motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2015. december 3., csütörtök

A szekularizmus vívmányai ... - 1. rész

A szekularizmus vívmányai és vadhajtásai

"Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját!" /Woody Allen/

A szekularizáció alappillérei; A szekularizmus nemes eszméje; A szekularizmus ábrándozása; A tudomány fehér botja; Királyfi fehér lovon, vagy kalandor nyúzott szamáron?;A szekularizmus ötös fogatának sántasága; Behódolás a kereskedelmi hiénacsászároknak; A zsákutcából való egyetlen kiút Jézus Krisztus 

Az átlagember életében eltelhet negyven-ötven esztendő anélkül, hogy e szó jelentésével tisztában lenne, de nem is nagyon érdekli, mivelhogy leginkább a mindennapi megélhetési gondok foglalkoztatják. Van aztán az un. értelmiségi réteg, amelynek nagy része kapásból tudja, hogy miről van szó, hiszen úgy úszik bele lassan de biztosan a szó mögötti tartalom tapasztalati megélésébe, mint fickándozó hal a lassan mélyülő vízbe, ahol egyre szabadabban és otthonosabban érzi magát.

Amiben a 'felvilágosult' társadalom egyre jobban érzi magát, az az önmegvalósításnak az a fajta kibontakozása/kiteljesedése, amelyből fokozatosan kiszorul a hit, a vallás és a vallási közösségek társadalomra gyakorolt hatása. A vallás elhalásának ez a világ szerinti természetes folyamatát jelölik a szekularizmus szóval, vagyis hogy az embereket egyre nagyobb mértékben nem érdekli az istenhit /s annak különböző megélési formái/, mert az mintegy közkívánatra kiszorul az érdeklődési körükből és ezáltal az életükből.

Ezt a folyamatot ők több okból is értékesnek és hasznosnak találják, hasznosnak, mert az érdeklődési körükhöz tartozó dolgok befogadására irányuló szabadságuk megnő, és értékesnek, mert amilyen tapasztalatot szereztek a történelem folyamán a vallás részéről, azt általános értelemben és terjedelemben károsnak ítélik.

A vallás részéről ezt a hanyatlást úgy próbálják árnyaltabbá tenni, hogy egyszerűen a vallás szerepének a jelen társadalomban való átalakulásáról beszélnek, amely persze egy tudatos szuggesztió is akar lenni a társadalom felé, hogy valamilyen módon magukat mégis eladják, mint akikre szüksége van a társadalomnak, mégha más formában is, mint az eddigiekben. Ha már eddig sikeresen eltartatta magát a vallás a társadalommal, ezután miért lenne másként, csak ügyesen kell fogni a gyeplőt, és a lovacska arra megy, amerre a hátán ülők irányítják. Ebben a tudatos idomításban a vallásnak évezredes tapasztalata van, amit csak úgy nem fog kidobni az ablakon.

A szekularizáció alappillérei

A szekularizáció folyamatának térnyerése a társadalomban többféle belülről fakadó okra vezethető vissza, amelyben első helyen említhető annak a felfogásnak az elterjedése, amely szerint minden történés ok okozati összefüggésnek az eredménye, vagyis semmi olyan okozat nincsen a természetben, amelyet valamilyen természeti okra ne lehetne visszavezetni. Ebből pedig egyenesen következik a természetfeletti oknak a feleslegessé válása.

Ha pedig ez a megállapítás alapjaiban megállja a helyét, ebből következik az is, az embernek magának kell eldöntenie, hogy az életét mire kívánja felhasználni, milyen célt tűz ki magának, milyen értékeket tart követendőnek a maga számára, milyen értelmet szab az életének.

Ez a felfogás pedig azt a felismerést is magában hordozza, hogy az embernek csak egy élete van, ez a mostani és nincsen más. Nincsen túlvilági élet, nincsen feltámadás, nem nyúlik át az emberi élet az örökkévalóságba, amellyel a vallásos emberek áltatják magukat.

Ha pedig csak ez a mostani lét van, amivel mindenki rendelkezik, nem lehetnek olyan felsőbbrendű erkölcsi értékek sem, amelyek a társadalom egészére vonatkoztathatók. Hanem a társadalmi normák a társadalom fejlődésének mértéke szerint változnak és az adott helyzethez igazodnak, mégpedig éppen az egyén személyes életére lebontva. Ami helyes lehet egyeseknek, nem biztos hogy helyes lehet másoknak, így nem is lehet abszolút értékeket megállapítani, különösen nem a társadalom egészére azokat kötelezővé tenni.

Végeredményben az emberi élet olyan tarka színezetű, mint a lepke, olyan szabadon szárnyaló, akár a madár, és olyan tündöklően sziporkázó hangulatú, akár a hulló csillagok. És pontosan a felfelé ívelés és a lehullás törvényszerűsége adja meg neki azt a varázst, amit az elmúlás szépségének lehet nevezni. Az élet egyre magasabb szintű élvezetének éppen a halandóság az ára, és a természetnek ez az egyensúlya az, amelynek a felismerése, és a vele való megbékélésre való hangolódás hordozza magában az emberi nem nagyságát, hogy mindezeket intellektuális módon tudja megélni, nem pedig ez ellen önmagának állandó fusztrációt okozva lázadni.

A felvilágosult társadalomnak az ebben való felfogásában olyan partnere van, mint a tudomány, amely bizonyítékkal szolgál ott, ahol kell, és kihangsúlyozza ott a bizonyítás hiányát, ahol kell, vagyis a vallás területén. Sőt, egyenesen átveszi a vallás szerepét, a tudomány vallásává nőve ki magát, szócsöveként felhasználva a televíziót, amely által széles körben hirdeti az igét, az eszméknek azon viszonylagos értékeit, amelyekre a szekuláris alapokon nyugvó társadalomnak a kiteljesedéséhez szüksége van.

Végeredményben így válik a tudományon alapuló vallás közüggyé, az istenhiten alapuló vallás pedig mindenki magánügyévé, mindenki saját magának az istenévé vagy éppen ördögévé, ki hogyan éli meg a szabad akaratát, mire használja fel életének kínálkozó alkalmait, önmaga megvalósításának lehetőségeit.

Ennek a felfogásnak egy remekbe szabott, mondhatni idealizált dokumentációja, megfogalmazása az az írás, amelyet Robert Green Ingersoll a jelen és a jövő nemzedéke számára egyszerűen, de /látszólag/ mégis oly magasztosan így fogalmazott meg:

A szekularizmus nemes eszméje

Már többen is kérték tőlem, hogy magyarázzam el ennek a fogalomnak a jelentését.
A szekularizmus az a vallás, amely az emberiségben hisz. Amely magáénak érzi a világ ügyes-bajos dolgait; szívébe zár mindent, ami érző lények jólétéhez köthető, és az azzal a bolygóval való törődés szószólója, amelyen éppenséggel lakunk. Azt jelenti, hogy minden egyes ember számít; egy intellektuális függetlenségi nyilatkozat; azt jelenti a templomi pad feljebb való a szószéknél, hogy azé legyen a profit aki viselte a terhet, és az oldja meg az erszényt, aki megtöltötte. A szekularizmus tiltakozás a vallási elnyomás ellen, az egyházi zsarnokság ellen, az ellen, hogy jobbágyai, alattvalói, rabszolgái legyünk bármilyen fantomnak, vagy egy fantomot képviselő papnak. Annak való ellenszegülés, hogy ezt az életet elvesztegessük egy másikért, amelyről nincs is tudomásunk. Azt ajánlja fel, hogy csak hagyjuk az isteneket magukra. Ez csak a józan ész szinonimája; vagyis eszköz egy kívánatos és értelmes cél eléréséhez.
A szekularizmus abban hisz, hogy ebben a világban kell magunknak otthont teremtenünk. Az egyéni erőfeszítésre, az energiára, az értelemre, a megfigyelésre és a tapasztalatokra bízza magát, nem pedig az ismeretlenre és a természetfelettire. Amit kíván, az a halál előtti boldog élet.
A szekularizmus nem más, mint az étel és az otthon melege, a tető és az öltözék, méltányos munka, és elegendő pihenés, az egyéniség fejlesztése, a tudás megszerzése, a művészetek élvezete. Amit pedig az emberiségnek ígér, az kényelem, függetlenség, értelem, és mindenekfölött szabadság. A felekezetek közti viszályok és a vallási gyűlölet végét jelenti. Barátságot teremt és nyitott gondolkodást. Az életet jelenti nekünk, és másoknak; a jelenben a múlt helyett, ebben a világban, az odaát helyett. Azt jelenti, hogy kifejezheted a saját véleményed, a pappal, lelkésszel, istennel szemben is. Azt jelenti, az arcátlan tétlenség nem élősködhet tovább őszinte emberek munkáján. Bezárhatják a boltot, akik üzletüket a félelemre építették. Derűt és tartalmat ad az emberi léleknek. Kioltja az örök szenvedés tüzét. Arra törekszik, hogy végre véget vessen az erőszaknak és a bűnnek, a tudatlanságnak, a szegénységnek és a betegségnek. Mindig a ma és a holnap lebeg a szeme előtt. Nem hisz abban, hogy imádkozz és megadatik, csak abban, hogy dolgozz érte, és kiérdemled. A munkát tekinti istentiszteletnek, a fáradozást imádságnak, és a bölcsességet az emberiség megmentőjének. Minden ember számára az az üzenete, hogy: gondoskodj magadról, hogy másoknak hasznára lehess; ékesítsék életedet ékkövek, amiket úgy hívunk jótettek; és világítsa be az utadat a fény, melynek neve barátság és szeretet. 
A szekularizmus vallás, ami megismerhető. Nincsenek benne rejtélyek, zagyva motyogás, papok, ceremóniák, hazugságok, csodák, és üldözés sem. Rátekint a rét liliomaira, és a holnapot látja. Azt mondja az egész világnak: dolgozz, hogy ehess, ihass és öltözhess; dolgozz, hogy örvendhess; dolgozz, hogy mindened meglegyen; dolgozz, hogy adhass, és ne szenvedj hiányt.
Robert Green Ingersoll Mi a szekularizmus? /The Independent Pulpit, Waco, Texas, 1887/

A szekularizmus ábrándozása

Ha valaki fenti eszmefuttatást elolvassa, valóban olyan benyomása lehet, mint mámoros érzésekkel túlfűtött lánykának, aki feléje fehér lovon szárnyaló királyfit vél észrevenni a felhők táncoló játékában. A szekularizmus ábrándozása nem olyan természetellenes állapot, mint a hajnali részegség, amiből természetes módon kijózanodik az ember, azáltal, hogy nem fogyaszt több alkoholt, és kialussza magát. A szekularizmus egy olyan folyamat, amelyet fönntartanak olyanok, akiknek ez a jövőbe ékelődött vágyálmuk, és hirdetnek olyanok, akiknek ez a jelenbe ágyazódott lételemük.

Végül is érthető ez a gondolkodási mechanizmus, amely egy felfelé ívelő spirálhoz hasonlít, hiszen az ember mégiscsak egy gondolkodó, érző lény, aki boldogságra vágyik, tartós életörömre, a létezés végső soron való céljának beteljesedésére. S hogy ezt a szekuláris folyamat által véli megtalálni, ez nem egy elítélhető dolog. Aki át akar kelni egy félelmetes zuhatagokkal teli folyón, próbálja bármilyen alkalmasnak tűnő módon, már az eleve dicséretes abban, hogy át akar kelni rajta! Aztán hogy a módszer, amit választ, alkalmas-e, vagy kínos felsülés lesz a vége, az egy más kérdés... Hite szerint előbb-utóbb úgy is siker fogja koronázni az erőfeszítéseit, hiszen az emberi akarat a tudással és a tapasztalattal karöltve méltó arra, hogy választott céljának tárgyát meghódítsa. A kérdés az, hogy erre alkalmas eszközt választott-e vagy olyat, amely kudarcainak alapvető okozója.


A tudomány fehér botja

A vak ember legfontosabb tájékozódási eszköze a fehér bot, azzal tapogatja ki magának az utat, hogy merre menjen. Ha akadályt észlel, igyekszik kikerülni, átjutni rajta, hogy tovább folytathassa útját. Rákoppint valamire, és amit észlel, a visszajelzést, abból sejti, tudja, hogy mi lehet ott. Másként koppan az aszfalt, másként a beton és másként a macskakő. Megint másként a füves talaj, másként a csupasz föld és másként a homok.

Ha puhára koppint és felnyávog, arról tudja, hogy macska, ha felugat az kutya és így tovább...Van azonban egy komoly fogyatékossága ennek a módszernek, mégpedig az, hogy amire nem tud vele koppintani a vak ember, az egyáltalán nem biztos, hogy nincsen!

A tudománnyal éppen így van az ember, aki úgy gondolja, hogy csak az van, amit a tudománnyal bizonyítani lehet, az éppen olyan mint a vak, akinek csak az a biztos pont, amire rá tud koppintani, amire meg nem, az számára nem biztos pont.

A tudományban feltétlenül bízó világi ember számára éppúgy nem biztos pontok azok, amiket a tudomány nem tud bizonyítani, de nem azért mert nincsenek, hanem mert a tudomány éppen olyan fogyatékos eszköz, mint a fehér bot. Ahogy a fehér bottal nem lehet pl. rákoppintani a tajtékzó tenger felett sikló fehér sirályra, ugyanígy nem lehet a tudomány eszközeivel rákoppintani a mennyben trónoló Istenre sem. „Jézus pedig így tanított imádkozni bennünket: „Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved.„ (Máté 6:9)

A /Bibliából kiiskolázott/ hívő embernek van rá eszköze, hogy a mennyekben lévő Isten valóságát megragadja, de a tudománynak a fehér botja ezzel kapcsolatban légüres térben tapogatózik, és mivel visszajelzést nem kap, úgy fogja fel, hogy a megcélzott biztos pont nem is létezik. Ha csak azt fogadjuk el létezőnek, amit a tudomány bizonyítani tud, akkor éppen olyanok vagyunk mint a vakok, akik számára csak azok a biztos pontok, amikre rá lehet koppintani, amiket meg lehet érinteni, amikkel tapasztalati úton kapcsolatba lehet kerülni.

A látó emberek tudják, hogy sokkal de sokkal több minden van a világban, mint amikkel a vakok kapcsolatba tudnak kerülni, ugyanígy a /Bibliából kiiskolázott/ hívő emberek is tudják, hogy sokkal de sokkal több minden van körülöttünk, mint amikkel a tudomány a bizonyítás útján kapcsolatba tud kerülni.

Ha valamire a vak nem tud rákoppintani, az nem biztos hogy nincsen, hasonlóképpen, amit a tudomány nem tud bizonyítani, az nem biztos hogy nincsen. Végeredményben tehát a tudomány az hasznos, de fogyatékos.

A vak ember összehajtja a fehér botját és a hóna alá téve hordja, majd adott esetben előveszi és használja. A tudományt is a világi /a hit szempontjából vak/ ember szinte a hóna alatt hordja, s amikor szüksége van rá, előveszi és tájékozódik általa. De ha számára ez minden, és csak annyit fogad el létezőnek a létezésből, amennyire a tudomány a bizonyítása által feljogosítja, akkor éppúgy rejtettek marad/hat/nak számára valóságosan létező dolgok, mint ahogy a vak számára is rejtettek maradnak azok a dolgok, amelyeket a fehér botjával /s a hozzá hasonló eszközökkel/ kitapintani nem tud.

Királyfi fehér lovon, vagy kalandor nyúzott szamáron?

Érdemes analizáló figyelemmel szemügyre venni a szekularista nézőpont állításait s utánajárni annak, vajon mennyi a rációja, hogy ez az eszme eleve jó úton, a megvalósítás és kivitelezés sikeres útján halad, netán az önáltatás kitüntetett figyelmességének hóbortossága szerint botladozik.

A szekularizmus az a vallás, amely az emberiségben hisz.” – A Biblia pontosan ebben határozza meg a tévútra kerülés okát, Ádám és Éva az Istenben való hitüket felcserélték az önmagukban való hitre, hogy majd így fognak boldogulni, mégpedig az által, hogy maguk döntik el maguknak, mi a jó és mi a rossz, az Isten ez irányú iránymutatásaira pedig nem tartanak igényt. Ezt az alaphelyzetet jól meg kell érteni, mert ez mutat rá, hogy miképpen vált az ember ennek a gondolatnak a dédelgetőjévé és kivitelezőjévé. Egy hang azt mondta nekik:

És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói”. (1Móz 3:4-5)

Ádám nem csak a tiltott gyümölcsből evett, hanem a tiltott eszméből is kanalazott, abból, amely azt sugallta, hogy az ember önmaga feje után menve is sikeres és boldog lesz, s a leszármazottak társadalma hasonlóképpen. S amiért hátat fordítottak Istennek, kiűzettek az Éden kertjéből, hogy aztán létrehozzák a magukét, azt, amit mi a minket körülvevő világként ismerünk, amiben élünk.

A történet erről szól, hogy miben hisz az autonómiára törekvő emberiség, és ebben a hitében hová jutott, ill. hová juthat el.

azzal a bolygóval való törődés szószólója, amelyen éppenséggel lakunk.” – Ha azok lennének többségben, akik törődnek a bolygóval, akkor szószólóra szinte nem is lenne szükség, de hogy szükség van rájuk, mutatja, ők vannak kisebbségben, ami meg is látszik a bolygó állapotán.

Na és miféle garancia van arra, hogy a világban majd valamikor nem a bolygó kifosztására és elszennyezésére fog koncentrálni a többség? Nézd meg pl. mennyi szemetet hagy maga után a bulizó tömeg a /magyar/ Szigetfesztiválon? De ugyanez van a világtengereken is, kilométerekre nyúló műanyag és szeméthegyek úsznak a legkülönbözőbb helyeken...


Meg kell nézni a pályaudvarokon /megállókban/, amikor az átlag dohányos felszáll egy járműre, mit tesz a cigarettacsikkel? A földre dobja. És nem csak a hajléktalanok, hanem a jól öltözöttje. És köztük igen sok fiatal, ráadásul nő. Csikkhegyek szanaszét az egész városban. És a hét minden napján újratermelődik. S ha szóvá teszed valamelyiknek, visszaszól, hogy mi közöd hozzá, minek avatkozol más dolgába?

Van rá utalás a Bibliában, hogy ez meg fog változni, a természet világméretű károsítása? Van. De nem a szekuláris felfogású világ részéről, hanem:

És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják. (Jelenések 11:18)

Majd Isten lerendezi azok sorsát, akik felelőtlenül kizsigerelik a Földet és tudatosan, rutinból szemetelnek. Egyébként meg soha nem fog történni semmi. Az emberek levegőnek nézik /megvetik/ Istent de a mindennapi rutin szemeteléshez ragaszkodnak, mert az a mentalitásuk része.

Azt jelenti, hogy minden egyes ember számít;” – A valóságban az van, hogy nem az ember számít, hanem az számít, hogy mije van az embernek. Íme napjaink jellemző mozaikkockája kis hazánkban:

A pénz hatalma a hétköznapokban. Manapság a pénzről szól a világ, és arról, kinek mije van. Sajnos egyre inkább arról ítéljük meg egymást, kinek milyen kocsija van, melyik lakóparkban lakik, milyen telefonja van, hol volt nyaralni. Vannak, akiknek a zsebpénzük a havi fizetésük.
Örömmel olvashattuk a leggazdagabb magyarok listáját az interneten, akik közül többen százmilliárdokkal rendelkeznek. A kisemberek számára ez felfoghatatlan akkor, amikor bizony gond egy új cipőt megvenni, amikor nem tudjuk kifizetni a rezsit, amikor fagyoskodunk a lakásban, amikor csak csurog a nyálunk a drága ételek láttán.

Ha belegondolunk, hány éhező gyermekszájat lehetne betömni ebből a pénzből, hány utcára került embert lehetne megtámogatni, hogy talpra álljon, hány beteg embert lehetne kihozni a kórházból, de nem. Kettőt tehetünk, gratulálunk a pénzt felhalmozóknak és közben irigykedünk. Lehet, hogy rajtunk pár százezer forint is segítene, de az elosztás nem így működik. Ahol 3 millió nyomorgó van, és viszonylag sok a milliárdos, ott valami nagyon nagy baj van.” /Metropol, 2015. nov. 12. OLVASÓI LEVELEK/

A szekuláris szószóló úgy el van varázsolva, mint Csipkerózsika a vadrózsabokorban. Esetleg a Holdon minden ember számít, mert ott csak milliárdosok tudnak maguknak telket venni. Egyébként meg a legtöbb ember nem számít. /És ez a Föld minden országában ugyanígy van!/ A gazdagok számítanak, és ezért szeretne a legtöbb ember a gazdagok szűk rétegéhez tartozni. Kit ne vonzana a gondtalan élet?

„Kevés gazdag ember birtokolja a vagyonát. Legtöbbször a vagyon birtokolja őket.”
/Robert Green Ingersoll/

Máskülönben a gazdagság nem is olyan biztos, hogy gondtalan életet biztosít. Különösen, ha az ember nem haszonélvezője a gazdagságának, hanem a rabja, a szolgája, amely uralkodik rajta. Egyre jobban inspirálja, hogy minél többet szerezzen. S ahogy ebben fáradozik azt sem veszi észre, hogy egyre jobban távolodik Istentől, amely nagyon valószínű, hogy nem is létezik a számára.

Nagy vagyonnal rendelkezni ebben a szekularizált világban szinte garancia arra, hogy az ember mindenféle csíráját nélkülözi az istenhitnek. Az embert teljesen öncélúvá teszi, s fölfogni sem képes annak jelentőségét, amit Krisztus a gazdagságról tanított:

Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem... Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete.... Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Máté 13:22; Luk 12:15; 18:25)

Akit rabul ejt a gazdagság, vagy annak a vágya, annak élete a vagyon körül fog forogni, és számára ez lesz a legdominánsabb tényező, amely őt az Isten dolgaitól tartósan távol tartja!

azé legyen a profit aki viselte a terhet, és az oldja meg az erszényt, aki megtöltötte.” – Ellenben aki a terhet viseli, azoknak morzsákat adnak, mégpedig azok, akik az erszényt nem igen akarják megoldani, mivel a milliomos munkaadókra leginkább a zsugoriság jellemző. Tehát a fenti szöveg csupán jól hangzó frázis, semmi több. Lásd az alábbi szakértői megnyilvánulást:

Az egész világ a vesztébe rohan – Miben rejlik a legnagyobb veszély, amely világunkra akár visszafordíthatatlan hatással lehet?

A mai világban az érték fogalma megváltozott, egyedül a pénz számít. Ez nagyon veszélyes, hiszen az egész világ a vesztébe rohan ezzel a szemlélettel. Olyan spirálba indultunk el, amiben a jelszó az önmegvalósítás, a versenyszellem, és olyan gondolatok, amelyek a reklámokból is visszaköszönnek, mint pl. légy mohó, vagy fogyassz többet!

Ma a világot multinacionális cégek irányítják. Ebben a csoportban pedig nincs egyéni felelősség, többségi, titkos szavazás van, és csak olyan döntést hoznak, amely ennek a csoportnak a profitnövekedését szolgálja. Kiszámolták azt, hogy ha a mai viszonyokkal, termeléssel számolva gazdálkodnánk itt a Földön, akkor nem lenne éhezés és nyomor, mindenkinek tisztességes megélhetése lenne.” (Dr. Vida Gábor akadémikus professzor nyilatkozata 2006. 08.30. Helyi Téma)

Tisztességes megélhetés helyett, akik viselik a terhet, nem azoké a profit, s az erszényt nem azok oldják meg, hanem a profitnövekedésre berendezkedett csoportok, akik titkos szavazással a maguk számára oldják meg az erszényt. A szekularizmus dicshimnuszt zeng az egyenlő bánásmódról, amiből a multinacionális cégek nem győzik kiábrándítani a hétköznapok népének ábrándozóit.

A szekularizmus tiltakozás a vallási elnyomás ellen, az egyházi zsarnokság ellen, az ellen, hogy jobbágyai, alattvalói, rabszolgái legyünk bármilyen fantomnak, vagy egy fantomot képviselő papnak.” – Az egyházi zsarnokság elleni tiltakozás teljesen érthető és jogos, mivel akinek a múltban egyházi hatalma volt, az mind visszaélt vele. Itt van példának okáért a r.k. egyház, amely tele van fantomot képviselő papokkal. Mert vajon a Vatikánban a krisztusi evangélium lelki gazdagságát halmozták-e fel vagy a mammon fantomját?!

Régen, ha a gazdag ember házasodott, a templomot telerakták színes szőnyegekkel, ha meg szegény ember házasodott, akkor felszedték a szőnyegeket. Ma meg a szegények pártfogóinak adják ki magukat. Taktikát változtattak, hogy legyen aki eltartsa őket. Ezek után csoda-e, hogy a legtöbb ember nem kér a szervezett vallásból?

Annak való ellenszegülés, hogy ezt az életet elvesztegessük egy másikért, amelyről nincs is tudomásunk”. – Azért nincs tudomásuk róla, mert a tudomány fehér botja az Isten által felkínált életet semmilyen módon nem képes megragadni, tehát számára nincs is. Csak az van, amit a tudomány be tud mutatni, amit a vak fehér botja meg tud érinteni. Amit nem tud, az szerinte nincs is. Ellenben a Biblia szerint van:

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János3:16)

Az Isten az emberiség világáért kimutatta a legnagyobb szeretetet, amire a szekularizáció azt mondja, hogy ezt értékelni azzal lenne egyenlő, hogy az életünket elvesztegessük. Mivel ez egy teljesen hiábavaló dolog. Miért? Mert a fehér bot nem jelez vissza semmit. Akkor nincs is semmi? Ami van – a világ részéről - nagy ködgomolyag az agyakban, meg Csipkerózsika a vadrózsabokorban.

A szekularizmus abban hisz, hogy ebben a világban kell magunknak otthont teremtenünk. Az egyéni erőfeszítésre, az energiára, az értelemre, a megfigyelésre és a tapasztalatokra bízza magát, nem pedig az ismeretlenre és a természetfelettire. Amit kíván, az a halál előtti boldog élet.
Miért lenne a szekularizmus hite racionálisabb, mint a Biblia kinyilatkoztatása, amiben a keresztény ember hisz? Hiszen a hívő ember a boldogulását a legnagyobb tudású személy /Isten/ tanácsainak figyelembevétele által akarja megvalósítani, míg a világi ember a saját feje után megy, mondhatni önfejű a javából, és még a saját hibájából sem tanul. Technikailag ugyan túllépi elődjei tudását, de amiben újat alkot, régi, káros, berögződött önző és gyarló ösztöneinek szolgálatába állítja.
Ráadásul amire bízza magát, az legalább annyira ellentmondásos és sokrétű, akár az ember maga. Nem egységes sem az értelem, sem a megfigyelés, sem a tapasztalat. Ami pedig nem egységes, az a széthúzást szolgálja.
A természetfeletti pedig csak addig ismeretlen, amíg az ember tudatosan elzárkózik előle. A természetfeletti nem azt jelenti, hogy vakon és dalolva ugrunk fejest az univerzum ismeretlen űrsivatagába, aztán ahogy esik, úgy puffan. A természetfeletti azt jelenti, hogy a számunkra ismert anyag határain túlról származó, ahová tapasztalati úton nem tudunk behatolni, ha a saját magunk képességeire és eszközeire hagyatkozunk. Ellenben a természetfelettiből kinyilatkoztatást kapunk a magunk javára, mert a természetfeletti közeg abszolút Uralkodója szeret bennünket, és kedvesek vagyunk a Számára, ha józan belátásunk alapján a partnereivé válunk.
A Biblia lapjain erről az Istenről kaphatunk kinyilatkoztatást, Akinek a szeretete és vonzódása jó tetszésének tárgyához felülmúlhatatlan. Olvassuk csak el, mit mondott Jehova a választott népének Izraelnek annak idején:
Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad... Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.” (Ézsaiás 54:6-8; 10)
Maga a szeretet is az Istentől származik, a Teremtőtől, aki ezt a ragaszkodást, a vonzódásnak ezt az egekbe szökő mértékét az emberi szívekbe helyezte. A szeretet nem a holt anyagból fejlődött ki, hiszen amiben valami nincsen meg, abból nem jöhet létre. Márpedig az anyagban nincsen szeretet, sem vonzódás, sem féltés. Az anyagban nincsen érzelem, hanem közömbösség, tárgyilagosság, fizikai-kémiai reakciók, melyek az anyag törvényszerűségeinek engedelmeskednek.
Az anyagnak minden élőlény és minden ember egyre megy, de nem úgy az Istennek és nem úgy az embernek. Alapjaiban ugyan jó tetszésünket fejezzük ki az ember iránt, mégis vannak, akiket a személyes szeretetünkkel különösképpen megajándékozunk. Isten is szereti az emberiség világát (vö. Róma 5:8), mégis bizonyos mérték szerint különbséget tesz ember és ember között:
Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves őelőtte, aki őt féli és igazságot cselekszik... És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nekik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, [hogy különbség van] az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt.” (Apcsel 10:34-35; Malakiás 3:17-18)
Ami pedig a boldog élet kívánását illeti, az nincs ellentétben az Isten akaratával. Csak amíg a világban a boldog élet érzete olyan röpke, mint a perc, hiszen az élet maga úgy száll tova, mint a kék égen átsuhanó felhők, addig a hívő ember azzal a tudattal él:
Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” (Róma 6:23)


Halandók lettünk ugyan Ádám és Éva bűne miatt, hiszen azoknak leszármazottai vagyunk, de Isten a Jézus Krisztus által visszavezet minket Magához. Olyan nagy horderejű dolog ez bizony, amiről a szekularizációnak fogalma sem lehet.
/A 2. rész következik/

Nincsenek megjegyzések: