Hol volt, hol nem volt, volt egyszer valamikor valaki, akiről senki nem tudott semmit. És hogy egyáltalán létezett, akkor derült ki, amikor véletlenül megtalálták a sírját egy gödörben.
Korhadt ágakkal és falevelekkel volt letakarva és jegyzetfüzetből kitépett, elsárgult lapok voltak szétszórva körülötte, amikre az volt ráírva, hogy - nem mész innen! -. Hogy ezt kinek írta, nem tudni, mindenesetre kóbor állatok nem bántották, se legyek, se kukacok, hanem a meleg és a szárazság aszottá tette a bőrét, szinte mumifikálódott a földben.
Hogy az egésznek mi értelme volt, nem tudni, senki nem ismerte, senki nem kereste, senkinek nem hiányzott. Teljesen értelmetlen volt a létezése, amíg meg nem találták. Mert hogy találtak mellette egy fadobozt, és abban egy könyvet. Amikor elolvasták azok, akik rátaláltak, akkor kezdett fény derülni arra, hogy mi értelme van az egésznek.
A könyvben le volt írva, hogy az illető egy feltaláló volt, és sok olyan dolgot talált fel, amikről senki nem hallott semmit, hogy egyáltalán létezik.
Azzal kezdődött, hogy készített egy nyolc lyukú sípot, amivel nagyon szépen lehetett sípolni. Miután kipróbálta, a lyukakat betömte homokkal és eldobta. Soha senki nem találta meg a sípot és nem is sípolt vele. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi értelme volt feltalálnia azt a sípot?
Később feltalált egy olyan hátizsákot, ami bele volt varrva egy kabátba. Amikor felvette a kabátot, a hátizsák is rajta volt, nem kellett külön felvenni. Aztán fogta és szétdarabolta az egészet. Senki semmit nem tudott arról, hogy valaha is volt egy ilyen kabát-hátizsák. Felmerül a kérdés, hogy akkor egyáltalán minek alkotta meg? Semmi értelme nem volt!
Még sokféle dolgot alkotott ezek után, de mindet megsemmisítette. Felmerül a kérdés, hogy akkor miért alkotta meg ezeket a dolgokat? Saját szórakoztatására? Senki nem tudja.
Végül úgy döntött, épít egy nagy házat a dzsungelben. Az építése legalább tíz évig tartott, mire elkészült vele. Berendezte mindenféle hasznos használati tárggyal. Aztán bedeszkázta az ajtaját és az összes ablakát, majd magára hagyta. Pár évtized alatt tönkre ment és romhalmaz lett az egész.
Mikorra minden elképzelését megalkotta és hagyta is tönkremenni, vagy ő tette tönkre, megírta a saját élettörténetét, aminek azt a címet adta, hogy - Humbuci -. Abban leírta a megállapítását, mely szerint semmiféle cselekedetnek vagy alkotásnak nincsen semmi értelme.
Akkor betette a könyvet egy fadobozba, befeküdt egy gödörbe és a fadobozt maga mellé tette. A jegyzetfüzetből kitépett papírlapokat szétszórta maga körül, majd ágakkal és levelekkel betakarta magát. Amikor szép csendesen elszenderült, mert már igen öreg volt, a nap és a szárazság teljesen mumifikálta. Így találtak rá sok sok idő múlva.
Akik megtalálták, elkezdtek tanakodni, hogy tényleg, mégis mi értelme volt annak, hogy ez az ember egyáltalán létezett és annyi mindent alkotott? Mert hogy minden alkotását hagyta tönkremenni, amiből soha senki nem profitált semmit.
Volt aki azt mondta, teljen igaz, semminek semmi értelme, úgy is tönkremegy minden, vagy magától, vagy attól, aki összerakja és szét is rombolja.
Mások azt gondolták, hogy azért nem volt értelme az alkotásainak, mert azokról senki nem tudott semmit. És amiről nincs tudomása az embernek, az olyan, mintha nem is létezne. Létezhet ugyan, de önmagában semmi értelme a létezésének.
Mert hogy itt van ez az ember. Valóban nem volt semmi értelme annak, amit alkotott, és ha ráadásul senki nem is ismerte és senki nem is tudott róla, hogy egyáltalán létezik, akkor az valóban olyan, mintha nem is létezett volna, és az alkotásainak sem volt semmi értelme.
Hanem az értelme a dolgoknak onnantól nyilvánvaló, hogy tudomást szerzünk róluk, felfogjuk a létezésüket és az alkotások céltudatosságát ennek az értelemnek a fényében felismerjük.
A dolgok értelme a felfogásuk által válik nyilvánvalóvá
A létezés értelme a létezés felfogásával válik nyilvánvalóvá, amiben a felfogásnak döntő szerepe van. Ha már felfogtuk, akkor értelmet nyernek azok a dolgok, amik hasznosnak bizonyulnak az értelem számára. Ugyanakkor semmiféle dolog létezésének nincsen értelme, ha nem társul hozzá értelem, ami képes felfogni és hasznosítani.
Végső soron összefüggésnek kell lennie a hasznosítható dolgok és azoknak felfogása, felismerése között. Vagyis semmiféle dolog létezésének nincsen értelme, ha az nem az azt hasznosítani képes felfogás szempontjából létezik.
Egy darab szappannak nincsen értelme, ha nem létezik ember, aki azt felfogja és céltudatosan használja. Semmilyen dolognak nincsen értelme, ha azt nem lehet felfogni, és nem lehet hasznosítani. És ha valaminek kiderül a hasznossága, akkor az is kiderül, hogy ez a hasznosság a felfogásával nyer értelmet.
Kövképpen mivel az értelembe van ágyazva egy adott dolog létrejötte és hasznossága, ezért valamilyen értelemnek kell megalkotnia azt a hasznosságot, amit utólag az értelem felismer és ezáltal hasznosít.
Mert ha nem ismeri fel, akkor haszna sincs, értelme sincs. Olyan, mint egy kész ház a dzsungelben - teljesen elszigetelten a róla való tudástól és hasznosítástól. Teljesen értelmetlen hogy egyáltalán van. Mintha nem is létezne. Mint ahogy ha senki nem tud róla, akkor az nem is létezik. Nem a felfogása hozza létre, de a felfogása tudatosítja a létezését.
Innentől kezdve kezd a dolog érdekessé válni, amely szerint az a bolygó, amin élünk, teljes életfenntartó berendezéseivel értelmet nyer az által, hogy van képességünk felfogni a létezését, és az alkatrészeinek a hasznosságát tudatosítani és értékelni.
Ha egy ifjú pár kap ajándékba egy teljesen berendezett házat, nem értékeli a berendezési tárgyait és a szándékot, ami mögötte van? Azzal tudja ezt megtenni, hogy felfogja a kapott ajándék értékét. Ha nem fogja fel, nem érték a számára.
Egy milliárdos gyereke, ha kap ajándékba egy tornacipőt, lehet semmire nem tartja, mert nem érték a számára, nem fogja fel annak, nem tartja értéknek.
Először is értéknek kell tartanunk a Földet, mindent, amivel be van rendezve, aminek látjuk a hasznát, különösen abban a pillanatban, amikor azt fel tudjuk fogni, amikor annak értéke tudatosul bennünk. Ha az ember nem tudná felfogni saját létezését, és a bolygót, amin él, az egésznek semmi értelme nem lenne. Emberi értelem nélkül, emberi felfogás nélkül minden létező értelmetlenül létezne, sőt olyan lenne, mintha nem is létezne.
De akkor nem is volna, mert értelem nélkül nem jöhetnének létre olyan dolgok, amelyeknek a hasznosságára az értelem derít fényt. Tehát kifejezetten értelmes dolgok létezése egy olyan értelemnek köszönhető, amely azt is biztosítja, hogy azokat értelemmel fel lehessen ismerni.
Ennek a mondatnak a betűsorrendje egy olyan értelemnek köszönhető, amely azt a célt szolgálja, hogy az értelem felismerhesse. Mint ahogy ennek a betűsorrendje: >ös,4ln2züt-mr2ei7"s.r02itá&:űqh91kz4=?jmsr3< semmiféle értelmet nem szolgál ki, de nincs is mögötte értelem.
Végső soron meg kell érteni valami nagyon fontosat, ami így hangzik:
"... ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható." (Róma 1:19-20)
Vagyis az emberi értelem ki van szolgálva azzal, hogy fel tudja fogni azokat a dolgokat, amelyeket ha nem tudna felfogni, értékük sem volna, hiszen nem volnának értelembe ágyazva.
Az univerzum olyan, mint egy felfogható mondat, amely azt a célt szolgálja ki, hogy fel lehessen ismerni.
Kell lennie értelemnek, ami az általa alkotott dologgal teremt kapcsolatot az azt felfogó értelemmel. Mint ahogy az értelem /az ember/ teremt kapcsolatot az azt felfogó értelemmel /egy másik emberrel/.
A felfogó képességünk, és amit általa felfogunk, azok bizonyítják azt az értelmet, ami a teremtett világ mögött van. Ahogy Albert Einstein is kifejezte: „A Világegyetem legérthetetlenebb tulajdonsága éppen az, hogy megérthető/felfogható.” /"Fizika és valóság" (1936), Ideas and Opinions , ford. Sonja Bargmann (New York: Bonanza, 1954), 292. o./
Akik a magától értetődő létre szavaznak, azt mondják, az univerzum megérthető tulajdonságán nincs mit meglepődni, mert ha nem volna megérthető, nem is értenénk meg. Tehát a megértésből evidens tulajdonságként fakad megérthető tulajdonság – ami pont ellenkezője annak, amit Einstein mondott.
Ezt a megértést éppenséggel természetesnek, magától értetődőnek veszi, holott az univerzum nélkül nincs értelme a megértésnek. Mert mit ér a megértés képessége, ha nincs mit megérteni. Ezért a kettőnek együtt kell léteznie!
Egy történés megértése, létezésének a felfogása közvetlenül nem fakad a rendezett történés evidens tulajdonságából, mert éppen hogy az ilyen tulajdonság nem evidens, nincs neki önmagában való racionális oka. A rendezettségből még nem fakad szükségszerűen a rendezettség megértése, sem annak létezése.
Mint ahogy egy kottafüzetben a kották rendezettsége nem vezethető le abból, hogy ez a rendezettség a kották tulajdonságából fakad, ennélfogva azoknak rendezettsége és megértése teljesen természetes dolog lenne.
Először fel kell tudni fogni és utána rendezni a célorientáltság szerint. A zenemű a megszólított műértő közönség felfogóképessége által nyeri el értelmét, mint ahogy akik azt alkották, az alkotásukkal ez is volt a céljuk.
Ha ki lehetett számítani a holdutazás paramétereit, az olyan, mint kiszámítani a pincétől a padlásig vezető lépcsőfokokat. Káosz esetén mindkét esemény kizárt. Ezért intelligens tervezésnek kellett közreműködnie nem csak a kiszámításban, hanem ami alapot adott a kiszámításra. Precíziós káosz kizárva. A véletlen még inkább!
A természet érthetőségének intelligens okának kell lennie. Mert abszolút nem természetes önmagában, hanem csakis egy szellemi rendező erő munkálkodásának eredményeképpen. Ami azt is lehetővé tette, hogy ennek a racionalitásnak a felfogóképességünk által a tudatában legyünk.
Minden dolog annak felfogásával nyeri el értelmét, ezért hozzá van tervezve a dolgokhoz azoknak megértése. Anélkül minden dolog létezése értelmetlen.
A világegyetemnek sem volna értelme, ha senki nem tudná felfogni. Ezért annak értelméhez hozzá van rendelve annak felfogása, vagyis a gondolkodó emberi szellem. Azzal együtt válik teljessé az alkotás.
A felfogóképesség a neki szóló üzenetre van hangolva
Ennek a fényében ne hagyd, hogy az életed egy céltalanul létező házhoz hasonlítson egy elszigetelt dzsungelben, mert a felfogóképességed tudatában azon túl van célja az életednek. Élj hát összhangban azzal, aki ezt a felismerést neked megadta, és azokat a képességeket is, amikkel hasznosan tudsz élni ebben az abszolút nem céltalan rendszerben.
