motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2012. április 13., péntek

Péter apostol utódja - II. rész

Lehet-e Péter apostolnak utódot választani? 


Az apostoli utódlás katolikus teóriája

Péter utóda a római pápa. A mai napig ő a vezetője a katolikus egyháznak. Az apostolok utódai a püspökök, és segítőik a papok. (1Tim 5,17k; Tit 1,5)

A helyi közösségek, a plébániák vezetői általában a papok. De az egyházi közösségek „egységesítői” nem csak papok lehetnek. Pl. a szerzetesi közösségek vezetői szerzetesek. Továbbá világi férfiak és nők is megbízást kaphatnak a püspököktől, hogy vezessenek egy keresztény közösséget.

Az apostolok kézrátétellel adták tovább Jézustól kapott megbízásukat utódaiknak. (1Tim 4,14; 2Tim 1,6) A püspököket, papokat, diakónusokat azóta is kézrátétellel szentelik a püspökök. Bármelyik katolikus püspök vagy pap „családfáját” vissza lehet vezetni – a kézrátételek útján – az apostolokig, illetve a Jézustól kapott megbízásig.

A plébániák vezetője a plébános. Az ő segítségére vannak a káplánok és hitoktatók. Több plébánia egy esperesi kerületet alkot. Ennek összefoglalója az esperes. Az esperesi kerületek az egyházmegye részei, amelyeknek irányítója a püspök. Több püspökség összefogója az érsek. Az egész egyház élén pedig a pápa áll. - A bíborosok a pápa tanácsadói, ők választják a pápát.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 125. old.)

862 "Miként megmarad az a hivatal, melyet az Úr egyedül Péternek, az első apostolnak adott, s melyet át kellett adnia utódainak, úgy megmarad az Apostolok egyházkormányzati hivatala is, melyet a püspökök szent rendjének kell állandóan gyakorolnia." Ezért tanítja az Egyház, hogy "a püspökök isteni intézkedés folytán léptek az Apostolok helyébe mint az Egyház pásztorai, akiket ha valaki hallgat, Krisztust hallgatja, aki pedig őket megveti, Krisztust veti meg és azt, aki Krisztust küldte". (katolikus katekizmus)

Hogy a püspökök isteni intézkedés következtében léptek volna az apostolok helyébe, ez már azért sem lehet igaz, mivel a püspökök nem testvérei a hívőknek, hanem hatalmi tekintélyen alapuló kormányzói. A római pápát ŐSZENTSÉGÉNEK nevezik és nem testvérnek. Lásd:
Citta del Vaticano
Alla SUA Santita
Benedetto 16
Őszentsége XVI. Benedek pápa

az emberiség történelmében a legtorzabb és legkegyetlenebb szörnyetegek a pápák közül kerültek ki... Ha ezeknek az embereknek bármelyikét „őszentsége, Krisztus földi helytartójá”-nak hívjuk, az a szentségnek és Jézus Krisztusnak a megcsúfolásával egyenlő. Mégis, ezeknek a hihetetlenül gonosz pápáknak a nevét, „akik tömeggyilkosok, paráznák, rablók, háborúk megszállotjai voltak, és jó néhányan ezrek legyilkolásáért felelősek”, elismerése jeleként egyházuk a hivatalos pápai listára teszi.” (Dave Hunt: A fenevadon ülő asszony, Előszó Kiadó, 1995. 128-129. oldal)

Amikor Jézus azt mondta Péternek: „De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg t e s t v é r e i d e t” (Luk 22:32), - akkor miért beszélt Jézus Péter (egyenrangú!) testvéreiről, ha ő rangban felette áll mindenkinek, ha ő az egyszemélyes vezető, ha ő a helytartó, ha ő a pápa, ha ő az apostolok között az egyedüli őszentség, ha ő a 'szentatya'?

Jézusnak ez az egyetlen kijelentése megdönti a katolicizmusnak az állítólagos Péter elsőségére és mindenekfölöttiségére épülő hierarchiáját, amelyben egyszemélyes vezető van totalitárius hatalommal felruházva a többiek fölé.

Jézus Krisztus egyházat alapított, amelynek legfőbb pásztora a római pápa.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 225. old.)

882. "A római Pápának ugyanis hivatalából fakadóan -- mert Krisztus helyettese és az egész Egyház pásztora -- teljes, legfőbb és egyetemes hatalma van az Egyház fölött, melyet mindig szabadon gyakorolhat." (katolikus katekizmus)

Ha igaz lenne a monarchikus (egyszemélyes vezetés), akkor nem azt olvasnánk, hogy Pál apostol „Milétusból pedig Efezusba küldvén, előhivá az anyaszentegyház v é n e i t” (Csel 20:17, Káldi ford.; vö. Fil 1:1), hanem azt, hogy előhívta a monarchikus felépítésű gyülekezet egyszemélyes vezetőjét, ahogy ezt a katolikusok levezetik Péter egyszemélyes vezetői hatalmából. Ami természetesen nem igaz, hanem csak egy utólagos kitaláció.

És hogy hogy Jézus csak egyetlen szentatyát ismert: „Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben,” (Ján 17:11)?! És hogy lehet, hogy a katolikusok meg minimum kettő 'szentatyát' ismernek, szent atyából meg annyit, ahány katolikus pap csak létezik a világon? Csak nem beült a második 'szentatya' a sok szent atyával, a papokkal az Isten templomába, és istenkáromló módon istenként, 'szentatyaként' mutogatja magát?!

Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a KÁRHOZAT FIÁNAK, aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.” (2Thesz 2:3-4, Káldi Neovulgáta ford.)

Lehet hogy mégis Jánosnak volt tudomása valamiféle önkéntes apostoli utódlási hóbortról? Mert hogy azt írta:

Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja: Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket.” (Jel 2:1-2)

Dr. Pápai Lajos megyéspüspök írja a Szent Péter székfoglalása Rómában című rövidke értekezésében: „Ezért írta Iréneosz: "...megalapozva és megépítve az Egyházat, a boldog apostolok átadták Linusznak a püspökség megbízatását, (...) Anaklétosz őt követte. Utána, a harmadik helyen, az apostoloktól kezdve, a püspökség Kelemenhez jutott."
Azt azonban már nem tette hozzá a püspök (testvér), amit a Haag-féle katolikus lexikon mond Linuszról: „Rómában élő keresztény férfi, a köszöntését Pál tolmácsolta Timóteusnak (2Tim 4,21). A róm. hagyomány szerint Szt. Péter 1. utóda a pápaságban.” Vagyis hogy csupán katolikus hagyományról van szó. A katolikus hagyományok közt meg aztán vannak éppenséggel olyan leírások is, amelyek teljességgel megütik a pogány babonaság szintjét (vagy inkább színvonaltalanságát). Lásd pl.:

"A hagyomány szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő ~ ap-nak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek mint Mária övét.” (Magy. Katolikus lexikon: Tamás apostol)

„Krisztus könnyeit őrizték ereklyeként 1490 körül a selincourti premontrei apátságban, szent Péter karjával, szent András apostol lábának egy darabjával és boldog Margit szíjjával együtt, amint azt Guill Matifas apát 1490. október 5-én kelt okirata bizonyítja.” (Riant: Exuviae Sacrae Constantinopolitanae. II. köt. 170-171. l.) 

MÁRIA INGE
 
Aachenben és Chartresban az ingét őrzik. „Nem kérdem hogyan jutottak hozzájuk, mert bizonyos, hogy az apostolok és koruk igaz keresztényei nem voltak olyan balgák, hogy ily képtelenséggel foglalkozzanak. Vessünk azonban egy pillantást az ing alakjára. Megadom magam, ha bárki első pillanatra fel nem ismeri szemérmetlenségüket. Mikor Aachenben az inget mutogatják, rúd végére kötik s úgy viszik mint egy hosszú fehér papi karinget. Ha Mária óriás lett volna, akkor sem hordott volna ekkora inget. S hogy még jobb színe legyen a dolognak, néha mutogatják szent József harisnyáját, mely legfeljebb gyermeknek vagy törpének lehetne jó. Régi szabály az, hogy a hazug vigyázzon arra, hogy mit hazudik, mert különben rajtakapják. Ebben az esetben nem igen tartották szem elöl ezt a szabályt, mert nem törődtek azzal, hogy milyen arány van a férj harisnyája és a feleség inge között. Menjenek hát s csókolják megilletődve ezeket az ereklyéket, amelyek még az igazság látszatát is nélkülözik.” (Kálvin János értekezése az ereklyékről. 1543. Franciából fordította Ceglédi Sándor. (Kálvin János művei. III. Pápa, 1907.)

De nem is a hagyomány itt a mérvadó, hanem amit János apostol mond arról az időről, hogy próbára lettek téve azok, akik magukat apostoloknak mondták, és hazugoknak találták őket!
De Pál is írt ezekről az apostol utánzatokról:
De amit eddig tettem, ezután is megteszem, nehogy alkalmat adjak azoknak, akik keresik a módot, hogy dicsekvésükkel hozzánk hasonlónak tűnjenek fel. Az ilyenek álapostolok, álnok munkások, akik csak a látszatát keltik annak, hogy Krisztus apostolai. S ez nem csoda, hiszen a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak akarnak látszani. Végük méltó lesz tetteikhez.” (2Kor 11:12-15)
Tehát hamis és álapostolokról van szó az újszövetségi írásokban, de olyasmiről, hogy az apostoloknak, főként Péter apostolnak valódi utódja lett volna, arról egy szó sincs!
Hanem az történt, hogy a IV. század elejétől létrejött egy hierarchia, vagyis kialakult a papságnak egy uralkodó osztálya, idővel pedig sokan a legfőbb püspöknek és pápának ismerték el a római püspököt, aki Péter utódjának tartotta magát. No persze nem a szegény halásznak, hanem a Vatikán fényűző pompája várományosának. Mert hogy a kettő az egyáltalán nem mindegy és nem is ugyanaz!
[Az előbbinél kívül hivalkodás nélküli egyszerűség, belül izzás és lelkesedés az Úr ügyéért, az utóbbinál meg kívül csodálatos pompa, belül rakva száraz csontokkal. vö. Máté 23:27]
A katolikus papok, akik magukat Krisztus parancsával nyíltan szembeszegülve atyának nevez(tet)ik úgy fogalmaznak, hogy „az igaz hogy János apostol élt legtovább, Péter székét mégsem ő örökölte és ez apostoli gyakorlat volt. Péter székét ez etruszk származású Szent Linus örökölte 68-79-ig. Ahogy az apostolok számára természetes volt, hogy Júdás helyett megválasztották Mátyást, ugyanilyen természetességgel megválasztották Péter helyébe Linust és a római Egyház elsőbbségét kezdettől fogva tartották. Vagyis János sohasem örökölte Péter székét és soha nem volt pápa.” (Szt. Imre plébánia)

Honnan veszik, hogy apostoli gyakorlat volt Péter apostol állítólagos székére (püspöki hierarchikus hivatalára) megválasztani egy apostoli kinevezéssel nem rendelkező személyt, Linuszt, megelőzve és kijátszva így a még elő apostolokat, köztük Jánost?

És honnan veszik azt állítani, hogy emberek választották meg Mátyást és nem maga az Isten? Honnan veszik magukat atyáknak nevezni? Honnan veszik azt állítani: „A római katolikus anyaszentegyház apostoli, mert az apostolok hitét vallja és mert az apostolok utódai kormányozzák.” (BIBLIAI TÖRTÉNETEK A KATEKIZMUS IGAZSÁGAIVAL, Hittankönyv az általános iskolák III-IV. Osztályának katolikus tanulói számára, Szent István Társulat, Budapest, 1968. 112.old.)

Amikor az apostolok hitéhez nem tartozott sem utódlás, sem atyának nevezés, se, helytartózás, sem semmiféle püspökségi hierachikus hivatal, amit Péter apostoli székének lehetne nevezni.

Senkit nem neveztek egyházi megszólítás szerint atyának (vö. Máté 23:9), ugyanakkor arra sincs semmiféle bibliai bizonyíték, hogy Jézus olyan egyházat alapított volna, amelynek Róma lett volna a központja. Jézus mondja apostolainak, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem miután a szent szellemet megkapják, lesznek néki tanúi Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában, stb... tehát Róma elsőbbségéről szó sincs az írásokban. (vö. Cselekedetek 1:4,8)

Az igaz, hogy idővel egy erős gyülekezet fejlődött ki Rómában (vö. Róma 1:8), viszont amikor Pál levelet ír a római gyülekezetnek, közel 30 személyt a nevén nevezve üdvözöl, de Pétert, aki a római gyülekezet élén állt volna, nem is említi se a levél elején, se a végén. (vö. Róma 1:6-7; 16:1-16)

Majd i. sz. 60 és 65 között Pál hat levelet írt Rómából, de egyáltalán nem szólt Péterről; ez alighanem világos utalás arra nézve, hogy Péter (sem személyesen, sem testületileg) nem volt ott. (vö. 2Timótheus 1:15–17; 4:11.) Pál római ténykedéseiről a Cselekedetek könyvének a vége szól, de ismét csak nem említi meg Pétert (Cselekedetek 28:16, 30-31).

