motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2018. március 26., hétfő

A szeretet törvényei




Az utolsó napok szeretete

A Biblia néven ismert Szentírás egyik jellemzője, hogy számtalan jövendölést tartalmaz, pl. 2Tim 3:1-5 írja: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.”

Itt elsősorban Pál apostol a korabeli vallásoskodók erkölcsi színvonalának hanyatlásáról beszélt, amely a Jézus által is megjövendölt zsidó rendszer utolsó napjaira vonatkozott, s amelyre való tekintettel adott Pál tanácsot Timótheusnak, hogy kerülje a magukat istenfélőknek beállító, de negatív jellemzőket felmutató embereket. Nyilvánvaló tendencia, hogy minél jobban elvadul egy korszak társadalma, annál közelebbi végét jelzi annak, és ez ma sincs másként.

A sokféle negatív tulajdonság közül figyeljük meg, hogy a szeretetnek miféle aspektusát említi Pál:

„lesznek az emberek magukat szeretők”. Jézus így fogalmazott ugyanerre az időre vonatkozólag: „a szeretet sokakban meghidegül.” Tehát nem a szeretet, mint tulajdonság hal ki az emberekből, hanem a szeretet céliránya, amely egyre jobban befelé fordul, s annak elsőrendű tárgya a szeretetet kifejező személy maga lesz.

Ez énközpontú, önző szeretet, amely egyrészt teljesen ellenkezik a keresztény alapeszmétől, a kifelé kitárulkozó szeretettől, másrészt hatalmas károkat okoz a társadalomban, mivel önző beállítottságúvá teszi az embereket, ami nehezen elviselhető, nehéz időkké teszi az utolsó napokat, vagyis napjainkat. Ahol mindenkinek csak a saját dolgai, saját érdekeltségei a fontosak, ott ugyanez jön vissza másoktól, tehát az emberek nem egymás javára, előmenetelére élnek, hanem egymás kárára és hátrányára.

Ez a fajta viselkedés különösen káros a keresztényekre nézve. Ezért érthető Pál figyelmeztetése a keresztények számára, hogy igyekezzenek megtartani a kellő távolságot az ilyen eltorzult jellemű személyektől, mivel hatással lehet rájuk, negatívan befolyásolhatja őket. De nem csak a személyiségük, hanem különösen a viselkedésük az, ami átragadhat rájuk.

Az önszeretet hatásai

Kérdezhetné valaki, mi a rossz az önszeretetben, hiszen az egyfajta öngondoskodás, ami inkább hasznos, mintsem káros. Nyilván, az ember úgy van teremtve, hogy legyen benne egészséges szeretet, amelyet önmaga és mások felé kimutat. De ha ez kifejezetten egyirányúvá válik, a másik oldal kárt szenved, egy önző világban egyre több lesz a negatív stressz, idegesség, kiábrándultság, fásultság, depresszió, lelki és testi szenvedés. Ha ezt egyre nagyobb mértékben tapasztaljuk magunk körül, ebből is tudhatjuk, hogy az utolsó napokban élünk.

A szeretet törvénye szerint abban nem lehetünk kifejezetten részrehajlók: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Márk 12:31) Ez a parancsolat az Isten iránti szeretet főparancsolatának kiegészítése, tehát egyikből következik a másik. Illetve következne. Ha szereti valaki Istent, van Vele szellemi kapcsolata, ismeri a tulajdonságait, elvárásait, sokkal könnyebben él a tanácsai szerint, mert már tudja, hogy az a javára válik, és a társadalom egészére. A Biblia egyik legnagyobb értéke, hogy jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk! Ha csak vakon bízná rá magát az ember, akkor is jól járna, de ha ezt tudatosan teszi, még nagyobb a haszna. És még inkább fogadja meg azt a tanácsot, hogy a szeretetét terjessze ki a felebarátjára is.

Hogy a szeretetnek ez az általános megnyilvánulása miért nem működik a világban, talán a legfőbb oka, hogy az emberek tagadják az Istent, onnantól kezdve meg nem éri meg a szeretet kiterjeszteni mások felé, mert minél többet adunk másoknak, annál kevesebb marad nekünk. Ha nincs Isten, és nincsen a javak igazságos elosztása feletti őrködése, akkor van helyette a harc, a jobbak érvényesülése a gyengébbek felett, hiszen akkor ez a biológiai lét alapja, amit Darwin után tanítanak nekünk az általános iskolában s attól fölfelé. Akkor ne csodálkozzunk, hogy erre a biológiai elvre épül a társadalom, önmagunk elsődleges támogatására, az életünk bebiztosítására, az élvezeteink megteremtésére. Aztán ha valami marad másnak, hát az sem baj, a maradékot vigye aki akarja.

Az ilyen ember nem veszi észre, hogy az Isten és őközötte senki más nem áll, mint ő saját maga. Valójában saját maga takarja el Istent saját maga elől! Az ilyen embernek az a tanács – talán állj odébb, és látni fogod az Istent. Talán ha az összes negatív előítéletedet félreteszed, és nem kötelezed el magadat olyan dogmatikus állításoknak, amelyek gúzsba kötnek az Isten létezésével kapcsolatban, akkor van esélyed eljutni az istenhithez. De ha eleve a személyiségedben rejtőzik az istentagadáshoz való ragaszkodás, akkor menthetetlen vagy, és a saját előítéleteidnek az áldozata.

Akkor nem vagy alkalmas eljutni a dolgok másik oldalát meglátni, mivelhogy váltig állítod, nincs is másik oldal. Nincs is másik nézőpont. És olyasmire nem érdemes időt pazarolni, olyasmit nem érdemes vizsgálgatni, ami nem létezik. De mondom, hogy magad takarod el magad elől az Istent. Nem épp most mondtad, hogy nincs értelme vizsgálódni? Ki mondta ezt, ha nem te? Ki áll így a dolgokhoz, ha nem te? És ki akadályoz meg abban, hogy nem hiszel Istenben, ha nem te!

Hogy azt mondod, nincs rá elegendő bizonyíték? Rosszul mondod, mivel úgy kellene mondanod: - nincs elegendő bizonyíték az Isten létezésére - abban a 2 másodpercben, amit erre a témára szánok. Vagy lehet hogy sokat mondtam, mert 1 másodperced sincs rá. Csodálkozom, hogy a gombod felvarrására van 2-3 perced, ha egyáltalán van, és inkább nem kérsz fel mást, hogy varrja fel helyetted.

Csakhogy tudd, az istenhit kabátját sem lehet egy-két öltéssel késszé varrni, hanem a hit öltönyének elkészítéséhez sok idő kell. És amilyen alapos a munkád, olyan stramm a kabátod és olyan minőségű. Nem egy fércmű, mert sok időt és energiát fektettél bele. És úgy válik a javadra. De ha a hitetlenség rongyaiba burkoltad magadat, ne csodálkozzál, hogy vak is vagy meg szegény is, a szeretet kimutatására. És önző a végtelenségig.

Esetleg eljátszod, hogy a mások érdekei a fontosak a számodra, de a valóságban a mellúszás taglejtéseiben gyakorlod magadat. És bármilyen területről is legyen szó, csak a saját karriered érdekel. Hogy mindened meglegyen, ami nem boldogít. Mert a boldogságot pénzért nem lehet megvenni. Mert a boldogság az adásban gyarapszik és a zsugoriságban sorvul. Ez a szeretet törvénye, és ez alól nincsen kivétel!

Önvizsgálat a szeretet kérdésében

Hogyan állapíthatjuk meg magunkról, hogy helyes irányultságunk van-e a szeretetet illetően? Van nekünk egy oktatási tanácsadónk amelyben azt olvassuk: „Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze ki-ki a maga [hasznát], hanem mindenki a másokét is. Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,” (Filippi 2:2-5).

Kérdezzük meg magunktól, hogy az elveink, amik által vakon vezettetjük magunkat, hasonlítanak a fentebb leírtakra? Felmutatjuk a bennünk aprólékosan kimunkált közösségi szellemet, vagy eszünkbe sem jut, hogy a másik szemszögéből nézzük a dolgokat, vagy lássuk a problémákat, a megoldandó helyzetekre alkalmazható lehetséges válaszokat? Vagy a mi gondosan bezsírozott fogaskerekünkben a másik ember csak és kizárólag egy súrlódást okozó homokszem lehet, amit jobb minél távol tartani?

