motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2017. október 5., csütörtök

Papp Sándor háromságfilozófiája 1. rész


/Megjegyzéseim kék színnel olvashatóak./
A Szentháromság az óegyház idejétől fogva /az apostoli egyházban még nem ütötte fel a fejét ez a filozófia/ talán a legtöbbet vitatott tantétel /nyilván, hiszen az apostolok idejében az üdvösséghez nem volt szükség a háromsághitre, ezt csak a hitehagyás hozta magával/. Mivel maga a Szentírás is csak viszonylag kevés utalást /a Bibliában egyáltalán nincsen ihletett kifejezés a szentháromságról, hogy egy Istenben három személy létezne!/ tartalmaz e problémáról, s másrészt a teológiának ezen a helyen a Szent Istenről kell nyilatkoznia /Isten nyilatkozik magáról, ez a mérvadó, nem amit bármely egyházi teológia Róla nyilatkozik/, ezért mindenképpen nagy alázattal, “levett sarukkal” kell közelednünk a Szentháromság Isten /a Bibliában nincsen Szentháromság-Isten/ felé, hogy Őróla valamiféle megbízható tanítást alkossunk /ember ne alkosson Istenről tanítást a saját megbízhatónak beállított elképzelése szerint – ez a figyelmeztetés ki van jelentve! - vö. Csel 17:29/. Kálvin szavaival élve ne féljünk bevallani némi tudatlanságot, amennyiben emberi ésszel meg nem magyarázható eredményre jutunk. Nem várhatjuk azt Istenünktől, hogy általa teremtett logikánk fel is tudja fogni Őt (Róma 11,33-36) /az Isten esetleges nem kellően történő felfogása még nem ok arra, hogy ennek alapján olyan további fel nem fogható tanításokat alkossanak Róla, amelyet ugyancsak nem tudunk felfogni/, s ugyanakkor maga Isten is korlátokat szab róla alkotott elképzeléseinknek, legyenek azok akár anyagiak, vagy szellemiek (2Móz 20,4; ApCsel 17,29). /Ezt be is kellene tartani!/
Érdemes kiindulópontnak egy tömör definíciót adnunk az egyház /nem az apostoli egyházról beszél, hanem amely az után alakult ki, és ma is virít/ hitének a Szentháromságról. “Csupán egy igaz Isten van, az istenség egységét /az egység még nem azonosság! - vö. 1Kor 3:8/ azonban három, öröktől létező /a Fiú nincs öröktől fogva, pontosan azért ő a Fiú, és nem mert szerepet játszik a fiúi szerep eljátszásával/ egyenlő /számtalan dologban nem egyenlő, pl Isten örökkévaló, tehát halhatatlan Lény, míg a Fiú a halhatatlanságát utólag kapta – vö. Róma 6:9/ , lényeg szerint azonos /teológiai szöveg, nem ihletett bibliai kifejezés/, szükségszerű létezés tekintetében különböző /az egylényegűségből kiveszi pl. a létezés egyenlőségét, amely mutatja, hogy az egylényegűség mibenlétét teljesen önkényes szempontok szerint határozzák meg – hiszen a létezés szerintük nem tartozik az egylényegűséghez, ami teljesen nonszensz/ személy alkotja”[1].

A Szentháromság kifejtéséhez használt háromság, lényeg, persona, hypostasis nem bibliai eredetű fogalmak /nem ihletett fogalmakkal hogyan lehet ihletett tant megfogalmazni – Szentháromság – sehogy!/, ezeket mind az óegyház alakította ki a görög filozófia segítségével, /még el is árulja a bukott emberi filozófiájának az eredetét!/ miközben a különböző tévtanítók /a háromság filozófiát elutasítók/ ellen lépett fel. Sajnos az idők során ezen fogalmak használatára oly mértékű hangsúlyt helyeztek, hogy üdvfeltétellé léptek elő /nem az Istentől ihletett tanítás az üdvfeltétel, hanem a bukott emberi filozófia – elképesztő káromlása az Isten emberek felé kinyilatkoztatott igaz mércéjének!/ s ez igen rossz hatással volt a tan későbbi elfogadására /próbálták volna az apostolokkal elfogadtatni, de így is átokkal van sújtva a nem apostoli tanítás! - vö. Gal 1:8-9) nézve. A kezdetben óvó, védő szándékkal bevezetett /a filozófia védelmében/ fogalmi keretek sokak számára túl merevnek és bibliátlannak bizonyultak /azok számára mindenképp, akik ragaszkodtak a bibliai kinyilatkoztatáshoz/, ami a tanítás /jogos/ tagadói közé vezette őket, így az eredeti /hamis szándék, hogy az ihletett kifejezések helyére emberi kifejezéseket tegyenek/ szándék célt tévesztett /hamis cél, hamis szándék/. Ennek ellenére is használjuk e fogalmakat /a hamis tanítók hamis fogalmakat használnak/, mivel segítenek a tanítás magyarázatában /a bibliai tanítás kiforgatásában/.

A Háromságot fejtegető atyák /nem is az apostolok!/ munkája e veszélyek ellenére sok eredményt hozott /az álkereszténység háromsághívő tömegét/: már nem csak a kijelentésben beszéltek /félre/ Isten háromságáról /Isten háromsága nem ihletett kifejezés/ és egységéről /az egységben a hívők is osztoznak – vö. Ján 17:11, 21/, hanem az Ő örökkévaló létében /Isten öröktől fogva lévő örökkévalósága egyes számban van kijelentve – vö. Zsolt 90:2/ is. A Szentháromság személyeit először egymáshoz való viszonyukban kell felfognunk /egyház-filozófiai megközelítés/, mivel az Atya a Fiúra nézve Atya /nem szereposztás szerint, hanem ez az Atya örökkévaló létezéséből adódik/ és fordítva, valamint a Szentlélek az Atyának és Fiúnak Lelke. /a szellem is örök – a Fiúval ellentétben – vö. Zsid 9:14 – viszont a Szellemnek nincsen szelleme, nyilván ha személy volna, akkor volna neki, és ott ülne az Atya balján, de ott nem ül senki! Az Atyának és a Fiúnak van trónja, de a szent szellemnek nincs! - Jel 22:1/ Hitvédelmi szempontból nézve igazából két állítást kell igazolnunk: Jézus Isten Igéjeként, mennyei létformájában nem lehet /a dogma önkényes meghatározása szerint/ teremtmény, a Szent Szellem pedig /a dogma önkényes meghatározása szerint/ Jézust helyettesítő valóságos isteni személy a hívők életében.

Habár még az Újszövetség sem tekinthető egyértelműen világosnak a Szentháromsággal kapcsolatban /még jó hogy elismeri/, az általános /utólag manipulált emberi/ felfogás szerint az Ószövetség rejtetten /úgy el volt rejtve, hogy se a próféták, se az apostolok nem fedezték fel!/, míg az Újszövetség nyíltan tanítja /az előbb még azt mondta, hogy nem tekinthető egyértelműen világosnak, vagyis ezen értelmezés szerint ami nem tekinthető egyértelműen világosnak, az valójában nyíltan van tanítva - még a saját fogalmaikkal sincsenek tisztában!/ - véleményem szerint /nem a Biblia szerint!/ minden lényeges elemét /ők szedegetik ki, hogy mit tartanak e tekintetben lényegesnek/, melyekből azután a /nem bibliai/ tanítás összeáll. Habár az Újszövetség Istene azonos az Ószövetségével /még jó hogy elismeri/, mégis óvakodni kell attól, hogy a háromságot mindenáron visszavetítsük /az előbb még azt mondta, hogy rejtetten tanítja/, hiszen a Zsid 1,1-2 szerint Isten más módon szólt az atyákhoz /a próféták által/, mint hozzánk /a Fia által/. Ugyanakkor a teremtő Istenben bátran azonosíthatjuk Jézus Krisztus Atyját /lásd Jel 4:11/, Isten Lelkében pedig a Szentlelket /még jó hogy ebben nem tévelyeg/.

Az Ószövetség nagy hangsúlyt helyez Isten egységére (5Móz 6,4) /itt nem csak egységről van szó, hanem egyetlen-egyedüliségről is! vö. 1Kir 8:23; 2Kir 19:15, 9; Neh 9:6; Zsolt 83:19; 86:10; Ézsa 37:20; 45:5; Mát 24:36; Ján 5:44; 17:3; Róm 16:27; 1Tim 1:17; Júd 1:25/, ezt húzza alá a II. Helvét Hitvallás /az apostolok ihletett hitvallásai már nem is elegendők?/ is többszörösen. Mégis már az Ószövetségben találunk utalásokat arra nézve, hogy az Istenségen belül /teljesen önkényes megállapítás, hogy kiket és min belül különböztet meg./ személyeket /ez is teljesen önkényes/ különböztethetünk meg. Ezek készítik elő a talajt /a hitehagyott filozófia számára biztos nem!/ a későbbi teljesebb /hogy mit tart teljesebbnek, azt is ő határozza meg önkényesen/ kijelentés számára. Istent, mint Izrael atyját és gondviselőjét tartják számon a próféták, akinek Elsőszülött Fia Izrael (2Móz 4,22), de a Zsoltárokban feltűnik egy másik Fiú alakja is, akit az Atya nemz (2,7) /ez a Fiú messiási felkenésével van összhangban – vö. Luk 4:8; Csel 4:27; 10:38; 13:33; Zsid 1:5, 9; 5:5; 1Ján 5:1/, akivel tehát egészen különös, bensőséges viszonyban van.

Isten egyik Ószövetségben használt neve az Elóhim, mely név többes számú alakjából sejteni lehet, bár bizonyítani nem, az istenség többszemélyűségét[2]. /Ilyen összefüggésben a sejtésnek megfelelő görög kifejezés – hüponoeó, ill. nomidzó - nem szerepel az USZ-ben. Vö Apcsel 13:25; 17:29; 25:18; 27:27/
Az elohim-ról

[A filozófus sejti, de hamis a sejtése! Az 'elohim' szó sehol nem jelent személyeket, hanem az igaz Istennel, Jehovával kapcsolatban mint „fejedelmi többes” van alkalmazva. [Vö. Genezis 1:1 - „teremtette.” A héber szó arb egyesszámban áll, ami kizárja azt a gondolatot, hogy az „Elóhim” Isten – nevet többesszámúnak tekintsük. A arb igét kizárólag Istennel kapcsolatban használja a Szentírás...

Isten. Héberül „Elóhim”. Az egész Szentírás feltételezi az Istenség létezését: ez tehát nem is lehet bizonyítás vagy kételkedés tárgya. „Elóhim”, a Bibliában az Isten-fogalmat általánosságban fejezi ki, mint a mindenségnek eredetét és forrását, „Elóhim” többesszámban van, ami a héberben gyakran fejezi ki a hatalom teljességét.” (MÓZES ÖT KÖNYVE ÉS A HAFTÁRÁK; Szerkesztette: DR. HERTZ J. H. főrabbi. Az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság kiadása, IMIT. Budapest, 1984. I. könyv, 3. old.)

Ezt a szót a Biblia használja bálványistenekkel kapcsolatban is, pl. a filiszteusok Dágon istenére (vö. Bírák 16:23-24), vagy Baálra, (vö. 1Királyok 18:27), sőt még Mózesre is. (vö. 2Mózes 4:16; 7:1), továbbá 2Mózes 21:6-ban: „a bíró elé. A héber szövegben: elóhim [= Isten] áll. A bírák Isten nevében hirdetnek ítéletet. Deut 1,17”. (IMIT; II. könyv, 240. old.)
A Héber Iratokban az eloh’ah (isten) szónak kétféle többes száma van: az elo·him’ (istenek) és ’elo·heh’ (istenei). Ezek a többes számú alakok rendszerint Jehovára utalnak, de ezekben az esetekben egyes számú „Isten-nek fordítják. Vajon ezek a többes számú alakok a Háromságot akarják jelezni? Nem, semmiképpen! William Smith A Dictionary of the Bible (Bibliai szótár) című művében ezt mondja: „Az a fantázia szülte elképzelés, hogy [’elo·him’] egy Istenségen belüli három személyű istenségre utalna, aligha találna támogatókra a tudósok körében. Ez vagy fejedelmi többes, ahogyan ezt a nyelvészek mondják, vagy az isteni erő teljességének, az Isten által kinyilvánított hatalom egészének a kifejezője.”
A The American Journal of Semitic Languages and Literatures (A sémita nyelvek és irodalom amerikai szakfolyóirata) című folyóirat az elo·him’-ról ezt mondja: „Majdnem mindig egyes számú igei állítmány és egyes számú jelzői melléknév áll mellette.” Ennek szemléltetésére figyeljük meg, hogy az elo·him’ cím 35-ször fordul elő csupán a teremtési beszámolóban, és minden helyen az ige, amely jelzi, mit tett és mit mondott Isten, egyes számban áll (1Mózes 1:1–2:4). Ez a kiadvány ezzel zárja végkövetkeztetését: „Az [’elo·him’] tehát minden bizonnyal nyomatékosító és fokozó értelmű többesként fogható fel, amely a nagyság és méltóság leírására szolgál.”
Az elo·him’ szó betű szerinti jelentése: „istenek” és nem „személyek”. Azok tehát, akik úgy érvelnek, hogy ez a szó a Háromságot sejteti, politeistákká, azaz több istent imádókká lennének. Miért? Mert ez azt jelentené, hogy három isten volna a Háromságon belül. De majdnem mindenki, aki a Háromságot vallja, elveti azt a nézetet, amely szerint a Háromság három külön istenből állna.
A Biblia a hamis bálványistenekre vonatkoztatva is használja az elo·him’ és elo·heh szavakat (2Mózes 12:12; 20:23). De van, amikor csak egyetlen hamis istenre vonatkoztatja, mint például, amikor a filiszteusok a „Dágon istenükre [’elo·heh’]” utaltak (Bírák 16:23, 24). Baált is „istennek [’elo·him’] nevezik (1Királyok 18:27). Ezenkívül, ezt a kifejezést emberekre is használják (Zsoltárok 82:1, 6). Mózesról is olvasható, hogy ő mint „Isten” [’elo·him’] kellett hogy szolgáljon Áronnak és a fáraónak (2Mózes 4:16; 7:1).
Nyilvánvaló tehát, hogy amikor az ’elo·him vagy elo·heh kifejezések címként utalnak hamis istenekre vagy akár emberekre, nem azt akarják sugallni, hogy mindegyik egy több személyből álló istenség; így a Jehovára utaló elo·him’ vagy ’elo·heh’ kifejezés sem jelenti azt, hogy ő több lenne egy személynél; különösen, ha figyelembe vesszük a Bibliának e tárgykörben elhangzó egyéb tanúságát.
A Héber Iratokban Istenre vonatkoztatott többes számú főnevek
Az 1Mózes 1:1-ben az „Isten” cím a többes számú héber Eló·hím´ lefordítása. A háromság szószólói azt mondják, hogy ez utalás a háromságra. Az 5Mózes 6:4 az ő magyarázatuk szerint szintén a Háromság tagjainak egységére utal, mivel ott ez áll: „ Az ÚR a mi Istenünk [az Eló·hím´ szóból], egyedül az ÚR!”
A héberben itt használt többes számú főnév esetében a királyi vagy fejedelmi többesről van szó. (Lásd: The New American Bible. St. Joseph kiadás, bibliai szótár, 330. o.; New Catholic Encyclopedia. 1967, V. köt., 287. o.) Egyáltalán nem az egyetlen istenségben tömörített több személy gondolatát tükrözi vissza. Hasonló módon a Bírák 16:23-ban a hamis Dágon istenre való utalásnál is az eló·hím´ cím egyik formáját használják; a hozzá tartozó ige egyes számban áll, ami mutatja, hogy csak egy istenről van szó. Az 1Mózes 42:30 Józsefet Egyiptom ’urának’ (’adhó·né´, fejedelmi többes) nevezi.
A görög nyelvben nem ismert a királyi vagy fejedelmi többes. A Septuaginta fordítói az 1Mózes 1:1-ben ezért a ho The·osz´-t (Isten, egyes szám) írták az Eló·hím´ megfelelőjeként. A Márk 12:29 Jézus egyik válaszát írja le, amelyben az 5Mózes 6:4-et idézi, s hasonlóképpen az egyes számú görög ho The·osz´ kifejezést használja.
Az 5Mózes 6:4 a héberben kétszer is tartalmazza a tetragramot, ezért helyesen így kellene hangoznia: „Jehova, a mi Istenünk egy Jehova” (ÚV). Izrael nemzete, amelyhez e szavak szóltak, nem hitt a háromságban. A babilóniaiak és az egyiptomiak imádtak istenhármasokat, Izrael nemzete előtt azonban világosan ki lett emelve, hogy Jehova különbözik ezektől az istenektől.]

Isten önmagára vonatkozó kijelentéseiben is találkozunk többes számú szavakkal, névmásokkal és többes számú igealakokkal: 1Móz 1,26; 3,22; 11,7; Ézs 6,8, ezekből is következtethetünk /teljesen önkényes következtetés, amikor az egy Isten több személyeire gondol, sehol ilyen nincs egyetlen ihletett szövegben sem!/ az istenségen belüli pluralitásra, de ez még távol áll a hármasság tanától /különösen az üdvösségtől áll távol!/.

Az “Úr angyala”, “Isten angyala” meghatározás ugyan Isten bármely angyalára vonatkozhat, előfordul azonban, hogy magára Istenre /teljes zagyvaság amit mond, hiszen Isten képviselőjéről van szó, nem Istenről magáról! Isten sohasem lehet angyal!/ utal, mégis egyfajta lehatárolt, elkülönítő módon (1Móz 16,7-13; 18,1-21; 19,1-28; Mal 3,1). Ezeken a helyeken az Ószövetségben az “Úr angyala” Jahve megjelenési formája /azaz Krisztus/. A szöveg sokszor nem tesz különbséget közte és Jahve között (pl. Bír 6,14.16.23). Az említett versek egyszerűen Jahvét írnak. /Isten angyalát is írnak!/ Itt tehát teofániáról van szó, újszövetségi ismereteink szerint a Szentháromság második személyének /Atya, Fiú és szellem van, de első-második-harmadik személy csak a filozófiában/ látható és testi alakban való, testet öltés előtti megjelenéséről (vö. Jn. 1,18). A Krisztussal való azonosításhoz /Isten képviselője az, nem maga az Isten, vagyis Krisztus nem maga az Atya, Jehova/ több újszövetségi támpontunk is van (Jn. 8,56; Jn. 12,41; 1Kor 10,4; Zsid 11,26). Ez az isteni megnyilvánulás, amely jellemző volt Mózes és Józsué korára, még a bírák korában is megjelent Gedeonnak és Sámson szüleinek. Nemcsak Jahvénak és Istennek nevezték, de isteni tulajdonságokkal és előjogokkal is rendelkezett. Az “angyal” szó ebben a helyzetben nyilvánvalóan funkciójára utal (az Atya hírnöke) és nem lényének ontológiai meghatározására, mely alapján sokan érvelnek Krisztus teremtmény volta mellett tévesen (vö. Gal. 4,14). Jól látható tehát, hogy az Úr angyala egyszerre megkülönböztethető és elválaszthatatlan Istentől. /Filozófiai pamacsolás, amit mond!/

Egyes igeszakaszok nyilvánvalóan különbséget tesznek az istenséget alkotó személyek /mintha az istenségnek szükségszerűen három személyből kellene állnia/ között. Az ÚR és ÚR között (1Móz 19,24), a Megváltó (akinek isteni személynek kell lennie – majd ő, a filozófus szabja meg, hogy minek kell lennie, nem?) és az ÚR között (Ézs 59,20)[3], a Szentlélek és az ÚR között (Ézs 48,16; 59,21; 63,9-10). Különösen az utolsó ige személyes és cselekvő Szentlélekről szól. /Az Isten szentségének megszomorított lelke nem ő saját maga?! „bánkódék az ő szívében.” (1Móz 6:6) Ugyanarról az Istenről van szó, Akit a bukott emberi filozófia szétszed három felé. Ugyanez megfigyelhető Apcsel 5:3-4-ben, ahol a Szent Lélek megcsalása Istennek való hazugságot jelent, de ezt a filozófia úgy érti, hogy a Lélek egy önálló Isten – a 3. személy -, és nem úgy, hogy a Lélek megcsalása valójában Isten megcsalását jelenti. Ilyen alapon, ha pl. valaki megcsalta a császár adószedőjét, akkor ezen analógia nem azt jelenti, hogy az adószedő megcsalása felér a császár megcsalásával, hanem azt, hogy az adószedő maga a császár, ami teljes sületlenség!!!/

Az eljövendő Messiás Istenségének klasszikus bizonyítéka az Ézs 9,5-6. Az “Erős Isten” más helyeken is előforduló kifejezés, és mindig Jahve-ra vonatkozik (Józs 22,22; Zsolt 132,5; Ézs 10,21; Jer 32,18). /Ha igaz volna amit mond, akkor ez azt jelentené, hogy a Messiás és Jahve ugyanaz az Isten volna, ezt is akarja bizonyítani a versek összeszedésével, csak azt felejti el, hogy Jahve Isten öröktől fogva mindörökké létezik (vö. Zsolt 90:2), akit meg az Ézs 9:6-ban Jahvéval azonosít, arról azt olvassuk, hogy „születik”, ami azt állítaná, hogy az öröktől fogva mindörökké létező Isten az úgy születik. De nem a Bibliában van az ellentmondás, hanem a filozófia azt sem tudja, hogy mit beszél, és a hamisítási kísérletét leleplezik a bibliai kinyilatkoztatások!/

Hasonlóan fontos név az “Örökkévaló Atya”, hiszen az örökkévalóság egyedül Isten tulajdonsága. /Itt megint félrebeszél, hiszen azt állítja, hogy az Atya és a Fiú ugyanúgy örökkévaló, tehát a született fiút az örökkévalóság Atyjával azonosítja, végeredményben azt állítja, hogy a Fiú örökkévaló Atyaként azonos Jahve Istennel. Köv. képpen a Fiú azonos az Atyával, mint örökkévaló Isten, tehát még a saját filozófiájának is ellentmond, amely két külön személyt jelöl meg egy Istenen belül, de itt a Fiú atyaságát az Atya atyaságával azonosítja. Mert ha az örökkévalóság egyedül Isten tulajdonsága, akkor az örökkévaló Fiú azonos az Istennel, ugyanazon „örökkévaló Atya”-sága szerint. Megint ott kötöttünk ki, hogy a született fiú, mint örökkévaló Atya azonos az örökkévaló Atyával, az Istennel, akinek egyedüli tulajdonsága az örökkévalóság. Így próbál lebukás nélkül hazudni a filozófia Istenről, de ez nem megy! Ugyanis a Fiú örökkévaló atyasága egy neki kiutalt cím, mint Pál apostol is atyja volt a Korinthusiaknak, úgy Jézus is azoknak, akik általa nyerik el az örökkévaló, halhatatlan életet. (vö. 2Tim 1:10)

Isten testté lételének gondolata /egy abnormális, antikrisztusi gondolat!/ nem szándékosan ugyan, de annál csodálatosabb módon még Jehova Tanúi irodalmában is megtalálható: “Maga Isten magyarázta meg nevének a jelentését hűséges szolgájának Mózesnek. Amikor Mózes a nevéről kérdezte Jehovát, ő így válaszolt: “Azzá válok, amivé válni akarok” (2Mózes 3:14). Jehova tehát képes bármivé válni /máris kiforgatja a kijelentést!/, amire szükség van a szándékai valóra váltásához. Tegyük fel, hogy bármivé tudnál válni, amivé akarsz. Mit tennél a barátaidért? Ha valamelyikük súlyosan megbetegedne, hozzáértő orvossá válnál, és meggyógyítanád. (…) A Bibliát tanulmányozva el fogsz csodálkozni, hogy miként válik Jehova bármivé, ami ahhoz kell, hogy teljesítse az ígéreteit.” („Mit tanít valójában a Biblia?”, 197. old.)

/Az azzá válok amivé akarok a filozófus szerint azt jelenti, hogy képes bármivé válni, de itt megint kiütközik a torz gondolkodása a filozófusnak, hiszen Isten sok mindenné nem képes válni, pl, össze-vissza hazudozóvá, ugyanígy ha szellem, akkor nem válik testté, különösen nem hal meg ha örökké élő! Az azzá válok amivé akarok, az nyilván arra vonatkozik, hogy Isten a saját jellemén és tulajdonságain belül válik azzá amivé akar, és nem minden határokat áttörve bármivé. Ilyen alapon változhatna akár sárgarigóvá is, de hogy ilyen lehetőséget tulajdonítson Istennek a filozófus, ahhoz a szent szellemet teljesen sutba kell dobnia, amit már nyilván régen megtett, amit a gondolkodási sémája világosan vissza is tükröz./

A bölcsességnek a Példabeszédek könyvének 8. részében található megszemélyesítését egyes teológusok Krisztusra való utalásnak tekintik /nem véletlenül, lásd a bölcsességgel kapcsolatban: A Példabeszédek könyve elmondja nekünk Isten Fiának születését, és azt a kapcsolatot, amelynek Ő Istennel örvendhetett a világ teremtése előtti időben. Habár Őt úgy említik mint "bölcsességet", mégis világos, hogy az a mondat Isten Fiáról beszél. Hiszen az I. Kor. 1:24-ben is Krisztus mint "Isten bölcsessége" van megnevezve.” (Melyik Isten? - Golgotha. uw. hu)/

s mint ilyet a Szentháromság ószövetségi bizonyítékaként tartják számon /totális tévelygés, hiszen se a szentháromság kifejezés nincs használva, se az a gondolat nem kerül kinyilatkoztatásra, hogy egy Istenben három személy van. Hogy mégis erre bizonyítékot látnak, azt mutatja, hogy az Ige iránti tiszteletnek a szikrája sincs meg bennük/. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ariánusok is előszeretettel használták ezt a szakaszt, mivel Krisztus teremtett voltát látták benne bizonyítottnak. A Péld 8 patrisztikus értelmezése valóban Jézusra érti a szöveget, az “alkotás” szót pedig “fölé helyez” értelemben használja[4]. /Ismét a szabadon választott tévelygés bűvkörébe esik, ugyanis az „ÚR az ő útának kezdetéül szerzett [szült] engem" mögött az LXXben a görög ektiszen "teremtett" szó található, vö. pl. 5Móz 4:32; 32:6; Jer 31:22; Mal 2:10. Látható, hogy az ektiszen szó LXX-ben található előfordulásai mögött a teremtésre lehet következtetni. Ha csak ezt nézzük, akkor a megszemélyesített bölcsességet Isten teremtette útjai kezdetén – ahogy ezt a katolikus fordítás is visszaadja: Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét.

Katolikus fordítás lábjegyzete írja:

Az Ószövetségben ily módon lefektetett tant az Újszövetség döntően tovább fejleszti azáltal, hogy Krisztus személyére alkalmazza. Jézust a bölcsességnek, Isten bölcsességének mondja (Mt 11,19, párh.: Lk 11,49; vö.: Mt 23,34-36; 1Kor 1,24-30). Miként a Bölcsesség, úgy Krisztus is részt vesz a világ teremtésében és fönntartásában (Kol 1,16-17). - Végül a János-evangélium előszava az Igét a teremtő Bölcsesség vonásaival ruházza fel, és Krisztust az egész János-evangélium úgy mutatja be, mint az Isten bölcsességét (Jn 6,35). Innét érthető, hogy a keresztény hagyomány Justinus óta Krisztust látta az ószövetségi Bölcsességben.”

Annak pedig, hogy itt az ektiszen „fölé helyez” értelemben lenne használva, nyoma sincsen!

Athanasziosz különösen a 25. verssel védekezik, mely az alkotás szóval ellentétben a születést hozza[5], /egyébként mindkettő mögött létrehozás van, ahol pedig létrehozás van, az a létbe bocsátással azonos, nem az öröktől fogva levéssel. Feltéve ha a szavak értelmét nem forgatjuk ki önmagukból!/ hasonlóan a Zsolt 110,3-hoz. Csia Lajos ugyanakkor a Szentlelket látja megjelenni ebben az igeszakaszban[6]. /Arról azt olvassuk, hogy „örökkévaló” tehát az sem nem születhetett, se nem teremtethetett! - vö. Zsid 9:14/ Az igehely azonban problémás, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy akár Jézusról akár a Szentlélekről lenne itt szó. /A filozófiának semmi sem nyilvánvaló, azért bátorkodik zavarossá tenni a nyilvánvaló a dolgokat./ A héber nyelv ismeri a nyelvtani nemeket. A Példabeszédekben a megszemélyesített, teremtett, nőnemű Bölcsesség beszél hozzánk. Ezt maga a szöveg is megerősíti. /Az, hogy a „bölcsesség” szó héber megfelelője mindig nőnemben van, nincs ellentétben azzal, hogy ezt a szót Isten Fiára használják. A „szeretet” szó görög megfelelője abban a kifejezésben, hogy az „Isten szeretet”, szintén nőnemű alakban fordul elő (1János 4:8). Mégis Istenre utalnak vele./

A Péld 7,4 szerint “mond a bölcsességnek: nővérem vagy te, az eszességet ismerősödnek nevezd.” “Én, a bölcsesség együtt lakom az okossággal.” (Péld 8,12). Nehéz elképzelni, hogy ebben a kontextusban hogyan lehetne a bölcsességet azonosítani Isten Fiával, hiszen akkor ugyanazon logika szerint ki lenne az eszesség, okosság? /Süket a szöveg, hiszen itt nem Krisztusról van szó ebben a szövegösszefüggésben, hanem a szív hústáblájára kötött isteni bölcsességről. Őneki /Istennek/ nyilván az egyik alaptulajdonsága a bölcsesség, anélkül nehéz lenne elképzelni Őt. [vö.: „Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!”( Róma 11:33) Itt a bölcsesség, eszesség, okosság ugyanazt jelenti, az isteni irányítást, amit a parancsolatok megtartása biztosít, de ebből a filozófus egy kukkot sem ért, azért is keveri a bölcsességet, az eszességet és az okosságot.]

A Péld 9 szerint a Bölcsességnek lányai vannak, vajon őket kivel “azonosíthatjuk”? /Az isteni bölcsesség leányai pontosan annak a parázna asszonynak az ellentétei, amely az ártatlan ifjút lépre csalja /vö. Péld 2:16/. Tehát az isteni bölcsesség /vö. Péld 1:20/ hívogatja lányok képében a tudatlan ifjakat, hogy az eszesség útján járjanak, vagyis az isteni törvények megismerése és betartása által./ Ha más nem, ez mutatja, hogy itt valóban példabeszédről van szó, semmi többről. Sőt, ellenpárja is van a Bölcsességnek: a “balgaság fecsegő asszonya” a Péld 9,13-ban. /Jó hogy valami fény dereng, ha már ezt felismeri./ Nem lehet tehát ebből az igéből Isten, vagy Szent Fia lényére következtetni, különösen más, világos igehelyekkel szemben. /Nem is mondta senki, hogy az itteni bölcsesség azonos volna a Péld 8:22 bölcsességével, amely Krisztust jelenti, hiszen az isteni bölcsességet nem jelentheti /mint előző esetben/ hiszen Isten mindig is rendelkezett a bölcsességgel, azt nem kellett sem megszülnie, sem megteremtenie, az mindig is az Ő sajátja volt! Ellentétben a Fiával, akit kezdetben létrehozott. Azért is mondja máshol, hogy „Aki kezdettől fogva van” és nem öröktől fogva! vö. 1Ján 2:13-14/

A 2. rész következik

2017. október 2., hétfő

Van egy perce Jehova Tanúira?

Elnézést, van egy perce Jehova Tanúira?

2017. augusztus 22. 16:13 Írta: Gacsályi Sára /feketével idézve/. Forrás lent.
Megjegyzéseim kék színnel olvashatók, a bibliaidézetek piros színnel, mint eddig is.

++++++++++++++

Jehova Tanúi lehetnek ugyan jóhiszeműek, de a legszelídebb keresztény tanításokat /a keresztény tanítások egységes egészet képeznek, egy parancsolat megrontása az egésznek megrontását jelenti – vö. Jak 2:10 -, de ugyanez az alapelv volt érvényben a mózesi törvény idejében is – vö. Jak 2:11 -, tehát ha valaki a legszelídebb keresztény tanításokat emlegeti, ezzel csak azt mutatja, hogy laikus, felkészületlen az illető. Van némi halvány fogalma a keresztény hit és tanítás mibenlétéről, és ezt nevezi „legszelídebb tanításoknak”, de a tanítások szerteágazó összefüggéseiről nem sok. Arról nem is lehet, mivel kívülről, laikusként csak egy szakértői véleménytől távol álló, könnyed eszmefuttatásra telhet bárki igyekezetéből.

Ehhez kapcsolódóan említésre méltó, hogy él hazánkban egy muszlim vallási szakértő, akinek több előadása is fent van a YouTubon, amelyek némelyikében kihangsúlyozza, hogy több évtizedes kutatás és több száz könyv áttanulmányozása áll mögötte, ami nyilvánvalóan súlyt ad a szavainak, tehát szaktekintélynek mondható muszlim témában. Ennek alapján állítja, hogy a muszlim vallás igen komoly veszélyforrásoknak a melegágya!

A dolognak az érdekessége az, hogy bármilyen témáról is legyen szó, a hozzászólások 99%-a laikusoktól származik, akiknek a felkészültsége abból a tudásanyagból fakad, amennyi kutatásra szánt erőfeszítést belefektettek az adott témába. Magyarul, a túlbuzgó laikusok tudálékosai osztják az észt, de igen nagy vehemenciával. Legyen szó iszlámról vagy kereszténységről, vagy bármi másról. Mari néni fánkdagasztás közben, Pista bácsi meg gereblyézés közben küldi hozzászólását az adott témához, amihez ugyan nem ért, csak kb. olyan szinten, mint minden magyar ember a focihoz.

Aminek az a lényege, hogy a magyar focista csak azért nem fut edzésen 65 métert, mert 60 métert fizetnek meg neki, azért kap havonta milliókat, tehát szinte a semmiért. És azért is ölnek a felsőbb szakértők a közpénzből százmilliókat sohasem telt házas, gyengén látogatott futball stadionokra, mert ők is a szakértelemnek a csúcsán villognak. Magukat keresztényeknek vallván annak a bibliai tanításnak a felszínéig sem jutva el, mely szerint: „... a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.” (1Tim 4:8) Így aztán a stadionok szépülnek, míg pl. a Lehel-téri, sűrűn látogatott Metrólejáró plafonja rohad, a kórházak szakadt állapotairól nem is beszélve. De térjünk vissza az alaptémához...

kifordítva formálják a fiatalok gondolatait /ennek megállapításához tisztában kellene lenni azzal az abszolút mércével, amelyhez mérten a kifordítás és a nem kifordítás mérhetően megállapítható, de ezen értekezés írója nem eszerint állapítja meg a kifordítás mértékét, hanem a saját szemszögéből, amely annyit is ér, amennyi laikusságból az táplálkozik/, hogy a félelem és bűntudat eszközével maguk és hitük mellett tartsák őket. /Teljesen szubjektív amit mond, ráadásul a negatív kritikája olyan felszínes minőséget üt meg, hogy ugyanennek az ellenkezőjét is elmondhatná akár, ha pl. nem ott viszketne neki, hanem 30 cm-el arrébb, ahol jobban éri a nap kellemesen simogató melegsége./

Járdasziget, gurulós kiskocsi, két naphosszat beszélő ember – nem, ezúttal nem a kedvesen csevegő nyugdíjasokról van szó, hanem egy szervezetről. A szervezetről, ami világszerte több mint nyolcmillió tagot számlál, aminek hívei kereszténynek vallják magukat /nem csak vallják, de tesznek is érte valamit, hiszen az egész életük ebben a krisztusi önátadásban telik, legalábbis több igyekezet van bennük, mint azon templomlátogatókban, akiknek a templomi padon ücsörgése egyben a krisztusi önátadás maximumát is jelenti/, a békességet hirdetik és elhatárolódnak a háborúktól. /Ennek a fontosságát azért nem ártana felfognia annak a világnak, amelynek a békés időszakai olyan ritkák voltak a történelemben, mint az a bizonyos fehér holló!/ A szervezetről, aminek követői nem hisznek a szentháromságban /a próféták és az apostolok sem hittek benne, mivelhogy egyetlen halhatatlan isteni természetű Lényt ismertek, nem pedig aki halandóként az életét áldozta az emberiségért/, nem ünneplik a karácsonyt /az apostolok sem ünnepelték!/, és még akkor is istentelen dolognak tartják a vérátömlesztést, ha életet lehetne vele menteni. /Megint nincs tisztában azzal, amiről beszél, mivelhogy létezik evilági élet és létezik az örök élet, amely utóbbit Jancsi és Juliska véradása nem tud pozitívan befolyásolni, de negatívan igen, mivel Isten törvényét a vérről nem ismeri, de nem is érdekli, hogy az hogyan szól!/

Elnézést, van egy perce gondolkodni Jehova Tanúiról? /Na itt van a laikus szakértelem sekélyes kifinomultsága, amely egy percben hozza meg véleményét arról, amiről csak akkor tudna szakértői véleményt mondani, ha nem kekszrágcsálás közben tenné egy instant tea felhörpintése mellett. Ilyen alapon pl. a szülész-nőgyógyász szakmáról is lehetne véleményt mondania bárkinek, aki meg tudja különböztetni a szülész-nőgyógyászt pl. a tetőfedőtől. Ugyanez itt is./

Vallásukat hitük szerint Jézus alapította (hiszen keresztények) /talán azt nem kéne bizonygatni, hogy a keresztény vallást/egyházat Krisztus alapította/, közösségük újkori szerveződése pedig Charles Taze Russell nevéhez köthető /Pál apostol nevéhez is köthető nem egy gyülekezet alapítása, de ettől még nem ő lett azon közösségeknek az egyszemélyes vezetője, mint pl. a római katolikusoknak az éppen szentatyának titulált római pápa, vagy a Hit Gyülekezetben Németh Sándor, aki a saját maga által alapított egyháznak a zsírján élősködő, démoni erőktől inspirált hivatásos hanyatt döntögetője! A hanyatt esés a Bibliában az isteni ítéletet szimbolizálja - vö. Ézsa 28:13; 1Sám 4:18; Zsolt 35:4. Az Isten szentsége arcra borulásra készteti az embert, nem hanyatt esésre. vö. 3Móz 9:24; 1Kir 18:39; Máté 26:39; 1Kor 14:25/. Russell modern reformátorként a Bibliát tanulmányozva úgy találta, hogy sok egyház eltért az eredeti tanoktól /ha így látta, jól látta, ez előre meg is lett jövendölve – lásd:

„Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, önmagukra hirtelen való veszedelmet hoznak.” (2Pét 2:1),

így kiadványokban hirdette megváltó ismereteit (ezek az első Őrtorony füzetek) /ezek nem az ő saját megváltó ismeretei voltak, hanem törekedett a Biblia megváltó ismereteit közvetíteni, az akkori megértéshez mérten/. Az amerikai mozgalom célul tűzte ki, hogy az első századbeli gyülekezetek életét élhessék – ahogyan élik ma is Jehova igaz Tanúi. /Ennél jobb célt el sem lehet képzelni!/ Ennek keretien belül…
  • Vallják, hogy a szentháromságnak nincs biblikus alapja, de hiszik, hogy Jézus 1914 óta királya Isten égi Királyságának. /A szent szellemnek nincsen szelleme, mint van az Atyának és a Fiúnak, és nem ül az Atya mellett az égi trónon, mint a Fiú. És nincs párbeszédben se az Atyával, se a Fiúval, mint ők ketten egymással – vö. Ján 12:28. Jézus a jeleket a világ végének idejéről összekapcsolta a nemzetek egymás ellen indított háborújával, ez az első világháború volt, 1914-ben. Vö. Mát 24:7; Jel 12:7-10/
  • Vallják, hogy az emberek megkülönböztetése nem helyes, de hiszik, hogy csak 144 000-en fognak égi életre feltámadni. /Az Isten sem személyválogató, mégis csak azok kedvesek Néki, akik őt félik és igazságot cselekszenek. Vö. Apcsel 10:34/
  • Vallják, hogy ha valaki meghal, mindenképp megszűnik létezni, de hiszik, hogy aki a feltámadás után Isten elvárásainak megfelelően él, visszakaphatja életét. /Amíg nem kapja vissza az életét, addig mindenképpen megszűnik létezni, tehát nincsen halhatatlan lelke, hanem visszatér a porba, ahonnét vétetett. Vö. 1Móz 3:19/
  • Vallják, hogy tisztelik az állami vezetést, mégsem vállalnak közösséget semmilyen politikai nézettel vagy vallási közösséggel. /Ebben Jézus mutatta a legkitűnőbb példát, még jó hogy őt követik, nem pedig a mindenkori jelennek élő politika rendszereket, vagy teológus-filozófusoktól hemzsegő egyházakat./
  • Vallják magukról, hogy „tanításaikat és vallásgyakorlataikat a Biblia nyers, magyarázatok nélküli szövegére alapozzák, nem döntik el előre, hogy mit akarnak látni benne” (Jason D. BeDuhn), de egy olyan bibliafordítást használnak legtöbbször, amitől a Magyar Bibliatársulat hivatalos közleményben elhatárolódott. /Attól nem határolódtak el, hogy Isten JHVH nevét kitöröljék a fordításaikból, úgy hogy megérik a pénzüket, majd az Isten megfizet nekik az elhatárolódásaik szerint. Vö. Mal 3:16/
Mindezek mellett, még mindig nem az ellentmondásokkal tarkított világnézetük /a világnézetüket a Bibliából vették, ha pedig valakinek az ellentmondásos, akkor ezzel a saját laikusságára üti rá a pecsétet/ ébreszt kétségeket /hogy laikusokban ki/mi milyen kétségeket ébreszt annak nincs jelentősége, ahányan vannak, annyiféle a kétségük/, hiszen a legtöbb vallásban találhatunk nehezen összefésülhető gondolatokat /hogy a laikusok miben mit találnak, amit nehezen tudnak összefésülni, ez eleve a laikusságukból adódik/, hanem térítési munkájuk és nevelési módszereik a problémásak. /Attól függ, honnan nézzük. A világi nevelési módszerek meg annyira problémamentesek, hogy az Isten el fogja törölni azokat! Vagy a tükör hitvány, vagy aki abba néz bele. És aki belenéz a Biblia tükrébe, és nem látja meg benne a saját, önerőből kimunkált bűnös hitványságát, az össze fog töretni – ha nem tesz ellene! Vö. Jakab 1:22-25/

Hitük tanítása szerint ugyanis az „utolsó napokban” élünk, vagyis a mostani világ vége közel, így az ige hirdetése sürgős és fontos feladat. /Pontosan! Vö. Mát 24:14/ Ebből adódik, hogy szervezetük jelenleg 119 485 gyülekezetben, 8 340 982 lelket számlálva, 240 országban és egyéb területi egységen neveli hitükre a gyermekeket és fiatalokat, valamint igyekszik megtéríteni mindenkit, aki nem velük ért egyet. /Ez volt az apostoli célkitűzés is az I. században./

Ennek következményei pedig sokkal inkább szóra és bírálatra érdemesek /ahhoz érteni kellene a témához, hogy ezt valaki a Biblia fényében megítélhesse. Emberi szempont szerint meg megítélni, az egyenlő az önző emberi szempont szerinti megítéléssel, abból aztán meg fergetegesen sok van, mint fűszál a réten/ mintsem a bibliaértelmezésük /azt nyilván nem firtatja, mivel annyit konyít hozzá, mint cukrász a konnektorhoz/. Hogy miért is lehet olykor igen kártékony nevelési módszerük és térítési munkájuk? /Attól függ, a kártékonyságot mihez méri? Az Istennek is meg van a maga mércéje, hogy a kártékonyságot mihez méri! És mi van akkor, ha a cikkíró mércéje a kártékony az Isten szemében, és nem azoké, akiket kritizál?! Vö. Jak 3:13-18/

Leginkább a keresztény értékek köntösébe bújtatott, személyes pszichés fejlődést gátló, elnyomó nézetek jóhiszemű terjesztése miatt. /Itt aztán van a csomagban hideg-meleg-langyos kritika profi amatőrizmussal fűszerezve, de Krisztust is szidták korának zsidó vallásvezetői, akiknek a józan tárgyilagossága és istenfélelme addig sem ért fel, hogy meg tudják különböztetni a kijáratot a bejárattól./

Jehova Tanúi elméletileg keresztény gyülekezetek, amik keresztény értékekkel operálva, keresztény nézeteket közvetítenek /keresztény értékek közvetítéséhez nincs szükség keresztény értékekkel való operálásra, önmagának mond ellent a szöveg megfogalmazója/. A gyülekezetük gyermekei és fiataljai számára tartott hirdetőmunkákban azonban helyenként azt láthatjuk /a helyenként való meglátás feltételezi a pontos látásmódot, de a cikkíró látásmódja nem a Biblián alapszik, innentől kezdve nincsen jelentősége a látásmódjának/, hogy a legszelídebb keresztény tanításokat /nincsenek szelíd és/vagy vad tanítások a Bibliában, egységes tanítás van/ kifordítva formálják a fiatalok gondolatait, hogy a félelem és bűntudat eszközével /teljesen szubjektív látásmódból fogalmazott kritika/ maguk és hitük mellett tartsák őket. /Inkább Isten mellett!/

Ebben a kisgyerekeknek szóló videóban például láthatjuk, hogyan sulykolják egy óvodásba, hogy a Mindenható miatta „nagyon szomorú”, /bizony volt eset, hogy az Isten szomorú volt az ember gonoszságai miatt, pl. 1Móz 6:6; Zsolt 78:40/ és hogy „Jehova Isten nagyon szeret, amikor engedelmeskedsz neki”. Mi sem tehetne jobbat egy négyéves pszichés fejlődésének, mint tudni, hogy az Ő viselkedésétől függ a Mindenség Urának kedve /akik Istent megszomorították, nyilván nem tanulták meg gyerekkorukban, hogy a tetteik következményeképpen az Istent megszomoríthatják, azért is tették meg! Vö. Eféz 4:30/, vagy hogy még a szeretet forrása is csak érdem alapján oszt szeretetéből /Isten a bűnösöket is megkínálja a szeretetével, de ha erre nem jól reagálnak, Neki ellene állnak, azokat megismertetni fogja a haragjával! vö. Róma 5:8; 2:3-8/.

Gyermeknevelési elveiket azok az egykori tagok is jócskán bírálják /mitől lenne hiteles az a forrás, amelynek célja nem a Krisztus munkájának a végzése, hanem a szünet nélkül való önigazolás és vádolás?! Vö. Apcsel 1:8; Mát 24:48-51/, akiket az egyház tanításait követő szülők neveltek. „A Jehova Tanúi gyerekek gyakran szenvednek pszichés stressztől, depressziótól és kisebbrendűségi komplexusos személyiségtől amiatt, ahogyan nevelték őket” – olvasható az ex-jw.com oldalon. /Az idézett oldal >felhasználása< eleve eldönti, hogy a cikkíró milyen kritikával azonosul, különben idézhetett volna más oldalról is, de neki ez tetszett. Jézusnak is voltak vádlói, pedig őbenne bűn nem találtatott. Vö. Luk 23:2; Ján 7:47; 1Pét 2:22/ Számos kutatás bizonyította a múlt század közepe óta, hogy Jehova Tanúi közt arányosan magasabb a pszichés betegségek előfordulása, mint más felekezetek tagjai között (a témában készült kutatások olvashatóak bővebben ittitt és itt is) /Pszichés betegségük azoknak van, akik föladják a hitüket és elfordulnak Istentől és az örök élet reménységétől, de hát ezt maguknak okozzák, és nem a Jehova tanúi okozzák nekik! Vö. Zsid 10:26-31/.

Különösen érdekes bírálatot ad a témában Dr. Jerry Bergman pszichológus, egykori Jehova Tanúja. /Érdekes lehet, de attól az még nem biztos, hogy tárgyilagos/. Bergman megtapasztalhatta a szervezet tanításának hatását az emberi oldalon hívő tagként és szakmabeli pszichológusként egyaránt, ugyanis hittársai lelki ápolását is vállalta. Tapasztalatait jól összegzi a bírálat, amivel Jehova Tanúinak szervezetét illette: „az emberiség XXI. századi tragédiája”. /Ha ezzel tisztában volt, miért lett Jehova tanúja? Ha meg nem volt tisztában, és úgy lett Jehova tanúja, mi a garancia arra, hogy utólag hiteles a kritikája? Az nem tragédia számára, hogy milliók bálványozzák Máriát, vagy vallják, hogy a halhatatlan Isten meghalt és feltámadott? Meg hogy Isten Ádámot majomszerű lényből formálta, meg még száz és ezer tévtanítás? Csak a Jehova tanúi tragédia, de a többiek tévelygése az szóra sem érdemes? Aztán ne hogy ő legyen a tragédia tárgya, amikor Isten a saját, emberi és szakmabeli tárgyilagosságának a fonáksága miatt netán megítéli!/

Mindemellett fontos látni, hogy gyermeknevelésüket mélyen áthatja a jóhiszeműség, az illem és szabálykövetés igénye. /Az isteni szabálykövetés igénye, mert nem mindegy, hogy az milyen!/ Meggyőződésem, hogy a szülők, akik ilyen videókat nézetnek gyermekeikkel őszintén szeretik utódaikat, és gyermekeik számára a legjobbat akarva terelik őket Jehova Tanúihoz. /Ez a dicséret ellentétben van az eddigi szapulásokkal, tehát saját magának mond ellent./

Meggyőződésem /nincs meggyőződve semmiről, csak felületes véleményt mond, ez az eddigiekből világosan kiderül/, hogy a híveik nagy része jó ember, aki valóban törekszik a világot is jobb hellyé tenni. /Az előbb még ezt hozta: „az emberiség XXI. századi tragédiája”. Most akkor el kellene dönteni, hogy piros vagy kék az ég?/. Szeretnék, hogy a szeretet legyen mindenek felett; szeretnék, ha valóban mindenki olyan életre jutna, amilyet nekik ígérnek. Szeretnék, ha szeretnénk őket, Istenüket és egymást is. Összetartanak, segítik egymást, példamutató erejű közösségeket építenek (amiknek „felhígulását”szigorúan ellenőrzik). /Most melyik felekezetről beszél? Egyszer szapul, máskor ajnároz, ez a laikusság jellemző tulajdonsága, hogy érzelmileg olyan képlékeny, mint a sós margarin a kakaós kalácson./

Meggyőződésem /egy perces meggyőződés/, hogy jó dolgok alapján indulnak el, csak tanításaik értéke hatalmas csorbát szenved valahol /talán itt: „példamutató erejű közösségeket építenek”/ egy kanyarban a szeretetet és a szabálykövetést összekötő úton. /Nem inkább a cikkíró kritikája szenved csorbát az isteni és az emberi mérték szétválasztó képessége hiányosságának ide-oda dülöngélő kanyarjában?!/

Toleranciát, szeretetet és erőszakmentes életet hirdetnek, amit átvéve igyekezhetünk elfogadóak, szeretetteljesek és türelmesek lenni velük is anélkül, hogy józan gondolkodásunkat /na, itt bukik el minden emberi az istenivel szemben, hogy a „józan gondolkodást” többre tartja az Isten kinyilatkoztatásánál, hogy maga döntse el, hogy mi neki a jó és mi neki a rossz. Minden emberi gonoszság, gyűlölet, háború és kizsákmányolás az ember „józan gondolkodásának” a következménye, hiszen ahány ember létezik, annyiféleképpen értelmezik a „józan gondolkodást”, Ami pl. az Észak-koreai rakétaembernek „józan gondolkodás”, az a világ legtöbb országa vezetőjének és népének nem az, úgy hogy a „józan gondolkodás” hangsúlyozásával el lehet menni a sóhivatalba. Az esti TV Híradókban is hemzsegnek a „józan gondolkodást” a maguk módján kivitelező öntörvényű másokon átgázolók!

Az Isten gondolkodása és kinyilatkoztatása az örök mérce! Aki nem ezt hangsúlyozza, az dilettáns a javából, csak még idáig a „józan gondolkodása” nem jutott el/ félretéve elfogadnánk hitnézeteiket vagy nevelési tanácsaikat. /Ez a különbség, hogy a Jehova tanúi a hitnézeteiket és nevelési tanácsaikat Istentől veszik, a Biblia alapján, a világi emberek meg mennek a saját eszük után és aszerint is ítélnek. A cikkíró cikke pontosan ezt tükrözi vissza, az emberi bölcsességet, amiről ezt mondja az Isten igéje:

„ Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” (1Kor 1:20-21)



2017. szeptember 2., szombat

Ki teremtette Istent?


Hogy Istent ki teremtette? Egy helyen írja a Biblia, hogy mivel Isten nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött - tehát Nála nincs nagyobb /vö. Zsidók 6:13/. Ezt Jézus is megerősítette, - az én Atyám mindeneknél nagyobb - /vö. János 10:29/, tehát Jehova felett nincs senki , aki teremthette volna.

Kicsoda igazgatta az Úr /JHVH/ lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa? Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára?” (Ézsaiás 43:13-14)

Mikor azt olvassuk, hogy "Öröktől fogva mindörökké te vagy Isten" (Zsoltárok 90:2), ez válasz a kérdésre, hogy senki nem teremtette, csak éppen ezt a választ nem értjük egy az egyben, de ennél kisebb válaszokat sem értünk az Isten időmércéjével kapcsolatban.

Ami nálunk ezer esztendő, Nála /Istennél, nem pedig Jézusnál!/ egy nap. /vö. Zsoltárok 90:4; 2Péter 3:8/ Nyilván itt van valami dimenziókülönbség a Teremtő és a teremtmények között, amit emberi ésszel nem tudunk áttörni, ráadásul jelenleg nincs egyetlen ihletett ember sem a földön, aki tudna segíteni a kérdés válaszának megtalálásában és teljes megértésében. Odáig viszont       /értelmünk szemeivel/ 'ellátunk' /vö. Efézus 1:18/, hogy az anyagi részecskék láthatóvá válása előtt léteznie kellett Istennek, ha elfogadjuk, hogy a látható a láthatatlanból állott elő, és hogy a fizikai lét súlya önmagában káoszt kell hogy eredményezzen /vö. 1Mózes 1:2/, nem pedig egy összetett rendszert.

Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.” (Zsidók 11:3)

Hiszen amikor egy alma leesik a földre, esés közben a mozgásán látjuk a tehetetlenségi erőt, amiben nincsen céltudatos plusz irányítottság. Ezt úgy lehet szemléltetni, ha pl. emberek sétálnak egy tölgyfa alatt hosszú sorban, és időnként leesik egy makk, ha véletlenül beleesik valaki nyakába, ott nincsen céltudatos plusz irányítottság. De ha az illető ezután újra beáll a sorba és megint csak az ő nyakába esik /senki máséba/, aztán ezt megismétli jó párszor és a dolog ugyanúgy lejátszódik minden egyes alkalommal, az már egy céltudatos irányítottságot feltételez, aminek nem értjük az okát, de mégis felfogjuk, hogy van.

Nos, ugyanezt a céltudatos irányítottságot látjuk mi az univerzum és a biológiai rendszerek összetettségében /minél bonyolultabb egy rendszer, annál több intelligenciát kell bevetni a létrejövése és működése érdekében!/, vagyis nem tulajdonítjuk ezt a folyamatot a véletlennek, mint a kifejezetten ateisták, akik /világnézeti elkötelezettségük folytán/ a véletlenen kívül igazán mást nem igen akarnak látni, hiszen a természeti törvényszerűségeket is végeredményben az anyag /egyébként nem létező/ önképző tulajdonságaira vezetik vissza /a gyurma soha nem mászik magától az ablakkeretbe!/.

Ez eleve nem logikus emberileg, hogy "ahogy esik, úgy puffan"-féle mechanikával indokoljunk meg egy láthatóan összetett rendezettséget felmutató történelmi folyamatot. Tehát a megoldásnak, pontosabban a válaszadás hiánya okának a szellemi és az anyagi dimenzió létkülönbözőségében kell megbújnia, hogy mi nem látunk át a szellemvilág függönyén, ami elválasztja azt az anyagi világtól.

Ezért sem jön át a szellemi őslét kérdésére kapott válasz, mert az a szellemvilág nyelvén van megfogalmazva. Annyit azért értünk belőle, hogy irányítottnak kell lennie annak a mozgásnak, ami nem lehet a véletlen eredménye, és ha hússzor esik ugyanannak az embernek a nyakába a tölgyfa makk húsz perc alatt, akkor nem vetemedünk olyan ostoba megnyilvánulásra, hogy ezt a véletlennek /és valamiféle természeti szükségszerűségnek/ tulajdonítsuk. Feltéve ha nem direkt vagyunk fafejűek, mint az ateisták!

>A tárgyilagos tudomány nem lehet szükségszerűen ateista, miként a pártatlan hőmérő is mér hideget-meleget egyaránt.<

Ráadásul mivel a rendszer céltudatos működése meg van erősítve a bibliai kinyilatkoztatás céltudatosan kifejtett és aszerint bekövetkező, évszázadokat átívelő prófétai üzeneteivel, és a történelmi kinyilatkoztatás egyéb előre meghatározott eseményeivel, ebből tudjuk, hogy megtaláltuk a mi létkérdésünkre a választ, aminek viszont bizonyos szellemi vetületeit nem értjük. Azonban az új világban, amikor a természetfeletti eseményekbe naponként fogunk botlani, közelebb fogunk kerülni a válaszhoz, hogy az isteni eredet dimenzióját felfogjuk. Tehát elnapoltuk a kérdésre adott választ a fentebb kifejtett kiegészítésekkel.

Nagy az Úr /JHVH/ és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan... Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai! Mert ki ismerte az Úr /JHVH/ gondolatát? Vagy ki volt az ő tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy vissza kellene fizetnie? Mert minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké. Ámen.” (Zsoltárok 145:3; Róma 11:33-36, Káldi Neovulgáta fordítás)