A legenda szerint Péter Rómában is tevékenykedett, és ott szenvedett mártírhalált. Rómában a Szent Péter bazilika alatt végzett legutóbbi ásatások Péter sírját illetően meggyőző bizonyítékokat szolgáltattak- állítja egy katolikus lexikon, csak azt nem közli, hogy mik ezek a meggyőző bizonyítékok. Mivelhogy erre Isten Szavában a Bibliában semmiféle bizonyíték nincs, márpedig aki üdvözülni szeretne, arra kell hogy építse az életvitelét, nem pedig egy utólagosan kitalált, illetve dokumentált katolikus hitvédelemre.

Jakab levelében olvassuk:

Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ha valaki hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt. Aki azonban gondosan beletekint a szabadság tökéletes törvényébe, és megmarad abban, s annak nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója, az boldog lesz tette által.” (1:22-25)

Tehát a szabadság tökéletes törvényébe (amit Krisztus által kaptunk) kell belenéznünk (nem pedig a katolikus hagyományokba), és az ige (a Krisztus által közvetített tanítás) szerint kell cselekednünk (és nem a római katolikus hagyományok szerint). Különös tekintettel arra, hogy a katolikus hagyományok számtalan és igen alapvető dolgokban mást mutatnak, mint a Szentírás. 
 
Fel kell tehát nőnie a katolikusoknak ahhoz, hogy az istentől sugalmazott Szentírást tegyék az első helyre, különben a hagyományaik messze viszik őket a Bibliai kinyilatkoztatástól, és ezáltal az abban megtalálható, üdvösségre vezető úttól!

A katolikus hitvédelem valódi alapja

Az apostoli folytonosság (szukcesszió) lényeges szerepet játszik az igaz hit megőrzésében, amint arra a Szentírás is rámutat. Pál, hogy az apostolok halála után is biztosítsa az apostoli tanítás megőrzését és továbbadását, a következőt mondja Timóteusnak: „s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.” (2Tim 2,2). Ebben a szakaszban az apostoli szukcesszió első három nemzedékére utal – a sajátjára, Timóteuséra, illetve azokéra, akiket Timóteus tanítani fog.” (Katolikus hitvédelem: Egyház és pápaság, Apostoli folytonosság, O.L.)

De mire mutat itt valójában a Biblia? Az apostoli folytonosságra, vagy az apostoli tanításra? Amit Timótheus Páltól hallott és amit továbbadott, az tanítás volt, nem pedig apostoli folytonossága annak, hogy az apostoloknak Péter székében csúcsosodik ki püspöki hierarchiája, amit emberi választás szerint örökölnek eredetileg nem apostolnak kinevezett személyek.

A „katolikus válaszok” [catholic.com] kimutatják, hogy az egyházatyák vallották az alábbiakat: „Jézus Pétert sziklává tette, mégpedig azért, hogy ráépítse egyházát; ez a tény Péternek különleges főséget adott; Péter Rómába ment; és jogutódokat hagyott maga után és hogy az egyházatyák értelmezése szerint Péter jogutódai örökölték az ő speciális tekintélyét és főségét. „
Ezek a pápai tekintéllyel kapcsolatos válaszok az un. katolikus egyházatyák nézeteit tükrözik, melyek tipikusan katolikus és máig fenntartott dogmák. De láthattuk a bibliai bizonyítékokat arról, hogy Jézusra, mint sziklára, élő kőre épült az egyház, nem pedig Péterre. 

Péternek voltak kiváltságai, mégis Krisztus volt és maradt az egyház vezetője; Péternek római püspöksége a Szentírásból nem igazolható, és (vele egyenrangú) apostoli jogutódokat nem hagyott maga után, mivel nem ő döntött az apostoli kinevezésről, hanem az Isten maga. (vö. 1Kor 12:28) Isten meg nem adta át senkinek a kinevezés hatalmát apostoli utódokra.

Ebből kifolyólag a római katolikus egyház egy egyházatyák által felépített, emberi nézőpontok szerinti hagyományra építette fel pápáinak illegitim hierarchiáját. Ezért aki a saját üdvösségét nagy becsben tartva kíván Istennek tetsző életet élni, annak ehhez egy másik, a Szentírásban lefektetett, nem római katolikus utat kell keresnie.
Péter elsőségéről

A katolikusok szerint "az első" (PRÓTOSZ) szócskát elativusi, érték kiemelésre, rangsorolásra használatos jelentéssel kell értelmezni, amellyel Máté Péter kiemelkedő, elsőrangú szerepére utal. Ezt a véleményt képviseli Walter Bauer is, az újszövetségi görög nyelv híres professzora.

Azonban ha rangsorról beszélünk, azt nem Péterrel kapcsolatban használja az Ige, hanem Pállal. Vö.: „Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első (PRÓTOSZ).” (1Tim 1:15)

A legtöbb (katolikus) történész egyetért abban, hogy a pápaság intézménye abban a korban alakult ki, csakhogy nem a történészek véleménye adja az alapot az üdvösségre, hanem az Isten Szava:
Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre.” (2Tim 3:15)
A pápai utódlásról írja Római Szent Kelemen: Levél a korintusiaknak, 42,4-5; 44,1-3 (Kr. u. 96):
A mi apostolaink is éppen ilyen jól tudták Urunktól, Jézus Krisztustól, hogy irigykedés támad a püspökség neve miatt. Mivel mindezeket tökéletesen tudták előre, felállították az előbbiekben említetteket, a továbbiakra pedig azt a rendelkezést adták, hogy mikoron majd ők is elszenderülnek, adják tovább más, kipróbált férfiaknak szent szolgálatukat. „
Felmerül a kérdés, hogy ezt az apostoli rendelkezést hogy hogy sehol nem találni az Igében? Amit Római Szent Kelemen mond, az egy apokrif szöveg. Nem róla, hanem Jézusról olvassuk a Csel 3:22-ben:
Az Úr (YHVH), a mi Istenünk hozzám (Mózeshez) hasonlóan prófétát (JÉZUS KRISZTUST) támaszt nektek testvéreitek (a zsidó nemzet) sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!”
Ha a katolikusoknak a Kelemen adja az üdvösség ismeretét, az az ő felelősségük, de az igazi imádóknak Krisztus adja!
Ez vonatkozik Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen (Kr. u. 189) – című szövegére is, amelyben ilyeneket állít:
olyan helyzetben vagyunk, hogy felsoroljuk azokat a püspököket, akiket az apostolok és azok utódai állítottak... Engedelmességgel tartozunk az Egyházban lévő presbitereknek - akik, miként már megmutattam, birtokolják az apostoli utódlást; akik, a püspökök leszármazásával együtt, megkapták az igazság tévedhetetlen karizmáját... (Ireneusz ugyan megmutatta az apostoli utódlás birtoklását, azonban a Szentírásban ennek nyoma sincs!)