Ha ebben gyakorlod magadat és ilyen fölfogású a társadalom, amiben élsz, akkor elkönyvelheted magadban, hogy a gondolkozásod ki van siklatva, és a közösséged is félre van vezetve, amiben élsz. A társadalom saját manipulációjának az áldozata, amelybe persze besegítenek azok is , akiknek vezetőként ugyanez az egyéni érdekük.

Vagy gondolod, hogy a vezetőkben ugyanaz az indulat van meg, ami Jézus Krisztusban is meg volt? Gondolod, hogy a mellúszás taglejtéseinek napi szinten történő gyakorlása közepette ráérnek Jézus jellemét megismerni és ahhoz idomulni? Mivel Jézus a nem létező másik oldalon van, ahol természetesen Isten is, se idő nincsen rá, se igény, se alkalom, se lehetőség. Marad a maguk okoskodása, ami mintegy nehézségi erő vonzza őket a józan megfontolásnak nevezett döntések felé, és minden marad a régiben. Vagyis az ő jólétük, amit megteremtenek maguknak, és a te jóléted, amit hirdetnek neked, hogy jóllakjál vele. De ne hogy azt hidd, hogy ez a vallás területére nem vonatkozik.

A szellemi élet gazdagsága csak akkor emelkedik az anyagi értékek fölé, ha az anyagi gazdagság birtoklása biztos kezekben van és nem azok kezében, akik azt kisajátítják maguknak. Mert ellenkező esetben a mindennapi megélhetés harca elszívja az energiádat, míg akik erre kárhoztatnak, dőzsölnek. És mivel biztos keze csak Istennek van, akik Neki szolgálnak, azok élhetnek az Ő gondoskodása nyomán gazdag, reményteli és szeretetben bővölködő életet. Ez az az életvitel, amely mély megelégedéssel jár és sok örömet nyújt sokféle területen.

A pénzszeretet törvénye

A Biblia azt mondja a pénzről:

„Mert oltalom a bölcsesség, akárcsak a pénz, de hasznos dolog tudni, hogy a bölcsesség élteti azokat, akiknek van.” (Prédikátor 7.12, protestáns ford.) Aki viszont szereti a pénzt, „nem telik be pénzzel, és aki szereti a vagyont [nem telik be] jövedelemmel. Ez is hiábavalóság.” (Préd 5:10) A hiábavalóság jelentése csak annak fényében érthető, hogy létezik Isten, aminek a tudata egyben értelmet is ad a létezésnek, egyébként a létezés is hiábavaló. Mert mi értelme van mindennek, ha minden mulandó, és minden jónak egyszer vége szakad.

Persze az embernek be lehet beszélni, hogy az életnek az az értelme, hogy csapjuk el az időt valamivel, ami leköt, aztán itt a vége, fuss el véle. De pontosan ez a felfogás sugallja a kor emberének, hogy amit meg tudsz szerezni, szerezd meg most és fuss el véle. Hogy másnak, a közösségnek mi marad, azzal ne törődj. És pontosan ezért nincsen egyensúlyban a közösség, a társadalom, mert néhányan elfutottak a javakkal és dőzsölnek és pocsékolnak, de ettől függetlenül kitartóan harácsolnak. És ha Isten nem volna, ez soha meg se változna. De mivel Isten létezik, van garancia a változásra!

Ezt a garanciát veszik semmibe azok, akiknek a pénz mindennél fontosabb az életükben. A hitetlenség szemszögéből persze ez a legkézenfekvőbb életvitel, de mivel az ateizmus egy olyan tagadáson alapszik, amely mögött semmiféle tudományos kutatás nem létezik, ezért legalább olyan megalapozatlan, mint az, hogy egy őssejt idővel létrehozta és föltornázta magát emberré. Mert az igaz, hogy a gyerek a ceruzát kihegyezi, de kihegyezéssel még ceruzát senki nem hozott létre. A fajok is mintegy kihegyezik magukat a túlélésre, de az még nem magyarázat a meglévő ceruzák /fajok/ létezésére, különösen nem az állítólagos újakra!

Hogy a tudós szakmájúak különböző filozófiai görbe utakat állapítanak meg, aminek a végeredményét ők nevezik új fajoknak, az kb. olyan filozófia, mint a római katolikus misében azt állítani, hogy az ostya hirtelen átváltozott Krisztus testévé, a misebor meg a pap kelyhében Jézus vérévé. A tudósok tehát egyben tudományos teológusok is, akik saját magyarázataikkal spékelik meg a puszta tényeket.

Azzal, hogy egy adott fajszint alatti növekedést/variálódást fajszint feletti növekedésnek /törzsfejlődésnek, új faj kialakulásának/ állítanak be, pontosan olyan melléfogás, mint azt hinni, kevés pénzből sokat lehet csinálni, és a sok pénz, milliárdos vagyon, már más műfaj. Azonban a pénz ugyanaz a pénz, és a faj ugyanaz a faj, csak adott esetben jobban igazodik a túléléshez. És ahogy a szélsőséges esetek /a sok pénz mániája/ is megbolygatják az ember elméjét, a faj stabilitását is megbolygatják a makromutációs túlburjánzások, de ez egy másik történet, egy másik törvény.

Ami a pénzzel kapcsolatos igazság, hogy a pénzszeretet és az önszeretet kéz a kézben járnak, és akik „meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal.” (1Timótheus 6:9-10) Nem a pénz maga okozza tehát a problémát, hanem a pénz bölcsesség nélküli felhasználása, annak puszta önszeretete, annak olyan szintű birtoklása, és az utána való vágyódás, amely már megbolygatja az ember elméjét.

Azt olvastuk prédikátor könyvében, hogy aki szereti a pénzt, nem telik be vele. Vagyis a pénzszerzés rabjává válik, a fejébe az a gondolat költözik, hogy még többet, még többet, még többet. Ahogy szokták mondani, a pénz jó szolga, de rossz úr. Ha nem tartod meg a pénz szerepét a mindennapi életben, akkor uralkodni fog rajtad, egyenesen az Istened lesz. És mivel az ateizmusban szabadjára vannak engedve a gyarló, önző kívánságok, így lett a világ bálványává a pénz utáni vágyakozás, akár egy kábítószer.

Egy karrier mögött is szerencsés, ha nem a pénz szeretete van, hanem a hivatás szeretete. De ezt sem lehet elvonatkoztatni attól, hogy a pénzszerető társadalom az értékítéletében sem tudja magát függetleníteni a pénztől, hanem azokat bálványozza, akiknek sok pénzük van, és akiknek nincs, azokat lenézik. Ezért van teljesen abszurd nézete a világnak a pénz által megszerezhető dolgokról, és a szellemi értékeket emiatt abszolút alulértékelik. 

Ennyit tesz, hogy hisszük-e, valljuk-e a teremtett mivoltunkat, és akkor képesek vagyunk egészségesen gondolkodni a pénzről, vagy a véletlen kifejlődésünkben hiszünk, amit megnevezett, de soha nem azonosított természeti erők: fizikai-kémiai-biológiai spontán keveredések generálnak. A tudománynak lehet elmélete és magyarázata a bennünk megfogant anyag bonyolódásáról, mégis amit mi hozunk létre ugyanabból az anyagból, oda mindig be kell vetnünk a tervezést, a tudást, a mérnöki intelligenciát.

A tudomány tehát arra adta a fejét, hogy megmagyarázza a végtelenül bonyolult rendszereket a véletlennel, miközben az általunk alkotott dolgok kevésbé bonyolult remekműveinél a véletlennel nem megyünk semmire. Ha valakinek ez a totális ellentmondás nem tűnik fel, nem is fog soha eljutni a pénzről való egészséges gondolkodáshoz, mert a világ diktálni fogja neki az ütemet, hogy mit higgyen és mit valljon. Ne felejtse senki, hogy a magyarázat az mindig az emberi személyiségnek egy terméke, míg valaminek a konkrét bizonyítása az tárgyilagos és az emberi jellemtől független.

Isten nélkül lehet magyarázni a világot, de még egyetlen tudományos disszertáció sem keletkezett véletlenül, amelyben a tudós a véletlenül való keletkezést magyarázta volna. De ez az Isten nélküli világ nem is az az optimális közeg, ami a társadalom egészének békés, harmonikus otthont nyújtana. Úgy hogy a magyarázat mint következtetés nem párosul feltétlenül az életvezetés hasznosságának megtalálásával, hanem az attól való távolodás is bekövetkezhet. Mert az is egy törvény, hogy a jó magyarázat és a sikeres hasznosítás kéz a kézben járnak, a rossz magyarázat meg a kudarcok kitermelésével. És ez is a szeretetből fogan, mert ahol nincsen szeretet, a kudarcok felhalmozása van!

Hanem az egészséges mércét megint a bibliai példa állítja elénk. Jáké fia, Agur ezt írta: „A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nekem; táplálj engem hozzám illendő eledellel. Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr /JHVH/? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!” (Példa 30:8-9) Hát nem ez a gazdagságról való gondolkodás egészséges mértéke, amely egyensúlyt teremt az egyes emberben, és az emberi társadalomban? Ez bizony. Egy csodálatosan egészséges mérték, amely harmonikus életvezetéssel párosul.

A világban azonban nem éri meg eszerint a törvény szerint élni, mert a világ nem az ilyenfajta szeretetre épül fel, hanem az önző, harácsoló, pénzsóvár önszeretetre. Ezért van óriási különbség a valódi Krisztus-követés között, és aközött, amit a világ mutat fel, illetve azok, akiknél meg van a kegyességnek látszata. Akik vallják, hogy keresztényi alapelvek szerint élnek, vagy vezetnek, de az életvitelük mégis a pénzszeretetről szól. Akik gazdagok szólamokban, de szegények a szegényekért való tetteikben.

Szeretés vagy megvetés

Az megint egy törvény, hogy a pénz szeretetét és az istenszeretetet nem lehet összehangolni, mert aki a pénzben bízik, a bizalmát abba fekteti, hogy az tartja meg, annak a tudatában az Isten személye egy hiábavaló, értéktelen fantáziaképként jelenik meg, amit eleinte csak semmibe vesz, de idővel képes meg is vetni. Jézus, aki részt vett az ember teremtésében és jól ismeri annak jellemét, illetve jellemtelenségét, így mondja:

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak... Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.” (Máté 6:19-20, 24)

Ahogy kialakul egy emberben a Mammon /vagyon/ iránti rajongás, könnyen párosulhat azzal, hogy inkább szereti a gyönyöröket, mint Istent. Ami magától értetődik is: ha már az Istent megvetette, kell valami pótlék helyette, amiben kiélheti magát. Így aztán igen széles skálája van annak, ami kitöltheti egy világi ember napjait, amiben élvezetet talál.

Viszont akinek kiegyensúlyozott nézete van ezekről a dolgokról, mert a Bibliából kiiskolázta magát, hogy mi az ami hasznos és egészséges, az élni fog ezekkel, de nem fog visszaélni, és örömet talál ebben az életvezetésében. Az a tudat is gazdagítja őt, hogy Istennek tetszően él, ami a világban a legkevésbé érdekli az embereket. Nem véletlenül jelenti a megtérés a gondolkodás és cselekedet teljes megváltoztatását. Onnantól kezdve a megtért ember mindig csak befelé megy az életbe, míg a világi állandóan kifelé megy belőle. Tudja, hogy a kényszerű halál várja.

Éppen ezért találta ki az ember azt a filozófiát, hogy ezzel az élettel nincs mindennek vége. A materialista ember tovább él a gyermekeiben, az írásaiban, az alkotásaiban, a nem keresztény vallású meg a reinkarnáció általi újjászületésben, egy más testben, esetleg állatban. Ezek a filozófiák valóban teljesen vallásos eszmerendszerből erednek, és a szent könyvek, amik ezeket tanítják, nem viselik magukon az ihletettség pecsétjét. Nincsenek bennük évszázadokat/évezredeket átívelő próféciák, nincsenek bennük korukat megelőző tudományos kijelentések, és az emberi jellem fonákságait sem ismerik, mint ahogy ezt a Biblia tökéletes jellemrajzként leírja.

Sokan azért tartják a Bibliát ósdi, elavult erkölcsi kódexnek, mert egyrészt még egyetlen nemzedék sem mutatta meg, hogy milyen előnyökkel jár az istenfélelem, hiszen az ókori zsidóság is csak hébe-hóba volt engedelmes, másrészt meg maguk a vallásvezetők jártak elől a Biblia kijátszásában, hogy maguknak pénzt, hatalmat elismerést szerezzenek, és uralkodjanak a népen.

Az igazi arcát tehát a Biblia akkor mutatja meg, ha egy nép vagy egy személy maradéktalanul valóra váltja az isteni kívánalmakat, akkor tudja beteljesíteni azt, amire hívatott, hogy iránytűje lesz az emberiségnek. De amíg erre a tömegek nem tartanak igényt, és a szívedben sem fejlődik ki ennek a személyes vágya, olyan vagy a saját életteredben, mint a partra vetett hal. Sőt, még meg is magyarázzák neked, hogy a hal hogyan hódította meg a szárazföldet. Vagy lódította meg a tudós ezt a filozófiát, aki maga is a pénz és az élvezetek, hírnév, kitüntetések igénylésének hódol.

A tökéletes szeretet példaképe Krisztus

Krisztus nem élt aszkéta módjára. Részt vett vacsorákon, lakodalmakon, egy alkalommal még a vizet is borrá változtatta. Akinek lehetősége volt abból a borból inni, az új világ ízeit érezhette, ami majd eljön, amit megjövendöltek a próféciák, amit előre megmondott Isten. De tudta, hogy miben meddig mehet el, hogy beteljesítse küldetését, és tökéletes tanítója legyen a világnak. Az őt követők világának. Amely lehet, hogy nem a te világod.

Nem a tiéd, mert egy más világba születtél, egy más világban nevelkedtél, és más értékrendek szerint gondolkodtál a jelenedet és a jövődet illetően. De nem biztos, hogy nincsen lehetőséged megismerni ezt a másikat. Amiért Jézus is élt, és vállalta a kegyetlen kínhalált azok részéről, akiknek az életeleme volt jobban szeretni a gyönyöröket, mint magát az Istent. 

Azonban a történelem lassan forduló kerekei nem állnak le, hanem az Isten igaz és örök kijelentései megállnak. Az emberiség megkapta a lehetőséget, amit választott, hogy Isten nélkül jár a maga útján és majd úgy is boldogul. De őszintén: boldog az emberiség? A társadalom a zavarosban halászók gyakorlóterepe, ahol leginkább azok követelik meg a tisztességet, akik maguk is a tisztességtelenség talaján csúsznak el.

Tartós, valódi sikerekhez tartós, valódi alapok kellenek, és olyan példaképek, akik nem arra utaznak, hogy bálványozzák őket, és hogy mások természetellenes ajnározásában napfürdőzzenek. Mert ezek az emberek azért vannak szeretve, mert bennük az emberek magukat szerethetik, az ő igényeiket elégítik ki, az ő zenéjüket játsszák. A világi csillagok az önszeretet önzetlen kiszolgálói.

De Jézust nem azért szeretjük, mert kedvez a bennünk lévő bűnszeretetnek, mert általa kiélhetjük a bennünk lévő romlott hajlamainkat. Hanem mert segít levetkőznünk a bennünk megbújó önzést, a magunk mások elé tolását, a bukott vágyainak levetkőzését. Segít letenni a lelkünk terheit, amit helytelen gondolatainkkal és megtévedt tetteinkkel okoztunk magunknak, másoknak. S amivel talán akaratlanul megbántottuk Istent. Lám, ebben a kapcsolatban még ez a gondolat is előkerül.

Amint nyitottságunknál fogva kezdjük megismerni Istent és Krisztust, helyretevődik az életünk. Tudjuk honnan jöttünk, mi végre vagyunk a világon és milyen jövő felé tartunk. Helyre áll a kibillent egyensúly, és az életünk létünk célkikötőjébe érkezett. Megtapasztaljuk a szeretet mindent legyőző és minden akadályon át átvivő értékét, hiszen benne élünk. Mert a szeretet örök törvényének a gyakorlása a mi örök életünk.

Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; … Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet... A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet.” (1János 3:11; 4:8; Róma 13:10)