Lehet-e Péter apostolnak utódot választani?
„Ez az ígéret nemcsak Péterre, hanem utódaira is vonatkozik,
jóllehet ez kifejezetten nincs bent a szövegben,
de Jézus nem alapíthatott oly egyházat,
melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva.”
(Katolikus bibliafordítás lábjegyzete Máté 16:13-20-hoz.)
Az utódlás ténye nincs kijelentve a Bibliában - Emberek általi választási lehetőségek - Istentől, ill. Krisztustól eredő választások – Egy különleges választás - Az utódlás szóhasználata az új szövetségben - Római katolikus utódlás – ahogy ők képzelik - Linusz lenne Péter első utódja? - Linusz lett János apostol feje? - Az apostoli utódlás katolikus teóriája - A katolikus hitvédelem valódi alapja - Péter elsőségéről - Vajon kik hagyták el az igazságot? - Róma püspöke volt-e Péter? – Csecsemőkeresztelés? - Összefoglalás
Az utódlás ténye nincs kijelentve a Bibliában
„- Az ÚSz nem magyarázza kifejezetten az ap. hatalom továbbításának jogosultságát, de hírt ad a hatalom tényleges továbbadásáról, mégpedig úgy, mint maradandó hivatali szolgálatról. Az ApCsel 6 beszél a diákonusok kézföltétellel és imádsággal való fölszenteléséről, az ApCsel 15 említi a presbitereket, mint elöljárókat, akik vitás kérdésben az ap-okkal együtt döntenek.
Az ApCsel 20,17-28: szó van a páli egyházak elöljáróiról, akiket a szöveg hol presbitereknek, hol episzkoposzoknak nevez, akik a Szentlélektől kapták hatalmukat. Az 1Tim 1,14 szerint Timóteus a presbitérium kézrátétele által részesült a hatalomban, s Timóteus és Titus ugyanúgy kötelesek az egyházaknak elöljárókat adni (1Tim 3,1; Tit 1,5).” [Magyar Katolikus Lexikon: successio apostolica (lat.): apostoli utódlás az Egyházban.]
„A Jel 3,7-ben Jézus bírja Dávid kulcsait - nála van a messiási ország minden joghatósága, ezt átadja Péternek, tehát Péter Jézus tekintélyével rendelkezik. Hatalmában áll, hogy a város kapuját a lelkek előtt kinyissa vagy bezárja az Egyház által...
Péter tehát megkapja e szavakban a legfőbb törvényhozói hatalmat mind a tan, mind a jog vonalán. Ez az ígéret nemcsak Péterre, hanem utódaira is vonatkozik, jóllehet ez kifejezetten nincs bent a szövegben, de Jézus nem alapíthatott oly egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva.” (katolikus ford. lábjegyzet Máté 16:13-20)
Tehát ők maguk elismerik, hogy az egyházaknak elöljáróik vannak (presbiterek többesszámban, és nem csak egy van mindenki felett!), hogy az utódlás ténye nincs kijelentve a Bibliában, és hogy az Úsz nem magyarázza kifejezetten az ap. hatalom továbbításának jogosultságát, hanem logikai alapon gondolják, hogy az mégis fennáll.
Ennek a logikának az alapján lett (állítólag, a katolikus hagyomány szerint) az első péteri utód Linusz, vagyis az első római pápa, aki örökölte Péter székét, akit megválasztottak (pontosabban kiválasztottak, mert egyáltalán nem mindegy!) Legalábbis a pápák sorában ő áll az első helyen.
Azonban az emberi logikát vessük össze azzal, amit az Istentől ihletett bibliai szövegekben olvashatunk.
Emberek általi választási lehetőségek
A következő felsorolás azt mutatja, hogy mik azok a dolgok, amiket az ember választhat, amiben van választási lehetősége, ha úgy tetszik, Isten-adta joga, vagy éppen miben lenne szükséges, hogy válasszon:
„Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak.” - mondja Pál apostol, a Filippi 1:21-22-ben.
„Inkább vállalta (Mózes), hogy az Isten népével együtt elszenvedi a sanyargatást, mint hogy a bűn múló előnyét élvezze.”- tehát a bűn élvezete vagy az erőszaktűrés közötti választás – a Zsidók 11:25-ben.
„Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól.” - ezt Jézus mondja azzal kapcsolatban, hogy amikor ő eljön Istentől kinevezett királyként megítélni az emberiséget, akkor úgy választja szét az embereket, mint a pásztor is teszi a juhokkal. (Máté 25:32)
„De amikor némelyek megkötötték magukat, és nem hittek, sőt nyilvánosan gyalázták az (Úr) tanítását, (Pál apostol) otthagyta őket. A tanítványokat is különválasztotta tőlük és naponta tanította őket Tirannusz iskolájában.” - itt emberek szétválasztásáról van szó. (Cselekedetek 19:9)
„Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük - mondja az Úr (YHVH) -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket” - vagyis aki szeretné Isten tetszését elnyerni, az a tisztátalan bálványoktól magát válassza külön. (2Korinthus 6:17)
„Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, (Péter apostol) együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe.
Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?” (Galata 2:12-14)
Ez esetben Pál apostolnak helyre kellett igazítania Péter apostolt, mert magát különválasztotta a nemzetekből való keresztényektől, így a zsidó és pogány származásúak között különbséget tett, ami egy helytelen személyválogatás volt (vö. Jak 2:9-10), és emiatt nyilvánosan megfeddte őt Pál. Ebből is látszik, hogy Péter nem volt az apostoloknak a feje, hanem velük egyenrangú.
[Hogy a római pápákat megfeddhessék alkalomadtán, ezt a gyakorlatot nem vették át a Bibliából, pedig van igei alapja, és lett is volna rá alkalom bőven, hogy megtegyék, vagyis hogy megfeddjék a pápákat.
A valóság azonban az, hogy „A pápa döntése vagy határozata ellen nincs fellebbezés.” (A II. Vatikáni Zsinat utáni kánonjog; 333. Kánon: 3.bekezdés) Vagyis, ha a római pápa úgy dönt hogy pl. személyválogatásban lesz vétkes, mint Péter is, akkor nincs az a modern Pál apostol vagy bárki más, aki egy ilyenfajta döntés ellen felemelhetné a szavát.
De milyen jó, és szellemileg milyen egészséges, hogy Péter megfeddhető volt, - a saját hasznára. De milyen rossz, és szellemileg milyen egészségtelen, hogy a pápa nem feddhető,- a saját kárára. Mert ahol nem engedik érvényre jutni a szent szellem munkáját, ott csak a kár elszenvedése lehetséges, bárkiről is legyen szó!
„A katolikusok 1900 év óta a pápát, mint Krisztus helyettesét megkülönböztetett tisztelettel veszik körül, mert ő Krisztus tanításának, az Egyház egységének a Szentlélek által megvilágosított őre.” (KALAUZ A KATOLIKUS VALLÁSBA VISSZATÉRŐKNEK - Bilkei Ferenc székesfehérvári esperes-plébános 1942. I. fejezet - forrás: internet)
Felmerül a jogos kérdés, ha a pápa határozata ellen nincsen fellebbezés, akkor hogyan lehet ő az Egyház egységének a Szentlélek által megvilágosított őre, amikor Pétert nyilván a Szentlélek által inspirálva meg lehetett fedni?! A pápaságban pontosan a Szentlélek általi esetleges megvilágosítás lehetősége van kizárva azáltal, hogy a határozata ellen nincs fellebbezés.
Péternek a nyilvánvalóan rossz döntése mást is kétszínűségbe sodort, és még jó hogy a rossz döntését meg lehetett fellebbezni, meg lehetett kritizálni, hogy „minden tisztességesen és rendben történjék.” (1Kor 14:40, Káldi Neovulgáta ford.)
A pápaságnak a helytelen cselekedetei éppen hogy tömegeket sodortak a kétszínűségbe, de nemcsak a kétszínűségbe, hanem számtalan más helytelen cselekedetbe, és mégsem lettek a szent szellem által megfeddve, hiszen éppen maguk zárták ki a megfeddés lehetőségét, ami pont ellenkezője annak, ahogy a dolgok még az apostolok életideje alatt történt.]
„Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára”. (Filippi 1:9-10). A jó és a rossz közötti választási képességről van szó. (Lásd még 1Thesszalonika 5:21)
„Pál Szilást választotta társul, és a testvérektől az Úr kegyelmébe ajánlva útra kelt.”(Cselekedetek 15:40) Evangéliumhirdető társ választásról van szó.
„Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha.” (Lukács 10:41-42)
Tehát Márta a szellemi dolgokat helyezte az első helyre a háziasszonyi teendőknél, aminek alapvető tanulsága az, hogy aki egész életében hanyagolja a krisztusi tanításra való odafigyelést, annak soha többé nem lesznek háziasszonyi (meg egyéb) gondjai sem, mivelhogy elveszik tőle. (Lásd: „Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” (Máté 13:12)
„A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.” (Cselekedetek 13:48, Károli ford.)
Itt nem arról van szó, hogy akit Isten kiválaszt az örök életre, annak van hite, és akit nem, annak nincs. Hanem a választ szó mögött a tasszó görög kifejezés van, ugyanaz, mint az 1Korinthus 16:15-ben:
„Kérlek pedig titeket, atyámfiai! tudjátok, hogy Stefana háza és Fortunatusé és Akaikusé első zsengéi Akájának, és hogy a szentek szolgálatára szánták önmagokat”. (Káldi ford.)
Vagyis önkéntességről van szó mindkét esetben, önkéntes odaszánásról, ami egy választási lehetőség. Aki az örök életre szánja magát, az hisz. Hiszen hittel ragadja meg az örök életet, amit Isten Jézusban felkínál, de ugyanígy lehetséges odaszánni magunkat segítségül olyanoknak, akik Krisztus munkájában fáradoznak, hogy támogassuk őket.
Amikor így teszünk, az olyan, mintha magával Jézussal tennénk meg, hiszen ő mondta, hogy amit a testvéreivel teszünk (vagy tesz bárki is, jót vagy rosszat), azt vele tesszük. (vö. Máté 25:40)
„A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket.” (Lukács 14:7) Jézus arról beszél, hogy jobb ha magától ül valaki hátra, és később előbbre ültetik, mint amikor előretör valaki, aztán hátra ültetik. Az üléshely helyes megválasztása.
„Az özvegyek sorába csak olyant kell választani, aki legalább hatvan éves, aki csak egyetlen férfi felesége volt”. (1Tim 5:9, Káldi Neovulgáta ford.) Választási lehetőség, hogy kit vesznek fel jegyzékbe, mint támogatásra szoruló özvegyet.
„Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat:
„Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el. Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat.
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt.” (Cselekedetek 6:1-5)
Ebből a szövegből világosan látható, hogy önkéntes alapon és közmegegyezéssel ki lehetett választani alkalmas embereket bizonyos teendők elvégzésére, hogy az ne az apostolokat terhelje. [Bezzeg ha a pápaság hoz egy rendeletet, azt csak elfogadni lehet, véleményt nyilvánítani nem.]
„Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket.” (Cselekedetek 15:25-27)
Itt az apostolok és a gyülekezeti vének (görögül: presbiterek) választott küldöttségéről van szó, akik a keresztény gyülekezet vezető testületének, a gyülekezet bölcs irányítóinak, a vének tanácsának (presbitérium – 1Timótheus 4:14) végzését tolmácsolták a többi keresztény hívő számára egy adott kérdésben.
„Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bőjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala.” (Cselekedetetek 14:23, Károli ford.)
Itt Pál apostol és Barnabás általi presbiter-választásról van szó, vagyis gyülekezeti vének (katolikus szóhasználat szerint püspökök) választásáról – és nem egyetlenről, ahogy azt a monarchikus felépítésű püspökség megkívánná.
(Hogy nem csupán egyetlen vént választottak, arra pl. a Cselekedetetek 20:17-ből is lehet következtetni, mivelhogy az efézusi gyülekezet véneiről beszél.) Azonban arról szó nincsen sehol, hogy bármely presbitert (vént/püspököt) akármely apostolnak (akár Péternek) az utódjául választották volna meg. Ilyen utódválasztás csak a katolikus egyház fantáziájában létezik.
„Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi készségünk megmutatására.” (2Korinthus 8:19, MBT. ford.) Itt a gyülekezet választott ki egy evangéliumhirdetésben már bizonyított keresztény testvért egy bizonyos célra.
Az eddigi felsorolások egyike sem enged arra következtetni, hogy Péter apostolnak, vagy bármely más apostolnak utódot választottak volna. Most nézzük meg azokat az igehelyeket, amik arra mutatnak rá, hogy azok a választások, amik nem emberi, hanem isteni kompetencia alapján történtek, mikre vonatkoztak, illetve vonatkoznak.
Istentől, ill., Krisztustól eredő választások
YHVH Istennek (Károli fordításában Jehova, katolikus fordítás szerint Jahve), a mennyei Atyának volt a választottja Jézus Krisztus:
„Akihez járultatok, az élő kőhöz, amelyet - bár az emberek elvetettek - Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent.” (1Péter 2:4-6)
Tehát Jézus az élő kő, akit isteni kiválasztása ellenére az emberek mégis elvetettek. Vagyis Jézust nem ember választotta ki, hanem maga az Isten.
Az ősi Izraelben Isten a nép közül választotta ki a főpapot (vö. Zsidók 5:1; 4Mózes 16:5), ami nagy megtiszteltetés volt, mert ezt a tisztességet senki sem szerezhette meg magának. Ugyanígy Jézus Krisztus főpapságának is isteni eredete van:
„A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” (Zsidók 5:4-5)
Ugyanez az isteni kiválasztás vonatkozik az elhívottakra is, akik Ábrahám szellemi magvát és ugyanakkor Krisztus titokzatos testét (egyházát=ekklesiáját) képezik:
„Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr (YHVH), mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek. Evangéliumunk által épp azért hívott meg benneteket, hogy részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében...
Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő (elsődleges) magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, a ki a Krisztus....
Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám (másodlagos) magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (2Thesszalonika 2:13-14; Galata 3:16, 27-29, Károli ford.)
Isten kiválasztotta a (világ szemében) bolondokat, hogy a (maguk szemében) bölcseket megszégyenítse:
„Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak.” (1Korinthus 1:27-28) Itt Ábrahám szellemi magváról van szó.
A zsidó ősatyákat is Isten választotta ki:
„Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét, és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában.” (Cselekedetek 13:17-18)
Pál apostol elhívása, ill. kiválasztása is Istentől volt a Jézus Krisztus által:
„egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, megállt mellettem s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát. Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót. Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál....
Az Úr (Jézus) azonban ezt válaszolta neki (Ananiásnak): „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.” (Csel 22:12-15; 9:15-16)
Jézus egy alkalommal hetvenkét kiválasztott tanítványát küldte ki kettesével az evangéliumhirdetésre és tanítványképzésre:
„Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült.” (Lukács 10:1)
Jézus a tanítványai közül kiválasztott 12 apostolt:
„Ezekben a napokban történt, hogy kiment (Jézus) a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket...
Jézus így válaszolt: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög. Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül.” (Lukács 6:12-13; János 6:70-71) Nem az emberek választották ki őt, hanem fordítva történt:
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” (János 15:16)
Jézus a világból választotta ki magának őket. (Az ekklesia/gyülekezet jelentése: vmilyen célból a többiek közül kihívottak közössége.)
„Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” (János 15:19)
Olvashatunk még arról, hogy Jézus az ítéletkor a nemzeteket szétválasztja egymástól angyali segédlettel:
„Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól... Így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a gonoszokat az igazak közül” (Máté 25:32; 13:49).
Eddig tehát semmi olyat nem olvashattunk a Bibliában, hogy Isten vagy Krisztus bármiféle utódot választott volna az apostoloknak. (Vagy az apostolok ők maguknak.)
Egy különleges választás
A Cselekedetek könyve 1:24 versében olvashatjuk, hogy Isten kiválasztja Mátyást az áruló és az apostolok közül ezáltal kieső Iskariótes Júdás helyett.
Nem apostol-utód választásról van tehát szó (!), hanem egy teljes jogú apostoli és szolgálati tisztséggel járó megbízatásnak a Mátyásra való ráruházásáról:
„Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei.
Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más.” (vö. Zsoltárok 69:26; 109:8)
Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”
Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd imádkoztak: „Uram (YHVH), ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.
Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.” (Cselekedetek 1:16-26) [A mutasd meg szó mögött az anadeiknümi szó van, mint a Lukács 10:1-ben, ahol az Úr (Jézus) általi kiválasztásról, kirendelésről, kijelölésről van szó.]
Péter tehát utalt egy próféciára, amely előre szólt arról, hogy pusztasággá legyenek Isten ellenségeinek helyei, és aki gonoszsággal viszonozza az isteni jót, annak felvigyázói tisztségét más kapja meg. Ezek szent szellem által ihletett zsoltárai Dávid királynak, amik Jézussal és árulójával kapcsolatban teljesedtek be. (A próféciák százai a Bibliában különösképpen az isteni eredetet bizonyítják!)
A szíveket ismerő Isten (vö. Cselekedetek 15:8), akihez imádkoztak, kiválasztotta Mátyást, aki átvette Júdás helyét. Így Mátyás nem utódja lett Júdásnak, nem örökölte ezt az apostoli tisztséget, hanem teljes jogú apostolként lett beválasztva Isten által Júdás helyett.
Figyelemre méltó, hogy olyan valaki lett kiválasztva, aki mindig az apostolokkal tartott, amíg Krisztus közöttük járt-kelt, szolgálatának egész ideje alatt, egészen a feltámadásáig. Tehát olyan ember nem is jöhetett számításba az apostolok közé való beválasztásra, aki nem rendelkezik ilyen múlttal.
De ugyanez vonatkozna Péter apostol utódjára is, ha egyáltalán lenne neki vele teljesen egyenrangú utódja, hogy az is csak olyan lehetne, aki tanúja volt Krisztus egész földi életének és szolgálatának.
[Mint pl. János apostol, akit a katolikusok kiiktattak a péteri primátus öröklésének indokolt jogosultságából, mert ha valaki, akkor János apostol lett volna a leginkább méltó a péteri csúcshierarchia öröklésére, ha egyáltalán lett volna ilyen mindenki feletti, örökölhető vezetői poszt. Csakhogy nem volt!]
Tehát akik nem abban az időben éltek, vagy nem jártak akkor Jézussal és a többi apostollal, azok számításba sem jöhetnek. Az évszázadokon át napjainkig tartó pápaság tagjai meg különösen nem tartoznak ide, vagyis nem lehetnek egyenlő mértékben alkalmasak olyan (Péterrel egyszintű) apostoli elhívás betöltésére, amely különösen és teljesen egyedi módon vonatkozott a 12 apostolra.
[Katolikus szempontból azt is érdemes megjegyezni, hogy pont ebben a fejezetben van szó arról, hogy Mária együtt imádkozott az apostolokkal, de hogy mennyire nem tartották az egyház különleges figyelmet és tiszteletet érdemlő Anyjának, vagy az ég királynőjének (stb.), azt az is mutatja, hogy a véleményét még csak meg sem kérdezték a Júdás helyének betöltésével kapcsolatban. Nem úgy a katolikus pápák, akiknél Mária az a központi személy, aki elé viszik az ügyeket.]
Az utódlás szóhasználata az új szövetségben
A katolikus bibliafordítás négy görög szót fordít utódnak:
1. Márk 12:20: „Volt hét fiútestvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül.” Itt az utód szó a szperma (mag) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy nem hagyott magot maga után. Ez a szó Júdás esetére nem alkalmazható.
2. Csel 13:32-33: „Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett, amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust.” Itt az utód szó a teknon (gyermek) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy Isten a zsidó atyáknak tett ígéretét beteljesítette az atyák gyermekeinek. Júdás esetére ez a szó sem alkalmazható.
3. Csel 2:30: „Mivel azonban ő próféta volt, és tudta, hogy Isten esküvel fogadta meg neki, hogy az ő utódaiból ül majd valaki a trónjára„ (Káldi Neovulgáta ford.). Itt az utód szó az oszphüsz (ágyék) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy Dávid király tudta, hogy Isten az ő ágyékának gyümölcséből támasztja majd a Krisztust. Ez a szó sem alkalmazható Júdás esetére.
4. Csel 24:27: „Két év múlva Félixnek Porciusz Fesztusz lett az utódja.„ Itt az utód szó (csak egyedül itt található a görög szövegben!) a diadokhosz (következő, utód) szóból van fordítva, ami azt jelenti, hogy Felix, Júdea római helytartója (aki 6 évig volt Palesztinában helytartó, ezután a császár leváltotta és Rómába rendelte) után Portiusz Fesztusz következett tisztségében, aki Júdea új helytartója lett. Mindketten prokurátorok voltak, akik kormányozták a római tartománnyá lett zsidóságot. Tehát Fesztusz volt FÉLIX utóda a prokurátori poszton.
[Hasonló szituációról számol be 2Krónika 28:7, mely szerint Zikri, egy efraimi vitéz megölte „Elkánát, aki a második volt a király után.” Elkána főtisztviselő volt Aház király udvarában, és tisztségében rögtön a király után következett.]
A diadokhosz kifejezés a diadekhomai (átvesz) szóból képzett főnév, csak a Cselekedetek 7:44-45-ben található: „A pusztában atyáinkkal volt a bizonyság sátora. Így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig.” Vagyis a bizonyság sátorának a mintájáról van szó, hogy azt átvették.
Mindhárom esetben vkinek vagy vminek utána következéséről van szó, amit át lehet venni (pl egy mintát), amit örökölni lehet (pl. egy kormányzói posztot) vagy amiben soron lehet következni (pl. hatalmi pozícióban).
De az a szolgálat és apostoli tisztség, amit Mátyás átvett, az nem egy átvehető, átadható vagy örökölhető HIVATAL vagy SZÉK, vagy valamilyen ELNÖKI MÉLTÓSÁG, hanem egy csoportosan végzett szolgálatnak az egy főre eső része, amit meg lehet kapni, el lehet fogadni vagy elutasítani (lásd Júdás), de semmiképpen sem lehet utódlással örökölni.
Pál apostol is úgy kapta ezt a szolgálatot az Úr Jézustól (vö. Cselekedetek 20:24), és nem örökölte. Arkhipus (önként) vállalkozott a szolgálatra, amelyre elhívták. (Vö. Kolossé 4:17; vö. 1Thes 2:13, Károli ford.) Minden elhívott keresztény úgy kapja Istentől a Jézus Krisztus által a békéltetés szolgálatát. Olyan szolgálati hivatal, amit örökölni lehet, nincs a Krisztus által kötött új szövetségben.
A Mátyás által átvett apostolságra (hatalommal felruházott küldetésre, megbízatásra, tisztségre, állásra) ugyanez vonatkozik, ahogy Róma 1:5-ben olvashatjuk:
„Általa (Krisztus által) nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.”
Apostoli szolgálati tisztség utódlásról egy szó sincs, különösen nincs olyan apostoli hierarchiáról, ami egy különleges, örökölhető, emberi választás szerint akár évezredekig fenntartható intézményesített hivatalban testesülne meg, - ahogy ez a római katolikusoknál is létezik.
A görög episzkopé (felvigyázóság) főnév a görög episzkopeó (felügyel) igéből ered, amely vigyázást (Zsidók 12:15), és gond viselését (1Pét 5:2) jelenti. A felvigyázóknak ez a tisztsége, vezető beosztása a keresztény gyülekezetben, nem jelent episzkopátusságot, illetve püspökséget – római katolikus értelemben, mivel azok azt az ároni (ószövetségi) papság mintájára képzelik el, mivelhogy a Sínai-hegynél Isten Mózes által Áront, annak fiait és azok (családi, vérségi leszármazás általi) utódait rendelte, hogy papjai legyenek. (2Móz 28:1; 40:12-15)
Az ároni főpapság azonban Krisztus (közbenjárói) főpapságával megszűnt. (vö. János 14:6; 1Tim 2:5–6; Zsidók 5:7–10) Így se az ároni papi rend nem létezik, sem egy olyan utódválasztással emberileg kialakított hivatal, amelyet apostoli felvigyázói tisztségből lehetne eredeztetni, amit Judás elvesztett és Mátyás isteni kiválasztás által átvett. (vö. Cselekedetek 1:20,25)
Lásd: „Szigorú értelemben vett monarchikus püspökségről (olyan püspökség, amelynek élén egyetlen ember áll) , ami Antióchiai Szt Ignácnál már kimutatható, és a hierarchia fokozatainak (diákonus, presbiter, püspök) pontos elhatárolásáról a pasztorális (lelkipásztori) levelekben nincs szó.” (Haag, római katolikus lexikon, Pasztorális levelek címszónál.)
Tehát maguk a katolikus hitvédők is elismerik, hogy az a fajta püspöki hivatal, amit ők létrehoztak a saját önkényes választásukból, a Szentírásban nem létezik! (Később ez a hierarchikus rendszer Cipriánus, Karthágó püspöke által kibővült egy monarchikus, hét fokozatú rangsorrá: püspökök, papok, diakónusok, stb.) Mindazonáltal a fejlődési vonal szigorúan megőrizte pogány római arculatát.
„A középkorban ui. az újkori viszonyokhoz képest sokkal jelentősebb szerepe volt az érsekeknek, az egyházmegyék (dioecesis) érseki tartományokba (provincia) rendeződtek, melyek élén az érsekek álltak, meglehetősen széles joghatósággal és feladatkörrel. A római katolikus egyház ezzel valójában az ókori római birodalom közigazgatási rendjét őrizte meg, ahol a provinciák élén a császár teljhatalmú helytartói, megszemélyesítői álltak.” (Gondolatok a magyarországi katolikus egyház története kapcsán; Dr. Lakatos Andor levéltárvezető, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár)
Világos tehát, hogy a római katolikus egyház nem a krisztusi közigazgatás rendjét őrizte meg, hanem az ókori római birodalom közigazgatási rendjét, de a kettőnek egymáshoz nem sok köze van!
Római katolikus utódlás – ahogy ők képzelik
„Az egész egyháznak feje már a kereszténység legelső kezdetétől fogva a római püspök volt, mint szent Péter apostol utódja; őt tekintették Krisztus földi helytartójának és a negyedik századtól kezdve pápának (atyának) nevezték. A római püspökhöz fordultak mindenünnen, ha a hitben kétségek támadtak és az ő ítéletében megnyugodtak, mert azt tartották: « Róma szólott és az ügy el van döntve»...
Az összes... hívők, akik az apostolok utódainak, a püspököknek vezetése s szent Péter utóda, a római pápa fönnhatósága alatt a földön élnek, alkotják Krisztus egyházát, vagyis a katholikus keresztény anyaszentegyházat.” (Katholikus egyháztörténelem Polgári iskolák számára, Szent István Társulat, Budapest, 1927. - Az esztergomi egyházi főhatóság 242/1927. sz. alatt kelt engedelmével. Nihil obstat [(lat. 'semmi akadálya'): illetékes egyházi szakértő ítélete kéziratról, mely szerint a mű tartalma összhangban van az Egyház hivatalos tanításával], 17.oldal.)
A katolikus egyházvezetés minden kor fiataljai számára tanította ezeket a katolikus igazságokat, és igyekezett beléjük nevelni azt az alapvető hitnézetet, hogy a Római katolikus Egyházat Krisztus alapította, és a mindenkori római pápa annak a feje, akinek minden földi ember engedelmességgel tartozik.
A jó katolikus ifjúság tehát mindezeket ellentmondás nélkül elfogadta, és napjainkig évszázadok nemzedékei nőttek fel ezeken a tanításokon, akik ezeket a tanításokat ma is igaznak tartják, és ebből kifolyólag rajonganak egyházukért és pápájukért. Számtalan példa van rá, hogy a kritikai hangokat egyáltalán nem veszik figyelembe, és azokra vagy elfordítják a fejüket, vagy igyekeznek megvédni egyházuk tanrendszerét.
Azonban már a korábbiakban ki lett mutatva, hogy Krisztus az egyház feje; az apostolságot nem lehet örökölni utódlás által, hanem abba Isten választja be a tagokat a Jézus Krisztus által; hogy Krisztus követőit hurcolják földi helytartók elé, és nem Krisztus földi helytartója elé borulnak le földi királyok; hogy Krisztus egyházának az alapköve, az a kőszikla, amire ráépült az egyház, akit az építők megvetettek, az Krisztus és nem Péter; hogy az emberi választási lehetőségek között szó sincs pápaválasztásról, hiszen egyik apostol sem volt pápa (szentatya), és egyiknek sem választottak emberi akarat szerint utódot.
Linusz lenne Péter első utódja?
Ezzel ellentétben nézzük meg mit állítanak a katolikusok a pápai utódlásról. Szerintük Linusz: a Rómában élő keresztény férfi [a köszöntését Pál tolmácsolta Timóteusnak (2Tim 4,21)] az, aki a róm. hagyomány szerint Szt. Péter első utóda a pápaságban, a római püspöki székben.
A legtöbb forrás szerint Linusz volt Péter után a második római püspök. A hagyomány szerint Linus 12 éven, 4 hónapon és 12 napon át birtokolta a római püspök címet, uralmának kezdetét azonban nehéz megállapítani. A legtöbb írásos emlék i. sz. 68-at említi tisztségének kezdeteként, de a Katolikus Enciklopédia 64-et ír, Euszebiosz pedig 69-et említ. Ez a sokféle dátum a kutatók szerint azért lehetséges, mert Linusz már Szent Péter életében segítette annak munkáját.
Linusz pápaságának bibliai bizonyításához forduljunk János apostolhoz, akiről a Káldi fordítás lábjegyzete a következőket fűzi:
„Annyi bizonyos, hogy sz. Péter és Pál apostolok halála után (Kr. u. 66. évben) állandó lakhelye (János apostolnak) Efezusban Kis-ásiában volt. Innen gyakorolta főpásztori felügyelését Kis-ásia egyházai fölött, sőt ezeknek új alapítójául és megerősítőjéül tekinthető. Innen történt, hihetőleg Néró császár uralkodása, mások szerint Domitzián alatt, hogy ő a hitért Patmos (most Palmosa) nevű szigetre száműzetett.
Itt számkivetésében írta az Úr parancsára az Isten egyházának viszontagságáról szóló titkos jelenéseket. Később, mint hiteles írók tanúsítják, – Nerva császár engedelméből visszatért ismét Efezusba, s mint főpásztor kormányozta a kis-ásiai egyházakat úgy, mint azelőtt. Ezen későbbi korban, Krisztus után az első század utolsó éveiben történt, hogy a hívek sok kérésére s a Szentlélek ihletéséből írta evangéliumát.”
Tehát János életében történt volna Péter utódjának, Linusznak a kinevezése. János az evangéliumát az I. század végén írta meg, mégis Péterrel kapcsolatban egy szóval sem írja, hogy neki Linuszt választották volna az utódjául, holott erről (információ átadás/hallomás vagy ihletés által – vö. Gal 1:13) tudnia kellett volna, hiszen Péter halála után még kb. 30 évet biztosan élt.
Hanem Péterrel kapcsolatban utolsó mozzanatként kiemeli (vö. Ján 21:16), hogy Krisztustól a hívők szellemi pásztorolását kapta feladatául. (Mint ahogy mások is megkapták ugyanezt a poimainó szóval kifejezett legeltetési feladatot. vö. Csel 20:28; 1Pét 5:2.) Meg hogy nem természetes, hanem erőszakos halállal dicsőíti meg majd az Istent. (vö. János evangélium befejező része.)
Vajon miért nem írja János apostol, se az evangéliumban se a Jelenések könyvében, hogy Péter apostolnak utódot választottak volna? Mivel János isteni ihletés alatt írt, az Istentől ihletett görög újszövetségi szövegeben meg semmiféle utód megválasztásáról nincsen szó, hanem csak Félix utódjáról Fesztuszról (ahogy már korábban láthattuk), csakhogy ők egyáltalán nem voltak keresztények.
A Péter utódjának az emberi akaratból történő megválasztása egyrészt semmiféle bibliai bizonyítékkal nem bír, másrészt szemben áll többféle bibliai tanítással is. Ezek között az első, hogy emberi akaratból nem lehet beválasztani az apostolok közé senkit.
Továbbá csak tizenkét apostolról beszél következetesen a Szentírás, mégpedig hogy azok Krisztus után a másodlagos alapot képezik az egyház épülete számára, amely élő kövekből (az Isten által elhívott keresztényekből, vagyis Ábrahám szellemi magvából) épül fel:
„Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus... A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Efézus 2:20; Jelenések 21:14)
Felvetődik a kérdés, hogy pl. Linusznak a neve miért nincs ott, ahol a többi apostol neve ott van?! Ha ugyanolyan szintű apostolnak lett megválasztva, mint Péter apostol, vele teljesen egyenrangú utódjának, akkor ott kellene lennie a nevének közvetlenül a 12 apostol mögött, csakhogy nincs ott!
Sőt, ha létezik apostoli szukcesszió, akkor a pápák nevei miért nincsenek felírva a mennyei Jeruzsálem 12 falán? Talán az a kétszáz valahány név nem fér föl a falra?
Na és mi van pl. azokkal az évszázadokon át uralkodó pápákkal, akik miatt XXIII. János pápa azt a figyelemreméltó imádságot fogalmazta meg:
„Káin bélyegét hordozzuk a homlokunkon. Évszázadokon át vérben fetrengett Ábel testvérünk és vérét mi hagytuk folyni és könnyeket hullatott, amelyekért mi vagyunk a vétkesek, mert elfeledkeztünk az Isten szeretetéről. Bocsásd meg nékünk Urunk azokat a szidalmakat, amelyekkel a zsidó nevet említettük. Bocsáss meg Urunk azért, hogy tégedet az ő testükben másodszor is keresztre feszítettünk, mert nem tudtuk, hogy mit cselekedtünk.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 16-17. oldal.)
Talán az apostoli jogfolytonosságot nem szakította meg azoknak a péteri székben való dölyfös uralkodása, akiknek antikrisztusi viselkedése olyan szembeszökő volt, hogy utólag nem győznek miattuk bocsánatot kérni?!
Nem véletlenül írta a jezsuita John McKenzie, a Notre Dame teológiai professzora: „Nincs történelmi bizonyíték az egyházi tekintély megszakítás nélküli láncolatára” (The Roman Catholic Church. New York, 1969. 4.old.).
Ezek szerint már az első pillanatban, Linusznál megszakadt az un. apostoli utódlás folyamata, amelyet a katolikusok az elképzelésük alapján olyan nagyon kihangsúlyoznak, hogy márpedig az létezik, és csak náluk, és ezért csak ők az egyedül hivatottak a Krisztus képviseletére, és rajtuk kívül senki más.
Azonban – pont ellenkezőleg - apostoli tisztséget senki más nem viselhet, sem utódlással, sem kinevezéssel, sem emberi választással. A római katolikusok mégis a pápai áldást apostoli áldásnak mondják, ami teljesen önkényes, hiszen ők maguk bevallják, hogy csak a negyedik századtól kezdve kezdték pápának (atyának) nevezni a Péter állítólagos székét öröklő római püspököket.
Ebből is egyenesen következik, hogy az apostolok nem voltak pápák (hiszen nem nevezték magukat atyának=pápának, mivelhogy ezt Jézus világosan megtiltotta – vö. Máté 23:9), és arról sem olvasunk sehol, hogy Péter állítólagos székét egy másik apostol foglalta volna el.
Linusz lett János apostol feje?
„Szent Péter, az apostolok feje ...” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 119. old.) Állítja a katolikus egyház. Ha tehát Linusz lett Péter utóda, akkor az apostolok feje is lett, vagyis János apostol fejének is kellett lennie. Ez esetben hol lehet itt szó apostoli jogfolytonosságról?
Ugyanis ha már apostoli jogfolytonosságról van szó, akkor az egyik apostolra ruházott szolgálati kiváltságot – amíg élnek más apostolok – nekik kell tovább vinniük (vö. Csel 1:2; 8:1; 1Kor 12:28-29; Gal 1:17,19; Eféz 3:5; 4:11; 2Pét 3:2; Jud 1:17; Jel 18:20) és nem lehet egy élő apostol elé betenni egy olyan személyt, aki nem tartozik az apostolok közé! Vagyis felmerül a kérdés:
Mivel a kieső apostol (Júdás) helyébe apostolt választott Isten (nem pedig ember – vö. Csel. 2:24) és nem csupán egy állítólagos utódot, hogy előzhetett meg egy ilyen személy (Linus - 2Tim. 4,21, aki eredetileg nem volt apostol és utólagosan sem lett azzá) egy élő apostolt (emberi választás alapján), amikor az apostolok képezik az alapot Krisztus gyülekezetében?! (vö. Jelenések 21:14; Efézus 2:20)
Vagyis hogy lehet emberi választás alapján betenni egy Krisztus egyházának alapjához nem tartozó nem apostolt egy isteni választás szerinti, Krisztus egyházának alapját képező, ahhoz tartozó, élő apostol elé? A válasz az, hogy s e h o g y!!!
Ha Péter tudta, hogy életét fogja adni Krisztusért (márpedig tudta – vö. János 21:18-19), akkor miért nem nevezett ki maga után utódot, mert hogy a maga után kinevezett utódról sehol nem szól egy szót sem?!
„Íme, szeretteim, ezt a második levelet írom nektek, amelyben figyelmeztetéssel fölébresztem becsületes lelketeket, hogy emlékezzetek azokra a dolgokra, amelyeket a szent próféták előre megmondtak, valamint az Úrnak és Üdvözítőnek az apostolok által hirdetett parancsaira.” (2Pét 3:1-2, Káldi Neovulgáta ford.)
Péter miért nem mondja azt, hogy az apostolok, és az apostolok u t ó d a i által hirdetett parancsaira emlékezzetek?! Az apostolok u t ó d a i r ó l miért nem beszél? Hiszen a katolikus egyházban másról sem beszélnek, mint az apostoli utódlás egyedül rájuk tartozó jogosultságáról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése