motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2017. október 26., csütörtök

Papp Sándor háromságfilozófiája 2. rész


Az Ószövetség számunkra legnagyobb segítséget jelentő szakaszai mégis azok, melyekben Isten teljes egyedülállóságát tanítja /pontosan ez az, amit a háromság filozófia nem vesz figyelembe!/, hiszen így egyrészt nem marad hely egy “kisebb isten” számára Isten mellett /inkább semmilyen más isten számára nem marad hely/ (ahogyan a tan tagadói Jézust szeretnék láttatni /Jézus maga mondta, hogy az Atya nagyobb! - vö. Ján 10:29; 14:28 - de nem azt mondta, hogy nagyobb Isten/), másrészt az Újszövetség egyre-másra Jézusra vonatkoztatja azokat az ószövetségi jelzőket, tulajdonságokat, melyekről ott azt olvassuk, kizárólag Jahve Istent illetik meg. /Megint filozófiai szemszögből közelíti meg a kérdést, de a bibliai szemszöget nem ismeri. Mégpedig, hogy az ószövetségben önmagát kinyilatkoztató Legfelségesebb Isten – vö. Zsolt 83:19, Károli - az újszövetségben soha nincs azonosítva Jézus Krisztussal. Vagyis a Legfelségesebb Isten ugyanaz az ó és újszövetségben!!! Lásd ezt a két részletes tanulmányt itt és itt./

Az 5Móz 32,39; Zsolt 89,7; Ézs 43,10; 44,6-8; 44,24; 45,5.22; 46,9; 48,13 és még számos igehely szerint Izrael Istene az egyedüli Isten, rajta kívül csak hamis istenek léteznek, teljesen egyedül Ő teremtett mindent, nincs senki hozzá még csak hasonló sem. /Ebből a felsorolásból eleve következik, hogy Jézus Krisztust sem lehet Istennel egy szintre helyezni, hiszen akkor az előbbi kijelentések vesztenék érvényüket, ha ezt tenné bárki. Az egyházi filozófia mégis megteszi, ami azt mutatja, hogy az intelligenciája még egy képzetlen világi ember értelmi színvonaláig sem ér fel, aki könnyen megérti, hogy ha JHVH Istenen kívül nincsen más Isten, akkor ez Jézus Krisztusra is kell hogy vonatkozzon!/

Ha az ariánus értelemben vett Jézust, újszövetségi leírásaival (Jn 1,1-3; Kol 1,16-17; Zsid 1,1-3[7]) együtt e kép mellé helyezzük, arra kellene következtetnünk, hogy az Ószövetség Istene tagadja Jézus Krisztus létezését. /A filozófia csökevényes látásmódja egeket dönget: nem Jézus Krisztust tagadja, hanem azt zárja ki, hogy Jézus Krisztus – vagy bárki más - azonos lenne az ószövetségi Istennel, vagy istensége olyan szintű lenne, amely jogosan azonosítaná őt az Ósz egyedül legfelségesebb Istenével!/ Ezzel szemben azonban az összes evangélium rögtön az elején azonosítja /teljes dilettantizmus amit mond! Nem az evangéliumok azonosítják, hanem ők azonosítják, mert az azonosítás a szándékuk, hogy a maguk hamis látásmódját igyekezzenek alátámasztani!/ Jézust az Ószövetség Istenével (Ézs 40,3-11; Mt 3,3; Mk 1,3; Lk 3,4; Jn 1,23), az ítéletre visszatérő Jézust (ApCsel 1,10-12) pedig pontosan a Zak 14,3-4 alapján azonosíthatjuk Jahve-val.

Jézus Krisztus azonos-e Jehova Istennel?

Küriosz Jahve és Küriosz Jézus azonossága egy értelmezés csupán, de a Szentírás szerint „Krisztus, az Úr,” (Luk 2:11) nem ugyanaz és nem azonos az Istennel, hanem az Úrnak Fölkentjével (vö. Luk 2:26), és nem az Úrral, a YHVH Istennel, Akinek ő a Fölkentje (Krisztusa). Jézus a Jehova Felkentje (vö. Apcsel 4:26; Zsolt 2:2; Ézsa 61:1) Hogy lehet akkor Jehova Jézusa maga Jehova?

Ézsaiás szerint a kiáltó szó Isten előtt készíti az utat, Máté viszont, a prófétát idézve azt állítja, hogy Jézus előtt? Vajon mikor biztatott a kiáltó hang, hogy utat készítsenek Istennek, ha nem akkor, mikor Jézus előtt járt? - mondja a háromsághit.

CÁFOLAT: Ézsaiás egyértelműen a mi Istenünk útjának készítéséről szól, amikor pedig a Biblia a mi Istenünkről szól, soha nem Jézus Krisztust érti alatta. Ezt több mint száz igehely igazolja. Pl.: 5Móz 1:6; 6:4; Zsolt 99:9; Jer 3:21-25; Dán 9:9 (Károli); Mik 4:5; Sof 2:7; Márk 12:29; Luk 1:16; Ján 20:17; Apcsel 2:39; Róma 1:18, 1Kor 8:6; 2Kor 6:16; Jel 5:10; 7:10, stb... [Tamás kijelentése ezzel szembe megy, ezért nem lehet ihletett, hanem érzelmi kitörésből fakadó egyéni kijelentés – vö. Ján 20:28]

Az az állítás, mely szerint Máté Jézus előtti útkészítésről beszélt /míg Ézsaiás Jehova előtti útkészítésről/, csupán egy szűkre szabott következtetés, amely azt akarja bizonyítani, hogy Jehova és Jézus ugyanaz az Isten. De ha más kijelentéseket is megnézünk, akkor világosabb képet kapunk a személyek és a történések azonosítását illetően.

Lukács 1. részében olvashatjuk: Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő utait megkészítsed; És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában. A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,(76-78)

Itt azt mondja, hogy János a Magasságos /üpszisztú/ Isten prófétája volt /tehát Jehova Isten prófétája, hogy az ő népét /egyértelműen a zsidókat, hiszen Izraelnek mutatta meg magát – 1:80/ az üdvösség ismeretére megtanítsa. Az ő népét és az ő útjait az ugyanazt jelenti, tehát János Jehova útjainak megkészítésén fáradozott.

A Csel 18:25 is összeköti az Úrnak /Jehovának/ útját a János keresztségével, hiszen a zsidó Apollós csak a János keresztségét tudta (vö. Apcsel 19:3), ugyanakkor meg volt tanítva az Úrnak útjára. János keresztsége pedig nem volt azonos Jézus keresztségével (vö. Apcsel 19:4), tehát Apollós nem lehetett megtanítva a Jézus útjára, hanem az Úrra tartozó dolgokra. Ez az Úr tehát csakis Jehova lehetett, azért is kellett nyilvábban kifejteni előtte azt az utat, amely már magában foglalta a Krisztusban való keresztséget/bemerítést is. Ennélfogva a János keresztsége és Jehova útja összefüggésben van egymással.

Ugyanakkor Máté 11:10 azt mondja: Ímé én /Jehova Isten/ elküldöm az én követemet /Jánost, a prófétát/, a te orczád /Jézus Krisztus orcája/ előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat.” János 3:28-ban pedig maga János mondja, hogy Jézus előtt küldetett el.

Vajon ebből az következik, hogy Jehova és Jézus Krisztus ugyanaz az Isten? Semmiesetre sem! A Jehova útjainak a megkészítése /a testi Izrael bűnbánatra indítása/ és a Jézus útjainak a megkészítése /Jézusra való utalás, hogy aki utána jön, aki tűzzel keresztel – vö. Márk 1:8/ egymást nem kizárja, hanem megerősíti.

Jézus a Malakiás 3:1 jövendölését Alámerítő Jánosra alkalmazta, mint akit Jehova előre elküldött saját maga és az ő „szövetség-követe” előtt. Egyrészt tehát János volt Jehova követe, aki megkészítette Jehova előtt az utat, viszont János a „szövetség követe” előtt is megkészítette az utat, vagyis Jézus Krisztus előtt. János tehát hasznos munkát végzett, úgy Jehovának mint Jézusnak, hiszen egy összekötő kapocs volt, az ÓSZ-i bűnbánat és a Jézus által elnyerhető üdvösség között.

Jehova útja (vö. Róma 11:33; Zsid 3:10) magában foglalta a Jézus, mint ÚT (vö. Ján 14:6) általi megmentést, hiszen Isten a Fia által kínálja fel a bűnök bocsánatát és az örök életet (vö. Ján 3:16). És nem pedig arról van szó, hogy Jehova és Jézus Krisztus ugyanaz az örökkévaló Isten lenne, csak éppen Istennek három külön önálló élettel bíró személye három különböző szerepet játszott el az emberiség megmentése érdekében. A háromsághit erre akar kilyukadni, és szándéka szerint ezt is kívánja bizonyítani azáltal, hogy ennek igazolásához keres bibliai fogódzkodókat.

Jehova dicsőségének a látása (vö. Ézsa 6:1) a háromsághitben ugyan Jézus dicsőségének a látásával azonos (vö. Ján 12:41), de csak azért, mert ők a hitük szerint azonosítják a kettőt, annak ellenére, hogy a Biblia nem azonosítja, hanem egységre hozza. Isten és a Fia egyek, de nem azonosak, (vö. Ján 17:22), mint ahogy a gyülekezet tagjai is egyek, de nem azonosak. (vö. Róma 12:5; 1Kor 1:10, 3:8; Gal 3:28)

A háromságnak az egy Istenben való azonosítása egy kifejezetten emberi törekvésnek az eredménye, melyben egy nem létező misztériumot egyetlen szóban akarnak megragadni. Mindeközben elveszítik azt, aki „mindeneknek felette van” (vö. Efézus 4:6), ugyanakkor elveszítik Jézust is, aki a mindeneknek felette lévő Istent kijelentette. (vö. Ján 1:18; 2Ján 9.)

Ezen túlmenően maga Jézus is arról tájékoztat minket főpapi imájában, hogy a Mennyei Atya neki adta a nevét (Jn 17:11-12), vagyis egyértelmű kijelentést kapunk arról, hogy valóban legalább két isteni személy rendelkezik a JHVH tetragramma által jelzett egyedülálló Névvel. /Ismételt melléfogást láthatunk a filozófia részéről, amikor az Atyja adását Jézus nevére érti, és nem a tanítványokra, holott a szövegösszefüggés inkább a tanítványok Jézusnak adását igazolja. Lásd: „Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tiéid... Mikor velük valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; akiket nekem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.” (9., 12. versek)

A katolikus ford. lábjegyzete ugyanezt mondja: „Ebben a második részben Jézus tanítványaiért imádkozik. Jézus földi működése nem volt eredménytelen: az Atya neki adta kiválasztottak kicsiny nyáját, akik az Atya tanítását elfogadták úgy, ahogy Jézus közölte velük. Most őértük imádkozik három okból:a) először, mert ők az Atyáé és Jézusé, egészen különleges módon odaadták életüket az evangéliumnak;b) másodszor azért, mert bennük Jézus megdicsőült, befogadták hittel tanítását, és nemsokára Szentlélek erejével felvértezve tanúi lesznek Krisztus diadalmas hitének az egész világon; c) s végül azért, mert ők még ebben a világban vannak, míg Jézus eltávozik tőlük s nem lesz többé állandó személyes vigasztalójuk, erősítőjük.” /Jn 17,6-19./

A református jubileumi kommentár ezt mondja: „A tanítványok számára oltalmat kér az Úr. Ez alkalommal nem a világért, hanem övéiért jár közben, azokért, akik Istenhez tartoznak. A Fiú és az Atya közti egységet a tanítványok meghatározásával is érzékelteti. Mindaz, ami az Atyáé a Fiúnak is tulajdona, és ez fordítva is igaz.” - Tehát nem a Jézusnak adott névről van szó, hanem a Jézusnak adott személyekért való közbenjárásról. Lásd még Ján 6:37, 39; 10:29; 17:2, 6, 7, 24; 18:9.

[Egyébként a Jézus név jelentése: Jehova a megmentés – de hogy Jézus ezt a nevet viseli, még nem azonosítja őt Jehovával!]

Noha az Újszövetség nem tartalmazza /akkor a filozófia miért tartalmazza?/ a Szentháromság tanának nyílt kifejtését (a kialakult konszenzus szerint az 1Jn 5,7 nevezetes Comma Johanneuma nem tartozik a Szentírás hiteles szövegéhez), ennek ellenére számos bizonyítékkal járul hozzá /apokrif kijelentésekkel operál/. Ezek arra utalnak, hogy bár csak egy igaz Isten létezik /el kellene dönteni, hogy ha az Atya és a Fiú két külön létező személy, akkor kettőjük közül melyik az egy igaz Isten, a Biblia Legfelségesebb Istene?/, ugyanakkor Jézust és a Szentlelket úgy mutatják be, mint isteni igénnyel fellépő személyeket /pont azért toldották be, hogy ezt próbálják bizonygatni vele/.

Ebben a helyzetben két szélsőségtől kell tartózkodnunk: ha Isten egységét hangsúlyozzuk túl /hogy az Isten Szava mit hangsúlyoz ki, azt képtelen felfogni, de nem is érdekli/, az unitárius álláspontra jutunk /hogy egy Isten van, az nem tetszik neki, mert az unitárius álláspont is ezt vallja!/, míg ha a hármasságot, a mormonizmus triteizmusába esnénk. /Ha három személy van, és azok mindhárman valóságos Istenek - ahogy a dogma állítja -, az akkor is három Isten, ha a hármat egynek mondja. Hogy valaki azt bevegye, hogy három isteni személy létezik, akik magukban mind valóságos Istenek, még sincs három Isten, hanem csak egy, ahhoz minden emberi értelmet sutba kell dobni, amivel egyáltalán bármit képesek vagyunk megérteni a Bibliából. A dogma arra épít, hogy a gyenge jellemű ember alapjaiban manipulálható, ezért minden teológiai tételt, filozófiai felfogást be lehet neki adagolni. Ellenben ha végigmegyünk a teljes Biblián, a bibliaírók soha nem keverték össze az egyet a hárommal, különösen hogy a szent szellem által, isteni ihletés hatása alatt írtak. Lásd ezen a blogon: Három, kettő vagy egy az Isten? 1-2. rész./

Nem közvetlen bizonyíték ugyan, de nagyon igaz, hogy mind az ó- (2Móz 34,14) mind az újszövetségi (1Jn 4,16) kijelentés a szeretet Istenéről önmagában feltételezi az istenség többszemélyű voltát /a filozófia feltételezi, de a Biblia nyakába varrja, annak ellenére, hogy az mindenhol az Isten egységét jelenti ki/, hiszen a szeretet csak egy másik személlyel szemben valódi, s vajon Isten az Ő örökkévalóságában kit szerethetne? /A filozófia szerint az a szeretet, amely megelőzi a szeretet tárgyát, az nem is létezik! A Biblia pont az ellenkezőjét tanítja! Vö. Ján 17:23; Róma 9:3; Gal 2:20; Eféz 2:4; 5:2; 2Thessz 2:16; 1Ján 4:10-11, 19; Jel 1:5. Ugyanez a szeretet valódi lehet, bár a szeretet tárgyát nem látja! Vö. 1Pét 1:8; Jak 1:12, 2:5/

Isten egységét az Újszövetség az Ószövetséghez hasonlóan kiemelten tanítja (1Kor 8,4-6; Ef 4,3-6; Jak 2,19). /Pont ezért hatalmas a bűne a dogmagyártóknak, hogy ezt nem veszik figyelembe! Ugyanis az Isten számszerű egységét tartalmi egységnek állítják be, mint ahogy pl a férfi és a nő is egy test, bár két személy. De ha megnézzük pl. az 1Kor 8:6-ot: „nekünk egy Istenünk van”, ez nem lehet tartalmi egység, ugyanis ott van a kai görög szó – és – „egy Urunk, a Jézus Krisztus”. Vagyis a Krisztust nem számítja bele az egy Istenbe, hanem és kötőszóval külön utal rá, mint aki nem azonos az egy Istennel, az Atyával!/ Az Atya Istensége minden vitán felül áll (Jn 6,27; 1Pt 1,2) /ellenben az Atya egyedüli Isten mivoltát vitatja, sőt tagadja! - vö. Ján 17:3/.

Jézus Krisztus Istenségének is számos bizonyítéka van /az isten szót manipulálja, mintha azt a Biblia nem használná másokra is, pl. 2Móz 4:16;Zsolt 82:6, Ján 10:34/. Olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek csupán Istenben találhatók meg, mint pl. mindentudása (Mt 9,4; Jn 21,17) /pontosan az ellenkezőjét állítja, lásd: Apcsel 1:7; Máté 24:36/, mindenhatósága (Mt 28,18) /az Isten nem kapta senkitől a mindenhatóságát, Jézusnak meg úgy adatott minden hatalom, akkor hol azonos ez a tulajdonság?/, mindenütt jelenvalósága (Mt 28,20) /megint hamisan nyilatkozik, hiszen hol volt Jézus három napig, ha nem a halál állapotában, miközben az örökké élő Isten arcát ezalatt is látták az angyalok! – Máté 18:10. Hol van hát Jézusnak az Atyával azonos tulajdonsága?/. Utóbbi tulajdonságairól nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezeket nem akkor kapta meg először, hanem a Jn 17,5 értelmében megelőző mennyei létének dicsőségébe lett visszahelyezve, tehát mindig is rendelkezett velük. /A halhatatlanságát utólag kapta meg, de hát a dogma erről sem akar tudomást szerezni! - Vö. Róma 6:9/

Kortársai, ha vonakodva is, de kénytelenek voltak elismerni, hogy tettei: a bűn alól való feloldozás (Mk 2,1-12) vagy egy halott életre keltése (Jn 12,9) isteni képességeket követelnek. /Mások is támasztottak fel halottakat Isten szent szelleme által, vagy közvetítették a bűnbocsánatot, de attól még nem voltak isteni képességűek! Vö. Ján 20:23/ Krisztust olyan feladatok végrehajtásával is megbízta, melyek csupán Istentől eredhetnek: a teremtés (Jn 1,3) /hogy Isten és nem Krisztus akaratából történt a teremtés, ezt is zsiványmód elhallgatja – vö. Jel 4:11/ a világ fenntartása (Kol 1,17, Zsid 1,3) /nyilván amíg halotti állapotban volt, a világot nem ő tartotta fenn, tehát ezt a képességét is úgy kapta az Atyától!/, és az eljövendő ítéletben való részvétel (Jn 5,27) /azt miért nem teszi hozzá, hogy ezt is az Atyától kapta, de úgy állítja be, mintha ez reá ugyanúgy lenne jellemző, mint az Atyára, tehát jócskán csúsztat!/, ezért a Fiút éppen olyan tisztelet illeti, mint az Atyát, aki nem így tesz, az az Atyát sem tiszteli (Jn 5,23) /aki Krisztust nem tiszteli, nyilván azt nem tiszteli, aki ezekkel a képességekkel – nem örök tulajdonságokkal – felruházta/.

Jézus azt is kijelentette, hogy saját eljövendő feltámadása nem csupán Isten munkája, hanem azt egyben Ő maga is viszi véghez (Jn 2:18-22; 10:17-19). /Akkor ez a dicsősége visszavételére is vonatkozna, mégsem önmagának tulajdonítja, mint a filozófus kihangsúlyozza az ő szerepét, mivel az Atyával egyenrangú Istennek akarja Jézust beállítani – vö. Ján 17:5/ Kétségtelenül megdöbbentő szavak lehettek ezek a zsidók számára, amikor egy előttük ülő ember gyakorlatilag az Ő Istenüknek állította magát /a háromság filozófusok úgy hazudnak, mint a vízfolyás, hiszen Isten Fiának mondta magát, és soha nem állította, hogy ő lenne az Isten. - vö. Máté 27:43; Ján 10:36. Péter sem azonosította Istent a Fiával – vö. Apcsel 3:13, 26. Senki nem azonosította Istennel – lásd: Apcsel 7:56; Róma 8:3; Gal 1:16; 4:4; 1Thes 1:10; Zsid 6:6; 10:29; 1Ján 4:9-10; 2Ján 1:3, csak az ellenségei rágalmazták ezzel, hogy vádolhassák, azért rótták fel neki az istenkáromlás hamis vádját/ meg is botránkoztak rajta (Jn 5,18; 10,33) /az egyenlővé tétel vádjára mondta Jézus, hogy ő magától nem tehet semmit, amiből következik, hogy nem lehetett egyenlő Istennel, Aki önmagától teheti amit tesz, ami pont az ellenkezője annak, ami Jézusra jellemző – vö. Ján 5:19/, s istenkáromlás miatt meg akarták kövezni. /A filozófia szerint a zsidók vádja igaz volt, ez is azt mutatja, hogy a filozófia ugyanolyan ördögi szellemiséget képvisel, mint Jézus gyilkos ellenségei!!!/

Sokan mondják erre, hogy a zsidók félreértették Jézust. /Azt mondták neki, hogy Ördög van benne – Ján 7:20; 8:48, 52; 10:20/ Ez az indoklás azonban képtelenség, hiszen már láttuk, hogy Jézus pontosan ismerte az emberek gondolatait /ha Jézusnak az Ördögtől való állítása nem képtelenség, akkor a filozófia pontosan azt állítja, mint a Jézus életére törő zsidók!/. Ezért, ha akarta volna, “tisztázhatta volna magát”, egyszerűen csak annyit kellett volna mondania, hogy „Isten Fiaként” és „Emberfiaként” /dehát világosan megmondta!!!/ Ő mégsem Isten, csupán egy testté lett angyal /a dogma szerint Jézus a hibás, hogy nem szájbarágóan magyarázta meg, hogy ő mi igen és mi nem/, s életben marad /vagyis magának köszönheti, hogy halálra adták, mivel az önazonosítása olyan gyengére sikerült, hogy a zsidók jogosan félreértették. De akkor Isten miért adta i. sz. 70-ben a zsidó nemzetet pusztulásra?!/. Nyilvánvaló, hogy Jézus nem halt volna meg egy félreértés miatt (Mk 14:60-64; Jn 19:7)! /Pontosan az istenfiúságának a megvallása miatt állították a zsidók, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, vagyis az ő következtetésük volt Jézust Istennel azonosítani, nem Jézus állította ezt magáról! Utóbbi idézet is pont azt mondja, hogy Isten Fiává tette magát!/

A Második Templomról szóló prófécia ugyancsak elgondolkodtató Aggeus prófétánál. „Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, mondja a Seregek Ura, és ezen a helyen békességet adok! - így szól a Seregek Ura.” (Agg 2,9) Tudjuk, hogy Isten jelenlétének látható jele, a “sechina” eltávozott az Első Templom pusztulása előtt (Ez 8:6; 11:22-23) és sosem tért vissza a Második Templomba. Hogyan lehet akkor a Második Templom dicsősége nagyobb, mint a korábbié volt? /Még az alapokkal sincs tisztában, de arra vetemedik a filozófia, hogy Isten önmagáról szóló, és Jézusnak a Róla szóló kijelentéseit magyarázza, pontosabban félremagyarázza. Az Aggeusnál kijelentett későbbi templom azzal a szellemi templommal azonos, aminek Jézus Krisztus az alapja, amely alapot ő 3 nap alatt felépített – Ján 2:19-21 -, hiszen az templom reá épült. Lásd:

Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus, Akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;” (Eféz 2:20-21; vö. 1 Kor 3:11, 17; Jel 3:12; 11:1; 21:22)

A „békességet adok” pontosan nem a Jézus korabeli kőtemplomra vonatkozik, hanem arra a békességre, amit Jehova tanítása ad, aminek következménye a békesség útjának az elsajátítása. vö. Ézsa 2:1-5; Mik 4:1-4.

János evangéliumának első verse az Ige (Krisztus), és Isten közé mintegy egyenlőségjelet tesz. “Az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige” az eredeti szöveg helyes fordítása /itt van a prosz görög szó: nál, nél, márpedig ha az Ige Istennél volt, nem lehet egyenlőséget feltételezni, mivel egyik volt a másiknál! Ő úgy volt az ISTENNÉL (prosz – Ján 1:1), ahogy a hegynél (prosz- a disznócsorda- Márk 5:11), és ahogy a tűznél (prosz- volt Péter- Márk 14:54). Ahogy Péter nem volt a tűz, ahogy a disznócsorda nem volt a hegy, ugyanúgy Jézus nem volt az Isten!!!/, nem áll meg pl. Jehova Tanúi, vagy a spiritiszta Johannes Greber szerinti fordítás, miszerint “Az Ige egy isten volt”. /Értelem szerinti fordításként azért találó, mivel ha Isten volt az Istennél, akkor ez csak két Isten között állhat fenn, Isten önmagánál nem lehetett! A theosz volt a ho theosznál. vö. Ján 13:3/ Az “Isten” szó előtt az eredeti nyelvben ugyan nincs határozott névelő /akkor istenit jelent az Ige istensége/, de azt, hogy “egy isten” értelemben fordítsuk, nem csak a görög nyelv nyelvtani szabályai nem teszik lehetővé, hanem János evangéliumában is az egyetlen ilyen előfordulás lenne, s ez még inkább kizárja a fordítás lehetőségét. /János azt írja, hogy Isten volt az ige, de azt sehol nem írja, hogy ő lenne az egyedül igaz Isten, vagy hogy ő lenne a Legfelségesebb Isten!/ 

János nem találhatott volna ennél pontosabb módot annak az igazságnak a kifejezésére, mely szerint az Ige Isten, mégis az Atyától különböző személy. /Nem hajlandó tudomásul venni, hogy ha egy személyt valóságos Istennek jelent ki, akkor egy másik személy valóságos Istennek való kijelentése nem csak a személyek, hanem az Istenek számát is megduplázza! A kettő, ill. három személy valóságos Istennek való kikiálltása csak arra jó, hogy megossza az imádatot, és kiiktassa azokat a tanításokat, amelyeket Jézus mintegy alapként meghatározott, hiszen ezeket a háromságfilozófusok abszolút fölrúgják – pl. Máté 6:9; 19:17; Ján 4:23; 14:28/

A Jn 1,1-nek azonban van egy másik nagyon hasznos, de kevésbé idézett része is, mely nagyban segíti Jézus örökkévalóságának /hazudik!/ bizonyítását. “Kezdetben volt az Ige”. Minthogy a “kezdetben” az időegyenes origoja /filozófiai maszlag, amivel próbálja magyarázni a teóriáját, nem véletlenül nem a Bibliából bizonyít!/, ezért azt mondani, hogy valaki kezdetben volt, egy emberi agyhoz formált egyszerű kijelentés, azt jelenti, hogy örökké volt, van és lesz. /Már abban is hazudik, hogy a Jézus váltsághalálát kiiktatja, mint aki a múltban, a jelenben és a jövőben is a létezés birtokosa, tehát öröklétű. Aki ennek a birtokosa, az egyedül az Atya! Vö.:

Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten.” (Zsolt 90:2)

A „mindörökké” magában foglalja, hogy akkor is élő, akkor is létező, mialatt Jézus a sírban volt, a halál állapotában – vö. Ézsa 53:12, Mát 20:28; Ján 10:11; 15:13! Tehát a Jézus halálát is tagadni kell ahhoz, hogy ezt a hamis tant fenntarthassa, amiből az következik, hogy a Biblia legalapvetőbb tanításait fölrúgják, hogy a saját eszement filozófiájuknak érvényt szerezzenek. Az Isten /Jehova/ soha nem adta halálra az életét, ennélfogva Ő az, Aki „örökké volt, van és lesz”.

A „kezdetben” görög szava: arkhé az ÚSZ-ben sehol nem jelent öröktől fogva levést, hanem egy történésnek a kiindulópontját. Lásd: Máté 19:4, 8; 24:8; Márk 1:1; Luk 1:2; Ján 2:1; 6:64; 8:25, 44; 15:27; ApCsel 11:15; 26:4; Fil 4:15; Kol 1:18; 2Thessz 2:13; Zsid 1:10; 2:3; 3:14; 2Pét 3:4; 1Ján 1:1; 2:7, 13-14, 24; 3:8, 11; 2Ján 1:5-6; Jel 3:14.

Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható.” (Jel 1:8; vö. 21:6)

Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.” (Jel 22:13)

JHVH Istennek a kezdettel való viszonya abban ölt testet, hogy:

Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róma 11:36; vö. Jel 4:11)

Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől [van] a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által [van] a mindenség, mi is ő általa.” (1Kor 8:6)

Vagyis a szellemi és anyagi univerzum Istentől ered. De Ő a vég is abban az értelemben, hogy az elkanászodott teremtés megjavult állapotában Őhozzá tér vissza:

Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.” (1Kor 15:28)

Jézus Krisztus szerepe ebben a történésben abban van, hogy ő van a történés elején, aki által teremtett Isten, és aki által van az újjáteremtés. Mivel nem az ő akaratából van a teremtés, nem is lehet örökkévaló a személye, hanem ő is ennek az isteni akaratnak a haszonélvezője.

A kezdetben “előtt” semmi sincs /isteni akarat létezhet!/. Nincs idő /nem a kezdet előttről beszélünk, hanem a kezdetről, ami egy kiindulópont/. Ezért a “volt” múlt időben, minthogy valóságos múltra nem utalhat, kizárólag egy dolgot fejezhet ki: az örökkévalóságot. /Isten örök jelenben él, Ő nem volt, és nem lesz, hanem VAN!/ Hogy pedig a Fiúnak az Atyától való születése így az örökkévalóságba tolódik ki /születés és örökkévalóság egymást kizáró fogalmak, hiszen a születésnek nem lehet kétféle értelmezése, ráadásul ami egymásnak pont az ellentéte/, az minket nem jogosít fel rá, hogy arról alkossunk elképzeléseket /na, és a többi filozófiai félrebeszélésre feljogosítja?/, volt-e ez “előtt” valami (pl. az Atya egyedül) /ha Istentől ered a teremtett világ, akkor Neki már a teremtése előtt léteznie kellett – ezt csak azoknak mondom, akik még képesek értelmesen gondolkodni, és még nem süllyedtek a filozófiai eszmefuttatások szellemi mocsarába/, illetve, hogy hogyan lehetséges ez a dolog, amit mi csak időben tudunk felfogni. /Egyszerűen föl lehet fogni, hogy az Atya van öröktől fogva, az Ő akaratából származik a teremtés, és a teremtésnek a kezdetétől létezik a Fiú. Az ő kezdettől fogva való levése pont olyan, mint ahogy az Ördög kezdettől fogva bűnben leledzik, tehát nem öröktől fogva. - vö 1Ján 1:1; 2:13-14; 3:8/ 

A szentháromságtagadók teológiáját megnyugtatóan csak az támasztaná alá, ha azt olvasnánk: “kezdetben lett az Ige”[8]. /János háromszor is mondja, hogy „előttem lett /gegonen/(Ján 1:15, 27, 30), holott fizikailag János után született, úgy hogy van rá igei bizonyíték!/ Ennyi elég lenne ahhoz, hogy igazuk legyen. De éppen ennyi elég ahhoz is, hogy ne legyen. /Szalai András, az Apológia Kutatóközpont népszerű filozófusa próbálta megbuherálni egy vitairatban Bemerítő Jánosnak ezt a kijelentését, de csak szánalmas mellébeszélésre futotta. Ha Jézus öröktől fogva, kezdet nélkül van, akkor nincs értelme arról beszélni, hogy Jézus már János előtt is volt, mint ahogy annak sincs értelme, hogy valaki azt mondja, Isten már őelőtte is volt. Ez kb. olyan, mint pl. megjegyezni azt, hogy a Gelérthegy nagyobb, mint én vagyok.

Ugyanez más szövegösszefüggésben: „Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, akik híresek az apostolok között, akik nálamnál is előbb voltak /lettek - gegonan/ a Krisztusban.” (Róm 16:7) Időben megelőzték Pált, mint Jézus megelőzte Jánost/.

Számunkra a legnagyobb gondot Jézus és az Atya lényegi egységének /filozófiai mérték/ kimutatása /mit akar kimutatni azon kívül, amit már az ihletett kinyilatkoztatás kimutatott?! Az vagy igen, vagy nem, de ami azon fölül van, az az Ördögtől van! - vö. Máté 5:37/ jelenti, mivel a Jn 10,30 a Jn 17 kontextusába helyezve nem nyújt egyértelmű segítséget /a filozófiai pamacsolást nem támogatja!/. Jézus és az Atya egysége, valamint a hívők Istennel való egysége között nem lehet a Szentháromság szempontjából hasznos különbséget /azonosságot mégúgyse/ kimutatni, a tanban csak Istenre értett “egy lényeg, három személy” megfogalmazást nem igazolja /ez nem éppen elég?!/. Van azonban más lehetőségünk, mégpedig Jézus Krisztusnak az egy Isten teremtő munkáján belüli részvételének pontos azonosítása /pontosan arra nem képes!/, melynek segítségével Jézus személye az egy Istenen “belülre” helyezhető /azzal nem, hanem a filozófiai okoskodást arra találták ki/.

Jézusról számos helyen írva van, hogy Őáltala teremtette Isten az egész világot /ennek semmi köze a háromsághoz/, minden általa jött létre (Jn 1,3; 1Kor 8,6; Kol 1,16-17; Zsid 1,2) /ehhez sincs szükség a háromságra/. Különösen az 1Kor 8,6[9] mutatja be pontosan a két személy viszonyát a teremtésben és választja őket külön szerepük szerint. /Ne hogy már a bukott filozófia mondja meg, hogy miféle szereposztás van Atya és Fiú között. Szerep a színházban van, ahol azt színészek játsszák el, akik a valóságban mások, mint a szereposztás szerinti énjük. A filozófia szerint is az Atya és a Fiú is egy szerep szerint van meghatározva, mivel csak szerep szerint fia egyik a másiknak. De azt nem mondja meg, hogy minek alapján választotta ki az egy örök Isten, hogy hármójuk közül ki lesz az Atya, ki a Fiú és ki a Szentlélek? Még jó hogy nem mondja, netán sorsot húztak!/ 

Az a személy tehát, akitől van a teremtés, az Atya, míg az a személy, aki által van a teremtés, az Jézus. /Ha a háromság igaz volna, akkor azt kellene megindokolni, hogy mitől Atya az Atya, és mitől Fiú a Fiú – ha örökkévalóak -, nem pedig azt mégegyszer megállapítani, hogy kitől és ki által. A háromság szempontjából akár fordítva is lehetne, viszont az Atya egyedüli örökkévalóságából eleve következik, hogy Tőle van, mert minden Belőle fakad. Amikor a nap átsüt az üvegen, akkor evidens, hogy az üveg csak a nap után jöhet. De ha csak szereposztás szerint történik minden, akkor akár az üveg is átsüthet a napon, csak a szavak értelmét kell kicsavarni. Mint a filozófia is kicsavarja az Atya és a Fiú szavak értelmét, azt állítván, hogy nincs korkülönbség kettőjük között. Hanem az csak a vállalt szerepükből következik. - Aztán hogy ebből a filozófiai/teológiai okoskodásból mi következik – hogy még embereket is öltek miatta, majd megtapasztalják a saját bőrükön, amikor Isten a jutalmat kiosztja számukra! Vö. 2Kor 4:2; 2Pét 2:1/

Ezek után olvassuk el a Róma 11,33-36-ot, ahol Pál apostol Isten bölcsességét dicsőíti. “Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” Ezt a Zsid 2,10 is megerősíti, amely egyértelműen Jézus Krisztusról beszél. /Jókora félreértés és ebből következő félremagyarázás:

Mert illendő vala, hogy akiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.” (Zsid 2:10)

Itt Akiről szó van, Aki cselekszik, Aki tökéletessé tesz, az Isten, nem pedig Jézus. Az itt említett „üdvösségük fejedelme” nem azonos a Róma 11:36-ban említett Istennel. A háromságfilozófia szánalmas igyekezete, hogy azonosítsa a kettőt egyetlen Istenné, csúfos kudarcba fullad!

Az Isten által lett teremtés annyiban lett Jézus Krisztus által – 1Kor 8:6), mint pl. amikor azt mondjuk, hogy valaki a tehetsége által érvényesült, de mégis az énektudása által, mert az énektudása a kivitelezője a tehetségének. Az Isten által van minden: „A seregek Urának buzgó szerelme művelendi ezt!” (Ézsa 9:7) De Jézus volt a kivitelező: „Mellette valék mint kézmíves” [építész, mesterember]...” (Péld 8:22)

Az Atya tehát, akitőllett a teremtés, egy Istent alkot Jézussal, aki által lett. /Ez úgy jött ki neki, hogy a Zsidók 2:10-ben a tökéletessé tévőt nem tudta azonosítani Istennel, hanem Jézusra hozta ki. Csakhogy ő nem magát tette tökéletessé szenvedések által – ami evidens!/ A Róma 11,36 az az igehely, ahol a legközelebb jutunk a Szentháromsághoz /nem tudja, hogy mit beszél!/, ennek fényében lehetetlen Jézusról bármi mást állítani, mint azt, hogy Ő valóban Teremtő Isten. /És ez neki nem mond semmit? „aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által” - Efézus 3:9/ 

Pál apostol Istent magasztaló sorai hitem szerint /ez inkább hiszékenység, mint hit!/ a legszebben forrasztják össze az Atya és Jézus Krisztus személyét egyetlen Teremtő Istenné. /”... mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.” (Kol 1:16-17) Értsd: Az Atyától, az Atya által létező teremtés Jézusra nézve lett teremtve, amely teremtésben Jézus volt a kivitelező – Az Isten mellett lévő Mestermunkás -. Ő előbb volt minden teremtett dolognál [de nem Jehovánál!], és ő a fenntartója a világnak – vö. Zsid 1:2-3. De ebből még nem következik, hogy kettőjük személyéből egyetlen teremtő Isten fakadna. Két folyóból éppen fakadhat egy tenger, de ha az egyik önmagában tenger, a bele folyó folyó sohasem válik önmagában lévő tengerré. Ugyanígy Jézus mintegy kifolyik az Atyából, és ugyanoda folyik vissza, de a kifolyásának és a visszafolyásának is van egy kezdete.

Mert /Jehova Isten/ mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve /a Fiúnak/, nyilvánvaló, hogy azon kívül /Jehován kívül/, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett /vö. Ján 1:3/, akkor maga a Fiú is alávettetik annak /Jehovának/, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.” (1Kor 15:27-28) Tehát a Fiú nem válik Istenné, hanem az alávetettsége/engedelmessége által ad teret Istennek, hogy mindeneket Ő töltsön be. [Az hogy egyetlen Istenben egymásnak szabad akaratból engedelmeskedő személyek vannak, akik egymásnak a fejei, ez éppen olyan filozófia, mint azt állítani, hogy a bal lábam szabad akaratból engedelmeskedik a jobb lábamnak, majd fordítva, azért követik egymást. Az önálló, szabad akaratból történő engedelmesség mutatja, hogy nem ugyanarról az Istenről van szó. Ha valaki képes volna ugyanolyan szintű engedelmességre, mint Jézus, és képes volna ugyanazokat cselekedni, mint Jézus, mindezek akkor sem tennék őt Istenné, legfeljebb istenivé!]

A 3. rész következik

Nincsenek megjegyzések: