szegénység - áldás vagy átok?
„A Bibliában a szegénység és a nincstelenség nem az áldás között szerepel, hanem az átok között.” / Pénzzel könnyebb hinni – Németh Sándor válaszol, YouTube video/
Megjegyzés:
Az újszövetségben az Istentől jövő gazdagság sohasem
fizikai, hanem szellemi értelemben szerepel:
(vö.
Róma 9:23; 1Kor 1:5; 2Kor 8,2,9; 9:11; Kol 2:2, Jak 2:5)
Ezzel
összhangban nincsen rá példa, hogy az USZ-ben Isten bárkit is
fizikai értelemben gazdaggá, vagyonossá, jómódúvá tett volna.
Fölteszi
a szónoki kérdést a Hit Gyülekezetet védő önjelölt szónok,
hogy miből táplálkozik a N. S. felé irányuló bírálat? Talán
a becsapottság rosszul értelmezett érzéséből, melyektől
némelyek nem tudnak megszabadulni? Vagy egy társaságban imponálni
akar valaki a többieknek, azért bírálgatja az éppen kiszemelt
célpontot?!
Ha ott /a Hit Gyülekezetben/ találja meg valaki a
lelki békéjét, miért ítélné meg őt bárki.. Ők ott élik meg
a katarzist, és az abból számukra fakadó megtisztulást. Persze
egy pszichiáter nyilván kényszerzubbonyt adna mindenkire, aki ott
rángatózik, de mivel neki nincs kenete, nem is érthet meg semmit
az egészből.
A
választ a Biblia adja meg, aki ahhoz ragaszkodik, az látni akarja a
különbséget az igaz és a hamis között, és ez utóbbitól
felsőbb utasításra el is akarja határolni magát. /Vö.
Luk 12:57; 1Kor 5:13)
Most
nézzük azt a N. S-féle tételt, mely szerint szegénység és átok
összefügg a Bibliában. Ha ez igaz volna, akkor minden szegény
átok alatt lett volna, gyakorlatilag a szegénység Isten átkának
a megnyilvánulása lenne, ami teljesen abszurd gondolat. Hogy ezt N.
S. így kihangsúlyozza, ezzel kifejezett célja van, de ez a cél
nem egyezik Isten kinyilatkoztatott igazságával.
Mit
tenne N.S az újvilágban? Nyilván palotát építene magának. Erre
abból következtethetünk, amit a jelenlegi világban felépített
magának, amiben jól érzi magát.
A
következő információk az ő legszűkebb köreiből származnak
„Németh
Sándor a Club Tihanyban is több polgári fogásra tanított
bennünket. Megmutatta, hogyan kell élni. Többször elmondta, hogy
zakóban járjunk (aki pulóvert hord, azt mind utálja az Úr).
Szellemileg
sem mindegy, milyen holmit hordunk. Pierre Cardin szerinte okkult. A
Boss-öltönyöket sokan elégették, mert Németh Sándor szerint
kényszermunkával állították elő.
(A
Hetek című
gyülekezeti
újság számait is el kellett volna égetni, mert klasszikus
rabszolgamunkával készült). A vezető
lelkész
azonban túljárt az ördög eszén: ő
nem
égette el az öltönyét, csak kivágta a „Boss” címkét. Ezzel
megoldotta a kényszermunka problémáját: később
ezzel a zakóval suhintgatta a hívőket.
Címke nélkül már jól közvetítette a ruha a Szentlélek
kenetét.A rabszolga démonok a címkével együtt távoztak.
Megjegyzés:
Rögtön szembeötlik, hogy ha embereket sem lehet félrevezetni,
akik észreveszik ha valaki kétszínű, hamis módon él, akkor
Istent hogyan lehetne?
Nekünk
kicsit sokba került ez a rengeteg hasznos ismeret. A Club Tihanyban
töltött három nap a résztvevők
többségének hónapokra felbillentette a családi költségvetését.
Viszont azt a látszatot keltette, mintha a Hit Gyülekezete nagyon
gazdag lenne. A kívülállók többsége így is gondolta, noha ez
egyáltalán nem volt igaz.
Megjegyzés:
N.S. - mint látjuk -, példamutatásával tanította a híveit, de
ez nekik komoly anyagi áldozattal járt. A tanulópénzt meg kellett
fizetniük.
Németh
Sándor és a gyülekezet valóban gazdag volt, mivel a hívők
elképesztő
mennyiségű
pénzt
fizettek be. De a tagok többsége—kivéve néhány sikeres
nagyvállalkozót — nagyon csóró volt. Feleslegüket a
gyülekezetnek adták. Németh Sándor saját életszínvonalát
állította mintának, melynek mindenki igyekezett megfelelni.
Megjegyzés:
Inkább
arról beszélhetünk,
hogy N. S. egyszerűen kicsalta a hívők pénzét. És nem a
felesleget, hanem a megélhetésük vagyonkáját. Ezért sokkal
súlyosabb
a bűn, amit elkövetett!
Ennek
látszatát azonban iszonyatos áldozatok árán produkálta a
gyülekezet tagsága. Egy része csak úgy volt rá képes, hogy
ebben is utánozta a vezető
lelkészt:
a költségek fedezetére megfejték
az alájuk tartozó hívőket.
Megjegyzés:
„Úgy
hogy példaképekké lettetek Maczedóniában és Akhájában minden
hívőre nézve.”
(1Thess 1:7) Bizonyára nem a Hit gyülekezet vezetőiről beszélt
az apostol!
Ez
némelyeket megtévesztett, azt hitték, hogy ide valóban gazdagok
járnak. Ám a tipikus gyülekezeti tag csak a külsőségekben
mutatta, hogy áldott ember. Aki nem tudta anyagiakban
demonstrálni,hogy áldás alatt van, nem tartották jó
kereszténynek.
Megjegyzés:
Leginkább önmagukat tévesztették meg azzal, hogy egy nem létező
szellemi jólétből fakadó anyagi javakban való dúskálást
játszottak meg.
Isten
akit szeret, azt anyagilag is megáldja—szólt a tanítás. Ebből
is látszik, hogy közöttünk van az Úr. Akin nem látszik az
anyagi áldás, azzal valami baj van. Ezért mindenki igyekezett
mutatni, hogy Ábrahám áldása van az életén.
Megjegyzés:
Na
és hol van pl a sareptai özvegyasszony (vö. 1Kir 17:12), vagy
Mária példája, akik szegények
voltak?! Vagy a jeruzsálemi keresztény gyülekezet szegényei
(vö. Róma 15:26)? Azokon milyen átok volt a N. S. szerint - ha már
a szegénység
és az átok
összefügg!? Hogy lehetett Mária áldott szegény
létére, és nem inkább
átok alatt
lévő?! (Vö. Luk 1:28; 2:24) És a szmirnabeli szegények
hogy lehettek átokkal sújtottak,
ha szellemileg gazdagok
voltak?! (vö. Jel 2:9)
A
tagok ezzel néha még egymást is megtévesztették: mindenki azt
hitte, csak neki vannak anyagi problémái, a többieknek nincsenek.
Iványi Gábor mesélte egyszer, hogy valaki a börtönből
üzente, látogassa meg. A börtönmisszió során kiderült, hogy az
illető
a
Hit Gyülekezetébe járt, és rablásért került börtönbe.
Mint
elmondta, azért lopott, mert lépést akart tartani a gyülekezeti
színvonallal. Nem tudott másképp megfelelni az elvárásoknak,
csak így tudta bemutatni, hogy ő
is
áldott ember. Ez a kényszerérzés börtönbe juttatta: lopni járt,
hogy az áldás látszatát fenntartsa. Azért alakult ki az
egyenruhaszerű
hites
viselet is, mert azt a többség tudta produkálni, és elfedte a
meglevő
különbségeket.
Megjegyzés:
Jézus szegénységgel mutatott jó példát (vö. 2 Kor 8:9), N.S.
meg gazdagsággal rosszat. Az áldás látszatát így tartotta fenn,
hogy őt mennyire megáldotta az Isten. Holott N. S. magát áldott
gazdagnak mutatván valójában a szegénységi bizonyítványát
hirdette mindazoknak, akik tisztában voltak az igazsággal! (vö.
Jel 3:17) Mint pl. a könyv írója is.
A
változatos, egyéni ízléshez szükséges pénzt a hívők
befizették a gyülekezetnek. A tipikus gyülekezeti tagnak volt egy
öltönye, a feleségének— két variációra alkalmas—„gyülis”
ruhája, amelyben (csinosan) megjelentek az összejöveteleken. Volt
egy közel húszéves — lehetőleg
nagy méretű
—
nyugati autójuk, amellyel demonstrálták, hogy Isten áldása van
rajtuk. Azt már senki nem látta, hogy albérletben laknak, az
utolsó két hétben pedig nincs mit enniük (reggel viszont
megvallották hittel, hogy „áldott az én sütőtekenőm,
áldott az én bevásárlókosaram”).
Megjegyzés:
Hogy hogy ezt N. S. nem vette észre? Akkor miféle kenet volt
rajta? (vö. 1Ján 2:20)
Annak
volt, aki sokat hozott otthonról. A szülők
érdemei azonban a familiáris démonok miatt elhomályosultak. A
hívők
az anyagi életet többnyire végzetszerűnek
tekintették, amely nem a saját erőfeszítéseik,
hanem természetfölötti akarat függvénye. Azért fizették
szorgalmasan a tizedet, és adakoztak bőségesen,
mert a prédikációk szerint ez az anyagi felemelkedés útja. A
gyülekezet tagjait arra tanították, hogy az anyagi életben is a
szellemi tényezők
a döntőek.
Ütötték, vágták az ördögöt a szegénység miatt (meg van
írva, hogy az ördög a tolvaj). Pedig néha csak el kellett volna
menni dolgozni.
Megjegyzés:
„Az anyagi felemelkedés útja”-féle
megfogalmazás hamis képzetet kelt, hiszen még az apostolok sem
ismerték ezt az utat, pedig ők aztán közel álltak Krisztushoz és
az ő útján jártak. S ha őket nem vezette Krisztus az anyagi
felemelkedés útjára, az átlaghívőket miért tenné?
De
nehézségei másoknak is voltak.A gyülekezetben néha azt mondták:
akinek nincs elég pénze, nem imádkozik eleget. Nem törte meg az
átkokat. Esetleg bűnben
él. A kereszténység áldás, a hívőknek
sikerorientáltnak kell lenniük.
A
szegénység átok, amit a bűn
okoz. A szűkölködés—szellemi
törvények alapján — Isten jogos büntetése.
Ezért
a Hit Gyülekezete tagjai a szegényeket általában megvetették (a
gyülekezeten belül is).
Megjegyzés:
A szegények megvetése teljesen antikrisztusi cselekedet. Ezzel
ellentétesen, a szegények megsegítése teljesen krisztusi. (vö.
1Ján 3:17-18) A Hit Gyülekezetben pont fordítva van, mint ahogy
volt az I. századi ősgyülekezetben.
Ha
valaki anyagilag bajba jutott, azt a „testvért” kerülték, mint
a leprást (nehogy átragassza az átkot). Az elesettek iránti
érzéketlenség teológiai magyarázatokra épült: mi nem
egyenlíthetjük ki az Isten által létrehozott különbségeket.
Noha emögött alapvetően
Németh Sándor önző
és
zsugori természete állt. Nem szeretett adni (csak kapni). Fel sem
tűnt
senkinek, hogy ez mennyire antikrisztusi vonás.
Megjegyzés:
„Az
Isten által létrehozott különbségek”
anyagi tekintetben teljesen tévútnak mondhatók, mert az Isten a
keresztény gyülekezetben nem hoz létre ilyen természetű
különbségeket. Szellemi tekintetben is csak az szegényedik el,
aki elhanyagolja a szellemi dolgokat. (vö. Jel 2:5)
Ha
a hívőket
kár érte, keresték: milyen katolikus ünnep van (hol jött be az
ördög?). Ha valaki összetört egy kölcsönkért autót, azt
valamilyen „szűzmáriás”
évforduló okozta (a sofőr
nem tehet róla).
Megjegyzés:
Az ördög pont ott jött be, ahol nem is számítottak rá, a saját
tévelygéseiken át, mert hagyták magukat félrevezetni. Sőt, még
maguk is tettek hozzá
saját tévelygéseikhez!
A
hívok
soha nem vették tudomásul a pillanatnyi állapotot,amelyben éltek.
Hit által mindig az eljövendő
áldásra
tekintettek (amellyel Németh Sándor biztatta őket).
Ennek csupán egy feltétele
volt:
adjanak Istennek, mert a jókedvű
adakozót
szereti az Isten.
Megjegyzés:
Az adakozásnak ezzel a szemléletével Istent nyerészkedésre
kívánták felhasználni, nem gondolva arra, hogy Isten előtt
utálatos
dolog a nyerészkedés (vö. Tit 1:7; 1Pét 5:2) Hanem a bőséges
adakozás a szegények megsegítésén keresztül történik, amit
Isten megjutalmaz. (vö. Péld 19:17; 22:9) Ennek helyes indítéka
az őszinte szeretet, az együttérzés, nem pedig a meggazdagodás
vágya, amelyet N. S. bennük hamisan élesztgetett.
Az
emberek szerették próbára tenni Istent: gyakran minden pénzüket
a kosárba dobták. Az én tapasztalatom az, hogy mindig a
túladakozás hiányzott a hó végén. A hívők
sok esetben nem szabadságból adtak.
Olyan erővel
biztatták őket,
hogy úgy érezték: ha kevesebbet adnak, ellenállnak a
Szentléleknek.
Megjegyzés:
Németh
Sándornak kellett volna ellenállni, nem a Szentléleknek. Annak az
anyagias szellemnek, amely uralta az egész gyülekezetet.
Ha
másra nem is, de adakozásra megtanították a gyülekezet tagjait.
A Hit Gyülekezetében ritkán hallatszott pénzcsörgés. Aprót
taxisnak ad az ember, de Istennek nem. Neki „kövér marhát”
illik áldozni.
Megjegyzés:
Hogy
mennyire hamis volt ez a szemlélet, bizonyítja ezt az is, hogy a
szegénynek kevés adakozása is felér egy kövér marhával, lásd
az özvegy asszony két fillérjét, vagy Mária áldozatát. (vö.
3Móz 12:8) Isten többre becsüli a helyes indítékból adott
„keveset”, mint a helytelen indítékból adott „sokat”.
Ha
a színpadon erősödött
a biztatás, a kosárba röpködtek az ötezres és tízezres bankók.
Ezres alatt nem illett adni. Egy sima gyűjtéskor
másfél–kétmillió forint is összejött.
Megjegyzés:
Az adási kényszer pont az indítékok tisztaságát árnyékolta
be.
A
Hit Gyülekezete a kívülállók számára mindig pénzügyi rejtély
volt. Nem értették, honnan vannak a százmilliók a „hit-birodalom”
kiépítéséhez. Általában a háttérben meghúzódó külföldi
adományokat kutatták. De Németh Sándor a külföldi misszióknak
ellenállt: ez nem annyira acélos jelleméből,
mint inkább összeférhetetlen természetéből
következett. Bármilyen nemzetközi szervezethez való csatlakozás
szabályok és elvárások korlátai közé szorította volna. Ő
ilyet
soha nem tűrt.
A gyülekezet bevételein sem szándékozott osztozkodni senkivel.
Ezért nem fogadott el akkora külföldi adományokat, amelyek
kötelezettségeket róttak volna rá.
Megjegyzés:
A legkisebb gonddal a legnagyobb mértékben megcsapolni a
gyülekezetet, ez gonosz gondolkodásra vall, és hamis
értékítéletre.
Egy
másik lehetséges megfejtés pénzmosásra gyanakodott, és
gazdasági maffia tevékenységét feltételezte. Simicska
Lajos—önmagából kiindulva — joggal sejthetett ilyesmit, de a
gyülekezet ügyeskedői
e téren meg sem közelítették az ő
zsenialitását.
A
pénz nagy része nem ebből
származott. A Hit Gyülekezete pénzügyi sikerei— a
Mária-kultuszt magasan túlszárnyaló—Németh Sándor kultuszra,
valamint a „bővölködésbe
vetett hit” elnevezésű
pilótajátékra
épültek.
Ennek
lényege az, hogy minél
többet adakozol, annál gazdagabb leszel.
„Aki bőven
vet, az bőven
is arat” — mondta Pál apostol. Ha mégis szegény maradtál, nem
adtál eleget. Még többet kell adnod.
Megjegyzés:
Teljesen hamis a szegénységnek és a gazdagságnak ez a
felvezetése, hiszen az Isten szelleme az egyenlőséget
munkálja, nem pedig a meggazdagodás vágyát:
„Mert
nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, nektek pedig nyomorúságtok
[legyen], hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti
bőségetek [pótolja] amazoknak fogyatkozását;
Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy
[így]
egyenlőség legyen;
Amint
megvan írva: aki sokat [szedett], nem volt többje; és aki keveset,
nem volt kevesebbje.” (2kor
8:13-15)
Szükség
szerinti elosztásban részesültek, ez a minta, és nem a
meggazdagodás, és nem az elszegényedés:
„És
jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták
azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.”
(Apcsel
2:45) 4,35
Ha
pénzedet az Úr munkájára adod, akkor az Úr megáld. Nem azért,
mert szeret, hanem azért, mert annyit adtál. Korrekt a mennyei
elszámolás: ha többet adsz, többet kapsz vissza.
Az
adás törvényeit úgy állították be, mintha Isten automata
lenne. Isten nem szuverén módon dönt, kinek mennyit ad. Szellemi
törvényszerűségek
működnek:
ha (sokat) adtál, a többi jön magától. Ha nem adsz, szegény
leszel (átok alá kerülsz).
Megjegyzés:
Minden esetben az indíték
a döntő, és nem az adakozás mennyisége, hanem a minősége.
Már
Ábel áldozatánál megfigyelhető, hogy a hit
általi adakozás,
amit az ember a szíve
tálcáján kínál az Istennek, az kedves és elfogadható előtte,
és az többet ér bármennyi áldozatnál, amit kényszerűségből
ad az ember.
„Ábel
a
hittől vezettetve mutatott
be értékesebb áldozatot, mint Kain”
(Zsid 11:4, katolikus ford.) Vagyis a kimutatott hit tette méltóbbá
az áldozatot, amely annak bemutatását megelőzte.
A bibliai szöveget
legalább kétféle módon lehet érteni: az egyik esetben az áldozat
méltóbbságát Káin áldozatához mérhetjük, vagyis a
bárányáldozat méltóbb volt a gyümölcsáldozatnál. Tehát
Ábelnek volt hite, ezért áldozott bárányt és nem egyebet /annál
kisebb értékűt/.
A másik
megközelítés szerint az áldozatát azért értékelte nagyobbra
Isten, mert azt hittel, hitből, hit által áldozta. Vajon melyik
értelmezés a biblikusabb?
Ha a szöveg annyit
mondana csupán, Ábel értékesebb áldozatot mutatott be, akkor a
hangsúly az áldozat tárgyán lenne, tehát a bárányon
magán. Így az értéket a bárány jelentené, a kevésbé
értékeset a föld gyümölcse. De mivel úgy olvassuk: „hittől
vezettettve”, ezért a hangsúly a hiten van, mint értéken, és
nem a bárányon, mint önmagában való értéken.
Adni
a gyülekezetben kellett, az áldás a gyülekezeten kívülről
érkezett. A pénzt Németh Sándornak kellett adni, de a
többszörösét (melyet megígért) nem neki kellett visszafizetnie.
Az Isten feladata volt: az „aratást” neki kellett biztosítani
(álljon jót magáért, ha akar).
Megjegyzés:
Az a kijelentés mindent elárul, hogy „A
pénzt Németh Sándornak kellett adni,”,
tehát az Isten személyének a beiktatása csupán egy ürügy volt,
méghozzá abból a célból, hogy minél több pénzt gerjesszen N.
S. a gyülekezet részéről, amelyet ő maga csapolt meg, ill. a
hozzá közel állók.
A
legnagyobb bajban Németh Sándor alkalmazottai voltak. Vethettek
akármennyit, az aratás soha nem jött el (hacsak bele nem sarlóztak
a vezető
lelkész
„gabonájába”). Németh Sándor ennél jobb üzletet keresve sem
találhatott volna: nála
kell befizetni, de a kifizetés másik kasszánál van.
Ezért biztatott mindenkit, hogy minél többet fizessen be, Isten
majd megáldja. Ha nem jött be, ne rajta kérjék számon, hanem a
Biblián. Esetleg próbálkozzanak még több befizetéssel.
Megjegyzés:
Vajon miért nem jött el az aratás? Mert Isten ehhez a hamis
ügylethez nem
adta a hozzájárulását, nem adta az áldását, és ezt a
gyülekezet józan tagjainak észre kellett volna vennie. Hogy a
könyv írója
észrevette és szóvá tette, mutatja, hogy ha legalábbis,
de utólag képes józanul látni és a bibliai igazság fényében
megítélni a dolgokat.
Az
adás szellemi törvénye a vezető
lelkész
tanításában úgy nézett ki, hogy „minél többet adsz Németh
Sándornak, annál több lesz neked” (megáld az Isten). Ha neki
adunk, magunkkal teszünk jót. Hogyan áldana meg bennünket Isten,
ha ő
nem
lenne? Mi csak akkor kapunk, ha ő
áldott
lesz. Az ő
bevételeit
kellett maximalizálnunk, hogy áldottak lehessünk. Mindezt értünk
tette (még szerencse, hogy a pénzt elfogadta).
Megjegyzés:
Hogy a filozófia jól meg volt szerkesztve, abból is látható,
ahogyan N. S. személye be volt építve az adakozásból fakadó /az
adakozás alapján elvárható/ áldások elnyerésébe. Ne hogy
valaki is megütközzön azon, hogy N. S. személye miért egy
sarkalatos pontja a mindenkitől elvárható adakozásnak. Sőt, még
a gyülekezet hálás is lehetett N. S.-nak, hogy vállalta ezt a
szerepet, vagyis hogy általa, az ő nagylelkű közreműködése
által gazdagodhat a gyülekezet. Tehát egy jól megszerkesztett,
profi módon kivitelezett átverésről van szó, ahol a kiegészítő
részletek is rafináltan ki vannak faragva.
Németh
Sándor úgy tartotta, hogy a Hit Gyülekezete az ő
szolgálatából
jött létre, ezért azt gondolta: leghelyesebb, ha az adományok
fölött is maga rendelkezik. Isten
őt
hívta el, akár Mózest.
Mint mondta: a
szellemi növekedés az ő
karizmájára
épül. Ezért minden anyagi áldás, melyet ez a karizma megterem,
őt
illeti.
Megjegyzés:
Ha Isten /vagy Krisztus/ hívta volna el, adott is volna hozzá
szellemi bölcsességet, hogy az elhívásához méltó lehessen (vö.
2Móz 31:3; 5Móz 34:9; Zsolt 51:8; 2Pét 3:15),
és helyesen tudja megítélni az anyagiakkal való dolgokat is.
Hiszen a szellemi bölcsesség megléte alapvető fontosságú az
Isten dolgait igazgatóknál. (vö. Apcsel 6:3). Ha pedig a Hit
Gyülekezet híres a benne fellelhető karizmákról, hogy hogy pont
a vezetője van híjában a bölcsesség
beszédének
karizmájában (vö. 1Kor 12:8)? Hiszen a szegénységet
mint
állapotot az átokra
visszavezetni minden, csak nem a bölcsesség beszéde, sokkal inkább
az ostobaságé!
Pál
apostol szolgálatából is jött létre gyülekezet, de ő nem úgy
vélekedett, hogy a növekedés az ő karizmájára épülne, hanem
aki adja a karizmát, arra! Tehát az adakozásból befolyt összeg
is, mint Isten tulajdona használandó fel, Isten igaz imádatának
minél szélesebb körű támogatására, és nem némely vagyon
orientált ember személyi kultuszának támogatására. Mert az erre
irányuló bölcsesség „földi
testi és ördögi.” (Jak
3:15) Hogy a gyülekezet mégis ezt a bölcsességet szolgálta ki,
annak kiszolgálásában maga is vétkes.
Aki
a szellemieket vetette, annak kell az anyagiakat aratnia. Ezért a
működési
költségeken felüli bevételekkel (tízmilliókkal havonta)
szabadon rendelkezett. Emiatt volt olyan intenzív az adakozásra
való felhívás: a kiadásokon túli bevétel Németh Sándor tiszta
haszna volt. Azzal a pénzzel azt csinált, amit akart. Senki nem is
tudta, mi lett annak az összegnek a sorsa.
Megjegyzés:
Na és a jó magot ki vetette az Isten szántóföldjébe,
ha nem Krisztus? Egy gyülekezeti vezető legfeljebb megkapálhatja
ezt a magot, hogy annak kikelése minél sikeresebb lehessen. De az
anyagi javaknak a learatása saját céljaira a saját szőlőben
való kapálást jelenti. Ez esetben a gyülekezete sem Istené,
hanem a sajátja, és az általuk befolyt összeg is hasonlóképpen.
Ilyen alapon viszont a gyülekezetnek nincs is semmilyen köze
Istenhez, sem a gyülekezet vezetőjének.
Amúgy meg Krisztus
gyülekezetének sosem volt egyszemélyes vezetője (mint N. S. vagy
a r. katolikusok pápája), hanem egyszerre több vezető is volt,
akik egymással összhangban működtek a gyülekezet javára. (vö.
Apcsel 15:2, 22; Zsid 13:7, 17, 24; 1Pét 5:1) Aztán hogy N. S.
„tiszta” haszna bibliai szempontból tisztának-e vagy
tisztátalannak számít, az teljesen egyértelmű!
A
gyülekezet tagjai emellett elfogadták azt a bibliai igazságot,
hogy „akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek”.
Ne állami költségvetési támogatásból tartsák fenn magukat.
Ne
olyanok
pénzén élősködjenek,
akik nem hisznek, vagy nem tagjai a gyülekezetnek.
Megjegyzés:
Fentebbi ige 1Kor 9:14-ben található. Ezt megelőzően olvashatjuk:
„akik
az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el
részüket”.
Itt az ő
részükről
beszél, amit kaptak Istentől nem pedig amit Istentől
vettek el
– ami óriási különbség!
Továbbá
az is le van írva: „Meglássátok,
hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való
bővölködésben van az embernek az ő élete.” (Luk
12:15)
Na és van különbség aközött, hogy az
evangéliumból
élni, meg a vagyonnal való bővölködésből
élni? Róma 15:13 a reménységben
való
bővölködésről beszél, nem pedig a
vagyonban
való bővölködésről, hogy abban bővölködjünk. Különösen
nem az olyan vagyonban való bővölködésről, amelyet a
gyülekezettől vesz el az ember, de olyan cseles/fondorlatos módon,
hogy azt Isten számára prédikálja ki, azután meg annak a zsírját
lefölözi a maga számára.
Vagy nem szellemi
gyarapodásról beszél az írás?! (vö. 1Kor 14:12; 2Kor 8:7,9; Fil
1:9; Kol 2:7; 1Thes 3:12; 4:1, 10) Pál éppenséggel tudott
bővölködni, na de ennyire? (vö. Fil 4:2, 18)
Pál
apostol a korinthusiaknak írt levelében azt mondja: „kicsoda
katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt,
és nem eszik annak gyümölcséből?”
Aki a szellemi értékeket veti, az anyagi értékeket aratja.
Megjegyzés:
Itt az van, hogy ehet belőle, nem pedig az, hogy elteheti azt a maga
számára. És katonáskodásról
van szó, nem pedig anyagi tobzódásról
a Gazda pénzén!
(Más
kérdés, hogy Korinthusban nem a dúsgazdag prédikátorok zsebelték
be a szegény hívőktől
a pénzt, hanem fordítva. A gazdag kikötőváros
módos polgárai adtak a már-már éhező
evangélistáknak.)
Megjegyzés:
A már-már éhező evangélisták nyilván nem voltak olyan ügyesek,
pontosabban olyan ügyeskedők, mint N. S.
Később
a motívumok megváltoztak: a hívők
pilótajátékot játszottak Istennel. Azért adtak, hogy minél
többet kapjanak. Németh Sándor erre biztatta oket
(jól jár mindenki). Az adásban úgy hittek a hívők,
mint Tribuszernénak a befizetők.
A szegény emberek hinni akarnak, a bővölködés
evangéliuma pedig könnyű
és
gyors kitörési lehetőséget
kínált nekik.
Megjegyzés:
A „bővölködés evangéliuma” N. S. módra. Nos, ez az az
evangélium, amit a Biblia nem ismer!
Azt
elfelejtették megmondani nekik, hogy a dolog nem ennyire egyszerű.
Jézus azt mondta a farizeusoknak, hogy „megadjátok a tizedet, de
elhagyjátok, ami nehezebb a törvényben: az igazságot, az
ítéletet és az irgalmat”.
AClub
Tihanyban is a szegények fizettek, a vezető
lelkésznek
ingyen volt minden (ez teljesen bibliai: „akinek van, annak
adatik,akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van”).
Megjegyzés:
„és
azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem
azok, hanem a Sátán
zsinagógája.”
(Jel 2:9) Pl. a Club Tihany, ahol magukat szellemi zsidóknak
tartják, különben meg a Sátán zsinagógája, ahol a szegényeket
kifosztják, de ugyanakkor Istent meg meglopják, hiszen amit a
szegények adnak Istennek, az maguk teszik zsebre. Ha pedig a szegény
szegény, vessen magára. Ha nincs neki, attól elvétetik az is,
amije van. Elveszi a N. Sándor. Elvégre a szegénység és az átok
összefügg. Mekkora csaló ez a N. S. ezzel a hamis filozófiával!
Németh
Sándor szobájában virágok, gyümölcsös tálak, sütemények
sorakoztak, néha
királyi
lakomák voltak. Mindent a hívők
fizettek. A rendezvény végén mindenki üres zsebbel, a többség
adóssággal ment haza (aki megtehette, a költségeit ráterhelte a
helyi gyülekezet otthon maradt tagjaira).
A
Club Tihanyra sokaknak ráment a gatyája, de „szellemi áldást”
kaptak (ha mást nem, akkor nem szúrták le őket,
hogy nem jelentek meg). Egy embert azonban anyagilag is megáldott az
Úr. Németh Sándor a háromnapos hakni végén 600 ezer forintot
vágott zsebre a hívők
által befizetett összegből.
Ekkora gázsi járt a szolgálatáért, melynek üzenete legtöbbször
a helyszínen állt össze. A szónok rendszerint arról beszélt,
ami éppen eszébe jutott. Ezt hívták a Szentlélek vezetésének.
Megjegyzés:
Ez ugyanaz a lélek, amelyik földre dönti és a földön rángatja
a karizmatikusokat. Ezt nevezik ők szent nevetésnek. Anno a r. k.
inkvizíciót is szentnek nevezték, de attól még ördögi
volt
a javából!
A
Hit Gyülekezete egyik jelentős
bevételi forrása a tized volt (ezen felül tartották nyilván az
istentiszteleti gyűjtést,
illetve az adományt). A hívők
fizetésük (és minden jövedelmük) 10 százalékát befizették a
gyülekezetnek. A tizedet úgy fizették a tagok, hogy név nélküli
— 1/10 feliratú — borítékban becsúsztatták egy presbiter
(leginkább Petrőcz
Levente) zsebébe az összeget.
Petrőcz
Levente zsebei állandóan tömve voltak borítékokkal. Ha valamire
pénz kellett, akkor mint egy rossz vidéki csapos, összeöntögette
a borítékok tartalmát.A tagok a befizetett pénzről
átvételi elismervényt (vagy bármiféle bizonylatot) nem kaptak. A
gyülekezet ezeket az összegeket nem könyvelte.
Megjegyzés:
Tipikus maffia-módszer, zsebre dolgozni és semmiről semmiféle
könyvelést nem vezetni.
Ha
ebből
bármit dokumentáltak, akkor az tetszőleges
volt (hiszen a pénz átvételéről
bizonylatot nem adtak). Annyit könyvelhettek el (ha volt ilyen),
amennyit akartak, mivel a pénznek
semmiféle
nyoma nem volt. Ilyen jellegű
bevételek—a
Hit Gyülekezetében fizetett tizeden kívül — csak a
prostitúcióból, a kábítószer kereskedelemből
és az illegális fegyverkereskedelemből
származnak.
Tizedet
szinte mindenki fizetett. Legalább 15 ezer ember minden hónapban
letette havi jövedelmének tíz százalékát. Fizettek esőben,
hóban, napsütésben. A befizetés semmiféle feltételhez nem
kötődött.
Anyagi befektetés és kockázat nélkül, havonta ekkora biztos
bevétel a Hit Gyülekezetén kívül nem keletkezett ebben az
országban (kivéve a történelmi egyházak örökjáradék címen
kapott milliárdos nagyságrendu
jövedelmét,
melyet az állam—egész pontosan:Horn Gyula—segítségével
vettek ki a zsebünkből.
Németh Sándor ezt maga intézte).
A
gyülekezet vezetői
a tizedről
mindig azt mondták, nem kötelező.
Ez így is volt. Papíron senki nem tartotta nyilván, ki fizetett,
ki nem. A vidéki pásztorok és a házicsoportvezetok
azonban időnként
feladatul kapták, nézzenek utána, ki nem fizet. Németh Sándor
ilyenkor kiadta a vezetőknek,
hogy tanítsanak a tizedről.
Ennek
lényege az volt, hogy az anyagi áldás forrása az, ha megadjuk
Istennek, ami neki jár. Aki ezt elmulasztja, átok alá kerül.
Németh Sándor Malakiás próféta nyomán azt tanította: aki nem
fizet tizedet, az meglopja Istent.
Megjegyzés:
És aki meg az Istennek szánt adományokból kiskirályként él,
dőzsöl és elnézi a mellette szűkölködők
ínségét,
az nem lopja meg az Istent? Na és miért hozza fel a mózesi törvény
tizedről szóló passzusát? Mert ha az kötelező, akkor az összes
613 törvény is kötelező érvényű, és akkor nem hit által
üdvözülünk, hanem cselekedetek által. Vagy ennyire baleknak néz
mindenkit N. S.?!
Ezért
nem kellett kötelezővé
tenni, vagy adminisztratív úton ellenorizni
a hívőket.
Lelkiismereti okból önként és dalolva fizették a tizedet (az
APEH boldog lenne, ha ilyen százalékban hajtaná be az adót).
A
hívőknek
már akkor bűntudatuk
volt, ha a jövedelmükből
nem a tizedet fizették be először,
mert meg van írva: „az első
zsengéből
tiszteld az Urat”. Nem illett Istennek azt adni, ami megmaradt.
Megjegyzés:
Nyilván az ember félreteszi azt az összeget, amelyet a gyülekezet,
ill. az igaz imádat előmozdítására szán. De az is igaz, ha
látja, hogy a pénzt nem arra költik, amire szánják, akkor nem
feltétlenül szükséges neki adnia, mert Krisztus egyházadót
nem vezetett be
a keresztény gyülekezetben.
A gyülekezet vezetői pont abból
tudnák meg, hogy valamit nem jól csinálnak, ha a gyülekezet
visszajelzés gyanánt elapasztja az anyagi forrásokat. De ha ész
nélkül fizetnek, még azon az áron is, hogy ők maguk
szűkölködnek,
akkor meg vannak vezetve, ki vannak zsákmányolva, miközben a
meggazdagodáson jár az eszük. Akkor egy hamis ideológia tevékeny
részesei lettek, hiszen a felettük dőzsölőket
szolgálják ki önként és dalolva.
Egyszer
a feleségemet nagyon leszúrtam, mert egy ötszáz forintos bevétele
után nem fizette be az ötvenforintnyi tizedet. „Átok alá akarsz
vinni bennünket? — kérdeztem. — Azt akarod, hogy éhezzünk?”
Megjegyzés:
Nyilvánvalóan látszik, hogy a tudatlan, nem kellően felvilágosult
embert gúzsba lehet kötni. Anániás és Szafira példájából
látható (vö. Apcsel 5:1-10), hogy nem az a baj, ha valaki megtart
valamit magának, hanem az, ha az Istennek szánt dolgokból tesz
félre magának. Ákán is lopott az Istennek szentelt dolgokból
(vö. Józsué 7:1), és amikor N. S. az Istennek verbuvált anyagi
javakból a maga anyagi felettébb való jólétét
biztosítja magának, ugyanezt teszi.
Egyes
keresztény irányzatok szerint a tized fizetése az újszövetségben
nem bibliai. A hívők
azonban annyit adakozhatnak,amennyit akarnak. Ebbe belefér az is,
hogy aki tizedet akar fizetni, fizessen
tizedet.
Neki ez az adománya.
Megjegyzés:
Nem a tized fizetése nem bibliai, hanem a tized kötelező
elvárása
a keresztény gyülekezetben nem bibliai.
A
Hit Gyülekezetében elfogadtuk a tizedről
szóló tanítást. Nem sajnáltuk Istentől
a pénzt. De
nem
sajnáltuk Németh Sándortól sem. Arról viszont sokáig nem
tudtunk, hogy a pénzt—néhány bizalmi emberével—kizárólag ő
kezeli.
Nem sejtettük, hogy a magántulajdonaként bánik vele.
Elismertük,
hogy ő
a
szolgálati ajándék, de azt nem gondoltuk, hogy a Hit Gyülekezete
az ő
magánvállalkozása.
Azt hittük, a gyülekezet szükségeire adakozunk oly sokat. Nekünk
senki nem mondta, hogy a Németh család eredeti tőkefelhalmozását
finanszírozzuk.
Megjegyzés:
„Elfogadtuk... nem tudtunk... Nem sejtettük... elismertük,,, nem
gondoltuk... nekünk senki nem mondta... „ A szemet hunyás, meg a
szándékos vakság egy ugyanazon kategória. Ha az ember a saját
felkészületlensége miatt nem kontrollálja a körülötte lévők
cselekedetét, akkor könnyen megvezethetik. És ez a gyülekezet
egészére is vonatkozik.
Ha valaki azért nem
ad pénzt, mert látja, hogy hogyan bánnak azzal, akkor Isten
akarata szerint van az, ha nem finanszírozza a hamisságot. Az
önkéntes adakozás más, mint a kötelező adófizetés, amit az
államnak fizetünk, mert ott nem mi döntjük el, mire adunk és
mire nem. De az önkéntes adományba van beleszólási joga az
adományozónak, és nem feltétlenül kell adnia, ha látja, hogy
azt nem jól használják fel. Isten sem ad meg bizonyos dolgokat, ha
azt rossz célokra akarják felhasználni. (Vö. Jak 4:3) Nekünk
pedig Isten gondolkodásmódját kell elsajátítanunk. (vö. Máté
16:23, MBT. ford.)
Nem
hiszem, hogy Pál apostol ilyesmire gondolt a korinthusi levélben.
Információim szerint Jézus sem halmozott fel különösebben nagy
vagyont. Iskariotes Júdás volt az, aki elcsent a közös pénzből.
Megjegyzés:
Ezt teljesen jól látja az illető, és ezt mindenkinek észre
kellene vennie!
Arról
senkinek nem volt tudomása, hogy a tized mennyi lehet. Erről
Németh Sándornak és legfeljebb a Petrőcz
fiúknak lehettek sejtései (azért csak sejtései, mert nem biztos,
hogy a befolyt pénzt valaha is megszámolták). A gyülekezet volt
gazdasági igazgatójának becslései szerint — a költségek
kifizetése után — havonta 10- 15 millió forint maradt meg
tisztán a tizedből.
Az
összeg fölött kizárólag Németh Sándor rendelkezett. A vezető
lelkész
legalább évi 100-150 millió forintot szabadon és korlátlanul
felhasználhatott. Hogy mire költötte, senki nem tudja. őt
nem ellenőrizte
senki. Ezt még megkérdezni sem lehetett tőle.
Németh Sándornak—egy tisztes havi jövedelmet leszámítva —
ekkora összeggel kellene elszámolnia a gyülekezet tagjainak.
Hosszú évekre visszamenően.
A
pénz vidékről
is a szolgálati ajándék felé áramlott (ezért gátolták a helyi
gyülekezetek önállósodását, mert akkor ott maradt volna a
tized). Petrőcz
Levente (fő
tizedőr)
diszkréten felvilágosította a vidéki gyülekezetek vezetőit,
hogy a tizedről
semmiféle nyilvántartást
nem
kell vezetni. Nem lenne jó, ha valamelyik állami szerv megtudná,
mennyi a bevétel.
Nagyon
kell vigyázni, mert az ördög ravasz. Küldjék csak fel a pénzt
Budapestre, zsebből
a zsebbe. Ruff Tibi ehhez kifejlesztette az „apostolok lábai”
kezdetű
tanítást:
a jeruzsálemi őskeresztények
mindenüket eladták, és az apostolok lábaihoz tették. Az
apostolok pedig semmiféle elszámolással
nem
tartoztak senkinek a lábuk elé tett pénzzel. Németh Sándor és
Petrőcz
Levente pedig minimum apostolok. (Igaz, a hívők
nem a lábaikhoz tették a pénzt, hanem a zsebükbe csúsztatták.)
Hack Péter is osztotta ezt a teológiai véleményt.
Megjegyzés:
De az apostolok nem éltek kiskirályokként, és nem dúskáltak az
anyagi javakban, amelyet azért prédikáltak volna össze Istennek,
hogy azt megfejjék a maguk számára.
Egyszer
hallottam, hogy valamelyik testvér azt mesélte nagy hévvel: Németh
Sándor nem kap semmi pénzt, ő
hitből
él (csak az alkalmazottak olyanok, hogy élősködnek
Isten népén). Erre azt mondtam: „Nekem elég lenne annyiszor
százezer forint havonta, ahány milliót ő
eltesz
minden hónapban. Akkor nagyon gazdag ember lennék.”
Németh
Sándornak „hitbol”
van egy nagy háza Óbudán, úszómedencével. Azt állította, hogy
övé Európa legszebb kertje (ez azért erős
túlzás). Legalább 50 millió forintba került Camp David, a
balatoni nyaraló. Egyszer azzal dicsekedett, hogy hatalmas birtokai
vannak a Dunántúlon (kárpótlási jeggyel szerezte). Annyit
költhetett bármire, amennyit csak akart. Számolatlanul szórta a
pénzt, azt sem tudta, mi mennyibe kerül.
Megjegyzés:
Azt hogy N. S. mit és mennyit nyúlt le a maga számára, az
Istennél számon van tartva. És hogy ezek a dolgok nem éppen
puszta híresztelések, abból is tudható, amit a szegénységről
meg az átokról
tanít, hogy azok mennyire összefüggenek. Holott a valóságban
semennyire
nem függenek össze!
Hiszen az anyagi gazdagság sokszor jár együtt szellemi
szegénységgel – és fordítva. Nem véletlenül tanítja Jézus,
hogy „Könnyebb
a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten
országába bejutni”
(vö. Máté 19:24). És itt biztosan nem szellemi értelemben
gazdagokról
beszél!
Németh
Sándor szerint ezt kommunista hajlamú (irigy) emberek teszik szóvá.
Egy hívő
tisz
tában van azzal, hogy Isten hogyan tekint a szolgálati ajándékra:
mindezt meg akarja adni neki. Németh Sándor elérte a Hit
Gyülekezetében, hogy a
hívők
büszkék a vezető
lelkész
anyagi helyzetére.
Megjegyzés:
A karizmatikus hívők arra is büszkék, hogy bukfenceznek és
vihogva vonaglanak a földön, amíg a szellem őket végre el nem
engedi. És azután váltig állítják, hogy ezt Isten szent
szelleme művelte
velük. No comment!
Amikor
felvetődött:
számoljon el a hívők
által befizetett pénzzel, vidéki körútjain maguk a tagok kérték,
hogy ne tegye. Boldogan tapsoltak, amikor a vezető
lelkész
megmutatta: most is százezer forintos cipő
van
a lábán. Ilyenből
van neki hét.
Megjegyzés:
A pápának is a legfinomabb kecskebőr cipőket gyártják azok a
cipészek, akiknek fogalmuk nincs arról, hogy a pápának semmi köze
sincs Péter apostolhoz, és nem ülhetnek Péter trónján, hiszen
Péternek soha nem is volt trónja. A pápáknak ugyanúgy a mannon
az Istene, mint N. S.-nak, csak ez utóbbi még nem tudott annyit
összeharácsolni, mint a Vatikán az elmúlt évszázadok alatt. De
ugyanazon az úton jár, hogy magát az anyagi javakban
bővölködtesse.
Ami
az irigységet illeti: Piszter Emil — sütőipari
vállalkozó —egyszer saját pénzén, szabad idejében elutazott
Amerikába. Németh Sándor megtudta, s azonnal kijelentette: ez az
ember nem lesz presbiter a Hit Gyülekezetében.
Miután
Piszter Emil hazajött, a vezető
lelkész
durván letámadta a gyülekezet előtt,
hogy a rossz anyagi helyzetben levő
gyülekezeti
tagokat semmibe véve kérkedik azzal, mennyi pénze van. Ez
érzéketlenség.
Németh
Sándor évente többször járt — esetenként családostul —
Amerikában. Történetesen a „rossz anyagi helyzetben levő
hívők”
pénzén. Igaz, ő
nem
kérkedett ezzel: mindig titokban kellett tartani, hogy éppen hol
van. Izraelbe sem utazhatott senki, csak Németh Sándor
engedélyével.
Szabadságunkon
nem mertünk autót bérelni, mert az a vezeto
lelkész
privilégiuma volt. Ilyet egy mezei gyülekezeti tag nem engedhet
meg magának.
Megjegyzés:
Ahogy mondani szokták: Quod licet Iovi, non licet bovi! Amit szabad Jupiternek, nem szabad a
kisökörnek!
Németh
Sándor a maradék friss süteményt a tálcából mindig a
szemétkosárba öntötte. Ugyanazt kétszer nem tették az asztalra.
Megjegyzés:
Jézus azt a gyakorlatot mutatta be példaként, hogy összeszedette
az ételmaradékot. (vö. Ján 6:12)
A
vezető
lelkésznek
fogalma sem volt arról, hogy a gyülekezet tagjai hogyan élnek.
Némelyiknek meleg ételre sem jutott. Az meg sem fordult a fejében,
hogy Isten őt
ezeknek az embereknek a pénzéből
áldotta meg.
Megjegyzés:
A gyülekezet Istennek szánt pénzéből való meggazdagodást nem
lehet Isten áldásának nevezni. Hogy gondolhatja bárki is, hogy az
ilyen hamisságban Isten bárkinek is a partnere lenne?
Egy
alkalommal a Budapest Sportcsarnokban Németh Sándor rosszul lett,
mert megevett 70 deka libamájat. Rohangáltak az orvosok, majdnem
mentőt
kellett hívni. Este arról prédikált a hívőknek,
hogy „ne egyetek zacskókból, menjetek el étterembe,
polgárosodjatok”. Nem gondolt arra, hogy a hívők
azért nem mennek étterembe, mert nincs rá pénzük. Nem jutott
eszébe, hogy az éttermi koszt árát már odaadták neki: abból
van a libamáj.
Megjegyzés:
Akinek sok pénze van, nem gondol azokra, akiknek kevés van.
Különösen, ha azoktól veszi el.
