motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2016. február 22., hétfő

A kereszténység legnagyobb tévtanítása

Isten Fia



emberként halandó de Istenként halhatatlan


Abszolút halhatatlannak csak Istent tekinthetjük, mivel Isten önmagában hordozza az élet forrását. Azért mondható abszolút halhatatlannak, mert az élete önmagában van, amit nem mástól kapott, ezért az élete nem függ senkitől sem. (Vö. János 5:26) Isten nem halhat meg ! – halhatatlan természeténél fogva (Vö. Zsolt 90:2; 1Tim 1:17) Isten maga mondja, hogy örökké él. (vö. 5Mózes 32:40; Jeremiás 10:10; Dániel 4:34; 12:4; Jelenések 4:9; 10:6) - A halál és a halhatatlanság két olyan ellen-pólus, amely teljes mértékben kizárja egymást. Krisztus viszont három napig halott volt. (Vö. Máté 12:40; 16:21)

A katolikus lexikon elismeri:

halhatatlanság: az élet elveszíthetetlen birtoklása. - Abszolút értelemben csak Istenben van meg.” /itt/

Ezt azt jelenti, hogy nem is halhat meg! Egyesek mintha nem is értenék, vagy vennék figyelembe, ezzel pontosan ellenkezőleg nyilatkoznak:

Szent János apostol az evangéliumában felvette a küzdelmet kora földhözragadt elgondolásával, mely szerint Jézus Krisztus istenségében nem szenvedhetett és nem halhatott meg, mert az Isten nem szenvedhet és nem halhat meg. Valójában Isten a világban a feltámadott Jézusban jelent meg. A húsvéti történetben az igazi Isten képe tárult fel előttünk, ami azt jelenti, hogy JÉZUS KRISZTUSBAN AZ ÉRTÜNK EMBERRÉ LETT ISTEN SZENVEDETT ÉS HALT MEG a mi üdvösségünkért, akit az Atya feltámasztott a halálból, hogy új életünk legyen.” /Kozma Imre: Kereszténység Húsvét után - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke – kiemelés tőlem - /itt//

Azt mondja, földhözragadt gondolkodás, mely szerint Isten nem halhat meg, sőt Isten emberré lett és meghalt. Nem inkább az a földhözragadt gondolkodás, hogy a halhatatlan mégis meghalt?! Akkor vagy a bibliai kinyilatkoztatás nem veszi komolyan a halhatatlanság fogalmát, vagy a kereszténység filozófusai nem veszik komolyan, amit Isten, ill. Istenről a bibliai kinyilatkoztatás kijelent.

a legnagyobb mélységet, a legrettentőbbet, a legfélelmetesebbet nem élte át soha. Krisztus igen. „Mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem szolgai formát vett fel, … és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Filippi 2. Isten létére, HALHATATLAN LÉTÉRE HALANDÓVÁ LETT, és önként vállalta a legsötétebb rejtélyt, a legnagyobb iszonyatot, a halált. /Halandó és halhatatlan - Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar – kiemelés tőlem - /itt//

Azt mondja, Isten halandóvá lett. De ki mondja ezt? A bibliai kinyilatkoztatás, vagy a református filozófia? Nyilván ez utóbbi. És ezt azért mondja, mert Jézust Istennel azonosítja, amiből azt a következtetést vonja le, hogy Isten képes volt halandóvá válni Jézus emberi formájában. Ezzel tudatosan és szánt szándékkal elutasítja az Isten halhatatlanságáról szóló bibliai kinyilatkoztatást. Sőt, magának Istennek mond ellent, Aki kijelentette:

Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!”. (5Mózes 32:40)

Ha ennek ellenére Isten mégis meghalt, akkor Isten nem mondott igazat. A református álláspont szerint Isten hazudott, amikor magáról úgy nyilatkozott, hogy örökké él, közben meg kiüresítette magát, és a Fiú képében lejött a földre emberként meghalni. És mivel csak egy Isten van, amíg Jézus a földön volt, az égben egyáltalán nem volt Isten. A mennyország Isten nélkül maradt. Hiszen a szent szellem is galamb képében rászállt Krisztusra. (vö. Máté 3:16) Krisztus pedig magához imádkozott (vö. Lukács 6:12). Máshoz nem imádkozhatott, mivel csak egy Isten van, az pedig éppen a földön volt. /Állítólag/

Jézus tehát mint Isten, önmagában hordozza az élet forrását, ezért ISTENKÉNT HALHATATLAN, de a Golgotán mint Isten letette az emberi természetében hordozott életet, és az Atyától kapott jelzés idején újra visszavette azt." /A megváltás diadalmas hajnala – kiemelés tőlem -  /itt//

Felmerül a kérdés, ha Isten halhatatlan, akkor hogyan tudja letenni emberi természetben hordozott életét? Ha Isten halhatatlan, akkor bármilyen természetben hordozott életének halhatatlannak kell lennie, különben a halhatatlansága nem abszolút halhatatlanság, hanem a körülményektől függő. Vajon Isten az Ő örökké fennálló életét a körülményektől tette függővé? Semmiféle ilyen kijelentés nincs a Bibliában, sőt, még az állatok esetében is igaz a kijelentés: „Elváltoztathatja-é a párducz az ő foltosságát?” (Jeremiás 13:23) Ha nem, akkor Isten halhatatlansága miért változna át halandósággá, csak mert az egyházi filozófiának erre van szüksége ahhoz, hogy a saját gyártmányú dogmájához alátámasztást keressen? Akkor az egyháznak fontosabb a saját dogmája, mint az Isten kinyilatkoztatása, amely szerint Ő abszolút halhatatlan!

Az abszolút halhatatlanság „az élet elveszíthetetlen birtoklása.” - ahogy a katolikus lexikon egyszer már megállapította. Ha elveszíthetetlen, akkor azt nem lehet letenni semmilyen formában, mert ha mégis leteszi, akkor nem elveszíthetetlen! Vagy a saját kijelentésünkkel sem vagyunk tisztában, vagy játsszuk a hülyét, mint akinek köd szállt az agyára?

Ha Istennek a halhatatlansága elveszíthetetlen, akkor az nem jelent mást, mint hogy soha nem is veszítette el! Miért, talán a Biblia nem ezt tanítja? De ezt tanítja. Akkor mire fel ennek az isteni kijelentésnek a kiforgatása? Talán nem féljük az Istent, és szembe megyünk a kinyilatkoztatásaival?

Másrészt, Krisztus isteni természetére azért volt szükség, hogy a mély szakadékot, ami bennünket a szent Istentől elválaszt – amit mi, soha nem tudnánk leküzdeni –, földre érkezésével, Istenként áthidalja. Ugyanakkor, ha Jézus, mint bűntelen Isten-ember el akarta szenvedni mások büntetését, azaz elviselni ennek az ítéletnek felmérhetetlen terhét, akkor azt csak isteni természetével tudta megtenni. Fontos azonban azt hangsúlyozni, hogy Krisztus isteni természete a kereszten nem szenvedett, hiszen az isteni természet nem képes szenvedni, ugyanígy ISTENI TERMÉSZETE NEM IS HALT MEG, MERT AZ ISTEN HALHATATLAN. Téves tehát az, a némelyek által képviselt nézet, hogy a kereszten meghalt az Isten! (lásd a tévedés bizonyítására: 1Pt 4,1; 2. Helvét Hitvallás XI. fejezet)” /Református Bibliaszövetség – Hol van Krisztus az emberben? – kiemelés tőlem - /itt//

Most visszakanyarodnak ahhoz a tételhez, hogy Isten természete kizárja, hogy ő meghaljon, mivel halhatatlan. Ezt eddig is tudtuk. Tehát Isten nem halt meg a kereszten! Aki tehát meghalt, az nem lehetett az Isten, mert az Isten halhatatlan. Ahogy Zsoltárok 90:2 mondja: „öröktől fogva mindörökké te vagy Isten.” Ha öröktől fogva mindörökké, akkor nincsen felfüggesztés, sem három évre, sem három hónapra, sem három hétre, sem három napra, sem három percre, sem három másodpercre. Semennyire. Nincsen benne szünet! Az angyalok akkor is látták az Isten arcát a mennyben, amikor Jézus halott volt. Nem azért volt halott, mert a halhatatlanságát letette, hanem mert nem volt halhatatlan. A halhatatlanságot nem lehet letenni, mivel az abszolút!

Nem megértettük már korábban: Az abszolút halhatatlanság „az élet elveszíthetetlen birtoklása.”?! Krisztus nem veszíthette el a halhatatlanságát, mivel nem is rendelkezett vele soha, mivelhogy azt nem lehet elveszíteni semmilyen formában!

Most azt tárgyaljuk, hogy mit jelent a halhatatlanság. Úgy látszik, kétezer év nem volt elegendő a kereszténység egyházainak, hogy megértsék: az abszolút halhatatlanság nem változhat át halandósággá, mert az már nem halhatatlanság. Ha tehát Jézus képes volt meghalni, akkor nem lemondott a halhatatlanságról, hanem soha nem is rendelkezett vele.

Az abszolút halhatatlanságról nem lehet lemondani. De a sima halhatatlanságról sem. Ha a párduc foltos, akkor az foltos. Nem lesz belőle csíkos, kockás, stb. Olyan csak a mesében van, hogy az óriás egérré változott, mert a Csizmás kandúr megpendítette azt a gondolatot, hogy ő nem képes rá. Mire az óriás egérré változott...

A kereszténység meg azt a gondolatot pendítette meg, hogy az Isten emberré változott. Isten emberré lett, hogy meg tudjon halni. Hogy a magáról kijelentett halhatatlanságát halandósággá változtassa. Ha Isten erre képes, akkor mi a garancia arra, hogy a megígért örök életnek éppen nem az ellenkezője igaz? (vö. Titusz 1:2) Akkor bárminek, ami ki van jelentve, nem az ellenkezője igaz? Akkor nincs rá semmilyen garancia.

Vagy van rá garancia, csak ez a garancia útjában áll az egyházi filozófusok által gyúrt dogmának, amelyben minden kijelentés lehet annak ellenkezője is. Tehát a halhatatlan Isten lehet éppenséggel halandó is, ha önként lemond a halhatatlanságáról. Ez olyan, mint azt mondani: - úgy döntöttem, hogy döntés nélkül maradok. Azonban ha döntött, nem maradt döntés nélkül. Ha viszont nem döntött, akkor döntés nélkül maradt.

Ahhoz nagyon rafinált filozófusnak kell lenni, hogy valaki úgy döntsön, hogy döntés nélkül marad, és ezt még hihetően elő is tudja adni. Meg hogy a halhatatlan Isten magát halandó helyzetbe hozta. Nem sokkal inkább saját magát hozta lehetetlen helyzetbe /a filozófus/, hogy ennyire nyilvánvalóvá tette a saját hiteltelenségét?!

Igaz, hogy ő ISTENKÉNT VALÓBAN „HALHATATLAN”, DE EMBERKÉNT „HALANDÓ” volt, aki meg is borzadt a kínos halál gondolatától: „remegni kezdett és gyötrődni” (Mk 14,32). De „engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) az Atyának.  /Nagyhalász Görög Katolikus Egyházközség – kiemelés tőlem - http://nagyhalasz.emecclesia.hu/index.php?pageid=1281/

Az igaz, hogy a párduc párducként foltos, de már zebraként csíkos. Igaz-e? Igaz hát! Na, ugyanígy van Istennél is. Bűnnel megkísérthetetlen, de Jézusban megkísérthető. (vö. Jakab 1:13; Zsidók 4:15) Szellemként halhatatlan, de emberként halandó. Az, hogy akkor is szellem volt az Isten (vö. János 4:24), amikor az ember Jézus halandó volt, mivel hogy nem függesztette fel sem a szellemi mivoltát, sem a bűnnel való megkísérthetőségét, sem a halhatatlanságát, az nem érdekes? A filozófiának nem érdekes, mert nem az érdeke!

A filozófiának az az érdeke, hogy kimutassa, hogyan vált halandóvá a halhatatlan. Hogyan vált csíkossá a foltos. Hogyan vált megkísérthetővé a megkísérthetetlen. Hogyan vált emberré az Isten. Hogyan vált hiteltelenné a hiteles. Ami az egyházat illeti, az előre megjövendölt hitehagyás útján!  (vö. Apcsel 20:29-30) De ami az Istent illeti, Ő sosem vált hiteltelenné. Megmaradt Istennek, szellemnek, halhatatlannak.

Hasonlítsuk össze: A halhatatlan Isten = „az igazmondó Isten” (Titus 1:2, katolikus fordítás.) halandóvá lett = hazuggá lett. Képes a halhatatlan Isten halandóvá lenni, Képes, egy más formában. Képes az igazmondó Isten hazuggá lenni? Képes, egy más formában. A halhatatlannak mi az ellentéte? A halandó! Az igazmondónak mi az ellentéte? A hazug. Ha a halhatatlanságát leteszi – egy más formában, akkor az igazmondására ez miért nem vonatkozhat?

Talán az egyház mondja meg, hogy az önkiüresítés minek a letevésével jár együtt? A filozófus fogja szelektálni a saját tetszése szerint, hogy Isten miről mondott le az önkiüresítésével? Nehogy már! Ha lemondott a halhatatlanságáról, akkor az igazmondásáról ugyanígy. Egy azon kategória mindkettő.

Isten tehát egy másik formát öltött. Teljesen és valóságosan. Ez viszont azt jelenti, hogy más formában maga is hazuggá lehetett. Halhatatlan Istenként nem lehetne az. Ezért kell más formát öltenie. Jézus ugyanígy:

Jézus tehát emberré lett. Teljesen és valóságosan. Ezt jelenti, hogy egy időre kisebbé lett az angyaloknál. Ez viszont azt jelenti, hogy emberként maga is halandó volt. ISTENKÉNT NEM LEHETNE AZ, ezért kell emberré lennie. Ahogy mi testnek és vérnek vagyunk részesei – ezzel fejezi ki halandó voltunkat az Írás, neki is részesülnie kellett ebből – testté és vérré lennie. Hogy azután összetörjön a teste és kifolyjon a vére a kereszten. Ezért kellett szenvednie. Ezért kellett megízlelnie a halált. Hogy olyan legyen, mint közülünk egy, és mi átérezzük, mekkora kiváltság és ajándék, hogy Jézus, aki magasan fölötte volt az angyaloknak egy időre kisebbé lett náluk. Egészen addig, amíg meg nem halt, amíg át nem ment előbb a halálfélelmen, majd azután a halálon.” /Az ember Jézus szabadításának titka – Gyáli református gyülekezet – kiemelés tőlem - http://www.gyaliref.hu/index. php/istentiszteletek/61-zsid/296-az-ember-jezus-szabaditasanak-titka/

Titkot mondunk: A halhatatlan Istennek két természete van, ami azt jelenti, hogy Istenként abszolút halhatatlan, más formában halandó. Istenként igazmondó, más formában hazug. Amikor kiüresíti magát, akkor a hazug. Ja, hogy nem tud hazug lenni, mivel igazmondó?! Nem tudja magát kiüresíteni sem, mert öröktől fogva mindörökké létező, halhatatlan szellem. Akkor sántít a más formában, Jézusban megjelenő Isten is, aki halandóvá tudott lenni halhatatlan létére? Sántít bizony!

Képes lenne Jézus újra emberré lenni és meghalni, amikor ki van jelentve, hogy többé meg nem hal?! Ha az van kijelentve, hogy többé meg nem hal (vö. Róma 6:9), akkor semmilyen formában nem tudna újra meghalni, mivelhogy a többé meg nem halás az azonos a halhatatlansággal!

De ugyanez a halhatatlanság volt kijelentve Jézus halála előtt Istenről, úgyhogy Isten semmilyen formában nem tudott meghalni, mert a halhatatlanság ugyanazt jelenti Isten esetében, mint Jézus esetében.

Aki halhatatlan, az nem tudja magát kiüresítéssel halandóvá tenni, mert akkor Jézus is újra meg tudna halni, holott az van kijelentve róla, hogy többé meg nem hal!

A dogma szerint Isten halhatatlan is, meg nem is, mivelhogy két személyben létezik. Az egyik halandó, a másik halhatatlan. Amikor kiüresíti magát, akkor más személyben létezik, abban halandó, kiüresítetlen állapotában nem.

De ugyanarról az Istenről beszélünk mindkét személy esetében? Ugyanarról! Tud az Isten egyik személyében „igazmondó Isten” lenni, a másikban személyében meg hazug? Nem tud. Ha igazmondó az egyik személyében, a másikban is annak kell lennie! Ha halhatatlan az egyik személyében, a másikban is annak kell lennie! Mert Istennek egyik személye sem lehet ellentétben a másik személyével. Ha ellentétben van, akkor nem ugyanarról az Istenről beszélünk.

Ha Jézus meg tudott halni, akkor nem ugyanarról az Istenről beszélünk, mert ugyanannak az Istennek az egyik személye nem lehet halandó, a másik meg halhatatlan, mint ahogy az egyik személye ha igazmondó, a másiknak is annak kell lennie. Mert ha hazug az egyik, hazug a másik is, és fordítva. És ha halandó az egyik, halandó a másik is, és fordítva.

Nem lehet Isten egyik természete ellentétes a másikkal, nem lehet egyszerre igazmondó s egyszersmind hazug is! Ha mindkét tulajdonság igaz, akkor nem lehet ugyanannak az Istennek két különböző természetű személyéről beszélni. Hanem akkor az egymással ellentétes természetűek szükségszerűen más és más személyhez tartoznak.

Az egyik igazmondó és halhatatlan természetű személy, a másik halandó és hazug /hazugságra képes/ természetű személy. Az Isten nem tud magából egy, a saját természetével ellentétes személyt létrehozni, halhatatlanból halandót, igazmondóból hazugot. Ha mégis képes más természetet felmutató személy lenni /a létrehozott/, akkor az nem önmagának /a Létrehozónak/ a másolata, hanem egy más személy, amely más természetre képes.

A halandó /létrehozott/ tehát nem a halhatatlannak /Létrehozónak/ a szó szerinti másolata /Isten az Istenből/, hanem egy szabad akarattal felruházott személy, akinek a természete a szabad akaratának a tükörképe. Akinek a természete annak ellenkezőjét is megengedi /így bukott el pl. Sátán/, amivel a Létrehozója természetszerűleg, abszolút mértékben és változatlan formában rendelkezik. Mivelhogy Isten meg nem változik. (vö. Malakiás 3:6)

Ha a halhatatlan más formában halandóvá lett volna, akkor megváltozott volna, de ilyen alapon az igazmondó mivolta is más formában hazuggá lehetne, és megváltozott volna. És mivel a változás létezik, a halandóvá válás bekövetkezett /Jézusban/, nem beszélhetünk ugyanannak az Istennek egy más természetű személyéről, hanem egy különálló, szabad akarattól inspirált személyről, aki önállóan dönthet arról, hogy mit tesz. Jézus úgy döntött, hogy hűséges lesz mindhalálig! (vö. Filippi 2:8)

Isten tehát nem magát teremtette meg Jézusban, Jézusban nem maga az Isten jött le emberi alakban, hanem egy önálló és szabad akarattal rendelkező lény, aki nem teremtetett abszolút léttel, mivel az abszolút lét nem csak a születést zárja ki, hanem a halandóságot is! Mivel Jézus testi halála és szellemi testben történő feltámadása után abszolút létet kapott, pontosan a halála mutatja, hogy előtte nem rendelkezhetett abszolút léttel, nem lehetett a halhatatlanságot abszolút magában hordozó Isten. A halandóságának a lehetősége ezt eleve kizárja!

Olyan tehát nincsen, hogy egyszerre halhatatlan is meg halandó is, igazmondó és egyszerre hazug is. A filozófia ugyan ezt állítja, de ahogy nem lehet egyetlen személyben két különböző természet, ugyanígy nem lehet egy Istenben két különböző természetű személy sem. /Halandó és egyszerre halhatatlan, igazmondó, és egyszerre hazug./

Hisszük, hogy az, aki maga az Isten Fia, az Isten Igéje, öröktől fogva született az Atyától, hogy vele egylényegű, hogy egyképpen mindenható, hogy istensége szerint mindenben egyenlő az Atyával, az időben pedig a Szentlélek erejéből és a mindenkor Szűz Máriából értelmes lélekkel született. Két születése van, az egyik örök születése az Atyától, a másik időbeli születése anyjától. Hisszük, hogy valóságos Isten és valóságos ember, hogy mindkét természete tökéletes, és a sajátja, hogy Istennek egy és egyetlen, nem örökbefogadott és nem elképzelt Fia, hogy két természetből van, ill. két természete van, isteni és emberi, amelyet egyetlen személyben birtokol, hogy ISTENSÉGE SZERINT SZENVEDHETETLEN ÉS HALHATATLAN, de embersége szerint értünk és a mi üdvösségünkért valóságos testi szenvedéssel szenvedett, meghalt és eltemették, és leszállt az alvilágba, de a harmadik napon valóságos testében támadt fel a halottak közül, föltámadása után a negyvenedik napon azzal a testével, melyben feltámadt, és lelkével fölment a mennybe, és az Atya jobbján ül. Onnan fog eljönni, hogy megítélje az élőket és holtakat, és mindenkinek megfizessen tettei szerint, akár jót cselekedett, akár rosszat. „ /Boldog X. Gergely / II. Lyoni Zsinat: Mihály császár levele Gergely pápának; Hitvallás (Kr. u. 1274) (DH 852) – kiemelés tőlem -/

Eleve lehetetlen, hogy Isten valami olyasmivé váljon, ami az ő abszolút mivoltával ellentétes. Ha Úr, nem válik szolgává, ha szellem, nem válik, testté, ha halhatatlan, nem hal meg, és ha igazmondó, akkor nem hazudik. Olyan különösen nem létezhet, hogy egyszerre legyen mindkettő, ez is meg az is, hogy Önmagában azt választhassa, ami Önmagával nem egyezik meg.

Ugyanígy az sem létezhet, hogy Isten Fia egyszerre legyen Isten is /a Reá jellemző abszolút kritériumokkal/, meg ember is, amelynek ugyancsak reá jellemző kritériumai vannak. Viszont lehetett isteni tulajdonságokkal felruházott olyan mértékben, amely mértéket az Abszolút Létező határozott meg a számára. Ezért bírt Jézus egyszerre isteni és emberi jellemzőkkel is, pl. fel volt hatalmazva isteni csodák tevésére (vö. Apcsel 10:38), de /Istennel ellentétben/ mint ember el is tudott fáradni (vö. Ézsaiás 40:28; Ján 4:7), és bizonyos dolgokat, amelyeket az Isten a maga hatalmába helyezett, nem tudott megadni. (vö. Máté 20:23; Apcsel 1:7, stb.)

Ennélfogva amit a dogma mond, hogy a hiányosságai Istenhez képest az önkiüresítéséből származtak, nem fedik a valóságot, hanem ezek a hiányosságok az isteni képességek felruházottságának a mértékéből adódtak. Tehát nem azért volt kisebb (vö. János 14:28), és azért tudott kevesebbet Istennél (vö. Márk 13:32), mert magát Isten volta ellenére kiüresítette, hanem mert ő nem volt azonos Istennel /Aki abszolút nagyobb mindenkinél –  (vö. jános 10:29; Zsidók 6:13)/, Aki őt, mint egyszülöttjét (vö. János 1:14, 18; 3:16, 18; 1János 4:9) minden reá jellemző alaptulajdonsággal felruházta, Hozzá képest viszonylagos hatalommal felkente (vö. Máté 28:18). Miközben mindig is a feje volt és maradt, még a Fiú feltámadása után is! (vö. 1Kor 11:3) /Az isteni formában lévő egyenlőséget ne keverjük össze az Istennel való azonossággal! - Vö. Filippi 2:6/

Önmaga megüresítése státuszbeli változást jelentett és Isten helyzetéből szolgai helyzetbe került. E csere folytán azonban NEM FOSZTOTTA MEG MAGÁT ISTENSÉGÉTŐL és nem is adta fel azt. EMBERI ALAKJÁBAN MEGŐRIZTE ISTENSÉGÉNEK MINDEN EGYES JELLEMZŐJÉT, ám az Atya akaratán kívül soha nem nyilvánította ki az istenségét. Így hát, emberként töltött földi tartózkodása során továbbra is Isten volt.” /A MESSIÁS ISTENSÉGE - Dr Arnold G. Fruchtenbaum – kiemelés tőlem -/

Nem igaz amit mond, nem lehetett Isten, hiszen az Istenség jellemzőivel nem rendelkezett abszolút mértékben, mert ha azzal rendelkezett volna, akkor meg sem halhatott volna a halhatatlanságánál fogva, azt pedig nem teheti le egy pillanatra sem, mert akkor a saját abszolutizmusával kerülne ellentétbe, ami Őreá mindig és minden körülmények között jellemző.

Ennek alapján Isten nem tudja saját magát másban elhagyni, a saját halhatatlanságát Jézusban letenni. Hanem azért tudott Jézus meghalni, mert eleve nem volt halhatatlannak létrehozva/szülve. Az Isten elhagyása /hogy őt Isten elhagyta – lásd alább/, amely szabad utat adott számára a meghalásra, mutatja, hogy nem lehetett Ő az Isten, hanem, Aki számára ezt az utat szabaddá tette. /De nem saját magának!/

Tegnap este, amikor családi körben Bibliát olvastunk, és ez az ige hangzott el: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”, akkor legkisebb fiunk, Dávid megkérdezte: „Miért? Hát nem tudta, hogy el fogja hagyni? És egyébként is… miért hagyta el?” Milán, a két évvel idősebb, megszólalt: „HA ISTEN NEM HAGYTA VOLNA EL, NEM TUDOTT VOLNA MEGHALNI…” Ilyen gyermekien egyszerű Nagypéntek üzenete. S nem hagyhatjuk némán, hogy az emberek füle mellett elmenjen ez az evangélium! „ /Értünk vállalt néma szenvedés. – kiemelés tőlem - http://cinkota.lutheran.hu/archivum/a-feltamadott-krisztus-atalakitja-gyarlo-testunket../files/np_bo.doc./

Na most az, hogy valami élő, önálló élettel bíró akármi /enyészhetetlen szellem vagy lélek/ túlélte Jézus halálát, az is nonszensz, mivel annak a valaminek valamilyen közegben kellene léteznie, légüres térben szellemi test nélküli életerők léteznek ugyan, de azok önálló léttel nem bírnak.
Hogy Jézusban ilyen formában az életnek valamilyen láthatatlan megnyilvánulása megmaradt volna a halála után, az is nonszensz, különösen hogy ezt alvó állapotnak lehessen nevezni. A halál az nem alvás, még ha Jézus Lázár halálát /jelképesen/ alvásnak is mondta, az mögött tényleges halál volt. (vö. János 11:11-13)

A halál az életnek az ellentéte, amikor Ádámot Isten halálra ítélte, nem maradt utána semmilyen életmegnyilvánulás alvó formában, miután utolérte az Isten büntetése. Ugyanígy Jézusnál sem maradt semmi ilyesmi, még ha egyesek ezt is állítják:

Amikor Jézus meghalt, testi működései leálltak. A test halott volt. De mi történt a lelkével? LELKE NEM HALT MEG, HANEM ALUDT. Ellen White írja: „Jézus lelke testével együtt a sírban aludt és nem röppent fel a mennybe, hogy a testtől különvált életet folytasson, és letekintsen a gyászoló tanítványokra, akik testét – melyet lelke elhagyott – épp akkor balzsamozták. Mindaz, ami Jézus életét és értelmét jelentette, testével együtt a sírban maradt...”(Bibliakommentár, 340. old.) Meghalt tehát Jézus istensége? Nem, nem halt meg, mert Jézus isteni lelke csak aludt.” /David Clayton - H.N. Adventista -: Gondolatok Krisztus Istenségéről – kiemelés tőlem - http://filadelfia.hu/olvas.php?t=tanulmanyok&m= ik&l=jezusistensege/

A Jézus „isteni lelke” mögött azt értik, hogy mivel Isten volt, csak testileg halt meg, de szellemi értelemben nem, mert az isteni szelleme továbbra is élt, mivelhogy az halhatatlan. Őbenne az örök élet jelent meg. (vö. 1Ján 1:2) Ő az enyészhetetlen élettel rendelkezett. Azonban ez az enyészhetetlenségnek a kiforgatása, ahogy az alábbi idézet is mutatja:

Változás van a pappá szentelés (felkenés) módjában és rendjében. Ezelőtt, a lévitai papságban, egy testi parancsolat törvénye szerint lettek papokká. De a mi nagy főpapunk enyészhetetlen életnek ereje szerint lett azzá. „ /Igemagyarázat Matthew Henry (1662-1714) bibliakommentárjából/

Vagyis miután halhatatlan életre lett feltámasztva az Atyától /többé meg nem hal/, a papsága mögött enyészhetetlen életnek ereje van, mégpedig az Atyáé.

Az enyészhetetlen élet nem arra vonatkozik, hogy eleve halhatatlan, mert akkor emberként is enyészhetetlen élettel kellett volna rendelkeznie. Ha meg önmagát megüresítette, akkor enyészhetetlen élettel sem rendelkezhetett, mert akkor egyszerre két élete lett volna, egy enyészhetetlen a mennyben és egy nem enyészhetetlen a földön.

De ha végig enyészhetetlen élete volt, akkor Jézus nem mondott igazat, hogy ő a jó pásztor, aki életét adja a juhokért. Hogy halott volt (vö. Ján 10:11; Jel 1:18). Ugyanis sem Jézus, sem Pál nem mondják, hogy a halotti állapota csupán a földi viszonyokra vonatkozna, hanem hogy ténylegesen meghalt, szó szerint, mindent feláldozott, ami az életet jelenti. Lemondott az életjogáról.


Jézus így búcsúzott tanítványaitól:

Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal el, csak e gy szem marad; de ha elhal, akkor sok termést hoz.” (János 12:24; Új világ fordítás; vö. 1Kor 15:36) Ezzel mutatott rá, hogy ő teljesen és abszolút mértékben meg fog halni, hogy általa új élet teremhessen, hogy milliók és milliók reménysége valóra válhasson, akik valaha is éltek a történelemben, és igent mondta Isten hívására, igent mondtak Isten szeretetére, és ezután is igent fognak mondani. (vö. Róma 5:8,12-19)

„Már mintegy hat óra volt, amikor az egész földet a kilencedik óráig tartó sötétség borította el, mert a nap világossága kihagyott. Majd középen kettéhasadt a templom függönye. Ekkor Jézus nagy hangon kiáltott: „Atyám, a Te kezedbe teszem le szellememet.” S amikor ezt mondta, kilehelte szellemét.” (Lukács 23:44-46, Csia; vö. János 19:28-30; 1Kor 15:3-4, 45)

Utána valóban halhatatlan életet kapott, többé meg nem hal, de ha eleve halhatatlan, akkor a többé meg nem hal -féle kijelentésnek nincsen semmi értelme!

Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik,” (Róm 6:9)

Hogy Jézus egyszerre élt volna a mennyben mint halhatatlan Isten, de ugyanezen idő alatt halandó emberként a földön is, ez nem csak hogy nonszensz, de azt mutatja, hogy zsiványok magyarázzák a Bibliát, azt kiforgatva, teljesen elcsűrve-csavarva (vö. 2Péter 3:16). Akik a Jézusban megjelenő örök életet az ő állítólagos isteni részének halhatatlanságával magyarázzák, s nem azzal, hogy „eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által.” (2Tim 1:10)

Jézus tanítása szerint az angyalok az Atya arcát mindenkor látják a mennyben, és nem a Fiúét is. Ha ugyanakkor /testi halála idején/ az enyészhetetlen élete fönnállt neki a mennyben, azt miért nem látják az angyalok mindenkor??? Akkor azt is látniuk kellene, mert az enyészhetetlen élet létezéséhez olyan szellemi test kell, mint az Atyáé.

Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját.” (Máté 18:10)

Az enyészhetetlen élet valakihez tartozik, egy szellemi Lényhez, nem csak önmagában lebeg. Ha meg a szellem lebeg /a vizek felett – 1Móz 1/, akkor az nem egy szellemi Lény, hanem a szellemi Lénynek az enyészhetetlen ereje.

„Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a maguk vesztére” (2Pét 3:16)

Ez utóbbi vonatkoztatható azokra, akik szerint mialatt Jézus meghalt a földön, volt neki egy enyészhetetlen élete /netán/ a mennyben, amely szellemi testhez azért nem köthető, mivel az angyalok nem látják /?/, hanem csak az Atyát.

Akik szerint csak mint ember halt meg, de valamilyen formában tovább élt a mennyben halhatatlan isteni mivolta, azok valójában az antikrisztus tanát hirdetik. A modalisták tanították /akik a háromság hívők szellemi elődeiként terjesztették a hamis tanításukat/ hogy Krisztus, valójában nem teljesen halt meg, mert a valódi “része” a mennyben maradt Istenként. „Krisztus emberként szenvedett, meghalt és feltámadt; Istenként viszont halhatatlan, nem halt meg.” János utalt erre az eretnekségre, amikor ezekkel a szavakkal figyelmeztette a hívőket:

„Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, hogy vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba. Erről ismerhetitek meg az Isten Szellemét: Istenből való minden szellem, aki vallást tesz a Felkent Jézus mellett, aki húsban jött el /és nem maradt a mennyben semmilyen más halhatatlan formája!/; de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van.” (1János 4:1-3, Csia Lajos fordítás)

Hol tartózkodott a Fiú az enyészhetetlen élet ereje szerint, miközben a földön teljesen meghalt, de halhatatlan istensége szerint nem halt meg? Erre aki hazug választ ad, az hazudik, aki pedig hazudik, önmagát zárja ki az üdvözülők sorából!!! (vö. Jelenések 22:15)

Ha viszont teljesen meghalt, akkor szünet. Utána feltámadt. Akkor a szünet mutatja, hogy nem volt Isten /a Szentháromság Isten második személye/, mert az Isten nem hal meg soha. (vö. Zsolt 90:2; 1Tim 1:17) Isten életének és létezésének folyamatában nincsen szünet! Vagy nem olvastátok, hogy az Isten halhatatlan?!

„Nem te vagy-e Uram, ősidőktől fogva az én Istenem, Szentem, aki nem hal meg?” (Habakuk 1:12, katolikus fordítás)

/Lásd még: Jézus Krisztus a Szentháromság ellen, 1. 2. rész itt és itt./


2016. február 5., péntek

Ady Endre: köszönöm, köszönöm, köszönöm

Ady Endre
Köszönöm, köszönöm, köszönöm



Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívü édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.



Könnyen felejtős lény az ember, hajlamos a mindennapok önmagát ismétlő tennivalóira feszíteni magát, miközben ujjai közül kiröppennek a legszebb igazgyöngyök, amiket talán fel sem tudott fedezni, amelyeket talán meg sem tudott érinteni, amelyeket talán át sem tudott érezni, s mire oda jutna, hogy megismerje az értékét a legszebb, legőszintébb történéseknek, máris el is illant az élete.


S mert ilyen az ember, jobb ha nem is vársz tőle hálát, jobb ha nem is kívánsz tőle olyan szívet, amely a hála dallamával dobban, mert úgy sem fogsz ilyen szikrát találni a szemében. Aki mégis képes rá, hogy hogy észrevegye, meglássa az ilyen ritka emberi történéseket, az maga az Isten.

Volt egy Ady Endre nevezetű ember, aki mégis tudott a szívnek ezen a hangszerén játszani, s mert ez a valóságban nem volt játszás, nem volt olyan könnyed színdarab, amit az ember akár estéről estére el tudna játszani, az Isten is meghallotta és odafigyelt.

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,”

A Katolikus bibliafordítás fordítás 1992-es kiadása a „Megjegyzések a könyv használatához” részben (a 8. oldalon) ezt írja: „A Jahve nevet . . . a hagyománynak megfelelően »Úr« szóval fordítottuk. De kivételesen meghagytuk a héber alakot ott, ahol külön hangsúly van rajta.”

Vajon odafigyel az Isten erre a hamis szeretetre, erre a hamis odaadásra, amelyből nem a szív szeretete árad, hanem a közöny lekezelő megvetése, mint egy konc odadobása – Istennek. Meghagytuk a nevedet ott...

Ez nem napsugarak zúgása, és nem az az emberi sóhaj, amire az Isten is magát megalázva hajol alá Zsoltárok 113:6, hogy kristálytisztán hallja, hogy érezze a szavak kedves simogatását, ahogy a szív a benne keveredő bánat és öröm súlyát leejti, mint égen szárnyaló madár a szabadság szárnycsapásának enyhe terhét is, amit szárnyaival kavar.

Ady Endre az Isten nevét igen nagyra becsülte, a lelkében hordozta, és amikor jöttek az élet arculcsapásának viszontagságai, erőt adtak neki a gondolatok szavakba öntése, amikor a fájdalmait, lelkének megkönnyebbítő kifakadásait Istenre helyezte:

Jehovák Jehovája, Élet,
Minden jajom víg-hahotázva szánom,
Bocsásd meg a szomoruságom.”
/Vezeklő vigadozás zsoltára/

Mert az embert az Isten nem szomorúságra teremtette, és az ember vétkezik, amikor nem boldog. De hogyan is lehetne boldog, amikor az ember tudva tudja, hogy „Íme én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” (Zsoltárok 51:7) Tudja, már aki nem abban a tudatban ringatja magát, hogy neki nincsen felebarátja, hanem csak akiket pénzen megvásárol, s akik őt is a pénz pórázán tartják fogva. Akiket a darwini eszme arra is felszabadított, hogy elfelejtsék a felebarát és a bűn fogalmát. A világról beszélek. A világotokról, amiben éltek s amiben jól érzitek magatokat. S amelyben lenézitek a szemetek tükrét, a másik embert. És ezért nem látjátok soha a csodát, amit Ady tudott látni, mert benne otthonra lelt az Isten csodája:

Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”

Istenre nézni és látni a csodát, ez csak keveseknek adatik meg, azoknak, akik keresnek, kutatnak, akik tűvé tesznek mindent, hogy megtalálják a Krisztus drágagyöngyét, amiért érdemes mindent odaadni: „Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt.” (Máté 13:45-46)

Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.”

Amikor az ember megadja magát és leteszi a magában hordozott fegyvereket: ellenérzés, bűntudat, közöny -, akkor tud nyíltan és könnyedén az Isten elé járulni. Akkor tud Hozzá s magához is hű lenni. Akkor tudja a lelkét nyomasztó terheket letenni. Az ég is akkor szakad le, amikor a tengernyi eső terhe lehúzza a mélybe, s akkor könnyebbül meg, ha életet ad a fűnek a fának s az élőlények millióinak a földi színtéren.

Csak annak Isten mindig mindenben, aki tudja hogy Tőle van az Élet, tőle van a vidámság, bánat, az életöröm, mert hogy az ember mivel mindezekre képes, arra az isteni teremtés koordinálja. A képesség titka az Istenben gyökerezik, nem az arctalan atomban, amelyet a nehézségi erő tart kényszerű kordában.

Az Isten magát is felfedezi az emberben: „Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;” (Apcsel 17:28); az Isten bennünk is él, mozog és van. Bennünk is érez. Bennünk, általunk is felfedezi amit az Élet nyújtani képes, átéli bennünk is a boldog szimatolásokat, a gyöngéd simogatásokat, s az éles, szomorú nézéseket, amikor a megvetés hitetlen kacaja a romos emberi várak vállán messzire visszhangzik Ézsaiás 63:9.

Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,”

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jakab 1:17) Olyan súlytalan az emberi élet, olyan érezhetetlen. Olyan rövid életű! Mint egy tarka lepke egyetlen szárnycsapása, mint a villám villanása egy nyári éjszakán.

Az Életet éreznie csak annak lehet, aki ismeri az igazságot, a létezés titka akinek kokárda a láthatatlan lelkén. Aki tudja, hogy a napok jönnek s mennek, de csak Isten ölében ring az örökkévalóság, amelynek illatát érezni annak élmény, akit megérintett annak tudata, amire az ember hivatott.

Keressük a létezésünk célját, de ha elherdáljuk a hétköznapok perceire az ünnepi órákat, akkor dőlnek bennünk az égi oltárok, s amit mi építünk magunkban, azok mint lyukas garasok, értéktelenül szétgurulnak. Az életünk értelmetlenül vánszorog talmi élmények poros országútjain, s csalfa gyönyörök pillanatai azok, amiknek hódolunk. Máté 13:1-9

Köszönöm az énértem vetett ágyat,”

Mert az Isten vetett ágyat nekünk, fáradt vándoroknak, akiket az Élet teherviselése fölöttébb megviselt. Akik belefáradtak a hiábavaló emberekre adott szavazásokba, akik maguknak vetnek ágyat, legfeljebb a saját holdudvaruknak, akiknek barátsága annyit is ér, amennyiért megvették azt az anyagelvű koncon neveltek.

Akinek ágyat vet az Isten, azt elvezeti a nyugalom szigetére, ahol nincsen nyoma idétlen vigyornak, s ahol nem tud gyökeret verni a szitkozódás. „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Máté 13:29) Ahol rálelnek erre az értünk vetett ágyra, ott hallani a hála hangját, ott bársonyos simogatása van az esti, lágy szellőnek – köszönöm.

Köszönöm neked az első sírást,”

Amikor sír az ember, az olyan, mint a zuhatag az erdő meghitt csöndjében, bölcs, öreg fák ölelő rejtekében. Amikor az ember rádöbben a csönd értékére, ahol találkára hívja az Isten, hogy átnyújtsa neki az Élet értelméről szóló deklarációt, amelyet a megváltás pecsétjével hitelesített. Ézsaiás 44:22

Köszönöm tört szívü édes anyámat,
Fiatalságomat és
bűneimet,”

Minden anya szíve alatt hordja gyermekét s fájdalommal szüli erre a fájdalmakkal teli világra. Mert az ember nemet mondott az Isten igenére, legyintett az Isten jóságára, és lenézően tekintett az Isten bőségére. És elvesztettük mindazt, amink volt, a békénk, a gazdagságunk, az örömünk. És kaptuk helyette tört szívű édesanyánkat, hogy soha ne feledjük, akkor is szeret az Isten, mert a féltő szeretete a tört szívű édesanyánkban is ott van. Akinek a féltését oly sokszor nem értékeljük semmire, és talán csak akkor döbbenünk rá erre a tékozlásra, amikor már nincsen mellettünk.

Fiatalságunk, amelyet oly könnyedén pazarlunk, mint tábortűz a szikrákat, ahogy csiholja. És a bűneink, amelyek kérgessé teszik a szívünket, hogy egykönnyen ne leljünk rá a hazavezető útra. A titkos és édes bűnök, amelyek képesek a szívünket rabul ejteni. Fiatalság és bűnre való hajlam kéz a kézben járnak. S ha ennek nyomasztó terhe mégis majdan nyomorúságunk idején inspirál hogy hazataláljunk Luk 15:11-32, akkor köszönet érte.

Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.”

Az ember esendőségében törékeny, de mégis attól ember, hogy képes áttörni a kétségek zúgó folyóként dübörgő falán, és megragadni a holnap értékébe vetett hit aranyfonalát. Rálelni a hit aranykapujára, amelyen át beengedik egy más világba, amelyben a háborítatlan nyugalom azon pillanatoknak zenéje, amely az örökkévalóságba torkollik. Ézsaiás 48:18

Zamatát érett gyümölcsöknek, évszakoknak, amelyek nincsenek rombolva az ember keze által, és azon tudás és nyereségvágy által, amelyet az önzés szétterpeszkedő vágya ösztönöz.

S a betegség is, amely ha közel visz a felismeréshez, hogy mindenért köszönet jár, mert Van az, Akinek a Létet megköszönjük. A mámort, a csókot, az ölelést, és ha menni kell, akkor az ittlét esendő/múlandó bájait.

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.”

Amivel tartoztam, a szeretetet, ha visszaadtam, akkor azt könnyű szívvel tudom megköszönni, hogy ebben segítettél. Mert Te vagy a Tanítóm, Aki arra tanít, hogy „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róma 13:8)

Mindent Tőled kaptam, és mindenki más öröme, amely az én örömem is egyben, az a Te ajándékod nékem. Te vagy minden gazdagság forrása, és jól tudja ezt az én lelkem. Ézsaiás 61:10

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”

Amikor az ember megtalálja a végső hazáját, amikor a fejét lehajtja Isten ölében, akkor napsugarak zúgása, amit hall, és szájában jó íze van az Isten nevének. Amikor nem kötik már földi kötelékek, azon értéktelen, hamisan csillogó nüanszok, amiknek egykor értéket tulajdonított. Amik körül forog a világ, a hamis csillogások. Akkor szent mennydörgést nézhet a szeme, akkor tapinthatja a szeretet bársonyát a szeme írisze. Akkor nézhet az Isten szemébe: „Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5:8)

Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.„

Amikor az ember mindent letesz az Isten elé, amilyen terheket egész életén át hordozott, akkor megkapja a határtalan megkönnyebbülés kiváltságát. De egyben megkapja annak tudatát is, hogy Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz fájdalmat. (Példabeszédek 10:22, UV. fordítás)

Aki életének minden felgyülemlett értéke mögött az Isten tudata van, s aki annak örömeit bánatait Isten kezéből köszönni képes, annak a szívén ott az Isten áldásának simogatása, az a kegyelem, amely minden helyzetben hordozni képes. Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm.„ - erre az Isten válasza az, hogy a helyeslő mosolyával ajándékozza meg, mert az ember esendő szeretete az Isten szívének is igen kedves.

És az ilyen emberek emléke nem enyészik el az Isten örök emlékezetében Lukács 20:38, és az ilyen embereket a halál el nem választja az élet forrásától. „Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” (Zsoltárok 36:10)

Minden ember élete teljesen egyedi, megismételhetetlen és az Isten előtt igen értékes. Hiszen a legdrágább árat fizette azért, hogy ennek az értéknek helyet készítsen az Ő teremtésében. János 3:16 Aki élete legőszintébb pillanataiban, s talán amikor mindent itt kell hagynia, eljut oda, hogy köszönetet mondjon Istennek, az a valóságban nem vesztett el semmit, hanem mindent megnyert. Megnyerte a mennyei Atya helyeslő mosolyát, és sokak emlékezetét, amelyekben hordozva van. S mivel az utolsó szó nem a halálé, hanem az Életé, ezért érdemes a költő szívének rezdülésein keresztül is kifejeznünk lelkünk őszinte vágyát, amely egy boldog jövő ígéretét is magában hordozza:

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsoltárok 90:12)