motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2019. március 24., vasárnap

Tö-rés a tudomány páncélján

Tö-rés a tudomány páncélján



Mert ami Isten felől tudható...”
(Róma 1:19a)

Tudás – nem elképzelés, nem következtetés, hanem a tény felfogása, a tudás tárgyával való szembesülés.

nyilván van ő bennük;”
(Róma 1:19b)

Felfogóképességük által bennük van.

mert az Isten megjelentette nekik:”
(Róma 1:19c)

Isten nem csak kijelentést adott, hanem olyan értelmi képességet is, amivel azt meg lehet érteni.

Mert ami Istenben láthatatlan,”
(Róma 1:20a)

A láthatatlanság egy kritérium, olyan valóság, amelyre nem lehet azt mondani, hogy nincs /nem létezik/, csak mert a tudománynak hiányzik az eszköze, amivel meg tudná ragadni.

A láthatatlanság az nem fogalom, nem szubjektív elképzelés van mögötte, hanem dimenziós valóság.

A tudomány felépítése alapjaiban hibás, amikor a láthatatlan definiálását meg sem próbálta magáévá tenni, hanem kikerülte, lényegében azzal a kézlegyintéssel, hogy láthatatlan dolgok nem léteznek, mivel tudományos eszközökkel nem mutathatók ki. Pedig már a tudományban is kezdik felismerni azokat a technológiákat, amik által bizonyos tárgyakat láthatatlanná lehet tenni. Ez az eljárás még gyerekcipőben jár, sokkal inkább nincs eszközük a láthatatlanságnak ahhoz a dimenziójához, amely közegben az Isten létezik!

[Egyébként a Biblia más helyen szól róla, hogy Istent meg fogják látni azok, akik szellemi feltámadásban részesülnek és szellemi testet kapnak (vö. 1János 3:2). Ebből következik, hogy Isten olyan Lény, Aki rendelkezik szellemi testtel, valamely konkrét helyen tartózkodik egy szellemi szférában, emberi ésszel felfoghatatlan tudás és hatalom birtokosa. Érzelmi tulajdonságai vannak, tehát valóságos személy, nem csak egy személytelen erőkoncentrátum. Amikor azt olvassuk, hogy Isten a maga képére teremtette az embert, ezekből a tulajdonságokból kapott, aminek következtében van értelme, tud gondolkodni és /lelkileg/ érezni, rendelkezik erkölcsi viszonyítási alappal, mivel az a lelkiismeretébe van írva (vö. Róma 2:14-15). Ez a személyiségből következő jellemvonás teljesen és alapjaiban elválasztja az állatvilágtól, még ha DNS-egyezés létezik is bizonyos %-ban, amik a teremtés anatómiai alkatrészeinek Isten által történő hasonló felhasználásából erednek.]

tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége,”
(Róma 1:20b)

Itt két dolgot is olvashatunk, amivel a tudomány nem tud mit kezdeni: az örökkévalóság és az istenség.

Az istenség alatt a tudomány azt érti /félre/, hogy az emberi tudatfejlődés termelte ki a természeti népek istenfogalmát. /Leggyengébb példa: a kaporszakállú isten a felhők mögül szórja a villámokat. Mikor a természettudomány rájött, mi okozza a villámokat, ezt a fajta istenképet megsemmisítette, s azt gondolta, ezzel az általános istenképet is megsemmisítette. Csakhogy ez az istenkép azonos a repülő spagettiszörny képével, amit a ma vulgárateistái használnak, mint gúnynevet az istenfogalomra, de a Biblia Istene nem azonos ezzel az istenfogalommal./

A Biblia az istenség alatt azt a hatalmat fejezi ki, ami az istenség mögött van, a kettő tehát összetartozik. Az adott hatalom mértéke egyben az istenség mértéke is, amiben vannak fokozati különbségek.

Pl. Jézus Krisztusnak is adatott [minden] hatalom (Vö. Máté 28:18), ezzel arányosan van [egész teljességű] istensége is (vö. Kolossé 2:9), amit az Atya rendelt ki neki. De olvashatunk emberekről is, akiket isteneknek nevez a Biblia (vö. János 10:34; Zsoltárok 82:6; 2Mózes 4:16), és ezzel összhangban adatott nekik [bizonyos mértékű] hatalom. Sőt, Isten fő ellensége /Sátán az Ördög/ is rendelkezik hatalommal, ezzel arányban e világ istenének van nevezve (vö. 2Korinthus 4:4).

Vannak szellemi hatalmasságok (vö. Efézus 6:12), amikről tudósít a Biblia /több hamis, emberek által kitalált isten nevét le is írja/, de ezekről a valóságban is létező szellemi lényekről /démonokról/ a tudománynak fogalma sincs, hogy eszik-e vagy isszák. Egy világi tudós elintézi azzal, hogy ez humbug, a Biblia meserepertoárjához tartozik, közben meg az illető le van maradva a szellemi dimenziólátás által befogható valóságok érzékeléséről. Olyan neki, mint vaknak a bárányfelhő, hiszi ha akarja, de inkább nem hiszi, mivel a tapasztalati körén kívül van.

A hatalom és istenség összekötése egyébként a tudományos társadalomban is tetten érhető, amikor bizonyos genetikusok az átlagtól messze elütő manipulációkat hajtanak végre, és erre mondják, hogy istent játszanak, mivel van hatalmuk az élő szervezetek struktúrájának bizonyos mértékű átrendezésére.

Az itt említett másik kifejezés az örökkévalóság, amely ismét egy olyan állításnak a tárgya, amely áttöri a tudomány határát. Ugyanis arra nincs eszköz, hogy az idő s tér mögé úgy kukkantson az ember, mint azt teszi az anyagi világegyetemben található dolgokkal kapcsolatban. Létezik ugyan szellemtudomány, de annak semmi köze a materialisták /anyagelvű/ tudományához, amely a látható világot és oktatási intézményeit uralja.

A szellemtudománnyal ugyanis az a baj, hogy szemben áll a materialista tudománnyal is, meg a Bibliával is. A Biblia van középen, és annak két oldalán a kétféle: szellemi és anyagi tudomány, - egyiket a világi/materialista tudósok képviselik, a másikat a Rudolf Steiner /akasa-könyvtáros/ és L. Ron Hubbard-félék. /Ide tartozik a buddhizmus, a keleti filozófiák, jógaiskolák magasabb szintjei, transzcendentális gyógy-meditáció, spiritizmus, különböző természetgyógyászati ágak: úgy mint energiagyógyászat, hipnózis, táltos gyógyítás, ingázás, kinezológia, homeopátia - vagyis speciálisan energetizált anyagok -, mágiák, scientológia, halottlátás, tisztánlátás, telepátia, médiumok, agykontroll, reiki, a karizmatikus egyházak /Hit gyülekezete, pünkösdisták, 700-as klub, és .../ energiamegnyilvánulásai, stb. mind a láthatatlan szellemvilágból nyerik az inspirációt és az erőt (vö. 2Thesszalonika 2:9; Máté 24:24). Az ezotéria és az asztrológia /horoszkópok/ világa is ebbe a közegbe nyújt betekintést és belépést. Bennem van a világmindenség és én a világmindenségben vagyok.” /Guido Huber/ Ha valaki nem vigyáz magára, úgy jár mint a bogár, akit elvakít a fénycsapda és áldozatul esik.

Pl. a buddhizmusban léteznek az un. pálmalevelek, amikre állítólag fel vannak írva bizonyos emberek jellemtulajdonságai és a velük kapcsolatos múltbeli történések. Erről Laár András buddhista pap /Besenyő Pista bácsi alakítója/ is beszél videó filmben, azonban ehhez a pálmaleveleknek semmi köze. Anélkül is tudják a hozzájuk menő emberekről a dolgaikat, egyéni szokásaikat, mert a szellemvilágból /akasa, univerzális szellemi szféra/ tájékoztatják őket. /A kegyvesztett Saul királyról is ír a Biblia, hogy kapcsolatot keresett ilyen Isten által elítélt módon. (vö. 1Sámuel 28:7)/

Indiában a jógik képesek a turisták agyát úgy manipulálni, hogy látják a jógikat a színpadon felmászni egy földobott kötélre, és amikor a filmet a szállodában megnézik, amit a mászásról készítettek, azon csak az ülő jógit látják és semmiféle mászást nem. Az agykontrollnak ez egy magasabb formája, de az európai vagy magyar változata sem veszélytelenebb, csak tanítóik alacsonyabb beavatáson estek át.

A csodák az elme koncentrációjának elvén alapuló tények. Az elmének végtelen ereje van, mely az Átmanból, vagy Legfelsőbb Lélekből táplálkozik. Ha a koncentráció és emelkedett gondolatok segítségével képes vagy uralmat szerezni az elme végtelen ereje fölött, akkor Sziddhi-kre, vagyis természetfeletti képességekre teszel szert... A Sziddhik a koncentráció gyakorlásával jelennek meg.” /Srí Szvámí Sivánanda/

Tudomásul kell venni, hogy nem csak materiális világ létezik, hanem /paranormális/ szellemvilág is. Mindkét oldalnak megvannak a kiképzett/beavatott szócsöveik, akik terjesztik a propagandát, hogy az általuk képviselt filozófiát vagy gyógymódot népszerűsítsék, és a társadalmat magukhoz édesgessék, akit csak lehet megnyerjenek maguknak. Valóságos lélekvadászat folyik a Földön ebben a tekintetben. De a világi tudomány sem különb, ő is ugyanezt csinálja, a materialista/evolucionista világnézetet propagálja, kihasználva a tudomány által nyújtott eszközöket.

Középen meg van a Biblia Istene, aki mindkét dimenziót megteremtette, előbb a láthatatlan szellemit, azután a látható anyagit, de mindkét oldal jelentékeny része a szabad akaratát kihasználva meghasonlott, és önálló, lázadó útra tért. Az emberi társadalom hihetetlen mértékű manipuláció áldozatává lett, köszönhető ez annak, hogy hátat fordított a Biblia Istenének, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének, JHWH/JAHVE/JEHOVA Istennek, az Édenben történt események kapcsán.

A kétféle tudomány /szellemi és materialista/ teljesen szemben áll egymással, viszont mindkettőt a Sátán uralja, mert mindkét oldal tagadja, ill. kiforgatja a középen állót, amit Jézus Krisztus közvetített és az apostolok, meg az ókori igaz zsidó próféták, Ézsaiás, Jeremiás meg a többiek.

A materialista tudomány tagadja a szellemvilágot teljes terjedelmében, főként Istent, a szellemvilág meg tagadja, hogy az anyagvilágnak bármilyen jövője lenne, mivel neki az anyagvilág csupán egyfajta átmenetet jelent a szellemvilágba, mint végső megtestesülésbe, amelyben felfelé ívelő fokozatok vannak. Úgy mint nirvána, karma meg lélekvándorlás ebbe a kategóriába tartozik; hinduizmus /hindu titkos tanok/, taoizmus, Krisna-tudatúak meg effélék erről a tőről fakadnak és sokfelé elágaznak. 

Lényegüket és céljukat tekintve a létet teljesen szellemesítik /asztrál-sík/, a lét fizikai állomásának örökkévalóságát tagadják, pedig Isten az embert eredetileg földi örök életre teremtette. Az eredeti állapotok eredeti célból történő megvalósulását segítette elő a Jézus Krisztus halála általi megváltással, amelyet mindkét oldal megvet és megtagad. Nem véletlenül a Sátán van mögöttük, mivel neki a szándéka a Jézus munkáját megsemmisíteni, és az embereket Istentől elfordítani. 

A Biblia a szellemi és fizikai lét maradandóságáról beszél, nem keveri össze a kettőt, de meg is különbözteti. A szellemvilágban van Isten és a szellemi lények hűséges része, úgy mint angyalok, kerubok és szeráfok, és van Sátán, meg a démonai, a bukott angyalok. Ebbe a világba /a szellemi szféra hűségesek által uralt részébe/ lettek elhívva Krisztus társuralkodói, az I. századtól kezdve az összes keresztény tanítvány, akik szent szellemmel lettek felkenve, és Krisztus mennyei királyságát képviselik. De a Biblia eljövendő lakott földről is beszél (vö. Zsidók 2:5, Csia; Vida ford,; Ézsaiás 11:9), ahol a Krisztus által megváltottak /és hústestben feltámasztottak/ milliói fognak élni, és a szellemi királyság felettük fog uralkodni a mennyekből. (vö. Dániel 7:13-14, 18, 22, 27)

Az emberi társadalomban meg úgy gondolják, hogy a felkínált filozófiai étlapból azt választanak, amit akarnak, és azt az utat követik, amelyik nekik tetszik. Ez önmagában igaz is, de hozzá kell tenni, hogy amit választanak, azzal el is kell számolniuk, ha nem az igaz Isten útját választják, Aki megteremtette őket. Ha nem Jézus Krisztus útját választják/választjuk, akit Isten küldött, hogy az ő általa közvetített tanítás szerint éljünk, akkor lázadóként leszünk elkönyvelve, és a jutalmunkat aszerint kapjuk. Vagy örök életet, vagy annak ellenkezőjét!

a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik;”
(Róma 1:20c)

Tehát amivel Isten rendelkezik öröktől fogva /téren és időn túli mértékben/, azt kifejezte a /szellemi és fizikai/ alkotásaiban, az értelmi képességgel rendelkező teremtményekben is, akiknek van megértési képességük, ami egyfajta speciális látásmódot jelent. Ahogy a mondás tartja: - most már látom miről van szó, vagyis értem a szituációt, amit eddig nem fogtam fel. A Biblia is használja ezt a kifejezést: értelmetek szemei. (vö. Efézus 1:18)

Isten alkotásai hozzá vannak kötve az intelligens meglátás és felfogás képességéhez, mivel Isten összefüggésbe hozta a kettőt. És aki ezt az összefüggést tagadja, az /Isten szemében/ menthetetlen, vagyis nem lehet értékként elkönyvelhető kifogása, hogy miért maradt távol Isten útjától, a kívánalmának miért nem tett eleget.

A világi tudomány azt mondja, nincs bizonyítéka Istenre, egyébként meg anélkül is képes /tudományos tételekkel/ megmagyarázni a világot. „Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik.” /Stephen Hawking/ Az általuk bírt ismeret fényében ez több okból is sántít. Vagyis hogy pont azért nem talált rá bizonyítékot, hogy ő maga magyarázhassa meg, az ő álláspontja szerint.

Az első és legfontosabb, hogy az alkotásban rejlő intelligenciaszint szükségszerű összefüggését nem hajlandó figyelembe venni, hanem azt attól elvonatkoztatja, és nem egymásból vezeti le. Tehát az alkotás mellé betesz egy magyarázatot, és az intelligenciát azzal helyettesíti. Ő mondja meg, hogy valami létezésének mi a magyarázata, amivel az alkotásból adódó indokoltságot megerőszakolja, felülbírálja.

Ez természetesen egy érdekmagyarázat, és minél intelligensebb, annál nehezebb leleplezni. Az intelligencia ugyanis nem csak igazmondásból állhat, hanem félrevezetésből is, a felkészültséghez mérten.

A Biblia azt mondja: van ez, ebből fakadóan van az. Az alkotmányból eredezteti az alkotót. (vö. Zsidók 3:4) Azt mondja erre a materialista tudomány, hogy bár van ez, de még sincs az. Van alkotmány, de még sincs alkotó. Tehát a világot nem tartja elegendőnek arra, hogy a belőle eredő okkal megindokolja, hanem az alkotót, mint okot egy magyarázattal helyettesíti. Ezzel pontosan az a célja, hogy az alkotótól elvitassa az alkotmányt.

Ez azért érdekes, mert a logika azt sugallná, ami nincsen, annak nincsen nyilván abból eredő oka, viszont ami van, annak van abból eredő oka, tehát a vansága magában hordozza a létének eredendő okát.

Hogy jobban értsük: ha nincsen kenyér, az abból eredő ok hiánya is nyilvánvaló, pék sincsen. De ha van kenyér, hogyan lehet az abból eredő ok ugyanaz: nincsen pék!? Egy külső magyarázat hogyan állíthatja ezt?

A világ /univerzum/ úgy aránylik Istenhez, mint a kenyér a pékhez. Ha nem volna se kenyér, se világ, nyilvánvalóan nem volna sem pék, sem Isten. De hogy mindkettő van, kenyér is meg világ is, hogyan lehet, hogy csak pék van, de Isten nincsen?

Mert azt mondja a materialista tudomány, hogy a péket ugyan bizonyítja a kenyér, de Istent nem bizonyítja a világ. Odáig oké, ha nem volna világ, akkor nyilvánvalóan nem volna Isten sem. De hogy van világ, ebből hogy jön ki, hogy nincsen Isten? Már is egy logikai bukfenccel indít a materialista tudomány, hogy az alkotmányból adódó alkotót kivegye, és betegye helyette a saját magyarázatát.

Minden alkotás bizonyítja az alkotót, kivéve az Istent, mert annak nem lehet alkotása, mivel nincsen. Ő maga nincsen. Ezért kell betenni helyette a magyarázatot. Nem lehet, hogy éppen azért veszi ki az alkotót az alkotás mögül a materialista tudomány, hogy betegye helyette a saját magyarázatát? Igencsak kilóg a lóláb, hogy erre megy ki a dolog.

Nézzünk egy egyszerű falfirkát. Amilyen szintű a falfirka, olyan szintű a falfirka készítője. És minél bonyolultabb alakzatú a falfirka, annál intelligensebb a mögötte álló készítője. Egyikből fakad a másik.


Most vegyük Einsteint, aki áll egy táblánál, és arra falfirkákat rajzol. Vegyük úgy, hogy bonyolult falfirkákat rajzol, mert az agyi kapacitása erre alkalmassá teszi őt. Mivel igencsak intelligens ember, a falfirkája ezzel az intelligenciaszinttel arányosan bonyolult. Tagadja-e az összefüggést a materialista tudomány Einsteint tekintetében, hogy az alkotás bizonyítja az alkotót? Nem nagyon! Nem kockáztatja meg, hogy hülyének nézzék.

Ugyanezt Isten létezésével kapcsolatban mégis megteszi, arra hivatkozva, hogy Istent nem lehet látni. Miért? Einsteinnél az volt a lényeg, hogy látni lehetett, vagy az, hogy az alkotás bonyolultsága egyenesen alkotóért kiáltott?! Nyilvánvalóan az alkotás bonyolultsága indokolta az alkotót. /Einsteint le is lehetett volna takarni./ A világ esetében meg az alkotás bonyolultsága nem indokolja az alkotót. Most kaparjuk meg a fejünket, hogyan is van ez? Csak nem ellenszenves a materialista tudománynak a látható világ láthatatlan alkotója, hogy az alkotás bonyolultságából nem következtet az alkotó intelligenciájára?

Bonyolult felépítésű-e a világ annyira, hogy nyilvánvaló legyen a benne rejlő intelligencia? Pontosan Einstein mondta, hogy „A természet törvényszerűségeiben olyan magas rendű értelem /intelligencia/ nyilatkozik meg, hogy az emberi gondolkodás és rendszerezés ésszerűsége ehhez képest jelentéktelen gyenge visszfény!” /Albert Einstein: Mein Weltbild. - C. Seeling kiadása, Zürich-Stuttgart-Wien 1953. 21.1/

Nyilván ő saját magát nem tartotta hülyének, amikor a táblára bonyolult számításokat, összefüggéseket és feladatmegoldásokat rajzolt. De ugyanezt az intelligenciát sokkal magasabb szinten meglátta a természet törvényszerűségeiben is! Hogy hogy ebből az intelligenciából nem következtetett annak forrására? Az alkotásból az alkotóra? Csak nem voltak neki is előítéletei a magasabb szellemi intelligencia eredetének meghatározásával kapcsolatosan?

Le lehet vezetni az intelligenciát intelligens forrás nélkül? Az nyilvánvalóan az intelligencia megnyilvánulásából adódik, hogy milyen szinten nyilvánul meg. Vegyük pl. azt a magyarázatot, amellyel a materialista tudomány az univerzum létezését megindokolja, hogy az miből ered. Ez a magyarázat egy szellemi produktum. Vegyük úgy, hogy bonyolult számítások, összefüggések és feladatmegoldások egyvelege, amit táblára lehet rajzolni. Ez bizonyíték a mögötte megbújó szellemi intelligenciára? Annak kell elkönyvelnünk, ha nem akarunk hülyének mutatkozni.

Nem beszélve róla, hogy az intelligencia ahol van, mindenhol szelleminek kell lennie. Mint ahogy a megértésnek és felismerésnek is, ami intelligencia nélkül nem megy. Nagy összefüggésre jöttünk rá, ami egyébként természetesen teljesen evidens is: magas fokú intelligenciát szellemi tulajdonság megléte nélkül sem megérteni, sem felismerni nem lehet!

Ez a megértés és meglátás nyilvánvalósága, amit Isten kijelentett az embernek, hogy általa az alkotásból felismerje az alkotót, az Isten teremtéséből az ő örökkévaló hatalmát és istenségét.

A materialista tudomány világmagyarázata, mint szellemi produktum bizonyítja-e a materialista tudomány létezését? Bizonyítja hát, hogyne bizonyítaná! Ha a természet törvényszerűségeiben olyan magas fokú intelligencia/értelem nyilvánul meg, hogy az emberi gondolkodás és rendszerezés ehhez képest jelentéktelen visszfény, akkor ez a materialista tudomány világmagyarázatára is vonatkozik? Kell, hogy vonatkozzon. Különben Einstein kijelentése nem igaz. Csakhogy igaz! Nagyon is igaz! Fantasztikusan igaz! Csodálatosan igaz! Mindent elsöprően igaz!

A materialista tudomány világmagyarázata, amit Isten ellen bevetett, bizonyítja, hogy ő van. Az alkotása az ő szellemi intelligenciaszintjét tükrözi. Az ennél magasabb rendű intelligencia, ami a természet törvényszerűségeiben van, bizonyítja a magasabb rendű szellemiség meglétét, függetlenül a láthatóságtól vagy a láthatatlanságtól. Mert nem az a lényeg, hanem ami a táblára van rajzolva. Az univerzum az a tábla, amin a bonyolult falfirkák vannak. Tagadható a nagyobb Einstein megléte a nagyobb tábla mögött? Tagadhatatlan!!!

úgy, hogy ők menthetetlenek.”
(Róma 1:20d)