Fel vagy szerelve szellemi képességekkel, hogy nyitott legyél arra a szellemi kapcsolatra, Aki neked ezt biztosította.
"Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett." (2Korinthus 4:6)
A te életed sokkal drágább annál, hogy a felfogóképességed birtokában magát a létezést értelmetlennek tartsad. És keressél pótszereket, hogy kitöltsd velük az életed dzsungelben töltött napjait, elszigetelve magad a lét valódi értelmétől.
A szellemi értelembe ágyazott tudás mint felfogóképesség az a kincs, amivel értékelni tudod a körülötted lévő világot, amelynek racionális alkotórészei azok a lépcsőfokok, amelyeknek a vizsgálatával eljuthatsz azoknak Alkotójához, Aki téged önmagával szellemi közösségre hív.
A létednek ez az igazi értelme, amit képes vagy felfogni, amit meg tudsz érteni, feltéve ha nem dőlsz be annak a földhözragadt propagandának, amely az életed könyvének a Humbuci nevet adta.
A szellemiséged értelmét csak abban a szellemben találhatod meg, szellemed csak abban a szellemmel való kapcsolatban teljesedhet ki, aki biztosítja azt a partnerséget, amely méltóvá teszi a szellemiségedet a rendeltetéséhez, a Vele való közösséghez, annak ápolásához. Csak rajtad múlik, hogy ezt megérted-e, fel tudod-e fogni?
Abban a pillanatban, hogy felfogtad, abban a pillanatban, hogy megértetted, megtaláltad az életed értelmét, az életed rendeltetését. És felismered az univerzum célját, ami ehhez a felismeréshez vezetett.
Az univerzum egy terepasztal, amely kommunikatív köteléket biztosít az Alkotó, és az alkotást felfogni képes teremtmény között. És amiben a szóban is megfogalmazott üzenet így hangzik:
"Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell. Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai;.." (Ézsaiás 48:17-18)
A modern ateista gúnyolódás az univerzum és saját létezésünk céltalanságáról és értelmetlenségéről nemcsak hamis, hanem pusztító is. Azok a szkeptikusok, akik azt állítják, hogy az univerzum létezése értelmetlen, maguk is értelmes /nyelvtanilag érthető/ kijelentést tesznek róla. Tehát totális ellentmondásban vannak saját magukkal.
Az ember saját értelme a bizonyíték, amely Isten értelmének a tükörképe, amivel képes felfogni, értékelni és alkotni értelmes dolgokat.
Az értelemmel telített univerzum nem értelmetlen, hanem csak azok számára, akik a fogyatékos értelmükkel megteremtik saját létük értelmetlenségét. Életük értelme a Hambuci című könyvben van leírva, amit maguknak fogalmaznak meg. A pótszerek, amiket maguknak alkotnak, olyan, mint a nyolc lyukú síp, amelyet fújogatnak. Ami aztán homokkal telítődik és méltóvá lesz arra, hogy eldobják.
„Az egész genetikai program a DNS, és nem maguk az emberek szolgálatában áll. Mi csupán az életet hordozó molekulák időleges tárolói vagyunk. Ebben az esetben a csomagolás, vagyis mi magunk, arra szolgál csupán, hogy eldobják.” /Rudi Westendorp, holland gerentológus professzor/
Ha csak ennyire telik az értelmi képességedből, akkor a céltalan létezés áldozatává lettél. Belefeküdtél egy gödörbe, ágakat és leveleket terítve magadra. Aztán a szárazság meg a napfény mumifikálta a testedet. Visszakerültél a csillagporba, amiből magadat létrejönni vélted.
Ellenben azok, akik Mona Lisa mosolyát nem a festékmolekulákból eredeztetik, vég nélkül élvezik a szellem szabadságát, és az azokból eredő áldásokat. Mert értelmi képességükkel veszik az üzenetet, amely áttöri az értelmetlen életről szóló ostoba reklámszlogenek sárral tapasztott vályogfalát.
"És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." (János 8:32)
