„Mert
Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a
körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés.
És akik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság
azokon, és az Istennek Izraelén.” (Galata 6:15-16)
A
Jézus Krisztus halála utáni történelmi események megértése
adja az alapot a mai Izrael szerepének megértéséhez, hogy
játszik-e szerepet a bibliai próféciákban, vagy nem? Azonos-e az
újszövetségben kijelentett szellemi Izraellel, vagy sem?
A
Róma 11:7 szerint Izrael I. századi népe, egészben véve, a
megigazulást, melyre cselekedetei által törekedett, nem nyerte el,
hanem annak csupán egy része, amelyik hitt, az lett kiválasztva; a
többiek saját vakságukra lettek hagyva, vagyis megkeményedtek.
A
Róma 11:8 szerint Isten az álom lelkét, az aluszékonyságot adta
nekik, vagyis érzéketlen állapotban hagyta őket, az ő
megátalkodottságuk eredményeképpen.
Pál
így folytatja, lakomájuk legyen a saját vesztükre, hátuk legyen
mindenkorra görbe. (9-10. vers, Károli) Ezek a szavak nem a
bosszúvágy átkozódásait foglalják magukban, hanem azon
igazságos büntető ítéletek megjövendölését, melyek a
zsidóságot érni fogják, mivel a Messiásukat nem ismerték el,
sőt halálra adták. A hát meggörbítése teherhordást,
szolgaságot jelent.
Vajon
miért nem fogadták el a zsidók Jézust?
Több
okot is felhoznak a zsidók Jézussal szemben, amiért nem fogadták
el, mint Messiást. Az egyik, hogy nem ő volt az első és nem is az
utolsó, aki ezt kijelentette magáról. Továbbá, hogy nem
valósította meg azokat a várakozásokat, amelyeket a zsidók a
Messiás eljöveteléhez fűztek.
Pl.
nem volt daliás hős, aki harci ménen lovagolt volna be
Jeruzsálembe, hogy a római igát levegye róluk, ami nem történt
meg; Dávid királyi vonalát sem állította helyre; a szétszórt
zsidóságot nem gyűjtötte össze országukban; nem volt híve a
farizeusi júdaizmusnak, vagyis nem fogadta el a farizeusokat legfőbb
tekintélynek, hanem leleplezte képmutatásukat; és mindezeken
felül a zsidók semmiképpen nem fogadják el, hogy Jézus Istennel
egyenlő lenne egy misztikus szentháromságban.
Az
igazi ok azonban mélyen gyökerezik, mégpedig, hogy a zsidó nép
elvesztette bűntudatát, és nem látta okát annak, hogy
szabadításra van szüksége. Csak külső nyomorúságaiktól és
elnyomóiktól akartak megszabadulni, nem pedig a bűnnek belső
nyomorúságából. Ráadásul azt képzelték, hogy a saját
erejükkel igazzá tehetik magukat Isten előtt. Az értük szenvedő
Megváltó gondolatát, amelyet Ézsaiás próféta könyvének 53.
része tartalmazott, képtelenek voltak elfogadni. Ezért is volt
mindig tiltott fejezet Ézsaiás 53. része a zsidóságban.
Mint
a leprást, úgy kerülték őt. Gyűlöletük minden nyilát feléje
irányították, mert bűneikről beszélt nekik. Pedig ő azért
jött, hogy megáldja őket. Még a haláltusája alatt is imádkozott
értük:
„Atyám!
Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lukács
23:34, Káldi Neovulgáta)
Miután
három és fél évig áldott szolgálatot végzett közöttük és
értük, végül teljesen elvetették őt. Inkább választották
Barabást, a gyilkost, hogy engedjék szabadon, mint őt. Azt
kiabálta a nép, hogy az ő vére legyen rajtuk és a magzataikon.
(vö. Máté 27:25)
Aztán
be is következett a magukra vett ítélet, amikor i. sz. 70-ben
Titus római tábornok porig rombolta Jeruzsálemet, (benne a híres
templomot, amit még a babiloni fogságból hazatértek építettek
újjá, és amelyet később Nagy Heródes kibővített és
felékesített), miközben kb. 1 millió zsidót lemészárolt. És
valóra vált a mózesi törvényben előre megírt (évszázadokig
tartó) szétszóratás, a szolgaság igája.
„Azelőtt
az Úrnak abban telt öröme, hogy jót tegyen veletek és
megsokasítson benneteket, most azonban abban leli örömét, hogy
elpusztítson és megsemmisítsen. Kiirtanak arról a földről,
amelyre érkezel, hogy birtokba vedd. Az Úr (YHVH)
ugyanis szétszór a népek közé a világ egyik végétől a
másikig, s ott más isteneknek szolgálsz, akiket sem te, sem atyáid
nem ismertek, fából és kőből valóknak.
De
nem élhetsz nyugton azok közt a népek közt, nem találsz helyet,
ahol megvesd a lábad; az Úr (YHVH)
ugyanis szorongó szívet, megtört
szemet és erőtlen lelket ad neked. Lelked előtt (mint valami
fonálon) úgy függ életed, éjjel-nappal rettegsz, s nem érzed
életedet sohase biztonságban.” (5Mózes 28:63-66).
A
zsidók általános megtéréséről
Visszatérve
a római levél 11. fejezetére, az abban kijelentett próféciák
helyes megértése segíthet felismerni azokat az örökösöket,
akik az emberiség felemelésére hivatottak.
Vajon,
ha a mai, testi zsidó nemzetet azonosítjuk azokkal az örökösökkel,
akkor vajon az igazságot hisszük? Vizsgáljuk meg. Vajon mit
profitálna az emberiség, ha a zsidó nemzet teljes egészében
megtérne, ugyanakkor földi keretek között képzelné el a
Krisztus kormányzatát. Ugyanis ezt is hiszik azok, akik szerint a
testi Izrael még mindig Isten kiválasztott népe.
Szerintük
a zsidók általános, testületi megtérését tanítja
a Biblia, mivelhogy a testi Izrael örökre Isten megszentelt népe,
akit Isten 'kisajátított magának', köv. képen meg
is szenteli, mivelhogy ősi és változhatatlan ígéretek szerint
erre van predesztinálva, vagyis az üdvösségre. Isten az
üdvtörténet végső szakaszában (részleges megkeményítés
után) ismét visszafogadja a megrontott, de helyreállított
szövetségi viszonyba ősi népét.
A
mostani üdvkorszakban Izrael így az evangélium miatt ellenséges
viszonyban van Istennel értünk (a pogány nemzetekből valókért),
de kiválasztása alapján Isten szeretettje az atyák kedvéért.
(vö. Róma 11:28; 5Mózes 10:15) Az evangélium miatt, mert az
evangélium Izrael egész helytelen kegyességét visszájára
fordítja. Ez pedig akkor következik be, midőn Isten elveszi az ő
bűneiket. E nézet szerint Izrael kiválasztása nem szűnt meg a
krisztusi keresztény egyház megjelenésével. Vajon igazolja-e ezt
a nézetet a Biblia?
A
testi zsidóság helyreállítása prófécia?
Ha
ez igaz lenne, mert hogy Isten és a testi zsidó nép szövetsége
örök, akkor Isten újra a helyreállított közösség
bizonyságaként a földi Sionon fog lakni (vö. pl. Zakariás 8:3),
miután Pásztorként újra összegyűjtötte nyáját (vö. pl.
Ézsaiás 56:8).
Izrael
visszatér atyáik földjére, és a népek is látni fogják az ő
dicsőségét, sőt maguk is otthonra találnak benne. Juda és
Izrael újra egyesülni fognak. Jeruzsálem és a templom újra
felépül, a nép biztonságban él. Az ország termékenysége és a
nép jóléte növekedni fog. Az életkor megnő, és a népesség
száma növekszik. A népek elhozzák Izraelnek kincseiket és
szolgálnak neki. Isten törvénye a népek világosságává lesz, s
előtte minden térd meghajol. Izrael maga fogja hirdetni a népeknek
Isten ismeretét és dicsőségét, amellyel telve lesz a Föld.
A
népek elfordulnak bálványaiktól és Jehovához térnek és
Izraellel együtt imádkoznak. A népek és Izrael közötti
különbség megszűnik. A megújulás abban válik teljessé, hogy
Isten magát a kozmoszt is újjáteremti. Mindezeknek betetőzéseként
bekövetkezik a feltámadás reménysége is egy új Földön.
Mindezek
szépen hangzanak, csak éppen nem ilyen formában igazak, ahogy itt
fel voltak vázolva. Ugyanis Krisztus királysága nem földi
királyság, hanem mennyei, és ezt már annak idején világosan
kijelentette:
„Az
én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból
volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a
zsidók kezére. De az én országom nem
innen való.”
(János 18:36)
Ha
Krisztus kormányzata a földön lenne felállítva, akkor értelmét
vesztenék a mennyek országáról szóló kifejezések, és az is,
amit az Efézus 2:6-ban olvashatunk:
„Krisztussal
együtt... ültetett bennünket mennyei helyekre.” (Egyszerű
fordítás)
Talán
a „mennyei
elhívás” (Zsidók 3:1) egy földi
uralkodásban valósulna meg? És talán a zsidóság papi
elrendezéséről nem azt olvassuk, hogy a „mennyei
dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak”?!
(Zsidók 8:5)
Ha
a krisztusi papság és királyi uralkodás a Földön valósulna
meg, akkor hogyan lehetne a földi a mennyeinek az árnyéka?
A földi papság nem Krisztus földön felállított papi
királyságának az árnyéka, hanem Krisztusnak a mennyben
felállított királyi uralkodásának az árnyéka!
De
más újszövetségi próféciák is mennyben fenntartott
uralkodásról beszélnek. (vö. Máté 7:21; Efézus 1:3, 10;
Filippi 3:20; Kolossé 1:5, 20; 2Timótheus 4:18; Zsidók 8:5; 9:23;
10:34; 11:16)
1Péter
1:3-4 teljesen világosan és félreérthetetlenül fogalmaz:
„Legyen
áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy
irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új
életre hívott, az élő reményre, hogy
a mennyekben
elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon
rátok.”
2Korinthus
5:1-2 ugyanezt mondja:
„Tudjuk
ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást:
örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. Azért is
sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba.”
(vö. János 14:2)
De
a Zsidók 12:22-24 is tökéletesen azonosít:
„Nem,
ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei
Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott
elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez,
mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak
lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk
hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.”
Az
uralkodásnak tehát szelleminek kell lennie, és a mennyből kell
történnie, nem pedig a földi Sionból, a földi Jeruzsálemből.
[Vannak
akik szerint a menny és a föld az t.képen ugyanazt a helyet
jelenti, de ez nem igaz, hiszen a menny (a szellem birodalom, ahol
Isten szellem fiai voltak és vannak) már akkor létezett, amikor
azok a föld megteremtésekor örvendeztek. Tehát a kétféle
reménység ugyanazt a helyet nem jelentheti:
„Mikor
a földet alkottam, hol voltál? amikor ujjongtak a hajnalcsillagok,
s amikor lelkendeztek az Isten fiai?” (Jób 38:4,7)]
És
a helyreállításnak a szellemi Izraelen kell végbemennie
elsősorban, akiknek, mint elhívottaknak és választottaknak az
összegyűjtése napirenden van mielőtt Krisztus ítéletnapja
bekövetkezik. (vö. Máté 24:31)
A
templomról azt mondja a Cselekedetek könyve 7:24, hogy Isten
kézzel csinált templomokban nem lakik, mivelhogy a
keresztény gyülekezet tagjai alkotják az élő Isten templomát.
(vö. 2Korinthus 6:16)
Ezek
után hogy gondolhatja komolyan bárki is, hogy Isten majd
visszaköltözik egy földi, kézzel csinált templomba, ahol
leszármazási feljegyzések hiányában illegitim főpapi minőségben
szolgálnának olyanok, akik nem tudják igazolni ároni
leszármazásukat és a Lévi törzséhez való tartozásukat, mivel
ezek az iratok elvesztek vagy elpusztultak az i. sz. 70-ben történt
templom Titusz általi lerombolásakor?!
Hiszen
a kőtemplom felépítésével elvetik a valódit (a Krisztus
testének templomát – vö. János 2:21), de létrehozzák az
árnyékot. Ez pedig az Istentől való eltávolodás
fokmérője, hiszen aki nincs Krisztusban, azon az Isten haragja
marad rajta! (vö. János 3:36)
Hanem
inkább Krisztussal az élen a szellemi Izrael lesz a népek
világosságává (Ézsaiás 42:10); Ábrahám szellemi magva (Galata
3:16,29); a 144 ezer (Jelenések 7:4; 14:1-5); akin keresztül jön a
világ népei számára az áldás (Cselekedetek 3:25); vagyis a
világ nemzeteinek szelídei számára, akik Jézus szerint öröklik
a földet. (vö. Máté 5:5; vö. Zsoltárok 37:9,22,29)
Különben
is a mennyei Jeruzsálemben nincsen templom, mert az Úr (Jehova)
annak temploma, és a Bárány. (vö. Jelenések 21:22) Juda
oroszlánja (Jelenések 5:5) tehát semmiféle földi templomba nem
fog eljönni, hiszen világosan megmondta:
„Rövid
idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek,
és ti is élni fogtok majd.” (János 14:19)
A
Zsidók 12:22-ben említett Sion-hegyi mennyei Jeruzsálem
tehát az, amely azonos az Ésaiás 2:2-4-ben említett Sionnal,
ahonnét mint Jeruzsálemből jön ki Istennek a tanítása, és nem
egy (Istennek Krisztus általi ténykedéséből helyreállított)
földi Jeruzsálemből, amelyet az 1967-es hatnapos háborúban a
testi Izrael birtokba vett.
Anélkül
persze, hogy előzőleg elfogadta volna Krisztust megváltójának és
Urának, és amelynek népe (és azoknak szomszédai) semmi tanújelét
nem adják annak, hogy Isten ösvényein járnának a prófécia
szerint (amelynek egy részlete egyébként az ENSZ falára is ki van
írva):
„Az
utolsó időkben az Úr (YHVH)
házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb
lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, felé tart számos
nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr (YHVH)
hegyére, Jákob Istenének házához,
hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein
járhassunk.
Mert
a Sionról jön a törvény
és Jeruzsálemből az Úr (YHVH)
tanítása.” Ő tart majd ítéletet
a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek.
Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat
szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem
tanul többé hadviselést.” (Ézsaiás
2:2-4)
Hiszen
az új Jeruzsálem, az nem más, mint Krisztus menyasszonya (vö.
Jelenések 21:2); a Bárány Krisztus felesége (vö. Jelenések
19:7); a 144 ezer szellemtől felkentek kicsiny nyája (Lukács
12:32), akivel Krisztus uralkodni fog ezer évig. (vö. Jelenések
20:4-6)
Ők
pedig azzal az Izraellel azonosak, akik az egész magot
képezik, mert hogy az egész Izrael ezen a módon, így
üdvözül, nem pedig úgy, hogy a maga (demokratikus és nem
teokratikus) útján járó test szerinti Izrael (vö. 1Korinthus
10:18) szabadgondolkodói, ateistái, liberálisai, évszázados
dogmákhoz ragaszkodó ortodoxai csak úgy hirtelen, isteni
késztetésre egyik napról a másikra megváltoztatják a
gondolkodásukat, és megtérnek Krisztushoz.
Ha
ez így volna, akkor a zsidók szabad akarat nélküli bábok
volnának, akiket Isten mozgatna a saját tetszése szerint. Hanem,
ahogy Mikeás 5:7-8-ban olvassuk:
„Jákob
maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint a harmat, amely
az Úrtól jő, mint az esőcsepp a zöldellő mezőn: nem emberben
bízik, és nem szorul az ember fiára. Akkor Jákob maradéka olyan
lesz majd a sok nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai
között, mint az oroszlánkölyök a juhnyájban: amerre jár, gázol
és zsákmányol, és senki nem ragadja el tőle a zsákmányt.”
És
erre a maradékra célzott Pál a Róma 11:5-ben:
„Így
tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint.”
(MBT. ford.)
Vagyis
a prófécia a maradékot teszi középpontba, hogy az által
jön az Isten egyre növekvő áldása, és nem a testi Izrael
egészét (a Közel-Keleten lévő Izrael demokratikus köztársaságát,
az Egyesült Nemzetek zsidó tagállamát) teszi a középpontba,
hogy azon keresztül jönne el az Isten egyre növekvő áldása.
Ugyanis
a maradékon fordul meg az egész (szellemi) Izrael sorsa, a testi
Izrael maradékán, mert abból nő ki az új nemzet, és nem a
megkeményedett, krisztusi hithiányban szenvedő, harci fegyverekben
bízó testi Izraelből, akik mind a mai napig inkább mennek a
halott siratófalhoz (ahol olyan felfogással közelednek imában
Istenhez, mintha ez - telekommunikációs nyelven szólva - helyi
hívás lenne), mintsem az élő Krisztushoz, hogy Krisztus által
közeledhessenek egyedül elfogadható módon
imában az Atyához. (vö. János 14:6)
Ugyanaz
van, mint Jézus napjaiban:
„Mert
megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak,
és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel,
és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne
térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Máté
13:15, Károli)
Ahogy
Ezékiel 18:31-32 mondja:
„Vessétek
el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek, és
szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket; Miért halnátok
meg, oh Izráel háza!? Mert nem gyönyörködöm a meghaló
halálában, ezt mondja az Úr (YHVH)
Isten. Térjetek meg azért és
éljetek!” (Károli)
Megtérés
nélkül nincs erkölcsi megújulás
A
zsidó nemzet erkölcsi megújulásával kapcsolatban írja Dr. Hertz
J.H. főrabbi által szerkesztett Mózes öt könyve és a
haftárák, Budapest, 1984. Leviticus könyve, 450-451.
oldalakon, Ezékiel 36. rész kommentárjában:
„A
próféta szerint nem ok nélkül küldte Isten Izráelt
száműzetésbe. Szerencsétlensége elkerülhetetlen volt, mert
Isten a szentség és az igazságosság Istene. A pogányok azonban
félreértették ezt a büntetést Isten tehetetlenségének
bizonyítékát látták benne: saját népét nem tudja megmenteni
(Rási, Kimchí).
Ilyen
módon Izráel bűnei következtében Isten neve
megszentségteleníttetett. Hogy Isten dicsősége és tisztelete
helyreálljon, hazaviszi őket a száműzetésből; nem mintha ezt
Izráel megérdemelné, hanem hogy Isten dicsősége nyilvánvalóvá
legyen a népek között.
A
visszatérés azonban erkölcsi megújulással is fog járni;
egyrészt Isten az Ő népének „Új szívet” ad és „új
szellemet helyez” beléjük, eltávolítva „a kőszívet”
testükből és „érző hússzívet” adván nekik, másrészt
pedig Izráel lelke az őszinte megtérés által megtisztul és
szégyellni fogja a múlt bűneit.
Ha
majd a bűnös nép ily módon megjavult és az elnéptelenedett
ország újra lakott lesz, meg fogják tudni a pogányok, hogy
mindezt a Mindenható Isten cselekedte.”
Tehát
maguk a zsidó írásmagyarázók is a megtéréssel és
megtisztulással kötik össze a száműzetésből való
isteni hazavitelt, az elnéptelenedett ország újra lakottá
válását, mivelhogy a száműzetésnek és a szenvedéseknek a nép
vallási és erkölcsi tisztátalansága volt az igazi oka.
Ezzel
a megtéréssel és erkölcsi megtisztulással összefüggésben
mondja a szöveg, hogy Isten képes újjáéleszteni Izráelt, midőn
'meghinti őket a tisztaság vizével' (vö. Ezékiel 36:25,
IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) ford.), és ad nekik belső
szellemi megújulásra hajlamos új szívet, amely készséges az
isteni tanítás befogadására.
Isten
akaratának ez a belső lelkesedésből való követése azonban
együtt jár azzal, amit Ezékiel 36: 32-ben olvashatunk:
„Ó,
nem ti miattatok cselekszem Én – úgymond az Örökkévaló Isten:
- vegyétek ezt tudomásul, szégyenkezzetek és piruljatok útjaitok
miatt, ó Izráel háza!”
Istené
a dicsőség tehát a megváltás és az újjáéledés művéért,
de annak feltétele az önmagunkba nézés, az önmagunkba való
fordulás, a belső alázat, amely nélkül nincs bűnbocsánat. (vö.
Cselekedetek 3:19)
Azonban
Izrael modern kori államának visszatérését őseik földjére nem
előzte meg semmiféle őszinte megtérés általi megtisztulás,
vagy megváltozás, bűnökből való megtérés, hiszen azoknak a
szellemi örököseik települtek vissza, akik annak idején
megkeményedtek, mert hogy ma is ugyanúgy meg vannak keményedve
(tisztelet a kivételeknek!). A következő idézet Fritz May
cikkéből származik („Christen für Israel”, 1994):
„Nagyon
is jól tudjuk, hogy Izráel népe (még) nem Isten szolgáinak a
népe, és Izráel állama (még) nem Isten állama. Számos
politikusa, tisztviselője, katonája, kereskedője, rabbija és
egyéb lakosa még semmiképpen nem mondható Isten és a Biblia
emberének, önzetlennek vagy éppen bűntelennek. Ők is csak
emberek, akik – mint bárhol másutt a világban – a hatalomért
és a befolyásért küzdenek, személyes dicsőségre és nyereségre
törekszenek, és Istent többnyire nem nagyon kérdezik meg.
A
zsidók nem jobbak és nem rosszabbak, mint mások. Mint minden
ember, ők is megkísérthetők és bűnösök. Pál apostol azt
írta: „zsidók
is, görögök is mind bűnben vannak... nincsen igaz ember egy sem”
(Róma
3,9-10). Ezért
Izráelben is vannak gonosz, önző, hatalomvágyó, korrupt és
bűnöző (zsidó) emberek. Szeretetlenség, igazságtalanság és
istentelenség ott éppúgy napirenden van, mint mindenütt. A
fiatalok közül egyre többen élnek kábítószerrel. Csaknem
minden házasság válással végződik. (Lásd lent)
Aggasztóan
nő az erőszakos bűnözés száma. A modern bálványimádás egyre
gonoszabb formát ölt. Mindezt, és még sok minden egyebet nem
kívánunk elhallgatni. Mert Isten, a próféták és a Biblia sem
hallgatják el ezeket. Hóseás próféta intő szavai ma újra
időszerűek:
„Halljátok
meg az ÚR igéjét, Izráel fiai! Pere van az ÚRnak az ország
lakóival, mert nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent
az országban. Esküdöznek és hazudoznak, ölnek, lopnak és
paráználkodnak, betörnek, és vérontás vérontást ér!”
(MBT. ford.)
Ezért
ma is meg van engedve, hogy Izráel bűneit néven nevezzük és
kritikát gyakoroljunk felettük. De csak akkor, ha a kritika nem
antiszemita gondolatokból és érzésekből fakad. És csak akkor,
ha a
magunk bűnei miatt a magunk mellét verjük, és könyörgünk
bűnbocsánatért.” (Vetés és
Aratás, 1995. 33/3, 94. oldal)
Felmerül
a kérdés (és természetesen nem antiszemita érzésektől, hanem
bűnösségünk teljes tudatában, ugyanakkor az igazságkereséstől
vezérelve), hogy ha ma ilyen állapotok vannak Izraelben, akkor ez
nem inkább egy szétszóratás előtti
állapot, mintsem szétszóratás
utáni?!
Mert nem éppen azt az állapotot mutatja, amiről az IMIT
szerkesztője is úgy szólt, hogy: „A
visszatérés azonban erkölcsi megújulással is fog járni”.
Ha
pedig ez az erkölcsi megújulás nem következett be, akkor nincs is
semmiféle alap azt gondolni, hogy Isten vezette volna vissza őket
őseik földjére, különösen anélkül, hogy elfogadták volna a
Fiát – Jézus Krisztust - Uruknak és Üdvözítőjüknek.
Ha
ez így lenne, akkor Isten saját szavával kerülne ellentétbe,
hiszen azt mondja a Cselekedetek 17:30-31-ben, hogy mindenkinek
parancsolja, hogy térjen meg, mert rendelt egy napot, amelyen
megítéli igazságban a föld kerekségét egy férfiú (Krisztus)
által, akiről bizonyságot tett azzal, hogy halottaiból
feltámasztotta.
Ugyanakkor
– ennek ellenére - egy szavának nem engedelmeskedő, nem megtért
nemzetet meg felkarolt volna, és sorozatos kiváltságokban
részesítette volna, csak mert valamikor szövetségben volt vele.
Teljes
félreértés tehát azt gondolni, hogy „Minden
hibája, gyöngesége és bűnei ellenére is Izráel Isten
választott népe, az Úrnak szentelt nép, és az is marad. És a
zsidók Isten szeretett gyermekei (Róma 9, 1-10); 5Móz 7,6-8). Ez
ma is érvényes, és a jövőben is. Mindaddig, amíg el nem jön
Sionból a Megváltó, és el nem törli népének a bűneit (Róma
11,26).
Akkor
majd új szívet és új szellemet ajándékoz Izráelnek... És
akkor Izráel Isten szolgáinak
és papoknak a népe lesz, a hitnek és az emberiességnek a
példaképe, és áldás lesz az egész világ számára (Ézs 61,6;
Zak 8,20-23; 1Móz 12,2).” [Fritz May cikkének
folytatása, Vetés és Aratás, 1995. 33/3, 94. oldal]
Ez
a félreértés pedig abból adódik, hogy a Róma 11:26-ban leírt
„egész
Izrael megtartatik” (Károli)
kijelentését a testi Izraelre alkalmazzák. Mert hogy itt az van
leírva,
hogy
„Eljő Sionból a Szabadító, és
elfordítja Jákobtól a gonoszságokat: és ez nékik az én
szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket”.
(Károli)
Azonban
a Szabadítónak az itt említett eljövetele nem Krisztus
második eljöveteléről beszél, hanem az elsőről! Hiszen
Ézsaiást idézi Pál apostol, hogy meg van írva. Ézsaiás
59:20-21-nél pedig ezt találjuk:
„De
eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így
szól az ÚR. Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR:
Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam,
nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak
a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR.”
(MBT. ford.)
Márpedig
itt Krisztus első eljöveteléről van szó, és egyáltalán
nem a másodikról! Hiszen nem lehet csak úgy 'á t u
g r a n i' Krisztus egész három és fél éves földi szolgálatát
és a váltsághalálát. Mert bizony hogy eljött, és bűnbánatra
szólította fel Izrael nemzetét.
Csakhogy
az nem nagyon vette észre, hanem elvetette, ezért a szövetségből
is kimaradt, mégpedig abból a szövetségből, amit új
szövetség
néven
ismerünk, és amely már nem a testi Izrael nemzetével lett
megkötve, hanem Isten új nemzetével, a szellemi Izraellel, Ábrahám
szellemi magjával. (vö. Jeremiás 31:33; Zsidók 8:8-12)
Velük
kapcsolatban igaz, valóban el is fordította Isten a gonoszságukat,
hiszen Krisztus vére által megbocsátást nyertek, mivelhogy
közösségük volt vele (vö. 1János 1:6-7) – a testi Izraellel
ellentétben, amely durván elutasította és halálra adta, és mind
a mai napig hallani sem akar róla -. Ezért olvashatjuk velük
kapcsolatban a Róma 10:1-3-ban:
„Testvéreim,
én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy
üdvözüljenek.
Mert
tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de
nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem
ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem
vetették alá magukat az Isten igazságának.” (MBT.
ford.)
Az
pedig, hogy valaki kívánja a testi Izrael üdvösségét, és
az hogy előre megmondja, hogy a testi Izrael biztosan üdvözülni
fog! - az két különböző dolog. Valójában tehát csupán
egy lehetőségről van szó.
Lehetőség
a zsidók megtérésére
Pál
kifejezi reményét a tekintetben, hogy ha nem maradnak meg a
hitetlenségben, akkor Isten ismét beolthatja őket. (Róma
11:23) De ez egy lehetőség, és nem egy biztos kijelentés, hogy
biztosan ismét be lesznek oltva. Márpedig ha az egész Izrael alatt
a testi Izraelt érti valaki, hát az (az egész) biztosan fog
üdvözülni, mégpedig úgy, hogy a pogány nemzetekből elhívottak
teljes számát magába fogadja. (Róma 11:25-26)
Vagyis
az az Izrael, amelyik biztosan üdvözül, az nem kerül beoltásra,
hanem éppen hogy beléje oltatnak valakik. A testi Izrael viszont
beoltásra kerülhet újfent (feltéve ha megtér), tehát teljesen
világos, hogy a két Izrael az nem ugyanaz és nem azonos.
A
testit visszaolthatják oda, ahonnét ki lettek vágva, de a
szellemit meg nem oltják sehova, hanem éppen hogy beléje oltatnak
azok a pogányok, akikkel közösen hozzák létre az egész magot,
amelynek az ígéret adatott. (vö. Róma 4:16).
Ezért
aztán szentírási semmiféle alapja nincs annak az általánosan
elterjedt nézetnek, mely szerint amikor
az ég felhőin megjelenik Jézus, mintha pikkelyek esnének le
Izrael szemeiről (mint Pál szemeiről egykor) és felismeri
Messiását. Sírással térnek meg hozzá, mély bűnbánatukban
maguktól fognak megundorodni, ahogy Ezékiel 36:31-ben olvassuk:
„Akkor
visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek és milyen
rosszak voltak tetteitek és megundorodtok magatoktól utálatos
bűneitek miatt.”(MBT.
ford.) Az Úr pedig megkönyörül rajtuk, teljes bűnbocsánatban
részesíti őket, kiárasztja rájuk Szent Szellemét, kőszívűk
helyett hússzívet ad nekik. Izrael szent néppé válik. -
Mert
hogy a Messiás felismerésének éppen a mély bűnbánat és lelki
megtisztulás a záloga, ami nélkül nincs teljes bűnbocsánat.
Ezért aztán Ezékielnek ez a megtisztulási próféciája egy az
egyben az ókori Izrael helyreállításáról szól, amikor Jahve
Isten a babiloni fogságból visszahozta őket saját földjükre.
Nem
véletlenül mondja a szöveg, hogy Dávid király alatti
békeszövetségben fog egyesülni a nép:
„Ezt
mondja az én Uram, az ÚR (YHVH)
:
Én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek.
Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját
földjükre. Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel
hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött.
Nem
lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két
királyságra. Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes
bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden
vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az
én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. Az én szolgám, Dávid
lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak.
Akkor
az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és
teljesítik. Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak,
Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik
és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük
örökre.
Szövetséget
kötök velük, hogy békében éljenek. Örök szövetség lesz az.
Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük
helyezem örökre.”
(Ezékiel 37:21-26, MBT. ford.)
A
zsidók megtérése késztetés által
Ami
pedig a modern Izraelt illeti, ha a zsidók nem maradnak meg a
hitetlenségben, akkor oltatnak vissza a saját fájukba (vö.
Róma 11:23-24), tehát önként való megtérésük
üdvözítheti őket, és nem mert valamilyen isteni csoda megtéríti
őket. A zsidók lehetséges megtérése tehát nem egy előre
predesztinált isteni cselekedet.
A
11. versben említett felingerlés (féltékennyé tevés) is
önkéntes megtérésre való késztetésre mutat, nem pedig
csoda általi megtérésre, mert a csoda esetében nincs jelentősége
a felingerlésnek, azt Isten minden körülménytől függetlenül is
képes végrehajtani, ha úgy kívánja.
Sőt
inkább arról van szó, hogy a zsidók is azon kegyelem által,
amelyet a pogányokon látnak, követésükre buzduljanak, s végre
megtérjenek lelkük pásztorához és felvigyázójához. (vö.
1Péter 2:25)
Pál
lehetőséget látott némely atyjafia megtartására, hogy a
pogányok közt végzett apostoli szolgálatával féltékennyé
tegye őket, de ez a lehetősége csupán némelyekre terjedt
ki, az is csupán egy eshetőség, és semmiféleképpen nem arról
van szó, hogy nekik félre lenne téve egy biztos ígéreten alapuló
isteni üdvösség, ami csak úgy az ölükbe hullik, míg ők nem
tesznek érte semmit. Itt a megtérés döntő fontosságú
mozzanat, ami nélkül nincs előrejutás!
Hogy
Isten a pogányoknak adott megtérés az életre (vö. Cselekedetek
11:18), ez sem pusztán csoda útján történt, hanem az ő helyes
szívállapotuk és istenfélő cselekedeteik adtak alapot arra, hogy
a szent szellem rájuk való kitöltésével a keresztény gyülekezet
teljes jogú tagjaivá válhassanak.
(Lásd
pl. Kornélius esetét, a Cselekedetek 10:2, 31 szerint). De ez
senkinek nem adhat alapot az elbizakodottságra, mivelhogy Isten
bárkit kivághat és bárkit beolthat, az illető cselekedetének
függvényében. (vö. Róma 11:19-21)
Tekintsük
meg azért az Istennek kedvességét (mondja Pál a Róma
11:22-ben), mert hiszen Isten alapvetően kedvességet tanúsít
az emberi faj iránt Jézus Krisztus által (vö. Efézus 2:7; Titusz
3:4), és ezt az isteni kedvességet veti meg az, aki a
megtérésre való isteni türelmet semmibe veszi. (lásd Róma
2:4-8) Hanem inkább fel kell ölteni a keresztényi egyéniség
részeként ezt a fajta kedvességet, amiben Isten a
példaképünk, hogy Hozzá hasonlóak legyünk! (vö. Kolossé 3:12)
Isten
kifürkészhetetlen bölcsessége
Ahogy
Isten elrendezte az engedetlenség ellenére az emberiség
üdvösségét, az a mód mindenekfelett páratlan és egyedülálló.
Mivel a testi Izrael megtértjeinek száma (a maradék) nem volt
önmagában elegendő arra, hogy az egész magot kiadja, kegyelmének
jóindulatából behozta a szellemi magba kiegészítésül a
tetszése szerinti számú helyes szívállapotú pogány személyt,
ami által üdvösséget biztosít mindazoknak, akik élnek ezzel a
felkínált (Krisztusban való hit általi megtéréssel történő)
lehetőséggel, úgy a zsidó származásúaknak, mint a pogány
származásúaknak egyaránt. A saját tökéletességéből fakadó
tökéletes törvényével mindenkit (a tökéletlenségből és
romlott szívűségből kifolyólag történő) engedetlenség alá
rekesztett, hogy aztán irgalmából mindenkin könyörüljön.
Mert
hogyan is olvassuk az Igében?
„Gondoljátok
csak meg! Régebben ti (pogány
származásúak) sem
engedelmeskedtetek Istennek (vö.
1Péter 4:3). Most azonban, Isten
könyörült rajtatok (azáltal hogy
beoltást nyertetek a szelíd olajfába pogány létetekre),
mivel (a
testi) Izrael engedetlenné vált
(elutasította a Messiását).
Hasonlóképpen,
most Izrael engedetlen (mert meg van
keményedve a Krisztus elutasításában),
végül azonban Isten mégis megkönyörül rajtuk is (újra
kitárt karokkal várja a Vele ellenkező engedetleneket – vö.
Róma 10:21)!
Igen,
éppen rajtatok (az újszövetségi
népen, az egész magon) keresztül
jut el Izrael népéhez is (mert az
Ábrahám magvában áldást nyerő minden nemzethez ő is
hozzátartozik, és neki is van hirdetve az evangélium jó híre –
vö. Cselekedetek 3:25) ugyanaz
a kegyelem (amely
Krisztusban és a hozzá tartozó társ örökösök szolgálata
által adatik), amelyet ti most
élveztek (hiszen Krisztusban
vagytok és részét képezitek – a szolgálatotok által -az ő
magvának).” (Róma 11:30-31,
Egyszerű fordítás)
Tehát
ahogy egy régebbi (pogány) engedetlenség isteni könyörületre
vezetett ( a pogányok számára a testi Izrael engedetlensége
folytán), úgy vezet a mostani (testi Izrael részéről fennálló)
engedetlenség a pogányoknak adott irgalom lévén az ő irgalomhoz
jutásukhoz. (Hiszen a törvény cselekedeteinek megtartására
irányuló igyekezetük révén, amiben tévútra kerültek (a testi
Izraeliták), soha nem jutnának el az irgalomhoz!
Így
viszont eljuthatnak azon az úton, amit Isten elkészített nekik is
szeretetből kifolyólag az ősatyáknak tett ígéretre való
tekintettel. (vö. Róma 9:31-32; 11:28) Isten eme különleges
gondviselését kommentálva kiáltott fel a dicsőítés himnuszával
ajkain Pál apostol:
„Óh
Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége!
Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az
ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda
volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak
visszafizesse azt? Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve
vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”
(Róma 11:33-36, Károli)
Valóban,
Isten nem vetette el az Ő népét (a szellemi Izraelt), de még a
testi Izraelt sem, hiszen a testi Izraelnek (a mai Izrael nemzetéhez
tartozó embereknek is) van lehetősége megtérni, hitet gyakorolni
Krisztus váltságáldozatában, és megmentésben részesülni,
amikor a harag napja bekövetkezik erre a világra.
És
akkor ez valóban teljes felmagasztalást fog jelenteni a számára.
(Lásd a Scofield-Biblia téves asszociációját, a már idézett
helyen.) De ugyanez a lehetőség fennáll a pogány nemzetekből
való bármely embernek is, ahogy a Cselekedetek 10:34-35-ben Péter
apostol kijelenti:
„Most
kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten,
hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és
igazságot cselekszik.” (MBT. ford.)
Van
akit megkeményít, van akit részévé tesz testi Izrael
maradékának, van akit beolt a testi Izrael maradékába, hogy
ezáltal létrehozza az új szövetség új népét, a szellemi
Izraelt, és van akit a szellemi Izrael közreműködése által
részesít megmentésben, legyen az akár zsidó vagy pogány
származású, teljesen mindegy.
Az
a lényeg, hogy az illetőt az a vágy vezérelje, hogy megismerje és
alkalmazza Jehova követelményeit a mindennapi életében, és
többé ne a harci fegyverekben bízzon, hanem Isten mindenek feletti
hatalmában és tökéletes elrendezésében.
És
vajon a mai Izraelnek nem teljesen mindegy, hogy rajta keresztül
terjed ki Isten örökkévaló áldása a világ népeire, vagy a
szellemi Izraelen keresztül, amelyben ő is részesülhet?
Valamennyien köszönettel tartozunk Istennek és a Fiának, hogy
lehetővé tették a mi üdvösségünket, és ezért a legdrágább
árat fizették, hiszen a legdrágább vér folyt ki értünk, egy
tökéletes, bűntelen, igaz embernek a vére, amely számunkra az
üdvösséget jelenti, - (feltéve,) ha kellőképpen értékeljük!