A kereszténység áruló csókjai - A ceremoniális törvény

„Jézus pedig monda neki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?”

(Lukács 22:48)

Ugyanilyen veszélyes, az üdvösségből kizáráshoz vezető hamis szeretet csókja, amit - a klasszikus reformátori hagyomány nyomdokain is haladva - a 20 milliós Hetednapi Adventista világegyház és a tanításban hasonszőrű felekezetek tartanak Krisztus orcájához, ami pedig nem más, mint a Bibliában olvasható törvényről szóló kijelentés manipulálása. 

Itt is van egy sarkalatos egyéni értelmezésű emberi megfogalmazás, ami a Szentírásban sehol nem szerepel, ami nem más, mint a »ceremoniális törvény« kifejezés. Ez ugyanúgy nincsen a Szentírásban sehol, mint a „háromság”, és olyasmit fejeznek ki vele, amit a Szentírás sehol semmilyen formában nem fejez ki! Ugyanarról a tőről fakad tehát, és ugyanúgy az a végeredménye, hogy megrontsa a bibliahitű keresztényeket, és őket az igaz imádattól és az üdvösség útjától elfordítsa. Konkrétan miről is van szó? Nézzük mit mondanak ők: 

„Mark Driscoll helyesen ismerteti „Segítség az ószövetségi törvény értelmezéséhez” című írásában, hogy a klasszikus reformátori hagyomány az ószövetségi törvényt három fő csoportra osztja: ceremoniális, polgári, és erkölcsi törvényre. 

Több száz éven keresztül a református hagyomány azt tanította, hogy az ószövetségi törvény három különböző típusú csoportra bontható: ceremoniális/szertartásira, erkölcsire és polgárira. Bár ez a nézet messze nem terjed ki mindenre, azonban segíthet helyesen értelmezni, magyarázni és alkalmazni a törvényt az életünkben. 

Ceremoniális 

Isten Izrael népének azért adta a ceremoniális/szertartási törvényeket, hogy irányítsa, vezesse őket Isten imádásában. Ezek közé a törvények közé tartoznak a különféle bűnért való áldozatok, a körülmetélés (Gen 17,10), a különféle papi kötelességek, bizonyos ételek elutasítása (Lev 11,7-8, pl. sertés vagy rákfélék), vagy a tisztasági előírások (Lev 14,1-32; pl. a leprások megtisztulása) és ehhez hasonlók. 

A ceremoniális törvényeknek ideiglenes céljaik voltak és előrevitették Krisztus eljövetelének árnyékát (Dán 9,27; Kol 2,17; Zsid 10,01), amíg azok őbenne be nem teljesedtek és el nem töröltettek. 

Tehát ma már nem kell követni őket, szabadon ehetünk göngyölt bacon-t, vagy hordhatunk olyan ruhát, ami többféle szövetből készült. Más szóval, nem kell szertartásosan megtisztítani magunkat többé Isten előtt; Ő ezt már megtette értünk a Krisztusba vetett hitünk által.” /Protestáns Ortodoxia Evangelikál Csoport/ 

„A ceremoniális törvény - Az Ótestamentumi ceremoniális törvény, mely a Messiásra mutat, a zsidó népnek adatott. Krisztus áldozatát szimbolizálja, de érvényessége Jézus kereszthalálával megszűnt. A ceremoniális törvény, mely tartalmazza a ceremoniális szombatokat, és zsidó ünnepeket, nem tévesztendő össze az erkölcsi törvénnyel és a negyedik parancsolat szombatjával. /Hetednap Adventista Reformmozgalom – Hitelveink/ 

„A Vizsolyi Bibliában találkozunk ezzel a kifejezéssel a Kol 2:14-ben, mely az 5Móz 31:26 versére hivatkozik: „Es eltörölvén a’ Czérémóniáknak ellenünk való kezünk-irását, melly minékünk ellenünk vala, és azt haszontalanná tövé, a’kereszt-fára azt felfeszítvén.” (Kol 2:14, Károli 1865; ez a Vizsolyival megegyezik) A legtöbb angol nyelvű bibliafordítás, beleértve a King James verziót is, a 'szertartás' szót használja, ami lényegében ugyanazt jelenti, mint a ceremónia. Máshol árnyékszolgálatnak is nevezik (pl: Zsid 10:1). 

Végső soron az a fontos, hogy tudjuk: akár ceremoniális törvényről, akár szertartási törvényről, vagy árnyékszolgálatról legyen szó, a Biblia minden esetben az áldozati rendszerre utal, mely az Isten által Mózesnek adott 613 különféle törvény, rendelkezés és végzés közt volt megtalálható, az általa írott könyvtekercsben. Jézus kereszthalálával beteljesedtek az ószövetségi áldozati rendszer előképei, ilyen értelemben törölte Ő el ezeket a törvényeket.” /HNAE – N.F./ 

Látszólag semmi probléma ezzel a felvezetéssel, pedig komoly manipulálással állunk szemben, amit – hogy eladhatóvá tegyenek – kiegészítenek más szövegek manipulálásával, lásd: 

„Vajon Krisztus áldozata eltörölte-e Isten törvényét, ahogyan a Kolosszé 2:14 és az Efezus 2:15 jelzi? 

„Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; … Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén;” (Kol 2:14, Eféz 2:15) 

Ezek a versek nem Isten törvényét jelentik. A „szertartások” kifejezés a görög dogma szóból származik, utalva az emberi törvényekre és rendeletekre: „Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint?” (Kol 2:21-22) 

Krisztus az ilyen emberek által kidolgozott szertartásokra a Márk 7:6-9-ben hivatkozott. Ezek olyan farizeusi /'aszketikus-elnyomó'/ rendeletek voltak, amelyek korlátozták és megterhelték a zsidókat, és ezek jelentették a falat a zsidók és pogányok között, amelyet Krisztus az áldozatával lerontott. >Ő betartotta Isten törvényeit, de elhagyta az emberi rendeléseket. Mert nem azért jött, hogy eltörölje, hanem hogy betöltse, példát hagyva a követőinek.<” 

Rögtön az elején megállapíthatjuk, hogy az Ef 2:15 és Kol 2:14-nek a Kol 2:21-22-höz semmi köze, mintha az Ef 2:15 és Kol 2:14 „parancsolatokban” /görögül: dogma/ kifejezése azonosítható lenne a Kol 2:22 „parancsolatai” /görögül: entalmata/ szóhasználattal, amik emberi rendeleteket fejeznek ki. Vajon mégis miért azonosítja? Mert azt manipulálja, hogy valójában mire is vonatkozik az eltörlés, mert nagyon nem mindegy! 

De ez csak az egyik manipulációs kísérlet, ami a lényegesebb, hogy a Kol 2:14-ben felfedezni vélik a ceremónia kifejezést /lásd a Vizsolyi és a Károli 1865-ös fordítását/, amit ők /dogma - görögül dogmaszin/ »ceremoniális törvény«-ként aposztrofálnak, amiről a Prot. Evangelikál Csoport úgy nyilatkozott, hogy „ideiglenes céljaik voltak és előrevitették Krisztus eljövetelének árnyékát”. Ez a törvény jelentette volna az árnyékszolgálatot, amit Zsid 10:1 eképen jelenít meg: „a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg,”. 

De tegyük fel a kérdést, a bibliaszöveg illeti-e a törvényt bármiféle jelzővel, hogy milyen törvényről van szó? Abszolút nem jelöli! Akkor milyen alapon és milyen jogon állítják, hogy itt »ceremoniális törvény«-ről van szó? Semmilyen alapjuk és joguk nincsen hozzá! Amint ugyanis megteszik, teljesen más értelmet tulajdonítanak annak a törvénynek, amit Mózes törvényeként ismerhetünk a Bibliából. [A Vizsolyi Biblia szóhasználata nem követi a görög szöveget, hanem értelmezés szerint adja vissza.]

Nem igaz, hogy Isten bármiféle »ceremoniális törvény«-t adott volna Mózes által, hanem Mózes által a Mózes /egész: 613/ törvényét adta, amit nem lehet feldarabolni mesterségesen, hogy annak részletei időben és térben kikre /vagy mikre/ vonatkoznak és kikre nem. Pontosan ezek azok az emberi rendeletek, amiket utólag belemagyaráznak a törvénybe, mint ahogy Jézus idejében az Isten törvényét felülbírálva alkottak emberi rendeleteket, amik emberi parancsok voltak. 

„Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatát elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek. És monda nekik: Az Isten parancsolatát szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg. … Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint?” (Márk 7:7-9; Kol 2:21-22) 

Kísértetiesen ugyanazt jelenítik meg, mint az akkori farizeusok, hogy az Isten parancsait alárendelik a saját parancsolatuknak, csak itt nem arról van szó, hogy mit hogyan kell megmosni, vagy mit szabad enni, hanem hogyan kell érteni az Isten törvényét. Mégpedig nem úgy, ahogy Isten és Jézus értette és a Bibliában leíratta, hanem ahogyan ők azt átértelmezik, tehát más jelentést adva a törvénnyel kapcsolatos isteni kinyilatkoztatásnak. 

Már az első században megkezdték az aknamunkájukat a hamis törvénytanítók (vö. Apcs 15:1, 5), gondolja valaki, hogy az Ördög felhagyott a próbálkozással, és közvetlen a végidő népét nem akarja a hamis tanítással megfertőzni és az igaz imádattól elferdíteni? Rosszul gondolja! A kereszténységben burjánzanak az igaznak eladott hamis tanok, amikre hamis felekezetek épülnek, mint pl. az un. karizmatikusok, pünkösdisták, különösen a Hit Gyülekezete, amely mögött személyesen a Sátán lapul. (Vö. Máté 24:14; 2Thessz 2:9-12) 

És mindenütt ott virulnak az álkeresztény Mammonisták, akiknek a pénz az Istenük, csak hamisan Jézust az Uruknak vallják, de a tetteikkel megtagadják! (Vö. Máté 6:24; Tit 1:16) Tíz és százmilliókat vesznek ki vállalkozásaikból, hogy öncélú életet éljenek, eljárnak templomokba, vetik magukra a keresztet, és szajkózzák: „a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Máté 6:11), - csak az nem világos hogyan gondolják, a milliókon felül vagy azon belül, és hogy mit jelent a „mindezek megadatnak néktek” (Máté 6:33) isteni kijelentése, hogy az mire vonatkozik? Mindazonáltal most a »ceremoniális törvény«-nek beállított manipuláció a témánk tárgya, hogy miképpen van kibontakoztatva, főképpen leleplezve. 

Persze az adventisták megvédhetnék ezt az álláspontjukat, ha ki tudnák fejezni a Biblia szóhasználatával a »ceremoniális törvény« kifejezésüket, ill. amit alatta értenek, de nem tudják. Mivelhogy amit általa kifejeznek az a valóságban nem létezik, hanem egy körmönfont manipuláció. Az a kifejezés, hogy 'ószövetségi törvény' – még nem táptalaja a hamisításnak, amennyiben a Mózes egész törvényét értik alatta. De mikor valamilyen részét jelölik meg a törvénynek, és arra rámondják, hogy az egy olyan törvény /mintha volna másmilyen is/, akkor manipulálnak. 

Ugyanazt a helytelenséget követik el, mint a személyválogatók, akik különbséget tesznek személyek között (vö. Jak 2:9), itt meg a Mózes törvényén belül tesznek különbséget, ahogyan ők gondolják, hogy megtehetik. És meg is teszik! A módszer tehát ugyanaz: valami olyasmit kifejezni emberi szóhasználattal, amit a Biblia soha sehol nem alkalmaz. És azért kénytelen emberi megfogalmazással élni, mert amit mond, a Biblia sehol nem támogatja. /A háromság tannal is ugyanez volt a helyzet, ahogy láthattuk./ 

De mire is megy ki a dolog? Miért kell nekik ez a speciális »szakkifejezés«? Mert az Ördög ezzel tudja megfertőzni az igaz imádatot és az igaz keresztényeket lehetetlen helyzetbe hozni. Lássuk csak miről is van szó, hol bújik meg esetükben a Júdás csókja, az álszeretetük, amit az Isten Igéje leleplez?! 

A zsidóknak 613 Istentől származó törvényük volt, ami Mózes törvényeként volt ismeretes (vö. Neh 1:7; Apcsel 13:39), aminek alapján velük a törvényszövetség köttetett (5Móz 5:2-3; Róma 9:4; Zsid 9:19-20). Az alapelv az volt, ha valaki egyetlen törvényt megszegett, azzal megszegte az összes többit is, mivel egyetlen törvény megsértése az egész törvény megsértését jelenti, ami az egész Bibliára vonatkozik /Ó és USZ/, ahogy Jakab mondja: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” (2:10) 

Aki tehát személyválogató volt a Mózes törvényének érvényessége idején, az szombat rontó is volt és minden más törvény megrontója. (vö. Jak 2:9-11) Ez már eleve mutatja, hogy összetartozott mind a 613 törvény. [Teljesen függetlenül attól, hogy csak a kőtáblák voltak a szövetségládában – viszont a tízparancsolatot a szövetség könyvéből ismerjük /hiszen a kőtáblák elvesztek/, mivelhogy kifejezetten a szövetség szavaihoz tartoztak, a szövetség tábláit képezték. Vö. 2Móz 34:27-28; 5Móz 4:13; 9:9, 11; 31:26]

Ugyanakkor a Bibliában szó szerint sehol nem szerepel az, hogy »erkölcsi törvény«, sem az hogy »ceremoniális törvény«, és ez azért fontos, mert az adventizmus a Mózes által közvetített 613 törvényt szó szerint kétfelé szedi /sőt három felé/, és azt állítja, hogy létezik erkölcsi törvény, ami a tízparancsolat, és létezik ceremoniális törvény, ami előírta az áldozatokat, és létezik polgári törvény, amely Izraelt igazgatta a mindennapok során. Hihetetlen manipulációt lehet ebből kihozni, ha nem vagyunk résen, és megint csak azon módszer szerint, hogy valami olyasmit állítanak, amit a Szentírás sehol nem állít, nincs is rá ihletett szava vagy kifejezése, ami rendkívül fontos, mert a csalás ezen a módon megy végbe.

Mózes egész 613 törvényéről tudni illik, hogy Isten szent, tökéletes irányadó mértékét tükrözte (vö. Zsolt 19:8; Róma 7:12), ami nyilvánvalóan meghaladta a tökéletlen, bűnre hajlamos természettel rendelkező embert, aminek az volt a következménye, hogy mindenkit elátkozott (vö. Róma 7:10, Gal 3:10). „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki /Isten szellemétől származó/; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve...De az Írás mindent bűn alá rekesztett” (Róma 7:14; Gal 3:22). Ember nem volt aki hibátlanul meg tudta volna tartani, Jézus Krisztuson kívül. Ezért olvassuk, hogy Jézus az emberi bűnt és annak negatív gyümölcsét az átkot magára vette (vö. Gal 3:13), amikor életét áldozta az emberiség megváltása érdekében. 

Amikor azt mondta: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?... Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” (Zsolt 22:2; Máté 27:46) - akkor azt az állapotot fejezte ki, hogy a szent Istentől a legmesszebbmenőkig távol áll a bűn szentségtelensége. Tehát a bűn alá görnyedő Jézussal egyszersmind nem lehet együtt a szentség forrása és megtestesítője, JHVH Isten, ezt jelenti az elhagyás Isten részéről, amit Jézusnak át kellett élnie. És nem abban hagyta el, hogy nem védte meg a gyilkosok kezétől. 

Amikor a törvény átkát magára vette és halála után feltámadt szentséges szellemi életre, ezt a szentséget a követőinek is át tudta adni, a benne hívőknek bűnbocsánat adatik, amihez már a Mózes 613 törvényének semmiféle hozzáférése nincsen, a szentséget nem befolyásolja (vö. Róma 4:15; 6:14). Itt jön be az adventista manipuláció, amely azt állítja, hogy létezik »ceremoniális törvény«, amely elkülönül a tízparancsolat szó szerinti »erkölcsi törvényétől«, mégpedig abban az értelemben, hogy a 613-ból megmaradt a 10 parancsolat érvényessége /ami egyébként szerintük nem is tartozott Mózes törvényéhez, mert már az Édenben is érvényes volt - lásd itt/, de megszűnt a »ceremoniális törvény« érvényessége, ami az áldozatokat előírta a zsidóságnak. 

Azonban »ceremoniális törvény« mint olyan nem létezik, soha nem is létezett, ebből kifolyólag nem is szűnhetett meg. Ha tehát Jézus /miután betöltötte – Máté 5:17; Luk 24:44/ a halálával eltörölte a parancsolatoknak a tételekben való törvényét (vö. Ef 2:15), akkor az csakis Mózes egész 613 törvényére vonatkozhat /nem annak valamely erkölcsi, ceremoniális vagy polgári rész-törvényére/, ami Isten tökéletes törvényeként az átkot mindenkire ráhozta (vö. Róma 11:32; Gal 3:22). Ezért nevezte Péter azt elhordozhatatlannak (vö. Apcsel 15:10) 

A manipuláció lényege tehát hogy érvényben maradt az átokhozó törvénynek 10 igéje, amit kiszednek a Mózes törvényéből, mondván, abból csak a »ceremoniális törvény« rész az, ami az eltörlés szempontjából érdekes és fontos. Csakhogy ilyen törvény nem létezik a Bibliában, ugyanúgy nem létezik, mint »háromság«, hanem ezekkel olyasmiket fejeznek ki, amiket Isten soha sehol nem fejezett ki. A Malakiás 4:4-ben Isten világosan megmondja, hogy a zsidók Mózes összes törvényét tartsák be (vö. 2Kró 33:8; Neh 10:29), ami nem vonatkozhat csak a 603-ra vagy csak a tízre, hanem az összesre, amit a Biblia máshol is megerősít, hogy Mózes Isten minden /613/ parancsolatát elmondta a népnek kivétel nélkül. (Vö. Zsid 9:19) 

Azzal tehát, hogy az adventizmus hirdeti a »ceremoniális törvény« eltörlését, hazudik, mert nem létezik a Bibliában »ceremoniális törvény« kifejezés, ezért azt nem is tudják megmutatni /mint a háromságot sem/, mert ezek emberi kitalációk, hogy az ihletett kifejezéseket megrontsák, beszennyezzék. Ha ugyanis érvényes a tízparancsolat, akkor az a törvény átkát is mozgósítja, mert az ember természete a megváltással még nem változott meg, ugyanúgy lehúzza a bűnösségre való hajlama ami ellen küzd ugyan, de csak kegyelem által tud győzni, nem a törvénynek való hibátlan megfelelés által. Ha ez működne, a törvény megtartása által üdvözülni lehetne, nem volna szükség Krisztus váltságáldozatára. De szükség van ma is: 

„Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincsen mi bennünk. (1Ján 1:7-10) 

Tehát kegyelem által győz a keresztény, vagyis hogy a kegyelem elfedezi a bűnösségét – nem a bűnözését – óriási különbség - amit pl. a katolicizmus egy kaptafára vesz, hogy az évszázadokon átnyúló bűnözésüket bűnös emberi természettel magyarázzák /mea culpa/, ami által magukat fel is mentik és a közvélemény előtt tisztára mossák /tisztára magyarázzák/. 

Tehát nem tetézzük a bűnt azzal, hogy visszamegyünk a tízparancsolat örök érvényességének kikiáltása által a törvény átka alá, hiszen nem lehet /a Krisztus által nyert/ kegyelem alatt is meg átok alatt is egyszerre az ember. Nem is, hiszen a törvény érvényességének hangoztatása a kegyelemből való kiesést eredményezi, teljesen mindegy, hogy Mózes körülmetélésre vonatkozó törvényét erőlteti valaki vagy a törvény szombatra vonatkozó megtartását (vö. Gal 5:4; Kol 2:16-17) Ha tehát egy rész érvényes, mind érvényes, ha egy részét megszeged, mindet megszegted. 

Természetesen ez nem szabadít fel törvénytelen életvitelre, mivel a Krisztus törvénye iránytűként szolgál, hogy a keresztény mihez tartsa magát (vö. 1Kor 9:21), és a hitét milyen cselekedetek által bizonyítsa, hogy élő és gyümölcsöző. Ha pedig magát a tízparancsolathoz méri, akkor szembe kerül sok USZ-i kijelentéssel, pl.: 

„Most pedig törvény /Mózes törvénye/ nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény /Mózes törvénye/ és a próféták... Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül...Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény /Mózes törvénye/ által [van] az igazság /a tízparancsolathoz való hűség által/, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.” (Róm 3:21, 28; Gal 2:21) Mert akkor még mindig a törvény a nevelő és nem Krisztus. 

„Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény /Mózes törvénye/ alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény /Mózes törvénye/ Krisztusra vezérlő mesterünkké /nevelő, tanító/ lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit /a Krisztus váltságáldozatába vetett hit/, nem vagyunk többé a vezérlő mester /nevelő, tanító/ alatt.” (Gal 3:23-25) 

„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.” (Ján 1:17). Ezt akarván megcáfolni az adventizmus, amikor azt állítja, hogy Mózes törvénye a »ceremoniális törvény« volt, ami totális tévelygés, mivel »ceremoniális törvény« nem létezik a Bibliában, tehát nem lehet feldarabolni a törvényt, mondván, ez a része életet ad /tízparancsolat/, a másik része meg eltávolít az áldástól, ha megtartjuk. 

Hanem pontosan a tízparancsolat jelenti a halált /ha még érvényes/, mert a halált hozó betű törvénye volt. Hogyan is olvassuk? 

„Aki alkalmasakká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izrael fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata? Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt. Mert ha dicsőséges az elmúlandó, sokkal inkább dicsőséges, ami megmarad.” (2Kor 3:6-11; vö. Róm 7:6) 

Pontosan a Mózes törvényének a betűje ölt meg, az volt kövekbe vésve, azt kapták Mózes által, az volt a kárhoztatás szolgálata /mert mindenkit elátkozott/, holott dicsőséges volt, mert Isten dicsőségét tükrözte vissza, amit a bukott ember nem tudott sem megközelíteni, sem a kívánalmainak megfelelni. Pontosan azért kellettek a Jézusra mutató áldozatok, amik elfedezték a bűnt, de csak részlegesen, míg Jézus áldozata tökéletesen. Ennek a tökéletes áldozatnak az értékét fúrja meg az a tanítás, amely nem Mózes teljes/egész törvényét törli el, hanem annak egy emberek által kitalált részét, az állítólagos »ceremoniális törvényt«, amit pontosan azért találtak ki, hogy a törvényt manipulálhassák, egy részét visszatarthassák, míg más részét az enyészetbe küldjék. 

Rafinált ördögi módszer, nem véletlenül nem tanítja a Biblia, hogy ilyen lenne, és nem véletlenül állítja az adventizmus, hogy mégis van. Van, mint Júdás csókja. Az is volt, mint a hamis szeretet kifejeződése, de a veszedelem fiává is tette Júdást (vö. Ján 17:12), mint veszedelem fiai az adventisták! 

Ami pedig szombat megtartásának parancsát illeti, nem a teremtés emléke miatt lett adva a zsidóságnak, hanem ezért: „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta neked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.” (5Móz 5:15) 

Ábrahám pedig nem lehetett a törvény /tízparancsolat/ alatt, hiszen nem Ábrahám törvénytiszteletéből vagyunk, hanem a hitéből: 

„Azért hitből, hogy kegyelemből [legyen]; hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk.” (Róma 4:16) Tehát Ábrahámot a hite igazolta, nem a törvényhűsége, hiszen a törvény csak azután adatott: „Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten először megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharminc esztendő múltán keletkezett törvény /Mózes 613 törvénye/ nem teszi erőtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet. Mert ha törvényből [van] az örökség, akkor többé nem ígéretből; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten.” (Gal 3:17-18) [Az Ábrahám által megtartott törvények Istennek az adott időszakra vonatkozó törvényei /parancsolatai és rendelései voltak/, amiknek semmi közük Mózes 613 törvényéhez! - Vö. 1Móz 26:5]

Az a szöveg tehát: 'mi sem lehetünk meg az örök erkölcsi törvény nélkül... erkölcsi életünknek tervrajza a Tízparancsolat,.' - látszólag a szereteten alapul, de éppoly hamis, mint a szentháromság emlegetése, amely Istent nem Tőle származó kifejezéssel, hamis módon mutatja be. [Gátol vagy véd a Tízparancsolat? /Dr. Szigeti Jenő/ Mert az ÓSZ-i nevelő szerepét egy az egyben kivetítik az USZ idejére, aminek Krisztus halála vetett véget – Róma 10:4]

Ami pedig a törvény aktualitását illeti, az a szívbe van írva, ami nem az átok-halált okozó ÓSZ-hez tartozó törvény betűje /amit a „szabadság törvénye”-ként hirdetnek – lásd Az elfelejtett Tízparancsolat/, hanem Krisztus törvénye, amiben az Istentől jövő tanítás szabadságot hozó beszéde van meg: „szellem és élet” (Ján 6:63; 8:32). 

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek /Krisztus törvényének/ betöltése a szeretet.„ (Róma 13:8-10) 

Ezt a törvényt kell betöltenünk, ennek a törvénynek kell beírva lennie a szívünkbe! Az igazán komoly probléma tehát, hogy a tízparancsolatot írják a szívbe, miközben a testük tökéletlensége a törvény átka alá viszi őket! De még nagyobb probléma, hogy ez a tanítás a Krisztus bűnből való megváltó szabadsága ellen van, az evangélium üzenete ellen dolgozik, ami mutatja, hogy E.G.W. látomásai és prófétai fellépése a Máté 24:24 alá tartozik, aminek a hátterében az Ördög áll.  /Lásd itt részletesen/

„Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.” (2Kor 2:17)

Köv.: A kereszténység áruló csókjai - az evolúció

A kereszténység áruló csókjai: 1. Szentháromság

 

„Jézus pedig monda neki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?” 

(Luk 22:48)

Adolf „Adi” Dassler német cipőgyáros felfogadott egy utazó képviselőt, hogy üzleti útjai során képviselje a márkáját a cipőipari termékek világpiacán. Ezt elősegítve készített egy nyomtatott útmutatót, amely megfogalmazta mindazokat a teendőket és gyakorlati módszereket, amelyekkel a képviseletet megvalósítani kellett, úgy mint elméleti és gyakorlati tekintetben, külön megszabva és kihangsúlyozva, hogy attól eltérni semmilyen formában nem lehet!

A képviselő meg is fogadta a szabályok betartását, hogy ahhoz hűen fogja végezni a munkáját, pontról pontra mindent betartva és precízen végrehajtva. Idővel azonban úgy gondolta, több bevételre tehetne szert, ha változtatna bizonyos belső szabályon, amely kimondta, hogy akár magánszemély, akár vállat vagy cég egyetlen cipőt is vásárolhat, ahogy neki tetszik. Ő ellenben az üzletkötésekkor megszabta a vállalatoknak, ha vásárolnak, egyszerre minimum három pár cipőt kell vásárolniuk, és azonfelül bármennyit vehetnek, de mindig hárommal többet, Vagy hármat, vagy hatot, vagy kilencet, vagy harmincat. És ezzel az volt a szándéka, hogy több bevétellel magának több jutalékot számlázzon ki.

Ez így is ment hónapokon-éveken keresztül, mikor egyszer a megrendelési íveket kint felejtette az íróasztalán, Adi Dassler meg éppen az irodában tartózkodott és belenézett a nyomtatványokba. Meglepődve tapasztalta, hogy a megrendelések mindegyike tartalmazta azt a kitételt, hogy: „az előre meghatározott hármas szorzó alapján”, a végösszeg pedig ennek alapján lett meghatározva. Erre visszamenőleg kikereste az irattárban őrzött korábbi szerződéseket, amik ugyanezt a megfogalmazást tartalmazták egytől-egyig.

Akkor hívatta a képviselőjét és számon kérte rajta az eljárását, hogy azt milyen indokból tette és kinek a felhatalmazására? Az illető azt válaszolta, úgy gondolta, amúgy is annyi cipőt vesznek, az miért jelentene problémát, ha hármasával számfejtené a vásárolt cipők számát, ezzel időt takarít meg és így a bevétel is több lesz. Mire a tulajdonos - felháborodva az eljárás önkényességén – a hangját felemelve kérdőre vonta:

- Ugyan hol van a kiadott nyomtatványban a „hármas szorzó” kifejezés, arra meg ki adott engedélyt, hogy az általa előírt szabályoktól eltérjen, illetve azt megváltoztassa? -

Az illető semmit nem tudott válaszolni, csak azt ismételgette, a cég érdekeit nézte. Közben meg arról mélyen hallgatott, a saját tekintélye növelésének latba vetésével akart nagyobb hatást gyakorolni a leendő vevőkre, hogy több cipőt vegyenek, amivel nem csak saját anyagi bevételét növelte, de önbecsülését is hizlalta, mert mindez neki köszönhető, az ő frappáns újításának.

De Adi Dassler nem fogadta el a mentegetőzését, hanem emlékeztette a nyomtatott útmutatóban lefektetett eredeti szabályokra és általa megfogalmazott tételekre, amikhez neki teljes mértékben igazodnia kellett volna. De mivel nem tette, hanem azoktól önkényesen eltért, a munkaszerződését felbontotta, és kártérítésre kötelezte. Az illetőnek minden eladott második és harmadik cipő eladása utáni járulékot ki kellett fizetnie, amivel utólag Adi Dassler kárpótolta azokat, akiket az üzletkötője becsapott, hogy több pénzt szedjen ki belőlük.

A kereszténység első csókja: a szentháromság

Fenti történet azt az eljárást kívánja példázni, amit a magukat kereszténynek vallók gyakorolnak, mint olyanok, akik állítják, Isten szolgálatában állnak, és az ő érdekeiket képviselik hosszú évszázadok óta. Az ő tevékenységük mikéntjét a Szentírás szabja meg, amit Biblia néven ismerünk, amit ők el is ismernek, hogy az nekik a legteljesebb kiterjedésű irányadó mérték, amely útbaigazítást ad az élet minden területére vonatkozóan. Különösen ami Istenre tartozik, hogy az Ő tulajdonságai egyértelműen következnek az ő eljárásmódjából, és annak megszabásából, hogy az ember mikor mihez igazodjon. Amikor tehát azonosítják Istent és a jellemét az emberek elé tárják, azt pontosan a kinyilatkoztatás és az Evangélium üzenete szerint kell megtenniük. 

A kereszténységként ismert egyházak egyveleg közössége azonban elkövette azt a súlyos vétséget, mint Adi Dassler képviselője az útmutatás kijátszásával. Ugyanis megmásította az Isten önmagáról szóló kinyilatkoztatását, illegális jogot formálva arra, hogy betegye helyette saját elképzelését, amit Istenről kijelent. Egészen pontosan arról van szó, hogy Istenről semmi olyat nem lehet állítani, amit a Szentírás szavaival nem lehet kifejezni.

Az általad írt saját önéletrajzodban szereplő kijelentéseket ha átfogalmazná valaki, más jelentést adva a te rólad szóló szavaidnak, vajon mit szólnál hozzá? Na és Isten mit szól hozzá, amikor Vele teszik ugyanezt? (Vö. Jób 42:7; Példa 30:6) 

Ha tehát valamit Isten személyéről vagy jelleméről állítunk, olyan kifejezésekkel ezt nem tehetjük meg, amely a Szentírásban semmilyen módon nem szerepel, azzal viszont kifejezetten ellentétes. Ugyanis amit mondunk, ha azt mi fogalmazzuk meg a saját elképzeléseink szerint, akkor könnyen lehet /sőt!/, valamilyen okból /pl. filozófiai okoskodásból/ olyasmit mondunk, ami nem egyezik Isten kijelentésével, tehát az Isten kijelentéseit ezzel ki akarjuk játszani a magunk javára. Vagy azt akarjuk mondani, hogy amit Isten mond önmagáról a Biblia ihletett kijelentései által, az kevés az Isten bemutatására, amit majd mi pótolunk a saját megfogalmazásainkkal? A cipőgyáros képviselője nem ugyanezt tette, hogy a leírt útbaigazítást átértelmezte a saját elgondolása szerint, és aszerint cselekedett?! De igen! 

Kitalálta azt a kifejezést, hogy „hármas szorzó”. A kereszténység meg azt találta ki, hogy Isten „Szentháromság”. Aminek az a jelentése, hogy egy Istenben három személy van, akik mindhárman valóságos Istenek, akiket imádnunk kötelesség és egyben kiváltság, aminek alapján az imádságainkat is hozzájuk intézhetjük. 

"Szentháromság (lat. Trinitas Sancta): az egy, élő és igaz Isten misztériuma:Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben." /Magyar Katolikus Lexikon/ 

"Hiszünk az egy Istenben, aki három személyben létezik örökkön örökké,az Atya, Fiú, Szentlélek mégis egylényegű és egyenlő az Isteni tökélyben." /Baptista hitelvek – Isten/ 

"Egy az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége." /Adventista hitelvek – Szentháromság/ 

„Isten az Ő személyében, mint Jahve, Izrael férje,de mint Isten Jézus személyében, Ő a Gyülekezet Vőlegénye.” /Éjféli Kiáltás Misszió, 2006. szept. 9. 21. old./ 

”Amikor évekkel ezelőtt tanulmányozni kezdtem a Bibliát, a Szentháromság tana volt az egyik legösszetettebb probléma, amivel szembe kellett néznem. Sohasem fejtettem meg teljesen, mivel misztérium. Bár még ma sem értem egészen, mégis elfogadom, mint Isten kijelentését ... a Szentháromság … az Ószövetségben még csak homályos sejtés, de az Újszövetségben már nyilvánvaló.” /Billy Graham: A Szentlélek, Magyar Baptista Egyház, 28-29-old./ 

"Az egyetemes keresztény hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük; s ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk. Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek: de egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége, egyenlő  a dicsőségük, egyformán örök a fenségük. Mert amiképpen a keresztény igazság arra késztet, hogy mindegyik személyt külön-külön Istennek s Úrnak valljuk, ugyanúgy az egyetemes keresztény hit nem engedi, hogy három Istenről vagy Úrról beszéljünk. Ebben a háromságban pedig nincs elsőbb és későbbi, nincs nagyobb és kisebb, hanem mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő: s ezért - ahogy előbb már mondtuk - a háromságot minden esetben az egységben, az egységet pedig a háromságban kell tisztelnünk." /Konkordia Könyv, Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, 1957. 10, 12-13. old./  

“Csupán egy igaz Isten van, az istenség egységét azonban három, öröktől létező, egyenlő, lényeg szerint azonos, szükségszerű létezés tekintetében különböző személy alkotja. A Szentháromság kifejtéséhez használt háromság, lényeg, persona, hypostasis nem bibliai eredetű fogalmak, ezeket mind az óegyház alakította ki a görög filozófia segítségével, miközben a különböző tévtanítók ellen lépett fel.” /Forrás: Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin Kiadó, Bp, 1995 MRVSZ 2000 CD-ROM (II. Helvét Hitvallás)/

Azonban ha ez nem bibliai tanítás, hanem a görög filozófia becsempészése hitvédelem ürügyén, akkor bálványimádásba visz mindenkit, aki elfogadja és gyakorolja, mivel megosztja az igaz imádatot. Ha viszont bibliai tanítás, akkor ezt miért nem tudják kifejezni a Biblia ihletett kifejezéseivel? Mert ugyanis az a helyzet, hogy nem tudják. Képtelenek rá! 

Ugyanis Isten soha nem mondta magáról, hogy háromság lenne, pontosan azért nincs benne a Bibliában a kifejezés. Ha benne volna a gondolat, akkor a gondolatot kifejező szó is benne volna, az erre vonatkozó ihletett kifejezés, de nincsen benne. [Vegyük figyelembe, hogy az 1János 5:7-8 három-egy-féle kijelentése utólagos betoldás a Biblia szövegébe, máshol meg ehhez hasonló kijelentés nincsen sehol!] 

„A 7. és 8. versek közé vannak a latin fordításban beszúrva a Szentháromságra vonatkozó szavak: „a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön.” Ez egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még a Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik.” /Katolikus ford. lábjegyzete/ 

„Kissé merészen azt lehetne mondani, hogy Isten nem nyilatkoztatta ki a Szentháromságot. A Szentírás beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről külön, beszél a köztük levő kapcsolatokról anélkül, hogy egybefogná a különböző szálakat. De azt a pontot, ahol a teljességgel felfoghatatlan kezdődik, Isten belső életének titkát, a kinyilatkoztatás érintetlenül hagyja, s csupán egy-egy utalást ad.” /Salamon László plébános, Nagyboldogasszony Plébánia, Csongrád, fórum, Vasárnapi prédikációk/ 

„Ez a tan a görög bölcselet alkalmazása által jött létre az Atya és Fiú közötti viszony meghatározása céljából. Meg akarták a viszonyt határozni és alakilag mindenkorra megállapítani. Ami azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyáltalán nehéz dolog. 

„Ebből a nehéz dologból keletkezett aztán a II. és III. század teológiája – mint a hellén szellem nagy és utolsó terméke.” A hívők gyülekezete mindaddig nem hasonlít az apostoli gyülekezetekhez, míg a hellén szellem e nagy eredményétől el nem fordul és az Isten szellemének létrehozatalához, mely az apostolokban volt, vissza nem tér... 

A háromság dogmájában tudva tért el az egyház az apostolok tudományától. Azt tette, amitől János ap. oly komoly szándékkal intett: Aki félrelép és nem marad meg Krisztus tudománya mellett, Istene annak egynek sincs. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé”. (Ján. II. lev. 9. v.) 

Csak az apostolok társaságában van társaságunk az Atyával és a Fiúval, (Ján.I.lev.1:3.) Mert az apostolok voltak az Úrtól kirendelt hirdetői és magyarázói az evangéliumnak. Senkinek sincs jogában más hittételeket felállítani, azonkívül melyeket az apostolok felállítottak s az apostolok nem ismernek háromságot. Senki sincs felhatalmazva Istennek olyan nevet adni, amilyent ő ki nem jelentett. Ő pedig soha nem nevezte magát háromságnak.”  /NÉPSZERŰ TEOLÓGIA – Udvarnoki András - Kiadja: A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA GYÜLEKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK IRODALMI BIZOTTSÁGA – BUDAPEST, 1921. Szentháromság/ 

„A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” /Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet/ 

„Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre.” /Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43. rész/ 

”A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.” /Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22. old./ 

„A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből. Benne az fejeződik ki, hogy Jézus Krisztusban nem egyszerűen egy mennyei lény jelent meg, hanem maga Isten.” /Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság/ 

Ettől függetlenül a háromság hívők úgy gondolják, vannak a Bibliában olyan kijelentések, amit alátámasztják a háromságot, pl. ahol az Atya, a Fiú és a szent szellem együtt van említve /pl. Máté 28:19/. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy itt a „Szentháromság” vagy „háromság” kifejezés abszolút hiányzik, mint ahogy más helyeken sincsen sehol, ahol az Atya, a Fiú és a szent szellem említve van (vö Máté 3:16; 2Kor 13:13). Hogy ettől függetlenül mégis használják és Istent mutatják be vele, ez azt bizonyítja, merészen olyasmit akarnak Istenről állítani, amit Ő magáról nem állított soha, ezért folyamodnak saját gyártmányú, önkényes kijelentésükhöz.

Azonban ez a módszer – mint már láttuk Adi Dassler esetében is megbukott – vagyis azon példázat szerint, amelyben valaki a saját elképzelésének engedett utat, átértelmezve a számára világosan kijelentett és nyomtatásban megjelent utasítást. Ugyanez a világos utasítás és kinyilatkoztatás a Bibliában is megvan. Ha igaz, amit a kereszténység állít Istenről, hogy háromság /egy Istenben három egyenrangú isteni személy/, akkor ezt fejezze ki az Istentől származó ihletett kijelentésekkel. Ha nem tudja /márpedig nem tudja!/, akkor csaló módon olyasmit akar állítani Istenről, amihez se joga se felhatalmazása nincsen. Hogy mégis megteszi, sőt még ragaszkodik is hozzá /mások igaz hitét meg ehhez méri/, ez azt mutatja, hogy a kereszténység nem Isten képviselője, hanem Isten ellenségének a szócsöve! Aki Isten Szavát kijátszva becsempészte a görög filozófiát a kereszténység köztudatába. 

Ráadásul pont Isten személyét állítják be hamisan, az igaz imádatot megosztva, holott Isten egyértelműen kijelentette, hogy nem tűr meg semmilyen rivalizálást, amelyet az Ő szuverén személye mellett még istenként hoznak föl vagy emlegetnek: 

„Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem... Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok,... Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.” (2Móz 20:3, 5; 34:14) 

„Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:” (Kolossé 2:8) 

„A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből.” /Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22.old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete./ 

„Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” /1Ján. V. rész. Református jub-i kommentár/

Mit mondott Jézus a búza köze csempészett konkolyról? „Ő pedig monda nekik: Valamely ellenség cselekedte azt.” (Máté 13:28) Vajon kinek áll érdekében az Istenről és az Ő igaz tanításáról szóló kijelentést elferdíteni, a Krisztus-követőit félrevezetni, ha nem az ősellenségnek, Sátánnak?! Nemde Pál világosan megmondta, hogy az ő távozása után hamis tanítók és tanítások fognak beszivárogni a gyülekezetbe?! 

„Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Apcs 20:29-30) 

Ezzel összhangban, már a második században elkezdték Jézust Istenként imádni: 

Plinius levelében olvassuk, hogy a keresztények Krisztusnak mint Istenüknek himnuszt énekeltek /10 könyv, 96. levél/. 

A vértanú-akták tanúsága szerint az üldözések idején sokaknak azért kellett meghalniok, mert Jézuson kívül más Istent nem voltak hajlandók elismerni /Acta Iust 2; Carpi 5; Pionii 9 etc./. 

A Kelemen második levelének nevezett legrégibb keresztény prédikáció így kezdődik: ,,Testvérek, úgy kell nekünk gondolkodnunk Jézus Krisztusról mint Istenről, mint az élők és holtak bírájáról /1 1/. 

Ignatius /görögösen: Ignátiosz/, Szent János apostol tanítványa ,,utánozni akarja Rómában az ô Istenének szenvedéseit'' (Róm 6 3). Így ír továbbá: ,,Egy a mi orvosunk, született és születetlen, testben élô Isten (Ef 7 2). ,,A mi Istenünket, Jézust Mária méhében hordozta'' (Ef 18 2). Másutt ,,ember alakban megjelent Isten''-t emleget (Ef 19 1). 

A Diognetushoz (gör: Diognétoszhoz) írt levél Jézust a mindenség teremtôjének mondja (7 2), akit az Atya mint Istent és mint embert küldött hozzánk (7 4). Ugyanő változatlanságot és örökkévalóságot tulajdonít Jézusnak (11 3). 

Ez a kifejezés (theantróposz) elôször Origenésznél olvasható. Ô többek közt ezt írja: ,,Megtestesült, mikor Isten volt, és miután emberré lett, maradt, mi volt: Isten: (Princ praef 4 7).

„Római zsinat: „Tomus Damasi” (Kr. u. 382) kánon. Ha valaki nem vallja Isten Fiát igaz Istennek, mint ahogyan igaz Isten az Ő Atyja, és hogy az Atyával egyenlőképpen minden a hatalmában van és mindent tud: az eretnek.” /Jézus Krisztus valóságos Isten – Depositum – katolikus hitvédelem/ 

„Helyesen állapította meg E. H. Fosdick amerikai teológus, hogy a világ kétféle módon akarta Jézust megsemmisíteni: először úgy, hogy keeresztre feszítette; másodszor úgy, hogy imádni kezdte. Jézus viszont tanítványainak nem azt hagyta örökségül, hogy „imádjatok engem", hanem azt, hogy „jöjjetek utánam", „kövessetek engem" (Mt 4,19/a).” /Dr. Rezi Elek: „Uram taníts minket imádkozni!" - Megjelent a 2009. évi Unitárius Kalendáriumban/ 

Az Evangéliumi Kiadó "KRISZTUS ISTENSÉGÉRŐL" című füzete mondja: „Ha Krisztus nem Isten, akkor az Ő imádása bálványimádás lenne.” /6. old./ 

„Ha Krisztus nem lett volna Isten, imádata bálványimádás lett volna.” http://www.christiananswers.net/hungarian/q-eden/edn-r005h.html 

Márpedig a Jézus istensége nem azt jelenti, amit ők Istennek állítanak, és ezt némely helyeken el is ismerik: 

"Éppen ezért Jézusról lehet mondani, hogy hogy θεός, ami nem azonos a másik megjelöléssel: ó θεός. A "theosz" határozott névelő nélkül csak annyit jelent, isteni, isteni módon van." /dr. Vanyó László: Dogmatörténet, A BUDAPESTI RÓMAI KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI AKADÉMIA KIADVÁNYA, Bp. 1977. 202. old./ 

Dr. Varga Zsigmond írja az Újszövetségi görög-magyar szótárának 638. oldalán: "egy sajátosan született lény, aki azonban jellegénél fogva isteni, ... egyetlen olyan isteni lény, aki nemzés-születés eredményeként létezik (eltérően ... az Atyától.)" 

"a névelő néküli "theos" isteni lényeget jelent, míg a "theos" névelővel az isteni Személyre utal." /Dana és Mantley: A Manuel Grammar of the Greek Testament, - A görög ÚSZ kézi nyelvtana, 139. lap./ 

Nem véletlenül fordítja a János 1:1-et a Kecskeméthy-féle fordítás: „És isten volt az íge” /1931/. 

Holott Jézus világosan megmondta, hogy a keresztények Istene ugyanaz, aki az ő Istene is, de még a feltámadása után is, ne hogy valaki ebben a tekintetben világos útmutatás nélkül maradjon! (vö. Ján 20:17; Jel 3:12) Innentől kezdve azt emlegetni, hogy Jézus Krisztus örökkévaló Isten, aki a szentháromságon belül egy az Atyával, teljesen félrevezető tanítás, mert attól függetlenül hogy mindenben egységben vannak (vö. Ján 10:30), nem Jézus Krisztus a Legfelségesebb mindenható Isten, hanem egyedül az Atya. [Lásd itt] Nem véletlenül tanította, hogy az Atyához imádkozzunk, Aki a mennyben van (vö. Máté 6:9) 

„12. Cikkely: Nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. Azaz, egyedül az Atyát kell imádnunk mint a Mindenható Istent, Jézust pedig dicsőítenünk mint az Urat, a Messiást, a hatalmas Királyt, Isten Bárányát, aki meghalt és vérével megváltott minket, és királyokká és papokká tette az elhívottakat és választottakat.” /Newton 12 hitcikkelye Istenről és Krisztusról 1710-1720 körül; KEYNES MS 8, KING'S COLLEGE, CAMBRIDGE/ 

”...az Isten tiszteletét egyedül Isten maga határozza meg. Ennek megfelelően, az imádás bármiféle formája, melyet kifejezetten nem Ő írt elő, az Isten abszolút szuverenitásának és mindenhatóságának meggyalázása.” [Szécsi József: Bálványimádás és képimádat az ókori Izraelben - A tanulmány megjelent a Pannonhalmi Szemlében - 2007 (XV) 3/5–17.] 

A háromság hívőket azonban ez nem zavarja, gonosz gondolkodással figyelmen kívül hagyják, hogy Jézus mit mond. Hanem kikeresnek és szembe állítanak bibliai kijelentéseket, csakhogy magukat igazolni próbálják, de végeredményben a saját egyéni értelmezéseiket az egyértelmű Istentől és Krisztustól származó kijelentések fölé helyezik. Vagyis neki a saját értelmezésük fontosabb. A csalásnak pedig ez a lényege, hogy a saját értelmezésük szerinti szóhasználathoz ragaszkodnak és nem azt használják, amit Isten a Bibliában a sajátjaként hitelesített. 

Pl. állítják: Isten Krisztusban emberré lett, a földön hústestben járt és meghalt. 

„Az Ő (Jézus Krisztus) megjelenésével öltött Isten első ízben konkrét, az emberek számára kézzelfogható formát.” /Benedikt Peters/Bruno Schwengeler: 100 kérdés a Bibliáról, Ethos KFT. Budapest, 1. kötet, 39. old./ 

„Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát!... azt hirdette: „Én vagyok Isten”... Ha ő nem Isten, akkor semmi közünk hozzá.” /John Maisel: Isten-e Jézus? Közép-Európai Bibliaintézet (CEBI), 17., 19. old/) 

Holott Isten nem ember (vö. 4Móz 23:19), szellemi és nem hústesti lény (Ján 4:24), továbbá halhatatlan (vö. 1Tim 1:17). Ezek meg szemrebbenés nélkül összemossák Istent és Jézust, mondván egy és ugyanaz az Isten, csak szerepet játszanak, hogy ki az Atyaisten, ki a Fiúisten és ki a Szentlélek Isten. Továbbá Isten a saját Fiát nem is áldozhatta fel, mert az emberáldozat lenne, amit a Biblia tilt. Tehát a János 3:16-ot egy az egyben félrelökik, mondván, Jézus csak a szerepe szerint halt meg, de a valóságban halhatatlan. Nem is halt meg soha! Amiből következik, hogy megváltás sincs! Kell még ennél ördögibb tanítás? 

Össze-vissza beszélnek mindenféle egymással ellentétes hittételt, de abban megegyeznek, hogy Isten Szentháromság. Nem a Legfelségesebb Isten a Biblia egyetlen Istene, akinek a személyes tulajdonneve JHVH (Jahve/Jehova/, hanem Jézus is ugyanúgy. Meg a Szent szellem is ugyanúgy. És vajon az Istentől ihletett bibliai kifejezéssel, szóval ki tudják fejezni az Isten háromságát, amit állítanak? Nem tudják! De nem is akarják. Elég nekik a saját értelmezésük. Az ő értelmezésük, az ő csókjuk, amivel Jézus felé fordulnak. Ők ezzel szeretik az Istent és a Jézus Krisztust. A háromság hit az ő alattomos csókjuk, amivel elárulják Krisztust és amivel elferdítik az igaz imádatot. Azonban hamis szeretet ez, mint hamis volt Júdás csókja, az árulóé. Ne hogy már az legyen igaz, amit ők kitalálnak Istenről és nem az, amit Ő kijelentett magáról: 

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten!” (Ézs 45:5) A hamis háromság hit ezzel teljesen ellentétes, ennek teljesen ellene mond. Nem véletlenül nem tudják kifejezni a háromság hitüket azokkal az Istentől ihletett kijelentésekkel, amiket a Bibliában Istenről olvashatunk! Ha pedig Istent nem a saját szavaival mutatod be, akkor ugyanúgy hazudsz Istenről, mint az Ördög, és ugyanúgy elárulod Krisztust a hamis csókoddal, mint Júdás.

Folyt: A kereszténység második csókja: a ceremoniális törvény