Hogyan érthetem meg a Bibliát?

 

Hogyan érthetem meg a Bibliát?

„Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” (Példabeszédek 2:4-5)

Létezik néhány kulcs alapelv, amit ha alkalmazol, nagy segítségedre lesz a Biblia megértésében.

A legelső szempont – ahogy olvashattuk – a kutatás eltökéltsége. Ezt könnyű megérteni mit jelent, ha arra gondolsz, mit jelent egy világi embernek a saját karrierjét kiépíteni, hogy úgymond megvalósíthassa önmagát. Hogy ezt elérje, mindent alárendel neki, teljes erőbedobással küzd, hogy a választott területén kinője magát, legyen egy szakértő vagy tulajdonos vagy bármi, csak sikeres legyen, vigye valamire. És amikor vitte valamire, abban a helyzetben van, hogy a bibliai ismeret tekintetében bukásra áll. És hogy ez ne tűnjön olyan lehangolónak, a Bibliát elkönyveli mesekönyvnek, amire neki, a kiművelt értelmiséginek abszolút nincsen szüksége, anélkül is sikeres tud lenni és elboldogul az életben. A világ anélkül is működik, mindig is működött és működni fog.

Végeredményben a „Hogyan érthetem meg a Bibliát?” kérdés majdnemhogy teljesen felesleges számára, különösen a XXI. században, na ne nevettessük ki magunkat ilyen ósdi mesetörténetekkel.

Ennek a véleménynek a lényege máris rátapint a Biblia nem megérthetőségének a lényegére, amely szerint az öntudatos emberi lény a Bibliát rögtön a legalsó fiókba taszítja, nem is a kezével, inkább a lábával, mert arra sem tartja méltónak, hogy lehajoljon hozzá. Hogy ez a hozzáállás mekkora öngól az ilyen embernek, majd a végén kiderül, amikor világossá lesz annak a tétje, hogy az életét abból a célból használta-e el, hogy magának az igazi karriert kiépítette volna, vagy elpocsékolta részletkérdések és részletválaszok ajánlotta elfoglaltságokra. Ugyanis ezt a pár évtizedet abból célból kaptuk, hogy a magunk életét bebiztosítsuk, és nem azért, hogy elherdáljuk.

A materialista világnézet az előbbi kijelentésnek rögtön keresztbe is tesz, az életnek csak annyi célja van, amit magának az ember benne meghatároz. Ez az állásfoglalás az ember egyéni szuverenitásának szentsége, amit nem is kell feszegetni. Itt az van mondva: „A világ a Biblia nélkül is működik, mindig is működött és működni fog.” Oké. De ettől még ez az állásfoglalás nagyon is megegyezhet „részletkérdések és részletválaszok ajánlotta” programtartalommal, semmi nem igazolja, hogy ez minden, amire az ember eredendően hivatott.

Itt már bejön a Biblia, mint ami megválaszolja, hogy az ember eredendően mire hivatott: hogy a materialisták atomtemetőjében vessen ágyat magának önként és dalolva, vagy meglásson egy olyan égi fényt, amely minden más égi objektum fényétől elüt, de aminek a meglátására a fizika tudománya önprogramozás eredményeként teljesen vak, mert neki a tudomány vaksága a tudományosságánál fogva a szent Grált /a siker kövét/ jelenti. [Isten nem létezhet, mert tudományosan nem létezhet, mert tudományos eszközökkel kimutathatatlan.] Tehát ha a tudomány kapája nem képes belevágni, akkor csak a nyers anyag létezhet, az éppen matatott fekete föld, mivelhogy nem koppan a kapa sehogy se. De nem is fog.

A tudomány kapavágása kevés az Isten felismeréséhez, mert nem a kapa reszortja a felismerés, hanem annak a szellemnek a reszortja a felismerés, aki a kapát alkotta. Tehát ne fogjuk a tudomány kapájára, hogy mert nem vágott bele az Istenbe, azért nincs is. Ha majd nem rúgja a legalsó fiókba az érdekelt a Bibliát, hanem kellő tisztelettel kezeli, amelyet talán nem ért, mivelhogy nem ismer, és ebből kifolyólag nem is tud hova tenni. De megelőlegezi neki a tiszteletet, az ismeretlen tiszteletét, mivel nem tudhatja, hogy mivel vagy kivel áll szemben. S mivel úgy gondolják dőrén, olyan ósdi, majdnem hogy ócska, ezért nem is érdemel mást, mint leminősítést, figyelmen kívül hagyást. Az eszmei értékéhez, ill. értéktelenségéhez mérten.

Azonban van itten valami letéve, amely áll mint egy mamutfenyő a hegyek tetején, és az évezredek hiába tépik, nem tudnak kárt tenni benne. Számtalan irodalmi alkotást tüntettek már ki mindenféle elképzelhető díjjal, irodalmi Nobel-díj, meg ilyesmi, amiknek az eszmei értéke egy nagy nulla ahhoz képest, ami a Bibliában le van téve. Nekem, neked és mindenkinek. És jellemző, hogy a kritikusoktól semmilyen díjat nem kapott, hogy nem szavalják a költők, nem idézik az ügyeletes idézők. A konferansziék odaadóan konferálják az ehhez képest jól elszórakoztató semmitmondó hülyeségeket, mert a tisztelt nagyérdemű a hülyeségeket szereti, annak adózik, a szellemi divatmajmok mandzsettagombjait morzsolják, mert erre vannak ráállva, erre fókuszál a szemük, a fülük és főleg a szívük.

Tudod hol kezdődik a Biblia megértése? Nagy titkot árulok el most neked, mert magadtól talán soha nem jöttél volna rá, hogy mire kell fókuszálnod. Mire kell figyelned, mi miatt kell most mindent félretenned, hogy megértsd a lényeget, az élet lényegét, hogy mi az és hogy mire vagy hivatva?

Mert bizony valakinek nagyon fontos vagy, és valaki a szívén hordozott, anélkül hogy tudtál volna róla, anélkül hogy tudnál róla. A világ elment mellette és te is elmentél, mert a világból való vagy és a világhoz tartozol és a világ szerint töltöd az idődet. A világ beosztja neked, hogy mivel foglalkozzál, mert anélkül, hogy tudnál róla, a világ egy szellemileg aláaknázott terület, és azért vagy ezen a téren szellemileg süket és vak, mert működnek az aknák és teszik a dolgukat, amire gyártották őket.

Ha meg szeretnéd érteni a Bibliát, akkor a Bibliának arra a részére kell fókuszálnod, amely elmondja azt az üzenetet, amely attól igazán szép, sőt gyönyörű, hogy igaz, és az ember igazi értékéhez van mérve. Ez pedig Jézus Krisztus halála előtti főpapi imája. Nincs ehhez fogható érték az univerzumban, mert benne van minden, ami ami mutatja, hogy mekkora érték az emberi élet, hiszen mekkora az az ár, ami ezért ki lett fizetve. És mekkora az a szeretet és önfeláldozás, ami mögötte van.

János evangélium 17. részének 1-26 verse. Ez a kulcsa a Biblia megértésének. A Biblia attól ihletett, hogy vannak benne beszédek, amelyeket nem hallott senki, le nem írták akkor és ott, ahol elhangzott, senki ki nem hallgatta, és mégis tolmácsolva van. Ilyen a Jézus imája is, amit János apostol leírt ihletés alatt.

Jézusnak volt egy küldetése Isten tervének keretében, amit a világban projekt szóval adnak vissza.  Kidolgozott terv, amely egy kitűzött fontos, összetett célt megvalósító lépések gondosan megtervezett sorozata. A Biblia megértése ennek a projektnek a megértésével, az átlátásával azonos.

Jézus előtt volt 4 ezer év, és a jézusi fordulópont után jön 2 ezer év, majd még 1 ezer és utána az örökkévalóság. Mi most a 2 ezer év utáni váltás előtt állunk közvetlenül. Ezután jön Jézus 1 ezer éves jubileumi uralkodása. A Bibliában még az is ki van jelentve, hogy annak az ezer évnek a végén mi fog történni.

A Biblia azt mondja, hogy az ember teremtett lény, ha csak arra gondolunk, hogy közel 40 billió sejtje az embernek genetikailag program vezérelt működést hajt végre, az e mögötti intelligenciát tagadni nem vall éppen intelligens gondolkodásra. Hiszen minden egyéb programot intelligencia vezérel, pont a legbonyolultabbat nem? Lehet ezt a véletlen számlájára írni, de aki arra írja, a saját életét is arra írja, annak tulajdonítja. És annyit is ér, amennyit a véletlen ez ügyben latba vethet az érdekében. Akinek ez elég, lelke rajta, az ő választása. A választás az ember szentsége, amivel Isten felruházta az embert, és nem az anyag, amelynek nincsen választási jogosultsága.

Mivel az ember elbukott a szabad választásában, hogy önmagát kormányozhassa, adatott neki 6 ezer év, hogy produkáljon, mire megy vele? A békéjének a kerítése lett a fegyver és a hazaszeretet a golyófogó státusz, amiben része lehet. A rakéták árnyékában kierőszakolt béke nem az a béke, amit a Béke fejedelme hoz:

„Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom nektek: nem úgy adom én nektek, amint a világ adja.” (János 14:27)

Jézus az Isten báránya, aki elől megy és mutatja az utat a 7. ezer évbe. Amíg a világ a maga dolgaival volt elfoglalva, az Isten kiépítette ezt az utat, hogy lehetőséget adjon megragadni az igazi életet, amire az ember hivatott eredetileg. Hogy békében, szeretetben éljen egy olyan világban, ahol mindenki testvére a másiknak, hiszen egy vérből fogantattunk (Apcs 17:26). Nincs különb és nincsen alantabb, hanem mindenki egyenlő tiszteletet és bánásmódot érdemel.

Jézus azért jött, hogy elvégezze ezt a munkát, hogy lehetőséget adjon a belé kapaszkodásra, a beléje karolásba, éljen az ember bárhol és bármilyen körülmények között. Az a nagy ár, amit Jézus adott, mutatja az emberi élet értékét, hogy az milyen nagy. És nem úgy van az, hogy százak és ezrek életét odadobjuk a háború istenének, miközben aki ezt teszi, ahhoz sincsen joga, hogy egy család teadélutánját tönkre tegye, nem hogy milliók életét megnyomorítsa. Az imádság mindazokért szól, akik csapdába estek ezekben a szörnyű konfliktusokban, amelyeket az önző, gyenge férfiak egója okoz.

Jézus imája minden imádság felett áll: „De nemcsak ő értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (20. vers)

A világméretű kár mindaz, amit a 6 ezer év uralkodóinak hatalmi egója okozott.

Jézus elvégezte azt a munkát, amit vállalt, és a küldetését végrehajtotta. Imádkozik érted, hogy higgyél benne és megmenekülhessél. Hogy letedd a kard fegyverét és beírd szívedbe a szeretet törvényét. Erre tanított mindig is és ez az a program, amit ajánlott:

„Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.” (Zsoltárok 37:37)

Ha meg akarod érteni a Bibliát, akkor ez az útja annak a megértésének, hogy megtanuld mit jelent egységben lenni Jézussal, mint egységben van ő az Atyjával.

Jézus imádkozott azért, hogy legyen értelme az életednek, és fölragyogjon rád a szabadítás napja. Ha meghallod az ő hangját, ott legbelül, hogy neked szól, már kezded is érteni a Bibliát, hiszen az a szellem hatott rád, amely az Isten szent szelleme.

A titkok a becsukott tenyérben vannak, csak a szíved képes kinyitni a titkok tenyerét, amely az örök igazságokat rejti.

„Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (2Korinthus 4:6)

A zsidóság sorsa a bibliai próféciában

A ZSIDÓSÁG SORSA A BIBLIAI PRÓFÉCIÁBAN

„Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés. És akik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izraelén.” (Galata 6:15-16)

A Jézus Krisztus halála utáni történelmi események megértése adja az alapot a mai Izrael szerepének megértéséhez, hogy játszik-e szerepet a bibliai próféciákban, vagy nem? Azonos-e az újszövetségben kijelentett szellemi Izraellel, vagy sem?

A Róma 11:7 szerint Izrael I. századi népe, egészben véve, a megigazulást, melyre cselekedetei által törekedett, nem nyerte el, hanem annak csupán egy része, amelyik hitt, az lett kiválasztva; a többiek saját vakságukra lettek hagyva, vagyis megkeményedtek.

A Róma 11:8 szerint Isten az álom lelkét, az aluszékonyságot adta nekik, vagyis érzéketlen állapotban hagyta őket, az ő megátalkodottságuk eredményeképpen.

Pál így folytatja, lakomájuk legyen a saját vesztükre, hátuk legyen mindenkorra görbe. (9-10. vers, Károli) Ezek a szavak nem a bosszúvágy átkozódásait foglalják magukban, hanem azon igazságos büntető ítéletek megjövendölését, melyek a zsidóságot érni fogják, mivel a Messiásukat nem ismerték el, sőt halálra adták. A hát meggörbítése teherhordást, szolgaságot jelent.

Vajon miért nem fogadták el a zsidók Jézust?

Több okot is felhoznak a zsidók Jézussal szemben, amiért nem fogadták el, mint Messiást. Az egyik, hogy nem ő volt az első és nem is az utolsó, aki ezt kijelentette magáról. Továbbá, hogy nem valósította meg azokat a várakozásokat, amelyeket a zsidók a Messiás eljöveteléhez fűztek.

Pl. nem volt daliás hős, aki harci ménen lovagolt volna be Jeruzsálembe, hogy a római igát levegye róluk, ami nem történt meg; Dávid királyi vonalát sem állította helyre; a szétszórt zsidóságot nem gyűjtötte össze országukban; nem volt híve a farizeusi júdaizmusnak, vagyis nem fogadta el a farizeusokat legfőbb tekintélynek, hanem leleplezte képmutatásukat; és mindezeken felül a zsidók semmiképpen nem fogadják el, hogy Jézus Istennel egyenlő lenne egy misztikus szentháromságban.

Az igazi ok azonban mélyen gyökerezik, mégpedig, hogy a zsidó nép elvesztette bűntudatát, és nem látta okát annak, hogy szabadításra van szüksége. Csak külső nyomorúságaiktól és elnyomóiktól akartak megszabadulni, nem pedig a bűnnek belső nyomorúságából. Ráadásul azt képzelték, hogy a saját erejükkel igazzá tehetik magukat Isten előtt. Az értük szenvedő Megváltó gondolatát, amelyet Ézsaiás próféta könyvének 53. része tartalmazott, képtelenek voltak elfogadni. Ezért is volt mindig tiltott fejezet Ézsaiás 53. része a zsidóságban.

Mint a leprást, úgy kerülték őt. Gyűlöletük minden nyilát feléje irányították, mert bűneikről beszélt nekik. Pedig ő azért jött, hogy megáldja őket. Még a haláltusája alatt is imádkozott értük:

„Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lukács 23:34, Káldi Neovulgáta)

Miután három és fél évig áldott szolgálatot végzett közöttük és értük, végül teljesen elvetették őt. Inkább választották Barabást, a gyilkost, hogy engedjék szabadon, mint őt. Azt kiabálta a nép, hogy az ő vére legyen rajtuk és a magzataikon. (vö. Máté 27:25)

Aztán be is következett a magukra vett ítélet, amikor i. sz. 70-ben Titus római tábornok porig rombolta Jeruzsálemet, (benne a híres templomot, amit még a babiloni fogságból hazatértek építettek újjá, és amelyet később Nagy Heródes kibővített és felékesített), miközben kb. 1 millió zsidót lemészárolt. És valóra vált a mózesi törvényben előre megírt (évszázadokig tartó) szétszóratás, a szolgaság igája.

„Azelőtt az Úrnak abban telt öröme, hogy jót tegyen veletek és megsokasítson benneteket, most azonban abban leli örömét, hogy elpusztítson és megsemmisítsen. Kiirtanak arról a földről, amelyre érkezel, hogy birtokba vedd. Az Úr (YHVH) ugyanis szétszór a népek közé a világ egyik végétől a másikig, s ott más isteneknek szolgálsz, akiket sem te, sem atyáid nem ismertek, fából és kőből valóknak.

De nem élhetsz nyugton azok közt a népek közt, nem találsz helyet, ahol megvesd a lábad; az Úr (YHVH) ugyanis szorongó szívet, megtört szemet és erőtlen lelket ad neked. Lelked előtt (mint valami fonálon) úgy függ életed, éjjel-nappal rettegsz, s nem érzed életedet sohase biztonságban.” (5Mózes 28:63-66).

A zsidók általános megtéréséről

Visszatérve a római levél 11. fejezetére, az abban kijelentett próféciák helyes megértése segíthet felismerni azokat az örökösöket, akik az emberiség felemelésére hivatottak.

Vajon, ha a mai, testi zsidó nemzetet azonosítjuk azokkal az örökösökkel, akkor vajon az igazságot hisszük? Vizsgáljuk meg. Vajon mit profitálna az emberiség, ha a zsidó nemzet teljes egészében megtérne, ugyanakkor földi keretek között képzelné el a Krisztus kormányzatát. Ugyanis ezt is hiszik azok, akik szerint a testi Izrael még mindig Isten kiválasztott népe.

Szerintük a zsidók általános, testületi megtérését tanítja a Biblia, mivelhogy a testi Izrael örökre Isten megszentelt népe, akit Isten 'kisajátított magának', köv. képen meg is szenteli, mivelhogy ősi és változhatatlan ígéretek szerint erre van predesztinálva, vagyis az üdvösségre. Isten az üdvtörténet végső szakaszában (részleges megkeményítés után) ismét visszafogadja a megrontott, de helyreállított szövetségi viszonyba ősi népét.

A mostani üdvkorszakban Izrael így az evangélium miatt ellenséges viszonyban van Istennel értünk (a pogány nemzetekből valókért), de kiválasztása alapján Isten szeretettje az atyák kedvéért. (vö. Róma 11:28; 5Mózes 10:15) Az evangélium miatt, mert az evangélium Izrael egész helytelen kegyességét visszájára fordítja. Ez pedig akkor következik be, midőn Isten elveszi az ő bűneiket. E nézet szerint Izrael kiválasztása nem szűnt meg a krisztusi keresztény egyház megjelenésével. Vajon igazolja-e ezt a nézetet a Biblia?

A testi zsidóság helyreállítása prófécia?

Ha ez igaz lenne, mert hogy Isten és a testi zsidó nép szövetsége örök, akkor Isten újra a helyreállított közösség bizonyságaként a földi Sionon fog lakni (vö. pl. Zakariás 8:3), miután Pásztorként újra összegyűjtötte nyáját (vö. pl. Ézsaiás 56:8).

Izrael visszatér atyáik földjére, és a népek is látni fogják az ő dicsőségét, sőt maguk is otthonra találnak benne. Juda és Izrael újra egyesülni fognak. Jeruzsálem és a templom újra felépül, a nép biztonságban él. Az ország termékenysége és a nép jóléte növekedni fog. Az életkor megnő, és a népesség száma növekszik. A népek elhozzák Izraelnek kincseiket és szolgálnak neki. Isten törvénye a népek világosságává lesz, s előtte minden térd meghajol. Izrael maga fogja hirdetni a népeknek Isten ismeretét és dicsőségét, amellyel telve lesz a Föld.

A népek elfordulnak bálványaiktól és Jehovához térnek és Izraellel együtt imádkoznak. A népek és Izrael közötti különbség megszűnik. A megújulás abban válik teljessé, hogy Isten magát a kozmoszt is újjáteremti. Mindezeknek betetőzéseként bekövetkezik a feltámadás reménysége is egy új Földön.

Mindezek szépen hangzanak, csak éppen nem ilyen formában igazak, ahogy itt fel voltak vázolva. Ugyanis Krisztus királysága nem földi királyság, hanem mennyei, és ezt már annak idején világosan kijelentette:

„Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való.” (János 18:36)

Ha Krisztus kormányzata a földön lenne felállítva, akkor értelmét vesztenék a mennyek országáról szóló kifejezések, és az is, amit az Efézus 2:6-ban olvashatunk:

„Krisztussal együtt... ültetett bennünket mennyei helyekre.” (Egyszerű fordítás)

Talán a „mennyei elhívás” (Zsidók 3:1) egy földi uralkodásban valósulna meg? És talán a zsidóság papi elrendezéséről nem azt olvassuk, hogy a „mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak”?! (Zsidók 8:5)

Ha a krisztusi papság és királyi uralkodás a Földön valósulna meg, akkor hogyan lehetne a földi a mennyeinek az árnyéka? A földi papság nem Krisztus földön felállított papi királyságának az árnyéka, hanem Krisztusnak a mennyben felállított királyi uralkodásának az árnyéka!

De más újszövetségi próféciák is mennyben fenntartott uralkodásról beszélnek. (vö. Máté 7:21; Efézus 1:3, 10; Filippi 3:20; Kolossé 1:5, 20; 2Timótheus 4:18; Zsidók 8:5; 9:23; 10:34; 11:16)

1Péter 1:3-4 teljesen világosan és félreérthetetlenül fogalmaz:

„Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok.”

2Korinthus 5:1-2 ugyanezt mondja:

„Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba.” (vö. János 14:2)

De a Zsidók 12:22-24 is tökéletesen azonosít:

„Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.”

Az uralkodásnak tehát szelleminek kell lennie, és a mennyből kell történnie, nem pedig a földi Sionból, a földi Jeruzsálemből.

[Vannak akik szerint a menny és a föld az t.képen ugyanazt a helyet jelenti, de ez nem igaz, hiszen a menny (a szellem birodalom, ahol Isten szellem fiai voltak és vannak) már akkor létezett, amikor azok a föld megteremtésekor örvendeztek. Tehát a kétféle reménység ugyanazt a helyet nem jelentheti:

„Mikor a földet alkottam, hol voltál? amikor ujjongtak a hajnalcsillagok, s amikor lelkendeztek az Isten fiai?” (Jób 38:4,7)]

És a helyreállításnak a szellemi Izraelen kell végbemennie elsősorban, akiknek, mint elhívottaknak és választottaknak az összegyűjtése napirenden van mielőtt Krisztus ítéletnapja bekövetkezik. (vö. Máté 24:31)

A templomról azt mondja a Cselekedetek könyve 7:24, hogy Isten kézzel csinált templomokban nem lakik, mivelhogy a keresztény gyülekezet tagjai alkotják az élő Isten templomát. (vö. 2Korinthus 6:16)

Ezek után hogy gondolhatja komolyan bárki is, hogy Isten majd visszaköltözik egy földi, kézzel csinált templomba, ahol leszármazási feljegyzések hiányában illegitim főpapi minőségben szolgálnának olyanok, akik nem tudják igazolni ároni leszármazásukat és a Lévi törzséhez való tartozásukat, mivel ezek az iratok elvesztek vagy elpusztultak az i. sz. 70-ben történt templom Titusz általi lerombolásakor?!

Hiszen a kőtemplom felépítésével elvetik a valódit (a Krisztus testének templomát – vö. János 2:21), de létrehozzák az árnyékot. Ez pedig az Istentől való eltávolodás fokmérője, hiszen aki nincs Krisztusban, azon az Isten haragja marad rajta! (vö. János 3:36)

Hanem inkább Krisztussal az élen a szellemi Izrael lesz a népek világosságává (Ézsaiás 42:10); Ábrahám szellemi magva (Galata 3:16,29); a 144 ezer (Jelenések 7:4; 14:1-5); akin keresztül jön a világ népei számára az áldás (Cselekedetek 3:25); vagyis a világ nemzeteinek szelídei számára, akik Jézus szerint öröklik a földet. (vö. Máté 5:5; vö. Zsoltárok 37:9,22,29)

Különben is a mennyei Jeruzsálemben nincsen templom, mert az Úr (Jehova) annak temploma, és a Bárány. (vö. Jelenések 21:22) Juda oroszlánja (Jelenések 5:5) tehát semmiféle földi templomba nem fog eljönni, hiszen világosan megmondta:

„Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd.” (János 14:19)

A Zsidók 12:22-ben említett Sion-hegyi mennyei Jeruzsálem tehát az, amely azonos az Ésaiás 2:2-4-ben említett Sionnal, ahonnét mint Jeruzsálemből jön ki Istennek a tanítása, és nem egy (Istennek Krisztus általi ténykedéséből helyreállított) földi Jeruzsálemből, amelyet az 1967-es hatnapos háborúban a testi Izrael birtokba vett.

Anélkül persze, hogy előzőleg elfogadta volna Krisztust megváltójának és Urának, és amelynek népe (és azoknak szomszédai) semmi tanújelét nem adják annak, hogy Isten ösvényein járnának a prófécia szerint (amelynek egy részlete egyébként az ENSZ falára is ki van írva):

„Az utolsó időkben az Úr (YHVH) házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr (YHVH) hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk.

Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr (YHVH) tanítása.” Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” (Ézsaiás 2:2-4)

Hiszen az új Jeruzsálem, az nem más, mint Krisztus menyasszonya (vö. Jelenések 21:2); a Bárány Krisztus felesége (vö. Jelenések 19:7); a 144 ezer szellemtől felkentek kicsiny nyája (Lukács 12:32), akivel Krisztus uralkodni fog ezer évig. (vö. Jelenések 20:4-6)

Ők pedig azzal az Izraellel azonosak, akik az egész magot képezik, mert hogy az egész Izrael ezen a módon, így üdvözül, nem pedig úgy, hogy a maga (demokratikus és nem teokratikus) útján járó test szerinti Izrael (vö. 1Korinthus 10:18) szabadgondolkodói, ateistái, liberálisai, évszázados dogmákhoz ragaszkodó ortodoxai csak úgy hirtelen, isteni késztetésre egyik napról a másikra megváltoztatják a gondolkodásukat, és megtérnek Krisztushoz.

Ha ez így volna, akkor a zsidók szabad akarat nélküli bábok volnának, akiket Isten mozgatna a saját tetszése szerint. Hanem, ahogy Mikeás 5:7-8-ban olvassuk:

„Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint a harmat, amely az Úrtól jő, mint az esőcsepp a zöldellő mezőn: nem emberben bízik, és nem szorul az ember fiára. Akkor Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai között, mint az oroszlánkölyök a juhnyájban: amerre jár, gázol és zsákmányol, és senki nem ragadja el tőle a zsákmányt.”

És erre a maradékra célzott Pál a Róma 11:5-ben:

„Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint.” (MBT. ford.)

Vagyis a prófécia a maradékot teszi középpontba, hogy az által jön az Isten egyre növekvő áldása, és nem a testi Izrael egészét (a Közel-Keleten lévő Izrael demokratikus köztársaságát, az Egyesült Nemzetek zsidó tagállamát) teszi a középpontba, hogy azon keresztül jönne el az Isten egyre növekvő áldása.

Ugyanis a maradékon fordul meg az egész (szellemi) Izrael sorsa, a testi Izrael maradékán, mert abból nő ki az új nemzet, és nem a megkeményedett, krisztusi hithiányban szenvedő, harci fegyverekben bízó testi Izraelből, akik mind a mai napig inkább mennek a halott siratófalhoz (ahol olyan felfogással közelednek imában Istenhez, mintha ez - telekommunikációs nyelven szólva - helyi hívás lenne), mintsem az élő Krisztushoz, hogy Krisztus által közeledhessenek egyedül elfogadható módon imában az Atyához. (vö. János 14:6)

Ugyanaz van, mint Jézus napjaiban:

„Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Máté 13:15, Károli)

Ahogy Ezékiel 18:31-32 mondja:

„Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket; Miért halnátok meg, oh Izráel háza!? Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr (YHVH) Isten. Térjetek meg azért és éljetek!” (Károli)

Megtérés nélkül nincs erkölcsi megújulás

A zsidó nemzet erkölcsi megújulásával kapcsolatban írja Dr. Hertz J.H. főrabbi által szerkesztett Mózes öt könyve és a haftárák, Budapest, 1984. Leviticus könyve, 450-451. oldalakon, Ezékiel 36. rész kommentárjában:

„A próféta szerint nem ok nélkül küldte Isten Izráelt száműzetésbe. Szerencsétlensége elkerülhetetlen volt, mert Isten a szentség és az igazságosság Istene. A pogányok azonban félreértették ezt a büntetést Isten tehetetlenségének bizonyítékát látták benne: saját népét nem tudja megmenteni (Rási, Kimchí).

Ilyen módon Izráel bűnei következtében Isten neve megszentségteleníttetett. Hogy Isten dicsősége és tisztelete helyreálljon, hazaviszi őket a száműzetésből; nem mintha ezt Izráel megérdemelné, hanem hogy Isten dicsősége nyilvánvalóvá legyen a népek között.

A visszatérés azonban erkölcsi megújulással is fog járni; egyrészt Isten az Ő népének „Új szívet” ad és „új szellemet helyez” beléjük, eltávolítva „a kőszívet” testükből és „érző hússzívet” adván nekik, másrészt pedig Izráel lelke az őszinte megtérés által megtisztul és szégyellni fogja a múlt bűneit.

Ha majd a bűnös nép ily módon megjavult és az elnéptelenedett ország újra lakott lesz, meg fogják tudni a pogányok, hogy mindezt a Mindenható Isten cselekedte.”

Tehát maguk a zsidó írásmagyarázók is a megtéréssel és megtisztulással kötik össze a száműzetésből való isteni hazavitelt, az elnéptelenedett ország újra lakottá válását, mivelhogy a száműzetésnek és a szenvedéseknek a nép vallási és erkölcsi tisztátalansága volt az igazi oka.

Ezzel a megtéréssel és erkölcsi megtisztulással összefüggésben mondja a szöveg, hogy Isten képes újjáéleszteni Izráelt, midőn 'meghinti őket a tisztaság vizével' (vö. Ezékiel 36:25, IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) ford.), és ad nekik belső szellemi megújulásra hajlamos új szívet, amely készséges az isteni tanítás befogadására.

Isten akaratának ez a belső lelkesedésből való követése azonban együtt jár azzal, amit Ezékiel 36: 32-ben olvashatunk:

„Ó, nem ti miattatok cselekszem Én – úgymond az Örökkévaló Isten: - vegyétek ezt tudomásul, szégyenkezzetek és piruljatok útjaitok miatt, ó Izráel háza!”

Istené a dicsőség tehát a megváltás és az újjáéledés művéért, de annak feltétele az önmagunkba nézés, az önmagunkba való fordulás, a belső alázat, amely nélkül nincs bűnbocsánat. (vö. Cselekedetek 3:19)

Azonban Izrael modern kori államának visszatérését őseik földjére nem előzte meg semmiféle őszinte megtérés általi megtisztulás, vagy megváltozás, bűnökből való megtérés, hiszen azoknak a szellemi örököseik települtek vissza, akik annak idején megkeményedtek, mert hogy ma is ugyanúgy meg vannak keményedve (tisztelet a kivételeknek!). A következő idézet Fritz May cikkéből származik („Christen für Israel”, 1994):

„Nagyon is jól tudjuk, hogy Izráel népe (még) nem Isten szolgáinak a népe, és Izráel állama (még) nem Isten állama. Számos politikusa, tisztviselője, katonája, kereskedője, rabbija és egyéb lakosa még semmiképpen nem mondható Isten és a Biblia emberének, önzetlennek vagy éppen bűntelennek. Ők is csak emberek, akik – mint bárhol másutt a világban – a hatalomért és a befolyásért küzdenek, személyes dicsőségre és nyereségre törekszenek, és Istent többnyire nem nagyon kérdezik meg.

A zsidók nem jobbak és nem rosszabbak, mint mások. Mint minden ember, ők is megkísérthetők és bűnösök. Pál apostol azt írta: „zsidók is, görögök is mind bűnben vannak... nincsen igaz ember egy sem” (Róma 3,9-10). Ezért Izráelben is vannak gonosz, önző, hatalomvágyó, korrupt és bűnöző (zsidó) emberek. Szeretetlenség, igazságtalanság és istentelenség ott éppúgy napirenden van, mint mindenütt. A fiatalok közül egyre többen élnek kábítószerrel. Csaknem minden házasság válással végződik. (^{Lásd lent})

Aggasztóan nő az erőszakos bűnözés száma. A modern bálványimádás egyre gonoszabb formát ölt. Mindezt, és még sok minden egyebet nem kívánunk elhallgatni. Mert Isten, a próféták és a Biblia sem hallgatják el ezeket. Hóseás próféta intő szavai ma újra időszerűek:

„Halljátok meg az ÚR igéjét, Izráel fiai! Pere van az ÚRnak az ország lakóival, mert nincs igazság, nincs hűség, és nem ismerik Istent az országban. Esküdöznek és hazudoznak, ölnek, lopnak és paráználkodnak, betörnek, és vérontás vérontást ér!” (MBT. ford.)

Ezért ma is meg van engedve, hogy Izráel bűneit néven nevezzük és kritikát gyakoroljunk felettük. De csak akkor, ha a kritika nem antiszemita gondolatokból és érzésekből fakad. És csak akkor, ha a magunk bűnei miatt a magunk mellét verjük, és könyörgünk bűnbocsánatért.” (Vetés és Aratás, 1995. 33/3, 94. oldal)

Felmerül a kérdés (és természetesen nem antiszemita érzésektől, hanem bűnösségünk teljes tudatában, ugyanakkor az igazságkereséstől vezérelve), hogy ha ma ilyen állapotok vannak Izraelben, akkor ez nem inkább egy szétszóratás előtti állapot, mintsem szétszóratás utáni?! Mert nem éppen azt az állapotot mutatja, amiről az IMIT szerkesztője is úgy szólt, hogy: „A visszatérés azonban erkölcsi megújulással is fog járni”.

Ha pedig ez az erkölcsi megújulás nem következett be, akkor nincs is semmiféle alap azt gondolni, hogy Isten vezette volna vissza őket őseik földjére, különösen anélkül, hogy elfogadták volna a Fiát – Jézus Krisztust - Uruknak és Üdvözítőjüknek.

Ha ez így lenne, akkor Isten saját szavával kerülne ellentétbe, hiszen azt mondja a Cselekedetek 17:30-31-ben, hogy mindenkinek parancsolja, hogy térjen meg, mert rendelt egy napot, amelyen megítéli igazságban a föld kerekségét egy férfiú (Krisztus) által, akiről bizonyságot tett azzal, hogy halottaiból feltámasztotta.

Ugyanakkor – ennek ellenére - egy szavának nem engedelmeskedő, nem megtért nemzetet meg felkarolt volna, és sorozatos kiváltságokban részesítette volna, csak mert valamikor szövetségben volt vele.

Teljes félreértés tehát azt gondolni, hogy „Minden hibája, gyöngesége és bűnei ellenére is Izráel Isten választott népe, az Úrnak szentelt nép, és az is marad. És a zsidók Isten szeretett gyermekei (Róma 9, 1-10); 5Móz 7,6-8). Ez ma is érvényes, és a jövőben is. Mindaddig, amíg el nem jön Sionból a Megváltó, és el nem törli népének a bűneit (Róma 11,26).

Akkor majd új szívet és új szellemet ajándékoz Izráelnek... És akkor Izráel Isten szolgáinak és papoknak a népe lesz, a hitnek és az emberiességnek a példaképe, és áldás lesz az egész világ számára (Ézs 61,6; Zak 8,20-23; 1Móz 12,2).” [Fritz May cikkének folytatása, Vetés és Aratás, 1995. 33/3, 94. oldal]

Ez a félreértés pedig abból adódik, hogy a Róma 11:26-ban leírt „egész Izrael megtartatik” (Károli) kijelentését a testi Izraelre alkalmazzák. Mert hogy itt az van leírva,

hogy „Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákobtól a gonoszságokat: és ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket”. (Károli)

Azonban a Szabadítónak az itt említett eljövetele nem Krisztus második eljöveteléről beszél, hanem az elsőről! Hiszen Ézsaiást idézi Pál apostol, hogy meg van írva. Ézsaiás 59:20-21-nél pedig ezt találjuk:

„De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így szól az ÚR. Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR.” (MBT. ford.)

Márpedig itt Krisztus első eljöveteléről van szó, és egyáltalán nem a másodikról! Hiszen nem lehet csak úgy 'á t u g r a n i' Krisztus egész három és fél éves földi szolgálatát és a váltsághalálát. Mert bizony hogy eljött, és bűnbánatra szólította fel Izrael nemzetét.

Csakhogy az nem nagyon vette észre, hanem elvetette, ezért a szövetségből is kimaradt, mégpedig abból a szövetségből, amit új szövetség néven ismerünk, és amely már nem a testi Izrael nemzetével lett megkötve, hanem Isten új nemzetével, a szellemi Izraellel, Ábrahám szellemi magjával. (vö. Jeremiás 31:33; Zsidók 8:8-12)

Velük kapcsolatban igaz, valóban el is fordította Isten a gonoszságukat, hiszen Krisztus vére által megbocsátást nyertek, mivelhogy közösségük volt vele (vö. 1János 1:6-7) – a testi Izraellel ellentétben, amely durván elutasította és halálra adta, és mind a mai napig hallani sem akar róla -. Ezért olvashatjuk velük kapcsolatban a Róma 10:1-3-ban:

„Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.

Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint. Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.” (MBT. ford.)

Az pedig, hogy valaki kívánja a testi Izrael üdvösségét, és az hogy előre megmondja, hogy a testi Izrael biztosan üdvözülni fog! - az két különböző dolog. Valójában tehát csupán egy lehetőségről van szó.

Lehetőség a zsidók megtérésére

Pál kifejezi reményét a tekintetben, hogy ha nem maradnak meg a hitetlenségben, akkor Isten ismét beolthatja őket. (Róma 11:23) De ez egy lehetőség, és nem egy biztos kijelentés, hogy biztosan ismét be lesznek oltva. Márpedig ha az egész Izrael alatt a testi Izraelt érti valaki, hát az (az egész) biztosan fog üdvözülni, mégpedig úgy, hogy a pogány nemzetekből elhívottak teljes számát magába fogadja. (Róma 11:25-26)

Vagyis az az Izrael, amelyik biztosan üdvözül, az nem kerül beoltásra, hanem éppen hogy beléje oltatnak valakik. A testi Izrael viszont beoltásra kerülhet újfent (feltéve ha megtér), tehát teljesen világos, hogy a két Izrael az nem ugyanaz és nem azonos.

A testit visszaolthatják oda, ahonnét ki lettek vágva, de a szellemit meg nem oltják sehova, hanem éppen hogy beléje oltatnak azok a pogányok, akikkel közösen hozzák létre az egész magot, amelynek az ígéret adatott. (vö. Róma 4:16).

Ezért aztán szentírási semmiféle alapja nincs annak az általánosan elterjedt nézetnek, mely szerint amikor az ég felhőin megjelenik Jézus, mintha pikkelyek esnének le Izrael szemeiről (mint Pál szemeiről egykor) és felismeri Messiását. Sírással térnek meg hozzá, mély bűnbánatukban maguktól fognak megundorodni, ahogy Ezékiel 36:31-ben olvassuk:

„Akkor visszagondoltok arra, hogy milyen gonoszul éltetek és milyen rosszak voltak tetteitek és megundorodtok magatoktól utálatos bűneitek miatt.”(MBT. ford.) Az Úr pedig megkönyörül rajtuk, teljes bűnbocsánatban részesíti őket, kiárasztja rájuk Szent Szellemét, kőszívűk helyett hússzívet ad nekik. Izrael szent néppé válik. -

Mert hogy a Messiás felismerésének éppen a mély bűnbánat és lelki megtisztulás a záloga, ami nélkül nincs teljes bűnbocsánat. Ezért aztán Ezékielnek ez a megtisztulási próféciája egy az egyben az ókori Izrael helyreállításáról szól, amikor Jahve Isten a babiloni fogságból visszahozta őket saját földjükre.

Nem véletlenül mondja a szöveg, hogy Dávid király alatti békeszövetségben fog egyesülni a nép:

„Ezt mondja az én Uram, az ÚR (YHVH) : Én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre. Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött.

Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra. Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, mert elpártoltak tőlem, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. Az én szolgám, Dávid lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak.

Akkor az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és teljesítik. Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre.

Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek. Örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre.” (Ezékiel 37:21-26, MBT. ford.)

A zsidók megtérése késztetés által

Ami pedig a modern Izraelt illeti, ha a zsidók nem maradnak meg a hitetlenségben, akkor oltatnak vissza a saját fájukba (vö. Róma 11:23-24), tehát önként való megtérésük üdvözítheti őket, és nem mert valamilyen isteni csoda megtéríti őket. A zsidók lehetséges megtérése tehát nem egy előre predesztinált isteni cselekedet.

A 11. versben említett felingerlés (féltékennyé tevés) is önkéntes megtérésre való késztetésre mutat, nem pedig csoda általi megtérésre, mert a csoda esetében nincs jelentősége a felingerlésnek, azt Isten minden körülménytől függetlenül is képes végrehajtani, ha úgy kívánja.

Sőt inkább arról van szó, hogy a zsidók is azon kegyelem által, amelyet a pogányokon látnak, követésükre buzduljanak, s végre megtérjenek lelkük pásztorához és felvigyázójához. (vö. 1Péter 2:25)

Pál lehetőséget látott némely atyjafia megtartására, hogy a pogányok közt végzett apostoli szolgálatával féltékennyé tegye őket, de ez a lehetősége csupán némelyekre terjedt ki, az is csupán egy eshetőség, és semmiféleképpen nem arról van szó, hogy nekik félre lenne téve egy biztos ígéreten alapuló isteni üdvösség, ami csak úgy az ölükbe hullik, míg ők nem tesznek érte semmit. Itt a megtérés döntő fontosságú mozzanat, ami nélkül nincs előrejutás!

Hogy Isten a pogányoknak adott megtérés az életre (vö. Cselekedetek 11:18), ez sem pusztán csoda útján történt, hanem az ő helyes szívállapotuk és istenfélő cselekedeteik adtak alapot arra, hogy a szent szellem rájuk való kitöltésével a keresztény gyülekezet teljes jogú tagjaivá válhassanak.

(Lásd pl. Kornélius esetét, a Cselekedetek 10:2, 31 szerint). De ez senkinek nem adhat alapot az elbizakodottságra, mivelhogy Isten bárkit kivághat és bárkit beolthat, az illető cselekedetének függvényében. (vö. Róma 11:19-21)

Tekintsük meg azért az Istennek kedvességét (mondja Pál a Róma 11:22-ben), mert hiszen Isten alapvetően kedvességet tanúsít az emberi faj iránt Jézus Krisztus által (vö. Efézus 2:7; Titusz 3:4), és ezt az isteni kedvességet veti meg az, aki a megtérésre való isteni türelmet semmibe veszi. (lásd Róma 2:4-8) Hanem inkább fel kell ölteni a keresztényi egyéniség részeként ezt a fajta kedvességet, amiben Isten a példaképünk, hogy Hozzá hasonlóak legyünk! (vö. Kolossé 3:12)

Isten kifürkészhetetlen bölcsessége

Ahogy Isten elrendezte az engedetlenség ellenére az emberiség üdvösségét, az a mód mindenekfelett páratlan és egyedülálló. Mivel a testi Izrael megtértjeinek száma (a maradék) nem volt önmagában elegendő arra, hogy az egész magot kiadja, kegyelmének jóindulatából behozta a szellemi magba kiegészítésül a tetszése szerinti számú helyes szívállapotú pogány személyt, ami által üdvösséget biztosít mindazoknak, akik élnek ezzel a felkínált (Krisztusban való hit általi megtéréssel történő) lehetőséggel, úgy a zsidó származásúaknak, mint a pogány származásúaknak egyaránt. A saját tökéletességéből fakadó tökéletes törvényével mindenkit (a tökéletlenségből és romlott szívűségből kifolyólag történő) engedetlenség alá rekesztett, hogy aztán irgalmából mindenkin könyörüljön.

Mert hogyan is olvassuk az Igében?

„Gondoljátok csak meg! Régebben ti (pogány származásúak) sem engedelmeskedtetek Istennek (vö. 1Péter 4:3). Most azonban, Isten könyörült rajtatok (azáltal hogy beoltást nyertetek a szelíd olajfába pogány létetekre), mivel (a testi) Izrael engedetlenné vált (elutasította a Messiását).

Hasonlóképpen, most Izrael engedetlen (mert meg van keményedve a Krisztus elutasításában), végül azonban Isten mégis megkönyörül rajtuk is (újra kitárt karokkal várja a Vele ellenkező engedetleneket – vö. Róma 10:21)!

Igen, éppen rajtatok (az újszövetségi népen, az egész magon) keresztül jut el Izrael népéhez is (mert az Ábrahám magvában áldást nyerő minden nemzethez ő is hozzátartozik, és neki is van hirdetve az evangélium jó híre – vö. Cselekedetek 3:25) ugyanaz a kegyelem (amely Krisztusban és a hozzá tartozó társ örökösök szolgálata által adatik), amelyet ti most élveztek (hiszen Krisztusban vagytok és részét képezitek – a szolgálatotok által -az ő magvának).” (Róma 11:30-31, Egyszerű fordítás)

Tehát ahogy egy régebbi (pogány) engedetlenség isteni könyörületre vezetett ( a pogányok számára a testi Izrael engedetlensége folytán), úgy vezet a mostani (testi Izrael részéről fennálló) engedetlenség a pogányoknak adott irgalom lévén az ő irgalomhoz jutásukhoz. (Hiszen a törvény cselekedeteinek megtartására irányuló igyekezetük révén, amiben tévútra kerültek (a testi Izraeliták), soha nem jutnának el az irgalomhoz!

Így viszont eljuthatnak azon az úton, amit Isten elkészített nekik is szeretetből kifolyólag az ősatyáknak tett ígéretre való tekintettel. (vö. Róma 9:31-32; 11:28) Isten eme különleges gondviselését kommentálva kiáltott fel a dicsőítés himnuszával ajkain Pál apostol:

„Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa? Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt? Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róma 11:33-36, Károli)

Valóban, Isten nem vetette el az Ő népét (a szellemi Izraelt), de még a testi Izraelt sem, hiszen a testi Izraelnek (a mai Izrael nemzetéhez tartozó embereknek is) van lehetősége megtérni, hitet gyakorolni Krisztus váltságáldozatában, és megmentésben részesülni, amikor a harag napja bekövetkezik erre a világra.

És akkor ez valóban teljes felmagasztalást fog jelenteni a számára. (Lásd a Scofield-Biblia téves asszociációját, a már idézett helyen.) De ugyanez a lehetőség fennáll a pogány nemzetekből való bármely embernek is, ahogy a Cselekedetek 10:34-35-ben Péter apostol kijelenti:

„Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” (MBT. ford.)

Van akit megkeményít, van akit részévé tesz testi Izrael maradékának, van akit beolt a testi Izrael maradékába, hogy ezáltal létrehozza az új szövetség új népét, a szellemi Izraelt, és van akit a szellemi Izrael közreműködése által részesít megmentésben, legyen az akár zsidó vagy pogány származású, teljesen mindegy.

Az a lényeg, hogy az illetőt az a vágy vezérelje, hogy megismerje és alkalmazza Jehova követelményeit a mindennapi életében, és többé ne a harci fegyverekben bízzon, hanem Isten mindenek feletti hatalmában és tökéletes elrendezésében.

És vajon a mai Izraelnek nem teljesen mindegy, hogy rajta keresztül terjed ki Isten örökkévaló áldása a világ népeire, vagy a szellemi Izraelen keresztül, amelyben ő is részesülhet? Valamennyien köszönettel tartozunk Istennek és a Fiának, hogy lehetővé tették a mi üdvösségünket, és ezért a legdrágább árat fizették, hiszen a legdrágább vér folyt ki értünk, egy tökéletes, bűntelen, igaz embernek a vére, amely számunkra az üdvösséget jelenti, - (feltéve,) ha kellőképpen értékeljük!

(Lásd: Nemrég írta egy magazin, hogy van olyan Izraeli egyetem, ahol pszichológus foglalkozik olyan technikák tanításával, hogy miként lehet megcsalni a házastársat lelkiismeret-furdalás nélkül: „Gyorstanfolyam a házasságtörésről – és ez a Szentföldön: izraelita férfiak a félrelépés minden létező rafinériáját szemináriumon sajátíthatják el. A négy oktatási egységből álló /Workshop/ arra tanít meg, hogyan lehet a bűntudatot kikapcsolni, s mi kell ahhoz, hogy ne „kapjanak rajta” senkit.” (Éjféli Kiáltás magazin, 2007. február 02. 6. oldal.)

 

Bosszúálló-e az ószövetségi Isten?

 

Valóban bosszúálló az ószövetség Istene?

„Az Úr féltékeny és bosszúálló Isten, bosszút áll az Úr, és nagyon haragszik, bosszút áll az Úr ellenségein, nem könyörül ellenfelein.” (Náhum 1:2, Katolikus)

Az ateista Richard Dawkins azt írta, hogy az Ószövetség Istene „vitathatatlanul a legkellemetlenebb szereplő az összes fikcióban: féltékeny és büszke rá; kicsinyes, igazságtalan, megbocsáthatatlan kontrollőrült; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztító; nőgyűlölő, homofób, rasszista, csecsemőirtó, népirtó, gyermekgyilkos, pestises, megalomán, szado-mazo, szeszélyesen rosszindulatú zaklató.” /Richard Dawkins, The God Delusion, Boston, MA: Houghton Mifflin Co., 2006), p. 31./

Látszólag a tényekből indul ki a jellemzés, de nem, mert felületes jellemrajz alapján ítéli meg a történéseket. Ha szerinte gonosz az illető, akkor nyilván a tettei is gonoszak. És nem vizsgálja a hátteret! Ha tudjuk, hogy az illető nem gonosz, akkor a háttérvizsgálatnak helyt adunk, keressük az okokat és a miérteket a tettek mögött és annak alapján tárgyilagos döntést hozunk.

Miért tűnik Isten olyan szeretőnek az Újszövetségben, de miért dühös, kemény és bosszúálló az Ószövetségben?

A mi problémánk az, hogy bűnösként gondolkodunk, és nem szent emberként. Következésképpen értékítéletünk torz és hibás és rövidlátó. Ha azt állítjuk, hogy Isten gonosz vagy kemény, az Isten jelleme elleni támadás, és minden hithű kereszténynek fel kell készülnie arra, hogy választ adjon az ilyen támadásokra. (1Pét 3:15)

Isten jelleme Krisztusban ölt testet

Isten megadta a választ a saját jelleméről a Krisztusban, aki szerint: ”... aki engem látott, látta az Atyát; … Én és az Atya egy vagyunk.” (Ján 14:9; 10:30) De nem csak ők, hanem mi is, ha Krisztusban vagyunk: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk:” (Ján 17:21) Eszerint Krisztus jelleme az Atya jellemének tükre, hiszen ő „az Isten képe…. az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása.” (2Kor 4:4; Zsid 1:3)

Létezhet-e ezek után, ha valaki szereti Krisztust, akkor Istent, az Atyát, a Biblia Legfelségesebb Istenét ne szeretné, csak mert a múltban megítélt embereket, nemzeteket a tetteik szerint, amire rászolgáltak? Ha ezt tennénk, megkérdőjeleznénk az isteni ítélet legitimitását a saját értékítéletünk alapján, és kétségbe vonnánk az isteni ítélet jogosságát és igazságosságát a jövőre nézve is, ami a Krisztusra ruházott jogkör kiteljesedése. Akkor ránk nézve nem lenne érvényes az ihletett kijelentés: „Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.” (1Ján 2:23) Tehát vagy mindkettőt igaznak valljuk, vagy egyiket sem!

Ami a múltat illeti, Krisztus az ószövetségi események részese volt, aki JHVH Isten képviseletében lépett fel és vezette Izrael népét a pusztában. „És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10:4) Ha valaki nem tudná, a szövetség angyala, Isten jelenlétének nagy angyala, akiben Isten neve és természete volt, az Jézus Krisztus.

„Íme én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van őbenne. És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a kananeusokat, emoreusokat, khitteusokat, perizeusokat, khivveusokat és jebuzeusokat.” (2Móz 23:20-21; 33:2) A zsidók a törvényt is általa kapták. Mózes mondja: „Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok. [ti. Jézust] Ez az, aki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nekünk adja.” (Apcs 7:37-38; Gal 3:19)

Ennek természetesen semmi köze a hitehagyott kereszténység háromságához, amely Jézus Krisztust JHVH Istennel azonosítja, hiszen Jézus nem azt mondta, hogy mi az ő fiai lehetünk, hanem Isten fiai. „Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai,… Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal… Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által… Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.” (Mát 5:45, Luk 6:35; Gal 3:26; Jel 21:7; vö. Mát 5:9, Luk 20:36; Róm 8:14; 2Kor 6:18) Egyetlen bibliavers nem írja, hogy Krisztus fiai lennénk. Holott ha ő azonos lenne Istennel, akkor egyben Krisztus fiainak is kellene lennünk, de ez nincs így!

Nem ugyanazt jelenti, hogy valaki erőlteti a saját nézetét, és mások hitét ahhoz méri, vagy nem tud különbséget tenni. Ez utóbbiak felé türelmet kell gyakorolni, amennyire lehetséges: „Arra kérünk benneteket, testvérek, intsétek a tétleneket, bátorítsátok a gyenge szívűeket, segítsétek a gyengéket, legyetek türelmesek mindannyiukkal.” (1Thess 5:14) De ez nem vonatkozik az Istent megátalkodottan rágalmazókra, akik ítélkeznek Isten felett, mert az ítélő Istent a saját értékítéletük szerint vonják felelősségre – bármiféle jogalap nélkül.

Könnyű lemondani a bűnösökről. Könnyű lerombolni és lerombolni valakit, aki vétkezett. De Pál azt írja: „Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem… A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.” (1Kor 9:22; Róm 14:1) Időt kell adni annak, aki eltévedt a nézeteiben különböző idegen és káros hatásokra. Mint Isten is időt ad a megtérésre: „Az Úr, az Úr, irgalmas és irgalmas Isten, késedelmes a haragra, bővelkedik szeretetben és hűségben.” (2Móz 34:6). „Mert nem abban leli kedvét, hogy megalázza ésnyomorúsággal sújtsa az emberek fiait.” (JSir 3:33 (Katolikus). De ha nem változtat az elmebeli merevségén, akkor ez érvényes az esetében: „E bizonyság igaz: annak okáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek.” (Tit 1:13, vö. Zsolt 50:21)

Jézus mondja: „Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el.” (Ján 6:37 - Karoli rev 2011) De azt is mondja: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok…Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Ján 14:15; 15:10) És mi a legfőbb parancsolat?

„És megkérdé őt közülük egy törvénytudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22:35-40)

És vajon kicsoda a mi Istenünk? Egyértelmű, hogy nem Jézus Krisztus, hanem a Jézus Krisztus Istene, az ÓSZ legfelségesebb Istene: „Monda neki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez… Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Ján 20:17; Jel 3:12)

Vajon Krisztusnak nem volt ismerete az Isten ítéleteiről az Ószövetségben? Kellett, hogy legyen. És azt mondta Istenről: "Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek: de igaz az, aki küldött engem;… Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged” (Ján 8:26; Ján 17:25)

Akkor tanuljuk meg Krisztustól, hogy Isten igazságos – az ítéletei ellenére – nem pedig igazságtalan – ahogyan némelyek tévesen vagy eltévelyedve és magukban felfuvalkodva látják!

Pál mondja a Róma 3:4-ben: „Isten igaz, mégha minden ember hazug is. Így mondja az Írás: „Ám te Uram, igaz vagy igéidben És diadalmas ítéleteidben [győzedelmes légy, amikor vádolnak téged.].” (Békés-Dalos; vö. Zsoltár 51:6)

Vajon az Istent vádoljuk bűnnel? Jézus mondja: „Ki vádol engem közületek bűnnel?” (Ján 8:46) Ha Jézus bűntelen volt, hogyan vádolhatják Istent egyesek igazságtalansággal, hiszen akkor azzal Jézust is vádolják, aki teljesen egy volt szellemben, akaratban, célban, és ítéletben is egy lesz vele. Tudomásul kell venni, hogy aki Istent vádolja, Jézust is vádolja. „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;” (Róm 8:33) 

Sőt, ki vádolja Istent, aki megigazít? Talán az igazít meg, aki nem igaz? Honnan jön a vádlás szelleme? „… a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.” (Jel 12:10) Aki Istent vádolja, Krisztust is vádolja, sőt minden hívőt vádol, mivelhogy az Isten teljes családjában szellemi egység van. „Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.” (Ef 4:3) Aki Istent vádolja, a szellem egységét nem megtartja, hanem megtöri.

„Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (1Kor 3:17) Nem is feltételeztük, hogy az Isten temploma nem szent, mert az Isten nem szent. Mert hétszeresen bosszúálló? A hetes szám Isteni tökéletesség. Az ítélet teljességét jelenti, hogy aki rászolgált, az megkapja, amit a tettei szerint megérdemel. De ugyanezt olvassuk Jézusról is:

„Mert igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak. Nektek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől,” (2Thessz 1:6-9)

Jézus is beszélt Isten bosszújáról, de attól még igaznak tartotta: „Hát az Isten nem áll-e bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom nektek, hogy bosszút áll értük hamar.” (Luk 18:7-8; vö. Róm 12:19; Zsid 10:30) Pál apostol meg egyenesen a béke Isteneként azonosítja: „A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen” (Róma 16:20; vö. 1Tim 1:2; Zsid 13:20)

Mindezek ellenére ezek a tulajdonságok egyeznek Isten és Fia között: „Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.” (2Ján 1:3) Kegyelem, irgalom, békesség, igazság és szeretet. Változik Isten? „Mert én, az Úr, meg nem változom...” (Mal 3:6) Változik Jézus Krisztus? „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid 13:8)

Miért haragszik Isten az ÓSZ-ben? A Bibliában Isten haragszik az emberi erőszakra. Dühös lesz a hatalmas vezetőkre, akik elnyomnak más embereket. És ami Istent jobban feldühíti, mint bármi más a Bibliában, az Izrael állandó szövetségi árulása. Aki Isten haragján megütközik, hogy az nem igazságos, az szorongatva van az Isten melletti kiállása miatt, vagy ő is azok közé tartozik, akik szorongatnak? Mert nagyon nem mindegy!

Mit mond Jézus? „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.” (Máté 15:7-8) Aki azt mondja, Jézust szereti, de Istent nem szereti, mivelhogy szerinte a Jézus Istene az nem a Biblia bosszúálló Istene – annak a szíve közel van Jézushoz vagy távol? Döntse el maga, de a döntése azonos legyen a Krisztus döntésével, mert csak annak a döntésnek van értelme!

„És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?” (Luk 12:57)

Akik helyesen ítélnek, azokra vonatkozik Pál kijelentése: „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:7) És hogyan válhat ez valóra azok szívében, akik Istenre mint a bosszú Istenére gondolnak, talán még beléjük is ivódott ez a gondolat? Ez elég nehezen fog menni.

Mi lehet a megoldás azok számára, akik a bosszúállás Istenére asszociálnak, ahelyett hogy a béke Istenére gondolnának? Gondolják végig, hogy került az elméjükbe ez a felismerés, maguktól jöttek rá vagy valaki sugallta nekik? Ilyen sunyin sugallók bizony a múltban is megtalálhatók voltak. Ilyen tőrbecsalásnak lettek áldozatai a Galatabeli keresztények, akik Pál szárnyai alatt lettek keresztényekké, de félrevezetés áldozataivá váltak:

„Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitetés nem attól van, aki titeket hív. Kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de aki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen… Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik titeket bujtogatnak.” (Gal 5:7-10,12)

Ugyanez a figyelmeztetés a Korinthusban élőknek is: „Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak [és eltávolodnak] a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” (2Kor 11:3-4, vö. Zsid 2:1-3)

Nem véletlenül kellett a hamis prófétákat kiirtani Izraelben, akik azon mesterkedtek, hogyan fordítsák el a népet az Igaz Istentől: „Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, aki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, amelyet parancsolt neked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül… Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik közöttetek vannak, se a ti jövendőmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, amelyeket álmodoztok. Mert ők hamisan prófétálnak nektek az én nevemben: Nem küldöttem őket, azt mondja az Úr.” (5Móz 13:5, Jer 29-8-9)

De a kereszténység története ugyanerről szól, az apostolok halála utáni óriási hitehagyásról, mely mind a mai napig tart: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Apcs 20:29-30)

Krisztust már a 2. századtól kezdve azonosították a Legfelségesebb Istennel, imádattal illették, mikor Jézus zsidóként az Istent imádta és hozzá imádkozott, másokat is erre buzdított, az ima pedig az imádság része! (Ján 4:22; Luk 6:12; Mát 6:9) Istenre ráfogják, hogy háromság, és Jézus személyében ráuszítják az Ördögöt (Máté 4:9; Luk 4:7), mondván, az Ószövetség Jehovája azonos az újszövetség Jézusával. Azt mondják ő valójában nem Isten Fia, csak szerepet játszik, amikor Fiúként meghalt az emberiségért, egyébként kezdet nélküli örök Isten, mint az Atya. Tehát a filozófiájukkal a váltságot is megtorpedózzák! És még számtalan más hamis tantétel van forgalomban.

Ez mind az Ördög műve, és ezek mind az Ördög szócsöveinek a művei. Búzát vetnek be, de mint kiderül, ocsúnak, kigyomlálandó gyomnak bizonyul a szavuk. Nem véletlenül írta Pál apostol:

„Csodálkozom, hogy ily gyorsan átpártoltatok attól, aki elhívott titeket Krisztus kegyelmében egy másféle evangéliumba, holott nincs más, hanem némelyek zavarnak titeket és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát, de ha mi, vagy égből jövő angyal evangélizál azonkívül, amit mi hirdettünk örömhírként nektek, legyen átkozott, ahogyan előbb beszéltünk, és jelenleg is ismét mondom, ha valaki nektek más örömhírt hirdet amellett, amit elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal 1:6-9)

Az Isten bosszúállóként való beállítása ugyanez a kategória, hamis színben feltüntetés, az igazság kiforgatása. Mert az Isten bosszúja nem más, mint jogos elégtétel a gonoszok számára, akik ádáz ellenségei az igazságnak, a békének, a rendnek, az örök jólétnek.

A kritikus álláspontja ez: Jézus tettei legtöbbször szeretetteljesek, és állítólag cselekedetei Isten szeretetét fejezik ki, én úgy látom, hogy Isten cselekedetei az Újszövetség szerint végül is szörnyűek! Az Ószövetségben az embereket azért büntették meg, ahogyan viselkedtek. De a napok végén az emberek a valaha volt legrosszabb büntetést kapják: elítélik, amiért nem hisznek el valamit! Ezt hihetetlennek tartom. Hogy csúszott ez oda a bűnösnek tartott magatartások közé: jobb, ha ezt hiszed, vagy mást! Ez elfogadhatatlan viselkedés a szeretet Istenétől. A judaizmus soha nem tanította azt, hogy zsidónak kell lenni ahhoz, hogy jó legyen Istennel. Ez egy keresztény elképzelés önmagáról. Hol van tehát az erőszakostól a szerető felé való elmozdulás? Hol a javulás?

A válasz erre az: nagyon szűk értelmezésen alapul ez a bíráló magatartás. Nem a hit hiánya miatt kárhozik el valaki, hanem ami a nem hit mögött van, mégpedig hogy egyetlen lehetséges útja van a bolygó fennmaradásának, ha mindenki engedelmes a tökéletes irányadó értéknek. A nem hit azt fejezi ki, hogy a saját irányítását jobbnak tartja, előbbre helyezi. Az elmúlt hatezer év megmutatta, hogy ez hová vezet.

Az ateisták pimasz állítása óriási csalás és képmutatás. Mert a háttérben az engedetlenség szelleme van, az öntörvényűség szelleme van, olyan út és életvitel követése, amely az ő egyéni ízlésüknek megfelel. Majd ők eldöntik, hogy milyen utat, életfilozófiát, világnézetet választanak. Kinek mi köze hozzá!

De csak menj le mondjuk horgászni a Duna partra, ha megjelennek az ellenőrök, mit fognak nézni? Nem a szépen csengő filozófiát, hanem hogy betartod-e az éppen érvényes és aktuális szabályokat, rendeleteket. És ha nem, akkor figyelmeztetés, bírság és eltiltás! És nincsen apelláta!!!

A mindenható Isten is megszabta a bolygó léte érdekében a szabályokat és azokat számon is fogja kérni. Onnantól kezdve, hogy le van téve a megváltás alapja, Isten türelmi időt ad a megtérésre, és ez idő alatt nem ítéli meg az embert. 

Hogy ezzel szembe menve Őt egyesek "féltékeny és büszke rá; kicsinyes, igazságtalan, megbocsáthatatlan kontrollőrült; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztító; nőgyűlölő, homofób, rasszista, csecsemőirtó, népirtó, gyermekgyilkos, pestises, megalomán, szado-mazo, szeszélyesen rosszindulatú zaklató”-nak titulálják?" /Richard Dawkins/ És ezzel sokan egyet is értenek.

Tapasztalhatjuk, hogy így van. Mindazonáltal abszolút nincsen igazuk. Mert ők is abból élnek, amit Istentől kapnak. Az élet élvezetének a lehetősége az anatómiai felépítésükbe van programozva. [Ami egy külön történet, hogy ezt részletesen mi és hogyan bizonyítja.]

Olyan bolygón élnek, aminek az ökológiai felépítése és egyensúlya nagyon finoman ki van hangolva. Még az ember végbelének a záróizma is bele van programozva az anatómiai felépítésébe, hogy időben eljusson az illemhelyre, ha éppen a szükség kényszeríti. Miközben az evolúciónak nem mindegy, hogy egy semleges érdekeltségű lény maga alá piszkít lépten-nyomon? Attól még gyakorolhatja az öntudatos ateista világnézetet, hogy foltos a nadrágja, a materialista nézeteit nem befolyásolja.

De az Istentől mást kapunk, szeretetet, gondoskodást és a jövő csodálatos reménységét. A fegyelem gondolatát az egész Ó- és Újszövetség használja. Az Úr nem egy haragos Isten, aki kész elpusztítani a dolgokat, hanem egy szerető Atya, aki megjavítást hoz. (Vö. Jer 18:7-10) Érdemes ez kockára tenni azzal, hogy a szívünkben egy hétszeresen bosszúálló Isten képét hordozzuk? Semmiképpen nem. Igyekezzünk hát ettől a kényszerképzettől megszabadulni azáltal, hogy építő dolgokat olvasunk és azt a szeretetet, amit Krisztustól tanulunk, megtanuljuk mások felé árasztani, főként Isten Felé, akitől az élet ki nem érdemelt gazdagságát, szépségeit és csodáit kaptuk.

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka… Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nekünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket… Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra; Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (Jak 1:17; Apcs 14:17; 1Tim 6:17-19)

A megváltás magva pedig amikor megérik bennünk, átalakítja a szívünket, s majdan a földgolyót is, amikor az Isten igazságos ítélete után felvirágzik egy gyönyörű, háborítatlan otthon képe, ahol érdemes lesz megszületni, érdemes lesz élni, mert fölötte az igaz Isten szeretete őrködik egy örökkévalóságon át.

„Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.

Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad. Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.” (Ézs 54:6-8, 10; Jer 29:11)

Az érvényesülés és boldogulás leckéje tehát az Istentől jövő életadó szavak tanulása és a gonosztól való rendíthetetlen eltávozás.

„Fiam! ha beveszed az én beszédeimet, és az én parancsolataimat elrejted magadnál, Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre, Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.

Mert az Úr ad bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem [származik]. Az igazaknak valóságos jót rejteget, pajzst a tökéletesen járóknak, Hogy megőrizze az igazságnak utait, és kegyeseinek útját megtartja.

Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó utat. Mert bölcsesség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz. Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged, Hogy megszabadítson téged a gonosznak útjától, és a gonoszságszóló férfiútól; Akik elhagyják az igazságnak útját, hogy járjanak a sötétségnek utain.” (Péld 2:1-13)

„Az igazak országútja eltávozás a gonosztól; megtartja magát az, aki megőrzi az ő útját.” (Péld 16:17)