...Azonban azzal is tartozunk, hogy fenntartsuk a gyanút másokkal szemben, akik elváltak az ősi leszármazástól, és összegyűjtötték magukat bármely helyen, hogy vagy elferdült vélemények eretnekeiként, vagy szakadárokként pöffeszkedjenek és a maguk kedvében járjanak, vagy képmutatókként a haszon és a gőg kedvéért színészkedjenek. Ugyanis ezek mind elhagyták az igazságot... ”
Vajon kik hagyták el az igazságot?
1Tim 6:10 mondja:
Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől” - miként a katolikus egyházvezetés is!
Mindössze hét évszázaddal Péter halála után a pápák a hatalom és a vagyon megszállottai lettek.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 76. oldal.)
Amikor például Assziszi Szent Ferenc és társai elkezdték élni az evangéliumi szegénységet, az egyházi vezetők jelentős része – a pápa is – gazdagságban élt.” [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 123. old.)
Egy 1493 adventjében elhangzott beszédében Savanarola a következőképpen fogalmazott a papok romlottságáról:
A papok cicomás frizurát és szép selyemkabátot viselnek és díszesebben akarnak öltözködni a világiaknál. (...) Papot látsz, aki nyilvánosan játszik, kocsmába jár, ágyast tart és hasonló bűnöket követ el. Az apácák (...) egész nap világi ifjakkal fecsegnek. (...) Nem látszanak derék papok és pásztorok, nincsenek prédikátorok, akik az igazságot hirdetik, az egyházunkba az lép be, aki akar, s így tele van bestiákkal és vadállatokkal (...)
Egyházunk kívülről nézve sok szép szertartást végez az egyházi szolgálat teljesítésére; szép miseruhákkal, nehéz függönyökkel, arany és ezüst gyertyatartókkal, sok szép kehellyel: mindez méltóságot kölcsönöz (...) De tudod, hogy mit akarok mondani neked? Az ősegyházban a kelyhek fából voltak, a papok pedig aranyból; a mai egyházban a papok vannak fából és a kelyhek aranyból (...).” (Elhangzott a Történelemtanárok (16.) Országos Konferenciáján)
Mindezekből következett az erkölcsök hanyatlása. A pogánysággal, háborúskodással, katonáskodással foglalkozó papság nem élte azt a tiszta életet, amelyet Krisztus és az Egyház szelleme tőle követelt. A romlottság még a pápai udvarban is felütötte a fejét és főleg VI. Sándor alatt sötét példát adott. VI. Sándor mint nős és gyermekes családapa ment papi pályára. Kitűnő politikai tehetség volt, azonban ezt elhomályosította az a körülmény, hogy nagyon szerette gyermekeit, akik botrányos életet folytattak, sőt a mérgezések, orgyilkosságok sem hiányoztak az életükből.
Mennél előkelőbb volt a pápa állása, annál nagyobb árnyékot vetettek rá ezek a botrányok. Igaz, hogy az Egyház ellenségei sok mindenfélével meg is toldották ezeket a szomorú dolgokat, azonban VI. Sándor uralkodása (1492-1503) a katolikus Egyház legsötétebb lapjaira tartoznak.„ (KALAUZ A KATOLIKUS EGYHÁZBA VISSZATÉRŐKNEK - Bilkei Ferenc székesfehérvári esperes-plébános, 1942. I. fejezet - forrás: internet)
Nézzük meg, idővel hogyan világosodtak ezek a lapok:
Szent Ágoston mondta a XV. században: Azt mondjátok nekem, hogy a püspökötök magán viseli a méltóságának külső jeleit. De az ne akarjátok, hogy a szegénységéről mondjon le. ...Már VI. Pál pápa is jelentős mértékben leegyszerűsítette a szertartást. XXIII. János pápa még tovább ment. A tekintélynek, az emelkedettségnek meg kell maradnia, mert ez az Úr iránti tisztelet kifejeződése. De ügyeljünk arra, hogy az Úr felségét tiszteljük, ne pedig saját magunkét.” (R. Sillo Tonini kardinális, Ravenna érseke - A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)
Vajon mennyi idő telt el a XV. századtól VI. Pál pápáig, mire egyáltalán megmozdultak a szertartások leegyszerűsítésében? Közben meg ne akarjátok, hogy a szegénységéről mondjon le. (Nem is mondott le - mármint a gazdagságáról!) Persze volt aki még tovább ment, hogy kifejezze az Úr iránti tiszteletét. Például:
XII. Piusz sosem egyezett bele, hogy a pápai asztalosok új trónt készítsenek a számára, helyette mindig elődjei trónját használta”. (A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)

Nos, ha az elődjeit visszavezetjük Linuszig, akkor előtte kellett lennie Péternek. Így a legelső elődjének Péternek kellene lennie, tehát az „elődjei trónját” az elsőként Péterre kell hogy vonatkozzon.

Vajon volt Péternek trónja? Egyáltalán nem volt. (De utódja sem!) Ezért a pápaság nem is vádolható (bibliai értelemben) trónbitorlással, hanem csak világi értelemben. Egymás trónját bitorolták, amikor azt állították, hogy Péter székében ülnek.

