motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2023. május 12., péntek

A természetes kiválasztódás történelmi zsákutcája

 


Darwin természetes szelekcióra épülő elmélete a világ legnagyobb átverése. Darwin az új fajok kialakulását a legalkalmasabb és természetes szelekció túlélése alapján magyarázta. Elméletileg hihetővé teszi a tálalása, de a gyakorlat megbuktatja. Ugyanis a lényeg nem egy adott élőlény környezethez való rugalmas alkalmazkodásában van /amit manipulálnak/, hanem annak az adott élőlénynek a kialakulásában. A kialakulás olyan, mint a tenyésztés a mesterséges szelekcióban. Egy folyamatot /az adott fajta értékmérő tulajdonságainak javítását/ el kell indítani és végig kell vinni.

A nem irányított és véletlenszerű folyamatok nem képesek sejtkomplexitást előidézni. Egy természetben önállóan létezni képes élőlény komplex felépítése millióféle összetevőből áll, és a kialakulása érdekében minden aprólékos összetevő mögé annak megfelelő tárgyú, intenzitású és irányú szelekciós nyomást kell a természeti erőknek alkalmazni, amit végig folyamatosan fenn kell tartani addig a mértékig, amíg arra a fajra jellemzően képes az önálló életre, alkalmazkodásra és szaporodásra. Tehát kifejlődik a komplett élőlény.

De nem is a szervkomplexitás önmagában a jelentős, hanem a szervezett komplexitás. Egy szervezet összetevőinek együtt kell működniük egymással, különben a szervezet megszűnik koherens egységként működni. Például az artériák és vénák nem sokat érnek a szív nélkül, amely átpumpálja rajtuk a vért. Egy lábpár kevés mozgási előnnyel jár, ha mindegyik láb önmagában, a másikra való hivatkozás nélkül mozog. Az idegeknek is ki kell épülniük és az egész testet funkcionális összehangoltságban behálózniuk. Minden rész-szerv működésnek összhangban kell lennie más rész-szervek működésével, és az összesnek is a teljes egész szervezeti rendszer felépítéssel. 

Az ember esetében egyéb összetett struktúrák mellett több tízmillióféle antitestet kell előállítani, 1011 neuront és 1013 elhelyezkedő szinapszist kell kifejleszteni és rögzíteni, és körülbelül 60 000 mérföldnyi vénát, artériát és hajszáleret kell pontosan elhelyezni mindegyikünk testében.

„… az egyes sejtek működése önmagában is nagyon komplex; a szövetek, a szervek működésének összehangolása még sokkal bonyolultabb; az egész szervezet anyagcseréjének szinkronizálása pedig hihetetlenül összetett folyamat...” /Lednyiczky Gábor biofizikus, bioinformatikus/ 

Ha csak egyetlen kezdeti élőlény volna, akkor sem garantálható, hogy a természet szabad folyású áramlásának megfelelően képes olyan szükséges irányú szelekciós nyomást biztosítani, ami egy azon irányba /előnyösebb, rátermettebb változatok kialakulása felé/ fejleszti az élőlényt /ami a mesterséges szelekcióban, tenyésztésben alapkövetelmény a tenyésztési programban lefektetett elvek szerint/. Vagyis hogy egyre kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező szervezetek jöjjenek létre.

Ráadásul nem csak néhány véletlenszerű, kedvezőnek elkönyvelt mutációra épülő alkalommal, amely szervezettségében hasznos fejlődésnek bizonyul és öröklődik, hanem évtizedeken, évszázadokon, évmilliókon keresztül, amíg valamilyen sejtkezdeményből egy önálló, speciálisan egyedi faj ki nem alakul, pl. az elefánt.

[Ennélfogva az a kijelentés, hogy „Ha vannak atomok, és mód kínálkozik, molekulák is lesznek; és ha a molekulák nedves, meleg helyen tanyáznak, előbb utóbb lesz belőlük elefánt is.” /P.W. Atkins, a Teremtés 17. old./ - kb. akkora áltudományos fake news, mint ha a liszt is meg a víz is /stb./ meleg helyen tanyázik, előbb-utóbb lesz belőle farsangi fánk is!? Igaz hogy tülkölni nem tülköl, de úszni úszik. Ha nem is vízben, de forró olajban, amire az elefánt aligha képes.]

A kialakulás szükséges egyirányúságával szemben a természeti körülmények állandóan változnak, ennélfogva a természet munkájában a szelekciós nyomások is változnak, ezzel szemben a mesterséges szelekció sikere pont azon áll, hogy nem változhat, mert akkor valaminek a mesterséges kitenyésztése nem valósul meg, a minőségi változás nem jön létre.

Ha a valóságban a Darwin-féle pintyek csőre a szelekciós nyomás változásaira rugalmas változékonysággal reagál egy alaphelyzethez viszonyítva, akkor hogyan tudott a szelekciós nyomás /természeti hatások/ változásai közepette egy kezdeti kevésbé komplex élőlény állandóan egy irányba fejlődni és nem visszatérni az alaphelyzetbe? Tehát ha megváltozik a szelekciós nyomás, akkor az élőlény könnyen visszaidomulhat? A gyakorlat ezt mutatja. Hol van akkor itt egyirányba ható millió éves egyirányú törzsfejlődés?

Tehát az első leküzdhetetlen akadály a speciális, az adott élőlényre irányuló szelekciós nyomásgyakorlás fenntartása a természeti körülmények állandó változásai miatt. /Ezt a mesterséges szelekcióban biztosítja a tudatos, természetellenes emberi beavatkozás, a külső szelekciós nyomás állandó egyirányú fenntartásával./

Kialakul valamilyen új tulajdonság ami rögzül az utódokban? Akkor a környezetet is hozzá kell idomítani ahhoz a tulajdonsághoz, hogy a kettő összhangban legyen. És miért idomulna a környezet ahhoz az élőlényhez, ami állítólag kialakult? Csak hogy életképes legyen? A környezeti stabilitást is beleveszik az evolúciós elméletbe? Teljesen nonszensz állítás! Ami egyébként nem több, mint feltételezés.

Az újabb óriási probléma, hogy nem csak egy adott élőlény komplett kifejlesztését tulajdonítják a természetes szelekciónak, hanem millióféle különböző élőlény komplett kifejlődését egy adott kezdeti élőlényből. Ami azzal jár, hogy ahány féle élőlény kialakulása elkezdődik, arra az élőlényre annak megfelelő tárgyú, intenzitású és irányú szelekciós nyomást kell alkalmazni, amit végig folyamatosan fenn kell tartani addig a szintig, amíg arra a fajra jellemzően kifejlődik az önálló életre, szaporodásra és az adott szerves és szervetlen életkörülményekhez való alkalmazkodásra képes élőlény.

Mivel az élőlények különbözőek, a szelekciós nyomásoknak is különbözőeknek kell lenniük, ami azzal jár, hogy ami jó az egyiknek, az nem feltétlenül jó a másiknak /a mesterséges szelekcióban ez teljesen nyilvánvaló, hiszen nem tenyésztenek egy ugyanazon kaptafára egymástól különböző élőlényeket, hanem a párosításokat külön-külön célok szerint határozzák meg /kedvező súly, gyorsaság, termőképesség, stb./ ami teljesen nyilvánvaló és evidens!

Tehát a szelekciós nyomások millióféle variációit ha szembeállítjuk az egy adott irányú fejlődési vonalat igénylő élőlények millióféle állítólagos elágazású fejlődésével, abból mi fog kijönni? Ha egy adott tűzben tartott vasat összevissza kalapál egy kovács, abból mi fog kijönni? Vagy ugyanazt a vasat száz és ezer kovács ütlegel? És ha van száz tüzes vas, amit százezer kovács ver összevissza, abból mi fog kijönni? De az élővilág több millió különféle élőlényből áll, ami mind abszolút precízen illeszkedik a környezetébe, azt a millióféle egymásnak ellentmondó, folyamatosan változó környezeti szelekciós nyomás hogyan hozza létre?

Ha egy beteget egy kórházban olyan módon kezelnek, hogy naponta bemegy hozzá több tucat /egymást, a beteget és a betegséget nem diagnosztizált, a kezelési stratégiában nem összehangolódott/ orvos, és mind teljesen más gyógyszert ad be neki, és véletlen összekevert ampullák tartalmával beinjekciózzák, abból hogyan lesz egészséges ember?

Mert Darwin szerint a spontán ható szelekciós nyomás mindent a szükséges mértékben /a legerősebb élőlények élővilágának megteremtését támogatva/ alakított ki lassú, folyamatos, lépcsőzetes alkalmazkodással rendkívül hosszú idő alatt. Mondhatni, célzó nemesítéssel bármiféle cél nélkül.

És a frontális ütközésekkel mi van? Amikor egy fejlődésnek indult élőlény szembe kerül olyan szelekciós erőkkel, amik teljesen ellentétesek a korábban őt ért hatásokkal, akkor hogyan folytatta a fejlődési vonalát az egyre komplexebbé válás irányában? Melyik az a csecsemő, akit különféle intenzitású pofonokkal lehet egyirányú fejlődésre késztetni, amik olyan szeretet kifejeződései, amik a simogatást kiegészítik a különféle ütlegelések változó intenzitású kavalkádjával?!

A mesterséges szelekcióban intelligensen irányított stratégiai folyamatot felügyelnek a tenyésztők, a természetesben meg véletlen folyamatot generálnak abszolút koordinálatlanul váltakozó természeti erők és irányok. És állítólag mindkettőben ugyanaz jön létre, egy minőségileg jobb anatómiájú és tulajdonságú élőlény. Amiből millió van, ráadásul millió féle, teljesen különböző élet- és szaporodóképes funkcióval. Azonban ez nem tudomány, hanem kifejezetten átverés, az elhitetésnek egy tudományosnak beállított primitív kifejeződése. És sikere a tömegeknél is csak azért van, mert erkölcsi szabadúszóságot eredményez.

Ha nincs Teremtő, és minden magától fejlődött, akkor az erkölcsöt is maga alakítja ki magának az ember. És ez millióknak igen vonzó álláspont. Nem csoda, hogy Darwin kikiáltották zseninek azok, akik felszabadultak általa az erkölcsi zsarnokság alól, amit szerintük a vallás rakott a nyakukba. Ehhez már csak az élet spontán véletlen kialakulása kellett, amit ugyanúgy elhintettek az érintettek, hogy valóban megtörtént.

Vajon spontán keletkezett az élet?

Miért keletkezett egyáltalán az élet /ahogy az uralkodó tudomány állítja/, ha minden életforma végső soron visszafordul a teljes megsemmisülésbe?! Miért az életfolyamat végén, miért nem inkább az elején? Akkor megsporólná ezt a hiábavaló utat!

Az ateisták el tudják fogadni, hogy a naturalista erők egyetlen fehérjemolekulát is képesek összeállítani: egy 100 aminosavból álló esetében ez 10^130 lehetséges kombináció, vagy ez véletlenül 1 a 10^130-hoz. A becslések szerint 10^80 molekula van az univerzumban, tehát ez lehetetlen szám. Az ateisták azonban elfogadják, hogy ez nemcsak lehetséges, hanem valószínű, és széles körben elfogadható.

Az emberi genom 23 kromoszómából áll, amelyek 3 milliárd bázispárra oszlanak, 155 millió variációval, ami az isteni tervezés technológiai bravúrját képviseli. Ez csak a tervrajz a testünk felépítéséhez, és hihetetlen mennyiségű intelligenciára van szükség ahhoz, hogy ezt a bonyolult DNS-mintát egyáltalán felállítsuk, és még több végrehajtható intelligenciára van szükség ahhoz, hogy fizikailag felépítsünk egy emberi testet a DNS-mintának megfelelően. Elképesztő, hogy szinte molekuláris sejtszinten az élő szervezetek megértik, értelmezik és végrehajtják a DNS tervrajzot a külső környezeti tényezők figyelembevételével. Ez a folyamat egyszerűen elképzelhetetlen, hogy bármilyen intelligencia nélkül végbemehessen.

Rövidre zárva, a valódi tudomány eljutott odáig, hogy a DNS eredetével kapcsolatban szembesült az egész evolúciós biológia legfélelmetesebb problémájával. "A genetikai kód keletkezésének és fejlődésének bármely forgatókönyve üres marad, ha nem kombinálják magának a kódolási elvnek és az azt megtestesítő fordítási rendszernek a megértésével. Ennek a problémának a középpontjában egy borzalmas ördögi kör áll: mi lenne a szelektív erő a rendkívül összetett transzlációs rendszer fejlődése mögött, mielőtt működőképes fehérjék lettek volna? És természetesen, nem létezhet fehérje kellően hatékony transzlációs rendszer nélkül." /A genetikai kód eredete és fejlődése: az egyetemes rejtély! -  https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3293468/

A DNS modellezéséhez egy olyan lejátszót kell építeni, amely képes azt a lemezt lejátszani, amely tartalmazza a lejátszó megépítésének utasításait. Másként kifejezve, a DNS-ben található részletes információk nem olvashatók le bonyolult, speciális fehérjék nélkül, amelyek dekódolására szolgálnak. Az összetett, speciális fehérjék azonban nem jöhetnek létre a DNS-ben tárolt részletes utasítások nélkül!

A DNS-molekula hordozza a genetikai nyelvet, de maga a nyelv független a hordozójától. A gén egy információcsomag, nem pedig egy tárgy. A DNS-molekulában lévő bázispárok mintázata határozza meg a gént. De a DNS-molekula a médium /közvetítő eszköz/, nem az üzenet. Az itt működő kémiai folyamatok nem magyarázzák meg az üzenetet alkotó betűk egymás utáni sorrendjét.

Amiképpen egy egyszerű levélváltásban láthatatlan szellemek kommunikálnak egymással, és se a papírnak, se a betűknek nincs meg az a képessége, hogy nyelvtani hibákat ejtsenek vagy azokat kijavítsák, ugyanez itt is. Az információs kódolás abszolút szellemi teljesítmény és független a kivitelezési apparátustól. Ha nem így volna a számítógépek önálló levelezésre voolnának képesek egymással, és a billenytűket fölhasználnák az üzenetek megírására.

Továbbá, ahhoz, hogy a DNS hasznos legyen, a fenntartása rengeteg javítóenzimet igényel. A DNS sokféleképpen tud megsérülni, és minden sérülésre más és más speciális javító enzim van, de ami még nagyobb kihívást jelent az evolúciós modellre az az, hogy a DNS ezeket az enzimeket is kódolja, miközben a DNS-t nem lehet a sejtben nélkülük fenntartani.

Tehát abszolút szükség van egy külső, intelligens információforrásra! Ahogyan egy bonyolult számítógépes programhoz olyan programozóra van szükség, aki azt biztosan megírta, az abszolút figyelemre méltó, információban gazdag DNS-molekula jelenléte minden földi élőlényben alapjában azt kiáltja mindazoknak, akik hajlandóak hallani, hogy az élethez tervezésre van szükség, a tervezésnek pedig egy rendkívül intelligens tervezőtől kell származnia! 

Testünk minden sejtjében 10 000 kémiai változás történik életünk minden másodpercében. Mivel minden sejtünk olvassa a DNS-ünkben kódolt programokat – mint százbillió számítógép, amely százbillió merevlemezt olvas –, testünk megköveteli, hogy higgyünk a Teremtőben!

Konzekvencia:

Mindenkinek a gondolkodásában tudatosulnia kellene, hogy minden szervezett rendszer mögött intelligencia van, ami azzal arányos szintű intelligenciával töltött objektumot tol maga előtt. Egy mondatot, egy lakóépületet, egy inkubátort, egy akármilyen programozást, vagy a DNS-t, különösen egy olyan univerzumot, amelyről sajnos nem köztudott:

A természet törvényszerűségeiben olyan magas rendű értelem /intelligencia/ nyilatkozik meg, hogy az emberi gondolkodás és rendszerezés ésszerűsége ehhez képest jelentéktelen gyenge visszfény!” /Albert Einstein: Mein Weltbild. - C. Seeling kiadása, Zürich-Stuttgart-Wien 1953. 21.1/

Istenre az univerzumban megnyilvánuló intelligencián kívül az ember saját értelme a bizonyíték, amely Isten értelmének a tükörképe. Ezt jól hasznosítva segíthet meglátni minden intelligens alkotásban az intelligens háttérszervezőt, őt megtanulni tisztelni, és az alkotásait megbecsülni. Ez az emberi alkotásoknál fellelhető kisebb nagyobb mértékben, de Isten, a Teremtő alkotásai tekintetében sokaknál szándékos elutasításra talál.

Mint láthattuk, a darwinista evolúcióban is ez a szándékos tendencia, hogy Isten /intelligens háttérprogramozó/ nélkül magyarázzanak meg mindent. De a szándéktól még nem lesz igazolt az igazolhatatlan, sem semmilyen életút azzal, hogy valaki annak helyességére esküszik. Azt egy felsőbb intelligencia szabja meg, és ha valaki a szabad akaratát az azzal való szembeszegülésre használja, azzal is csak azt bizonyítja, hogy az akarat, a szándékosság az a szellemi tényező, amely az okozati történések okaként megnyilvánul. Mégpedig az alkotás fajsúlyához mérten: ami vagy az Istené, vagy az emberé.

"Méltó vagy JHVH Isten, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek." (Jelenések 4:11)


Nincsenek megjegyzések: