Elhamarkodott dolog egy részlet alapján az egészre vonatkozó kijelentéseket tenni, ellenben az egész ismerete segíthet egy adott részlet megértésében.
Egy hölgynek a kezébe került a Biblia, és pont azt a részt találta olvasni az ószövetségben, amikor szétnyílt a Vörös tenger, a zsidók átmentek rajta, míg az egyiptomi hadsereg odaveszett. S mindez Isten csodálatos cselekedete volt a megmentésük érdekében. Ettől a jelenettől a hölgy elborzadt, és a kedve is elment a Biblia olvasásától. Vajon mit lehet ilyenkor mondani? Hogyan lehet ezt a szituációt megérteni és a jóságos Isten képével összeegyeztetni?
Vessük össze ezt azzal a ténylegesen megtörtént szituációval, amikor egy ausztrál újság arról tudósított, hogy egy queenslandi férj azt mondta a feleségének annak szülésekor, hogy ilyen visszataszító dolgot még életében nem látott. Az újság szó szerint ezt írta:
„Kristen emlékszik arra, hogy egyedül maradtak a kórházi szobában a fiukkal, akit alig eszmélve tartott, miután vért vesztett a szülés során elszenvedett másodfokú szakadás következtében. Amikor Mike végre visszatért, Kristen még mindig a kezében tartotta a babát. Mike ekkor azt mondta a feleségének, hogy a szülés „undorító” volt, és soha többé nem megy „oda”.
„Sírni kezdtem, és azt mondtam: „Talán ez a legrosszabb dolog, amit most mondhattál nekem” – emlékszik élénken Kristen. „Annyira megsérültem, soha életemben nem éreztem magam ilyen csúnyának… Soha nem fogom elfelejteni, amit mondott nekem, amikor a legsebezhetőbb voltam.” - https://www.kidspot.com.au/news/my-husband-said-our-sons-birth-was-the-most-disgusting-thing-hed-ever-seen/news-story/798a68c20b3668567829fe835dd800a4
Vajon jól tette ez a férj, amit tett, és akik megbotránkoznak a Biblia egyes részein, azok jól teszik, hogy megbotránkoznak? Az kell hogy mondjuk, nem teszik jól. Mert kiragadnak egy képet, amit nem tudnak hová tenni, és abból a részletből hoznak ítéletet a továbbiakra nézve. De elhamarkodott és téves ítéletet hoznak.
Azt talán nem kell ecsetelni, hogy egy gyermek születése, mint új élet keletkezése csodálatos dolog, ami még jobban összeköti a szülőket, hiszen belőlük sarjadt a jövevény. Leszámítva a későbbi tengernyi problémát ami az ember életében előfordulhat, az még nem teszi borzalmassá a gyermekáldást, hiszen az utód nemzése minden történelmi korban áldást jelentett, ha voltak is ettől eltérő esetek. De zömmel mégis a boldog családi élet része a gyermeknevelés, idősek és fiatalok közössége, ami az életet kiteljesíti.
Hogy a szülésnél történnek véres, netán visszataszító jelenetek, ettől még az élet szentsége sérthetetlen marad az egészséges emberek szemében.
Gondoljunk arra, mi is születés által jöttünk a világra, és hogy nem voltunk részesei olyan nagyon szép látványnak, ez nézőpont kérdése, hogy hogyan ítéljük meg. Az összkép abszolút pozitív, különben kihalna az emberiség, ha nem az volna.
Ugyanez a Bibliánál is. A zsidó nép abban az időben született úgymond Egyiptomban /Istennek ígéreteként, hogy Ábrahám utódait megsokasítja, akik Jákób családjaként kerültek oda és lettek nagyszámú néppé/, ahol több száz évig rabszolgák voltak, és mivel az egyiptomi fáraó ki akarta őket irtani/ a fiú újszülöttek megölésével/ Isten bábáskodott felettük.
Akkor mért Isten tíz csapást az egyiptomi fáraóra, aki mindvégig hajthatatlan maradt, és nem akarta elengedni Izrael népét, akik rabszolgaként dolgoztak az országban. Az üldözési jelenet a Vörös-tenger szétválasztásakor történt, amikor a zsidók megszabadultak és a fáraó a hadseregével együtt odaveszett.
Felmerülhet a kérdés, miért választotta ki és szabadította meg Isten az Izrael népét a világ népei közül? Mert Istennek a szándéka, hogy örök életet adjon minden engedelmes embernek, aki Ádám és Éva leszármazottja és romlott természettel és bűnös hajlamokkal születik. Ezért hívott el egy népet, hogy közülük szülessen meg a világ megváltója, aki által elnyerhetjük az örök földi életet, amit elvesztettek ősszüleink.
Isten törvényt adott ennek a népnek, hogy tisztán tartsa őket, és általa megmutassa a világnak, hogy Isten milyen szent, milyen életet kell élnie annak, aki az Ő akarata szerint szeretne élni. De sajnos a zsidók egy kemény nyakú nép volt, akik rendre megtörték az Istennel kötött szövetséget, és végül annyira hitetlenek lettek, hogy Isten Fiát, Jézus Krisztust halálra adták.
Isten Jézus Krisztus által új szövetséget kötött olyan emberekkel, akiket elhív egy mennyei kormányzatba, ezeket mondja az új szövetség Isten új népének, akik a keresztény gyülekezetet alkotják.
„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok];...” (1Péter 2:9-10)
[A keresztény azt jelenti: Krisztus követője; az ekklézsia, mint anyaszentegyház, a Krisztus szellemi teste, akik ki vannak hívva a világból, hogy Isten leendő égi kormányzatát alkossák. Azért imádkozzuk Jézus tanítása nyomán: - „Jöjjön el a te országod = királyságod, legyen meg a te akaratod...” - Máté 6:10]
A világ vége azt jelenti a Bibliában, hogy annak a világrendszernek a vége, ami az édeni lázadástól tart addig a pontig, amíg Krisztus visszatér és megítéli a világ nemzeteit. Akkor csak olyan emberek fognak életben maradni, akik Isten erkölcsi irányadó mértékei szerint élnek, aminek alapja az Isten és a felebarát szeretete.
Akinek a szívében van az Isten törvénye, az minden más törvényt ez által igyekszik betölteni, és ha vétkezik is, Isten megbocsát neki, ha nem marad meg a bűn gyakorlásában, hanem abból megtér és követi az újszövetségi mintát, az apostolok tanításait.
A Bibliát egyedül nem könnyű megérteni segítség nélkül, ezért voltak tanítók az ókori Izraelben, ezért tanította Jézus a népet és tanították az apostolok a megtérőket. Először a zsidó származásúakat, azután a más nemzetbelieket. És ezért adta Jézus parancsba a követőinek, hogy tegyenek tanítványokká minden nemzetből való embereket, akik ha megértették az isteni követelményeket és azt örömmel elfogadják, azokat kereszteljék meg – merítsék víz alá, amely az önátadást szimbolizálja. Aki úgymond feljön a vízből, immár új életet él, és támogatja az isteni elrendezést: szóban, cselekedetben, teljes istenfélő életvitellel.
Hogy ki nyeri el az örök életet és ki nem, Isten Fia fogja eldönteni, mindazonáltal az ember választ, az ember lesz önmagának a bírója, hogy hogyan dönt. A felületes emberek kapásból elutasítják a Bibliát és mesekönyvnek tartják. Sőt, még képesek mindenféle kritikai megjegyzéseket tenni, Isten létezésére és a Biblia szavahihetőségére. De bármit is mondanak, az csak a szubjektív ellenállásukat tükrözi, és amiket felsorakoztatnak, nem többek, mind fikciók.
Szükséges tehát MEGÉRTENI mindazokat a dolgokat, amiket az ember elfogad vagy elutasít, vagyis meg kell győződni a kijelentések igazságáról, mielőtt az ember hitelt ad nekik. Mert a bibliai hit mögött meggyőződésnek kell lenni, a meggyőződés mögött kellő ismeretnek, amit amikor valaki megért, hogy miért van, akkor fogadja el igaznak.
Nem azért hiszünk a Biblia szavainak, mert szépek azok és milyen jó lenne örökké élni a földi Paradicsomban, hanem mert Isten rendkívül nagy árat fizetett azért, hogy a bűntől megváltott emberekként megértsük, mi végre élünk a földön és milyen lehetőségeink vannak, ha követjük az isteni útmutatásokat, amik a Bibliában vannak leírva.
Ha elolvassuk az újszövetségi János evangélium 17. fejezetében Jézus Krisztus főpapi imáját, megérthetjük belőle az ő önfeláldozó szeretetét, aki azért halt meg, hogy Istennek dicsőséget szerezzen, az engedelmes embereknek pedig lehetőséget teremtsen az örök élet elnyerésére.
Ezért hát egy-egy bibliai rész nem értéséből ne következtessünk arra, hogy az egész Bibliának semmi értelme és értéktelen a számunkra, hanem legyünk nyitottak befogadni az isteni üzenetet, és adjunk esélyt arra, hogy választ kapunk a kérdéseinkre, ha azokat olyan embereknek tesszük fel, akik nem sajnálták az időt arra, hogy megismerjék a Biblia csodálatos tanításait.
„De nemcsak ő értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem.” (János 17:20)
