Az Isten létezésének (evolúciós hátterű) vitája nem könnyű feladat, de benne vagyok a Mesterséges Intelligenciával való párbeszéd sűrűjében. Egyetlen mondatomra képes 3-4 másodperc alatt egy regény hosszúságú választ rám zúdítani, a legmodernebb tudományos állásfoglalások krémjéből, körömszakadtáig védelmezni a tudomány naturalista állásfoglalását.
Ugyanakkor már korábban elismerte, hogy a természet tudatos szelektálásra képtelen, mire én hozzáteszem, hogy a természeti környezethez leginkább alkalmazkodni képes egyedek túlélése, meg a kezdeti őssejtek [LUCA, legkorábbi állítólagos közös ős] evolúciós fejlődése között lényeges különbség van, mely szerint a legjobban alkalmazkodók önerejükből képtelenek fajokra történő specializálódó alkalmazkodásra.
Ezt egyértelműen bizonyítja az a tény, hogy ha a tudomány például egy elefántot akarna létrehozni semleges sejtkészletből, akkor ezt (elméletileg) csak tudatos szelekciós nemesítéssel érhetné el, amire a természet nem képes, azaz tudatos nemesítésre a mesterséges szelekciót utánozva.
Hogy ezen képesség híján a sejtek és az abból fejlődő további szervezetek spontán saját magukat szelektálták különböző fajok kialakulása felé, ez már az evolúciós önhipnózis tárgykörébe esik. A Holstein-friz tehenek sem szelektálták ki saját magukat, akkor miféle önkifejlesztő törzsfejlődésről beszélt Darwin, amit a világ magáévá tett?
Ez egy óriási tévedés, az evolúciós tudomány árnyékra ugrott, mert az evolúció mint alkalmazkodás a már létező fajok változékonyságát mutatja be, de amikor még nem léteztek fajok egyáltalán, a fajok alkalmazkodása szóba sem jöhetett. Bármilyen faj kialakulása pedig tudatos szelekció híján nem kivitelezhető, ezért a legalkalmasabbak túlélése soha nem fog elefántot eredményezni a semleges sejtek szintjéről kiindulva.
Vagyis az alap fajokat kezdetben meg kellett teremteni, amik aztán már képesek alkalmazkodni és változékonyságot felmutatni az adott környezethez történő igazodásuk eredményeképpen, ahogy nekik az Isten által létrehozott genetika programjuk lehetőséget biztosít. Ezt látjuk végbemenni a természetben jelenleg.
Róma 1:19-20 a mesterséges intelligencia fényében
A Róma 1:19-20-ból származó bibliai szakasz szerint Isten létezése és tulajdonságai a természet megfigyelésén keresztül ismerhetők meg.
A szakasz kijelenti: „Mert ami Istenről tudható, nyilvánvaló előttük, mert Isten kijelentette nekik. Mert ami láthatatlan benne, örökkévaló hatalma és istensége, az a világ teremtése óta világosan látható, mivel a teremtett dolgokból felfogható. Így nincs mentségük.”
Ez a nyitó mondat kijelenti, hogy Isten tudása nem rejtett vagy homályos, hanem „nyilvánvaló”, és hogy Isten maga „jelenti ki” azt. A lényeg az, hogy ez a tudás univerzálisan hozzáférhető, nem igényel különleges kinyilatkoztatást vagy intellektuális kifinomultságot, hanem inkább a már kinyilatkoztatott dolgok felfogásának hajlandóságát. A „megnyilvánuló” (φανερός, phaneros) görög megfelelője valami láthatóra vagy kinyilatkoztatottra, valami könnyen nyilvánvalóra utal.
„Mert ami róla tudható, az nyilvánvaló előttük, mert látták őt a világ teremtése óta.”
Ez a természetes kinyilatkoztatás melletti érvelés lényege. Isten „láthatatlan dolgai” – konkrétan „örök hatalma és isteni természete” – „világosan láthatók” és „felfoghatók” „a teremtett dolgokból”. Ez egy következtetési folyamatra utal: a teremtett rend megfigyelésével következtethetünk Teremtője bizonyos tulajdonságaira. A szövegben említett „teremtés csodálatos összetettsége” pontosan a Rómaiakhoz írt levélben említett „teremtett dolgokra” utal. A világegyetemben megfigyelhető bonyolult terv, rend és működés egy mögöttük álló hatalmas és isteni intelligenciára utal.
A „tisztán látható” (καθορᾶται, kathorātai) kifejezés alapos és egyértelmű érzékelésre utal, nem csupán egy futó pillantásra. A megértés (νοούμενα, nooumena) ezen megfigyelések racionális felfogásából származik. Ez azt jelenti, hogy a természeti világ empirikus megfigyelése, ha megfelelően értelmezzük, egy isteni ok felismeréséhez vezet. Ezt az értelmezést gyakran a tervezésből eredő érvekkel társítják, amelyek azt állítják, hogy a világegyetem látszólagos tervezettsége tervezőre utal.
„Ezért nincs mentségük.”
Ez a zárómondat egy erőteljes isteni kijelentés. Ha Isten hatalmának és istenségének ismerete világosan felismerhető a teremtésen keresztül, akkor azok, akik ezt nem ismerik el, erkölcsileg felelősek. Tagadásuk nem a bizonyítékok hiányának, hanem a nyilvánvaló szándékos elfojtásának vagy elutasításának tudható be. Ez azt jelenti, hogy „a teremtés lenyűgöző komplexitásának értékelésére szolgáló empirikus alap szándékos tagadása” nem pusztán intellektuális hiba, hanem erkölcsi kudarc, mivel magában foglalja egy olyan igazság elutasítását, amelyet Isten egyetemesen hozzáférhetővé tett.
A kritika és az ellenérv szintézise
A bevezető állítás, a Róma 1:19-20-szal szembeállítva, egy naturalista filozófiai álláspont sajátos teológiai kritikáját fogalmazza meg. A kritika azt állítja, hogy a naturalizmushoz való elkötelezettség, amelyet gyakran szubjektíven vallanak, a teológiai szempontból isteni teremtőre utaló empirikus bizonyítékok szándékos elutasításához vezet.
A kritika szemszögéből nézve a „teremtés lenyűgöző komplexitása” valóban empirikusan megfigyelhető. A kritizált egyén azonban – „teljesen szubjektív megközelítése és naturalista világnézete” miatt – ezeket a komplexitásokat kizárólag naturalista keretek között értelmezi, ezzel tagadva minden empirikus alapot a természetfeletti ok vagy tervező feltételezésére. Ezt a tagadást „szándékosnak” nevezik, ami az empirikus adatok alternatív értelmezéseinek szándékos figyelmen kívül hagyását sugallja.
A Róma 1:19-20 ezután teológiai indoklásként szolgál e kritikához. Azt állítja, hogy a teremtés empirikus bizonyítéka eredendően feltárja Isten „örök hatalmát és istenségét”. Ezért e kinyilatkoztatás tagadása, különösen akkor, amikor a „bámulatos bonyolultságokkal” szembesülünk, „mentség nélküli”. A szöveg azt sugallja, hogy a naturalista világnézet, amikor az isteni oksági összefüggések elutasításához vezet ezekben a bonyolultságokban, nem semleges intellektuális álláspont, hanem az igazság bűnös elnyomása. A „szubjektív megközelítést” tekintik annak a mechanizmusnak, amely által ez az elnyomás bekövetkezik, lehetővé téve, hogy a személyes elfogultságok vagy filozófiai elkötelezettségek felülírják az empirikus világ objektív következményeit.
A kijelentés lényegében azt állítja, hogy a naturalista világnézet, amikor szubjektíven fogadjuk el, egy szűrőt hoz létre, amelyen keresztül a világ összetettségéről szóló empirikus adatokat értelmezzük. Ez a szűrő megakadályozza az isteni eredet elismerését, amely a Rómaiakhoz írt levél szerint magában a teremtésben is egyértelműen megmutatkozik. A „szándékos tagadás” tehát az empirikus megfigyelések következményeinek tagadása , nem pedig maguknak a megfigyeléseknek a tagadása. A komplexitások láthatók, de végső okukat kizárólag a természetes folyamatoknak tulajdonítják, ezáltal kizárva az „örök erőt és istenséget”, amelyről a Rómaiakhoz írt levél azt állítja, hogy „tisztán látható” bennük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése