Krisztus feltámadásának hitelessége

 

"Ha Jézus feltámadását nem lehet elhinni, csak az evangéliumok fantasztikus leírásaival, akkor a kereszténység el van ítélve. Mert a feltámadásnak ez a nézete nem hihető, és ha csak ez van, akkor a kereszténység, amely a Jézus feltámadásának igazsága és hitelessége szintén nem hihető." /John Shelby Spong püspök, Feltámadás: mítosz vagy valóság? (San Fransisco: HarperCollins, 1994), p. 238./

Válasz: Tudvalévő, hogy az ateisták nem istenre néznek, amikor életük értelmét keresik; ehelyett: pénzügyek, kreatív elfoglaltságok, utazások, szabadidős tevékenységek, és minden más főszerepeket játszanak. Vagyis annak értékelése és szabadon választott kiaknázása, hogy mit kínál az élet. Mert hogy itt ragadtak ezen a brutális bolygón néhány évtizedre.

Ezek a létezés páratlan nagyszerűségéhez képest önmagukban olyan semmitmondó, banális célok, hogy ezért, hogy az ateista erre fókuszálva elherdálja az éveit és kiszedegesse a maga javára a bolygó kínálta élvezeti forrásokat, nem volt értelme a véletlenek összjátékának, hogy összehozza mindazt, amit aztán később el lehet herdálni, mint olyat, ami egyébként teljesen értelmetlenül és céltalanul, bármiféle indok nélkül jött volna létre az univerzum magától történő kialakulásával összefüggésben.

Ha az ateista a nagyra értékelését írásba foglalja, akkor miért ír bárkinek is üzenetet /egyfajta hálakódot/ arról, hogy szereti az illetőt és sokszor gondol rá, amikor nincs hitele a saját szeretetének?! Hiszen létezik egy másik üzenet is, egy másfajta, magasabb rendű szeretet bizonyítéka, amelyet az ateista a génjeiben hordoz, és amelyre azt mondja, hogy az nem több, mint a nukleinsavak és aminosavak benne kavargó kémiája.

Hite szerint  a purinokon és pirimidineken alapuló ősi genetikai rendszer a korai földön együtt képződhetett és fejlődhetett sztereokémiai befolyás hatására, ámbár a modern kód nagyon optimalizáltnak tűnik a különféle típusú hibákkal szembeni ellenállásra, ami bonyolítja a helyzetet. A rendkívüli kódprecizitás sokfélesége arra utal, hogy a kanonikus kód LUCA-ban /a legősibbnek tartott baktérium-szerű egysejtű élőlényben/ való rögzítésének magyarázata több történelmi rekonstrukciót igényel, mint kémiai alapelvekből származó érvelést.

A DNS-kód valójában az „élet nyelve”.  A DNS tartalmazza az összes élet fejlődésére, növekedésére, szaporodására és működésére vonatkozó utasításokat, az életformák millióféle tervrajzát. Akinek a saját DNS-e nem bizonyíték Isten benne megbújó szeretetére, hiszen a nálánál összehasonlíthatatlanul nagyobb szeretetet, amelyet intelligens üzenet formájában - a génjeiben hordoz – megtagadja, miképpen gondolja, hogy az ő pár szavas üzenete valódi, személyes szeretetet bizonyít, és nem a benne megfoganó kémiai vegyületek általa szavakká formálódott kisugárzását?

Az ateista belefekteti a szeretetének az értékét pár szavas információs üzenetbe, de a DNS-ében megbújó üzenet értékét meg megtagadja, amely az ő üzeneténél összehasonlíthatatlanul nagyobb értékű! Kódherdálók nem méltók rá, hogy a szeretet üzenetét hordozzák a szívük alatt.

A DNS genetikai kódja univerzális célt tölt be, amennyiben minden létező élet szolgálatában áll. Ezt teljesen értelmetlen létrehozni és fenntartani, ha az az ateista tudat szerint semmiféle célt, cél által vezérelt értéket nem képvisel. Ami ugyanis teljesen értelmetlenül létezik, annak az értelmetlen létezésnek abból fakadó értéke sincs, mert érték és értelmetlenség nem fér össze, hanem sokkal inkább az értelmes lét, amely értéket hordoz magában. Hogy az univerzum mégis létezik, funkcionál, azt mutatja, hogy a fennmaradása pontosan azt az értelmes célt szolgálja, amiért, mint érték létre jött.

A Biblia kinyilatkoztatása szerint összefüggésben van a Jézus Krisztusra ruházott hatalom azzal, hogy a létező bolygó funkcionál, és betölti a létrehozásának a célját. Ezt a bolygót Jézus Krisztus királysága alá rendelte a Teremtő Isten, minden hatalmat neki adva mennyen és földön, hogy az Ő nevére meghajoljon minden térd. (Filippi 2:9-10) Krisztus ezer éves uralkodási jogot kapott Istentől, hogy aztán majd mindent átadjon az Atyának, hogy Isten legyen minden, mindenben. (Jelenések 20:6; 1Korinthus 15:28)

A DNS teljes genetikai apparátusa is ezt szolgálja ki, amely ott van minden élő, lüktető szervezetében. A Krisztus feltámadása teljesen összhangban van azzal a céllal, hogy Isten királyságának a Királya legyen.

Ha tehát Isten ezt a bolygót fenntartja, azzal azt mutatja, hogy célja van vele, márpedig ha Krisztus a halálból nem támadt volna fel, akkor semmi értelme nem volna a bolygó létezésének és működési rendszerbe ágyazott jelenlegi és további fennmaradásának.

Az ugyanis nem kellő indok, amit az ateisták felhoznak létük értelmére: pénzügyek, kreatív elfoglaltságok, utazások és szabadidős tevékenységek, és minden más hasonló dolgok, amik főszerepeket játszanak. Vagyis annak értékelése, hogy mit kínál az élet? Azokat kiszedegetni belőle és a puszta élvezetekre fordítani, arra pazarolni, bármiféle értékelés és megbecsülés nélkül.

Ez pont olyan, mint egy véletlenül, céltalanul létrejött hatalmas áruházat kirabolni, mindenki viszi amit magának meg tud kaparintani, hogy azt a saját önző élvezeteire fordítsa. - Ha már az ateisták itt ragadtak ezen a brutális bolygón néhány évtizedre. - Mert a létezésüknek más célja nincs, mint az önző élvezeteikre való pazarlása mindannak, amit az Élet különleges értékének tarthat a józanul gondolkodó ember.

Tehát nem csak arról van szó, hogy az evangéliumok fantasztikus leírást tartalmaznak Jézus feltámadásáról, amit az ateisták nagy megvetéssel és röhögéssel fogadnak, hanem arról is, hogy a bolygó létezése és fennmaradása nagyon is hiteles célból történik, mégpedig annak az igazságnak az alapján, hogy az értelemmel berendezett bolygónak igenis értelme, célja és funkcionális determináltsága van – miközben az ateizmusnak nincs, még egy fikarcnyi sem.

A bolygó rendeltetésszerű működtetése és az ateizmus duhajkodása, az élet kínálta, mindenféle szabadosságba hajló élvezethajhászás egymást ütő, nem kompatibilis tényezők. A Krisztus feltámadása erre a duhajkodó életvitelre mintegy elutasítást jelent, és ennek visszautasítása, Krisztus feltámadásának tagadása sem jelent mást, mint az ateizmus igenlését a saját eszmei céljai megélésére.

Hogy kiderüljön, az igazság melyik oldalon áll, ahhoz szükség van Krisztus hatalomban való visszatérésére, amely csak akkor következhet be, ha a feltámadása valóságos volt.

Már pedig az volt, úgy hogy az ateizmus kódherdáló életfelfogása csak addig létezhet, amíg Isten kegyelmi ideje fennáll, utána bekövetkezik Isten ítélete, ami már most elviselhetetlen az ateisták számára, nyilván azért is tagadják mindazt, amit a keresztény tanítás a Biblia lapjain kinyilatkoztat. Mégpedig hogy Jézus Krisztus igenis, FELTÁMADT A HALÁLBÓL!!! Ez az isteni garanciája a bolygó értelmes létezésnek, és annak, hogy az élet igazi értelme a Vele való szeretetkapcsolat megélése egy örökkévalóságon át.

Az ateizmus érveinek ledöntése - 1.

 

ATEISTA ÁLLÍTÁS - BIZONYÍTÁSI TEHER
A bizonyítási tehernek az állításon kell nyugodnia.

Válasz:

A nincs Isten meg a van Isten ugyanolyan állításon alapszik, miközben az ateizmus túlmegy ezen, amikor azt állítja, hogy az ateizmus helytelenségének állításánál a bizonyítási teher a teistán van. Ez azt feltételezi, hogy az ateizmus a dolgok alapértelmezett állapota, ami nyilvánvalóan nem az. Annyi esélye van egyiknek, mint a másiknak, amíg a racionális gondolkodás ki nem billenti a mérleg nyelvét az érvekkel alátámasztható és észszerű indokokkal rendelkező oldalra.

ATEISTA ÁLLÍTÁS - BIZONYÍTÉKOK HIÁNYA
„[Az ateizmus kötelező, ha nincs bizonyíték Isten létezésére.” /Michael Scriven, Primary Philosophy (New York: McGraw-Hill, 1966), 102./ A legegyszerűbb ok, amiért valaki nem hisz egy istenben, az az, hogy nem lát semmilyen meggyőző indokot vagy bizonyítékot arra, hogy higgyen. Nem érzi szükségét, hogy higgyen valamilyen istenben, ami megmagyarázza a minket körülvevő világot. Szerinte nincs elegendő ok azt hinni, hogy léteznek istenek. A teisták hátrányos helyzetben vannak, mert olyasmire kell bizonyítékot felmutatniuk, amire nincs bizonyíték.

Válasz:

Az ilyen kritikusok azt feltételezik, hogy a keresztényekre és más teistákra különleges teher hárul annak bizonyítására, hogy Isten létezik. Az ateisták mindvégig hátradőlhetnek, és felmérik, amit a teista kitalál. És ha semmi sem érkezik, vagy ha az nem elég erős bizonyíték az elméjükre, akkor általában úgy gondolják, hogy megfelelően igazolják Isten elutasítását.

Vegyük észre a különbséget aközött, hogy nincs elegendő ok és aközött, hogy valaki nem lát semmilyen meggyőző indokot vagy bizonyítékot arra, hogy higgyen. A bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka, Ezen túlmenően az ok látása és nem látása bizonyos értelemben személyiségfüggő. Valaki hivatkozhat arra, hogy elvakította a nap, azért nem látta a gyalogost a zebrán, ami lehet egy jogos hivatkozási alap, vagy éppen egy szándékos kibúvó, a személyes felelősség elhárítására.

A hívők látása ha teljesen megalapozatlan lenne, akkor mindeféle ésszerű indokot nélkülözne, ami nem állja meg a helyét. Ezzel szemben a legmagasabban képzett személyek által közzétett érvek és indoklások vannak a széles nyilvánosság elé tárva, és ha ezek mögött semmi racionalitás nem volna, már régen megbukott volna az Istent igazolni kívánó érvelésük az Istent tagadni kívánó kifogásokkal szemben.

Ez arra mutat, hogy nem feltétlenül a racionális érvek, vagy bizonyítékok a döntőek ebben a kérdésben, hanem sokkal inkább szubjektív indokokat felvonultató tényezők, amik magából az emberi jellemből és természetből fogannak.

Egyébként miért kellene egy ateistának bizonyítékkal szolgálni azon felül, amivel a hívők már rendelkeznek? Nem a bizonyíték hiánya teszi az ateistát ateistává, hanem a rendelkezésre álló bizonyítékokhoz való hozzáállás. Lehet, azért nem találták meg eddig, mert nem méltók rá, hogy megtalálják, mivelhogy nem megtalálni, hanem éppen hogy elutasítani akarják. A hozzáállásuk sokkal többet nyom a latban mint azok a bizonyítékok, amelyeket a hozzáállásuk szerint kezelnek.

Méltatlanságukat jól mutatja a következő helyzet:

Ateista bemegy egy szobába, ahol minden létező tárgynak célja és funkciója van. Csak az ateista létezésének nincs. Akkor mit keres a szobában? Menjen ki belőle! A legkisebb céltudatos tárgynak és nagyobb értéke van, mint neki!

„Az emberek nem képesek elviselni azt a meggyőződést, hogy az Univerzum és az élet értelmetlen. Valójában ez az, amit a tudomány mond nekünk. Értelmetlen abban az értelemben, hogy az Univerzumban nincs kívülről meghatározott cél vagy pont. Ateistákként ez nyilvánvalóan igaz ránk. Saját értelmünket és célunkat mi határozzuk meg .” /Jerry Coyne Jerry Coyne biológiaprofesszor, (2012), “The Odd Couple: Why Science and Religion Shouldn’t Cohabitate,” Speech to Glasgow Skeptics, December 21./

Az ateista értelmet használ fel arra, hogy a saját létezésének az értelmetlenségét az univerzum értelmetlenségének állításából bizonyítsa. Ilyen látásmóddal nem csoda, hogy nem lát semmilyen meggyőző indokot vagy bizonyítékot arra, hogy higgyen.

Azután kijelenti, hogy nincs elegendő ok. Ez olyan szubjektív, hogy ennyi erővel nyugodtan állíthatná az ellenkezőjét is. De nem állítja, mert amit állítani akar, az pont az ellenkezője. A tárgyilagos megkülönböztetést alapjaiban befolyásolja, hogy valaki be akar jutni egy házba, vagy ki akar jutni belőle.

Az ateizmus okai nem nem a nyilvánosságra hozott indokokban keresendők, hiszen azok csak ürügyek. A valódi indíték az, hogy az ateista Isten nélkül akar élni! Az istenhitet vagy tagadást nem lehet elkülöníteni attól, hogy az ateista szabadsága ettől a választástól függ. - „Elégedett vagyok azzal a döntéssel, hogy ateista vagyok, mert intelligensebbnek és szabadabbnak érzem magam, mert senki nem irányítja a választásaimat.” - Tehát szubjektív szabadságvágy motiválja, de kőkemény morális paraméterekkel.

ATEISTA BIZONYÍTÁSI TESZT

Ami a bizonyíték felmutatását illeti, az ateista menjen be egy szobába, hogy senki ne láthassa, hogy bent van, és bizonyítsa be azoknak, akik a szobán kívül vannak és nem láthatják, hogy ő létezik. Isten létezésének bizonyítéka ugyanolyan, mint az ő létezésének a bizonyítéka a szobában. Ha nem tud magáról bizonyítékot adni, pedig biztosan bent van, ugyanúgy nem tud Istenről bizonyítékot adni, pedig van. Tehát a bizonyíték hiánya elégtelen mindkét esetben. De ha van bizonyítéka magáról, ugyanúgy van Istenről is, a kettő összefügg!

Semmi olyan nem csinálhat, amit Isten sem csinál. Például nem kiabálhat ki a szobából, hogy helló, itt vagyok a szobában, mert Isten sem kiabál fentről az emberiségnek hangosan, hogy helló emberek, itt vagyok fent az égben láthatatlanul, halljátok a hangomat? Isten így, ezen a módon nem bizonyítja magát.

Telefonon se hívjon fel senkit, mert Isten se hív fel senkit. Ne is dörömböljön az ajtón, mert Isten sem dörömböl semmilyen ajtón. Ha kidug az ajtó alatt egy üres papírlapot, az sem bizonyíték rá, mert a nyitott ablakon befújt a szél és úgy kicsúszott az ajtó alatt. Fényképet se dugjon ki, mert Isten sem mutat magáról fényképet. Tehát semmi olyan nem csinálhat, amit Isten se csinál. Ezt ne felejtse el egy pillanatra sem. Ő ott van bent a szobában, de meg kell találnia a saját létezésének nem téves bizonyítékát.

Azt mondja: "Gondolkodom, tehát vagyok. Ez elég jó nekem." - Ez nem jó válasz, mert ha Isten is ezt mondja, a kívülállóknak nem bizonyítja önmagát, hogy létezik. De az ateistának bizonyítania kell a kívülállóknak, hogy bent van a szobában, pedig nem láthatják. Nem magának kell bizonyítani, hanem másoknak.

Ugyanígy kérik az ateisták a hívőket, hogy bizonyítsák be, hogy Isten létezik. Ha azt mondjuk, Isten gondolkodik, tehát van, akkor nagy röhögés rá a válsz, sátáni vigyor. Ez tehát nem jó válasz, hogy a gondolkodás megfelelő bizonyíték. Azzal, hogy egy ember bent a szobában gondolkodik, a kívülállóknak nem bizonyíték, hogy bent van a szobában.

Rajta hát, adja elő az ateista a bizonyítékot a létezéséről! Ha nem tudja, akkor nyilvánvaló hogy nem létezik. És egy nem létező ember mit kotyog Isten létezésének tagadásáról? A kotyogása annyi, mint egy kávéfőző kotyogása, amit szétvet a gőz a tehetetlenségtől.

Aki magát bizonyítani tudja, Istent is tudja, mert ugyanazok az eszközök állnak rendelkezésre Isten bizonyításában, mint az emberében. Ha Istent letagadja, saját magát is le kellene hogy tagadja, hogy nem teszi, azzal a saját primitívségét bizonyítja, mert a mérlegelhető adatok és információk felét letagadja, hogy saját létezését a kirakatba tolhassa. Már itt kiütközik az ateizmus erkölcsi nívótlansága, hogy abszolút maga felé hajlik a keze.

Miért zárja ki a törpe az óriás létezését? Mert így tud a legkönnyebben a helyére férkőzni. Aztán mikor az óriás megjelenik, a törpe lehelete is megjelenik a kijárat ablaküvegén, amivel búcsút int az árnyékvilágnak.

A legnagyobb akadály, amit Isten elé gördíthet az ateista, az saját maga! Mivel méri az ateista a primitívséget? Saját magával. Aki efelett teljesít, már nem lehet ateista. Mennyi intelligencia kell az ateizmushoz? Fordítva. Éppen hogy a maradékot is el kell venni.

Ennek az állítása azért indokolt, mert nem racionális érveket sorakoztat fel, hanem az egyénre jellemző szubjektív szószba mártott kifogásokat, amik kifejezetten a saját szabadságvágyának kifejeződését célozzák. Egyetlen ateista nyilatkozat szinte az összes ateista felfogását hűen tükrözi. Ezt mondja:

- Isten csodát tett -, egy igénytelen, primitív és lusta megoldásnak tűnik. Azt, hogy aki ilyen megoldásokkal operál, mindjárt erkölcsi kötelességeket is meg akar határozni számomra, mindenki számára, na azt tényleg visszautasítom. -

Tehát amit igazából visszautasít, az az erkölcsi kötelék visszautasítása, amely az élet minden területét érinti. Ahogy megfogalmazta a korábban már idézett nyilatkozat, amit nyugodtan ki lehet tenni nagy betűkkel az ateizmus panteonjának homlokzatára:

- Elégedett vagyok azzal a döntéssel, hogy ateista vagyok, mert intelligensebbnek és szabadabbnak érzem magam, mert senki nem irányítja a választásaimat. -

Ahogy John-Paul Sartre filozófus kijelentette: „Valóban minden megengedett, ha Isten nem létezik.” És ki az, aki ezt a szabadságvágyat az erkölcsi irányítottság kötelékeire cseréli? Az ateista személy biztosan nem!

Miért tagadja az ateista Isten létezését? Hogy saját szuverén életfelfogásának jogosultságát meg ne kelljen tagadnia, és hogy azzal ott és akkor élhessen vissza, amikor akar, ahogy az ő saját egyéni érdeke éppen úgy kívánja. Miközben ez a visszaélés az ő szemében a természetes jogokkal való élés, hiszen a kettő közötti különbség mértékét is ő szabja meg saját magának.

Az ember legnagyobb vívmánya Isten ellen, az önként választott ateizmus, amellyel ugyanakkor megteremti saját bálvány-istenségének dicsőséges kritériumait. Az ateista szuverenitás lényege, hogy igent mond saját magára, aminek szükségszerű következménye, hogy nemet mond az őt befolyásolni szándékozó Istenre.

ATEISTA ÁLLÍTÁS - KIELÉGÍTŐ MAGYARÁZATOK
Az univerzumban minden kielégítő módon megmagyarázható Isten nélkül. Az egész teremtés az evolúcióval és a tudományos kozmológiával magyarázható, nincs szükségünk egy másik, Istennek nevezett entitás létezésére.

Válasz:

Egy rendszer miért rendelkezik értelmes alkotórészekkel, ha az egésznek nincsen semmi értelme? Ugyanaz az unintelligens romboló erő, ami a különböző természeti katasztrófákat előidézi, nem építheti fel teljesen ellentétesen az élet hihetetlen intelligenciát tükröző biológiai csodáit, mert ennek állítása az emberi értelmet kérdőjelezi meg, amely ezt állítja!

Ha egy vers, novella vagy regény, ill. maga a nyelvtani szabályok nem következnek magukból az azokat felépítő betűkből, mint alkatrészekből, vagy ha egy működőképes gépkocsi nem következik magából az autót felépítő alkatrészekből, és egy komplex élő sejt nem következik az azt felépítő önmagukban élettelen összetevőkből, akkor különösen az emberi testet felépítő kb. 40 billió sejt komplex, összehangolt működése sem következik az azt felépítő alkatrészekből.

Ha egy órának a mutatója céltudatosan mozog /arra van beállítva/ céltudatosan meghatározott /számlapra festett/ időskála szerint körbe-körbe, akkor nem lehet maga az óra teljesen céltalan létezésű, ugyanígy az élőlények sem, különösen az ember.

Az óránál látod a készítőt, az embernél nem, de a nagyobb volumen indokolttá teszi, hogy higgy az Alkotó létezésében, Aki céllal teremtette meg az embert.

Hogy az ateista elveti a Létezés céltudatosságát, ez mutatja, hogy elszakadt a cérnája követni ezt a gondolatmenetet, ugyanakkor az a szabadon választott életstílus, amihez /gúzsba/ kötötte magát, az hajókötél vastagságú.

Ő pont akkor lép a fékre, amikor a hívő a gázra, és akkor a gázra, amikor a hívő a fékre.

Ami itt szemben áll egymással, az a logikai felismerés a szabadon választott életstílussal szemben. És mivel szándékosan ez utóbbi választja, logikai útra nem lehet terelni a gondolkodását, mivel az ő logikája az öntörvényűségben bontakozik ki. Kőbányából ne hogy már szenet akarjon kitermelni valaki! Annyi esély van rá, mint ürgelyukból aranysakált előcsalogatni.

Az univerzumban nem az egyszerű anyagi szerkezetek léte az érdekes, hanem a szerveződésük, amely nem fizikai természetű abban a pillanatban, amikor a szerveződés szintje az anyag tulajdonságát felülmúlja. Az univerzum komplexitása arra mutat, hogy az anyagi alkatrészek szellemi csiszolásban részesültek, amire az anyag átlagtudása önerőből nem képes.

A betű anyagi tulajdonságát felülmúlja abban a pillanatban, amikor értelmes szavakba és mondatokba rendeződik, illetve rendezi egy külső, intelligens szellemi erő, amely hat rá. Egy egyszerű levélváltásban láthatatlan szellemek kommunikálnak egymással, és se a papírnak, se a betűknek nincs meg az a képessége, hogy nyelvtani hibákat ejtsenek vagy azokat kijavítsák.

Ha tehát a mondanivaló /információ/ nem a betű üzenete, hanem az azt felhasználóé, akkor az univerzum sem az azt felépítő alkatrészek üzenete, hanem az azt felhasználóé, mivelhogy a szerveződés szintje a benne található anyag tulajdonságát messze felülmúlja.

Amikor azt mondja, hogy az univerzumban minden kielégítő módon megmagyarázható Isten nélkül, ezzel az is állítja, hogy a tudományos és világirodalomban minden kielégítő módon magyarázható az információt megfogalmazó személyek nélkül. Ez egy dilettáns hiszékenységen alapuló unintelligens állítás.

Aki erre vetemedik, természeti fizo-kémiai törvényekkel vezesse le egy sakkvilágbajnoki döntő teljes menetét, de a sakkozókat vegye ki a lehetséges mozgatók közül, csak a bábuk mozognak. Miért úgy mozognak, ahogy? Van-e intelligencia a mozgásukban és az honnét ered? Mely természeti törvényből, kémiai vagy fizikai erőhatásból? Emögött miért nem indokolt intelligens mozgatót állítani?

Mi az oka a víz tulajdonságainak, hogy miért olyan - amilyen? /pl. a fagyásnál könnyű lesz, ami a vizi élővilág javát szolgálja./ Egy karmesteri pálca a levegőben miért mutat olyan intelligens mozgási formát, amilyet mutat, a tudománynak kunsztja sincs, nem is az ő kompetenciája.

A karmester a zenekar összjátékát kézmozdulatok jelrendszere segítségével irányítja.

A pálca szerepe elsősorban az, hogy a kéz mozdulatait világossá tegye és megnövelje, aminek a jelzésével meghatározza egy egy hangszercsoportnak a tempót és ritmus alap karakterét, metrumát. /A metrum idõ-, tempó-, ill. ütemmérték; a zenei ritmus beosztása./ Egyszerű érdeklődőként nem fogjuk pontosan megérteni minden egyes karmesteri rezdülés és grimasz értelmét. Nem is kell, elég, ha az fogja a jelet, akinek végre kell hajtania az utasítást. Ha minden jól megy, akkor a végeredmény szépen fog hangzani.

Még egy komolyabb sakkmérkőzés sem vezethető le unintelligens erőhatások szerint mozgó bábuk keveredéséből, amihez képest az univerzumban fellelhető intelligens történések összehasonlíthatatlanul magasabb rendűek. Einstein mondta:

„A természet törvényszerűségeiben olyan magas rendű értelem /intelligencia/ nyilatkozik meg, hogy az emberi gondolkodás és rendszerezés ésszerűsége ehhez képest jelentéktelen gyenge visszfény!” /Albert Einstein: Mein Weltbild. - C. Seeling kiadása, Zürich-Stuttgart-Wien 1953. 21.1/

A sakkjáték törvényszerűségeiben magas rendű értelem nyilatkozik meg. Igen vagy nem? Meg tudja-e mutatni a tudomány a puszta eszközeivel értelmi felfogóképesség nélkül, hogy egy sakkfigura intelligensen mozog a sakktáblán? Nem. A műszernek /amely mögött nincs intelligencia/ minden mozgás unintelligens. Mindegy neki, hogy a repülőgép fejjel lefelé zuhan a tenger felé, vagy az előírt útján jár. 

Az ember torka sem tesz különbséget hipó meg habzó sör között, benyeli mindkettőt. Az ész viszont megtudja különböztetni az érzékelési rendszeren keresztül. Akkor hogyan tudná Isten intelligens beavatkozását megmutatni a tudomány, amikor önmagának, a mérőműszereinek nincsen semmi esze?! Azonkívül az a tényező sem lebecsülendő, hogy a tudományos vizsgálatok eredményeit az határozza meg, hogy a háttérben ki finanszírozza azt a tudományos törekvést. Na meg hogy mi az uralkodó paradigma? Talán az igazság? Inkább a tudományos és társadalmi érdek, amelyet az éppen hatalmon lévők határoznak meg.

Akkor megáll ez a mondat? "Semmi tudományos bizonyíték nincs isten létezésére." És arra milyen bizonyíték van, hogy intelligens az a gondolkodás, amely nem óhajtja meglátni, hogy az univerzumban nem az egyszerű anyagi szerkezetek léte az érdekes, hanem a szerveződésük, amely nem fizikai természetű abban a pillanatban, amikor a szerveződés szintje az anyag tulajdonságát felülmúlja. Ismételten kihangsúlyozandó: az univerzum komplexitása arra mutat, hogy az anyagi alkatrészek szellemi csiszolásban részesültek, amire az anyag átlagtudása önerőből nem képes.

A csiszolást, mint olyat, a tudományos műszer meg tudja mutatni egy fadarabon, de azt az intelligenciát, amely a csiszolásnak egy emberi fej megformázását előidéző intelligens háttér eredetű csiszolása, azt már nem. A tudomány nem következtet, hanem a tudós következtet, és az a helyzet, hogy a következtetése abszolút tudós és látásmód-függő következtetés.

Istenre következtetni az ateizmus szellemiségének teljes elárulása. Egy hiszékenységében komoly ateista erre nem vetemedik, miközben a komolysága a hiszékenységére vonatkozik, komolyan nem hiszi, amit el akar utasítani. Aztán hogy az elutasításának a tárgya komolyan kétségbevonható-e, az egy más kérdés.

Ahol intelligencia van, ott tudatos elme van, ahol tudatos elme van, ott személy van. Az univerzumban pedig elképesztő nagyságrendű intelligencia van, tudatos elme van, Isten van! Ha az univerzum felépítése nem tartalmazna intelligenciát, nem csak hogy nem létezhetne, de egyáltalán nem is jöhetett volna létre! Einstein mondja: 

"A természet törvényei egy olyan szellem létezését mutatják meg, amely az emberekénél sokkal magasabb rendű, és amellyel szemben szerény erőnkkel alázatosnak kell éreznünk magunkat." /Phyllis Wrighthoz, 1936. január 24. Az eredeti német nyelvről lefordítva: Max Jammer, Einstein and Religion: Physics and Theology, Princeton, 1999, 92-93./

Minél bonyolultabb valami, annál több intelligenciát kell bevetni a létrehozása érdekében. Hogy pedig az univerzum emberi mértékkel felfoghatatlan nagyságterjedelmű intelligenciával telített, ezt szükségtelen bizonyítani, anélkül is megáll. [Hogy a szellemi létezés felfogásának a hiányossága is megáll-e, az egy más kérdés. Az ateizmus vállalkozik ennek eldöntésére, mégpedig a saját intelligenciájának a mértéke szerint.]

Ha az univerzumban nem volna értelem, nem lehetne kikutatni és megfejteni az emberi értelem számára felfogható és osztályozható dolgokat, aminek a mérlegelése a tudomány legfőbb sajátossága.

Tehát a megértés a megérthetőségből fakad, és az ember minél nagyobb intelligenciát vet be a megérthetőség folyamatába, annál több intelligencia kell hogy legyen abban, amit meg akar hódítani. Márpedig ezt értelemmel teszi. Intelligenciát vet be intelligenciát tükröző történések kifürkészésébe.

Ettől már csak egy lépés az intelligencia tulajdonosának hittel való elfogadása, amely az értelmes embereket a hívők osztályába sorolja. A másik osztályban vannak a hit nélküli emberek, akik az univerzumban fellelhető intelligenciát a véletlenre cserélték. Ők véletlenül kerültek ide, amit nem is titkolnak, hogy a létük mögött értelmetlen, céltalan mechanikus folyamatok vannak.

Az ateizmus szerint az ember nem más, mint mozgásban lévő anyag, "meggyötört atomok egy sárban". „Te és én olyanok vagyunk, mint a hangyák vagy a patkányok, vagy akár a brokkoli darabkák, a nagy egészben… a fajunknak nincs értéke… semmivel sem különbözünk egy darab brokkolitól a kozmikus értelemben.” /Dan Barker: Quoted from his debate with Paul Monata, July 10, 2006, posted on the radio program “The Infidel Guy/

Graham Lawton, a New Scientist magazin ügyvezető szerkesztője mondja: „Az életed nagy dolognak tűnhet számodra, de valójában az anyag és az energia véletlenszerű csobbanása egy gondtalan és személytelen univerzumban.” / Graham Lawton (2016), "What is theMeaning of Life?” New Scientist, 231[3089]:33, September 3, emp. added./

Ennek a kijelentésnek a megfogalmazásához a szerző intelligenciát vetett be. Ha az ateisták intelligenciát kénytelenek bevetni az ellen, amit cáfolni akarnak, akkor mivel a saját intelligenciájuk bizonyíték az ő létezésükre, ami ellen hadakoznak, az a másik oldal létezésére bizonyíték, vagyis Istenre, amely intelligenciának sokkal nagyobb látható eredményei vannak, mint az ateista kijelentése. Olyan nem létezik, hogy intelligenciát kelljen bevetni valami ellen, amiben egy fikarcnyi intelligencia nincs, ha mégis van, akkor a materialisták  tébolyultak a maguk álláspontjának kifejtése okán!

Miért indokolt a tudományos álláspont szerint az ateista írott vagy kimondott információ-szövege mögött "intelligens" szerzőt álltani? Mert a kémia és a fizika önerejéből fogva nem ismeri a nyelvtani szabályokat, sem az intelligens kommunikációs folyamatokat.

Aki tehát intelligenciát vet be Isten ellen, az tképpen Istent bizonyítja, mert Isten tudományosan bizonyított tagadásához ahhoz mértékű intelligenciát kell bevetnie, amely mértékű intelligencia van ott /Istennél/, amit meg akar tagadni, érteni vagy meghódítani. Az ateizmus ezt elintézi egy kéz legyintéssel: nem hiszem, tehát nincs. [Nem hiszem, hogy forró az edény – aztán rohammentő viszi az égési sérültek sürgősségi osztályára.]

Az értelem győzelme az intelligencia felismerése a komplexitás mögött, de a tudomány az intelligenciát véletlenre cserélte.

Az intelligens jelenségek mögött mindig annak mértéke szerinti szellemiség, elme, tehát személy van, ezt az ateista szelleme is bizonyítja, aki a beszédjében /vagy írásában/ intelligenciát vet be Isten ellen. Amíg az ateista a hitetlenségét magában tartja, gond nincs, de ahogy megfogalmazza, bizonyítékot szolgáltat saját kifejezése mögötti intelligenciaszintjének színvonaláról. Aztán hogy az a kijelentés: „nem hiszek istenben” milyen szintű intelligenciát tartalmaz ahhoz képest, ami az univerzumban megnyilvánul, nehéz megmondani, mármint azzal az intelligenciával, ami azt tagadja. Köszönő viszonyban sincsenek egymással. Amit az ateista nem hisz, az a saját szabadon választott tudatlanságának a tükörképe.

Mi a dilettantizmus csúcsa? Amikor valakinek a zsenialitása takarja el szemei elől saját dilettantizmusát. Ilyen értelemben az ateisták zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, egy józan gondolkodónak ezt nem is illik megkérdőjelezni.

Nem az Isten létezését kell bizonyítani, hanem az emberben lévő nem titkolt ellenszenvre rámutatni, az máris megmagyarázza az ateista istenhitének a hiányát.

- A 2. rész következik