1200 éven át a pápák állami vezetők is voltak, ami meghatározott politikai következményekkel járt. A pápák sokkal inkább uralkodók voltak, mint mint vallási vezetők. II. Gyula, V. Sándor, VII. Kelemen, hogy csak a legellentmondásosabb személyeket említsük, a mai értelemben vett igazi reálpolitikusok voltak, akiknek az irányítása alatt az egyházi állam azonban nem egyszer a szakadék szélére került.” (A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)

Állami vezetők, uralkodók, reálpolitikusok, egyházi állam? Miféle jogfolytonosság állhat fenn ilyen díszes körítéssel? A szakadék szélén való tántorgás nem abban nyilvánul meg, hogy saját illegitim hatalmi bázisukat majdnem megbuktatták, hanem abban, hogy:

Izraelnek reménysége, Uram (YHVH)! Azok, akik elhagynak, mind megszégyenülnek; akik pedig elfordulnak tőled, azokat gyökerestül kitépik földjükből, mert elhagyták az élő vizek forrását.” (Jeremiás 17:13)

Ez pedig nem a szakadék széle, hanem a szakadéknak a legalja!

Mikor visel ránk gondot (az Isten)? Ha megtartjuk törvényeit”. (Keresztény élet, r. katolikus hittankönyv 9-10 évesek számára; Sz. I. Társulat, (Nihil obstat) 1972. 50. old.)

Na és mikor tartották meg? Ha pedig nem tartották meg (hanem a saját szavaik szerint is a szakadék szélére kerültek), akkor hogy hogy a pokol kapui erőt nem vettek az egyházon?! Nem pontosan a pokoli erők következtében kerültek a szakadék szélére?!
Úgy hittük – jegyzi meg a pápa –, hogy a II. vatikáni zsinat után az Egyház történetének napfényes időszaka köszönt ránk. Ehelyett a keresés és bizonytalanság felhői, viharai és sötétsége jött. Néhány repedésen keresztül a sátán füstje belépett az Isten Templomába.” (23) – VI. Pál pp: Beszéd 1972. június 29-én.
Kénes ingbe bújtatott, máglyára vetett eretnekek lihegő emléke, vérző ostyák, politikai, vallási, és pénzügyi manőverek, rejtélyes hátterű csodák – úgy gondolják, hogy a pompában dúskáló, a Vatikánt körbeölelő kertkomplexumukkal, műalkotásokkal, freskókkal, márványszobrokkal, textíliákkal, miseruhákkal, edényekkel (stb.) az igaz Istent is megnyerték maguknak?
Az igaz, hogy a turisták milliói emiatt tódulnak a Vatikánba (hiszen a világ csodálattal hajt fejet a gazdagság, a fényűzés és a külsőség előtt), és ők ebből (is) élnek, na de Isten is ott van közöttük???
A VAKIKÁNI KERTKOMPLEXUM
Valaha idegen ide nem tehette be a lábát. Szigorúan őrizték. Csak a pápa és a kardinálisok használhatták. Amikor 50 évvel ezelőtt a pápa sétálni indult, azok, akiknek módjukban állt találkozni vele, térden állva köszöntötték, amennyiben nem hajtották el őket a pápa biztonságára felügyelő kísérők. A letérdelést szintén a protokoll írta elő.” (A Vatikán titkai, lengyel filmsorozat, Duna TV. 2009)
Hogy lehetett előírni a pápa előtti letérdelést, amikor Péter apostol az eléje borulót kifejezetten felállította! 
Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz eléje sietett és a lábához borult, hogy hódoljon neki. De Péter fölemelte. „Állj fel - mondta -, hisz én is csak ember vagyok.”. (Csel 10:25-26)
Felmerül a kérdés, hogy a pápai protokoll készítői direkt nem olvassák a Bibliát, vagy direkt nem veszik azt figyelembe?
Ireneusz további szavai: „Jézus az, aki felemeli őt. Így lesz az egyszerű halászemberből az Egyház vezetője. Péter primátusa tagadhatatlan … (Ellenben Jézus az egyházban a szent szellemre mondja, hogy: „Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra...” (Ján 16:13), vagyis nem Péter a vezetője az egyháznak, hiszen ezt sem írja sehol a Szentírás, hanem a szent szellem által Krisztus.)
...A Katolikus Egyház az egyetlen, amely hiszi és gyakorolja a péteri primátusságot, tehát a Katolikus Egyház az, amely következetes immár lassan 2000 éve mind Jézus akaratához, mind a Bibliához, mind az ősegyház gyakorlatához. Nem is véletlenül áll fenn az ókortól napjainkig ugyanolyan rendíthetetlen hittel, tanúsággal és erővel, minden külső és belső istentelen támadás ellenére, amelyek a pokol kapuiból újra és újra összegyülekeznek ellene... (ter primátusa az Újszövetségben - [Dave Armstrong írása alapján: 50 New Testament Proofs for Petrine Primacy and the Papacy] – Depositum – katolikus hitvédelem)
- Ami a péteri primátusságot illeti, az nem Jézus tanításához következetes, hanem, ahogy maguk a katolikus papok is megfogalmazzák:
A Rómába kinevezett apostolutódok kiemelkedő fontosságát a világegyház számára nem Péter és Pál valamiféle folyamatos római jelenléte adta, hanem mindkettőjük római vértanúhalála, amelyet a hagyomány súlyos érvekkel támaszt alá, amelyet az ókorban soha nem vitattak.
Ebből vezették le a római apostolutódok, a római egyház későbbi felügyelői, episzkoposzai, hogy őket Péterhez különleges kapocs fűzi, és ilyen módon tartanak igényt ugyanarra a vezető szerepre az apostolutódok kollégiumában, mint amivel Péter az Újszövetség tanúsága szerint az apostolok között bírt.” (Dr. H. G. katolikus pap) Tehát elismeri, hogy semmiféle bizonyíték nincs Péter római püspökségére, hanem a római utódlást abból vezetik le, hogy a hagyomány szerint ott halt meg.

Vagyis egy utólagos levezetés történt, önkényes igénytartás valamire, amely senkit nem illet meg, csak magukat a Krisztustól kijelölt apostolokat.
A katolikus tanítás szerint Krisztus kezdettől fogva monarchikus szervezetet adott az egyháznak: egy embernek, Szent Péternek adta benne a főhatalmat, ami egy katolikus kitaláció, hiszen „az egyház nem Péterre épült, hanem Jézusra,” ahogy a katolikus Szent Ágoston is vallotta.
Krisztus az egyház alapja, a feje, az a kőszikla, amin a saját teste, az egyház felépült. Hogy ezzel szembefordulnak a katolikusok, arra a bizonyosságot nem a Szentírásból veszik, hanem utólagos egyházi írásokból, olyan hagyományokból, amik számukra fontosabbak, mint az írott ige a Bibliában.
Ez azonban ugyanolyan tévelygés, mint a Jézus korabeli írástudók tévelygése, akik a saját hagyományaikat fontosabbnak tartották annál, ami Istentől származó parancsolat volt (vö. Márk 7:6-10). Ugyanott vagyunk hát, mint kétezer évvel ezelőtt!
Róma püspöke volt-e Péter?
- Már hogy ne lett volna Róma püspöke Péter! - vágná rá a legtöbb katolikus ember, ha végeznének egy általános közvélemény kutatást. Hiszen eddigi életükben erre voltak tanítva, és a tanítás által ez is maradt meg bennük.
Sok forrás szerint a leghosszabb ideig, 34 (avagy 37) évig Szent Péter volt Róma püspöke. Azonban ezt a tanítást időközben megváltoztatták. Teljesen meglepő fordulat következett be a leginkább jellemző katolikus alaptanításban, mely szerint Péter a valóságban nem is volt Róma püspöke. Az ember első hallásra nem is érti, hogy miről is van szó?
Nos arról, hogy a közkézen forgó katolikus irodalmak teljes nyíltsággal és következetességgel állítják évszázadok óta, hogy igenis, Péter Róma püspöke volt. Álljon itt néhány idézet bizonyításul:
A világ püspökei testületében az apostolok testülete él tovább, amelyben az első szolgálatot Róma püspöke, Péter apostol utóda, a pápa látja el.” (Hitünk és életünk, Szent István Társulat, 1978. 154-155. old.)
Eközben szent Péter püspöki székét Antiókhiából Rómába tette át, majd szent Pál is visszatért oda és Péter apostolnak segítőtársa volt a római egyház alapításában.” (Katholikus Egyháztörténelem, Szent István Társulat, 1927, 6.old.)
Szent Péter Róma városának püspöke volt és ott is halt meg; azért Szent Péternek utóda mindig a római püspök.” (Római katholikus kis katekizmus, Sz. I. Társulat, Bp, 1927. - Az esztergomi főegyházmegyei hatóság 3241/1926. sz engedelmével, 39. oldal.)
És mint vizsgálati foglyot, hajón Rómába küldötte. Így került az apostol (Pál) viszontagságos út után állami költségen a nagy városba, ahol akkor már szent Péter kormányozta az anyaszentegyházat.” (Az üdvösség története, Hittankönyv az általános iskolák VI. osztályának katolikus tanulói számára; Szent István Társulat, Bp. 1958. 77. oldal)
Péter ApCsel 12,17-ben jelzett útjának végcélja Róma városa volt. Ezt a legrégibb hagyomány, és a legújabb ásatások során megtalált sírja, ill. ereklyéi bizonyítják.” (KÉRDEZZÜK MEG A SZENTÍRÁST (Bibliás Katekizmus) - Szent István Társulat, 1980. 29. old.)
Szent Péter, az apostolok feje eljutott Rómába, a Birodalom szívébe, s ő vezette az ottani keresztényeket De mindezek a közösségek csupán kicsike csoportosulások voltak, amelyek eleinte 8-10, vagy esetleg 30-40 főből álltak.” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 119. old.)

A Szentírás nem beszél ugyan róla, de a hagyománynak a legrégibb kortól kezdve annyi megdönthetetlen történeti tanúságtétele van szent Péter római tartózkodása, hithirdetése és vértanúsága mellett, hogy ma már a hitetlen kritika is kénytelen azt elismerni, többek között a letagadhatatlan archeológiai leletek alapján is. Azt nem tudjuk, hogy szent Péter mikor jött először Rómába, s összesen mennyi ideig vezette a római egyházat.

Egyesek Kr. u. 42-re teszik az ő Rómába jövetelének évét, de persze ez nem jelenti azt, hogy amennyiben akkor már ott is lett volna, állandóan Rómában székelt volna. Hiszen az apostolokat az egész világra küldte az Úr Jézus, s így szent Péter is tett hosszabb-rövidebb missziós utakat amellett, hogy ő volt Rómában az egyház feje, kormányzója.” (Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, Budapest, 1957, Szent Pál levele a Rómaiakhoz, 16. old.)

Bangha Béla Világnézeti válaszok című könyvében azt írja: „Szent Péter igenis mint római püspök halt meg: ebben ma komoly történészek között nincs többé vita.” (Pázmány Péter Irodalmi Társaság, 1940, nihil obstat, 127.old.) [Ezek szerint a nihil obstat az nem biztos hogy valóban nihil obstat, mert akadhatnak szarvashibák még a legalapvetőbb katolikus tanítást tárgyaló, rangon aluli kiadványban is.]
Egy hivatásos kortárs katolikus pap ezzel kapcsolatban a következőket állítja:
A Hitünk és Életünk valóban nevezhető hivatalos katolikus kiadványnak. A másik is annak tűnik, bár alaposan elavult,... Ennek ellenére azért a katolikus hivatalos iratok rangja nem egyenlő. Más a tekintélye egy olyan iratnak, amely kifejezetten egy vitatott témáról szól, és amely érintőlegesen említi azt. Más továbbá a rangja egy olyan iratnak, amelyet egyházmegyés papok írtak egy nemzeti egyházban, és más egy olyané, amely Róma hivatalos kiadványa.”
ami az egyház szent hagyományainak elsődleges forrásait illeti, az pl. a „II. vatikáni zsinat határozatai” című könyv; ill. a "Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai" – című másik könyv (a kiadójáról az ismertebb név a "Denzinger"), amely az évszázadok során keletkezett zsinati határozatokból és pápai állásfoglalásokból készült szöveggyűjtemény.
Nos, ha az idézett forrásokban létezik olyan, hogy Péter maga Róma püspöke volt, akkor van olyan fontos katolikus irat, ami korrekcióra szorul. Pl. a Denzinger 1298-99. oldalán van egy összefoglalás arról a témáról, hogy "az egyház apostoli". Itt Péterrel kb. egy fél oldal foglalkozik, de a "Róma" szó elő sem fordul.”
Dr. H.G. továbbá egyik levelében ezt írja: „Pétert Róma püspökének nevezni, olyan megfogalmazásbeli pongyolaság, amit a kérdező ügyesen kihasznál... Az apostolok életmódjukban lényegesen különböztek helyi felügyelőként (episzkoposz) kiválasztott és fölszentelt utódaiktól: vándoroltak. Péter maga is ezt tette, valóban nem biztos, sőt nem valószínű, hogy a Római levél megírásának időpontjában Rómában volt.
A Rómába kinevezett apostolutódok kiemelkedő fontosságát a világegyház számára nem Péter és Pál valamiféle folyamatos római jelenléte adta, hanem mindkettőjük római vértanúhalála, amelyet a hagyomány súlyos érvekkel támaszt alá, amelyet az ókorban soha nem vitattak.
Ebből vezették le a római apostolutódok, a római egyház későbbi felügyelői, episzkoposzai, hogy őket Péterhez különleges kapocs fűzi, és ilyen módon tartanak igényt ugyanarra a vezető szerepre az apostolutódok kollégiumában, mint amivel Péter az Újszövetség tanúsága szerint az apostolok között bírt...
(Ön) kiszúrt egy pontatlan megfogalmazást két több száz oldalas könyvben, amikről az egyházi tanítóhivatal összesen annyit mondott, hogy "nihil obstat", azaz nincs ellenvetése. Ha én lettem volna a censor deputatus, azaz a megyéspüspök által megbízott cenzor, akkor az Önnel folytatott eszmecsere hatására biztosan kiszúrom, és fölhívom a szerzők figyelmét, hogy javítani kék.” (magánlevelezés)
Hát itt aztán tényleg javítani kék, nem is keveset. Mivelhogy Pétert Róma püspökének nevezni, az egy pongyolaság. És ezt egy hivatásos katolikus pap mondja. Nyugodtan mondhatná azt is, hogy nem csak a legjellemzőbb és legalapvetőbb katolikus tanítás pongyolaság (mármint hogy Péter volt Róma püspöke), hanem az összes többi is, amik a katolikus vallást katolikussá teszik, és amik a hagyományokra épülnek, ugyanakkor teljesen szemben állnak a bibliai tanítással.
Hogy pl. utódai vannak Péternek, bár nem ő nevezte ki utódját, Linuszt Róma püspökének, mivelhogy ő maga sem volt Róma püspöke, és vértanúhalála idején meg nyilván nem volt lehetősége, hogy bárkit is utódjául kinevezzen. Ezért is kellett utólag levezetni a római apostolutódlást azoknak, akik saját önszántukból tartottak igényt ugyanarra a vezető szerepre az apostolutódok kollégiumában, mint amivel Péter az Újszövetség tanúsága szerint (állítólag) az apostolok között bírt.
Ahhoz tehát, hogy magukat kinevezhessék Róma püspökének és Péter apostol utódjának, azt is meg kellett határozni (természetesen utólag), hogy egyáltalán Péternek mi is adatott Jézustól:
A katolikus tanítás szerint Krisztus kezdettől fogva monarchikus szervezetet adott az egyháznak: egy embernek, Szent Péternek adta benne a főhatalmat, kifejezetten azért, hogy ezáltal az egyház egységes és erős legyen, természetesen, hogy ő volt az a szikla, akire Krisztus az egyházát építette, vagyis Jézus Pétert nevezte meg, mint az egyház alapját;
Ő volt az egyház látható feje; ő volt az apostolok vezetője, aki a pápai hirearchia csúcsán áll, aki Krisztus helytartója, aki megkapta a legfőbb törvényhozói jogot, stb... amiből természetesen egy szó sem igaz, hiszen láthattuk, hogy a Biblia szerint Krisztusra, a petrára (és nem Péterre, petroszra) épült az egyház, (amely a Krisztus, és nem Péter teste), s amelynek Krisztus a feje és vezetője.
Péternek a hívek legeltetése volt a feladata, természetesen a többi apostollal karöltve, akik mind szellemi testvérek voltak, és nem szentatyák, és nem kértek semmiféle előre meghatározott összegeket imádságokért, és nem éltek kötelező cölibátusban.
Nem imádkoztak Máriához (vagy akármilyen kegyképéhez) térdet hajtva, nem tartották közbenjárónak Krisztushoz, és nem is buzdítottak senkit arra a példájukkal, hogy Máriához, vagy bárki emberfiához imádkozzanak, még Jézushoz sem, hanem csak a mennyei Atyához, a legfőbb Úrhoz, stb. a Jézusra hivatkozva. Legalábbis a Bibliában ez van! (vö. Cselekedetek 4:24-30)
Azután pongyolaság (vagy inkább egyházi eredetű) az is, hogy Krisztus nyilvánvaló és egyértelmű tiltása ellenére) atyának nevezik a papokat és szentatyának a pápájukat, hogy Máriát és a katolikus szenteket kinevezték közbenjárónak és imádkoznak hozzájuk, hogy kötelező cölibátus van érvényben, hogy előre meghatározott összeget kérnek a misében a papi imáért. Hogy Jézus a megfeszítése óta egyfolytában szenved a kereszten, hiszen az áldozata egy folyamatos áldozat (?) és nem egy befejezett áldozat (vö. Zsid 9:24-28), és folytathatnánk a sort napestig, hogy mikor és mivel csalják meg Krisztust, és tévesztik meg a híveket, akik mivel csupán laikus bibliaismerettel rendelkeznek, nincs is erkölcsi erejük ellentmondani a katolikus tévelygéseknek, hanem inkább örömmel elfogadják, és igaznak tartják azokat.
 
Elvégre igen kellemes egy kényelmes valláshoz tartozni; elmennek a misére, befizetik az előre meghatározott összegeket, elmondják a gyóntatószékben büntetésből kirótt imákat (ami teljesen abszurd, hogy az imát büntetés lerovására használják!), azután ezzel kész és vége.
Elmennek az egyház által kötelezővé tett ünnepekre, de hogy a hitüket megosszák másokkal és hogy ők maguk tanítványokat képezzenek Krisztusnak, azt már nem. Sokkal egyszerűbb a magatehetetlen csecsemőt vízzel lelocsolni, mint egy önálló döntéshozatalra képes személyt megtanítani azokra a bibliai tanításokra, amiket sok katolikus maga sem ismer, mert egész életében csak a katolikus imakönyveket olvasta, meg a rózsafüzért morzsolgatta, de arra már nem volt igénye, hogy kiiskolázza magát a Bibliából, a Krisztus tanításából.
Hanem rábízta magát a katolikus papra meg a katolikus egyházra, amely úgy tett katolikus kereszténnyé tömegeket, hogy csecsemőkorukban vizet öntött a fejükre. Mintha úgy lehetne valakit lakatossá tenni, hogy csecsemőkorában a fejére tesznek egy lakatot, nem pedig amikor már önként választja a lakatos mesterséget, akkor megtanítják rá egy alapos kiképzés által.
Csecsemőkeresztelés?
Ami a keresztelés kapcsán teljesen kizárja a csecsemőt: 1. Nem tud megtérni - „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.” (Csel 2:38); 2. Nem tud Istenben hinni - Kornéliusz „Vallásos és istenfélő volt egész háza népével együtt”. (Csel 10:2), vagyis a háznépben a csecsemők nem lehettek benne, hiszen azok nem lehetnek istenfélők!
3. A hitét nem követi Istenben való öröm: „Aztán házába vezette őket, asztalt terített nekik, s örült egész háza népével, hogy az Isten híve lett.” (Csel 16:34) Az egész háznép tud örülni az istenhitnek, de a csecsemő nem.
4. Nem tud tanítvánnyá lenni: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére,
és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Máté 28:19-20)
Krisztus tanítása magába foglalja a megtérést a hitet a jó lelkiismeretet és ezek után válnak tanítvánnyá és veszik a keresztséget, vízbe temetve az óembert aki meghalt a bűnnek. Ezek egy csecsemőnél ki vannak zárva, és aki nem tesz eleget ezeknek a feltételeknek nem alkalmas a keresztségre. Mint ahogy egy csecsemő sem.
Ugyanez van a pápai primátusának igazolásakor is, nem hivatkoznak a Bibliára vagy Krisztus szavaira, hanem csakis és egyedül a katolikus hagyományra:
Péter széke Róma püspökének tekintélyét szimbolizálja, aki Isten egész népének különleges szolgálatára hivatott. A római egyháznak az egész katolikus közösségen belüli elsőségét, primátusát nem sokkal Szent Péter és Pál apostolok vértanú halála után elismerték – ezt a szerepet már a második század kezdetétől Antiochiai Szent Ignác és Lyoni Szent Ireneusz vértanú egyházatyák tanúsítják” (XVI. Benedek pápa, Szent Péter székfoglalásának ünnepén, a déli Úrangyala-imádság alkalmával). Ezután a 'Szentatya' kérte a hívők imáit, hogy – Péter apostol követőjeként – feladatát Szent Péterhez hűen gyakorolhassa.
Hogy a római egyház elsőségét mikor és hogyan ismerték el, egy erre vonatkozó forrásmű hitelesen kifejti:
  
az ősegyház Péterben nem a római püspököt látta és következésképpen a római püspökben nem Péter utódját. Ennek ellenére Róma más okokból igen nagy tekintéllyel bírt. Először is azért, mert Péter és Pál ott szenvedtek vértanúhalált. Másodszor azért, mert Róma szent helynek számított, mivel ott a hívők, a klérus és a világiak egyaránt vigyáztak halottaik földi maradványaira és tiszteletben tartották azokat. Ezek a mártírok bizonyos értelemben az ortodoxiának, azaz a helyes istentiszteletnek a biztosítékai voltak évszázadokon át.

Évtizedek teltek el. A római püspök egyre fontosabb személy lett, különösen azután, hogy a császári udvar a IV. században Konstantinápolyba költözött. Ezáltal hatalmas politikai, közigazgatási és érzelmi űr keletkezett.
A római püspökök úgyszólván kéznél voltak az űr kitöltésére. Ebben az időben kezdték a római püspökök Pétert elválasztani Páltól, és az evangéliumoknak Péterre vonatkozó ígéreteit magukra alkalmazni. Olyan nagy lett a római püspökök presztizse, hogy a tudósok - mivel alá akarták támasztani világi uralkodói és nyugatpátriárkai szerepét – igazolások után kutattak az írásokban. Mi lehetett volna alkalmasabb erre, mint az, hogy azokat az igéket, amelyek az evangéliumokban csak Péterre vonatkoztak, arra a püspökre is vonatkoztassák, akinek az a város tartozott a fennhatósága alá, ahol Péter apostol meghalt?
Az evangéliumok nem igazolják a pápaságot: mihelyt azonban a pápaság kialakult, az evangéliumokban keresett igazolást. Mindez azonban nem magától állott elő. Széles körű ismeret kellett ahhoz, hogy egy szegény ács egy éppoly szegény halásznak mondott szavai királyi jellegű főpásztort teremtsenek, akit azután hamarosan a világ urának neveztek.”(Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 44-46. oldal.)
Hogy pedig arról van szó, hogy az utólagosan kialakult pápaság próbált utólag igazolást keresni magának, ezzel teljes mértékben egyet kell hogy értsünk. Annyi kiegészítéssel, hogy ez nem csak magára a pápaságra vonatkozik, hanem a katolikus egyház egész felépítményére és tanrendszereire is egyaránt.
Ugyanazokból az alkatrészekből (megtoldva a katolicizmus évezredes, speciális hagyományokon alapuló fűszereivel) egy teljesen más rendszer van felépítve, amely viszont eredetiként, ill., az eredetivel azonosként van elénk tálalva. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy meghajol-e ez előtt a magát bálvánnyá kinőtt vallásos intézmény előtt, vagy a Szentírás tekintélye alapján elutasítja.
Összefoglalás

Hogy lehet-e Péter apostolnak utódot választani? -, Nos, erre a kérdésre a bibliailag bizonyított válasz az, hogy NEM! Hogy mégis választottak neki (utólag és elméletileg), és hogy évszázadok óta egészen napjainkig a katolikus egyházvezetés erre építi egész legitimációját, ez azt mutatja, hogy semmi szándékuk sincs Krisztus valódi tanítását elfogadni és a valódi követését gyakorolni. Úgy ahogyan az a Szentírásban ki van jelentve, és olvashatóvá van téve. Vagy netán valaki olvasott olyasmit, hogy: 'Te vagy Péter, akit kinevezlek azon egyházam fejévé, amelyet rád építek? Ilyen kijelentést nem igen olvashatott. A többi meg nem más, mint szavakkal való zsonglőrködés. De a Sátán ugyanerről híres. Hogy ugyanazon alkatrészekből képes egy teljesen más rendszert felépíteni. Viszont ha üdvözülni szeretnénk, inkább maradjunk annál, amit az igaz Isten épített! (vö. Zsidók 8:2)


















Nincsenek megjegyzések: