ő és a mi Istenünk közös, mégpedig az Atya az. (vö. János 20:17)
Pál apostol ezt írta:
Róm. 1,8 - Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által ...”
Most akkor melyik Istent értette az alatt, Akinek hálát adott? A jelen lévő Szentlélek Istent, a felettünk lévő Istent, az Atyát, vagy az értünk lévő Istent, a Fiút? Vagy érthetően és egyértelműen kifejezte, amit mondott, vagy filozófiai kontárkodásba kezdett, hogy melyik Istennek melyik Isten által ad hálát, nem tudván megkülönböztetni a felettünk, értünk és bennünk levő fogalmakat, mivelhogy mindhárom ugyanaz (az Isten) és mégsem ugyanaz!?
Legyen imádságban, vagyis Isten színe (5.) előtt elmondott minden emberi történetünk, hogy igazi jelentését megkaphassa.”
A református teológia szerint Isten színe előtt az egyben Krisztus színe előttet is jelent, hiszen mindkettő, sőt mindhárom ugyanaz az Isten. A Szentírás azonban nem keveri és nem mossa össze a kettőt. Mert más Isten színe előtt lenni:
Zsid. 9,24 - Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.”
És megint más Krisztus színe előtt lenni:
"2 Kor. 2,10 - A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek cselekedtem Krisztus színe előtt;"
Azután olyan is van, hogy Isten és Krisztus, nem pedig Isten a Krisztus színe előtt, tehát mindkettőjük színe, vagyis személye előtt:
"2 Tim. 4,1 - Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, ...”
Pál apostol nyilván azért nem keverte össze a kettőt, mert nem vetemedett filozófiai okoskodásra Isten egyetlen személyével kapcsolatban.
Így leszünk Isten gyermekei, így leszünk a Szentháromság egy Isten(6.) fiai magunk is a Szentlélek által.”
A református lelkész úr olyat mond, ami az ihletett Írásokban nincsen benne: „ a Szentháromság egy Isten fiai...”
Hogy milyen Isten fiai, ezt ő teszi hozzá, mert alapjaiban elfogadott egy dogmát, és mindent a dogma felhasználásával magyaráz. A dogma lényege pedig a Szentháromság titka előtti leborulás. Leborultatja a hívőt olyasmi előtt, amit (felfoghatatlan) titokként állít be.
Itt tart a kereszténység, ide jutott el, Krisztus parancsa szerint „teljes elmével” (Máté 22:37) szereti (szeretteti) az Istent, miközben meg kiiktatja az elmét. Teljes elmével - elmétlenül. És rendületlenül. Másról hallani sem akar, csak a dogmáról. Meg a filozófiáról. De azt vajon mikor akarja meghallani, amit a Szentírás dogma és filozófia nélkül a maga egyszerű valóságában tanít??!
[Egyébként meg a lelkész úr teológiát és filozófiát tanult jó nevű iskolákban, azért is kevés neki az egyszerű ige, amit a Szentírás tanít. Ha már ilyen elegáns helyeken taníttatta magát, akkor ezek a helyek kötelezik, hogy azt adja tovább, amit neki itt átadtak. Ha Jézusnál tanult volna (nem engedve másféle befolyásnak), akkor meg is maradt volna annál, amit Jézus tanított neki, de sajnos nem ez a helyzet.]
Na és még egy a végére. Talán nem mindegy, hogy van Szentháromság vagy nincs? Nagyon nem mindegy, ugyanis, ha egyedül az Atya a valóságos Legfelségesebb Isten, akkor az imádat egyedül Őt illeti meg (vö. János 4:21-24), tehát a Jézus imádata bálványimádással egyenlő! Gyakorlatilag a háromság dogmája egy pogány filozófia vadhajtása, amely a Szentírás némely kijelentéseit a saját szája íze szerint magyarázza, hogy háromfelé ossza azt az imádatot, amelyet Krisztus által az Atyának lehet és kell adnia minden kereszténynek.

Nincsenek megjegyzések: