motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2015. augusztus 8., szombat

Önvizsgálat a szeretet himnuszának fényében


Önvizsgálat a szeretet himnuszának fényében

Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek mint egy csendülő cintányér vagy zörgő cimbalom. Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha értek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban van, ha olyan erős hitem van is, hogy hegyeket mozdítok el vele — de nincs bennem isteni szeretet, az egész nem ér semmit! Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy elégessék — de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele. Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszat tesz, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül a többiekkel az igazságnak. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem múlik el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. Amikor azonban eljön a tökéletes, a töredékes dolgok elmúlnak. Amikor gyerek voltam, úgy beszéltem, mint a gyerekek, úgy gondolkodtam, mint a gyerekek. De mikor felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben néznénk. De amikor a teljesség eljön, mindent szemtől-szembe fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogy Isten engem ismer. Addig pedig megmarad ez a három: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a legnagyobb. /1Korinthus 13:1-13. Egyszerű fordítás/

Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek mint egy csendülő cintányér vagy zörgő cimbalom.

Mérjük magunkat a tökéleteshez már most Vö. Máté 5:48, hogy valamikor elérhessük a tökéletességet. Az Isten szent szellemét áramoltassuk át magunkon Vö. Zsoltár 139:23-24, mint vakító fényt az éji sötéten, hogy megláthassuk általa saját leplezett tökéletlenségünket, érezhessük csiszolatlanságunk kirívó barázdáit, szembesülhessünk rejtett fogyatékosságaink sokszínűségével.

Legyünk őszinték magunkkal szemben, hiszen ha őszinte odaszánásban vetünk az oltárra, az Istennek kedves illatban rálelhetünk lelkünk röntgenfelvételére, szívünk ég felé tükröződésének töredezettségére, mely csak azáltal csiszolható gyémántfényűvé, ha rejtett titkainkról a leplet lerántjuk, és szembenézünk gyarlóságaink ösztönös rezdüléseivel, amely emberi természetünk jelenkorban lévő sajátja.

Némelyeknek az Isten adott nyelveken szólási képességet Vö. 1Kor 12:28, másoknak a nyelveken szólások magyarázatát Vö. 1Kor 12:30, amelyek bőven az átlag képességek fölé repítették tulajdonosaikat Vö. 1Kor 14:18, de ha ők maguk nem teszik hozzá a magukét, amely a szabad akaratú ember legszentebb sajátja – ha nem munkálják ki magukban a rendíthetetlen isteni szeretet Vö. Ézsaiás 54:10 kihunyhatatlan szikráját, mely bármikor lángolni/izzani képes Vö. Ének 8:6, akkor mintha semmijük sem volna, a meddő, puszta tudása a különleges szólási képességnek az érték semmiségével egyenlő Vö. Jelenések 3:17, mert amit az ember kapott, lerontja mindaz amit adott, a saját szeretetének kirívó hiánya.

Ha enyém ez a kincs, annak fényében még jobban látszik, ami nincs, mert az isteni mérhetetlen gazdagság rávetülése alól még jobban kirí a szegénységem, hogy a kapott kincseimhez nem tettem hozzá a sajátomat, s olyan vagyok önmagam önmagam által lekopaszítva, mint az égi kórustól messzire árvult cintányér csalfa hangja, mint cimbalom cincogása, melyet az égszínkék ég dallama helyett fakószürke szél idomtalan rángása penget.

Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha értek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban van, ha olyan erős hitem van is, hogy hegyeket mozdítok el vele — de nincs bennem isteni szeretet, az egész nem ér semmit!

Az Isten ha belém vetette a titkát, ha rám bízta sziklakemény égi erődök mögé rejtett üzenetét Vö. 2Kor 12:4, ha mindazt a tudást magamhoz öleltem, amit Isten valaha is a hűséges angyaloknak kinyilatkoztatott Vö. Jel 22:6, és ha olyan erős hitem is van, amelynek kinyilvánításakor a legnagyobb elém tornyosuló akadályok is mákszemmé zsugorodnak a szememben Vö. Máté 17:20, mégis, ha az a szeretet, amely az örök korok korszakain át az Istenből árad Vö. 1Ján 4:8, nem nyert befogadásra a szívemben semmilyen mértékben, és ezért képtelen vagyok annak melegét a legkisebb mértékben is kisugározni, akkor minden birtokolt vagyonom elorozottnak tekinthető, és mindezekkel együtt mégis értéktelen vagyok az Isten kezében.

Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy elégessék — de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele.

Ha a gazdag ifjúval ellentétben egy szóra kész vagyok minden anyagi tőkémet pénzzé tenni Vö. Máté 19:21-22, s az eddig bankszámlán hízlalt vagyonomtól megválni, hogy az adakozás isteni fénye felé fordítsam sápadt arcomat, sőt még ha magamat mártírként is egy önkéntes áldozati oltárra szánom, de erre nem az önzetlen szeretet késztet, nem magáért a szeretetért teszem, hogy a szeretet Ősforrását dicsőítsem általa, hanem hogy hátsó szándékom szerint valamilyen rejtett fényét a dicsőségnek magamra vetítsem, s hogy valamilyen nem sejtett előnyét a jó cselekedetemnek majdan magam arathassam, akkor ez a szeretetem hasztalan lesz ott, ahol csak az őszinte szeretet tudja a bezárt szívek rejtekét megnyitni Vö. Jel 3:20, mint ahogy a tavasz képes a hideg tél mély álmából ébredő virágok remegőn táruló színes kelyhét kitárni, hogy szépséget és illatot árasszanak Teremtőjük dicsőségére.

Az isteni szeretet türelmes és jóságos.

Az Isten immár hatezer éve várja haza kallódó gyermekeit Vö. 2Pét 3:9, mint a tékozló fiút várta atyja Vö. Luk 15:20, és tudta, hogy egyszer vissza fog jönni, és tudta, hogy a hizlalt tulkot nem hiába tartja a háznál, mert ismerte a fiát, tudta, hogy mi van a szívében. Annak a szeretetnek a szikrája, melyet ő ültetett el az ő fia szívében, de amelyet a fia engedett legyőzni az önző kívánságai által, hogy azok zabolátlan élvezeteinek éljen.

Az ember is hallgatott egy csalóka szóra, hogy olyanná lesz, mint Isten Vö. 1Móz 3:5, ha képes lesz önmagát önmaga által vezetni. Csak fel kell nőnie erre a szintre és bátran kell ellene mondania az áldott családi köteléknek.

És minden keserves tapasztalata az embernek az életben ebből a cselekedetből táplálkozik, mint habzó, karcsú patakból eredő, tajtékzó, szilaj tenger, melynek keserű habja mint összefüggő, kilométerekre szétterülő olajfolt, mindent beszennyez és mindent eláraszt.

Az isteni szeretet jósága Vö. Róma 2:4 kell hogy megtérésre indítsa mindazokat, akik belátják már, hogy az igazi otthonunk a szülői ház melege nélkül mint kihunyt tűzhányó, mint árva kóró az őszi fényben tündöklő, dús bajszú kukoricásban. Akik nem a hányatott sorsú kallódást választják állandósult életcélként, hanem vágynak a béke és a határtalan nyugalom háborítatlan kikötőjébe, azoknak az örök isteni eresz alatt van a vidám falusi majorság illatát árasztó otthonuk, hol a hizlalt tulok számukra van fenntartva, s a tánc, melyben örömmel részesül válogatott angyaloknak sokasága Vö. Luk 15:7.

Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszat tesz, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül a többiekkel az igazságnak.

Ha Isten táplálja bennem a tüzét a szeretetének, akkor az szüntelen arra késztet, hogy magamat anélkül tékozoljam, hogy amit adni szívből tudok, azt mások adni tudásához mérjem, vagy azt önzőn elkívánjam. Akkor a kevesem is - mint özvegy asszony két fillére -, az lesz a minden.

S e látszólag kevés mégis elég lesz, hogy egy mosollyal felvidítsam a szomorkodót, hogy egy vállveregetéssel bátorítsam a gyengét, hogy megosszam mindazt másokkal, amiből nekem bőséggel jutott. S mindezt anélkül tegyem, hogy felhívjam magamra a figyelmet, vagy hogy kitüntetésekre vadásznék, hogy lássák: én mióta, mi mindent és milyen színvonalon tettem az asztalra, s ezért méltó vagyok sokak dicséretre az akolban.

Az okosság az a szerénység, amely nem tolakszik a kirakatba, mert még a végén kirakatbábú lennék, aki azért hízeleg a tömegnek, hogy választási győzelmet büszkén arassak, és markomat ne a munkára nyújtsam, hanem hogy minél több férjen bele, amit lenyúlok a közösből a magam hizlalására.

A gorombán viselkedő ítélet az Isten kezében Vö. Ezék 21:31, de mi nem a rögtön büntető törvény ítélete alatt vagyunk Vö. Zsid 2:2, hanem kegyelem alatt Vö. Róma 6:14-15, hogy megtanuljuk az isteni szeretetet kimunkálni magunkban Vö. 1Ján 4:11, hogy azt ne szüntelen erőltetett indítékból, hanem sejtjeink áldott zsigeréből tegyük Vö. 1Tim 1:5, 1Pét 1:22, s különösen ne mi legyünk bírái azoknak, akik hasonló igyekezettel kívánják zabolátlan kilengésekre képes természetüket Vö. Jak 4:5 megregulázni, hiszen ezzel Krisztus szerepét ragadnánk méltatlanul magunkhoz Vö. Ézsa 11:3-4.

Ha ráleltünk az isteni szeretet nyitjára, azt abból tudhatjuk meg, ha nem önző vágyaink tikkasztó hőségének árnyékában nyújtózunk el szívesen, hanem ha szívből és jókedvünk pazarló kulacsából nyújtjuk felüdítő borát életünk kanyargó országútján a mellénk vetődött fáradt vándornak.

Akkor az ostoba és gonosz emberek tajtékzó sarának arcunkra fröccsenéseit is képesek vagyunk anélkül viselni, hogy öklünk dühét alattomosan úgy ráznánk vissza rájuk, mint ahogy a hirtelen feltámadt szélvihar a fűzfák alázatosan földig nyúló ágait magából kikelve tombolón rázza.

S ahogy vihar után a természet zabolátlan dühe tova röppen, s a fekete felhők mögül előbukkan a roppantul üde kék ég, amely nem viseli terhét a zordságra hajlamos időjárás nyegle természetének, úgy leszünk képesek mi is a neheztelés nyomasztó kövét a felejtés hosszasan nyújtózó folyóvizébe könnyedén hajítani.

Mások szenvedéséből akkor nem verünk örömtanyát magunknak, szurkolva a körülöttünk vadul burjánzó gonosznak, hanem azokkal örülünk vállvetve szívesen az igazságos cselekedetek virágba szökkenésének, akik hozzánk hasonlóan szívesen kertészkednek, hogy saját természetük virágoskertjéből a gyomokat eltakarítsák.

Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem múlik el.

Krisztus utolsó leheletéig tartotta hátát a gonosznak Vö. Ján 19:30, mely kéjelgett kajánul rajta, mégis bocsánatért esedezett értük Vö. Luk 23:34. Pál rendíthetetlenül hitt az /isteni/ ígéretek megvalósulásában Vö. Apcsel 24:14, Ábrahám pedig évezredek hitének roppant terhét volt képes vinni a hátán Vö. 1Móz 15:6, amiért ő atyja lett mindazoknak, akik hisznek Vö. Róma 4:11,16. A reménység nem szégyeníti meg azt, akinek az szíve ékessége Vö. Róma 5:5, a kitartás pedig életet nyer tulajdonosaiknak Vö. Luk 21:19. S bár az ember ha halandó is, aki Istenre bízta magát, annak szeretete átnyúlik az örök korokon át, amely őt Istenhez fűzi rendületlenül Vö. Róm 8:39.

Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. Amikor azonban eljön a tökéletes, a töredékes dolgok elmúlnak.

Emberi létünk oly esendő, esztendők suhanó szárnyán tova röppen, és amit a jelen illékony valóságában kaptunk, arra a mulandóság pecsétje vagyon ütve. A nyelveken szólással Isten a zsidóknak jelezte a Krisztusban adott örök garanciát, s amikor eljött a tökéletes váltság /amit ők félválltól vettek/, mint /kiválasztott/ nemzet elmúltak i. sz. 70-ben a nyelveken szólás nekik szóló jelével együtt Vö. 1Kor 14:22> Ézsa 28:11-21; Apcsel 13:40-41; Luk 21:20.

A bibliai próféciák beteljesedésekor többé már nem lesz szükség prófétálásra sem, mert amik írva vannak, kivétel nélkül mind valóra válnak. A tökéletes beteljesedés eltörli a rész/ismeret/ szerinti töredékest, az isteni fénynek azt a sugarát, amely helyébe a vakító teljesség jön. A tudásunk mozaikkockáját a teljes ismeret tölti be, és akkor már nem lesz szükség arra, hogy az értelem csillámló tava fölött a fényt hunyorogva lássuk.

Amikor gyerek voltam, úgy beszéltem, mint a gyerekek, úgy gondolkodtam, mint a gyerekek. De mikor felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat.

Az emberiség gyerekkorát Isten a bibliai kinyilatkoztatás korszakokhoz mért alapelveivel, törvényeivel támogatta meg, mint ahogy az iskolások táskájában is hemzsegnek a könyvek, amikből tanulnak. S amikor ezek a törvények az ember szívébe íródnak anélkül, hogy a Könyvet kellene nézni, akkor bekövetkezik a felnőttkor, az ember nem a maga istenévé válik, hanem Isten válik az ember számára valóságossá Vö. Ézsa 54:13, Sof 3:9. S nem lesz szüksége arra, hogy puskázzon a Könyvek Könyvéből, mert kívülről fújja majd a leckét.

Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben néznénk. De amikor a teljesség eljön, mindent szemtől-szembe fogunk látni.

Most a hitünkkel ragadjuk meg azt, ami Isten előtt már a konkrét valóság, a teljes beteljesedés, amelyben Ő maradéktalanul boldog Vö. 1Tim 1:11. S akkor majd abból a boldogságból juttat nekünk, amelyet nem tépáznak meg a könnyek, amelyek most még futó záporként suhannak át időnként felettünk.

Aki tiszta szívvel lát, az is csak a tükröződést látja, a krisztusi fényt azok arcán, akiknek sorsában örömmel osztozik. De amikor beérik majd minden ígéretek bőséges termése, a Krisztust is látni fogja, mert mindenki Krisztussal lesz egyenlő az egyéniségében Vö. Ján 17:21.

Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogy Isten engem ismer.

Amivel rendelkezünk most, az a tökéletesnek a töredéke, mégis oly nagy érték az, mint az a szántóföld, amelyben az igazgyöngy elrejtve vagyon, amiért mindent odaadtunk, hogy a miénk lehessen Vö. Máté 13:44. S akkor válik egésszé a töredékes, amikor Krisztusban Isten minden ígérete Ámenné válik, akkor majd mi is a birtokában leszünk minden minket illető tudásnak.

Addig pedig megmarad ez a három: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a legnagyobb.

Mert mindannyiunknak ez a közös sorsunk: vállalni Krisztussal a napokat, melyeken váltják egymást: ború, napfény, és néha árnyék. És vinni rendületlenül kire mit mért a sorsa, de mindenkor énekelni dicső dalát a hitnek, reménynek és a szeretetnek. Amik között mégis a szeretet a legnagyobb, hiszen ha lábunk - miközben az út porát tapossa -, az mégis az isteni magasságokba röpíthet bennünket.


„A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?

Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte a mi szíveinket.” /1Ján 3:17-19/

Nincsenek megjegyzések: