motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2014. szeptember 6., szombat

Világi vagy keresztény

Világi vagy keresztény – melyiket válasszam?


Kezdjük azzal, ahová a nehézségi erő húzza az embert, vagyis a világ felé. Minden ember világinak születik, ami azt jelenti, hogy senki sem születik istenhittel a tarsolyában. Ahogy kezdünk fölcseperedni és elkezdünk komolyabban gondolkodni a minket körülvevő dolgokon, a világegyetem, a bolygók, a csillagok, a földi környezeti viszonyok, a növény és állatvilág, a szüleink, osztálytársaink és a minket körülvevő emberek létezésének okán, mindenki kilyukad valahová, hogy mindezeknek egyáltalán mi is az eredete, honnét van mindez, és főként – miért van létezés egyáltalán?

Akik mindezek felett átsiklanak és nem érdekli őket az eredet, azok is kilyukadtak valahová, mégpedig ide, a közömbösség sivár pusztaságába. Az ilyen gondolkodású személyek egyértelműen világiaknak számítanak, hiszen messze állnak a keresztény ismerettől és a keresztény életviteltől.

Hogy honnan van az élet és hogy létezik-e Isten egyáltalán, nem érdekli őket, de ez az érdektelenségük értéktelenségük fokmérője is egyben, hiszen a társadalom szekerét semmivel előbbre nem viszik, hanem csak azzal törődnek, hogy az élet adta svédasztalról maguknak a legtöbbet elvegyék és slussz, az érdeklődési körül itt be is zárult.

Azután vannak akiket a világban minden szinten szajkózott világi propaganda tudatos világivá tesz, vagyis istenellenessé, mert már az óvodától kezdve az általános iskolán át az egyetemekig bezárólag és minden egyéb szakmai és speciális tanfolyamon azzal tömik tele a fejüket, hogy minden létező dolog végső soron nem rajta kívülálló ok miatt keletkezett, hanem önmagának köszönhetően. Vagyis mivel a létezés anyagi szinten vizsgálható elsősorban, a létezés oka magában az anyagban keresendő. Az élet maga az anyag egyik tulajdonsága, és minden fajta életmegnyilvánulás megmagyarázható az anyag tulajdonságainak sokszínűségével.

Az ilyen felfogás tudatosan tagadja, hogy az anyagon kívül bármi más létezhet, ami nem anyagi szintű létezés, tképpen szellemi, más szóval természetfeletti. Az anyagelvű gondolkodás már annyira beleásta magát ebbe a közfelfogásba, hogy teljesen magától értetődőnek veszi az élet spontán keletkezését az univerzumban ott, ahol erre a feltételek – csak úgy maguktól és véletlenül – adottak, továbbá azt is, hogy az összes létező állat a földön a külső körülmények hatására saját magának fejlesztette ki mindazokat a testrészeket és tulajdonságokat, amik reá jellemzőek.

Az ez irányú propaganda olyannyira sikeres, hogy a kor átlagembere ezeket az állításokat teljesen magáévá tette, az agyába befogadta, és a mindennapi gondolkodásába mélyen átültette. Ezen felfogás szerint az univerzum magától keletkezett, az élet hasonlóképpen, a valahonnan származó anyag önmagát felfejlesztette növényekké, állatokká és öntudatos emberré, olyanná, aki teljes szellemi egzisztenciájával képes azt a gondolatot megfogalmazni, hogy végső soron minden létező dolog oka önmagában keresendő, ill. arra visszavezethető.

Ebbe a szellemi kátyúba tehát nem önmagát tereli bele a legtöbb ember, hanem a világ ilyen irányvonalat képviselő szócsövei által terelődnek be, akik olyan kedvező helyzetben vannak, hogy a szavukat ilyen széles körben hallatni tudják. Pontosan megfogalmazva, az ateista tudomány szócsövei által, akik uralják az oktatást az egész világon.

A világi gondolkodás alfája és ómegája

Miről szól a világi felfogás alfája és ómegája, a kezdet és a vég? Az anyagi világegyetem az anyag önkényes tulajdonságainak köszönheti a létezését /tehát saját magának/, és hogy ilyen és ennyiféle formában nyilvánul meg, azt az őt körülvevő környezeti viszonyok száz és ezerféle megnyilvánulásának. Végső soron a létezés úgy röpköd és hullámzik a nemlétezés fölött, mint szappanbuborék a szélben, vagy mint nádszál a fodrozódó vízen.

A darwinista világmagyarázat minden élőlény eredetét és specializált létezését képes /hitelesnek tűnően/ megmagyarázni, melynek tétje nem is az, hogy az igazságot a maga valóságában éppen eltalálja/megragadja, hanem hogy bármiféle természetfeletti Teremtő létezését az emberi fejekből kiirtsa. Az egész darwinista elméleti ingujj felgyűrés erre megy ki, és tény, hogy ebben valóban igen sikeres is.

Mivel Isten /egy természetfeletti szuper intelligens Alkotó/ szükségszerűen nem létezik, az emberiség fejlődése az éppen adódó körülmények függvénye, és benne az egyes emberé is. Az ember mivel megszületett, természetes módon meg is kell hogy haljon. Az életből annyit tud elvenni, amennyire predesztinálja magát. Ha jó körülmények közé születik és magas képzésben részesül, vagy önmaga tehetsége vagy netán szorgalma által eléri ugyanezt, szert tehet egy komolyabb karrierre az élet valamely területén, és ehhez mérten juthat anyagi javakhoz és általa bővebb lehetőségekhez az élet anyagi szempont szerinti minőségibb élvezeteinek kiaknázásához.

Itt, az anyagi gazdagság és a szegénység határvonala élesen elkülöníthető egymástól, és nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a világban sokkal több a szegény, mint a gazdag, és ez a múltban is mindig így volt és ugyanez a kilátás áll a jövőre nézve is.

Mindazonáltal akár szegény, akár gazdag, egyelőre a halál ellen nincs orvossága /a telomeráz enzimekkel kapcsolatos kutatások is gyerekcipőben járnak/, sőt, nagyon sok betegség ellen nincs orvosság, és az ember betegségek miatti testi szenvedése mindennapos a világban.

Nem beszélve továbbá a civil és nem civil bűnözésről, a fegyveres konfliktusokról, a családi tragédiákról, a környezetszennyezésről és még más ezernyi problémáról, ami az emberiséget sújtja, és ami a világ arculatát meghatározza. Nem véletlen, hogy a keleti vallásfilozófiák egy lelki idealizált szférába, az un. Nirvánába /vagy Paradicsomba/ invitálják az embereket, ami mint általános és kedvező életcél lenne minden ember számára, aki ebbe a földi, szenvedésekkel teli körülményekbe kényszerült a születése és anyagi létezése által.

A világi ember lehetőségei tehát igencsak beárnyékolódnak magának a világnak a negatív jellemzői miatt, és olyan szinten korlátoltak, mint amilyen korlátolt az ember maga. Röviden: Isten nincs, csak ez az egy életed van, amit itt és most élsz, annyit élvezhetsz belőle, amennyit magadnak megszerzel ügyesség, tudás, szorgalom, szerencse, vagy ügyeskedés, netán mindent elsöprő erőszak által. Az élet viszonylag rövid, ami utánad marad, az néhány alkotás, írás, találmány, piramis meg ilyesmi, sok esetben az is személytelen.

Pl. Pitagorasznak, Lukusz Mukusznak vagy Papp Lacinak teljesen mindegy, hogy halála után ki milyen szinten emlékszik rá, és mit neveztek el róla, ha életében nem kapta meg az őt megillető elismerést. Az egyén eltűnik a süllyesztőben, mégpedig örökre. A létezését annak köszönhette, hogy az anyag feldobott egy marék homokot a szélbe, és amíg szállt a homok a szélben, addig élt, azután visszahullott a tehetetlenségi állapotba, a nem létezésbe.

Összegezve, a világi embernek elég kurtára szabott lehetőségei vannak, különösen ha azt nézzük, hogy bármivel rendelkezik is, mindent el fog veszíteni. Ha olyan szerencsés, hogy megtalálja a Társát, akivel kiegyensúlyozott évtizedeket élhet, és még az unokáit is láthatja, azokban gyönyörködhet. A végén megöregszik és elveszti a Társát. [Nem beszélve arról, hogy vannak akik soha nem találják meg a Társukat az életben, pedig szívük szerint társas kapcsolatban élnének, de a sors fintora szerint ez nem jön össze nekik.]

Viszont a világban élő és tudatosan a világhoz tartozó ember számára mégiscsak van egy vigasz, amely őt »úgymond« szabaddá teszi, mégpedig az a tudat, hogy mivel Isten nincs, nem is fogja őt /a nem létező Isten/ ítélet alá vonni a cselekedeteiért, ebből kifolyólag úgy élhet, ahogy neki tetszik, ill. amit a világi társadalom nagy vonalakban meghatároz. De ha meg is határoz, ha az érdekei azt kívánják, azt is fölrúgja. Korrupció, megvesztegetés, üzletelés a társadalmat megnyomorító eszközökkel, élvezeti cikkekkel, filozófiákkal, bármivel, amiből nyers haszonszerzés származik, akár mások megnyomorításán keresztül is.

A világban ez egy fontos szempont, és hogy a világ tagadja a természetfelettit, mert a természetfelettihez a számonkérés tudata társul, az pedig elviselhetetlen a mai kor embere számára. Darwin eszméjéért azért olyan hálás az utókor, mert általa, úgymond »intellektuális módon« tudja az ember megtagadni az Istent, hite szerint elegáns módon, a tudományra hivatkozva, és nem úgy, hogy az erkölcsén bármiféle szennyfoltot hagyjon az istentagadás.

Az evolucionizmusnak éppen ezért a legnagyobb vívmánya, a tudományra való hivatkozás általi istentagadás, amivel csak annyi a probléma, mint pl. az anyagi szegénységre való hivatkozás miatti szemetelés. Hivatkozni lehet rá, de ahogy nincs összefüggés az egyik között, a másik között sincsen.

Ez utóbbi mindenki számára nyilvánvaló, de az előbbi nem, és azért nem, mert az anyag tudományos vizsgálhatósága és Isten tudományos vizsgálhatatlansága nincs egy kategóriában. Az anyag csak olyan szinten vizsgálható, amilyen szinten a tudomány az anyagba tud hatolni, de az a helyzet, hogy az anyagnak van a tudományos behatolás mértékén túli területe is, amiről a tudomány semmit nem tud.

Benyúl a/z ateista/ tudós az anyagba könyékig, vállig, aztán egészen derékig, és azt mondja, hogy ott belül nincsen semmi. Persze az Isten rögtön letörhetné neki a derekát, de az Istennek nem az az érdeke, hogy letörje az ember derekát, hanem az, hogy fölnyissa a szemét és az istentagadással megspékelt agyát megvilágosítsa. Vö. 1Tim 2:4; Eféz 1:17-18

A világi ember tehát mintegy önmagát zárja be egy olyan körbe, amelyben – noha szenved -, de mégis magát szabadnak érzi.

A keresztény gondolkodás alfája és ómegája

A kereszténység felvétele az átlagember szerint a keresztény vallás felvételét jelenti, mint ahogy pl. az ún. Szent István király idejében a magyar nemzet felvette a kereszténységet. Hát először is nem csak úgy a kereszténységet felvette, hanem a római katolikus kereszténységet vette fel, és pedig mert erőszakkal fölvetették vele azok, akik kezében volt a hatalom. Éppen ezért keresztény nemzet mint olyan a valóságban nem létezik, ez csak egy elnevezés, mint ahogy ateista nemzet sem létezik.

István király a "Nagy Szent Gergely" (540-604) pápa hitvallása
alapján térít: "téríteni minden áron, akár erőszakkal is"....

Keresztény az az ember, aki megtér Istenhez, a megtérés pedig azt jelenti, hogy megismeri a Bibliából Isten reá vonatkozó akaratát, és az életét azzal összhangba hozza. És mivel ebben számára Jézus Krisztus a legfőbb példakép, az általa közvetített tanításra hangolja rá a gondolkodását, vagyis hogy Isten nézőpontja szerint tanuljon meg gondolkodni minden dologról, a tettei pedig ezt a gondolkodását kövessék.

Ebben is az első lépés annak felismerése, hogy ő Krisztus vére által van megváltva, és Isten csak úgy tudja őt élőként elfogadni, ha Krisztus kiontott vérének értékét a maga számára elfogadja és a bűntől való szabadulás érdekében igénybe veszi. A Biblia tehát azzal kezdi /az újszövetségben/, hogy valamennyien önmagunkban bűnösök vagyunk, és nélkülözzük az Isten dicsőségét. Vö. Róma 3:23

Az ószövetség viszont lerakja az alapot az egész mostani szituáció megértéséhez.

A Biblia azt mondja, hogy az Isten szellemi lény, ebből kifolyólag nincsen fizikai teste, és olyan mérhetetlen energiával rendelkezik, hogy képes volt a láthatatlan energiából anyagi világot megteremteni, amely cselekményt csak hit által tudjuk megérteni. Vö. Zsidók 11:3 A hit viszont a láthatatlan valóságnak a tettekben látható tudatos megragadása.

Önmagában a hit halott, ha nincsenek cselekedetei. Vö. Jakab 2:17 Tehát ha hisszük az Istent, akkor keresztényhez méltó életutat követünk, és a hitünk mértékét a keresztényi életünk mélysége/minősége mutatja. A keresztény azt jelenti: Krisztus-követő.

A Biblia azt mondja, hogy az élet Istentől származik Vö. Zsoltárok 36:10, mint ahogy Pasteur is bebizonyította, hogy élő csak élőből származhat, élettelenből (ősnemzés: élő szervezet képződése élettelen anyagból, belső fizikai és kémiai erők hatására) nem. Az, hogy az élet a világegyetem bármely részén spontán létrejöhet, ahol erre a körülmények adottak, annak a világméretekben szuggerált hipotézisnek az elfogadását tükrözik, mely szerint az élet maga egy természetes dolog, és nem természetfeletti, mesterséges cselekmény következménye.

Azonban a DNS nyelvén kódolt élet olyan hihetetlen bonyolultságban jelenik meg előttünk, hogy a tudósok még megmagyarázni sem tudják elfogadhatóan annak eredetét, nem hogy bizonyítani. Csupán hipotéziseket képesek gyártani, de azokról is lerí, hogy szándékos istentagadás vezérli őket, hiszen bárminek az elfogadását inkább helyezik előtérbe, mintsem Istenét.

Tudomásul kell venni, hogy élet sehol sem terem magától a világegyetemben, még ha alkalmas körülmények adódnának is, mert az életet nem az alkalmas körülmények hozzák létre, hanem csak és kizárólag olyan szintű intelligencia, aminek a megértéséhez az ember még csak felnőni sem képes.

Amire bizonyítéka van a tudománynak, az a fajoknak a körülményekhez igazodó variálódása, de ezt nem is kellene bizonyítani, annyira a szemünk előtt zajlik. Viszont hogy egyik fajból egy másik alakul ki évmilliók alatt /az emberi szemek számára láthatatlanul/, ez csupán az evolucionista hipotézisnek a része, amely rögtön meg is bukna, ha nem maga az evolucionista határozná meg, hogy mit nevezünk új fajnak. De mivel azt ő maga határozza meg a saját kénye-kedve szerint, hát a kártyát úgy keveri, ahogy akarja. Csak a kezét kell nézni, ahogy csal, ill. a száját, amikor hazudik. Vagyis amikor állítja, hogy a fajok variálódása arra is bizonyíték, hogy minden létezőnek egy közös eredete van, és Isten nem teremtett variálódásra képes fajokat.

És az is egy hazugság, hogy az állat /pl. maki majom középső ujja/ magának fejlesztette ki az őt jellemző testrészeket, hiszen ez is csupán a hipotézisnek a része. Az állat cselekedetei ösztönösek/kódoltak és nem tudatosak, mint az emberé. Az ember mégsem képes semmit önmagán kifejleszteni, akárhogyan erőlködik is, pl. egy távolugró lábat, egy úszóhártyás kezet, vagy messzire látó szemet. Inkább kénytelen szemüveget barkácsolni meg segédeszközöket igénybe venni, hogy a létezését biztosítsa.

Aztán hogy pl. a zsiráf a nyakát addig nyújtogatta, amíg ilyen hosszúra nem nőtt, hogy elérje a magasan lévő fák leveleit, az éppen akkora sületlenség, mint hogy a birkáknak eredetileg hosszú nyakuk volt, de sokszor jött a farkas, mire ők megijedtek és behúzták a nyakukat, amitől aztán az megrövidült. Meg a többi evolucionista sületlenség...

Az, hogy mindent evolucionista szellemben magyaráznak, ez a kollektív istentagadásban való részességüket bizonyítja, azonban a magyarázat meg a valóság nem feltétlenül ugyanazt jelenti. Evolucionista magyarázatokkal tele van a padlás, és azokat úgy változtatják, tekergetik, ahogy éppen az érdekük kívánja. Hogy maga az élet, ill. az állatok rendszertani kategóriáinak több mint a fele /„kambriumi robbanás”/ hirtelen jelentek meg a történelem folyamán /mindenféle átmenet nélkül/, ennek elfogadása nem érdekük, éppen ezért nem is nagyon hangoztatják.

Nos tehát, az életet Isten teremtette a növény és állatvilág megannyi képviselőjének formájában, amelyek mind a saját fajukon belüli variálódásra képesek, minként pl. a pintyek is, de semmilyen időjárás nem fogja sasokká változtatni a pintyeket, a hódokat meg hangyászsünné, akárhogy is dülleszti rajtuk a szemét Darwinnak sok eszmei utódja.

Az Isten embert teremtett a földre, nem állatból fejlesztette ki, hanem mint bármely más fajt, rögtön szaporodóképessé, a maga környezetében magát otthonosan érzővé. És nem olyanná, hogy annak évmilliókig kelljen vízbe be, vízből ki, fára fel, fáról le, köd előttem, köd utánam, a mutációk millióféle gnóm formáin átmenve olyanná csiszolódnia, amit most látunk.

Az, hogy ennyiféle növény és állat létezik /pl. az ismert rovarfajok száma egymillió körül van/, nincs annyiféle környezeti hatás, hogy ezt mindet megindokolja. Van hideg és meleg, csapadék és szárazság, szélcsend és szélvihar, sós és édesvíz meg még néhány ilyen ellentétpár, de hogy mindez annyiféle rovart vagy madarat vagy halat hozott volna elő, ami most van, ez teljesen nonszensz.

 Például milyen hatások érhetnek egy halat a víz alatt, hogy ennyi megszámlálhatatlan -féle létrejöjjön abból az egyből, ami /állítólag/ nem is hal volt eredetileg, hanem valami vízalatti süket fajd, vagy valami uszony nélküli léghólyag. Meg aztán ma ha a hal szaporodik, nem lesz csukából víz alatti torpedó, vagy sneciből hálószaggató horgászok réme. A bojtosúszójú halból is úgy lett a szárazföldi élőlények evolúciós őse, hogy még mindig a vízben úszkáláson kapták rajta ott, ahol kifogták. Ha pedig ma is saját utódjaikat hozzák létre alapvető változás nélkül, akkor ez nyilván a múltban sem volt másként.

A Biblia a teremtés korszakait napokként ábrázolja /miként a térképen is a centik a valóságban kilométereket jelentenek/, és bemutatja a teremtés különböző mozzanatait. Az embernek pedig miután szabad akaratot adott, az elkezdte önmaga útját járni.

Egy idő után a világ annyira elgonoszosodott, hogy Isten özönvízzel pusztította el annak a kornak a lázadóit. Később létrehozott egy nemzetet, a zsidókat, akiket az egyiptomi fogságból megszabadított, papsággal és törvényekkel ellátott, hogy azoknak szolgálata előképül szolgálhasson annak a pap-királyságnak, melyet Isten az emberiség számára hoz létre a mennyekben, Krisztussal mint királlyal az élen.

A kereszténységet maga Krisztus hozta létre a szolgálata és váltsághalála által, amely az ószövetségi ígéreteket beteljesítette, és egy új szövetséget iktatott be, amely szövetség közte és az ő társuralkodói között vált valóra. Az őskeresztények tehát mind zsidók voltak kezdetben, majd bizonyos számú pogány társulhatott hozzájuk, akik a Krisztussal való ezeréves égi uralkodás kiváltságát nyerik el.

Ezt az új békekorszakot előzi meg Isten haragnapja, amikor az özönvíz mintájára megítéli az emberiséget, és mindazokat elpusztítja, akik kivonják magukat az Ő akarata alól, hogy a saját tetszésükre éljenek, és csak a saját karrierjüket és élvezeteiket hajkurásszák az életben. Vö. Róma 2:6-8

A keresztény és a világi közt tehát az a legnagyobb különbség, hogy míg egy keresztény a saját egyéniségének az Isten akaratához való idomításán fáradozik egész életében, és az Isten szolgálata köré építi a mindennapjait, addig a világi tagadja az Istent, és az egész életét a maga előmenetelére fordítja, hogy a maga javára minél többet kinyerhessen az életből. És mivel az Isten tervét teljesen figyelmen kívül hagyja, mivelhogy azt nem is ismeri, Istentől elidegenedett életet él, önmagát távol tartva Istentől. Ez pedig azt hozza magával, hogy a haragnapon el kell szenvednie Isten ítéletét:

„A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet,
hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3:36)

Isten Fiában hinni nem csupán elmélet, hanem bizony gyakorlat, amely teljes egzisztenciát kíván. Örök földi életet azok fognak kapni, akik komolyan, valóban és teljes igyekezettel élnek keresztényi életet, nem csupán egyháztagok valamelyik felekezetnél, az életük pedig nincsen összhangban azzal, amit állítólag tanulnak és amit hisznek. Ha valaki keresztény létére nem él keresztényi módon, az önmagát csapja be, és ugyanolyan csúfos véget ér, mint bármely világi, lehet bár milliárdos, olimpiai bajnok vagy Nobel-díjas tudós, vagy híres zenész vagy bármi.

Az ötösfogat, amiben egy kereszténynek magát gyakorolnia kell, az Istennek való engedelmesség Vö. Jakab 4:7, a Biblia folyamatos tanulmányozása Vö. 2Tim 3:15, a gyülekezettel való kapcsolat rendszeres ápolása Vö. Zsid 10:24-25, a Krisztusról szóló Jó Hír /evangélium/ továbbadása Vö. Máté 24:14, és a rászorulók támogatása Vö. Jak 1:27> Gal 2:10. Az Istenről és a Fiáról való ismeretszerzés /Vö. Ján 17:3/állandó bővítése nélkül mindezeknek a kritériumoknak megfelelni aligha lehetséges, mert a világban levés és a világhoz tartozás egy teljesen más szellemet munkál az emberben, olyat, ami Istentől távol tartja. Vö. Efézus 2:2

Az, hogy az ember melyik gyülekezetet válassza a sok közül, ez is annak a függvénye, hogy mennyi ismerete van a Bibliából, és hogy mennyire őszinte az illető a Krisztus követésében. Ha nem őszinte istenkereső, hanem tradíciók, emberi nézőpontok, saját elméletek rabja, vagy életének csak egy bizonyos részében önátadott az Istennek, akkor az Isten őt nem csak hogy tudatlanságban tartja, hanem még ki is szolgáltatja a hamis erők félrevezető ténykedéseinek:

„És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak. Hogy kárhoztattassanak mindazok,  a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban”. (2Thesszalonika 2:8-12)

Honnan tudjuk, hogy a Biblia igaz?

A Biblia sok kijelentése nem vizsgálható meg, mint pl. a teremtés, vagy az özönvíz, vagy Krisztus feltámadása, mert nem voltunk ott személyesen, hanem Isten jelenti ki számunkra, hogy mindezek igazak és megtörténtek. Viszont számtalan prófécia bizony vizsgálat tárgyává tehető, sőt azzá is kell tenni őket, hogy hitre juthassunk.

Aki komoly vizsgálódásokra nem hajlandó a Bibliával kapcsolatban, mert sajnálja rá az időt, az soha nem is fog hitre jutni, sőt a saját komolytalanságát bizonyítja, amivel Isten megméri őt. De aki komoly igyekezettel vizsgálódik, annak jutalma a hit és a meggyőződés, amit Isten ad neki.

A vizsgálódásnak pl. egy igen komoly tárgya az ókori Babilon, amelyről a következőket mindenképpen érdemes tudni:

Az i. e. hetedik századra Babilon lett a Babilóniai Birodalom szemmel láthatóan bevehetetlen fővárosa. A város az Eufrátesz folyó mentén terült el, a folyó vizét használták fel egy széles, mély vizesárok, valamint egy csatornahálózat kialakításához. A várost ezenkívül tömör, dupla falak rendszere védte, védőbástyával erősítve. Babilon lakói kétségtelenül biztonságban érezték magukat.

Az i. e. nyolcadik században, mielőtt Babilon a dicsőségének csúcsára érkezett volna, Ésaiás próféta mégis ezt jövendölte: „olyan lesz Babilon ... mint a hogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát; nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott” (Ésaiás 13:19,20).

A prófécia nemcsak arról jövendölt, hogy Babilont elpusztítják, hanem arról is, hogy véglegesen lakatlanná válik. Írhatta-e Ézsaiás az után a próféciáját, miután látta a lakatlan Babilont? A történelem szerint nem!

Időszámításunk előtt 539. október 5-én éjszaka Nagy Czírus vezetésével a méd—perzsa seregek bevették Babilont. Ézsaiás próféciája azonban nem teljesedett be ekkor teljes mértékben. Miután Czírus bevette Babilont, a város még évszázadokig létezett lakott állapotban — noha alacsonyabb rendű városként. I. e. a második században, nagyjából abban az időben, amikor a holt-tengeri Ézsaiás-tekercset másolták, a párthusok vonták ellenőrzésük alá Babilont, amelyet akkoriban nagyra becsültek, s amelyért a környező nemzetek harcoltak.

A zsidó történész, Josephus arról számolt be, hogy „sok” zsidó lakott ott i. e. az első században. Egy ókori történelemkönyv szerint a palmyrene-i kereskedők egy virágzó kereskedelmi települést alapítottak Babilonban i. sz. 24-ben (The Cambridge Ancient History). Tehát Babilon még i. sz. az első században sem volt teljesen lakatlan, Ésaiás pedig már jóval azelőtt befejezte a könyvét.
Ézsaiás nem élte meg, hogy lakatlannak lássa Babilont. De a próféciához hűen Babilon végül is „kőrakássá” lett (Jeremiás 51:37). A héber tudós, Jeromos szerint (aki i. sz. a negyedik században született) az ő napjaiban Babilon már csak vadászterület volt, ahol „mindenféle vadállatok” kóboroltak, és mind a mai napig lakatlan maradt. A babiloni restaurálások turistalátványosságként odavonzhatják ugyan a látogatókat, de Babilon „fiai és unokái” eltűntek örökre, amint azt Ézsaiás megjövendölte (Vö. Ézsaiás 14:22).
Nos, mi történne, ha ma Babilont újjá akarnák építeni az emberek, hogy ott újra lakjanak: - ha megtennék, megcáfolhatnák a Biblia hitelességét. De ha bele is kezdenének egy nagyszabású építkezésbe, Isten ugyanúgy szétzavarná az embereket, mint azt özönvíz után tette a bábeli zűrzavarnál. Olyan homokviharokat küldene az építkezőkre, hogy azt sem tudnák, merre van az előre, és merre van a hátra.
Az ilyen és ehhez hasonló próféciák tanulmányozhatóak bárki számára, és ezeknek igazságából arra következtethetünk, hogy a Biblia más helyen is igazat mond, mert Isten Szava!
Isten szava pedig megmondja mind a világiak, mind a keresztények sorsának végső kimenetelét. Ha tehát valaki tudatosan akar választani, hogy világi marad-e vagy kereszténnyé lesz, az vegye figyelembe Isten mondanivalóját ezzel kapcsolatban, mert annak valóságtartalmára Isten a garancia:
"Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, 
Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
És a világ elmúlik,és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." (1János 2:15-17)

* * * * *

[Ha szeretné túlélni ennek a világnak a végét, kérjen bibliatanulmányozási lehetőséget, amíg még van rá idő, mert világi műveltséggel soha nem fogja megérteni a Bibliát, mivel az nem a világi műveltség számára íródott, hanem azok számára, akik magukat a világtól távol tartják.]












Nincsenek megjegyzések: