motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2020. augusztus 12., szerda

A kereszténység áruló csókjai: 1. Szentháromság

 


„Jézus pedig monda neki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?” 

(Luk 22:48)

Adolf „Adi” Dassler német cipőgyáros felfogadott egy utazó képviselőt, hogy üzleti útjai során képviselje a márkáját a cipőipari termékek világpiacán. Ezt elősegítve készített egy nyomtatott útmutatót, amely megfogalmazta mindazokat a teendőket és gyakorlati módszereket, amelyekkel a képviseletet megvalósítani kellett, úgy mint elméleti és gyakorlati tekintetben, külön megszabva és kihangsúlyozva, hogy attól eltérni semmilyen formában nem lehet!

A képviselő meg is fogadta a szabályok betartását, hogy ahhoz hűen fogja végezni a munkáját, pontról pontra mindent betartva és precízen végrehajtva. Idővel azonban úgy gondolta, több bevételre tehetne szert, ha változtatna bizonyos belső szabályon, amely kimondta, hogy akár magánszemély, akár vállat vagy cég egyetlen cipőt is vásárolhat, ahogy neki tetszik. Ő ellenben az üzletkötésekkor megszabta a vállalatoknak, ha vásárolnak, egyszerre minimum három pár cipőt kell vásárolniuk, és azonfelül bármennyit vehetnek, de mindig hárommal többet, Vagy hármat, vagy hatot, vagy kilencet, vagy harmincat. És ezzel az volt a szándéka, hogy több bevétellel magának több jutalékot számlázzon ki.

Ez így is ment hónapokon-éveken keresztül, mikor egyszer a megrendelési íveket kint felejtette az íróasztalán, Adi Dassler meg éppen az irodában tartózkodott és belenézett a nyomtatványokba. Meglepődve tapasztalta, hogy a megrendelések mindegyike tartalmazta azt a kitételt, hogy: „az előre meghatározott hármas szorzó alapján”, a végösszeg pedig ennek alapján lett meghatározva. Erre visszamenőleg kikereste az irattárban őrzött korábbi szerződéseket, amik ugyanezt a megfogalmazást tartalmazták egytől-egyig.

Akkor hívatta a képviselőjét és számon kérte rajta az eljárását, hogy azt milyen indokból tette és kinek a felhatalmazására? Az illető azt válaszolta, úgy gondolta, amúgy is annyi cipőt vesznek, az miért jelentene problémát, ha hármasával számfejtené a vásárolt cipők számát, ezzel időt takarít meg és így a bevétel is több lesz. Mire a tulajdonos - felháborodva az eljárás önkényességén – a hangját felemelve kérdőre vonta:

- Ugyan hol van a kiadott nyomtatványban a „hármas szorzó” kifejezés, arra meg ki adott engedélyt, hogy az általa előírt szabályoktól eltérjen, illetve azt megváltoztassa? -

Az illető semmit nem tudott válaszolni, csak azt ismételgette, a cég érdekeit nézte. Közben meg arról mélyen hallgatott, a saját tekintélye növelésének latba vetésével akart nagyobb hatást gyakorolni a leendő vevőkre, hogy több cipőt vegyenek, amivel nem csak saját anyagi bevételét növelte, de önbecsülését is hizlalta, mert mindez neki köszönhető, az ő frappáns újításának.

De Adi Dassler nem fogadta el a mentegetőzését, hanem emlékeztette a nyomtatott útmutatóban lefektetett eredeti szabályokra és általa megfogalmazott tételekre, amikhez neki teljes mértékben igazodnia kellett volna. De mivel nem tette, hanem azoktól önkényesen eltért, a munkaszerződését felbontotta, és kártérítésre kötelezte. Az illetőnek minden eladott második és harmadik cipő eladása utáni járulékot ki kellett fizetnie, amivel utólag Adi Dassler kárpótolta azokat, akiket az üzletkötője becsapott, hogy több pénzt szedjen ki belőlük.

A kereszténység első csókja: a szentháromság

Fenti történet azt az eljárást kívánja példázni, amit a magukat kereszténynek vallók gyakorolnak, mint olyanok, akik állítják, Isten szolgálatában állnak, és az ő érdekeiket képviselik hosszú évszázadok óta. Az ő tevékenységük mikéntjét a Szentírás szabja meg, amit Biblia néven ismerünk, amit ők el is ismernek, hogy az nekik a legteljesebb kiterjedésű irányadó mérték, amely útbaigazítást ad az élet minden területére vonatkozóan. Különösen ami Istenre tartozik, hogy az Ő tulajdonságai egyértelműen következnek az ő eljárásmódjából, és annak megszabásából, hogy az ember mikor mihez igazodjon. Amikor tehát azonosítják Istent és a jellemét az emberek elé tárják, azt pontosan a kinyilatkoztatás és az Evangélium üzenete szerint kell megtenniük. 

A kereszténységként ismert egyházak egyveleg közössége azonban elkövette azt a súlyos vétséget, mint Adi Dassler képviselője az útmutatás kijátszásával. Ugyanis megmásította az Isten önmagáról szóló kinyilatkoztatását, illegális jogot formálva arra, hogy betegye helyette saját elképzelését, amit Istenről kijelent. Egészen pontosan arról van szó, hogy Istenről semmi olyat nem lehet állítani, amit a Szentírás szavaival nem lehet kifejezni.

Az általad írt saját önéletrajzodban szereplő kijelentéseket ha átfogalmazná valaki, más jelentést adva a te rólad szóló szavaidnak, vajon mit szólnál hozzá? Na és Isten mit szól hozzá, amikor Vele teszik ugyanezt? (Vö. Jób 42:7; Példa 30:6) 

Ha tehát valamit Isten személyéről vagy jelleméről állítunk, olyan kifejezésekkel ezt nem tehetjük meg, amely a Szentírásban semmilyen módon nem szerepel, azzal viszont kifejezetten ellentétes. Ugyanis amit mondunk, ha azt mi fogalmazzuk meg a saját elképzeléseink szerint, akkor könnyen lehet /sőt!/, valamilyen okból /pl. filozófiai okoskodásból/ olyasmit mondunk, ami nem egyezik Isten kijelentésével, tehát az Isten kijelentéseit ezzel ki akarjuk játszani a magunk javára. Vagy azt akarjuk mondani, hogy amit Isten mond önmagáról a Biblia ihletett kijelentései által, az kevés az Isten bemutatására, amit majd mi pótolunk a saját megfogalmazásainkkal? A cipőgyáros képviselője nem ugyanezt tette, hogy a leírt útbaigazítást átértelmezte a saját elgondolása szerint, és aszerint cselekedett?! De igen! 

Kitalálta azt a kifejezést, hogy „hármas szorzó”. A kereszténység meg azt találta ki, hogy Isten „Szentháromság”. Aminek az a jelentése, hogy egy Istenben három személy van, akik mindhárman valóságos Istenek, akiket imádnunk kötelesség és egyben kiváltság, aminek alapján az imádságainkat is hozzájuk intézhetjük. 

"Szentháromság (lat. Trinitas Sancta): az egy, élő és igaz Isten misztériuma:Atya, Fiú és Szentlélek, három személy egyetlen lényegben." /Magyar Katolikus Lexikon/ 

"Hiszünk az egy Istenben, aki három személyben létezik örökkön örökké,az Atya, Fiú, Szentlélek mégis egylényegű és egyenlő az Isteni tökélyben." /Baptista hitelvek – Isten/ 

"Egy az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége." /Adventista hitelvek – Szentháromság/ 

Isten az Ő személyében, mint Jahve, Izrael férje,de mint Isten Jézus személyében, Ő a Gyülekezet Vőlegénye.” /Éjféli Kiáltás Misszió, 2006. szept. 9. 21. old./ 

Amikor évekkel ezelőtt tanulmányozni kezdtem a Bibliát, a Szentháromság tana volt az egyik legösszetettebb probléma, amivel szembe kellett néznem. Sohasem fejtettem meg teljesen, mivel misztérium. Bár még ma sem értem egészen, mégis elfogadom, mint Isten kijelentését ... a Szentháromság … az Ószövetségben még csak homályos sejtés, de az Újszövetségben már nyilvánvaló.” /Billy Graham: A Szentlélek, Magyar Baptista Egyház, 28-29-old./ 

"Az egyetemes keresztény hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük; s ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk. Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek: de egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége, egyenlő  a dicsőségük, egyformán örök a fenségük. Mert amiképpen a keresztény igazság arra késztet, hogy mindegyik személyt külön-külön Istennek s Úrnak valljuk, ugyanúgy az egyetemes keresztény hit nem engedi, hogy három Istenről vagy Úrról beszéljünk. Ebben a háromságban pedig nincs elsőbb és későbbi, nincs nagyobb és kisebb, hanem mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő: s ezért - ahogy előbb már mondtuk - a háromságot minden esetben az egységben, az egységet pedig a háromságban kell tisztelnünk." /Konkordia Könyv, Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, 1957. 10, 12-13. old./  

“Csupán egy igaz Isten van, az istenség egységét azonban három, öröktől létező, egyenlő, lényeg szerint azonos, szükségszerű létezés tekintetében különböző személy alkotja. A Szentháromság kifejtéséhez használt háromság, lényeg, persona, hypostasis nem bibliai eredetű fogalmak, ezeket mind az óegyház alakította ki a görög filozófia segítségével, miközben a különböző tévtanítók ellen lépett fel.” /Forrás: Biblia, Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin Kiadó, Bp, 1995 MRVSZ 2000 CD-ROM (II. Helvét Hitvallás)/

Azonban ha ez nem bibliai tanítás, hanem a görög filozófia becsempészése hitvédelem ürügyén, akkor bálványimádásba visz mindenkit, aki elfogadja és gyakorolja, mivel megosztja az igaz imádatot. Ha viszont bibliai tanítás, akkor ezt miért nem tudják kifejezni a Biblia ihletett kifejezéseivel? Mert ugyanis az a helyzet, hogy nem tudják. Képtelenek rá! 

Ugyanis Isten soha nem mondta magáról, hogy háromság lenne, pontosan azért nincs benne a Bibliában a kifejezés. Ha benne volna a gondolat, akkor a gondolatot kifejező szó is benne volna, az erre vonatkozó ihletett kifejezés, de nincsen benne. [Vegyük figyelembe, hogy az 1János 5:7-8 három-egy-féle kijelentése utólagos betoldás a Biblia szövegébe, máshol meg ehhez hasonló kijelentés nincsen sehol!] 

„A 7. és 8. versek közé vannak a latin fordításban beszúrva a Szentháromságra vonatkozó szavak: „a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön.” Ez egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még a Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik.” /Katolikus ford. lábjegyzete/ 

Kissé merészen azt lehetne mondani, hogy Isten nem nyilatkoztatta ki a Szentháromságot. A Szentírás beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről külön, beszél a köztük levő kapcsolatokról anélkül, hogy egybefogná a különböző szálakat. De azt a pontot, ahol a teljességgel felfoghatatlan kezdődik, Isten belső életének titkát, a kinyilatkoztatás érintetlenül hagyja, s csupán egy-egy utalást ad.” /Salamon László plébános, Nagyboldogasszony Plébánia, Csongrád, fórum, Vasárnapi prédikációk/ 

Ez a tan a görög bölcselet alkalmazása által jött létre az Atya és Fiú közötti viszony meghatározása céljából. Meg akarták a viszonyt határozni és alakilag mindenkorra megállapítani. Ami azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyáltalán nehéz dolog. 

Ebből a nehéz dologból keletkezett aztán a II. és III. század teológiája – mint a hellén szellem nagy és utolsó terméke.” A hívők gyülekezete mindaddig nem hasonlít az apostoli gyülekezetekhez, míg a hellén szellem e nagy eredményétől el nem fordul és az Isten szellemének létrehozatalához, mely az apostolokban volt, vissza nem tér... 

A háromság dogmájában tudva tért el az egyház az apostolok tudományától. Azt tette, amitől János ap. oly komoly szándékkal intett: Aki félrelép és nem marad meg Krisztus tudománya mellett, Istene annak egynek sincs. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé”. (Ján. II. lev. 9. v.) 

Csak az apostolok társaságában van társaságunk az Atyával és a Fiúval, (Ján.I.lev.1:3.) Mert az apostolok voltak az Úrtól kirendelt hirdetői és magyarázói az evangéliumnak. Senkinek sincs jogában más hittételeket felállítani, azonkívül melyeket az apostolok felállítottak s az apostolok nem ismernek háromságot. Senki sincs felhatalmazva Istennek olyan nevet adni, amilyent ő ki nem jelentett. Ő pedig soha nem nevezte magát háromságnak.”  /NÉPSZERŰ TEOLÓGIA – Udvarnoki András - Kiadja: A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA GYÜLEKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK IRODALMI BIZOTTSÁGA – BUDAPEST, 1921. Szentháromság/ 

A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” /Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet/ 

Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre.” /Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43. rész/ 

A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.” /Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22. old./ 

A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből. Benne az fejeződik ki, hogy Jézus Krisztusban nem egyszerűen egy mennyei lény jelent meg, hanem maga Isten.” /Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság/ 

Ettől függetlenül a háromság hívők úgy gondolják, vannak a Bibliában olyan kijelentések, amit alátámasztják a háromságot, pl. ahol az Atya, a Fiú és a szent szellem együtt van említve /pl. Máté 28:19/. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy itt a „Szentháromság” vagy „háromság” kifejezés abszolút hiányzik, mint ahogy más helyeken sincsen sehol, ahol az Atya, a Fiú és a szent szellem említve van (vö Máté 3:16; 2Kor 13:13). Hogy ettől függetlenül mégis használják és Istent mutatják be vele, ez azt bizonyítja, merészen olyasmit akarnak Istenről állítani, amit Ő magáról nem állított soha, ezért folyamodnak saját gyártmányú, önkényes kijelentésükhöz.

Azonban ez a módszer – mint már láttuk Adi Dassler esetében is megbukott – vagyis azon példázat szerint, amelyben valaki a saját elképzelésének engedett utat, átértelmezve a számára világosan kijelentett és nyomtatásban megjelent utasítást. Ugyanez a világos utasítás és kinyilatkoztatás a Bibliában is megvan. Ha igaz, amit a kereszténység állít Istenről, hogy háromság /egy Istenben három egyenrangú isteni személy/, akkor ezt fejezze ki az Istentől származó ihletett kijelentésekkel. Ha nem tudja /márpedig nem tudja!/, akkor csaló módon olyasmit akar állítani Istenről, amihez se joga se felhatalmazása nincsen. Hogy mégis megteszi, sőt még ragaszkodik is hozzá /mások igaz hitét meg ehhez méri/, ez azt mutatja, hogy a kereszténység nem Isten képviselője, hanem Isten ellenségének a szócsöve! Aki Isten Szavát kijátszva becsempészte a görög filozófiát a kereszténység köztudatába. 

Ráadásul pont Isten személyét állítják be hamisan, az igaz imádatot megosztva, holott Isten egyértelműen kijelentette, hogy nem tűr meg semmilyen rivalizálást, amelyet az Ő szuverén személye mellett még istenként hoznak föl vagy emlegetnek: 

„Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem... Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok,... Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.” (2Móz 20:3, 5; 34:14) 

„Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:” (Kolossé 2:8) 

A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből. /Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22.old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete./ 

Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” /1Ján. V. rész. Református jub-i kommentár/

Mit mondott Jézus a búza köze csempészett konkolyról? „Ő pedig monda nekik: Valamely ellenség cselekedte azt.” (Máté 13:28) Vajon kinek áll érdekében az Istenről és az Ő igaz tanításáról szóló kijelentést elferdíteni, a Krisztus-követőit félrevezetni, ha nem az ősellenségnek, Sátánnak?! Nemde Pál világosan megmondta, hogy az ő távozása után hamis tanítók és tanítások fognak beszivárogni a gyülekezetbe?! 

„Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Apcs 20:29-30) 

Ezzel összhangban, már a második században elkezdték Jézust Istenként imádni: 

Plinius levelében olvassuk, hogy a keresztények Krisztusnak mint Istenüknek himnuszt énekeltek /10 könyv, 96. levél/. 

A vértanú-akták tanúsága szerint az üldözések idején sokaknak azért kellett meghalniok, mert Jézuson kívül más Istent nem voltak hajlandók elismerni /Acta Iust 2; Carpi 5; Pionii 9 etc./. 

A Kelemen második levelének nevezett legrégibb keresztény prédikáció így kezdődik: ,,Testvérek, úgy kell nekünk gondolkodnunk Jézus Krisztusról mint Istenről, mint az élők és holtak bírájáról /1 1/. 

Ignatius /görögösen: Ignátiosz/, Szent János apostol tanítványa ,,utánozni akarja Rómában az ô Istenének szenvedéseit'' (Róm 6 3). Így ír továbbá: ,,Egy a mi orvosunk, született és születetlen, testben élô Isten (Ef 7 2). ,,A mi Istenünket, Jézust Mária méhében hordozta'' (Ef 18 2). Másutt ,,ember alakban megjelent Isten''-t emleget (Ef 19 1). 

