motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2013. december 29., vasárnap

Mi a karizmatikus kereszténység

Mi a karizmatikus kereszténység


Németh Sándor írása

A kereszténység kifejezés nem fordul elő a Bibliában. Jézus és tanítványai az Ószövetség könyveiben található kijelentésekkel, próféciákkal igazolták az új szövetség eseményeit az emberek előtt. Gondosan ügyeltek arra, hogy az evangéliumban ne egy ószövetségi kijelentésekkel ellentétben álló hit- és tanrendszert lássanak, hanem egy olyan zsidó személy életét, munkásságát, akinek földi sorsa, tettei, megfeszítése, feltámadása mint történelmi (üdvtörténeti) tények teljesen és pontosan megfelelnek annak a messiási várakozásnak, mely a zsidó próféták előrejelzésein alapult a Messiás első eljövetelére vonatkozóan.  

(-1- ) A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" a judaizmustól való elszakadás, a zsidókeresztény korszak után, hogy a zsidóságtól idegenkedő pogány tömegek előtt az Ószövetséghez képest újnak és másnak tüntesse fel mindazt, amit Jézus Krisztus élete, halála, föltámadása hozott el mindenki számára az egyházatyák szerint. Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt, hanem azokat az embereket, akik hittek abban, hogy a názáreti Jézus az ószövetségi próféták által megjövendölt Messiás (Khrisztosz, azaz Felkent). A khrisztianosz kifejezés azonban a tanítványok szellemi-erkölcsi állapotának, életvitelének minőségi jelzőjeként is értelmezhető.

Először feladat, utána rang

Az Izraelben gyakran használt személynév, a Jézus (héberül Jehósua) név jelentése: Szabadítás. (-2-)A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20). Ez azonban nem jelentette azt, hogy Jézusnak ne lett volna messiási identitása. Az evangélium szerint tisztában volt természetfölötti származásával, kiválasztottságával, elhívásával már gyermekkorában. Nyilvános szolgálatának ideje alatt (-3-) Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte. Simon Pétert pedig boldognak mondta, amikor az felismerte és megvallotta róla, hogy ő az Isten Fia, a Messiás.
Feltételezhetően több okból is mellőzte Jézus földi szolgálatának ideje alatt a Krisztus cím használatát. Az egyik ilyen ok az lehetett, hogy a názáreti a Messiás kifejezést elsődlegesen megvalósítandó feladatnak, szolgálatnak tekintette, és csak ennek teljesítése után értelmezte azt méltóságként, címként. A messiási feladatkör betöltésére is csak azután vált képessé, hogy a Jordánban való megkeresztelkedése után Isten felkente Szentlélekkel (Szent Szellemmel).
Jézus ezután vált a szó szoros értelmében Felkentté, és kezdte el a "nem látott dolgok" szétosztását Galileában és Júdeában. Keresztelő János tanítványainak kérdésére – "Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Máté evangéliuma 11,3) – Jézus nem isteni származásának méltóságával, rangjával, hanem az általa végzett messiási tevékenység jeleire hivatkozva válaszolt: "A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik…" (Máté evangéliuma 11,5)
Az idézet azt is igazolja, hogy Jézus karizmatikus ajándékait mások javának szolgálatára használta; (-4-) a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette, amelyek által (mindenekelőtt halálból való feltámadása által) bizonyosodott be róla, hogy elvégezte a messiási cím elnyeréséhez szükséges feladatokat, és betöltötte az ezzel összefüggésben álló célokat földi élete, szolgálata, keresztáldozata, föltámadása során. Antiokhiában és a birodalom más helyein a tanítványokat azért is nevezték khrisztianoszoknak, mert nemcsak Jézus hívei és erkölcsi követői voltak, hanem (-5-) Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat.
Az evangélium egyik központi állítása az, hogy Jézus Krisztus földi szolgálata után mint főpap elküldi a Vigasztalót, és a benne hívő embereket megkereszteli Szentlélekkel és tűzzel, vagyis tanítványait ugyanazzal a természetfölötti valósággal keni fel, mint akivel Isten kente fel Őt. (-6-) Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.


A Szellem emberei

Az Ószövetség főszereplői is karizmatikus személyek voltak. Felkenetésük Isten szuverén választása alapján, természetfölötti módon – mint például Ábrahám, Mózes, Sámson, Sámuel, Illés stb. esetében – történt; de a kenetet közvetíthette Isten embere is kézrátevés, olajjal való megkenés által is: így szállt Isten Szelleme (rúach) például Jákobra, Józsuéra, Dávidra stb. Az Ószövetség ugyan nem mondja ki direkt módon, hogy Isten Szellem, de (-7-) a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).
Az ószövetségi felkenetésnek sem az volt a célja, hogy egyeseket a többség fölé emeljen. A természetfölötti kenetből a Biblia hősei konkrét feladatok elvégzése, üzenetek tolmácsolása céljából részesedtek, hogy így Izrael népét szolgálják és igazgassák. Az Izraelre és az emberiségre vonatkozó üdvtervnek megfelelően a célokat, feladatokat, üzeneteket a felkentek számára a Mindenható határozta meg, akik ebből üdvtörténelmet hoztak létre, miután különféle karizmatikus megtapasztalási módok által felismerték a személyük számára kijelölt feladatokat, célokat, és az ezek elvégzéséhez szükséges természetfölötti képességeket (karizmákat) Isten Szelleme (rúach) megosztotta velük.
Az ószövetségi karizmatikus emberekhez különböző szinten kapcsolódott a természetfölötti: (-8-) voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja (amely nem azonos az ember szellemével, rúachjával). Karizmatikus személyeken keresztül cselekedett Isten, és avatkozott be a természetes élet rendjébe, állapotába, hogy abban az üdvtervnek megfelelő változást, eseménysorozatot indítson útnak. A felkent ember így Isten eszközévé is vált. Különösen igaz volt ez a prófétákra, akiket Hóseás "a Szellem embereinek" (ís-harúach, Hóseás könyve 9,7) nevezett.
A prófétával szembeni követelmény az volt, hogy Isten rúachjától szóljon. Ezért az igaz próféták személyiségük minden területét alárendelték a Mindenható akaratának, hogy "Isten szájá"-vá válhassanak. A próféta (az ószövetségben náví) legitimitásának előfeltételét az isteni elhívás és a küldetés adta, ezen felül Isten jelenlétében kellett élnie, hogy megőrizze szellemi képességét az Úr kijelentésének meghallására. A próféta szolgálatának hitelessége csak akkor maradt meg, ha a népnek azt az Igét közvetítette, amit Isten közvetlenül szólt hozzá.
Isten rúachja politikai vezetőkre is rászállhatott, hogy Izraelt Isten akaratának megfelelően kormányozzák, vagy az ellenség fölötti győzelemre vezessék. Az Egyiptomból való kivonulásban, a pusztai vándorlásban, a honfoglalásban Isten természetfölötti ajándékai és a karizmatikus személyek játszották a döntő szerepet. Mózes, Áron, Józsué és mások karizmái ugyanabból a természetfölötti forrásból származtak, mint Jézusnak és tanítványainak kegyelmi ajándékai. Ezért ha a khrisztianosz eredeti jelentéstartalmát vesszük figyelembe, akkor nem túlzás az az állítás, hogy az Ószövetség hősei korai khrisztianoszok voltak, vagy legalábbis azok előfutárai. Az első karizmatikus keresztény nemzedék szellemi identitása, attitűdje pedig számos vonatkozásban hasonlított az Ószövetség fölkent embereiére.
(-9-) Az apostolok és István pünkösd utáni beszédei azt bizonyítják, hogy a korai keresztények az ószövetségi karizmatikus személyiségek szellemi örököseinek is tartották Jézust és önmagukat. Különösen a zsidó hallgatóság előtt fogalmazták meg nyomatékosan azt az erős szellemi-erkölcsi folytonosságot, amely szerintük Izrael és a korai keresztény gyülekezet között fennállt. Álláspontjuk szerint – a kettő közötti azonosság mellett – Jézus és a korai egyház újdonsága abban állt, hogy az atyák és a próféták által kinyilatkoztatott ígéretek a názáreti Jézusban megvalósultak. Míg az Ószövetség karizmatikus emberei ezt előre jelezték a Szentlélek által, addig az apostolok és a korai gyülekezet az ígéretek beteljesedéséről mint történelmi tényről tettek bizonyságot.
Az apostolok ószövetségi próféciákkal igazolták a nemzeti Megváltót váró kortársaiknak azt, hogy Jézus a Felkent, (-10-) akinek a zsidó szent Írások szerint szükséges volt meghalnia, feltámadnia, a világból eltávoznia a mennybe, hogy a nemzetek is az Ábrahámnak adott ígéretek örököseivé válhassanak – ami azonban nem jelenti Izrael elutasítását, sem a pogány vallások, kultúrák elfogadását, szakralizálását. Tanításaik szerint a nemzetek csak azután léphetnek be az új szövetségbe, ha Ábrahám és Izrael Istenéhez megtérnek, elfogadják Jézus Krisztust és evangéliumát, és engedelmeskednek Isten Igéjének. Az apostolok meg voltak győződve arról, hogy Jézus a szenvedő szolgára vonatkozó messiási próféciákat betöltötte első eljövetelekor, mely által lehetővé vált a bűnbocsánat, az örök élet hit általi elfogadása (megtérés mellett) nemzeti-etnikai hovatartozásától függetlenül mindenki számára. (-11-) Ez az újdonság azonban nem jelenti Izrael üdvtörténeti szerepének, küldetésének a végét. A korai egyház szerint a Messiásnak e korszak (aión) végén elsősorban Izrael nemzeti helyreállítása, megváltása miatt kell eljönnie a Földre másodszor is, hogy a zsidóság mint messianisztikus nemzet Isten által kijelölt helyét és elhívását elfoglalja.


Hogyan élhetünk Istennel együtt?

(-12-) Az első század egyházában ismeretlen volt az, amit a mai közgondolkodás kereszténységnek fogad el, ami alatt elsősorban a történelmi egyházak hitrendszerét és vallásgyakorlatát érti, és ezt tekinti a magukat kereszténynek mondó más közösségek mértékének. A korai egyház minden tekintetben karizmatikus kereszténységet képviselt, amit összetartozónak érzett Izraellel, erős folytonossági szálak kötötték az Ószövetség hit-hőseihez – ennek akkoriban nem volt alternatívája előttük, ez maga volt az evangélium, a kereszténység. Ismeretlen volt előttük Jézus keresztáldozatának rituális ismételgetése, és elutasították a Szentlélek ereje és karizmái nélküli igehirdetést és istentiszteleti formát.
A khariszma görög kifejezést kegyelmi ajándéknak, adománynak fordítják általában. A fogalom által jelölt ajándékok azokhoz az "isteni javakhoz" tartoznak, melyek birtokába egy ember ingyen, ajándékképpen, érdemtelenül és hit által, kegyelemből való megajándékoztatás útján juthat. János apostol kijelentése szerint "a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett" (János evangéliuma 1,17). Kegyelemből való ajándékozásról, kegygyakorlásról akkor beszélhetünk, amikor magasabb rangú, szintű személy, csupán jószándékból és jókedvéből megosztja javait ajándékozás formájában az alacsonyabb rangú, szintű személlyel, hogy azt saját életterébe és állapotába emelje fel.
Az apostolok tanítása szerint az Isten és ember közti távolságot és szintkülönbséget a törvény nem tudta kiküszöbölni. A törvény erkölcsi normáinak betartására és követésére tett sikertelen történelmi erőfeszítések egyértelművé tették, hogy ezt a végtelennek tűnő távolságot kizárólag az erősebb, hatalmasabb fél kezdeményezése hidalhatja át. Az evangélium azért jó-, öröm- és győzelmi hír, mert a Mindenható részéről megtörtént az emberiség irányába a hídverés, az ennek útjában álló, Izraelt és a nemzeteket övező diabolikus erőket az emberré lett Isten Fia legyőzte – és így közvetlenül, személyesen hajolt le és fordult oda a Teremtő Felkentjén keresztül minden emberhez, hogy felkínálja mindenki számára mindazokat a kegyelmi ajándékokat, amelyek által minden egyén felemelkedhet és az Istennel együtt élhet.
A karizmatikus keresztény élet középpontjában nem teológiai tantételek, normarendszer, hanem a Krisztus (Messiás) személye áll, akivel Isten Igéje alapján azonosul a hívő. A korai egyház Jézus Krisztust és a Szent Szellemet is Isten legfőbb kegyelmi ajándékainak tekintette, akik Isten ember iránti szeretetének visszavonhatatlan bizonyítékai. (-13-) A korai karizmatikusok a feltámadt Krisztusban a megigazulás, örök élet, egészség, szabadság stb. áldásait fogadták el és vették, a Szentlélektől (Szellemtől) pedig a karizmákat, melyekkel Istennel való személyes közösségüket és az egyházat építették.
(-14-) A "karizmatikusság" általános fundamentuma az, hogy az egyén kizárólag a Szentlélek kijelentése által juthat helyes Isten- és Krisztus-ismeretre. Ehhez az evangélium hirdetése és hallgatása is csupán egy olyan eszköz, amin keresztül a Szentlélek közösséget (koinonia) teremthet az ember szelleme és Jézus Krisztus személye, valamint az Atya között. Tényleges krisztusi élet egy emberben csak akkor születhet meg, ha szívét (szellemét) a Szentlélek (Szellem) meggyőzi és szellemi ismeretből részesíti, hogy Jézus föltámadt a halálból és ő a Messiás.
Ezt az apostoli meggyőződést szakította meg az a történelmi tradíció, amely szerint az egyháztag a csecsemőkeresztségben már kereszténnyé lett, és ezután, ha egyháza tanításait elsajátítja és vallásgyakorlatát követi, üdvözülni fog. A Szentlélek szabadon és szuverén módon is képes helyes Krisztus-ismeretre vezetni embereket, még akkor is, ha valaki a kinyilatkoztatással ellentétes vallási rendszert fogadott el előzetesen. Az esetek többségében azonban azt lehet tapasztalni, hogy a történelmi tradíciók követése által az egyének ugyan egyházuknak, amelybe beleszülettek, hűséges tagjává, vélt vagy valós értékeinek védelmezőivé válhatnak – miközben egyúttal Jézus Krisztus és Szentlélek-ellenes nézeteket hangoztathatnak, a karizmatikus keresztény élet képviselőivel szemben ellenséges magatartást tanúsíthatnak, sőt nem egyszer legelszántabb üldözőikként lépnek fel velük szemben.


Megajándékozottak

Pál apostol a kegyelem és a karizmák transzcendenciáját a Korinthosziakhoz írt 1. levelében fejtette ki. Ezek a "láthatatlan javak" valóságos dolgok, de nem a tapasztalati világban találhatóak, hanem az efölötti régióban, a láthatatlan világban, amely az apostol számára sokkal valóságosabb, mint az embert körülvevő fizikai világ. "Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek." (1. Korinthoszi levél 2,9) Az apostol Ézsaiás próféta kijelentése alapján értelmezi a láthatatlan dolgok megismerésének módját: "Isten kijelentette az Ő Lelke (Szelleme) által."
Ugyanezen a helyen Pál összefoglalja az Ószövetség nagy tanulságát, mely szerint Isten Lelkének (Szellemének) dolgait (kegyelmi ajándékait, karizmáit) a lelki ember (anthróposz pszükhikosz) nem tudja megragadni, megérteni, sőt előtte ezek a láthatatlan, szellemi természetű dolgok bolondságnak tűnnek. (-15-) A karizmák, kegyelmek vételének előfeltétele az újjászületés, Krisztus Szellemének a hívőben való lakozása; ők az apostol szerint megismerhetik Isten ajándékait, mert az Isten dolgait "sem ismeri senki, hanem az Istennek Lelke (Szelleme)". A kijelentés által Isten ajándékait megismerő és elfogadó személyt nevezi Pál szellemi embernek (anthróposz pneumatikosz).
Pál ismeretelméletében a két típusú ismeret, a természetes és a természetfölötti élesen el van választva egymástól. Az anyagi világról az ember érzékszervein keresztül szerez tapasztalatot, ismeretet, míg Isten természetfeletti birodalmáról a Szentlélek kijelentése által. Az Újszövetség az Isten megismerésében egyfajta hármasságot tanít: 1) Az evangélium hirdetésén és hallgatásán keresztül a Szentlélek kijelentheti az embernek, hogy Jézus a Messiás. 2) Az igazság Szelleme Krisztus-ismeretre tanítja a hívőt. 3) A tanítványt Jézus Krisztus az Atyához vezeti.
A Szentlélek karizmáit az Újszövetség nem esetleges és ritka, hanem egyetemes ajándékokként mutatja be, melyek a krisztusi élet folytatásához, az ebben való beteljesedéshez, valamint a keresztény szolgálat végzéséhez nélkülözhetetlenek, annak ellenére, hogy a hívők különböző mértékben részesednek ezekből. Az apostoli felfogás szerint a különböző karizmákat (khariszmata) a Szentlélek osztogatja, ahogy akarja. A szolgálatok ajándékait (diakonia, ilyen például az apostol, próféta, pásztor stb.) az Úr (Küriosz, a Krisztus) adja az egyháznak; míg a különféle hatékonyságú cselekedetek (energémata, azaz munkák, működések, tettek) elvégzésére Isten választja ki a hívőt (1. Korinthoszi levél 12,4-6).
Általánosságban azokat a keresztény hívőket nevezik karizmatikusoknak, akik a Szentlélek karizmáit elfogadják és használják személyes és közösségi hitéletükben. Ettől azonban nem válik valaki automatikusan "karizmatikus személyiséggé" is. (-16-) A karizmatikus személyiség ismérvei közé tartozik, hogy a karizmák mellett rendelkeznie kell olyan elhívással és küldetéssel Istentől, mely nagy hatékonyságú és hatású, természetfölötti cselekedeteket, munkákat, életműveket is eredményez. Ez az elhívás, küldetés is kegyelemből való kiválasztáson alapul, ami azt jelenti, hogy nem az elhívott személy minősége, természetes alkalmassága és érdemei alapján történik, hanem Isten szuverén döntése szerint, a célja pedig valamilyen feladat elvégzésére, "szolgálat munkájára" irányul, amely minőségének, sikerének végérvényes megítélésében kizárólag Isten az illetékes. Isten karizmatikus embereinek feladatuk végzéséhez szükséges képességeik forrása nem a saját természetük, tehetségük, hanem abból a kenetből származnak, amelyet Isten helyez az életükre.





megjegyzéseim

(-1- ) „A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" … Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt,” - A kereszténység fogalma már abban az időben nem volt azonos azzal a csoportosulással, akiket az I. század közepétől Jézus tanítványaiként keresztényeknek (khrisztianosz) neveztek (vö. ApCsel 11:26), hiszen Jézus tanítványa az, aki őt követi (vö. Ján 8:31), nem pedig független gondolkodást tükröző egyházi nézeteket követ, amik akkortájt már felütötték a fejüket. (vö. Apcsel 20:29-30) Viszont az eredeti független hitrendszer már azelőtt is létezett, mielőtt a fogalmat valaki megalkotta volna. A /mózesi törvénytől/ független hitrendszer Krisztus váltsághalálával bekövetkezett, ami magával hozta a mózesi törvénytől való szabadságot és a Krisztus törvénye iránti elkötelezettséget. Vö Gal 3:24-25; 6:2; 1Kor 9:21)

(-2-) A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20).” - Bizony nevezte magát Krisztusnak pl. Máté 23:10; Márk 9:41; Luk 24:26, 46; Ján 17:3), csakhogy más az, amikor a tanítványok tudják isteni sugallatra, és megint más az, amikor a kívülállók rászolgálnak arra, hogy megtudják.

(-3-) „Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte” - Ellentétben a fenti kijelentéssel, az Atyával való azonosságát sehol nem fejezte ki. Egyrészt nem azonos az Atyával, másrészt „egy” vele, de ez az egység kiterjed a tanítványokra is, ill. Apollósra és Pálra is, akiket ez az egységük mégsem tesz azonossá! (vö. Ján 10:30; 17:21-22; 1Kor 3:8.) [Jézust az Atyától való származása alapján Istenként azonosítani éppoly megalapozatlanság, mintha Jézusnak lett volna mondjuk négy gyermeke egy asszonytól, és mivel tőle származnak, ezért azok is mind Istenek lennének. Az Atyától származik a Fiú, a Fiútól négy gyermek. Isten az Atya, így Isten a Tőle származott Fiú, és Istenek a Fiútól származó gyermekek. Csakhogy ez így nem áll! A származás, még nem tesz Istenné senkit, különösen, hogy Isten (az Atya) nem származik senkitől!])

(-4-) a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette,” - Sokkal inkább tekintette tevékenysége elsődleges, központi részének Atyja nevének megszentelését, és a Királyság jó hírének hirdetését. (Máté 6:9; Luk 4:43)

(-5-) „Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat” - N.S. általánosítása szerint mindenki evangéliumhirdető karizmatikus személy volt, akik csodák és jelek tevése által volt felfegyverkezve. Holott a karizmatikusságnak nem feltétlenül kellett mindenki esetében csodák és jelek által megnyilvánulniuk, hiszen léteztek karizmák, mint szellemi ajándékok (khariszma) csodatevések nélkül is, pl. az egymás hite általi felbuzdulás is karizmatikus ajándéknak volt tekinthető. (vö. Róma 1:11-12) Nem beszélve róla: Talán mindenki hatalmas cselekedeteket visz véghez? Talán mindenki gyógyítások ajándékait kapta?” (vö. 1Kor 12:28-29) Egyértelmű, hogy nem. Ami viszont mindenkire érvényes volt, az az evangéliumhirdetés. Timótheusnak pedig a gyülekezeti felelősségek karizmája adatott. (vö. 1Timótheus 4:13, 16)

(-6-) „Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.” - Amikhez nem feltétlenül járulnak feltűnő csodatételek, különösen a Jézus 2. eljövetelét közvetlenül megelőző időkben, amikor is a nagy jelek és csodák tevése a hamis próféták ismertetőjegyei! (vö. Máté 24:24)

(-7-)a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).” - Ahhoz, hogy ez igaz legyen, az Isten szellemének ugyanolyan személynek kellene lennie, különben a jellemzői hogyan lehetnének azonosak Vele? Ha viszont a lényegéhez tartozik, akkor nincs abban semmi feltűnő, hogy jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival, hiszen a sajátjáról van szó.

(-8-) „voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja”. Ugyanazt jelenti mind, az isteni támogatást. (vö. Apcsel 10:38)

(-9-) „Az apostolok és István pünkösd utáni beszédei azt bizonyítják, hogy a korai keresztények az ószövetségi karizmatikus személyiségek szellemi örököseinek is tartották Jézust és önmagukat.” Ennyi erővel azt is lehet mondani, hogy a korai keresztények az ótestamentumi hithősök szellemi örököseinek tartották Jézust és önmagukat. (vö. Zsidók 11. rész.) Csakhogy N.S. végig a karizmatikusságot akarja kidomborítani, hogy magukat, mint karizmatikusokat legalizálhassák és a történelmi sorba beállíthassák. Hogy azonban az ő karizmatikusságuk mennyiben felel meg a kor követelményeinek (vagyis hogy nem felel meg), az már egy más kérdés.

(-10-) „akinek a zsidó szent Írások szerint szükséges volt meghalnia, feltámadnia, a világból eltávoznia a mennybe, hogy a nemzetek is az Ábrahámnak adott ígéretek örököseivé válhassanak – ami azonban nem jelenti Izrael elutasítását,” - Az Ábrahámnak tett ígéret kettős jelentőségű, egyrészt magában foglalja Ábrahám szellemi magvának létrehozását (144 ezer szellemtől felkent égi reménységű társörökös – vö. Zsid 9:15; Jel 7:4;14:1,3), másrészt azon milliókat, akik Ábrahám szellemi magva által áldást nyernek, vagyis a minden nemzetből való nagy sokaság, akik földi reménységűek. ( vö. Apcsel 3:25; Jel 7:9) Izrael elutasítása abból adódik, hogy nem maradtak meg Istennek a velük kötött szövetségében, így az új szövetség a szellemi Izraellel köttetett, de a testi Izrael már mint nép ennek nem részese. Az új szövetségben a választott nép (Jézusban hívő zsidó és pogány származású elhívottak) kapta az apostolok által a szellemi muníciót a helyes életmódhoz, miként az ószövetségben a testi zsidóság a próféták által. Így tudták túlélni a 70-es isteni ítéletet, míg ez elvetett nép nem! [Lásd a testi Izrael és a szellemi Izrael közötti helycseréről az „Örökösök, akik az emberiség felemelésére hívatottak” című tanulmányt iTT..]

(-11-) „Ez az újdonság azonban nem jelenti Izrael üdvtörténeti szerepének, küldetésének a végét. A korai egyház szerint a Messiásnak e korszak (aión) végén elsősorban Izrael nemzeti helyreállítása, megváltása miatt kell eljönnie a Földre másodszor is, hogy a zsidóság mint messianisztikus nemzet Isten által kijelölt helyét és elhívását elfoglalja.” - Teljes félreértés amit mond, hiszen Izrael nemzeti helyreállítása nem lehet beteljesedése a testi Izrael földi papi szolgálatának, mivel az a mennyei dolgoknak volt az előképe (vö. Kol 2:17; Zsid 8:5; 10:1) Tehát az ókori zsidó földi papság Krisztus szellemi (égi) papságának volt az előképe (vö. 1Pét 2:5, 9-10; Jel 1:6), amit teljesen fölborítana a testi Izrael földi/nemzeti helyreállítása, és egy földi papi rendszer újbóli beiktatása. Jézus különben sem jön el újra láthatóan a földre [részletesen lásd iTT], tehát a zsidóságnak, mint népnek az újjáéledése nem több merő fantazmagóriánál.

(-12-) „Az első század egyházában ismeretlen volt az, amit a mai közgondolkodás kereszténységnek fogad el, ami alatt elsősorban a történelmi egyházak hitrendszerét és vallásgyakorlatát érti,” - Érdekes, nem csak a közgondolkodás érti, hanem mondjuk a katolikus alapon álló karizmatikus mozgalom is, amelynek vatikáni irodája, az International Catholic Charismatic Renewal Office (ICCRO) a Világiak Pápai Tanácsán keresztül ápolja a kapcsolatot a Szentszékkel. Számukra a megújulás egyik legfontosabb jellemzője a római katolikus egyházhoz való hűség. Tanításuk nem tartalmaz új tanokat, megegyezik az egyház tanításával. Közösségeik és tagjaik alávetik magukat a mindenkori pápának és püspököknek. Középpontba helyezik az eukarisztiát, stb. N.S. mozgalma ezzel teljesen ellentétes nézeteket vall, mármint ami a római katolicizmus elfogadását illeti. Mindkettő magát karizmatikusnak vallja, Isten szellemétől származónak, mégis pontosan ellentétes nézeteket vallanak a pápaság intézményéről. Ezek szerint a karizmatikusság éppen hogy jelenthet totális szellemi zűrzavart is, ami Isten szent szellemének megnyilvánulásaira egyáltalán nem jellemző? Nagyon is! (vö. 1Kor 14:33)

(-13-) „A korai karizmatikusok a feltámadt Krisztusban a megigazulás, örök élet, egészség, szabadság stb. áldásait fogadták el és vették, a Szentlélektől (Szellemtől) pedig a karizmákat, melyekkel Istennel való személyes közösségüket és az egyházat építették.” - Itt az egészség alatt nem csupán szellemi egészséget ért, hanem kifejezetten fizikait, de ez teljes visszaélés azzal, ahogyan a szent szellem gyógyított az I. században, kifejezetten kívülállókat és Krisztusban hívőket nem. [Lásd iTT részletesen]

(-14-) „A "karizmatikusság" általános fundamentuma az, hogy az egyén kizárólag a Szentlélek kijelentése által juthat helyes Isten- és Krisztus-ismeretre.” Az újszövetségi írások jelentik a Szentlélek kijelentéseit (vö. Ján 16:13), de a karizmatikusság a Szentlélek kijelentései alatt nem ezt érti, hanem amit ők kapnak beavatás és látomások és hasonlók által. Vagyis egy ismeretlen eredetű behatolás szemtanúi vagyunk. Ismeretlen annyiban, hogy következtetni lehet rá, szerintük szent ez a szellem, meggyőződésem szerint tisztátalan, vagyis démoni eredetű, nyilvánvalóan  a csodák és jelek háttérforrását tekintve. (vö. 2Thessz 2:8-12)

(-15-)A karizmák, kegyelmek vételének előfeltétele az újjászületés, Krisztus Szellemének a hívőben való lakozása; ők az apostol szerint megismerhetik Isten ajándékait, mert az Isten dolgait "sem ismeri senki, hanem az Istennek Lelke (Szelleme)". - Az újjászületést keveri a megtéréssel, és a karizmatikus csodatételeket az isteni kegyelemmel, hiszen az USZ-i karizmák alatt nem csupán a csodatételek értendők, hanem pl. Isten kegyelmi ajándéka (khariszma), az örök élet reménysége is. (vö. Róma 6:23) Az égi életre történő újjászületés pedig teljes mértékben az Isten műve, lásd: 1Pét 1:3-4. Viszont az égi életre nem újjászült földi reménységűeknek is lehet karizmájuk, ha már itt tartunk. (vö. Róma 1:11)

(-16-) A karizmatikus személyiség ismérvei közé tartozik, hogy a karizmák mellett rendelkeznie kell olyan elhívással és küldetéssel Istentől, mely nagy hatékonyságú és hatású, természetfölötti cselekedeteket, munkákat, életműveket is eredményez.” - A természetfölötti cselekedetre való hivatkozás Jézus figyelemfelkeltő prédikációjában is megjelenik, csakhogy nem egy átlagos vagy különleges képességű karizmatikus személyt jellemez vele, hanem a hamis Krisztusokat és a hamis prófétákat. (vö. Máté 24:24) Így azonosítja magát N.S. azokkal a személyekkel, akik mögött a Sátán ereje áll, hiszen a jelenkori csodáknak (mely az I. századi gyenge leutánzása) ő a szellemi inspirátora és erőbázisa, ahogy erre Pál apostol világosan felhívta a figyelmet. (vö. 2Thessz 2:9)

Konklúzió

A karizmatikus mozgalom elindulása

A pünkösdista mozgalom a 19. század végén az AEÁ metodista és baptista egyházainak ébresztő, illetve megszentelő mozgalmaiból fakadt. Alapítójának (1886-ban) R. G. Spurling (1857–1935) baptista prédikátor tekinthető, aki a Joel 3,1–4-re hivatkozva hirdette, hogy ő és követői a meg- térés és megszentelődés után a Lélek keresztségét várják. Fia hasonló közösségeket alapított, és 1892-ben Libertiben (Tennessee)12 történt az első Lélek-keresztség nyelveken szólással (glosszolália).

Amit azonban kevesen tudnak, ebben az időben más is történt a háttérben, mégpedig ez:

A XIX. században az USA különben több olyan megdöbbentő felfedezés helye volt, amelyek hatása még a XXI.. században is érzékelhető lesz. A magasabb frekvencián élők (más néven szellemvilág) megpróbáltak kapcsolatot létesíteni a Föld fizikai felszínén élő emberekkel. Arról tájékoztatták az amerikai fizikusokat, hogy meglátásuk szerint az emberiség készen áll egy erőteljes szellemi energia befogadására. Ez minden szempontból megváltoztatná lényünket, felébresztené a szunnyadó gyógyító és fizikai erőket az eddig közönségesnek tartott egyedekben is, és meg változtatná az emberi történelem folyását.

Azok a szeretetreméltó lények, akik ezt mondták, azt állítják, hogy hozzájuk hasonlóan mi is szellemek vagyunk. Az egyetlen különbség köztük és köztünk, hogy nekik nincsen szükségük fizikai testre, azonban mivel valahol ők is emberek, szeretnék, ha a Földön élő minden emberi lény számára elérhető lenne a lélek teljes ereje. Fejlődésünk elkövetkező igen kritikus szakaszában. Azt is mondták, hogy a hozzájuk hasonló lényekkel való kommunikáció az elkövetkező 150 évben nagyon sokat fog fejlődni, és létfontosságú szerepe lesz az univerzális erőkkel létesítendő kapcsolatokban.

Ahogyan azt a minket meglátogató lények előre megjósolták, a „lélek ajándékai” hamar megjelentek világszerte az emberekben, különösen a nőkben. Korunk jogi helyzete miatt sokan azonban úgy gondolták, nagyon óvatosan kell eljárni a szellemi ajándékok vallásos keretbe való beillesztésében, és ennek eredményeképpen Dél-Amerikában megszületett a spiritualista vallás, más néven a spiritualizmus.” (Jack Angelo: Szellemi gyógyítás – korunk energiagyógyszere. Phoneix Könyvkiadó, 1993. Fordította: Erdő Orsolya. 20-21.old.)

A legtöbb ősi társadalom kapcsolatban állt ezekkel a lényekkel. Az indiai jósok fénylényekként jellemezték őket, és a deva nevet használták rájuk (szanszkritül angyalt jelent). Idetartoznak még a természet és az elemek szellemei is, akik itt élnek velünk együtt. A magasabb látás (HSP) különböző méretű lényekként látja őket, vagy olyan figurákként, amelyeket gnómokként vagy tündérekként szoktak ábrázolni.” (u.a. 124.old.)

Le sem tagadható a démonok behatolása mindkét történetben, hiszen ugyanarról a történésről van szó, csak más köntösben. De azt sem mondhatja senki, hogy a Biblia nem tartalmaz elég felvilágosítást és figyelmeztetést ezzel kapcsolatban:

Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.

Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (2Kor 11:13-15)

És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;

A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.

És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;

Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (2Thessz 2:8-12)





2013. november 29., péntek

Az evolúció önfejlesztő meséje

Az evolúció önfejlesztő meséje



Már a vízben megjelentek a végtagok?
Ha bebizonyosodik a leletet ismertető kutatók teóriája, az forradalmasíthatja az evolúciós elméletet. Eszerint ugyanis már a vízben élő lények végtagokat fejlesztettek ki, vagyis a halak úszóiból kialakult végtagok nem a szárazföldön jelentek meg először – írja a BBC.” (National Geographic -(Evolúciós felfedezés – megtalálták az első igazi végtagot?)

* * *

Az élővilág tele van megszámlálhatatlan külsejű, képességű és reá jellemző adottságú élőlénnyel, amelyek az evolúciót hirdető szakértők szerint valamikor teljesen másként néztek ki, másként is illeszkedtek bele az őket körülvevő környezetbe, de idővel (évmilliók alatt) olyan képességeket (és a hozzá tartozó testi adottságokat) fejlesztettek ki, amit a túlélésük megkívánt. Ezt az önfejlesztő képességet nem győzik naponta hirdetni a Tv csatornák természettudományos műsoraiban, nehogy a tisztelt nézőnek eszébe jusson megkérdőjelezni az általuk előadott történéseket, és nehogy oda lyukadjanak ki, hogy esetleg a dolgok másként is történhettek, mivelhogy a valóságban egyetlen állat sem képes önmagának bármiféle testrészt, vagy genetikai tervrajzától alapjaiban eltérő különleges tulajdonságot kifejleszteni!

A történet azzal kezdődött, hogy bizonyos sejtek bonyolultabb élőlényekké szerveződtek teljesen önmaguktól, miközben bizonyos sejtek mind a mai napig ugyanolyanok maradtak. Hogy melyikek fejlődtek tovább és melyikek nem, azt természetesen maguk a sejtek döntötték el, na és természetesen az evolucionisták.

Mivel az élet állítólag a vízben keletkezett, fogadjuk el, hogy a vízi állatok (pl. a halak) úgy jöttek létre, hogy magukat fejlesztették halakká. Mégpedig olyan halakká, amilyenné ők akartak lenni.

Ha valaki nagy szemeket akart magának, sokáig düllesztette a kicsi szemét, és az megnőtt. Ha valamelyik nagy szájat, sokáig tátotta, és az kitágult. Amelyik nyálkás akart lenni, nyálkás lett, amelyik pikkelyes, az pikkelyes lett, amelyik pöttyös az pöttyös, a csíkos a csíkos, a kockás az kockás. Színben pedig amilyet akart, olyan lett, sárga, piros, zöld, és ezernyi árnyalat, melyiknek mi tetszett.

Amelyik élőlény kicsi létére nagy akart lenni, az megnőtt, amelyik cuppogás helyett harapni akart, annak foga nőtt, amelyik sok csápot akart magának, annak sok csápja nőtt, és amelyik vízszintes farokúszó helyett függőlegest szeretett volna, annak olyan nőtt. Amelyik sneci akart lenni, az sneci lett, amelyik cápa, az cápa, amelyik szardínia, az szardínia lett. Amelyik krill akart lenni, az krill lett, amelyik bálna az bálna. [Azután voltak olyanok, akik akaratuk ellenére lettek krillekké, ill. bálnákká, holott pont az ellenkezőjük akartak lenni, azok mind a mai napig búskomorságra lettek ítélve, és az okát senki nem tudja, hogy nekik miért nem sikerült a nagy átváltozás.]

Azután a vízi élőlények egy része kiment a szárazföldre, és a levegőt beszívni képes tüdőt fejlesztett ki magának, továbbá lábakat, hogy tudjanak futni és kezeket, hogy tudjanak vakarózni. Amelyiknek nem nőtt elég hosszú keze, az nem tudta a nyakát megvakarni, mert nem érte el, ezért egész életén át viszketegségben szenvedett.

Viszont a vízi élőlényeknek amelyik része nem akart kimenni a szárazföldre, azok a vízben maradtak, mivel szerettek lubickolni és nem szerettek gyalogolni a sivatagban iránytű nélkül, mert féltek, hogy eltévednek, és a sivatagi sakál martalékává lesznek. A sivatagi sakálok meg úgy jöttek létre, hogy eredetileg vízi hódok voltak, de egész nap rosszalkodtak, és az anyjuk kizavarta őket a sivatagba, hogy ott rosszalkodjanak, és ne zavarják őket pihenés közben.

Egyes élőlények alvás közben színes álmokat szőttek, ezekből lettek a pókok, mások föld alá vágytak, ezekből lettek a vakondok, mások fára akartak mászni, ezekből lettek a mókusok, és így tovább...

Azután voltak amelyek maguknak csőrt akartak növeszteni, ezekből lettek a madarak. A hosszú csőrre vágyók gólyákká, a rövid csőrre vágyók verebekké, a kampós csőrre vágyók héjákká, és így tovább... A széles és lapos csőrre vágyók kacsákká, akik meg csípni akartak a csőrükkel, azok libákká.

Volt aki magának vastag bőrt akart, az víziló lett, amelyik nagy szarvat, az bölénnyé, amelyik prémre vágyott az vidrává, amelyik meg téli álmot akart aludni, az medvévé. Amelyik tojást akart rakni az tyúkká, amelyik meg elevenszülővé, az kenguruvá.


Azután olyan állat is volt, amelyik úszóhártyás lábat, prémes bundát, hódszerű farkat, tojásrakó és szoptató képességet szeretett volna magának, egy kicsit ebből, és egy kicsit abból, és karmokat, hogy föld alatti járatokat tudjon magának ásni, ha mászkálni volna kedve föl és alá, jobbra meg balra, és kacsához hasonló csőrt, hogy tudjon vele csámcsogni a nádasban, abból lett a kacsacsőrű emlős. És mivel külsejével annyira elütött a többségtől, hogy emiatt elkezdett szégyenlősködni, hát 1-2 kilós éjszakai állattá alakította magát, amikor kevesen látják és bátran mutatkozhat.

Ezeknek az állatoknak a hím tagjai maguknak bokasarkantyúkat növesztettek, hogy azokkal tudják hasba bökni azokat, akik őket össze akarták téveszteni a nőstényekkel, és rájuk akartak mászni. A nőstények általában két tojást raktak, hogy a többit a szarkák el ne tudják lopni, és ezt a szokásaikat mind a mai napig megtartották.

Voltak aztán békák, akik maguknak olyan fogsort szerettek volna növeszteni, mint amilyen a lovaknak van, hogy a mikor rámosolyognak a nősténybékákra, jobban elnyerhessék azoknak a tetszését, és így hajlamosabbak legyenek velük párzani. De mivel ez nekik nem sikerült, ezért púpot növesztettek maguknak, hogy kifejezhessék a dühüket a sikertelenség miatt.

Azután voltak olyan állatok, amelyek nagyon szerették a banánt (amik egyébként eredetileg gömbölyűek voltak, de a szél olyan sokáig sodorta őket, hogy megnyúltak), és ezek lettek a majmok. De nem csak hogy szerették a banánt, de olyan kezeket és lábakat is növesztettek, hogy fel tudjanak érte mászni a fákra. Ezek mind igazmondó majmok voltak, hiszen evés közben állandóan vigyorogtak, ezzel elárulva, hogy a banán milyen finom.


Voltak azonban Borneó szigetén olyan majmok, akik banán helyett leveleken, valamint hüvelyesek, pálmafélék és más növények nem édes gyümölcsein és magvain éltek, és ezáltal eltitkolták a banán finom voltát. Sőt, nem csak hogy eltitkolták, hanem a banán különösen finom voltával kapcsolatban a kis majmoknak hazudtak is, hogy rávegyék őket a levélevésre, minekutána a sok hazudozástól kivörösödött és megnőtt az orruk akkorára, mint egy termetes uborka. Mikor ették a leveleket, az orrukat félre kellett tolniuk, hogy megtalálják a szájukat a két fülük között.

A rengeteg levélzabálástól azután a hasuk is megnőtt a növények és baktériumok híg keverékétől, mintha vemhesek lettek volna, evés után aztán órákig sziesztáztak, hogy a sok cellulózt meg tudják emészteni. Ugyanakkor a hímek háremet tartottak maguknak, hogy a sok nőstény állandóan ott lebzseljen körülöttük és állandóan a csodálat tárgyává legyenek a himbálózó nagy orrukkal előttük, és nagyobb kedvük legyen a rendszeres szexelésre.
Ezek a majmok mai szokásuk szerint morognak, dudálnak, ordítanak és rikoltoznak, főleg esténként, amikor folyók közelében gyűlnek össze, és megbeszélik, hogy mi történt velük aznap a trópusi mangrovemocsarakban. Azután hirtelen a vízbe ugranak és kutyaúszásban közelítik meg a másik partot. [A hátúszást egyébként azért nem szeretik, mert olyankor a nagy hasuk kidomborodik a vízből, és a sok lenyúló ágba belegabalyodnának, ami gátolná őket az előre haladásban.]
Természetesen mások is szerették volna megnöveszteni az orrukat, pl. a csőgörények, hogy már messziről megérezzék az arra kóválygó borzok irdatlan bűzét, de nekik nem jött össze a dolog, úgy hogy kénytelenek azóta is rövid orral fintorogni.
Azután voltak olyan kisebb termetű majmok, akik szerették az emberek közelségét, ezek bementek az emberek házaiba és össze-vissza mászkáltak a lakásokban.

Történt egyszer, hogy egy kis majom csillogó karperece belegurult egy asztalfiók nyílásába. Erre jöttek a többi majmok és mindenféle hosszúkás dolgot dugdostak a résbe, hogy kihalásszák a karperecet. Látták ezt bizonyos rovarok az ablakból, elkezdtek imádkozni a sikerért, ezekből lettek az imádkozó sáskák. Mások hangosan szurkoltak a sikerért, ezekből lettek a tücskök. Napokig hiába próbálkoztak, mire jött egy kis termetű maki, aki az egyik ujját elkezdte bedugdosni a nyílásba. Addig-addig nyújtogatta, míg az megnyúlt, és sikerült vele kihalászni a mélyre csúszott karperecet. Így jött létre a Véznaujjú maki.
Aztán voltak olyan repülő szörnyek, akik pihenés közben állandóan azt lesték, hogy mikor keletkezik a barlang plafonján a repedés, hogy gyorsan el tudjanak menekülni tömegesen, ezekből lettek a denevérek.
Más bogarak szerették a meleget és szerettek volna messzire látni, ezekből lettek a lakótelepi csótányok. Ezek ott csücsültek a konyha sötétjében, és szerettek volna a sötétben is látni, hogy könnyebben elbújhassanak, ha jön a lakó, de akárhogy erőlködtek, nem jött össze nekik. Hanem amikor hirtelen feloltották a lámpát, ott meredtek maguk elé lelepleződve és agyoncsapták őket. Azóta bujdosnak a csótányok a sötétben össze-vissza.

Nem úgy kint a szabadban, ahol némely bogarak 100%-os energiahasznosítást alakítottak ki a potrohukban, ahol oxigént és luciferint eresztettek össze, és a kémiai reakció eredményeként világossárgától vöröses zöldig változó fénysugarakat bocsátottak ki magukból. Ezt párhívogatásra kezdték használni, igen nagy sikerrel. Így alakultak ki a szentjánosbogarak.
Így aztán a természetben minden élőlény olyanná fejlesztette magát, amilyen kedve szottyant, vagy amilyenné – állítólag a természet formálta -. De hogy ez a valóságban hogyan is zajlott le, azt bizony senki sem tudta. Növényevő állatok, húsevő növények, stb., millió és millióféle variáció.
Nyulak szerettek volna hosszú farkot növeszteni, hogy menekülés közben tudjanak lavírozni vele, de erre nőtt nagy fülük. A mókusok meg szerettek volna nagy füleket növeszteni, hogy hallják a közeledő vadászokat, és időbe el tudjanak bújni, de nőtt nekik hosszú farkuk.
De mindezeken túltettek az emberek, akiknek (állítólag) eredetileg kicsi agyuk volt, amikor még négy lábon himbálóztak majomszerű módon a fákon, és nem törték a fejüket azon, hogy miképpen jött létre a természetnek ez a sokszínűsége. Aztán ahogy elkezdtek filozófálni és mindenféle evolúciós meséket kitalálni az élet és az élőlények eredetéről, úgy nőtt egyre nagyobbá és nagyobbá az agyuk.
Mostanra aztán már akkorra aggyal rendelkeznek, hogy bármiféle evolúciós hipotézist képesek befogadni első hallásra és igazat adni neki. Viszont az a különlegesen érdekes tulajdonságuk is kifejlődött, hogy abban a pillanatban, amikor a teremtésről hallanak, akkorára zsugorodik az agyuk, mint az éti csigának, és úgy tesznek, mint akik sem nem hallanak, sem nem értenek semmit.
Pedig a teremtés nem más, mint genetikai tervrajzok alapján létrehozott élőlények sokasága, melyeknek reájuk jellemző belső és külső tulajdonságaik csak olyan mértékben tudnak megváltozni, amilyen mértékben ezt a genetikai tervrajzuk megengedi. Sokkal inkább tehát a genetikai tervrajz a döntő, és nem egyéb hatások.
Tervrajzhoz pedig emberi számítások és tapasztalat szerint Tervező szükséges. Akik agyát azonban az evolúciós hipotézisek alakították a mai formájukra, azoknak agyi tekervényeik aszerint tágulnak és zsugorodnak, ahogyan az élőlények eredetéről éppen mit hallanak. Ezen pedig a Tervező is csak akkor tud változtatni, ha az ember a saját jellemét alárendeli az értelmének, nem pedig a jellemével megerőszakolja a saját értelmét, csak hogy elutasíthassa a számára kedvezőtlennek ítélt igazságot a dolgok eredetéről.
Akinek tehát az evolúció önfejlesztő meséje tetszik, annál fog leragadni, és olyan híres közvetítőjévé lesz az evolúciós eszmerendszernek, mint amilyen híres közvetítői voltak koruknak nagy mesemondói, Benedek Elek, Andersen, vagy éppen a Grimm fivérek.





2013. augusztus 4., vasárnap

Angyalok házassága - Nefilimek


Isten fiai”-nak házasságáról



Az angyalok házasságáról.

Özönvíz előtt valóban testet öltött angyalok házasodtak meg az emberek szép leányaival, és utódaik, a Nefilim-óriások igen nagy mértékben hozzájárultak az akkori világban elburjánzó gonoszság megnövekedéséhez. Az özönvíz elpusztította ezeket a keverék-lényeket, de az engedetlen angyalok visszavették szellemi testüket és így akkor nem pusztultak el. Hogy paráználkodtak volna, ezt Júdás nem írja, rájuk nem vonatkozik a Júdásnál felrótt bűn gyakorlása. (7. vers)

Az angyalok nem házasodnak.

Jézus valóban azt mondja, hogy az angyalok a mennyben nem házasodnak. (vö. Márk 12:25). Ezek az angyalok viszont nem a mennyben házasodtak, hanem a földön, miután testet öltöttek. /Nyilván nem vitték a mennybe a nőket, hogy ott házasodjanak velük./

Az angyalok valóban nem szaporodás céljából lettek teremtve, hanem szolgálat céljából. Tehát az angyalok nem szaporodnak a mennyben. De hogy a szexuális vágy kifejezetten a szaporodásra szolgáló teremtési sajátosság lenne, ez félreértése a bibliai kinyilatkoztatásnak.

A nemiség létrehozójának szemében az alapvető cél az egyesülés megteremtése volt. A nemi érintkezés célja a férfi és a nő egységének bemutatása. Így a szexualitás által valósul meg az „Egy test”-té létel, tehát a nemi egyesülés által lesz egy testté a két ember a házasságban, akár házasságon kívül. (vö. 1Mózes 2:24, 1Korinthus 6:6)

A szexuális vágy kielégítése a házasságon belül Isten által rendelt áldás és lehetőség, még ha nem is kifejezetten gyermeknemzés céljából történik. (vö. 1Korinthus 7:5; Példabeszédek 5:19; Énekek Éneke 7:6-13) Ezért a szexualitást csupán az állatvilágnál lehet az ösztönvilághoz kapcsolni, de az embernél a nemi kapcsolat egyszerre érzelmi-testi-szellemi is egyben, hiszen teljes istenképűségét /és ami ezzel jár/ beleadja az egyesülésbe.

Ugyanezt az állatvilág teremtésénél fogva produkálni nem tudja, ezért két párosodó állat nem is lesz - bibliai kifejezéssel élve – egy testté, és számukra valóban csak a szaporodásra egyszerűsödik le a nemi érintkezés.

Hogy az angyalokban nem ébredhetett vágy a szexualitás kiélése iránt /mivel nem szaporodásra teremtettek/ - ez azért sem igazolható, mivel uralkodási vágy is kifejlődhetett bennünk, pedig szolgálatra lettek teremtve, nem uralkodásra. (vö. Zsidók 1:7; Ezékiel 28:15-17, Máté 4:9; Efézus 2:2; 6:12)

Nekik is szabad akaratuk van, tőlük függ az Isten iránti hűségük vagy hűtlenségük. Önként járulnak Isten elé a mennyben. (vö. Jób 1:6; 2:1) Vágynak beletekinteni bizonyos dolgokba (vö. 1Péter 1:12). Tudnak örülni (vö. Jób 38:7; Lukács 15:10), bosszankodni, (vö. 2Mózes 23:20-21) és hibákat is követhetnek el. (vö. Jób 4:18) Ugyanígy a földön is /hústestben/ önálló döntéshozatalra képesek. (vö. 1Mózes 19:2, Bírák 13:16)

Így kifejlődhetett bennük a szexualitás iránti vágy is. /Nem kifejezetten a szaporodásról van szó, bár lehet hogy céljuk volt minél több erőszakos utód nemzése./ Testet öltve pedig ennek a vágynak a kielégítését az emberek leányaival való házasságkötésben vélték megtalálni. (vö. Jakab 1:14) Így esetükben nem paráználkodásról beszélhetünk, hanem házasságban való nemi kapcsolatról, hiszen előbb házasságot kötöttek velük /feleséget vettek maguknak, ahogy Ádámnak is felesége lett Éva a házasságukban – vö. 1Mózes 2:24-25/

Nyilvánvalóan a házasságkötés aktusa lehetett vonzó az emberek leányai számára, akik hihették, hogy talán az ő házasságukból származhat a megígért mag. (vö. 1Mózes 3:15)

Ha házasságkötés nélkül akartak volna az istenfiak kapcsolatot kezdeményezni velük, az valóban paráznaság lett volna, de lehetséges, ebbe az emberek leányai egykönnyen nem mentek volna bele. /Ez az erkölcsi állapotuktól függött./ De a házasságkötésbe hamar belementek.

S ha már az angyalok hústestet öltöttek, hát a testük alkalmas volt nemi érintkezés által az élet továbbadására is, mint ahogy más angyalok fizikai testben megjelenve táplálékot vettek magukhoz – vö. 1Mózes 18:8; 19:3, - miként Jézus is evett feltámadása után (vö. Lukács 24:43); vagy éjjelre lepihentek /aludtak is talán/ (vö. 1Mózes 19:4, 15); vendégséget élveztek (vö. Zsidók 13:2), pedig eredetileg nem evésre, vagy alvásra rászorulóknak lettek teremtve. (vö. Máté 18:10; Dániel 7:10)

Hogy felöltött testük alkalmas lehetett-e az élet továbbadására, hát gondoljunk Jézus testére, aki eredetileg szellemi lényként élt a mennyben, és az a szellemi életerő lett az emberi hústest sejtjébe ültetve, s így született meg emberként, mint Mária fia. (vö. Lukács 1:31, 35)

Jézus emberi hústeste szellemi testből származott, s ha Jézus utódot nemzett volna, az ő gyermekei sem haltak volna meg öregedés által, mivel nem a bűnös Ádám vonaláról származtak volna le. /A földön házasodó angyalok utódaira ugyanez érvényes./ De ahogy Ádám képes volt a gyermeknemzésre, Jézusnak is képesnek kellett lennie, mert tökéletes testet adott váltságba, a saját tökéletes testét, amely Ádám testével teljesen egyenértékű volt. (vö. Zsidók 9:14, 24-28; 10:10)

A Júdás 6-7-ben pedig ha valaki azt olvassa, hogy az angyalok paráználkodtak volna és nem azoknak a városoknak a lakói, akkor olvassa át újból és újból a szöveget, amíg világosan meg nem érti a leírottakat!

Az óriásokról

Figyelmesen olvasva az 1Mózes 6:2-4 verseit, könnyen azonosíthatjuk az óriások kilétét. Az 1Mózes 6:4 vers előtt óriásokról nincs följegyzés, ugyanígy Istennek fiairól sem, hiszen Ádám házasságkötés szempontjából szóba sem jöhet, Ábelt megölte káin, Énokhot pedig Isten magához vette. Hogy e két 'Isten fián' kívül más is járt volna Istennel Ádám leszármazottai közül, arról nincs feljegyzés. És utánuk Noé következett a sorban (vö. Zsidók 11:4,5,7)

[Az 1 Mózes 4:26-ban említett segítségül hívása Jehova nevének történhetett képmutató módon, mint ahogy Káin áldozata is hasonló indítékból történt.] Így az 1Mózes 6:2-4 verseiben említett „Isten fiai” /többesszámban/ csakis testet öltött angyalok lehettek, mert az angyalokat valóban nevezi Isten fiainak az Írás. (vö. Jób 1:6; 2:1; 38:7; Zsoltárok 89:7)

Az óriások nyilvánvalóan Istennek a hústestet öltött fiai voltak, akik daliás, erős, feltűnő külsejükkel magukra is hívhatták a szép kinézetű lányok figyelmét. (Zsoltárok 103:20; Ezékiel 28:17) Így érthető, hogy a szöveg azt mondja:

Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok /gyermekeket/ szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” (1Mózes 6:4) Tehát az óriások abban az időben léteztek, amikor az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz.

Ha itt csupán földi emberek házasságáról lenne szó, akkor miért emeli ki az írás pont ezen a helyen, hogy látták a lányok szépségét és megkedvelték őket, aminek a vége házasságkötés lett és utódok születése. Ez éppenséggel természetes dolog volt, hiszen a házasságkötés is Isten által adott örökséget jelentett a gyermeknemzéssel együtt. (vö. Zsoltárok 127:3) Így aztán született nagyon sok gyermek, akik /mint Ádám leszármazottai/ egymás közt házasodtak. (vö 1Mózes 1:28; 4:17; 5:7)
De hogy az 1Mózes 6:1-ben említett leányok valamennyien Káin leszármazottaihoz tartoztak volna, ennek semmilyen bibliai alapja nincs.

A Káin nemzetségében és a Séth nemzetségében is voltak fiúk és lányok vegyesen. (vö. 1Mózes 4:22; 5:7) És ha összeházasodott két különböző nemű személy, hát érthetően abból a házasságból/ban/ gyermekek születtek. Hogy mégis az 1Mózes 6:4 verse megjegyzi: „és azok [gyermekeket] szültek nekik”, hát ez csak azért lehetett megjegyzésre méltó, mivel nem mindennapos dolog volt az angyalok és az emberek /mindegy milyen nemzetségből származó/ leányai közötti házasság.

És az sem egy mindennapos dolog, hogy utódok születtek ebből a természetellenes kapcsolatból, hiszen az istenfiak nem embernek születtek /teremtettek/, hogy emberek leányaival házasodjanak. S hogy még ezután is voltak óriások a földön, amikor az Isten fiai bementek az emberek lányaihoz, ez utalás arra, hogy a korcs utódok is hatalmas óriásokká fejlődtek, akik eleitől fogva /tehát gyerekkoruktól/ híres-neves emberek voltak. Bizonyára a gonoszság cselekedésében voltak híresek és nem a jó cselekvésében, hiszen a hit példaképei között nincsenek felsorolva. (vö. Zsidók 11. rész.)

Ezek a gonosz 'óriás-bébik' pedig természetes halállal nem is haltak volna meg, hiszen nem a bűnös Ádám vonalán származtak le. Így érthető az 1Mózes 6:3-ban említett 120 éves életkor-határidő, amit Isten szabott a gonosszá lett emberi fajnak. Hogy ez valóban erre a korcs korosztályra vonatkozott, ez abból is kiderül, hogy felesleges lett volna újra kijelenteni az örök élet jogának és lehetőségének az elvételét, hiszen az emberek számára ez már Ádámnál ki lett jelentve. (vö. 1Mózes 3:19,22; Róma 5:12)

De ugyanez nem lett kijelentve a nefilimek /óriások/ számára. Nem véletlen tehát, hogy ez a kijelentés az 1Mózes 6:2 és a 6:4. versek közé esik. /Hogy innét számítva csupán 120 év lenne az emberek életkora, ezt már csak azért sem érthetjük a 3. vers kijelentésén, mert Nóé és az ő közvetlen leszármazottai is évszázadokat éltek még e kijelentés után! (vö. 1Mózes 9:28; 11:11-23)

További bizonyítékok, hogy az 1Mózes 6:2,4 versek alatt említett Isten fiai alatt engedetlen angyalokat kell érteni, az 1Péter 3:20; 2Péter 2:4; és Júdás 6 verseinek összefüggései is. Mindhárom helyen az angyalok engedetlenségéről van szó, akik az özönvíz előtt, ill. Szodoma és Gomora városok elpusztítása előtt lettek engedetlenné.

Csia Lajos így adja vissza: Ezek a szellemek egykor engedetlenkedtek, amikor Noé napjaiban a bárka készülésekor az isteni hosszútűrés várakozott rájuk. … /120 évig/ Isten azokat az angyalokat, akik vétkez-tek, nem kímélte, hanem őket a tartaroszba sülylyesztvén arra rendelte, hogy a homály kötelein ítéletre őrizzék meg őket, … angyalokat, kik uralkodó helyzetüket nem őrizték meg, és saját lakhelyüket elhagyták, a nagy nap ítéletére láthatatlan (örökkétartó) láncokkal megkötöztette, homállyal borította be, őrizetre vetette. Azóta ezek az angyalok mint lázadó és romlott démonok léteznek, és vezetőjükkel, az Ördöggel együtt az emberiség megrontásán munkálkodnak. (vö. János 8:44; 2Korinthus 4:4, 1János 5:19; Jelenések 12:9, 12)

Mivel Sátán a világosság angyalává változtatja magát (vö. 2Korinthus 11:14), nem is csodálkozhatunk azon, hogy az általa befolyásolt vallásokban tagadják azt, mintha engedetlen angyalok jöttek volna le a földre, és így az özönvíz előtt a gonoszság eluralkodásához óriási mértékben hozzájárultak volna. Tagadják annak a kornak okkultista és spiritiszta befolyásoltságát, és tagadják saját hitnézeteik hasonló minőségű befolyásoltságát is. (vö. 1Timótheus 4:1-2)

Jó példa erre E. G. White: Pátriárkák és próféták c. könyvének 64. oldalán található kijelentés is:

...És látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok... /1Mózes 6:2/ Kain itódainak leányai szépségükkel vonzották Séth gyermekeit, összeházasodtak hát velük, ami által Isten haragják hívták ki...”

Ugyanez a szerző/nő/ ugyanezen könyvében a 97. oldalon azt állítja, hogy a teremtés napjait korszakoknak felfogni „a hitetlenség legalattomosabb és ezért legveszélyesebb forrásaiból ered.” Elgondolkodtató, hogy nem-e az a legalattomosabb és legveszélyesebb forrás és egyben ördögi is, amely tagadja az angyalok engedetlenségét és kollektív lázadását és házasságát földi teremtményekkel, amely azt a régi világot oly nagyon erőszakossággal töltötte meg. És amely ezt a mai világot is oly nagyon uralja és félrevezeti a sok-sok vallásszervezetet is beleértve. (vö. Jelenések 12:9)

Érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy az 1Mózes 6:2, 4-ben említett „Isten fiai” alatt bukott angyalokat értett többek között: Philó, a rabbinusok többsége, a Septuaginta, Kurtz, Delitzsch, Gunkel, König, Procksch, stb... és Josephus Flavius is, aki a Zsidók története c. könyvében írja:

„ … Istennek sok angyala érintkezett a földi asszonyokkal, gőgös fiakat nemzettek, akik erejükben bizakodva minden jót megvetettek, és éppen úgy, mint ahogy a görögök gigászairól mondják, gonosztettekben jeleskedtek.” (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980., 18. oldal.)

Ami pedig a 4Mózes 13:33-ban idézett „Nefilimeket” illeti, ott arról van szó, hogy a kémeket felizgatott fantáziájuk arra késztette, hogy midőn meglátták a nagytermetű embereket Hebronban, azt hitték, hogy a vízözön előtti óriásokat látják. Ugyanilyen óriás volt Góliát is, a filiszteus. (vö. 1Sámuel 17:4) De ahogy a Góliát végezte, hasonlóképpen történt ez az özönvíz előtti nefilimekkel is. És ugyanez a sors vár a hamis tanítások modern kori szószólóira is, akik szánt szándékkal vezetik félre a jóhiszemű, istenkereső egyéneket. Éppen ezért a gonoszság ellen való, Isten által rendelt harcnak ma sincs vége.

De ez a harc nem fizikai természetű. Mert a mi harcviselésünk fegyverei nem a hús-ból valók. Ellenkezőleg! Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat bontsanak le, továbbá minden magaslatot lerontsanak, amely Isten ismerete ellen felemelkedik, sőt fogollyá tesznek minden gondolatot, hogy a Krisztusnak engedelmeskedjék,” (Korinthus 10:3-5, Csia ford.)

Modern kori párhuzam



A világi embereknek fel sem tűnik, hogy az utóbbi években/évtizedekben mennyire megszaporodtak a TV-ben magukat ajánló látnokok, sorselemzők, jósok, energiagyógyítók, hivatásos boszorkányok, ezoterikus praktikákat űzők és hasonszőrű kollégáik, akik keresik a laikus betegek, problémákkal küzdők kegyeit, hogy általuk válasszák a gyógyulást, a problémáik sikeres megoldását. De a karizmatikus jellegű kereszténység világméretű térnyerése is ebbe a kategóriába sorolható.

Márpedig özönvíz előtt ugyanez a démoni hátterű okkult hullám érte el és borította be a földet, és a gonoszság ugyanúgy világméreteket öltött, mint manapság. Csak a manipulált vakok és a direkt süketek nem veszik észre, hogy a tv és mozifilmek 95%-a valamilyen gyilkosság, ill. bűntény körül forog. A fiatalság az erőszak propagálásán nő fel és elméjük az akciófilmekre, és a harci eszközök, fegyverek csodálatára van kihegyezve. Az egész világ szórakoztatása leginkább bűnügyi történetekre épül. Az átlagemberek nem tudnak és nem is akarnak a bűnügyektől, magától a BŰN-től megszabadulni. A bűnt művészeti rangra emelték, s úgy hódolnak neki, mint az ókori zsidók az aranyborjúnak. Szellemiségüket, lelkületüket ugyanúgy átjárja, körüllengi a bűn áradatának illata, mint disznópásztort a kondaszag.

Özönvíz idején: „A föld pedig mind romlottabb lett az Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.” (1Mózes 6:11)

Napjainkban: Nagyon erőszakos világban élünk, nap mint nap egyre több erőszakos cselekedetről értesülünk – rablásokról, gyilkosságokról, nemi erőszakról –, és többnyire a média által.” (Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező)

Természetesen azonban – ahogy Jézus megprófétálta annak idején -, az idők feltűnő és letagadhatatlan jeleiből nem vesznek észre semmit!!! Mindazonáltal akik ismerik az idevonatkozó bibliai próféciákat, és korunk állapotának jellemzőit, azok e feltűnő jelekből tudják, hogy közel van ennek a gonosz rendszernek a lezárása, és a gonoszok megítélése.

Éppen ezért szükséges megszívlelni Jézus figyelmeztetését, a Máté 24:37-39 szerint:

Mert amilyenek Noé napjai voltak, olyan lesz az ember Fiának megérkezése. Mint ahogy az özönvizet megelőző napokban ettek, ittak, nősültek, férjhez mentek az emberek, ameddig csak Noé be nem ment a bárkába és nem ismerték fel a veszélyt, amíg el nem jött az és el nem ragadta valamennyiüket: úgy lesz az ember Fiának megérkezése is.” (Csia ford.)

*

Ön fölismeri az idők jeleit, amiről Jézus említést tett, hogy be fog következni, vagyis ennek a világrendszernek a végét, hogy igen közel van?! A túlélése ezen a felismerésen és a helyesen kivitelezett cselekedetein (istenimádatán) múlik!