Mi a Szentháromság ...(1-2. rész) - Harmat Kiadó

Mi a Szentháromság 

és mit hisznek a keresztények?

Válasz a félreértésekre

Harmat kiadó [harmat@harmat.hu] leporellója alapján

(megjegyzésekkel kiegészítve)

Ennek a tanulmánynak a célja a háromság hívők kijelentéseinek összevetése a Bibliával, továbbá azoknak az indítékoknak a keresése, amik a háromság hívőket motiválhatják hitük megvallásában. (Rendszerint a Károli fordítás van használva, más esetekben a fordítás idézve van.)

Harmat Kiadó:

„Amit a keresztények a Szentháromságról hisznek. Egészen leegyszerűsítve, a keresztények a következőt hiszik: Csak egy Isten van, és ez az egyetlen Isten három személyben létezik. A három személy: az Atya Isten; a Fiú Isten (Jézus Krisztus); a Szentlélek Isten.” (1. oldal.)

Összevetés a Bibliával:

Keresztények alatt a 2. századtól kezdve napjainkig élő, az 'egyetemes' kereszténységhez tartozókat érti, már akiket a Szentháromság tagadásuk miatt nem tart eretnekeknek. Holott elsősorban azoknak a hitét kellene példaként felhoznia, akik az I. században éltek, és akiknek hitét Jézus Krisztus tanításai, és az apostolok (beszédei és írásai) formálták [un. apostoli korszak], és akiknek hitéről a Szent Iratok bizonyságot tesznek.

Vajon mit tanítottak, mit hittek ők?

„Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. … És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. ...Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Jakab 2:19; Márk 1:24; Zsoltárok 16:10)

Jakab annyit mond: „az Isten egy”, de nem teszi hozzá: „ és ez az egyetlen Isten három személyben létezik”. Sőt, egyetlen bibliaíró sem teszi hozzá, hogy az egyetlen Isten három személyben létezik! A tisztátalan szellem (Jézus Krisztust) Isten szentjének nevezi, és nem nevezi Isten 2. személyének.

A János 6:27-ben Jézus mondja, hogy őt „Az Atya pecsételte (el), az Isten” (o patér eszphragiszen o theosz ,Westcott-Hort ford., 1881., továbbiakban WHNU), de olyan szöveg nincs a Bibliában, hogy „Fiú Isten”, hanem van „egyszülött Isten” (János 1:18, MBT. Ford.), továbbá olyan sincs, hogy „Szentlélek Isten”, hanem olyan van, hogy „Szellem az Isten” (János 4:24, Csia ford.) Hogy mi a különbség?

A "Szentlélek Isten" kifejezés azt sugallja, hogy Istennek egyik megnyilvánulása (szerintük személye) a "Szentlélek", a másik pedig azt mondja, hogy Isten - Akiről fentebb olvashattuk Jakabnál, hogy "egy" -, az "szellem", vagyis szellemi Lény.

A Bibliában tehát sehol nincs olyan, hogy külön lenne "Atya Isten", "Fiú Isten" és "Szentlélek Isten", hanem csak "Atya ... az Isten" van, és hogy "Szellem az Isten", vagyis hogy az Atya szellem és nincs fizikai teste.

Ezek szerint a szentháromság-dogma nem bibliai (Istentől sugalmazott) eszközökkel magyarázza az isteni kinyilatkoztatást, ebből kifolyólag maga a magyarázat sem lehet ihletett, hanem azzal egyenértékű, amely eszközzel magyarázni próbálja. De ezt el is ismerik, mármint hogy az eszközük (kifejezésmódjuk) nem bibliai eredetű:

251 A Szentháromság dogmájának megfogalmazásához az Egyháznak a filozófiából merített fogalmak — substantia, persona/hüposztaszisz, relatio — segítségével saját terminológiát kellett kifejlesztenie. Ezáltal nem rendelte alá a hitet emberi bölcsességnek, hanem ezeknek a fogalmaknak új, korábban ismeretlen értelmet adott, hogy alkalmasak legyenek a kimondhatatlan misztérium kifejezésére, mely “végtelenül fölülmúl mindent, amit mi emberi módon megértünk”. (VI. Pál pápa: Sollemnis Professio fidei, 9: AAS 60 (1968), 437. - A katolikus egyház katekizmusa-)

Tehát a (nem apostoli) vezetéssel bíró egyház embei filozófia igénybevételével próbált megragadni valamit, aminek a megragadása eleve csakis szentírási (Krisztushoz igazodó) módszerrel lehetséges!

"Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel (philoszophiasz, WHNU) és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik." (Kolossé 2:8, MBT. Ford.)

Mivel nem Krisztushoz alkalmazkodik [Krisztus nem emberi filozófia szóhasználatával fejezte ki az Istentől, és nem tőle származó (vö. János 7:16-17) tanítást], ezért a filozófia szándékos szóhasználata nem valósítja meg a Krisztushoz való alkalmazkodást, hanem pont ellenkezőleg, olyan bölcselkedést valósít meg, amely üres megtévesztéshez, emberek hagyományához, a világ elemeihez alkalmazkodik, és amely rabul is ejti annak gyártóit és elkötelezett hirdetőit.

Ebből fakad aztán az a gőg és felfuvalkodottság, amely jellemezte a Pál mondanivalóját is lekicsinylő filozófusokat (vö. Apcsel 17:18), ugyanígy a háromság hívők is hasonlóan nyilatkoznak a dogmájuk melletti kiállásuk alkalmaival, lenézve azokat, akik szigorúan ragaszkodnak a szentírási kijelentésekhez:

„ezt a szót (trinitás) kényszerből használjuk, mert az emberek nyelvének kezdetben szegényes volt a kifejezése, amikor nagy dolgokat akartak kifejezni. Nem az a lényeg, hogy hogyan legyen kifejezve, hanem, hogy ne legyen elhallgatva, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek háromságot alkotnak.” (Calvijn, Institutie, vert, Sizoo, Boek 1. hoofsd, X 111 5, 105. fej.) Sokkal inkább Isten iránt való hűségre és tiszteletre azok pályázhatnak sikerrel, akik a szent szellem által kinyilatkoztatott minden igazsághoz tartják magukat, még ha ezeknek az igazságoknak a kifejezését szegényes nyelvűnek is tartják némely filozófiai gőgtől átitatottak.

Indítékok keresése: 

  

Hans Küng (katolikus teológiai professzorként) írja „A katolikus egyház rövid története” című könyvében, hogy a római katolikus egyház korai apologétái „hellinisztikus fogalmak, nézetek és módszerek segítségével” mutatták be a kereszténységet. Ők voltak az első olyan keresztény teológusok, akik „a katolikus egyházon belül a hit megfogalmazásában máig érzékelhető hellenizálási folyamatot indítottak el.” Magát a teológia tudományát is a görög 'egyházatya', az alexandriai Órigenész találta fel. szenvedéllyel törekedett a kereszténység és a görögség 'összebékítésére', illetve arra, hogy a kereszténység „megszüntetve megőrizze” a görög kultúrát. (55.old.) 

 

Szerinte a kereszténység „a vallások közt a legtökéletesebb, mert ebben a vallásban – igazi hellenisztikus gondolat – Isten emberré válása az ember Istenné válásának feltétele”. Az új logosz-krisztológia egyre inkább így szorította „a történeti Jézus alakját az emberré lett Isten hittételével, majd végül dogmájával szemben.” (56-57.old.) Hozzáteszi még, hogy „A keresztény államvallásra a Szentháromság dogmája teszi föl a koronát”,és hogy a görög kereszténység érdeklődésének középpontjában „a Szentháromságtan metafizikai-spekulatív problémái állnak” (71.; 79. old. Európa könyvkiadó, Budapest, 2005) 

 

A görög filozófia hatását aztán kivetítették a bibliai üzenetre is, vagyis annak értelmezésére:

„A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből. Benne az fejeződik ki, hogy Jézus Krisztusban nem egyszerűen egy mennyei lény jelent meg, hanem maga Isten.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

 

„A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből.” (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? Vatikáni rádió hitvédelmi füzete, 22.old.)

Vagyis a szentháromság-tan nem más, mint egy értelmezése annak, amit Isten a Szentírásban kijelentett. Mit is mondott Pál a Filippi 3:15. versében? - „ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek”. Azt viszont meg kell állapítani, hogy az Isten a szentháromságtant a Szentírás lapjain soha nem jelentette ki, ezért az szükségszerűen megmarad a nem ihletett emberi spekuláció/értelmezés kategóriájában. (A legutolsó iratokban, a János evangéliumban, és a Jelenések könyvében sincsenek benne!)

Ha a szentháromságtan nem emberi filozófiából született, ugyanakkor nem is része az ihletett Szentírásnak, akkor hová tartozik? Marad az a feltételezés, amit olyannyira állítanak is, hogy burkoltan/homályosan/nem világosan kivehetően/rejtetten, de mégiscsak benne van. Vagyis ez egy misztérium, egy isteni titok, amit úgy elrejtettek a sorok között, hogy még az írók se ismerték.

Vagy ahogy Tóth Károly mondja a „Szentháromság titka” című tanulmányában: „A háromság-tan konkrét megfogalmazására nem volt addig szükség, míg senki nem vonta azt kétségbe. Mindenkinek természetes volt, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek. Anélkül, hogy direkt megfogalmazták volna, kimondatlanul vallották a keresztények.” Hát éppen ez az. Mert hogy ez a magyarázat, így összeállítva és egybemosva egy misztikus háromsággá, nem volt megfogalmazva!

A Prédikátor könyve írja a 12:9-ben:

„A prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott.” (katolikus ford.) Akkor a szentháromságot hogy hogy nem fogalmazta meg? Talán nem volt elég bölcs? Vagy inkább azért, mert éppen hogy bölcs volt! És nem kezdett filozófiai kontárkodásba az Istenről a saját esze után menve!

Ezek szerint az I. századi keresztények híján kellett, hogy legyenek a szent szellem megvilágosító erejének, és az a kijelentés, hogy Jézus Krisztus Istentől adatott „Világosságul a pogányok megvilágosítására” (Lukács 2:32) – nem volt elegendő arra, hogy az első században napvilágra kerüljön, vagyis egy világos/érthető/felfogható tan legyen a szentháromság-tan.

Hanem állítólag anélkül hittek benne, anélkül vallották természetes módon – a misztikumot -, hogy konkrétan meg lett volna fogalmazva. De hogy tudta mindenki egységesen ugyanazt hinni, amit senki nem fogalmazott meg? Vagy mindenki kimondatlanul azt hitt amit akart? Már ilyen korán felütötte volna a fejét a szellemi liberalizmus?

De ha ez igaz lenne, akkor miért írta Pál azt, hogy „ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva” (MBT. ford.) - vagyis meg van fogalmazva! (1Korinthus 4:6)?! Vagy talán inkább nem is vallották azt, amit utólag állítanak, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Lélek is, akik mindhárman valóságos Isten létükre egyetlen Istent alkotnak, egy értelemmel nem megragadható háromság-misztériumot?! 

Ha pedig nem vallották (mivelhogy nem voltak rá megtanítva), akkor hogy tudták egyesek kétségbe vonni azt, amely se megfogalmazva, se kimondva nem volt?! Talán a kritikusok beleláttak a misztériumot kimondatlanul is vallók gondolkodásába?

Felmerül a kérdés, hogy a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből miért nem született meg az I. század végéig, az apostolok haláláig? Addig a jézusi kinyilatkoztatást nem értelmezték a szent szellem által, csak utána? Ha értelmezték, mégpedig nagyon is a szent szellem által – és mégsem jelentették ki a szentháromság-tant, akkor hogy lehet az, hogy az I. század után mégiscsak elkezdték kijelenteni valamiféle megújult értelmezés alapján!?

Ha feltételezzük, hogy a szent szellem megvilágosító ereje által jelentették ki (utólag) a szentháromságtant, akkor ezek szerint az apostolok életideje alatt a szent szellem hatékonysága jóval alulmaradt annak, ahogyan azok halála után működött. Nyilván erre az a válasz, hogy az apostolok haláláig még nem volt szükség arra, hogy ilyenformán értelmezzék az isteni/jézusi kinyilatkoztatást, no meg a keresztények történelmi tapasztalata ennek a tannak a felismeréséhez még nem volt elegendő. Vajon milyen tapasztalat váltotta ki ezt a felismerést? Csak nem a görög filozófia hatásának köszönhető ez az új felismerés?

Tóth Károly ismét megadja a háromság-hithű választ: „Eljött azonban az idő, amikor megjelentek a kritikák a tannal szemben, és ekkor vált szükségessé, hogy az egyház hivatalosan is megfogalmazza, mit ért a Szentháromság alatt”. Azonban hogy lehetett kritizálni egy konkrétan nem megfogalmazott tant? És hogy lehet utólag 'hivatalosan' megfogalmazni egy olyan tant, amit a Szent Szellem irányítása alatt álló egyház nem fogalmazott meg? Hanem akkor kezdték megfogalmazni, miután már Pál világos utalást adott a fonák dolgok beszivárgására?! (Vö.:

„...támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (Csel 20:30, MBT. ford.)

Nos, ha a fonák dolgokat beszélő férfiak megjelenését Pál előre látta, azt miért nem látta előre, hogy a ki nem jelentett háromság-tant majd (hivatalosan) meg kell védeni a kritikáktól? Nyilván azért, mert egyrészt nem is volt kijelentve semmiféle 'háromegy' isteni formula, másrészt meg nem valamiféle kritikákkal szembeni védelemmel indokolja meg bizonyos férfiak fonák beszédét, hanem azzal, hogy az volt a céljuk, hogy „magukhoz vonják a tanítványokat”!

Nem hitvédelemről van tehát szó, nem hitvédelem van megjövendölve - ahogy Tóth Károly magyarázza A Szentháromság titka című tanulmányában: „Egyszerűen hitvédelmi szempontok vezették a korai hívőket: el akartak zárkózni attól, amit a Biblia nem tanít... A Bibliában található információk védelmére... egyetemesen megfogalmazták azt az igazságot, amit felismertek a Bibliából és hittek a megelőző évszázadokban is...hogy elejét vegyék az eretnek tanításoknak.” - hanem hitrombolásról, szellemi ellentámadásról, egyenesen h i t e h a g y á s r ó l !!! Olyan hitehagyásról, amely – mint láthatjuk – a hitvédelem álarcában jelenik meg, és aminek a hátterére jól rávilágítanak a soron következő történelmi események.

A baptista Udvarnoki András Népszerű Teológia című könyvének idevonatkozó tanulmánya kimutatja: „Ez a tan a görög bölcselet alkalmazása által jött létre az Atya és Fiú közötti viszony meghatározása céljából. Meg akarták a viszonyt határozni és alakilag mindenkorra megállapítani. Ami azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyáltalán nehéz dolog. „Ebből a nehéz dologból keletkezett aztán a II. és III. század teológiája – mint a hellén szellem nagy és utolsó terméke.” A hívők gyülekezete mindaddig nem hasonlít az apostoli gyülekezetekhez, míg a hellén szellem e nagy eredményétől el nem fordul és az Isten szellemének létrehozatalához, mely az apostolokban volt, vissza nem tér.” (29.o.)

Az is egy érdekes megállapítás, ami szerint: „Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” (1 Ján. V. rész. Református jub-i kommentár.) 

 

Ismét felmerül a kérdés, ha a korabeli filozófia jegyei csak az USZ-i kor után formálódtak ki, meg a szentháromság-tan is csak az USZ-i kor után formálódott ki, akkor nem teljesen világos, hogy az apostoli kor miért volt mentes nem csak a korabeli filozófia jegyeitől is, hanem a szentháromságtantól is? Csak nem azért, mert még abban az időben megfogadták a Kolossé 2:8-ban fentebb idézett figyelmeztetését?! De nyilván azért!

Mivel a Három-egy Isten-féle meghatározást kb. a 2. században fejtette ki az egyház, felmerül a kérdés, hogy ez az értelmezés miért váratott magára az apostolok utáni időszakig, maguk az apostolok a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből miért nem jutottak ugyanarra a következtetés-re, mint az apostoli kor utáni keresztények?

Mert pl. ha az I. század végén bekövetkezik a Jézus eljövetele, akkor ezt az értelmezést meg se lehetett volna ismerni (!!!), mivelhogy nem a Bibliából ismerjük a szentháromság-tant, hanem egy későbbi kor értelmezéséből. Tehát konkrétan miért különbözik a jézusi kinyilatkoztatás értelmezése? Mert hogy a szentháromság-féle értelmezés átesik a 2. századra, holott az apostoli korból kellene, hogy származzon, tehát az I. századon belülről. Ha meg abban nem szerepel, akkor miért szerepel utána? Nem az ihletett, amit az apostolok tanítottak? Vajon kik tanítanak minket?

A Szentírás kinyilatkoztatása szerint ők nem beszéltek szentháromság-Istenről, hanem csak arról, hogy egy az Isten, és egy a közbenjáró Isten és emberek között, Jézus. (vö. 1Timótheus 2:5) Ez a szöveg pedig nem azt mondja, hogy a Jézus lenne az Isten, azt meg különösen nem, hogy szentháromság lenne az Isten! Nem veszélyes egy olyan elméletet igaznak vallani, amit nem az apostolok fejtettek ki, hanem olyanok, akik nem voltak ihletve? 

 

Felmerül tehát a jogos kérdés, hogy vajon kihez hűek a háromsághívők? Egy olyan Istenhez, Aki soha nem nevezte magát háromságnak, vagy egy olyan háromság-Istenhez, akit ők neveztek el annak? Nem-e rafinált elhitetéssel van tehát dolgunk, olyan magaslattal, amelyet az Isten ismerete ellen emeltek?! (vö. 2Korrinthus 10:5)

Miért nem használta magáról Isten soha ezt a kifejezést: 'én háromság-Isten vagyok'? Ugyanakkor miért használta magáról azt a kifejezést: „én Isten vagyok”. (Ézsaiás 43:12) És: „én atya vagyok” (Malakiás 1:6). Ha pedig Isten nem használta, akkor a háromság hívők miért használják? Hogy merik egyáltalán használni? Miért nem elég azokat a kifejezéseket használni, amik a szent szellemtől vannak ihletve? Talán a szent szellem nem tudta volna kifejezni azt, amit a háromság hívők ki akarnak fejezni, és ki is fejeznek, miközben megsértik az 1Kor. 4:6 alapelvét?!

2Tim. 3:15-ben olvashatjuk: „csecsemőkorodtól ismered a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre a Krisztus Jézusba vetett hit által.” (Új világ ford.) Timótheust anélkül képesítették a szent iratok a megmentésre, hogy ismerte volna a háromság-tant, hasonlóképpen Krisztus mai igaz követőit is képesítik a megmentésre a szent iratok – holott azok nem tartalmazzák a háromság-tant!!!

Ugyanakkor meg kell állapítanunk, ha a Krisztus által alapított keresztény gyülekezetnek a legközpontibb tanítása a háromság lenne (ahogy a kereszténység egyházai túlnyomó többségben állítják), és Istentől vagy Krisztustól származna, netán valamely ihletett Biblia-írótól, akkor annak benne kellene lennie (a megmentésre való képesítés miatt) az Istentől sugalmazott Bibliában – holott nincs benne! Márpedig hogyan létezhet az, hogy a kereszténység legközpontibb tanítása nincs benne Isten szavában, hanem azt úgy kellett (utólag) 'megalkotni' (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)?!

Ez csakis úgy lehetséges, hogy Istenről olyasmit állítanak a háromság hívők, amit Isten magáról sohasem állított és nem is nyilatkoztatott ki! Továbbá ezzel azt is állítják, hogy szentírástól független tanítások is képesek lehetnek bölccsé tenni bárkit is a megmentésre – amit vissza kell utasítanunk. A megmentés egyértelműen az Isten szavához való engedelmes igazodásunk alapján lehetséges, amiben, mint tükörben magunkat vizsgálnunk kell. (vö. Jakab 1:25)

Az apostolok haláláig a szentháromság dogmája teljesen ismeretlen volt, és ha az I. század végén bekövetkezett volna Krisztus ítéletnapja, e dogma nélkül is üdvözülhetett volna bárki! Ennek ellenére a kereszténységben a teológusok, hittanítók és lelkészek azt hangoztatják, aki nem fogadja el a háromságot – az nem is keresztény. Holott e tantétel nélkül minden további nélkül lehetett üdvözülni az apostoli korban, hiszen ők maguk is (az apostolok) ezen II. században kreált dogma nélkül üdvözültek!!! (vö. 2Timótheus 4:8)

Pál mondja a Galata 1:9-ben, ha valaki mást hirdetne azon kívül, amit az ő hirdetésükre elfogadtak, az átkozott legyen! A háromságot meg nem az apostoloktól fogadta el bárki is, aki elfogadta, mivel az apostolok korában még nem ütötte fel a fejét, hanem csak amikorra Pál megjövendölte a hitehagyást, a fonák dolgok tanítását. (vö. ApCsel 20:29-30) A 2Thesszalonika 2:2-ben mondja: „ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől”! Hát egyhamar ez nem is következett be, hanem csak úgy jó 100-200 év múlva, miután a búza közt előre tört a konkoly. (vö. Máté 13:24-30)

A New Catholic Encyclopedia kijelenti: „ Az »egy Isten három személyben« megfogalmazás a IV. század vége előtt nem lett szilárdan lefektetve, és egyáltalán nem volt szerves része a keresztény életnek és hitvallásnak. De pontosan ez a megfogalmazás volt az, amelyre elsőként használták a háromság dogmája címet. Az apostoli atyák körében még csak távolról sem volt ilyen felfogás, illetve elképzelés” ([1967] XIV. köt., 299. o.).

Jézus anyja, Mária sem hallott róla, hogy Isten egy misztikus háromság lenne, hiszen azt mondta, hogy örvendezik a lelke az ő megtartó Istenében, Aki reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotára. (vö. Lukács 1:46-47) Mert a hasában repeső magzat (ha ő lett volna a földre szállt Isten), nehezen tudott volna reá tekinteni, és nehezen tudta volna a kegyelmében részesíteni.

Nyilván nem a hasában hordott magzat volt Mária megtartó Istene, hanem a zsidókkal törvény-szövetséget kötő Jahve/Jehova Isten, a mennyei Atya, akinek az arcát mindenkor látják a mennyben az angyalok (vö. Máté 18:10), - mivelhogy soha nem száll le emberi alakban a földre, ami egyébként is abszurd gondolat, hiszen Ő nem ember, és nem is változik! (vö. 4Mózes 23:19; Malakiás 3:6)

Ha pedig nem változik, ugyanakkor nem úgy mutatkozott be ószövetségi választott népének, hogy 'szentháromság-Isten', akkor későbbi, újszövetségi népének sem lett azzá! Megmaradt egyedüli Istennek!

"Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege előtted borul le." (Nehémiás 9:6; vö. Zsoltárok 86:10; Ézsaiás 37:20)

"Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust." (János 17:3; vö. Róma 16:27; 1Timótheus 1:17; Júdás 1:25)

2. téma

Harmat Kiadó:

Miért hisznek a keresztények a Szentháromságban?

A Biblia világosan tanítja, hogy csak egy Isten létezik, mégis három személyt nevez Istennek.

Csak egy Isten van:

• Halld meg, Izrael: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! (5Móz 6,4)
• Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz. (Ézs 43,10)

Isten az Atya:

• Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. (2Thessz 1,2)

Isten a Fiú:

• Isten volt az Ige. (Jn 1,1-5,14) Az „Ige” Jézus.
• Én és az Atya egy vagyunk. (Jn 10,30-33)
• Tamás, Jézus tanítványa így szólította meg Jézust: „Én Uram, és Istenem!” (Jn 20,28)

Jézus nem úgy válaszolt Tamásnak, mintha tévedne, hanem elfogadta a megszólítást. A Szentírásban az emberek mindig visszautasították, hogy istenként imádják őket, mint pl. Pál és Barnabás. (Apcsel 14,8-18).

• De a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.” (Zsid 1,8)
• Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,9-11)

Pál ugyanazt állítja Jézusról, amit Ézsaiás 45,23-ban állít az Úrról, majd Pál úgy foglalja össze, hogy Jézus az Úr, tehát az Ószövetség Úr Istene.

Lásd még a Jézus istenségéről szóló következő igehelyeket: Ézs 7,14; 9,6; Jn 1,1,18; 8:58,-59; 10,30; Apcsel 20,28, Róma 9:5; 10,9-13, Kol 1,15-16, 2,9; Tit 2,13; Zsid 1,3,8; 2Pt 1,1; 1Jn 5,20

Isten a Szentlélek:

• Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” (Apcsel 5:3-4)

Ez a vers a Szentlelket Istennel azonosítja.

• Az Úr pedig a Lélek. (2Kor 3,17)

Az itt szereplő „Úr” kifejezés abban az Ószövetségi részben (2Mózes 34,34) előforduló „Úr”-ra utal, amelyet Pál az előző versben idéz (2Kor 3,16)

[2-3. oldal)

Összevetés a Bibliával:

Amikor azt állítja: „A Biblia világosan tanítja, hogy csak egy Isten létezik, mégis három személyt nevez Istennek.” - akkor a Szentírásban található kijelentéseket egymás ellen fordítja, tképpen ezzel azt állítja, hogy ellentmondás van a Bibliában, mivel Isten maga sem tudja, hogy egy vagy három, illetve hogy az egy az tképpen három. Ezzel zavarosnak állítja be a Biblia szövegét, amely egyet mond, szerinte mégsem egyet jelent az egy, hanem hármat. Ha pedig az egy nem egyet jelent, akkor ez másra is vonatkozhat, lehet a fehér fekete, a jó az rossz, a kevés az sok, a könnyű az nehéz, és így tovább. Kiforgathat és átértelmezhet bármit, ami neki tetszik. Így aztán bárki azt olvas ki a Bibliából, amit akar, ami neki tetszik. A Bibliát zongorának használja, hogy eljátssza vele a saját kis egyéni ihletésű szimfóniáját. Az eredeti szimfónia, amit Isten kijelentett, az meg eltűnik és elhalványodik, olyan mértékben, amilyen mértékben eléje tolakszik a gyarló emberi szellem kicsapongásának terméke.

Csakhogy inkább az az igazság, ha a Biblia azt mondja, hogy egy Isten van, akkor az nem három és ez esetben nem nevezhet még három szellemi lényt ugyanolyan jogú Istennek, ha már egyszer kijelentette, hogy abból csak egy van! Akkor akiket még az egy Istenen kívül Istennek nevez, azok nem lehetnek ugyanolyan jogú Istenek, hanem max. isteni minőséggel, ranggal, hatalommal felruházottak lehetnek, de azt az egyedüli kritériumot nem érik/érhetik el, ami az egy Istenre vonatkozik. Hogy pl. önmagukban önmaguktól, öröktől fogva léteznének, halhatatlanok és láthatatlanok lennének, önálló értelemmel bírnának, és mindenek feletti szuverenitással rendelkeznének.

A Biblia sok istenről beszél (vö. 1Korinthus 8:5), de csak egyetlen Legfelségesebb (görögül hüpszisztosz – lásd a „Három cáfolhatatlan érv a szentháromsággal szemben” című tanulmányt – Istenről, az pedig az Atya, és nem a Fiú és nem a szent szellem.

A Biblia a szellemet örökkévalónak mondja (nincs kezdete, hiszen Isten szelleméről van szó, az Neki elidegeníthetetlen része, Hozzá tartozik, és nem áll tőle külön, mintha külön lény volna). Lásd: 

 

„a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek” (Zsidók 9:14) Itt meg is különbözteti a hármat egymástól. A lelket örökkévalónak mondja, az „önmagát áldozta” az csak a Fiúra vonatkozik, és az „Istennek” az megint önmagában áll, és a másik kettőre nem vonatkozik.

„Isten Lelke” (vö. 1Mózes 1:2; 41:38; 2Krónika 15:1; 24:20; Ézsaiás 61:1; Ezékiel 11:24; Róma 8:9,14; 1Korinthus 3:16)

Jézus nem kezdet nélküli, hiszen egyrészt Isten adta (görögül edóken, WHNU) meg neki, hogy önmagában való élete legyen (vö. János 5:26), márpedig ez a megadás mutatja, hogy a megadás előtt nem volt önmagában való léte, hiszen valamikor meg kellett ezt neki adnia, ami pedig összecseng azzal a jézusi kijelentéssel, hogy az Atya szeretete őiránta valamikori időhöz van kötve, és nem örök időhöz. (Lásd a "Szerettél engem a világ megalapítása előtt"” című tanulmányt.)

A Fiú élete tehát éltetett élet, „Én az Atya által élek” (János 6:57) de Az Atya senki által nem él, a Szellem pedig önálló élettel nem is bír, olyan nincs sehol a Bibliában, hogy önálló élete lenne az Isten szellemének, ezért is hiányzik az a kijelentés a Bibliában, hogy a szellem párbeszédben lenne akár az Atyával, akár a Fiúval, mint ahogy az Atya és a Fiú között ez megtalálható (vö. János 12:28).

A szellem nem önmagától szól (vö. János 16:13; 7:17; 8:28), miként a Fiú sem önmagától szól (vö. János 12:49), mint ahogy Isten önmagától szól a népéhez (akár jelek által is). (Vö. 1Korinthus 14:21; Ézsaiás 46:10)

Ezzel összefüggésben Isten akaratából van a teremtés (vö. Jelenések 4:11), és sehol nincs olyan, hogy a szellem vagy a Fiú akaratából volna.

Az, hogy „Isten volt az Ige”, és hogy „Én és az Atya egy vagyunk”, ebből arra következtetni, hogy egy és ugyanazon Istenről van szó, ez teljesen önkényes értelmezése ezeknek a szövegeknek, hiszen ha már egy Isten van, Aki ezt kijelentette magáról, akkor ugyanezt Isten nem fogja kijelenteni másról is, mert akkor ép ésszel követhetetlen lenne az isteni kinyilatkoztatás. Ezzel összhangban Jézus sem tanította sehol, hogy ő az Atyával egy és ugyanazon Isten lenne, és az apostolok sem tanították ezt, hanem csupán a háromság hívők ragadtatják magukat erre, mert nekik az az eltökélt szándékuk, hogy a saját nézetüket alátámasszák a Bibliából.

Ellenben megfontolandó a következő nyilatkozat: „nem az azonosság, hanem az egység, a szétválaszthatatlanság jelölésére szolgál.” (Kiss Sándor USZ-i görög-magyar szómagyarázat.) Tehát az Atya és a Fiú egysége a legmagasabb fokú szellemi egységet jelenti, miként az Úrban teljes elvi- és szeretetegységbe jutott emberek a szellemi testvériségben egyek lehetnek. (vö. János 17:21-23; Róma 12:4; 1Korinthus 3:8; Galata 3:28)
 

A János 1:1-ben „a névelő nélküli „theosz” isteni lényeget jelent, míg a „theosz” névelővel az isteni személyre utal.” (Lásd: Dana és Mantley: A Manuel Grammar of the Greek New Testament, - A görög Úsz kézi nyelvtana, 139. lap.)

Hogy elrendezzünk itt minden látszólagos ellentmondást, folyamodjunk szóról szóra a Görög fordításhoz, amint az megjelenik a soralatti olvasásban az Emphatic Diaglott-ban. Olvassuk: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennel, és egy isten volt az Ige. „ Figyeljük meg a mondatot. „ Az Ige volt az Istennel. ” Ez alkalommal az Istenszó elé az 'az' szó van írva, míg a következő mondatban, 'és egy isten volt az Ige', figyeljük meg ezt, itt az 'isten' szó elé az 'egy' szó van írva, ez egy határozatlan névelő. Ez bizonyítja, hogy itt két személyről van szó, akik együtt vannak, és nem olyan két személyről, akik mint egy Isten léteznek. Helyesen: mondja János 1:1,2: „Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennel volt, és az Ige Isten volt. Ez kezdetben Istennél volt.”

A könnyebb érthetőség kedvéért álljon itt egy behelyettesítő példa az Isten és a Logosz közti különbözőség és látszólagos azonosság szemléltetésére:

- János l:l: – „Kezdetben volt az Ige (a Szó István Főmérnök), az Ige (a Szó István

Főmérnök) az Istennél volt (a Jó István Vezérigazgatónál), és isten (jó) volt az Ige (a Szó István Főmérnök)”.

A megkülönböztetett azonosság (a határozott névelős főnév) a Jó Istvánra és a Szó Istvánra vonatkozik – ami megkülönbözteti őket, mint saját személyiséggel bíró lényeket egymástól. De a határozott névelő nélküli főnévi állítmány kiegészitő a Szó István Mivoltára (és nem Kivoltára) vonatkozik, vagyis hogy ő a minősége szerint jó (itt a látszólagos/külsőleges hasonlóság a Jóval), ami tulajdonsága neki, nem megkülönböztetett azonossága, (mint a Vezérigazgatónak a Jósága).

Az Isten (Jehova, az Atya) nem természetét illetően, a természeténél fogva Isten, hanem mert eleve, ÖRÖKTŐL FOGVA MINDÖRÖKKÉ Ő AZ ISTEN, és az istenségéből (ok) fakad a természete, de a Fiúnál fordítva van, neki a természetéből fakad az istensége (okozat), amit AZ ISTENTŐL KAPOTT.

Ha valaki nem tud különbséget tenni a - JÓ István, és István jó – között, akkor a Jézus istenségét se fogja megérteni soha! Ugyanis a – jóság - az egy minőségi kategória, ugyan úgy mint a theosz is az, határozott névelő nélkül. Ellenben a határozott névelő megkülönböztetett azonosságot, a görög USZ-ben magát AZ ISTENT, A MINDENHATÓT, AZ ATYÁT jelenti, Akit az ÓSZ JHWH/JAHVE/JEHOVA tulajdonnéven ismert (ez utóbbi egy irodalmi műszó, amit Károli is és sok költő is használt) ill. nyilatkoztatott ki. Jézus AZ ISTENNÉL (az Atyánál, a Jehovánál) volt, és isten (isteni természettel felruházott) volt, vagyis belső tulajdonságaiban az Atya jellemét hordozta.

Csakhogy óriási különbség, hogy mivel Isten Fia volt, a teljes egzisztenciáját az Atyától kapta. Egy képmás csakis reprodukciója (másolata) lehet az eredetinek, ami pedig másolat, az csinálva van. Jézus esetében nemzve (Apcsel l3:33, Zsidók l:5; 5:5), szülve (János l:l4,l8), teremtve (Péld 8:22; Kolossé l:l5; Jelenések 3:l4). Az eredeti és egy másolat között pedig óriási a különbség, és a legnagyobb eretnekség azt tanítani, hogy Jézus azonos/egyenlő a Jehovával, tehát Ő AZ ISTEN, és ezért imádattal tartozunk neki.

 

Az USZ három helyen is említi, hogy a Fiú képmása az Istennek (vö. Kolossé l:l5; 2Korinthus 4:4; Zsidók l:3), az imádat pedig nem a képmást illeti, hanem AZ EREDETIT! Az Atya nem azt mondta, hogy imádjátok a Fiút, hanem hallgassátok. (Máté 3:l7; l7:5; Lukács 9:35; Apcsel 3:22; 5Mózes l8:l5) A Fiú meg nem azt mondta, hogy őt imádjuk, hanem az Atyát! (vö. János 4:2l-24) Vajon kinek ál érdekében ezt kiforgatni? A sátánnak és követőinek!!!

Csak Isten imádható, mégpedig az ÓSZ egyetlen Jehova Istene (vö. 2Mózes 20:5; 32:14), a ho theosz = az Isten. (vö. Jelenések 19:10; 22:9) Jézus pedig csupán theosz-ként szerepel, aki úgy volt az Isten-nél, (vö. János 1:1), ahogy a hegynél a disznócsorda (vö. Márk 5:11), vagy ahogy a tűznél Péter (vö. Márk 14:54) Ahogy Péter nem volt a tűz, ahogy a disznócsorda nem volt a hegy, ugyanúgy nem volt a theosz Logosz a ho theosz – aki-NÉL volt. (Itt mindhárom helyen a prosz helyhatározó található).

Mivel Jézus azt mondta, hogy „én és az Atya egy (görögül hen) vagyunk” – ez azt jelenti, amit a háromság hívők állítanak, hogy ő is teljes jogú Isten, akit imádnunk kell? Szó sincs róla! Jézus egy az Atyával, mégsem ő az Atya, hiába van Ézsa 9:6-ban Örökkévalóság Atyjának nevezve, mivel ez csupán felmagasztalása utáni címe. Pál is egy (hen) volt Apollóssal (1Korinthus 3:8), és a férfi és a nő is egy testet alkotnak, mégsem azonosak, és különösen nem jelenti ez azt, hogy egyik nem lehet a másiknak az alárendeltje egy-ségük ellenére! ( vö. Máté 19:5; 1Korinthus 11:3) 

 

Krisztus egy az Atyával, mégis az neki a feje! Az asszony egy a férfival, mégis az neki a feje! A háromság hívők szerint Krisztusnak (mint valóságos Istennek) nem feje az Isten (hanem egyenrangú Istenséget képviselnek három személyben) – ezért a háromság hívők nem is lehetnek egyek (hen) sem Krisztussal, sem az Atyával. (János 17:22)

És ámbár Isten teljessége testileg Krisztusban van – az Atyának köszönhetően – (vö. Kolossé 2:9; 1:19), attól még ő nem azonos a nálánál nagyobb Istennel, az egyedül igaz Istennel! (János 14:28; 17:3) Ugyanígy nem azonos a gyülekezet sem Krisztussal, amely az ő teljessége néki, ámbár egy testet alkot vele, és képmásának hasonlatossága. (Efézus 1:23; Galata 3:28; Róma 8:29) 

 

Összegzés: Már pedig nem tévedés, Jézust következetesen THEOSZ (isteni)-nak mondja a szöveg, és soha nem HO THEOSZNAK. - ez természetesen az ihletett szövegre értendő! Ami pedig Tamás kijelentését illeti, egyrészt nem imádatról volt szó, (mint Pál és Barnabás esetében), hanem egy érzelmi kitörés apokrif eredményéről, hiszen a többi apostol az Urat látta Krisztusban és nem az Istenét (vö. János 20:20,25), másrészt ha egyszer Jézus kijelentette, hogy a mi Istenünk azonos az ő Istenével (az Atyával), akkor ez a mérvadó, és nem egy tökéletlen ember testi/nem ihletett kijelentése. 

 

Hogy a háromság hívők rögtön átpártoltak Tamás kijelentéséhez, ez is azt mutatja, hogy nekik fontosabb az, ami látszólag alátámasztja nézetüket, még ha az egész Szentírás összes kijelentése teljesen mást mond, mint amit ők el szeretnének hitetni. (Lásd, Kicsoda a mi Istenünk?)

Ami a következő kijelentést illeti „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája” (Zsidók 1:8, MBT ford.) a Zsoltárok 45:7-ben így olvasható ugyanezen fordításban: „Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája.”

A Biblia teljes szövegösszefüggésében ez utóbbi adja vissza jobban a gondolatot, hiszen Pál is Jézus által adott hálát az ő Istenének (az Atyának), és nem Jézusnak, mint Istennek adott hálát. (vö. Róma 1:8) Pál pedig nyilván tudta, hogy kicsoda az az Isten, Akinek szolgált, és nem keverte össze Istent és az Isten Fiát. (vö. Apcsel 24:14)

Ami pedig ezt az állítást illeti: „Pál ugyanazt állítja Jézusról, amit Ézsaiás 45,23-ban állít az Úrról, majd Pál úgy foglalja össze, hogy Jézus az Úr, tehát az Ószövetség Úr Istene.” - nos ez teljes félreértése a Biblia tanításának: 

 

Nyilván minden térd Istennek hajol meg, és ez a meghajlás, alázat következtében állunk Krisztus ítélőszéke elé, hiszen Krisztust Isten iktatta be, kente fel (vö. Zsoltárok 2:6), de ettől még Jézus egyáltalán nem azonos Úr-ként az Ószövetség Istenével, amit az is mutat, hogy a két Urat nem keverték össze. (vö. Apcsel 4:24, 27,30)

Másik állítás szerint: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” (Apcsel 5:3-4) Ez a vers a Szentlelket Istennel azonosítja.” De ez sem igaz, hanem félremagyarázása az ihletett szövegnek:

A Szent Szellem más néven Isten Szelleme, tulajdonképpen az Atya lélegzete, vagy ha úgy tetszik, lehellete, amely szintén (mint a Fiú) az Atya belsejéből származik és küldetett el a Földre, azzal a különbséggel, hogy a Szent Szellemnek sem a mennyben, sem a Földön nem volt és nem is lesz soha teste. Ő tehát az Atya lehellete (melyet Krisztus is át tudott adni – vö. János 20:22).

Nyilván nem spontán lélegzés általi lehelletről van szó, hanem „örökkévaló” szellemről (Zsidók 9:14, MBT. ford.), amely Istennek „nagy ereje és erős hatalma”-ként nyilvánul meg (Ézsaiás 40:26, Káldi Neovulgáta ford.) a „szent szellem erejében” kifejeződve. (Róma 15:19, Vida ford.).

A görög theopneusztosz = Istentől ihletett szót a 2Tim 3:16-ban találjuk, amely Isten írott Igéje. De ugyanilyen Igéje Istennek a Fiú is, „a nevét Isten Igéjének hívják” (Jelenések 19:13). Istennek kilehellése tehát a Fiú is, miként a Biblia is, az írott szó, miként az élő szó is. Minőségileg ezért (hiszen egy tőről fakadnak) isten a Fiú is, „egyszülött Isten,” (János 1:18, MBT. ford.) de isteni minősége van a Bibliának is, amelyet Isten lehelt ki, - mégsem azonos sem a Fiú sem a Biblia az Istennel, Aki senkinek nem a kilehellése, hiszen önmagában örökkévaló abszulutum.

Na és hogyan lett Isten a szent szellemből? Leginkább a Cselekedetek 5:3-4-ből következtették ki. Anániás megcsalta a szent szellemet, ezáltal Istent csalta meg, tehát a szent szellem nem más, mint Isten. 

Ezen analógia szerint ha valaki megcsalja a római császár adószedőjét, akkor nyilván a császárt csalja meg, mert hogy az adószedő a római császár! Vagy mégsem? Hiszen ahogy nem az adószedő a császár, úgy nem a szent szellem az Isten, hanem csak annak képviselője. Vö.

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Lukács 10:16)

Vagyis Jézus nem volt azonos a küldővel, mintha őbenne egyszerre vetették volna el az emberit is és az istenit is. [vö. „Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket.” (1Thessalonika 4:8)]

Itt az isteni parancsolat megvetése jelenti az Istent magát, de a kettő mégsem azonos. Ugyanígy nem azonos a szent szellem Istennel (Akit Anániás megvetett a szent szellem megvetése által), hanem Őt képviseli. Tehát az a nézet, melyszerint „Ez a vers a Szentlelket Istennel azonosítja.” - csak a háromság hívők szemében igaz, de a Biblia fényében nem. Ha az volna, meg lehetne jelenni a színe (személye) előtt (vö. Zsidók 9:24), - de ez nem áll fenn vele kapcsolatban.

Indítékok keresése:

A Szentháromság (abban a formájában, ahogy ma ismerik) idegen volt minden keresztény számára az első két században. Még a Szentháromság szó (Trinitas lat, háromság, szentháromság.) is csak i. sz. 180-200 között lopódzott be a keresztény írásokba görög és latin alakban, azonkívül idegen hatásokra. Arról beszélve, hogy milyen furcsa házasság született a keresztény és idegen eszmék között, Robertson rámutat:

„A III. században az alexandriai Ammonios Saccas, aki állítólag keresztény szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, alapított egy iskolát, mely a keresztény és pogány vallási rendszerek és filozófiák pánteista egésszé ötvözését kutatta, melyben az ősi isteneket alárendelt démonokként vagy jelképes alakokként képzelték el, Krisztust pedig reformerként. Az iskola különös vonzalma Platohoz – akinek a rendszere már divatos volt az alexandriai tudósok körében – nagyobb hatással volt a Kereszténységre, mint bármely másik riválisa. Ezt számos vallási árnyalat biztosította, és lehetővé tette egy olyan hatás fejlődését, amelyik tartósan befolyásolta a keresztény teológiát; ez lévén a csatorna melyen keresztül a szentháromság tana behatolhatott.” (Robertson „A Short History of Free Thought”, I. kötet, 255. o.)

Csakhogy ekkorra mind a négy kanonikus evangélium írása, más apokrifákkal egyetemben befejeződött, és közkézen járt e kultusz szerzetesei között. Annak ellenére, hogy fantasztikus értelmezéseket állítottak szolgálatba, hogy elérjék a kívánt célt, a „szentháromság” szót nem tudták beilleszteni egyik akkoriban divatos evangéliumba sem, és csupán az ökumenikus tanácsok rendeletei hatására lett az utolsó szó a dogma mellett. Hopkins írja:

„A szentháromság végső ortodox meghatározása nagyrészt az egyház politikájának kérdése volt. Vége-hossza-nincs viták árán meghatározták, hogy mennyi istenség és mennyi emberség van Jézus Krisztusban, mikor kezdődött az istensége, hogy vajon teremtmény, kisugárzás, vagy Istennel együtt létező volt-e, hogy vajon egy volt-e a Szent Lélekkel, és hogy a Szent Lélek egy volt-e Istennel, majd végül, hogy vajon gnosztikus kifejezéssel kell-e meghatározni a hármas kapcsolatot, vagy sem. Az összes teológiai szőrszálhasogatást olyan kérdésekre vonatkozóan, amelyeket egyértelműen csoportos szavazás segítségével válaszoltak meg.” (W. Hopkins, „Evolution and Origin of Religion”, 336. o.)

folyt. Köv...