motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2012. április 30., hétfő

A szentháromság cáfolata

Három cáfolhatatlan érv a szentháromsággal szemben


Lassan kétezer éve tart a vita a Biblia Istenéről, hogy az valóban egy Isten (egyetlen személyben), vagy három-egy Isten három személyben. Úgy tűnik, hogy eldönthetetlen a kérdés, legalábbis abból, hogy mindkét nézet mellett sokan tesznek hitet, de legtöbben mégis amellett vannak, hogy Isten valójában három-egy Isten – annak ellenére, hogy a Biblia semmi olyat nem tanít, hogy három valóságos Isten tesz ki egyetlen Istent.

Már az Istentől kapott józan ész (már akinek van) is azt diktálja, hogy ha három valóságos Istenről beszélnek, akkor az nem lehet egy, hanem három. Mert ha valóságos isteni személy az Atya, a Fiú és a szent szellem, akkor az három valóságos Isten és nem egy. Isten akkor egy, ha csak az Atya egyedül valóságos Isten, és a másik kettő nem (még ha ezt sokan is állítják).

Érdekes módon pontosan ezt tanítja a Biblia. Ennek ellenére a háromsághívők szerint arra is van számtalan igei bizonyíték, hogy a másik kettő is valóságos Isten, ennélfogva mégiscsak három-egy az Isten. És ebben a nézetükben annyira bizonyosak, hogy az üdvösségüket is kockára teszik, amikor teljes meggyőződéssel kiállnak a nézetük mellett. Ezek után felmerül a jogos kérdés, hogy valójában el lehet-e dönteni kétséget kizáróan, hogy kinek van igaza? A válasz az, hogy a Szentírásban Isten gondoskodott meggyőző bizonyítékokról az Ő egyedüli személyazonosságát illetően.

Három ilyen bizonyíték biztosan van, mégpedig három görög szóhasználat szerint, amely teljesen megkülönbözteti az Atyát (mint ho theoszt/az Istent) a Fiútól (mint theosztól). Ez a három a következő:

A hüpszisztosz (legfőbb, legmagasztosabb, legmagasabban lévő, strong száma: G5310). Előfordulási helyek: Máté 21:9; Mk 5:7; 11:10; Lukács 1:32,35,76; 2:14; 6:35; 8:28; 19:38; Cselekedetek 7:48; 16:17; Zsidók 7:1

Az epi panton (mindeneknek felette, strong számuk: G1909; G3956) Előfordulásuk Istennel kapcsolatban: Róma 9:5; Efézus 4:6, (Károli)

A heauton (önmagára, strong száma: G1438). Előfordulása Istennel, ill. Jézussal kapcsolatban például: Ján 5:26

Első bizonyíték

Nézzük először a hüpszisztoszt, hogy miképpen használja azt a Szentírás. Ha megnézzük a fenti összes Bibliában található igehelyet, akkor láthatjuk, hogy Jézus Krisztust soha nem nevezi Legfelségesebb Istennek. Ellenben pl. azt olvashatjuk:

De ama Magasságos (üpszisztosz) nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:” (Csel 7:48).

Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges (üpszisztú) Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta,” (Zsid 7:1).

Nos, ha Jézus Krisztus a Szentháromság szerint istenségében azonos az Atyával, akkor h o l (hüpszisztosz) - legmagasabb, Legfelsőbb, Magasságos Isten a Jézus Krisztus? Tanítja ezt a Szentírás valahol? Írja ezt a Szentírás valahol? Sehol nem tanítja! Sehol nem írja! Hanem azt írja, hogy „Jézus, a magasságos (üpszisztú) Istennek Fia” - legalábbis ezt mondta egy ember, akiben tisztátalan szellem volt. (vö. Márk 5:7)

Ezek szerint a tisztátalan szellemek meg tudják különböztetni a Magasságos Istent a Jézus Krisztustól, hiszen ők tudják, hogy „Isten egy” (Jak 2:19), és maga Sátán sem állított mást Jézusról, mint hogy Isten fia. (vö. Máté 4:4) Pál apostol megtérése után ugyanezt mondta: „És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.” (Csel 9:20)

Nem érdekes, hogy ha valaki a kereszténységben (állítólag) megtér, rögtön kezdi bizonygatni, hogy Krisztus az Isten! Isten emberré lett Krisztusban! (Na és vajon milyen benne lévő szellem alapján teszi ezt?) De ha az volna, akkor hüpszisztosznak is kellene lennie, vagyis Magasságos Istennek – ha közöttük semmi különbség nincsen.

Azonban az a helyzet, hogy a Jézus Krisztus egyáltalán nem a Magasságos Isten, soha nincs is magasságos Istennek nevezve, ennélfogva az első cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen a hüpszisztosz szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a jelzőt.

[Az igaz, hogy Jézus az egeknél magasságosabb (üpszéloterosz) lett (vö. Zsid 7:26), de ez csupán annyit jelent, hogy a mennyei/isteni „Felségnek” (megalószünész) jobbjára ült. (vö. Zsid 1:3) A Zsidók 8:1 ugyanezt mondja:

Fő dolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, a ki a mennyei Felség (megalószünész) királyi székének jobbjára üle,”. Ezek után már nem meglepő, hogy akit „megalószünész-”nek nevez a Szentírás, az megint csak nem Jézus Krisztus, hiszen a harmadik hely, ahol ez a szó használva van, a Júdás 1:25-ben található, és ott sem rá vonatkozik.

Továbbá a „nagy (mega) Isten” kifejezés is következetesen az Atyára vonatkozik, és sohasem Jézus Krisztusra, (lásd: Tit 2:13; Jel 19:17); ill. a „nagy (megalú) Királynak városa” hasonlóképpen. – Máté 5:35; vö. Zsolt 48:2]

Második bizonyíték

A következő bizonyító erejű kifejezés az epi panton szóhasználata, amely olvasható az Efézus 4:6-ban a következőképpen:

Egy az Isten és mindeneknek Atyja, A KI MINDENEKNEK FELETTE (epi pantón) VAN...” -, [de az nem azonos a Jézus Krisztussal]!!! Ezt tanítja az Isten ihlette szöveg, és ezzel ellentétesen nem tanít sehol semmit.

A Róma 9:5-ben ugyanez található:

és akik közül való Krisztus hústest szerint – legyen áldott érte a mindenek felett (epi pantón) való Isten az eonokon át! Ámen.” (Konkordáns fordítás)

„és közülük származott, természetes leszármazás szerint a Messiás. Legyen Isten, aki legfőbb minden felett (epi pantón), áldott örökké! Ámen.” (Az Új angol Biblia, 1972)

és tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek (epi pantón), áldott legyen örökké! Ámen.” (Új Világ fordítás, 2004.)

[NYELVTANI SZERKEZET: Ezek a fordítások úgy tekintik a ho on szavakat, mint egy független mondat vagy mellékmondat kezdetét, amely Istenre vonatkozik, és áldást mond rá a tőle kapott gondoskodásokért.

Itt és a Zsoltárok 68:18. LXX-ben az eulogetos „áldott” állítmány a Theos, „Isten” alany után áll. Az „A grammar of the New Testament” hetedik kiadás, Andover, 1897.p.551, című művében G.B. Winer a következőt mondja: „amikor az alany alkotja a fő fogalmat, különösen amikor az ellentétes egy másik alannyal, az állítmányt utána lehet, ill. kell elhelyezni.” (Vö. Zsolt 68:18, LXX). Ezért a Róma 9:5-ben a ho on epi panton Theos eulogetos stb. szavak Istenre vonatkoznak, s a szavak sorrendje teljesen megfelelő, sőt nélkülözhetetlen is.”

A Róma 9:5-ben található nyelvi szerkezet részletes tárgyalása megtalálható a „The Aut-horship of the Fourth Gospel and Critical Essays, by Ezra Abbot, Boston, 1888, a 332-438 oldalakon. A 345-346, és 432 oldalakon írja: „Itt azonban a ho on el van választva a ho khristos-tól a to kata sarka által, amelyet az olvasásnál szünetnek kell követnie, mely szünetet meghosszabbít az a különleges hangsúly, melyet a to szó ad a kata sarka szavaknak, továbbá az őt megelőző mondat önmagában nyelvtanilag teljes és logikailag semmi további kiegészítésre nem szorul, mivel csak a hústest tekintetében volt Krisztus a Zsidók közül való.

Másrészt, ahogy már ezt láttuk (a 334.oldalon), a közvetlenül előtte lévő áldások felsorolását, melyet Krisztus eljövetelének felbecsülhetetlen áldása koronázott meg, természetes módon követi az Istennek szóló dícséret és hálaadás, mint annak a Lénynek, aki mindenek felett uralkodik, mialatt szintén doxológiára (Istent dicsőítő kifejezésre) utal a mondat végén levő Ámen szó.

Az összes nézőpontból, tehát a doxológiai szerkezet könnyűnek és természetesnek látszik… A sarka után levő szünet természetes voltát az a tény is jelzi, hogy pontot találunk ez után a szó után az összes régi MSS (kézirat)-ban, amelyek ebben az esetben tanúskodnak, név szerint az A,B,C.L… (kéziratokat) tudjuk megnevezni, és az A,B,C,L… nagybetűs (kéziratokon) kívül legalább 26 kis-betűs (kéziratot), amelyek pontot jeleznek a sarka után, ugyanazt, amelyet általában tartalmaznak az aionas vagy az Amen szavak után.” Ezért a Róma 9:5 dicséretet és hálát ad Istennek.]

Ezek a fordítások összhangban vannak az Efézus 4:6-al, vagyis hogy a mindeneknek Atyja az az egy Isten, Aki mindeneknek felette van; Akiről azt olvastuk, hogy hüpszisztosz (Legfelségesebb), hogy „nagy (mega) Isten”, és hogy Őt nevezi a mennyei/isteni „Felségnek” (megalószünész) a Biblia – és nem Jézus Krisztust.

Ebből természetesen az is következik, hogy a Róma 9:5-öt helytelenül fordítják azok, akiket háromsághitük előítélete vezet, aminek következtében Jézus Krisztust azonosítják Azzal az Istennel, Akiről az előzőekben teljesen egyedülálló jellemzőket olvashattunk.

Nyilvánvalóan nem Jézus Krisztus a mindenekfelette örökké áldandó Isten, és ezt az is bizonyít, hogy az eulogetos (áldott) szó az ÚSZ-ben csak a következő helyeken fordul elő: Márk 14:61; Luk 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Kor 1:3; 11:31; Efézus 1:3; 1Péter 1:3. Látható, hogy az, aki a szövegek szerint áldandó-áldott, az az Istenre (JHVH/Jah/Jahve/Jehovára) vonatkozik, és sohasem Jézus Krisztusra. Ez alól a Róma 9:5 miért lenne kivétel? Csak mert a dogmának ez kedvez(ne)? Bizony hogy nem kedvez!

Ennélfogva a második cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen az epi pantón szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a jelzőt.


Harmadik bizonyíték


Hogy mennyire következetesen tanítja a Biblia az Isten egyedüli és egyetlenségét, arra a harmadik kiemelkedő példa a görög ἑαυτον (heauton -magát, stb.) szó használata. Figyeljük meg, hogy kire és hogyan alkalmazza ezt a szót a Szentírás.

Jézus Krisztussal kapcsolatos esetek:

Jézus pedig azonnal észrevevén magán (eautó) , hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?” (Mk 5,30)

És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle (eautú) megirattak.” (Lk 24,27)

Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától (eautú) hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.” (Jn 5,19)

Ezek után ismét megjelentette magát (eauton) Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképen” (Jn 21,1).

A ki adta önmagát (eauton) a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” (Gal 1,4)

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát (eauton) adta érettem.” (Gal 2,20)

És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát (eauton) miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.” (Ef 5,2)

Hogy majd Önmaga (eautó) elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5,27)

Hanem önmagát (eauton) megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát (eauton), engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2,7-8)

A ki adta önmagát (eauton) váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében,” (1Tim 2,6).

Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát (eauton) meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,13)

A ki önmagát (eauton) adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának (eautó) kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Tit 2,14)

Hasonnlóképen Krisztus sem maga (eauton) dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, a ki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged.” (Zsid 5,5)

A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát (eauton) megáldozván.” (Zsid 7,27)

Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát (eauton) áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid 9,14).

Nem is, hogy sokszor adja magát (eauton) áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;” (Zsid 9,25).

Istennel és Jézus Krisztussal kapcsolatban:

Mert a miként az Atyának élete van önmagában (eautó), akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában (eautó)” (Jn 5,26).

Istennel kapcsolatban:

Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő (eautú) Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.” (Róm 8,3)

Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával (eautó) megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;

Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával (eautó) a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.” (2Kor 5,18-19)

És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az ő (eautú) országába és dicsőségébe hív titeket” (1Thes 2,12).

Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára (eautú) esküdött.” (Zsid 6,13; vö. Tit 2,13; Jel 19,17. „nagy Istennek”)

Látható, hogy a Szentírás nem keveri össze Istent a Jézus Krisztussal, amikor a ἑαυτον (heauton) szót használja velük kapcsolatban [de természetesen más helyeken sem!] És amikor Istenről olvassuk, hogy önmagára (eautú) esküdött, akkor nem esküdhetett nagyobbra, mivelhogy Ő a legnagyobb (mega) (vö. Tit 2,13; Jel 19,17).

Ő a „mindeneknek felette (epi pantón) örökké áldandó Isten” (Róma 9,5; Eféz 4,6), a hüpszisztosz (Legfelségesebb - Csel 7:48; Zsid 7:1); a mennyei/isteni „Felség” (megalószünész), Akinek jobbjára ült Jézus Krisztus. (vö. Zsid 1:3; 8:1)

Ennélfogva a harmadik cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen az (heauton) szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a jelzőt abban az értelemben, hogy mivel nagyobbra nem esküdhetett, önmagára (nem Jézus Krisztusra és nem a szent szellemre) esküdött. (vö. Zsid 6:13)


konzekvencia


Három abszolút és megdönthetetlen bizonyíték van tehát arra, hogy a Biblia Istene nem azonos Jézus Krisztussal, hiszen önmaga (egy személyben) az egyedül igaz Isten (vö. Ján 17:3), és nem Jézus Krisztus.

Nincs tehát Istentől kinyilatkoztatás arról, hogy Ő egy „három-egy” Isten lenne, hiszen akkor mindháromról olvasnunk kellene, hogy hüpszisztoszok, hogy mindhármukra esküdött az Isten, mivel mindhárman mindenek felette örökké áldandó Istenek lennének, stb. De nem olvassuk róluk, hanem csak az Atyáról egyedül. Ez pedig teljesen megcáfolja az emberek által kitalált háromság dogmáját, amelyet Istennel kapcsolatban határoztak meg a(z előre megjövendölt) hitehagyásra vetemedett személyek a II. században. (vö. Csel 20,29; 2Pét 2,1)

Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre.” (Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43. rész)


A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” (Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet)

Innentől kezdve két lehetőség van:

Vagy alárendeli mindenki azokat a kijelentéseket a fenti három abszolút bizonyító erejű Igének, amelyek Jézus Istenségével kapcsolatosak, hogy „erős Isten” (Ézs 9,6); „egyszülött Isten” (Ján 1,18); illetve olyan „Isten”, aki „az Istennél” volt (Ján 1:1) -
vagy pedig szembefordítja vele.

Vagyis két út van:

Elvetni a szentháromság dogmáját, vagy pedig az összes, állítólagosan a szentháromságot igazoló igéket szembefordítani azokkal a fentebb említett Igékkel, amik cáfolják, hogy Krisztus azonos lenne a mindenek felette áldandó nagy Istennel, a Legfelségesebb (hüpszisztosz) Atyával.

A hitehagyott kereszténység ezt a második utat választotta. És akik a „fonák dolgokat” beszélő, tanítványokat maguk után vonó (vö. Cselekedetek 20:29-30, Károli ford.) kereszténységhez tartoznak, ugyanezt a hitehagyott/eretnek utat követik.

Hogy csak néhány eretnek nézet legyen megemlítve: Ha Jézus nem Isten,- csak egy tökéletes ember - akkor meghalhatott egy másik emberért. De az egész emberiséget csak Isten képes megváltani (a saját halála által). Ha Isten nem képes önmaga megváltani az emberiséget, akkor nem mindenható; Krisztus csak emberként halt meg, de Istenként halhatatlan volt; csak emberként kísértették meg bűnnel, de Istenként nem; hogy bár az Atyától született, de mégis öröktől fogva létező Isten, [ámbár hogy születhetett az, aki öröktől fogva van, és hogy lehet az Atyának a Fia az, aki ugyanolyan kortalan, mint az Atya?); hogy imádatra méltó (a proszküneó szó hódolat-féle jelentését imádatként értelmezni), pedig Jézus tanította, hogy az igazi imádók imádatának tárgya az Atya, hiszen az Atya keresi az imádóit, és nem Jézus Krisztus. (vö. Ján 4,23-24); és hogy Jézus önmagáról való kijelentéseit, hogy Istennek a Fia, úgy tálalni, hogy Ő magáról azt híresztelte, hogy ő az Isten, (csak ezt visszafogottan tette(?). Holott éppen nem azonosította magát soha az Istennel! (vö. Márk 10:18) Stb.

Kiforgatják, hogy az „Isten teremtésének a kezdete” (Jel 3,14), az nem azt jelenti, hogy Isten vele kezdte meg a teremtését, mert akkor borulna a háromság dogmája; hogy a „minden teremtménynek előtte született” (Kol 1,15) sem azt jelenti, hogy Isten teremtésében ő az első lény, aki létre lett hozva (vö. Példabeszédek 8:22), hanem azt állítják, az elsőszülött az ebben az esetben rangot jelent, és nem szó szerinti elsőséget a teremtésben. Elvetik, hogy egy Istenünk van, az Atya (vö. 1Kor 8,6), Aki Jézus szerint is az Isten (vö. Ján 6,27), az egy Isten (Ján 5,44), az egyedül igaz Isten (Ján 17,3).

Kiforgatnak mindent, ami az Atya egyedüli szuverén Istenségét igazolja, csak hogy Jézus Krisztust és a szent szellemet egy szintre helyezzék az Atyával. Állítják, hogy a misszióparancsban három isteni személynek 'külön neve van' (holott az Atya-Fiú és szellem [egyetlen] nevében való cselekedetről van szó. (vö. Mát 28:19) De az a helyzet, hogy a hüpszisztosz (Magasságos) Istent nem tudják kiforgatni, mivel az Jézusra nincs alkalmazva sehol, hiszen Jézus Istensége minőségi értelmű, vagyis az Atya által felruházott terjedelmű csak, de mégsem ő a mindeneknek felette lévő egyedüli Isten (vö. Eféz 4,6), akire esküdött az Isten, hanem önmagára esküdött, tehát nem a Fiára!

Mivel nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött.

Nem véletlenül mondta Jézus, hogy az Atya nagyobb nálam (vö. Ján 14:28), de ezt is kiforgatják.

Így kétszeres a bűnük a háromság dogmáját kitalálóknak, mert nem csak az egyetlen Istennek (az Atyának) az imádatát osztják meg a dogmájukkal, hanem még nagyon sok bibliai idézetet Jézus Krisztussal kapcsolatban félremagyaráznak és szembefordítanak világos és érthető Igékkel. (vö. 2Péter 3:16) És mindezt azért, hogy a saját dogmájukat igazolják a bibliai kinyilatkoztatás világos tanításával szemben.

Ezért a szentháromság filozófiai dogmája tömény eretnekség, nem véletlenül nem tanítja sehol a Biblia, hanem utólag jelent meg az apostolok halála után, és kezdték utólag belemagyarázni a Szentírásba azt, ami egyébként nincsen benne. Ahogy ők maguk is elismerik:

A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből.” (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22. old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete)

Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” (1 Ján. V. rész. Református jubileumi kommentár.)

A valóságban tehát ez a tan nincs rögzítve a Biblia lapjain, hanem úgy alkották meg utólag, mint a korabeli (pogány) filozófia jegyeit magán viselő értelmezést.

A Szentírás azonban teljességgel megcáfolja, hogy ez az utólagos értelmezés Istentől ihletett lenne, hiszen akik Isten szellemétől ihletve szólottak (vö. 2Pét 1:21), azok a jézusi kinyilatkoztatás értelmezésekor nem jutottak el oda, hogy Istent 'három-egy-Istennek' nevezzék, és a Neki egyedül kijáró imádatot bárkivel is megosszák. Hiszen ha ez igaz lenne, akkor olvashatnánk a Szentírás lapjain, és nem csak egyházi/vallási szövegekben és határozatokban.

Ha pedig valakinek még ezek után is kétségei vannak azt illetően, hogy csak az Atya az egyedül igaz Isten, mert talált olyan igéket, amelyek ennek ellene mondanak, az lássa be, hogy ezek csupán látszólagos ellentmondások, de nem valóságosak.

A szentháromság érvei nem valóságos érvek, nem Biblián alapuló érvek, hanem csupán emberi értelmezések/elgondolások, melyek arról a tőről fakadnak, amely nélkülözi az alázatot, annak bevallását, hogy az egész eddigi értelmezésük a Biblia egyedüli Istenével kapcsolatosan tévedés/tévelygés volt.

Célt téveszteni azonban az imádatban nem lehet. Nem lehet imádni más Istent, mint amit Jézus is imádott, amikor a földön volt emberi testben. (vö. Ján 4:22; 2Móz 34:14)

Az ima és az imádat Istennek jár a Jézus Krisztus által. (vö. Máté 6:9; Ján 4:23; 14:6) Jézus Krisztusnak pedig hódolat! Ahogy olvashatjuk a Jelenések 5:13-14-ben:

Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.

És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt.”

Az örökkön örökké élő pedig a hüpszisztosz, Legfelségesebb, mindeneknek felette örökké áldandó Isten, aki önmagára esküdött, mivelhogy nagyobbra nem esküdhetett.

És itt van vége a szentháromság létjogosultságának, a bukott emberi filozófia apokrif termékének:

A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.” (Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22.old.).
Isten adott magáról elegendő kinyilatkoztatást, nincs szükség tehát arra, hogy Vele kapcsolatban kísérletezésbe bocsátkozzon az ember. (Feltéve ha üdvözülni szeretne!)
* * * * *
A Szentírásban nincs ellentmondás, különösen azt a legfőbb személyt illetően, Akit a Biblia Legfenségesebb Istennek nevez:
Mert te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek.” (Zsoltárok 97:9, Ökumenikus fordítás) 
Lásd még: 

A Legfelségesebb Isten a héber szövegekben

: Isten imádhat-e teremtményt?]llllllkküüüüüüüükkkkkkkk]]

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdvözlöm!

A Harmadik bizonyíték-ot nem értem teljesen.
Megkérhetném, hogy elmagyarázná valahogy másképp, jobban?

A másik kettő az világos.

Számomra is már rég egyértelmű, hogy a 3ságot a babiloni római vallás hozta be az ősi,pogány vallásokból és ezáltal rejtett módon sátánt imádtatják az emberekkel.

Köszönöm előre is.

kontakt írta...

Kedves Hozzászóló!

A harmadik érv erre a kijelentésre épül:

„Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára (eautú) esküdött.” (Zsidók 6:13)

Itt egyes számban mondja Istenről Pál apostol, hogy nem esküdhetett nagyobbra, hanem önmagára. Egyrészt az van ebben az idézetben, hogy Istennél nincsen nagyobb, másrészt a nagyobb kifejezés egyes számra vonatkozik, és nem pl. háromra. Vagyis Isten önmaga nagyobb /Nála nincsen/ nagyobb/, amiből az is világosan kiderül, hogy ez az egyes szám kizárja a Fiút is és a szellemet is, amelyekre nincsen vonatkoztatva ez a nagyság, amely az „önmagára” kifejezés mögött áll.

Nem azt olvassuk, hogy 'önmagunkra' nem, mint nagyobbra, tehát az „önmagára” kifejezés mögött nincsen még plusz két személy, amelyet bele kellene értenünk a szövegbe.

Isten, az Atya, JHVH a legnagyobb /!/, a háromsághit szerint viszont a három isteni személy között semmiféle különbség nincsen, különösen nem nagyobb egyik a másiknál, hiszen mind a három öröktől fogva lévő valóságos Isten.

Ez az állítás a hamis tanítás, mert ezt Isten maga cáfolja, amikor az „önmagára” való esküvést Pál ihletett kijelentésében azzal köti össze, hogy nagyobbra nem esküdhetett: köv. képpen. Önmaga a legnagyobb, és nem hárman a legnagyobbak, hiszen az önmaga az egyes számra vonatkozik és nem háromra.

Nem véletlenül mondta Jézus, hogy az Atya nagyobb nála/ ill. mindenkinél nagyobb./ És nem csupán azért mondta ezt Jézus, mert ő éppen akkor önmagát megüresített, emberi formában volt.

A háromságfilozófia az őt cáfoló bibliai kijelentéseket rendre úgy tálalja, hogy beleilljen a saját eszmerendszerébe, és az isteni kijelentések eredeti értelmét elködösítse. Jézus nem azt mondta, hogy az Atya azért nagyobb nála, mert ő most éppen /mint ember/ kisebb az Atyánál. Semmi ilyen szöveg a Bibliában nincsen sehol. Az Atya mindig és mindenhol nagyobb, abszolúte és szuverén módon, a háromsághit pedig ezt minősíti le.

A háromsághit csupán egy értelmezés, Jézus és Pál kijelentése viszont konkrét tény, amit úgy kell megérteni és elfogadni, ahogyan az le van írva. Akik saját kitekert gondolkozási alapállásuk szerint közelítik meg a Biblia kijelentéseit, azok forgatják ki azokat, és azért is ragaszkodnak hozzá, mert a saját filozófiai hozzáállásukat fontosabbnak tartják a konkrét kijelentések egyszerű /de nagyszerű!/ világos értelménél.
Ha pedig nagyobb hangsúly van az emberi értelmezésen, mint az isteni kijelentésen, akkor a Szentírás képtelen betölteni azt a szerepet, amit Isten szánt neki. Hogy tökéletes irányadó mértéket adjon az igenre, a nemre, a helyes és helytelenre, a világos és egyértelmű vezetésre vonatkozóan..

Amikor az ember az Isten kinyilatkoztatását úgy veszi át magának, mint amikor a rozsdás csap megfesti és elizesíti a tiszta vizet, akkor az eredeti egészséges folyadék nem jön át, és a megfelelő táplálást nem képes átadni.

A háromság filozófia tehát egy rozsdás vízcsővel azonosítható, amely az isteni kinyilatkoztatást, mint kristálytiszta, éltető folyadékot megzavarosítja, elizesíti, végeredményben tönkreteszi.

Névtelen írta...

értem így
köszönöm