https://www.youtube.com/watch?v=gRClBysMrOY
„Minden mondatod célba talál, minden mondatod célba ér … Mi még itt vagyunk és együtt álmodunk, és azért ez ebben a formában szerintem súlyosan nem igaz. Tehát mi itt vagyunk valóban, de nem együtt vagyunk, csak egy helyen vagyunk, és az álmaink is nagyon mások ebben az országban, nagyon különbözőek.” /Rónai Egon/
„Én azt gondolom, hogy mindnyájan magyarok vagyunk, mindnyájan magyarul beszélünk… Ahogy a közös hazánk című dal írja, hogy azért mégis jó hogy együtt vagyunk, mégis jó hogy vagyunk még. Hát azért ne felejtsd el, hogy a magyar az egy ilyen eléggé elfajzott nyelv, és egy eléggé elfajzott nép ebben a környezetben, ahol mindenhol szlávok vesznek körül bennünket, aztán meg ott vannak a germánok, illetve hát osztrákok, németek és mi valami egészen mást beszélünk, tehát már a szavaknak a hangsúlyozása is egészen más, mint ahogy a környékbeliek beszélnek.” /Koncz Zsuzsa/
Szűkre szabott gondolkozási séma
Hogy ki miről álmodik ebben az országban, azoknak országfüggő, akiknek a gondolkozása erősen behatárolt és országhatárok által meghatározottan szűkre szabott, elszelektált. Mondhatni, a saját árnyékuk szabja meg azt a határt, amelyben a gondolkozásuk tért nyerő és lehetőségekkel teli.
Egyetlen ember sincs megkötözve, hogy ne gondolkozzon – azon túl hogy magyar – abban a szférában, amelynek a határait az emberi mivolta tágítja ki, s amely a földtől egészen a mennyboltozatig ér.
Hogy különbözőek az álmai az embernek, teljesen helyénvaló, de nem mindegy miben különbözőek, egy józan határig vagy azon messze túllépve, sőt netán az emberi létezés igazi céljától elkallódva.
Az álmok különbözőségét alapvetően befolyásolja az ember szellemisége, és amit magáról és szűkebb vagy tágabb környezetéről gondol, az világosan mutatja a megkötözöttségét vagy emberi mivoltában és lehetőségeiben való felszabadultságának mértékét.
Van itt egy olyan ’országhatár’, ami messze nem földrajzi értelemben értendő, hanem gondolkozási sémában, amiben lehet az ember saját magát lefojtja, mintegy ketrecbe zárja. S mivel nem veszi észre saját bezártságát, talán még jól is érzi magát benne. Miközben őt nem a saját ketrece vegzálja, hanem ketrece vélt vagy valós kiterjeszthetőségének a korlátozása.
Az igazi probléma az álmok különbözőségében nem az, hogy kényelmesnek-érezzük-e a fészket, amelyben élünk, hanem az, ha jogot formálunk a saját kényelmünket a mások kára árán kiterjeszteni.
Amikor jogot formál valaki eldönteni, hogy a másik arcát megsimogassa, vagy megüsse, adjon neki sálat, ha látja, hogy fázik a nyaka, vagy keres vastag kötelet vagy erős zsinórt hogy azzal megfojtsa, fegyvereket gyárt úgymond önvédelmi célra, ahelyett hogy az életet megjobbító, földművelő, és hasonló kategóriájú eszközöket gyártana és az álmai is ekörül az embernemesítő cél körül forgolódnának.
Ez az igazi probléma, amikor te döntesz az erkölcs felől és nem engeded, hogy az erkölcs döntsön felőled, egy olyan erkölcs, amely országhatár mentes, faji érdekektől és nemzethatároktól mentes és a törvényes jognak arra a megingathatatlan alapzatára épül, amelynek a legpatinásabb összefoglalása ez:
„Jézus pedig felelt néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Márk 12:29-31)
Pál apostol ezt precíz kifinomultsággal fordította le a hétköznapi ember nyelvére.
„Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek… Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.” (Róma 12:18; 13:7-10)
A probléma igazi lényege és arculata
„… egy helyen vagyunk, és az álmaink is nagyon mások ebben az országban, nagyon különbözőek.” - Itt az igazi probléma, nem az, hogy az ember egyéni, magánszférájának ízlése szerint különbözőek az álmok, hanem amikor a mások kárára különbözőek, a mások megrövidítésének okán különbözőek, mert az ember veszi magának a bátorságot, hogy a maga java és érdekei szerint különböztesse meg azt a jogot, amely mindenki védelmére és gyarapodására kellene hogy megállapítva és számonkérve legyen!
Az ateizmus lényege nem az Isten tagadása, hanem az istenekben való hit hiánya. Mintha lenne különbség abban, valaki nem tagadja, ha leugrik a tizedik emeletről, nagy valószínűséggel halálra zúzza magát, csak nem hisz benne. Az ebben való hit hiánya az, ami az ő álláspontját híven tükrözi.
Mintha lenne különbség a végeredményben, nem hinni Istenben nem ugyanazt jelenti, mint tagadni.
Ha nem hiszel benne, az az álmaidat is korlátozza, leszűkíti, mert könnyen lehet, hogy ezzel beskatulyázod magadat: „Tehát mi itt vagyunk valóban, de nem együtt vagyunk, csak egy helyen vagyunk, és az álmaink is nagyon mások ebben az országban, nagyon különbözőek.”
Ebben a gondolkozási sémában a különbözőség nagyon is prolongálva van, nagyon is be van betonozva, és nagyon is az újra és újra gerjesztett problémák melegágyaként létezik. Amit még öntöznek is, ne hogy kiszáradjon, mint egy speciális célokra kitenyésztett vadvirág.
Ellenben az Isten virágairól mit olvasunk?
„Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.” (Máté 6:28-29)
Az Isten virágai utolérhetetlen szépségben pompáznak, de különösen szellemi értelemben, mert azok az Ő erkölcsi alapelvei, útravalója, mintegy olyan bőrruha, amellyel az első emberpár is fel volt ruházva, hogy az isteni védelem kiterjesztésében járhassák be abszolút nem sikerrel kecsegtető, Istentől elidegenedett vállalkozásukat.
A magyar nyelv kifinomultsága
Amelyik nyelvet a háború dicsőítésére használják, az a nyelv többé nem alkalmas az evangélium hordozására.
Hogy a magyar nyelv elfajzott lenne s az azt hordozó magyar nép, ha már az elfajzásról beszélünk, annak a valódi elfajzása /ha valóban létezik/ az az Istentől való szándékos elidegenedésben testesül meg, abban válik valóra, abban igyekszik kiteljesedni.
Mindazonáltal a magyar nyelv az érzések és gondolatok kifejezésére nagyon is kifinomult nyelv azon nyelvek között, amelynek elsajátítására az emberi agy eleve programozva van. Ahogy a költő írja páratlan szépségű színárnyalatok szóbeli megfestésével:
„Hajamban mennyi csók illata fészkel,mint rozs tövén a fürj-sírású szél,
szememben szomjas vágyak nyája térdel
szerelmed kóborló vizeinél." /Váci Mihály: Virág/
Vagy ugyanez az érzésvilág másként kifejezve:
"Szememben mennyi tűz csóvája lángol,
mint izzó tarlón a lángsugarú nyár,
számban éhes vágyak darázsraja táncol
szerelmed mézédes fullánkjainál."
Gazdag és bőséges kifejezési formákkal megáldott nyelv a magyar, messze nem elfajzott, hanem tündöklően kifinomult árnyalatú, aprólékosan kidolgozott nyelvtani sajátosságokkal teli. A magyar költők műveinek végeláthatatlan sora bizonyítja ezt, amelyek a magyar nép szívébe íródtak a történelmi évtizedek, vérzivataros évszázadok alatt.
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Mikor a lelkedet roskadozva viszed, mikor hiú szemeid megvakulnak, akkor fog csöndesen és váratlanul átölelni az Isten. És akkor lesznek nem különbözőek, nagyon is nem különbözőek az álmaid, amelyek elválasztanak, hanem amik a szeretetben összekötnek.
Amikor megismered és megtanulod alkalmazni a szellem gyümölcseinek szeretetteljes kötelékét:
„De a szellemnek gyümölcse ez: szeretet, öröm, béke, hosszú tűrés, kedvesség, jóság, hit, szelídség, önuralom. Az ilyenek ellen nincs törvény”, - amely őket elítélné. (Galata 5:22-23)
Igen, a magyar nyelv igenis méltó és képes arra, hogy az evangélium üzenetét hordozza, amíg a mindenek feletti béke szószólója és meg tudja jeleníteni a bátorításnak és a gondviselésnek azokat az árnyalatait, amelyek Isten gyönyörű lelkének kisugárzását közvetítik országhatárok, faji és nemzeti megkülönböztetések nélkül.
„Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai…
Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.” (Ézsaiás 48:17-18; 54:6-8)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése