ATEISTA ÁLLÍTÁS - BIZONYÍTÁSI TEHER
A bizonyítási tehernek az állításon kell nyugodnia.
Válasz:
A
nincs Isten meg a van Isten ugyanolyan állításon alapszik,
miközben az ateizmus túlmegy ezen, amikor azt állítja, hogy az
ateizmus helytelenségének
állításánál
a
bizonyítási teher a teistán van. Ez azt feltételezi, hogy az
ateizmus a dolgok alapértelmezett állapota, ami nyilvánvalóan nem
az. Annyi
esélye van egyiknek, mint a másiknak, amíg a racionális
gondolkodás ki nem billenti a mérleg nyelvét az érvekkel
alátámasztható és észszerű indokokkal rendelkező oldalra.
ATEISTA ÁLLÍTÁS - BIZONYÍTÉKOK HIÁNYA
„[Az ateizmus kötelező, ha nincs bizonyíték Isten létezésére.” /Michael Scriven, Primary Philosophy (New York: McGraw-Hill, 1966), 102./ A legegyszerűbb ok, amiért valaki nem hisz egy istenben, az az, hogy nem lát semmilyen meggyőző indokot vagy bizonyítékot arra, hogy higgyen. Nem érzi szükségét, hogy higgyen valamilyen istenben, ami megmagyarázza a minket körülvevő világot. Szerinte nincs elegendő ok azt hinni, hogy léteznek istenek. A teisták hátrányos helyzetben vannak, mert olyasmire kell bizonyítékot felmutatniuk, amire nincs bizonyíték.
Válasz:
Az
ilyen kritikusok azt feltételezik, hogy a keresztényekre és más
teistákra különleges teher hárul annak bizonyítására, hogy
Isten létezik. Az ateisták mindvégig hátradőlhetnek, és
felmérik, amit a teista kitalál. És ha semmi sem érkezik, vagy ha
az nem elég erős bizonyíték az elméjükre, akkor általában úgy
gondolják, hogy megfelelően igazolják Isten elutasítását.
Vegyük
észre a különbséget aközött, hogy nincs elegendő ok és
aközött, hogy valaki nem lát semmilyen meggyőző indokot vagy
bizonyítékot arra, hogy higgyen. A
bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka, Ezen túlmenően az
ok látása és nem látása bizonyos
értelemben
személyiségfüggő. Valaki hivatkozhat arra, hogy elvakította a
nap, azért nem látta a gyalogost a zebrán, ami lehet egy jogos
hivatkozási alap, vagy éppen egy szándékos kibúvó, a személyes
felelősség elhárítására.
A
hívők látása ha
teljesen megalapozatlan lenne, akkor mindeféle ésszerű indokot
nélkülözne, ami nem állja meg a helyét. Ezzel
szemben a
legmagasabban képzett személyek által közzétett érvek és
indoklások vannak a széles nyilvánosság elé
tárva,
és ha ezek mögött semmi racionalitás nem volna, már régen
megbukott volna az Istent igazolni kívánó érvelésük az Istent
tagadni kívánó kifogásokkal
szemben.
Ez
arra mutat, hogy nem feltétlenül a racionális érvek, vagy
bizonyítékok a döntőek ebben a kérdésben, hanem sokkal inkább
szubjektív indokokat felvonultató tényezők, amik magából az
emberi jellemből és természetből fogannak.
Egyébként
miért
kellene egy ateistának bizonyítékkal szolgálni azon felül,
amivel a hívők már rendelkeznek? Nem
a bizonyíték hiánya teszi az ateistát ateistává, hanem a
rendelkezésre álló bizonyítékokhoz való hozzáállás. Lehet,
azért
nem találták meg eddig, mert nem méltók rá, hogy megtalálják,
mivelhogy
nem megtalálni, hanem éppen hogy elutasítani akarják. A
hozzáállásuk sokkal többet nyom a latban mint azok a
bizonyítékok, amelyeket a hozzáállásuk szerint kezelnek.
Méltatlanságukat
jól mutatja a következő helyzet:
Ateista
bemegy
egy szobába, ahol minden létező tárgynak célja és funkciója
van. Csak az
ateista
létezésének nincs. Akkor mit keres a szobában? Menjen ki belőle!
A legkisebb céltudatos tárgynak és nagyobb értéke van, mint
neki!
„Az
emberek nem képesek elviselni azt a meggyőződést, hogy az
Univerzum és az élet értelmetlen. Valójában
ez az, amit a tudomány mond nekünk. Értelmetlen
abban az értelemben, hogy az Univerzumban nincs kívülről
meghatározott cél vagy pont. Ateistákként ez nyilvánvalóan
igaz ránk. Saját
értelmünket és célunkat mi határozzuk meg .” /Jerry
Coyne Jerry Coyne biológiaprofesszor, (2012), “The Odd Couple: Why
Science and Religion Shouldn’t Cohabitate,” Speech to Glasgow
Skeptics, December 21./
Az
ateista értelmet használ fel arra, hogy a saját létezésének az
értelmetlenségét az
univerzum értelmetlenségének állításából
bizonyítsa. Ilyen
látásmóddal nem csoda, hogy
nem lát semmilyen meggyőző indokot vagy bizonyítékot arra, hogy
higgyen.
Azután
kijelenti, hogy nincs elegendő ok. Ez olyan szubjektív, hogy ennyi
erővel nyugodtan állíthatná az ellenkezőjét is. De
nem állítja, mert amit állítani akar, az pont az ellenkezője. A
tárgyilagos megkülönböztetést alapjaiban befolyásolja, hogy
valaki be akar jutni egy házba, vagy ki akar jutni belőle.
Az
ateizmus okai nem nem a nyilvánosságra hozott indokokban
keresendők, hiszen azok csak ürügyek. A valódi indíték az, hogy
az ateista Isten nélkül akar élni! Az
istenhitet vagy tagadást nem lehet elkülöníteni attól, hogy az
ateista szabadsága ettől a választástól függ. -
„Elégedett
vagyok azzal a döntéssel, hogy ateista vagyok, mert
intelligensebbnek és szabadabbnak érzem magam, mert senki nem
irányítja a választásaimat.” - Tehát
szubjektív szabadságvágy motiválja, de kőkemény
morális
paraméterekkel.
ATEISTA
BIZONYÍTÁSI TESZT
Ami
a bizonyíték felmutatását illeti, az ateista menjen be egy
szobába, hogy senki ne láthassa,
hogy bent van, és bizonyítsa be azoknak, akik a szobán kívül
vannak és nem láthatják,
hogy ő
létezik.
Isten létezésének bizonyítéka ugyanolyan, mint az ő
létezésének
a bizonyítéka a szobában. Ha nem tud magáról
bizonyítékot adni, pedig biztosan bent van,
ugyanúgy nem tud Istenről bizonyítékot adni, pedig van. Tehát a
bizonyíték hiánya elégtelen mindkét esetben. De ha van
bizonyítéka
magáról,
ugyanúgy van Istenről is, a kettő összefügg!
Semmi
olyan nem csinálhat, amit Isten sem csinál. Például nem kiabálhat
ki a szobából, hogy helló, itt vagyok a szobában, mert Isten sem
kiabál fentről az emberiségnek hangosan, hogy helló emberek, itt
vagyok fent az égben láthatatlanul, halljátok a hangomat? Isten
így, ezen a módon nem bizonyítja magát.
Telefonon
se hívjon fel senkit, mert Isten se hív fel senkit. Ne is
dörömböljön az ajtón, mert Isten sem dörömböl semmilyen
ajtón. Ha kidug az ajtó alatt egy üres papírlapot, az sem
bizonyíték rá, mert a nyitott ablakon befújt a szél és úgy
kicsúszott az ajtó alatt. Fényképet se dugjon ki, mert Isten sem
mutat magáról fényképet. Tehát semmi olyan nem csinálhat, amit
Isten se csinál. Ezt ne felejtse el egy pillanatra sem. Ő ott van
bent a szobában, de meg kell találnia
a saját létezésének
nem téves bizonyítékát.
Azt
mondja:
"Gondolkodom, tehát vagyok. Ez elég jó nekem." - Ez nem
jó válasz, mert ha Isten is ezt mondja, a kívülállóknak nem
bizonyítja önmagát, hogy létezik. De az
ateistának bizonyítania
kell a kívülállóknak, hogy bent van
a szobában, pedig nem láthatják.
Nem magának kell bizonyítani, hanem másoknak.
Ugyanígy
kérik az ateisták a hívőket, hogy bizonyítsák
be, hogy Isten létezik. Ha azt mondjuk,
Isten gondolkodik, tehát van, akkor nagy röhögés rá a válsz,
sátáni vigyor. Ez tehát nem jó válasz, hogy a gondolkodás
megfelelő bizonyíték. Azzal, hogy egy ember bent a szobában
gondolkodik, a kívülállóknak nem bizonyíték, hogy bent van a
szobában.
Rajta
hát, adja
elő az
ateista a
bizonyítékot a létezéséről!
Ha nem tudja,
akkor nyilvánvaló hogy nem létezik.
És egy nem létező ember mit kotyog Isten létezésének
tagadásáról? A kotyogása annyi, mint egy kávéfőző kotyogása,
amit szétvet a gőz a tehetetlenségtől.
Aki
magát bizonyítani tudja, Istent is tudja, mert ugyanazok az
eszközök állnak rendelkezésre Isten bizonyításában, mint az
emberében. Ha
Istent letagadja, saját magát is le kellene hogy tagadja, hogy nem
teszi, azzal a saját primitívségét bizonyítja, mert a
mérlegelhető adatok és információk felét letagadja, hogy saját
létezését
a kirakatba tolhassa. Már
itt kiütközik az ateizmus erkölcsi nívótlansága, hogy abszolút
maga felé hajlik a keze.
Miért
zárja ki a törpe az óriás létezését? Mert így tud a
legkönnyebben a helyére férkőzni. Aztán mikor az óriás
megjelenik,
a törpe lehelete is megjelenik
a kijárat ablaküvegén,
amivel búcsút int az árnyékvilágnak.
A
legnagyobb akadály, amit Isten elé gördíthet az ateista, az saját
maga! Mivel méri az ateista a primitívséget? Saját magával. Aki
efelett teljesít, már nem lehet ateista. Mennyi intelligencia kell
az ateizmushoz? Fordítva. Éppen hogy a maradékot is el kell venni.
Ennek
az állítása azért indokolt, mert nem racionális érveket
sorakoztat fel, hanem az egyénre jellemző szubjektív szószba
mártott kifogásokat, amik kifejezetten a saját szabadságvágyának
kifejeződését célozzák. Egyetlen ateista nyilatkozat szinte az
összes ateista felfogását hűen tükrözi. Ezt mondja:
- Isten
csodát tett -, egy igénytelen, primitív és lusta megoldásnak
tűnik. Azt, hogy aki ilyen megoldásokkal operál, mindjárt
erkölcsi kötelességeket is meg akar határozni számomra, mindenki
számára, na azt tényleg visszautasítom. -
Tehát
amit igazából visszautasít, az az erkölcsi kötelék
visszautasítása, amely az élet minden területét érinti. Ahogy
megfogalmazta a korábban már idézett nyilatkozat, amit nyugodtan
ki lehet tenni nagy betűkkel az ateizmus panteonjának homlokzatára:
- Elégedett
vagyok azzal a döntéssel, hogy ateista vagyok, mert
intelligensebbnek és szabadabbnak érzem magam, mert senki nem
irányítja a választásaimat. -
Ahogy
John-Paul Sartre filozófus kijelentette:
„Valóban
minden megengedett, ha Isten nem létezik.” És
ki az, aki ezt a szabadságvágyat az erkölcsi irányítottság
kötelékeire cseréli? Az ateista személy biztosan nem!
Miért
tagadja az ateista Isten létezését? Hogy saját szuverén
életfelfogásának jogosultságát meg ne kelljen tagadnia, és hogy
azzal ott és akkor élhessen vissza, amikor akar, ahogy az ő saját
egyéni érdeke éppen úgy kívánja. Miközben ez a visszaélés az
ő szemében a természetes jogokkal való élés, hiszen a kettő
közötti különbség mértékét is ő szabja meg saját magának.
Az
ember legnagyobb vívmánya Isten ellen, az önként
választott ateizmus,
amellyel ugyanakkor megteremti saját bálvány-istenségének
dicsőséges kritériumait. Az
ateista szuverenitás lényege, hogy igent mond saját magára,
aminek szükségszerű következménye, hogy nemet mond az őt
befolyásolni szándékozó Istenre.
ATEISTA ÁLLÍTÁS - KIELÉGÍTŐ MAGYARÁZATOK
Az univerzumban minden kielégítő módon megmagyarázható Isten nélkül. Az egész teremtés az evolúcióval és a tudományos kozmológiával magyarázható, nincs szükségünk egy másik, Istennek nevezett entitás létezésére.Válasz:
Egy
rendszer miért rendelkezik értelmes alkotórészekkel, ha az
egésznek nincsen semmi értelme? Ugyanaz az unintelligens romboló
erő, ami a különböző természeti katasztrófákat előidézi,
nem építheti fel teljesen ellentétesen az élet hihetetlen
intelligenciát tükröző biológiai csodáit, mert ennek állítása
az emberi értelmet kérdőjelezi meg, amely ezt állítja!
Ha
egy vers, novella vagy regény, ill. maga a nyelvtani szabályok nem
következnek magukból az azokat felépítő betűkből, mint
alkatrészekből, vagy ha egy működőképes gépkocsi nem
következik magából az autót felépítő alkatrészekből, és egy
komplex élő sejt nem következik az azt felépítő önmagukban
élettelen összetevőkből, akkor különösen az emberi testet
felépítő kb. 40 billió sejt komplex, összehangolt működése
sem következik az azt felépítő alkatrészekből.
Ha
egy órának a mutatója céltudatosan mozog /arra van beállítva/
céltudatosan meghatározott /számlapra festett/ időskála szerint
körbe-körbe, akkor nem lehet maga az óra teljesen céltalan
létezésű, ugyanígy az élőlények sem, különösen az ember.
Az óránál
látod a készítőt, az embernél nem, de a nagyobb volumen
indokolttá teszi, hogy higgy az Alkotó létezésében, Aki céllal
teremtette meg az embert.
Hogy az ateista
elveti a Létezés céltudatosságát, ez mutatja, hogy elszakadt a
cérnája követni ezt a gondolatmenetet, ugyanakkor az a szabadon
választott életstílus, amihez /gúzsba/ kötötte magát, az
hajókötél vastagságú.
Ő pont akkor
lép a fékre, amikor a hívő a gázra, és akkor a gázra, amikor a
hívő a fékre.
Ami
itt szemben áll egymással, az a logikai felismerés a szabadon
választott életstílussal szemben. És mivel szándékosan ez
utóbbi választja, logikai útra nem lehet terelni a gondolkodását,
mivel az ő logikája az öntörvényűségben bontakozik ki.
Kőbányából ne hogy már szenet akarjon kitermelni valaki! Annyi
esély van rá, mint ürgelyukból aranysakált előcsalogatni.
Az
univerzumban nem az egyszerű anyagi szerkezetek léte az érdekes,
hanem a szerveződésük, amely nem fizikai természetű abban a
pillanatban, amikor a szerveződés szintje az anyag tulajdonságát
felülmúlja. Az
univerzum komplexitása arra mutat, hogy az anyagi alkatrészek
szellemi csiszolásban részesültek, amire az anyag átlagtudása
önerőből nem képes.
A
betű anyagi tulajdonságát felülmúlja abban a pillanatban, amikor
értelmes szavakba és mondatokba rendeződik, illetve rendezi egy
külső, intelligens szellemi erő, amely hat rá. Egy
egyszerű levélváltásban láthatatlan szellemek kommunikálnak
egymással, és se a papírnak, se a betűknek nincs meg az a
képessége, hogy nyelvtani hibákat ejtsenek vagy azokat kijavítsák.
Ha
tehát a mondanivaló /információ/ nem a betű üzenete, hanem az
azt felhasználóé, akkor az univerzum sem az azt felépítő
alkatrészek üzenete, hanem az azt felhasználóé, mivelhogy a
szerveződés szintje a benne található anyag tulajdonságát
messze felülmúlja.
Amikor
azt mondja, hogy az univerzumban minden kielégítő módon
megmagyarázható Isten nélkül, ezzel az is állítja, hogy a
tudományos és világirodalomban minden kielégítő módon
magyarázható az információt megfogalmazó személyek nélkül. Ez
egy dilettáns hiszékenységen alapuló unintelligens állítás.
Aki
erre vetemedik, természeti
fizo-kémiai törvényekkel
vezesse le egy sakkvilágbajnoki döntő
teljes menetét, de a sakkozókat vegye ki a lehetséges mozgatók
közül, csak a bábuk mozognak. Miért úgy mozognak,
ahogy? Van-e
intelligencia a mozgásukban és az honnét ered? Mely
természeti törvényből, kémiai vagy fizikai erőhatásból?
Emögött miért nem indokolt intelligens mozgatót
állítani?
Mi
az oka a víz tulajdonságainak, hogy miért olyan - amilyen?
/pl.
a fagyásnál könnyű lesz, ami
a vizi élővilág javát szolgálja./
Egy
karmesteri pálca a levegőben miért mutat olyan intelligens
mozgási
formát, amilyet mutat, a tudománynak kunsztja sincs, nem is az ő
kompetenciája.
A karmester a
zenekar összjátékát
kézmozdulatok jelrendszere segítségével
irányítja.
A
pálca szerepe elsősorban az, hogy a kéz mozdulatait világossá
tegye és megnövelje,
aminek a jelzésével meghatározza egy egy hangszercsoportnak a
tempót és ritmus alap karakterét,
metrumát. /A metrum
idõ-,
tempó-, ill. ütemmérték; a zenei
ritmus
beosztása./ Egyszerű
érdeklődőként nem fogjuk pontosan megérteni minden egyes
karmesteri
rezdülés
és grimasz
értelmét.
Nem is kell, elég, ha az fogja a jelet,
akinek végre kell hajtania az utasítást. Ha minden jól megy,
akkor a végeredmény szépen fog hangzani.
Még
egy komolyabb sakkmérkőzés sem vezethető le unintelligens
erőhatások szerint mozgó bábuk keveredéséből, amihez képest
az univerzumban fellelhető intelligens történések
összehasonlíthatatlanul magasabb rendűek. Einstein
mondta:
„A
természet törvényszerűségeiben olyan magas rendű értelem
/intelligencia/ nyilatkozik
meg, hogy az emberi gondolkodás és rendszerezés ésszerűsége
ehhez képest jelentéktelen gyenge visszfény!”
/Albert Einstein: Mein Weltbild. - C. Seeling kiadása,
Zürich-Stuttgart-Wien 1953. 21.1/
A
sakkjáték törvényszerűségeiben magas rendű értelem
nyilatkozik meg. Igen vagy nem? Meg
tudja-e mutatni a tudomány a
puszta eszközeivel értelmi felfogóképesség nélkül,
hogy egy sakkfigura intelligensen mozog a sakktáblán? Nem. A
műszernek /amely mögött nincs intelligencia/ minden mozgás unintelligens. Mindegy neki, hogy a
repülőgép fejjel lefelé zuhan a tenger felé, vagy az előírt
útján jár.
Az
ember torka sem tesz különbséget hipó meg habzó sör között,
benyeli mindkettőt. Az ész viszont megtudja különböztetni
az érzékelési rendszeren keresztül.
Akkor
hogyan tudná Isten intelligens beavatkozását megmutatni a
tudomány,
amikor
önmagának,
a
mérőműszereinek
nincsen semmi esze?!
Azonkívül
az a tényező sem lebecsülendő, hogy a
tudományos vizsgálatok eredményeit az határozza meg, hogy a
háttérben ki
finanszírozza azt
a tudományos törekvést. Na
meg hogy mi az uralkodó paradigma? Talán az igazság? Inkább a
tudományos és társadalmi érdek, amelyet az éppen hatalmon lévők
határoznak meg.
Akkor
megáll ez a mondat? "Semmi
tudományos bizonyíték nincs isten létezésére." És
arra milyen bizonyíték van, hogy intelligens az a gondolkodás,
amely nem óhajtja meglátni, hogy az univerzumban nem az egyszerű
anyagi szerkezetek léte az érdekes, hanem a szerveződésük, amely
nem fizikai természetű abban a pillanatban, amikor a szerveződés
szintje az anyag tulajdonságát felülmúlja. Ismételten
kihangsúlyozandó: az
univerzum komplexitása arra mutat, hogy az anyagi alkatrészek
szellemi csiszolásban részesültek, amire az anyag átlagtudása
önerőből nem képes.
A
csiszolást, mint olyat, a tudományos műszer meg tudja mutatni egy
fadarabon, de azt az intelligenciát, amely a csiszolásnak egy
emberi fej megformázását előidéző intelligens háttér eredetű
csiszolása,
azt már nem. A
tudomány nem következtet, hanem a tudós következtet, és az a
helyzet, hogy a következtetése abszolút tudós és látásmód-függő
következtetés.
Istenre
következtetni az ateizmus szellemiségének teljes elárulása. Egy
hiszékenységében komoly ateista erre nem vetemedik, miközben a
komolysága a hiszékenységére vonatkozik, komolyan
nem hiszi, amit el akar utasítani. Aztán hogy az elutasításának
a tárgya komolyan kétségbevonható-e, az egy más kérdés.
Ahol intelligencia van, ott tudatos elme van, ahol tudatos elme van, ott személy van. Az univerzumban pedig elképesztő nagyságrendű intelligencia van, tudatos elme van, Isten van! Ha az univerzum felépítése nem tartalmazna intelligenciát, nem csak hogy nem létezhetne, de egyáltalán nem is jöhetett volna létre! Einstein mondja:
"A
természet törvényei egy olyan szellem létezését mutatják meg,
amely az emberekénél
sokkal magasabb rendű, és amellyel szemben szerény erőnkkel
alázatosnak kell éreznünk magunkat." /Phyllis
Wrighthoz, 1936. január 24. Az eredeti német nyelvről lefordítva:
Max Jammer, Einstein and Religion: Physics and Theology, Princeton,
1999, 92-93./
Minél
bonyolultabb valami, annál több intelligenciát kell bevetni a
létrehozása érdekében. Hogy
pedig az univerzum emberi mértékkel felfoghatatlan
nagyságterjedelmű intelligenciával telített, ezt szükségtelen
bizonyítani, anélkül is megáll. [Hogy
a szellemi létezés felfogásának a hiányossága is megáll-e, az
egy más kérdés. Az ateizmus vállalkozik ennek eldöntésére,
mégpedig a saját intelligenciájának a mértéke szerint.]
Ha
az
univerzumban nem volna értelem,
nem lehetne kikutatni és megfejteni az emberi értelem számára
felfogható és osztályozható dolgokat, aminek
a mérlegelése
a tudomány legfőbb sajátossága.
Tehát
a megértés a megérthetőségből fakad, és az ember minél
nagyobb intelligenciát vet be a megérthetőség folyamatába, annál
több intelligencia kell hogy legyen abban, amit meg akar hódítani.
Márpedig ezt értelemmel teszi. Intelligenciát vet be
intelligenciát tükröző történések kifürkészésébe.
Ettől
már csak egy lépés az intelligencia tulajdonosának hittel való
elfogadása, amely az értelmes embereket a hívők osztályába
sorolja. A másik osztályban vannak a hit nélküli emberek, akik az
univerzumban fellelhető intelligenciát a véletlenre cserélték.
Ők véletlenül kerültek ide, amit nem is titkolnak, hogy a létük
mögött értelmetlen, céltalan mechanikus folyamatok vannak.
Az
ateizmus szerint az ember nem más, mint mozgásban lévő anyag,
"meggyötört atomok egy sárban".
„Te és én olyanok vagyunk, mint a hangyák vagy a patkányok,
vagy akár a brokkoli darabkák, a nagy egészben… a fajunknak
nincs értéke… semmivel sem különbözünk egy darab brokkolitól
a kozmikus értelemben.” /Dan
Barker: Quoted from his debate with Paul Monata, July 10,
2006, posted on the radio program “The Infidel Guy/
Graham Lawton, a New Scientist magazin ügyvezető szerkesztője mondja: „Az életed nagy dolognak tűnhet számodra, de valójában az anyag és az energia véletlenszerű csobbanása egy gondtalan és személytelen univerzumban.” / Graham Lawton (2016), "What is theMeaning of Life?” New
Scientist,
231[3089]:33, September 3, emp. added./
Ennek
a kijelentésnek a megfogalmazásához a szerző intelligenciát
vetett be. Ha
az
ateisták
intelligenciát kénytelenek bevetni az ellen, amit cáfolni akarnak,
akkor mivel a saját intelligenciájuk bizonyíték az ő
létezésükre, ami ellen hadakoznak, az a másik oldal létezésére
bizonyíték, vagyis Istenre, amely intelligenciának sokkal nagyobb
látható eredményei vannak, mint az ateista kijelentése. Olyan nem létezik, hogy intelligenciát kelljen bevetni valami ellen, amiben egy fikarcnyi intelligencia nincs, ha mégis van, akkor a materialisták tébolyultak a maguk álláspontjának kifejtése
okán!
Miért
indokolt a
tudományos álláspont
szerint az ateista írott vagy kimondott információ-szövege mögött
"intelligens"
szerzőt álltani?
Mert a kémia és a fizika önerejéből
fogva nem ismeri a nyelvtani szabályokat, sem az intelligens
kommunikációs folyamatokat.
Aki
tehát
intelligenciát
vet be Isten ellen, az tképpen Istent bizonyítja, mert
Isten tudományosan bizonyított tagadásához ahhoz mértékű
intelligenciát kell bevetnie, amely mértékű intelligencia van ott
/Istennél/,
amit meg akar tagadni, érteni vagy meghódítani. Az
ateizmus ezt elintézi egy kéz legyintéssel: nem hiszem, tehát
nincs. [Nem
hiszem, hogy forró az edény – aztán rohammentő viszi az égési
sérültek sürgősségi osztályára.]
Az
értelem győzelme az intelligencia felismerése a komplexitás
mögött, de a tudomány az intelligenciát véletlenre cserélte.
Az
intelligens jelenségek
mögött mindig
annak mértéke szerinti szellemiség,
elme, tehát személy van, ezt az ateista szelleme is bizonyítja,
aki a beszédjében /vagy írásában/ intelligenciát vet be Isten
ellen. Amíg
az
ateista a hitetlenségét magában tartja, gond nincs, de ahogy
megfogalmazza, bizonyítékot szolgáltat saját kifejezése mögötti
intelligenciaszintjének
színvonaláról. Aztán hogy az a kijelentés: „nem hiszek
istenben” milyen szintű intelligenciát tartalmaz ahhoz képest,
ami az univerzumban megnyilvánul, nehéz megmondani, mármint azzal
az intelligenciával, ami azt tagadja. Köszönő viszonyban
sincsenek egymással. Amit az ateista nem hisz, az a saját szabadon
választott tudatlanságának a tükörképe.
Mi
a
dilettantizmus csúcsa? Amikor
valakinek a zsenialitása takarja el szemei elől saját
dilettantizmusát. Ilyen
értelemben az ateisták zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, egy
józan gondolkodónak ezt nem is illik megkérdőjelezni.
Nem
az Isten létezését kell bizonyítani, hanem az emberben lévő nem
titkolt ellenszenvre rámutatni, az máris megmagyarázza az ateista
istenhitének a hiányát.
- A 2. rész következik