Ezek
az emberek óriási áldozatot vállaltak, hogy vidékről
havonta három napra feljöjjenek Budapestre (hogy meghallgassák
Németh Sándort). A Budapest Sportcsarnokba összetrombitált
hívőknek
fogalmuk sem volt arról, hogy a vezető
lelkésznek
már régóta nincs mondanivalója számukra (soha nem volt jegyzete
vagy vázlata).
Márkus
Joe egy háromnapos istentisztelet után napokig kutatott, hogy
találjon három percet, amelyet a soron következo
tévémusorba
be lehet vágni (tizenöt órányi Németh Sándor-prédikációból).
Az összejövetel igazi célját ötször tíz perc jelentette,
amikor lírai zenei aláfestés mellett körbevitték a kosarakat.
Megjegyzés:
Ha az összejövetel igazi célja a pénzgyűjtés, az nem
istentisztelet, még ha annak is állítják be. Jézus idejében a
kosarakba nem azt rakták, amit a nép adott,
hanem amit a népnek
adtak.
(vö. Máté 16:9-10)
1998-ban
egy hétvége alatt 20-30 millió forint gyult
össze adakozásból (néha ennél is több). Ha kétórai prédikáció
után sem tört át a Szentlélek (azaz a profi „új hullámos”
betöltekezőkön
kívül kevesen fetrengtek és őrjöngtek),
a jól bevált, közhelyes szlogenek („töltsd be Szentlélek”,
„Isten tüze jöjjön rátok”) sem találtak visszhangra a
hallgatóság fásult szívében, a vezető
lelkész
odafordult Petrocz
Leventéhez, és azt kérdezte: „mennyi volt a gyűjtés?”
Don Levente válaszolt: X millió forint. Erre Németh Sándor
megnyugodott: „mégsem volt ez olyan rossz”—és a terített
asztalhoz lépett.
Megjegyzés:
A „töltsd be Szentlélek” című szlogen nyilván a kosarakra
vonatkozik.
A
gyűjtések
alkalmával gyakran vittem a kosarat, és láttam: a hívek sokszor
az utolsó pénzüket dobják a kosárba. Az éhes gyerek rángatta
az anyja szoknyáját, de ő
kijelentést
kapott, mert Németh
Sándor
a színpadon azt mondta: az özvegy asszony odaadta az utolsó két
fillérjét. És ezért megáldotta az Úr.
A
vezető
lelkész
kiénekelte a pénzt az emberek zsebéből.
Azt mondta: ha két összegre gondolsz, akkor a nagyobbik van
Istentől.
Azt dobd a kosárba. Később
fejlődött
a tanítás: add össze a kettőt,
és annyit adj. A hívek mindenüket odaadták. A vezető
lelkész
ebből
annyi libamájat evett, hogy kis híján a mentő
vitte
el. A lekopasztott hívőket
pedig lebunkózta, hogy miért esznek zacskóból. Volt, aki az
adakozás után egyből
böjtölésbe kezdett. Úgy jobban kihúzza fizetésig, és nem fáj
annyira a gyomra.
Megjegyzés:
„A
hívek mindenüket odaadták”
- különösen az eszüket, hogy magukat bárgyún kiszolgáltatták
a pénzéhes vezetőknek.
A
hívők
sokszor azt hitték, nem lesz elég az adomány a költségekre,
azért buzdítja őket
„a Szentlélek” az adásra. Az igazság az, hogy a bevétel
minden alkalommal sok millióval túlszárnyalta a kiadásokat. Hogy
a többletből
mennyit kapott Németh Sándor, nem tudtuk: a pénzügyeket Petrőcz
Levente titokban intézte. Egyetlen összejövetelről
hallottuk csupán, hogy akkor a vezető
lelkész
2 millió forintot kapott a szolgálatáért (az egyik presbiter
látta). Rajta kívül mindenki ingyen szolgálta az Urat.
Megjegyzés:
Egyértelmű, hogy N. S. lenyúlta a pénz nagy részét. Pontosan
illik rá: „Dőzsöltetek
e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek mint áldozás
napján.”
(Jak 5:5)
A
többiek az utolsó este felállhattak, és a vezető
lelkész
megtapsoltatta őket.
De ő
2
millió forintot zsebre vágott egy hakniért. A hívőknek
fogalmuk sem volt arról a gazdagságról, amely a
tőlük
elzárt protokollban volt (Szamócáék vigyázták a folyosót: oda
egyszerű
gyülekezeti
tag be nem léphetett.) A vezető
lelkész
felháborodott, ha csirkemájat kapott ebédre. Fitymálta a januári
dinnyét — amit állítólag Izraelből
hoztak neki, de én nem voltam ott a vásárlásnál
—,
ha nem volt elég hideg.
Németh
Sándor a presbiteri szobában földhöz vágta az almát, mert nem
találta elég nagynak. „Nekem ilyen almát ne hozzatok ide. Ez a
disznóknak való” — mondta, és belerúgott (engem falun arra
tanítottak, hogy az ételt meg kell becsülni). Erre tíz ember
rohant, hogy sárgadinnye nagyságú almákat szerezzen. És
találtak. Ezt mindig csodáltam.
Megjegyzés:
Ha már a disznóknál tartunk, Jézus tanította: „Ne
adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok
a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és nektek
fordulván, meg ne szaggassanak titeket.”
(Máté 7:6) Szent az, amit a gyülekezet Istennek szán, s aki azt a
saját meggazdagodása érdekében megcsapolja,
az a disznó.
Petrőcz
emberei nem ismertek lehetetlent, ha Németh Sándornak kellett
valami. Ilyenkor a pénz nem számított. De egy átlagos gyülekezeti
tag tőlük
éhen halhatott (csak emlékeztetésül: ez a szervezet állítólag
egyház).
Megjegyzés:
„Akinek pedig van miből
élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van,
és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az
Isten szeretete?”. (1Ján 3:18)
Németh
Sándor úgy gondolta: a jólét, amelyben él, természetes. Isten
ajándéka. „Imádkozzatok—hirdette a csóró híveknek —,
akkor megáld benneteket is az Úr.” Ám az Úr azokat tudta a
legkevésbé megáldani, akik a vezető
lelkésztől
kapták fizetésüket. Az ő
közelében
megállt az áldás. Mivel Istent szolgálni (azaz Németh Sándornak
dolgozni) dicsőség,
nem pedig pénz dolga, az alkalmazottak jelentős
része a megélhetési búnözés
határáig jutott.
Megjegyzés:
„Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók
[kezé]be esék, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének,
és ott hagyák félholtan.”
(Luk 10:30). Vajon a Hit Gyülekezetében kik lehettek a példázatbeli
rablók és kik a kifosztottak megszemélyesítői? Nem nehéz
kitalálni.
Az
imák úgy szóltak, hogy „legalább a mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma”. Azon túl, hogy az alkalmazottaknak
munkaszerződésük
nem volt, és többségük feketemunkásként lelkészkedett, a
gyülekezettol
éhbért kaptak.
Borvendégh
Norbert országos koordinátor fizetése1991-tol
1997. augusztusáig 25 ezer forintról 37 ezer forintra bírt
emelkedni. Ebből
kellett eltartania három gyereket, és finanszírozni a gyülekezeti
rendezvényeken való részvételét.
Megjegyzés:
Ez az ember tényleg rablók kezébe került, akik úgy bántak el
vele, ahogyan az meg van írva!
A
presbiterek mindennel foglalkoztak, hogy megéljenek. Aki tehette,
szerzett magának egy vidéki gyülekezetet, ahol ugyanazt
csinálhatta, amit a vezető
lelkész
Budapesten. Mások sefteltek, amivel tudtak. Szekeres Gyuri a Hit
Info bevételeiből
„fejlesztett” otthon. Amikor átvették tőle
az újságot, az elszámolást nem merték Németh Sándornak
megmutatni, nehogy Szekerest elevenen felfalja.
Mindenki
igyekezett a fizetését kiegészíteni, ahogy tudta. A vezető
lelkész
szociális érzékenységére jellemző
Petrőcz
Árpád esete (harmadik fivér volt a családban). Petrőcz
Árpi a legbelső
szolgahadhoz
tartozott. ő
takarította
Németh Sándor házát, gondozta Európa legszebb kertjét, etette a
galambokat, fésülte a kutyát. Negyvenezer forintos fizetése évek
óta nem változott.
Egyik
gyermeke asztmája miatt ki kellett költöznie pici belvárosi
lakásukból. Kevés pénzéből
az Üröm melletti hegyekben vett zártkertet és nyaralót. Abban
laktak. Az erdő
fáit
tüzelték, kútból húzták a vizet. Isten felkent emberének nem
tűnt
fel, hogy egyik legközelebbi munkatársa mekkora szükségben van
(majd megáldja az Úr). Megélhetése érdekében — miután nappal
kiszolgálta a Németh családot — éjjel titokban takarítani járt
egy világi emberhez.
Ima
közben legtöbbször elaludt a fáradtságtól, a felesége arcra
borulva találta a kövön. Világi munkaadójának azonnal feltűnt,
hogy ennek a szorgalmas fiatalembernek segítségre van szüksége.
Amikor megtudta, hogyan él, egy évre előre
kifizette a munkabérét, hogy vehessen egy várszivattyút. Ne
kelljen a feleségének a három gyerekre kútból húzni a vizet.
Megjegyzés:
Vajon
ki volt az, akiről szól az írás:
„
Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala: és
mikor azt látta,
könyörületességre indula.
És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort
töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé
a vendégfogadó házhoz, és gondját
viselé neki.”
(Luk
10:33-34) Ha N. S. nem ezt töltötte be, akkor mit töltött be?
(vö. Máté 23:32)
A
Hit Gyülekezetében—ahol egyébként a legteljesebb pénzügyi
anarchia uralkodott — mindenre volt pénz, csak az alkalmazottak
fizetésére nem. A vezető
lelkész
milliókat költött a hóbortjaira,
de
munkabért fizetni nem akart.
Németh
Sándor teológiát gyártott a zsugoriságából: ha a vezetők
nem kapnak rendes fizetést, akkor biztosan szívből
és nem haszonlesésből
szolgálják az Urat (szolgák, nem béresek). Másrészt nagyobb
függőségben
lehetett tartani őket.
Németh
Sándor mindent megtett azért, hogy emberei egzisztenciális
fügőségben
legyenek tőle.
Ha megszimatolta, hogy valakinek mellékes jövedelme van, amiből
ő
nem
részesedett, azonnal letámadta. Letiltotta az adott vezetőt
az üzletről
(ezért is kellett gyakran kérdőíveket
kitölteniük, honnan szerzik jövedelmüket). Ha rájött, hogy
valakinek nem kontrollált bevétele van, a Club Tihanyban azonnal a
bibliai Géházi lett a prédikáció témája. Géházi olyan szolga
volt, aki az ura „karizmájából”, annak tudta nélkül akart
haszonra szert tenni.
Németh
Sándor gyakorlatilag kijelölte: ki, milyen területen vadászhat. A
hozzá közelebb állóknak megengedte, hogy (ők
is) megfejjék a gyülekezet vállalkozóit. Némelyek egyszerűen
közölték a pénzes üzletemberekkel: Isten megáldja őket,
ha vetnek a szolgálatukba. Majd megegyeztek, hogy a vállalkozó
anyagilag támogatja az ő
„szellemi
ajándékukat” (esetenként milliós tételekről
volt szó).
Nagy
Józsi például—testvéri alapon—70 százalékos kamatra adott
kölcsönt az egyik vállalkozónak, aki a nagy bevásárlóközpontokban
nyomta a narancslev et. Úgy gondolta a Bombajó Bokszoló, neki—mint
Isten szolgájának—ennyi jár.
Aki
nem fért a húsos bödönhöz (a többség), az tengődött.
Szerintem Tridentben nem átkozták meg úgy a protestánsokat, mint
a szolgálók feleségei időnként
a vezető
lelkészt,
amikor nem jutott
elég
pénz a gyerekeikre. De Németh Sándornak ez nem számított:
mintha a szívét tépték volna ki, ha valakinek (a munkájáért)
egy fillért kellett adnia.
A
vezető
lelkész
személyesen döntött arról: ki, mikor, mennyi pénzt kaphat. Az
arca ilyenkor elváltozott, a szája remegett az idegességtől.
Nála pénzéhesebb embert életemben nem láttam. Úgy adott
mindent, mintha a sajátja lenne (az is volt).
Megjegyzés:
„amilyen
mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek.”.
(Máté 7:2)
Az
ő
értékét
viszont nem lehetett pénzben kifejezni: ezért pontosan
meghatározott fizetést nem kapott. Nem is kellett, hiszen minden az
övé volt. Amit az Úrnak adtak, azzal ő
rendelkezett
(ő
maga
volt az úr). hogy miért hajtott a kiéheztetett Csontbrigád mégis
teljes erővel?
Azért, nehogy az „ébredés” akadálya legyen. Azért, hogy—ha
Németh Sándor lesz szíves az evangéliumot hirdetni—megtérhessenek
az emberek. Megemlékeztek arról, hogy ők
is újjászülethettek. Azért pedig sokat
tettek
mások (most rajtuk a sor).
Megjegyzés:
Micsoda „ébredés” lehetett ilyen presbiteri szolgálat
közepette, és milyen megtérés? Olyan, amit pénzzel mérni
lehetett. Ha sok jött össze, akkor a „megtérés” jól
működött, ha kevés, akkor nem jól. De lehet-e itt egyáltalán
megtérésről beszélni? Na és kihez, ha N. S. volt az úr?!
A
legyalult, kizsákmányolt, megalázott szolgahad ekkor felkelt a
padlóról: the show must go on. Az ébredés nem állhat meg. Németh
Sándor pedig egyre gyorsabban verte a tamtamot: „támadó
sebesség!” láttuk-e a CNN felvételeit? Azokat, amelyeken Szaddám
Huszein palotái láthatók.
A
képek akkor készültek, amikor az amerikaiak vegyi fegyvereket
kerestek az iraki diktátor sivatagi kastélyaiban. Németh Sándor
elragadtatással beszélt a palotákról. Áradozott, micsoda
épületek. „Milyen lenne egy ilyen?” —kérdezte sóvárogva.
Az tetszett neki legjobban, amelyik a Tigris folyóra épült. „Itt
kezdodik
a gazdagság” — mondta ábrándosan.
Másnap
reggel—még az abs zolút lojális—Horváth András is nevetve
jegyezte meg: „Tegnap igen kívánatos gyümölcsök lettek Szaddám
Huszein palotái.” Erre többen csodálattal kezdtek beszélni
róluk.
Kisebb
megbotránkozást okozott, amikor lehűtöttem
a kedélyeket:
néhány százezer embert megöltek, gyerekek ezrei éhen haltak azokért a palotákért. Megütköztek, amikor azt mondtam, hogy a hely, amelyben gyönyörködnek: Babilon.” (Bartus László: Fesz van – A Hit Gyülekezete másik arca, részletek)
néhány százezer embert megöltek, gyerekek ezrei éhen haltak azokért a palotákért. Megütköztek, amikor azt mondtam, hogy a hely, amelyben gyönyörködnek: Babilon.” (Bartus László: Fesz van – A Hit Gyülekezete másik arca, részletek)
Megjegyzés:
Nem az a tömény Babilon, ami a Hit Gyülekezetben működött és működik mind a mai napig?! Hiszen még mindig az a tanítás: „A
Bibliában a szegénység
és a nincstelenség nem az áldás között szerepel, hanem az átok
között.”
Ezért aztán adjatok minél több pénzt, ha nem akartok szegények
maradni, és a szegénység átkát magatokra venni. Ezt nevezik a
„bőség evangéliumának” -
Hit
Gyülekezete módra. És majd veszitek az Isten áldását. N. S. meg
veszi az Isten ítéletét! Meg a hozzájuk hasonló báránybőrbe
bújt farkasok! (vö. Máté 7:22-23)