A Diognetushoz (gör: Diognétoszhoz) írt levél Jézust a mindenség teremtôjének mondja (7 2), akit az Atya mint Istent és mint embert küldött hozzánk (7 4). Ugyanő változatlanságot és örökkévalóságot tulajdonít Jézusnak (11 3). 

Ez a kifejezés (theantróposz) elôször Origenésznél olvasható. Ô többek közt ezt írja: ,,Megtestesült, mikor Isten volt, és miután emberré lett, maradt, mi volt: Isten: (Princ praef 4 7).

Római zsinat: „Tomus Damasi” (Kr. u. 382) kánon. Ha valaki nem vallja Isten Fiát igaz Istennek, mint ahogyan igaz Isten az Ő Atyja, és hogy az Atyával egyenlőképpen minden a hatalmában van és mindent tud: az eretnek.” /Jézus Krisztus valóságos Isten – Depositum – katolikus hitvédelem/ 

Helyesen állapította meg E. H. Fosdick amerikai teológus, hogy a világ kétféle módon akarta Jézust megsemmisíteni: először úgy, hogy keeresztre feszítette; másodszor úgy, hogy imádni kezdte. Jézus viszont tanítványainak nem azt hagyta örökségül, hogy „imádjatok engem", hanem azt, hogy „jöjjetek utánam", „kövessetek engem" (Mt 4,19/a).” /Dr. Rezi Elek: „Uram taníts minket imádkozni!" - Megjelent a 2009. évi Unitárius Kalendáriumban/ 

Az Evangéliumi Kiadó "KRISZTUS ISTENSÉGÉRŐL" című füzete mondja: „Ha Krisztus nem Isten, akkor az Ő imádása bálványimádás lenne.” /6. old./ 

Ha Krisztus nem lett volna Isten, imádata bálványimádás lett volna.” http://www.christiananswers.net/hungarian/q-eden/edn-r005h.html 

Márpedig a Jézus istensége nem azt jelenti, amit ők Istennek állítanak, és ezt némely helyeken el is ismerik: 

"Éppen ezért Jézusról lehet mondani, hogy hogy θεός, ami nem azonos a másik megjelöléssel: ó θεός. A "theosz" határozott névelő nélkül csak annyit jelent, isteni, isteni módon van." /dr. Vanyó László: Dogmatörténet, A BUDAPESTI RÓMAI KATOLIKUS HITTUDOMÁNYI AKADÉMIA KIADVÁNYA, Bp. 1977. 202. old./ 

Dr. Varga Zsigmond írja az Újszövetségi görög-magyar szótárának 638. oldalán: "egy sajátosan született lény, aki azonban jellegénél fogva isteni, ... egyetlen olyan isteni lény, aki nemzés-születés eredményeként létezik (eltérően ... az Atyától.)" 

"a névelő néküli "theos" isteni lényeget jelent, míg a "theos" névelővel az isteni Személyre utal." /Dana és Mantley: A Manuel Grammar of the Greek Testament, - A görög ÚSZ kézi nyelvtana, 139. lap./ 

Nem véletlenül fordítja a János 1:1-et a Kecskeméthy-féle fordítás: És isten volt az íge” /1931/. 

Holott Jézus világosan megmondta, hogy a keresztények Istene ugyanaz, aki az ő Istene is, de még a feltámadása után is, ne hogy valaki ebben a tekintetben világos útmutatás nélkül maradjon! (vö. Ján 20:17; Jel 3:12) Innentől kezdve azt emlegetni, hogy Jézus Krisztus örökkévaló Isten, aki a szentháromságon belül egy az Atyával, teljesen félrevezető tanítás, mert attól függetlenül hogy mindenben egységben vannak (vö. Ján 10:30), nem Jézus Krisztus a Legfelségesebb mindenható Isten, hanem egyedül az Atya. [Lásd itt] Nem véletlenül tanította, hogy az Atyához imádkozzunk, Aki a mennyben van (vö. Máté 6:9) 

12. Cikkely: Nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. Azaz, egyedül az Atyát kell imádnunk mint a Mindenható Istent, Jézust pedig dicsőítenünk mint az Urat, a Messiást, a hatalmas Királyt, Isten Bárányát, aki meghalt és vérével megváltott minket, és királyokká és papokká tette az elhívottakat és választottakat.” /Newton 12 hitcikkelye Istenről és Krisztusról 1710-1720 körül; KEYNES MS 8, KING'S COLLEGE, CAMBRIDGE/ 

”...az Isten tiszteletét egyedül Isten maga határozza meg. Ennek megfelelően, az imádás bármiféle formája, melyet kifejezetten nem Ő írt elő, az Isten abszolút szuverenitásának és mindenhatóságának meggyalázása.” [Szécsi József: Bálványimádás és képimádat az ókori Izraelben - A tanulmány megjelent a Pannonhalmi Szemlében - 2007 (XV) 3/5–17.] 

A háromság hívőket azonban ez nem zavarja, gonosz gondolkodással figyelmen kívül hagyják, hogy Jézus mit mond. Hanem kikeresnek és szembe állítanak bibliai kijelentéseket, csakhogy magukat igazolni próbálják, de végeredményben a saját egyéni értelmezéseiket az egyértelmű Istentől és Krisztustól származó kijelentések fölé helyezik. Vagyis neki a saját értelmezésük fontosabb. A csalásnak pedig ez a lényege, hogy a saját értelmezésük szerinti szóhasználathoz ragaszkodnak és nem azt használják, amit Isten a Bibliában a sajátjaként hitelesített. 

Pl. állítják: Isten Krisztusban emberré lett, a földön hústestben járt és meghalt. 

Az Ő (Jézus Krisztus) megjelenésével öltött Isten első ízben konkrét, az emberek számára kézzelfogható formát.” /Benedikt Peters/Bruno Schwengeler: 100 kérdés a Bibliáról, Ethos KFT. Budapest, 1. kötet, 39. old./ 

Jézus Krisztus azonban az IGAZ és ÉLŐ Istennek vallotta magát!... azt hirdette: „Én vagyok Isten”... Ha ő nem Isten, akkor semmi közünk hozzá.” /John Maisel: Isten-e Jézus? Közép-Európai Bibliaintézet (CEBI), 17., 19. old/) 

Holott Isten nem ember (vö. 4Móz 23:19), szellemi és nem hústesti lény (Ján 4:24), továbbá halhatatlan (vö. 1Tim 1:17). Ezek meg szemrebbenés nélkül összemossák Istent és Jézust, mondván egy és ugyanaz az Isten, csak szerepet játszanak, hogy ki az Atyaisten, ki a Fiúisten és ki a Szentlélek Isten. Továbbá Isten a saját Fiát nem is áldozhatta fel, mert az emberáldozat lenne, amit a Biblia tilt. Tehát a János 3:16-ot egy az egyben félrelökik, mondván, Jézus csak a szerepe szerint halt meg, de a valóságban halhatatlan. Nem is halt meg soha! Amiből következik, hogy megváltás sincs! Kell még ennél ördögibb tanítás? 

Össze-vissza beszélnek mindenféle egymással ellentétes hittételt, de abban megegyeznek, hogy Isten Szentháromság. Nem a Legfelségesebb Isten a Biblia egyetlen Istene, akinek a személyes tulajdonneve JHVH (Jahve/Jehova/, hanem Jézus is ugyanúgy. Meg a Szent szellem is ugyanúgy. És vajon az Istentől ihletett bibliai kifejezéssel, szóval ki tudják fejezni az Isten háromságát, amit állítanak? Nem tudják! De nem is akarják. Elég nekik a saját értelmezésük. Az ő értelmezésük, az ő csókjuk, amivel Jézus felé fordulnak. Ők ezzel szeretik az Istent és a Jézus Krisztust. A háromság hit az ő alattomos csókjuk, amivel elárulják Krisztust és amivel elferdítik az igaz imádatot. Azonban hamis szeretet ez, mint hamis volt Júdás csókja, az árulóé. Ne hogy már az legyen igaz, amit ők kitalálnak Istenről és nem az, amit Ő kijelentett magáról: 

Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten!” (Ézs 45:5) A hamis háromság hit ezzel teljesen ellentétes, ennek teljesen ellene mond. Nem véletlenül nem tudják kifejezni a háromság hitüket azokkal az Istentől ihletett kijelentésekkel, amiket a Bibliában Istenről olvashatunk! Ha pedig Istent nem a saját szavaival mutatod be, akkor ugyanúgy hazudsz Istenről, mint az Ördög, és ugyanúgy elárulod Krisztust a hamis csókoddal, mint Júdás.

Folyt: A kereszténység második csókja: a ceremoniális törvény



Nincsenek megjegyzések: