motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2016. január 30., szombat

Jézus a szentháromság ellen - 1. rész

Jézus Krisztus a szentháromság ellen


Tartalom

Szentháromság – a filozófia találmánya; Szintetikus szentháromság szövegek; Az öröktől fogva születés önellentmondása; A születés jelentése a Szentírásban; 2. rész - Az egyházi filozófia pamacsolása; Jézus kijelentései a szentháromság ellen

Szentháromság – a filozófia találmánya

Sokan felkaphatják a fejüket, hogy lehet ilyesmit állítani, amikor köztudott, hogy Jézus Krisztus a Szentháromság második személye. A köztudatban ez van: Atya-Fiú-Szentlélek = egy örök Isten - ez jelenti a Szentháromságot.

Azonban más a köztudat /amit a kereszténység egyházai alakítottak évszázadokon át/, és más a Szentírás, a Biblia maga, amihez az apostoli kor utáni kereszténységnek csak annyi köze van, hogy az apostoli kor isteni kinyilatkoztatásait magyarázza, de egyáltalán nem azonos vele! Egészen pontosan: az apostoli kor kereszténysége és az apostoli kor utáni kereszténység az két különböző dolog.

Ez utóbbiban hemzsegnek a filozófusok, akik a kinyilatkoztatás biblia szövegeit szemrebbenés nélkül és teljes lelki nyugalommal csűrik-csavarják, hogy azt hozzák ki belőle, ahová ki akarnak lyukadni. A legtöbb ilyen filozófus a r.k. egyházban található, azért is olyan fontos számukra a hagyomány, mivel azoknak a szövegeit az egyház filozófusai fogalmazták meg és nem a Szent Szellemtől ihletettek.

Pontosan azért is kellettek az egyházi filozófusok, mivel nélkülözték azt a Vígasztalót, amit megígért Jézus az egyháznak, hogy az majd mindenre megtanítja őket:

„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.” (Ján 14:26)

Ennek a megígért Vígasztalónak a segítségével születtek az USZ ihletett írásai, amiket az apostoli kor keresztényei leírtak, és amik a mintát szolgáltatják a keresztényi élethez, természetesen az ÓSZ-i kinyilatkoztatással karöltve. És ennek a Vígasztaló szent szellemnek a segítségével érthetik meg a Szentírást azok, akiknek az Isten tetszése összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint az egyházi hagyományok melletti deformált lojalitás (vö. Márk 7:9), félreértelmezett hűség. /Ez utóbbi vetemedik arra, hogy a saját hagyományát az apostoli hagyománnyal egy szinten emlegesse, miközben a kettő között óriási értékbeli különbségek vannak!/

A kereszténységben tekintély gyanánt zsinatok határozatait idézik, hogy azok szolgáltatják a mintát a keresztényi élethez, mint pl. az un. Szentháromság tekintetében is. Amikor arról van szó, hogy tképpen mit értenek alatta és mit hisznek róla, akkor különböző apostoli kor utáni hitvallásokat idéznek /pl. Nicea-konstantinápolyi hitvallás; athanasiusi hitvallás, stb./, nem pedig a Szentírást idézik. /Ez egy rendkívül fontos tényező, és nem szabad elsiklani felette, hogy a kereszténységben milliók ezt teszik!/

Nekik az kevés, ami ott le van írva, ami ott ki van nyilatkoztatva, ami a valóságban Istentől van, ami Tőle ihletett. Ebből kifolyólag a filozófusok létrehoztak egy Szentháromság-egy Isten-féle szintetikus szöveget /ilyen-olyan zsinati határozatok szerint megfogalmazva/ és ahhoz ragaszkodnak, másokat meg ahhoz mérnek. Ha pedig ahhoz /a magyarázatukhoz/ nem igazodik valaki, akkor arra rásütik hogy eretnek és kiközösítik. Azt mondják rá, hogy az ilyen az nem is keresztény!

/Volt idő, hogy az ilyeneket halálra is adták, abból a megfontolásból, hogy ők élet és halál urai, akiknek van hatalmuk annak megállapításához, hogy mit tekintsünk jónak és mit rossznak. Mintha erre maga a Szentírás nem volna elegendő. Holott pontosan arra hívatott!

„És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3:15-17)/

Hogy pedig a Szentháromság alatt más értenek, mint ami a Szentírásban ki van nyilatkoztatva, rögtön lássuk is a lényeget, hogy mi a különbség. Ők azt mondják, a Szentháromságra íme itt a bizonyíték, és idézik pl. a Máté 28:19-et:

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,” /Károli ford./

Aki most kezd ismerkedni a Szentírással, vagy csak névleges keresztény /anno megkeresztelték, egyébként nem életcélja a Krisztus-követés/, nyomban el is hiszi, hogy a Biblia tanítja a Szentháromságot, mivel a fenti idézet bizonyíték rá. Ez azonban egyáltalán nem így van.

Itt ugyanis a szöveg egyáltalán nem használja a Szentháromság szót /!/, és a sorrend is azért van így leírva – Atya, Fiú, szent szellem /a görög szövegben nem szent lélek van/, mivel az Atya, a Fiú és a szellem között van egy természetes sorrend, amely a teremtési rendből fakad.

A Szentháromság kifejezés alatt azt értik, hogy mindhárom egyformán személy, valóságos Isten és öröktől fogva /mindörökké/ van. Még sincs három Isten, hanem csak egy. Ezért nevezik Szentháromságnak. /Tehát nem csak azt értik alatta, hogy önmagában szent mind a három, ami valós, hanem három valóságos Isten alkot egy Szentháromságot./

A Biblia pedig azért nem nevezi őket /egybeolvasztva/ Szentháromságnak, mivel Atya és Fiú között a teremtési rendből kifolyólag alapvető különbségek vannak. /Lásd itt részletesen/ Nem véletlenül van első helyen említve az Atya, és csak utána a Fiú.

A Szentháromságban – ha mindhárom öröktől fogva létező isteni személy -, akkor semmi nem indokolja, hogy az Atyának kell az első helyen lennie, ezt teljesen fel lehet/ne/ cserélni, azonkívül az is megállapíthatatlan, hogy minek alapján nevezik Atyának az egyiket és Fiúnak a másikat, ha mindkettő öröktől fogva /kezdet nélkül/ van. Sőt, mind a három. Mivelhogy a háromság dogmája ezt mondja. Nézzünk néhány idevonatkozó egyházi kijelentést:

Szintetikus szentháromság szövegek

Hiszünk tehát az Atyaistenben, akitől öröktől fogva születik a Fiú. Hiszünk a Szentlélekben, a teremtetlen Személyben, aki az Atyától és a Fiútól, mint az Ő örök Szeretetük származik. Így a három isteni Személyben, kik egyaránt öröktől fogva valók és egyenlők, túlárad és megvalósul a teljességgel EGY Isten élete és boldogsága, a legmagasztosabb módon, és a legnagyobb dicsőségére Annak, aki VAN, és aki nem teremtmény. Így tehát a Háromságban az egységet és az egységben a Háromságot imádjuk.
Jézus Krisztus személyéről. Hiszünk a mi Urunk Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Ő az örök Ige, aki az Atyától öröktől fogva születik, és aki az Atyával egylényegű ("homoúsziosz tou Patri"). 2 /http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=17/

Természetesen nem rangsorolás ez, hiszen a Szentháromság Isten mindhárom személye öröktől fogva van, s mindhárom egyenlőképpen imádandó, egyenlő méltóságú, egymástól el nem választható. A Szentháromság Isten három személye között megkülönböztetünk sorrendiséget, miszerint a Fiú az Atyától született öröktől fogva, és a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik öröktől fogva. De ez a sorrendiség nem azt jelenti, hogy ne egyformán imádnánk az Atyát és a Fiút és a Szentlelket. /http://www.parokia.hu/lap/sarkad-ujteleki-reformatus-egyhazkozseg/cikk/ mutat/junius-19-2kor-13-13//

A baptisták hiszik, hogy Isten öröktől fogva három Személyben létezik: Atya-, Fiú- és Szentlélekben. Mindhárom Személy teljes mértékben Isten, jóllehet egy Isten van.” /http://rhbc.ro/rolunk/kik-a-baptistak/

"Hiszem, hogy Jézus Krisztus - az Atyától öröktől fogva született valóságos Isten és a Szűz Máriától született valóságos ember - az én URAM," /Luther Márton Kiskátéja/

1334-től vált hivatalossá a Szentháromság ünnepe, de mindhárom ősi egyetemes – keresztyén hitvallásunk lényege; hogy a Szentháromság egy, igaz, örök Isten: Atya, Fiú és Szentlélek!
Amit tudhat róla az ember, azt hittel megvallja az Apostoli- és a Niceai hitvallás szavaival.
A kevésbe ismert harmadik egyetemes hitvallás; Athanasius hitvallása ezt tanítja: „Az egyetemes – keresztyén hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük. Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek; de egy az istenségük, egyenlő a dicsőségük, egyformán örök a fenségük. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek is: nem teremtetett, végtelen, örökkévaló, mindenható Úr. Az örök üdvösséghez azonban szükséges, hogy bizodalmas hittel valljuk: a mi Urunk; Jézus Krisztus, Istennek a Fia: – Isten is, és ember is! Ez az egyetemes keresztyén hit; aki ezt nem hiszi bizodalmas és tántoríthatatlan hittel, az nem üdvözülhet.” /http://www.szombathely-lutheran.hu/hireink /egyhazkozseg/szentharomsag-unnepe/
Egy az Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a három örökkévaló személy egysége... A Szentháromság belső kapcsolata. Krisztus első adventje sokkal világosabb bepillantást enged az egy Isten hármasságának kérdésébe. János evangéliuma bemutatja, hogy az Atya Isten (lásd e könyv 3. fejezetét), a Fiú Isten (4. fejezet) és a Szentlélek Isten (5. fejezet) alkotja a Szentháromságot, a három egyformán örökkévaló személy egyedülálló és titokzatos kapcsolatát.” /http://adventista.hu/vecses/adventista-hitelv-02.html/
Ettől jócskán eltér pl. az unitárius felfogás:

Hitvallásunk: Hiszek egy Istenben, az élet teremtőjében, gondviselő Atyánkban. Hiszek Jézusban, Isten legjobb fiában, a mi igaz tanítómesterünkben. Hiszem a szentlelket. Hiszek az unitárius egyház hivatásában. Hiszem a bűnbocsánatot és az örökéletet. Ámen.
A fentiekből kitűnik, hogy keresztényeknek tartjuk magunkat. A keresztény szó eredeti jelentése: Jézus-követő, vagyis a jézusi tanítások szellemében elő. Akik tagadják keresztény mivoltunkat, azoknak véglegesen tisztázniuk kellene, hogy a keresztény megnevezés Jézus követőit jelöli-e, vagy a IV. századtól fokozatosan kialakuló egyházi dogmák – így a szentháromság-tan – elfogadóit. Amúgy valóban szentháromság-tagadók vagyunk, amennyiben Jézust követendő embernek, a szentlelket pedig Isten segítő erejének tartjuk és nem külön isteni személyeknek.” /http://www.unitarius.org/data/eue/show.aspx?pageid=364/

Lényegi megállapítás:

Ha mindhárom öröktől fogva létező személy, akkor minek alapján nevezhető Atyának az Atya, és hogyan kerül az első helyre? Akkor kölcsönös megegyezés vagy sorsolás alapján lehetne a Szentháromság akár:

Fiú-Atya-Lélek;
Fiú-Lélek-Atya;
Lélek-Atya-Fiú;
Lélek-Fiú-Atya;
stb...

A filozófusok szerint a három isteni személy csupán a megváltás érdekében vették fel az Atya-Fiú-Lélek szerepet, mégpedig úgy, hogy egyszerűen eldöntötték maguk között, ki mit vesz fel, és vállal önként fölé és alárendelt szerepet. Ha ez igaz volna, éppenséggel lehetne őket Szentháromságnak nevezni, így együtt a hármat, akik közül a valóságban egyik sem alárendeltje a másiknak, egyik sem előzi meg a másikat a létezésben, ennélfogva mindhárom méltó az imádatra. Persze akkor még ott van az, ha mindhárom valóságos személy, mindhárom valóságos Isten, hogy lehet a három személy mégis egyetlen Isten?

Ez csakis úgy lehetséges, hogy erőnek erejével szereztek érvényt ennek az önkényes egyházfilozófiai meghatározásnak, úgy beállítva a dolgot, hogy ezt emberi ésszel megérteni nem lehet, de mivel az Istennél minden lehetséges, el kell fogadni. Mivel az egyházi hatalmat megkaparintották, jogot formáltak maguknak arra, hogy ezt a teológiai kényszerzubbonyt létrehozzák. Aztán először ráhúzták Istenre, azután meg ráhúzták a hívőkre. /A Bibliára azért nem tudták ráhúzni, mert a rengeteg bibliai kéziratot meghamisítani nincsen hatalmukban./ Aki meg ellene mert mondani, arra ráfogták hogy eretnek és tetszésükre bántak vele.

Vajon mit tett a kereszténység ezzel az egyházi dogmával kapcsolatban? Elfogadta, magáénak vallotta, és még ma is magáénak vallja, kitartva a dogmában rendületlenül. Sőt, azt híreszteli, hogy ezt tanítja a Szentírás. Hogy az ő magyarázatuk teljesen hűséges az isteni kinyilatkoztatáshoz.

A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből. (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22.old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete.)

Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) írja „A keresztény hit” című könyvében:

Az előbb nyomon követett gondolat alapján könnyen az lehetne a benyomásunk, hogy a spekulatív teológia legvégső pontjához jutottunk el, amely a Szentírás adatainak feldolgozása során messze eltávolodott magától a Szentírástól és elveszett a tiszta filozófiai gondolkodásban. Annál meglepőbb lesz közelebbről nézve, hogy a legmesszebb menő spekuláció ismét közvetlenül a Biblia gondolkodásához jut vissza.” (EINFÜHRUNG IN DAS CHRISTENTUM Vorlesungen über das Apostolische Glaubensbekenntnis; A HÁROMSZEMÉLYŰ EGY-ISTEN HITE, Bécs, 1976., 107. old.)

Ellenben, ha a filozófálásaik tekervényes ösvényeiről visszajutottak volna a Biblia gondolkodásához, akkor nem vallanák azt, hogy az egyedül igaz Isten 3 örökkévaló személyből áll, hanem azt, hogy egyből!

Ennek a tanulmánynak kifejezetten az a célja, hogy kimutassa, ez az állítás megfelel-e a tényeknek, vagy ez is a dogma része. Tehát a tálalás. Hogy az Isten Igéje állítja Istenről, hogy Ő Szentháromság-örök Isten, vagy pedig ezt mások állítják Róla? Mégpedig a kereszténység filozófusai. Akik szerint minden szent, de akiknek szemei előtt a valóságban semmi sem szent!

Mivel Isten annak alapján fog megítélni minket, amit a Bibliában leíratott, ezért szigorúan ahhoz kell ragaszkodnunk, nem pedig utólag megfogalmazott emberi dogmákhoz, amelyeknek hatalmuknál fogva érvényt szereztek az isteni kinyilatkoztatáshoz illojális személyek.

Nyilván ha laikusok lennénk, és kényelemből, restségből ráhagynánk az egyházi vezetőkre, hogy megmondják nekünk, mi van a Bibliában, akkor mi is elfogadnánk a háromságot, és semmit nem firtatnánk ezzel kapcsolatban. De mivel nem vagyunk laikusok, és a Szentírás is arra buzdít, hogy vizsgáljuk felül a dolgokat, ezt fogjuk tenni. És csak azt fogjuk elfogadni, ami ott le van írva!

„Mindent megpróbáljatok /görögben dokimadzete = megvizsgál/; ami jó, azt megtartsátok!” (1Thess 5:21)

Mert akármilyen zsinatnak nincs olyan jogosultsága, hogy azt mondja meg, mi van leírva a Szentírásban. /Azt el kell olvasni – vö. Máté 4:7, 10; 12:3, 5; 19:4; 21:16, 42; 22:31; 24:15; Márk 12:26; Luk 2:23; 10:26; Ján 5:46; 8:17; 20:31; Apcsel 24:14; Róma 12:19; 1Kor 4:6; 10:7; Gal 3:10; 1Pét 1:16; Jel 1:3 /

Hanem hogy ami ott világosan le van írva, azt hogyan valósítsák meg a mindennapokban (vö. Apcsel 15:31; Kol 4:16; 1Ján 2:1kk). Csak hogy szerepet ne tévesszen az egyház. De úgy látszik teljes szereptévesztésben vannak, már amilyen szerepet szántak a mennyei szereplőknek – Atya-Fiú-Szellem -, és amilyen szerepet szántak maguknak.

A vizsgálatot a Jézus Krisztus Bibliában található ide vonatkozó kijelentéseire alapozzuk, úgy hogy szigorúan azokra fogunk szorítkozni. És majd meglátjuk, hogy mennyire állja meg a helyét a Szentháromság dogmája, vagy mennyire méltó arra, hogy határozottan visszautasítsuk.

/Arra készüljön föl a Tisztelt Olvasó, hogy a filozófus minden igét ki akar forgatni a maga javára, csakhogy a Szentírás teljes tekintélye előtt nincsen keresnivalója. Szükséges tehát az Isten szent szellemét segítségül hívni ahhoz, hogy az igazságot tisztán lássuk, és tisztán láttassuk!

„Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon nektek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,” (Efézus 1:17-18)./

Az öröktől fogva születés önellentmondása

A filozófia attól filozófia, hogy minden magyarázatra képes, hogy az önmagának ellentmondó dolgokat is úgy állítsa be, mintha azok nem mondanának ellent önmaguknak. Pl. tesz egy állítást, azután ugyanennek az állításnak megteszi az ellenkezőjét, és utána addig csűri-csavarja a dolgot, hogy kihozza belőle, a két állítás egyáltalán nem mond ellent egymásnak. Tehát a filozófiában ne keressen senki racionalitást, ésszerűséget vagy igazságot, mivel az mindezeket nélkülözi, ellenben van benne jócskán rafinéria, tudatos megtévesztési szándék, és határtalan önbölcsesség. Pontosan ezért kapjuk a figyelmeztetést:

„Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés /philoszophiasz/ és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:” (Kol 2:8)

Konkrétan a filozófia Jézus Krisztussal kapcsolatban azt állítja, hogy a Fiú az Atyától születik, az Atya nemzi a Fiút. Az Atya úgy viszonyul a Fiúhoz, ahogy egy apa viszonyul a fiához, és a Fiú úgy viszonyul az Atyához, ahogy egy fiú viszonyul az apjához.

Ez eddig teljesen világos, és megegyezik a teremtési renddel, mely szerint előbb van az Atya, Akitől születik a Fiú. Ha pedig egyik születik a másiktól, akkor a szülőnek előbb kellett léteznie a születettnél.

A filozófia azonban teljes lelki nyugalommal ellene mond a saját előbbi állításának, mégpedig a következőképpen:

>>De van itt egy feszítő kérdés, amelyet meg kell válaszolni. Mikor történt ez a nemzés? Emlékezzünk a Niceai hitvallás záradékára: "Akik pedig azt mondják, hogy volt valaha, amikor nem volt, és mielőtt nemzetett nem volt, és, hogy nem létezőkből lett vagy más valóságból, vagy lényből való, vagy hogy teremtetett, változható vagy, hogy változandó az Istennek a Fia, azokat átokkal sújtja az egyetemes és apostoli egyház."

Ha a Fiú született, akkor "volt valaha, amikor nem volt"? A Niceai hitvallás ezt elutasítja. Egyetlen helyes válaszunk lehet a nemzés idejére vonatkozóan, az pedig az, hogy örökké! Ha nem ezt a választ adjuk, akkor tévelygésbe jutunk. Azt kell mondanunk erről a nemzésről, vagy születésről, hogy bizonyos értelemben mindig megtörtént, soha nem volt olyan, amikor azt lehetett volna mondani, hogy nem történt meg!<<

Nos, tudja valaki követni a fenti gondolatmenetet? Nyilvánvalóan nem tudja. De pontosan ez a célja a filozófiának, hogy követhetetlenné tegye a mondanivalóját. Egyrészt hogy bármiféle cáfolati szándékot kikerüljön/megelőzzön, másrészt hogy olyan szinten legyen képes elhitetni az állítását, hogy azt gyanútlanul bárki elfogadja, aki kifejezetten nem azt figyeli, netán nem akarják-e éppen félrevezetni.

Van arra felszólítás, hogy egy keresztény legyen résen a félrevezetés tekintetében, nehogy olyasmit hitessenek el vele, amely eltéríti őt az igaz krisztusi hittől? Van bizony!

„Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak [és eltávolodnak] a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” (2Kor 11:3-4)

Miféle filozófiai csapda van elrejtve /ha egyáltalán van/ a Niceai hitvallásban? Konkrétan, a csapda lényege: először azt állítják, hogy fennáll egy atya és fiúi viszony, mégpedig az Atya nemzése, és a Fiúnak az Atyától való születése által. Utána meg azt állítják, hogy a nemzés is meg a születés is nem tetten érhető, nem nyomon követhető. Nem valamikor történt, hanem mindig történt. /?/

Úgy nemzette az Atya a Fiút, hogy az mindig is nemzve volt, úgy született a Fiú, hogy mindig is szülve volt, és úgy áll fent Atya és Fia közti viszony, mint fiú és az ő apja között, pontosabban úgy nem áll fönt, mivel egy földi apa és a fia között sorrendbeli, időbeli különbség áll fent, különben az a viszony, amely a kettejük között fennáll, a valóságban nem létezik!

A filozófia tehát arról akar meggyőzni, hogy bár az Atyának van Fia, amelyet nemzett, s amely Tőle született, de nem a szónak a mindennapi nemzés/születés értelmében, hanem olyan értelmében, amelyet senki emberfia nem ismert, amellyel senki emberfia még eddig nem találkozott, amely a valóságban pontosan azzal ellentétes, amit állít.

Vajon ismer a Szentírás olyan születést, amely a valóságban nem a történelmi időben való születést jelenti? Vizsgáljuk meg.

A születés jelentése a Szentírásban

A héber szöveg a születésre többféle szót használ. Vegyük sorra ezeket, és lássunk példákat belőlük:

„Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz /héberül jálad - H3205/ magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.” (1Móz 3:16; vö. 1Kró 4:9) A születés mindig egy adott időpontra vonatkozik. (vö. 1Móz 40:20) Ugyanez a szó állatok ellésére, madarak költésére is van használva. (vö. 1Móz 30:39, Jer 17:11; Ezék 31:6) Még a harmatcsepp /s a hasonlók, pl. hegyek, polyva, vétek/ születésének is van kezdete. (vö. Jób 38:28-29; Zsolt 90:2; Ézsa 33:11; 59:4) A föld termékennyé tételére is van használva. (vö. Ézsa 55:10) Vagy mintha a fa és kő /és Jeruzsálem/ szülni volna képes. (vö. Jer 2:27; Ezék 16:20)

A szó nemzést is jelent, nyilvánvalóan egy olyan eseményt, amely valamikor a történelmi időben történik. (vö. 1Móz 4:18) A szülést levezető bábára is használják. (vö. 1Móz 35:17) Még férfiakkal is kapcsolatba hozzák. (vö. Jer 30:6)

Isten a Felkentjére is mondja, hogy nemzette, s ez összhangban van azzal, hogy egy adott időpontban született a Földre a Fiú. (vö. Zsolt 2:7; Ézsa 7:14; 9:6; Gal 4:4; Luk 1:31) Ugyanígy Sion népe, ill. Jeruzsálem. (vö. Ézsa 66:8; Ezék 16:4-5)

A születés szellemi és fizikai értelemben is Istentől való, Neki köszönhető. (vö. Ézsa 66:9; Jer 15:10)

Egy másik héber /húl - h2342/ kifejezés ugyancsak Istent, mint Nemzőt említi:
„A Kősziklát, aki szült /héberül jálad - H3205/ téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, aki nemzett /héberül húl - H2342/ téged.” (5Móz 32:18) Máshol mint formáltatásról van szó. (vö. Jób 15:7) Szarvasok fajzásáról (vö. Jób 39:4; Zsolt 29:9) Az ember fogantatásáról (vö. Zsolt 51:7) Föld és világ formáltatása (vö. Zsolt 90:2) Az eső születése (vö. Péld 25:23)

A megszemélyesített Bölcsesség születése /héberül húl – H2342/. (vö. Péld 8:24-25) /Nyilván nem Isten egyik tulajdonságról van szó, mivel Isten mindig rendelkezett az Ő bölcsességével, annak nem lehet kezdete!/

További héber szóval/szavakkal/ találkozhatunk a születés gyanánt:

„Ama szülötteid /héberül moledet – H4138 / pedig, kiket ő utánuk nemzettél, tiéid lesznek, és az ő bátyjaik nevéről neveztessenek az ő örökségükben.” (1Móz 48:6; vö. 3Móz 18:9; Ruth 2:11; Ezék 16:4)

„Parancsola azért a fáraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, aki születik /héberül jillod -H3209/, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben.” (2Móz 1:22; vö. Józs 5:5; 2Sám 5:14; 12:14; Jer 16:3)

„Nyolcnapos korában körülmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született /héberül jálid -H3211 /, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való.” (1Móz 17:12; vö. 1Móz 17:23; 3Móz 22:11; Jer 2:14)

„Ez az égnek és a földnek eredete /héberül tólәdáh H8435/, amikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,” (1Móz 2:4)

„Ezek pedig a Lévi fiainak nevei az ő születésük /héberül tólәdáh H8435/ szerint: Gersón, Kehát és Merári. Lévi életének esztendei pedig: száz harminchét esztendő.” (2Móz 6:16)

„Egy törvénye legyen az ott születettnek /héberül ezәráh-H249/ és a jövevénynek, aki közöttetek tartózkodik.” (2Móz 12:49; vö. Ezék 47:22) /Itt bennszülöttekről [Károli]van szó, akik nyilván nem öröktől fogva születtek!/

„Hallgassatok rám, Jákób háza és Izrael házának minden maradéka, akiket [magamra] raktam anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek /héberül raham H-7356/ óta;” (Ézsa 46:3)

„S megfertőztetém őket ajándékaikkal, mikor [tűzön] vittek át minden elsőszülöttet /héberül pitәráh -H6363/ [anyaméhet megnyitó gyermeket – UV.], hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.” (Ezék 20:26)
„Születésem /héberül rehem -H7358/ óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem.” (Zsolt 22:11)

„Eltértek a gonoszok fogantatásuk /héberül rehem -H7358/ óta; tévelygenek a hazugok anyjuk méhétől kezdve.” (Zsolt 58:4)

„Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem /héberül jácá -H3318/ ?” (Jób 3:11)

„Reád támaszkodom születésem /héberül betem -H990/ óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.” (Zsolt 71:6)

Nézzünk körül a görög nyelvterületen:

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült /görögül anagennaó -G313/ minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,” (1Pét 1:3; vö. 1:23).

„Mint most született /görögül artigennétosz -G738/ csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;”. (1Pét 2:2)
„Hanem mikor a Heródes születése napját /görögül geneszia -G1077/ ünnepelék, táncola a Heródiás leánya ő előttük, és megtetszék Heródesnek;” (Máté 14:6; vö. Márk 6:21).

„És amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől /görögül geneté -G1079/ fogva vak vala.” (Ján 9:1)

„Jákób nemzé /görögül gennaó -G1080/ Józsefet, férjét Máriának, akitől született /görögül gennaó -G1080/ Jézus, aki Krisztusnak neveztetik.” (Máté 1:16; vö. 2:4; Luk 1:13, 35; Ján 1:13; 18:37; Apcsel 13:33; Filem 1:10; Zsid 1:5; 1Ján 3:9)

„A Jézus Krisztus születése /görögül gennészisz -G1083/ pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.” (Máté 1:18; vö. Luk 1:14)

„Jézus pedig monda nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjá születéskor /görögül paliggeneszia -G3824/ , amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izrael tizenkét nemzetségét.” (Máté 19:28; vö. Tit 3:5)

„És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött /görögül prótotokosz -G4416/ fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak.” (Máté 1:25)

„Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött /görögül prótotokosz -G4416/ sok atyafi között.” (Róma 8:29)

„Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született /görögül prótotokosz -G4416/ ;” (Kol 1:15).

„És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött /görögül prótotokosz -G4416/ a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;” (Kol 1:18; vö. Jel 1:5).

„Szül /görögül tiktó -G5088/ pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” (Máté 1:21; vö. Luk 2:11; Zsid 11:11; a bűn születése - Jak 1:15)

Ténymegállapítás:

Bármelyik héber vagy görög szót nézzük, egyik sem jelent öröktől fogva való születést, hiszen ez csupán egy filozófusok által gyártott mesterséges/szintetikus fogalom, a Szentírásban ilyesmi nem létezik. Mert vagy kezdet nélkül /öröktől fogva mindörökké/ létezik /mint Isten – vö. Zsolt 90:2/, vagy pedig születik, de az egy létrejövést/életre kelést jelent – lásd Jézusról Péld 8:24-25.

A Példabeszédek könyve elmondja nekünk Isten Fiának születését, és azt a kapcsolatot, amelynek Ő Istennel örvendhetett a világ teremtése előtti időben. Habár Őt úgy említik mint "bölcsességet", mégis világos, hogy az a mondat Isten Fiáról beszél. Hiszen az I. Kor. 1:24-ben is Krisztus mint "Isten bölcsessége" van megnevezve.” (Melyik Isten? - Golgotha. uw. hu)

A Példabeszédek fenti idézetét Krisztusra alkalmazóknak az a véleménye, hogy ez a szakasz azért is különleges, mert nyíltan szól Krisztus testtélétele előtti, mennyei születéséről. Krisztus itt az Atyának tulajdonítja a teremtés művét, ugyanakkor azt is megemlíti, hogy ebben a munkában Ő mellette volt, mint Kézmíves, azaz mint a teremtés gyakorlati kivitelezője. A terv az Atyától származott, ezért Ő a Teremtő, de a kivitelező a Fiú volt. Ugyanezt Pál így foglalja össze:

A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;”(Kolossé 1:15-16).

Isten mellett állott egy bölcsességgel megáldott Művezető, aki az életét Istentől kapta; így tehát az Isten fia volt. Amikor Isten ezt a Fiút nemzette, ő volt az egyedüli, neki senki sem segített. Az első élő teremtménye tehát az Isten egyszülött Fia volt. Ez az Atyjához hasonlóan szellem volt, láthatta Istent és mellette lehetett. Ez az egyszülött Fiú, mint Isten képmása Isten formájában volt, teljesen alárendeltje Atyjának és Teremtőjének. Sohasem gondolt arra, hogy hatalmasabbá képzelje magát Istennél - bölcsességében tudta ezt – lehetetlen”. A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő.” (Filippi 2:6) [Isten szellemfiai- krisztus.ro]

Ellen White (a Hetednapi Adventisták legelfogadottabb bibliamagyarázója) azt állítja, hogy a Példabeszédek 8:22-30 Krisztus saját szavai Önmagára, előlétezésére és az Atyával való kapcsolatára vonatkozóan. Ha Krisztus szó szerint Istentől, az Atyától született, akkor nem létezett mindig, amely esetben Isten nem lehet szentháromság - abban az értelemben, ahogy a szót általában meghatározzák.” (PP 34, 1. Szem. 247, ST 1897/8/7, RH 1895/7/9, RH 1890/6/10, JÉ 25, 1. Szem. 226.)

Viszont a Példabeszédek fenti idézetét Krisztusra nem alkalmazóknak a véleménye teljesen más:

Akik ezeket a születésre vonatkozó kijelentéseket a Fiú isteni létének kezdetére vonatkoztatják, azok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Jézus Krisztus nem volt mindig Isten Fia. A Szentháromság Isten egyik személye csupán a megváltás tervének részeként lett Fiúvá, mint ahogy a másik személy pedig Atyává. Pál apostolt használta fel Isten arra, hogy a megváltás tervének ezt a pillanatkép próféciáját kijelentve megvilágosítsa előttünk ezt a kérdést.

Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül..... én leszek néki Atyja, és Ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1:5)

Amikor a mennyei tanácsban elhangzott ez a kijelentés a megváltási terv lefektetése közben, akkor a két isteni személy még nem Atyaként és Fiúként állt egymás előtt. Az ekkor lefektetett terv még csak jövő időbe helyezi ennek a viszonynak a kezdetét, és amikor beteljesedik, csak akkor válnak egymás számára Atyává és Fiúvá. Ez a mennyei terv a betlehemi testtélétel által lett valósággá.” (Ellet J. Waggoner: Krisztus és az Ő igazsága)

A Krisztus időben történő tényleges/valóságos születését elutasítandóknál állandóan előjön az a felfogás, hogy csupán a megváltás tervének részeként vállalt Atya és Fiú szerepet a két öröktől fogva mindörökké létező személy, akik egyetlen Istenként mindketten valóságos Istenek, és csak eljátszották azt, hogy Isten a Fiának titulált 2. személyét (aki Istenként saját maga) áldozta fel az emberiségért.

A valóság inkább az, hogy ezeknek az embereknek a keresztényi mivolta (Krisztus-követése) egy szerepjátszás, mivel hogy ilyesmit, ilyen tanítást sem Jézus nem tanított, sem az apostolok, hanem csak ők olvassák ki ezt a Bibliából a saját nyakatekert filozófiájuk alapján. Az ilyen álkeresztények az Isten valóságos áldozatából egy színházi előadást csinálnak, melynek az „Isteni színjáték” nevet adják.

Holott pontosan az lenne szerepjátszás, ha a megváltás kedvéért Isten valamelyik angyalnak mondotta volna, hogy az neki Fia lesz, Ő meg neki Atyja, de Zsidók 1:5 szerint semelyiknek nem mondta, mivelhogy a saját elsőszülöttét vezette be a világba (6. vers), vagyis az Ő saját Fiát, valóságos Fiát, aki ezáltal fizikailag is született Fiává lett. De Jézus feltámasztásával ez az Atya és Fiú viszony új tartalommal gazdagodott, ismételten megerősítést nyert. (vö. Apcsel 13:32-33)

[Atya és Fiú kapcsolata háromféle tekintetben mutatkozik meg a Bibliában. Először amikor Isten életbe bocsájtotta (vö. János 5:26) a legelső szellemfiát, a Logoszt (más néven az Igét). [„Az Atyának, - úgymond sz. Ágoston -, élete van önmagából és nem a Fiútól; a Fiúnak élete van önmagában, de az Atyától.”] Azután Emberi lény Fiaként új értelemben lett Isten Fia (vö. Lukács 1:35). Majd feltámasztása után, szellemi életét visszaadva neki, ismét Atyjává lett Isten, ő pedig Fiává. (vö. Apcsel 13:32-33)]

Jézus maga mondja a János 3:16-ban, hogy Isten az egyszülött Fiát áldozta föl, s hogy ez szerepjátszás által történt volna, arról semmit nem mondott! Úgy hogy ilyesmit állítani nagyon nagy vakmerőség és az örök kárhozat félelmetességét is magában hordozza, amennyiben Isten az igaz Bíró az ítéletkor kijelenti, hogy hazugságra épülő filozófia ez, és a megváltás értékét leminősítő eretnekség.

Mert hogy: Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.”(Efézus 4:6) Az Isten Atyasága pedig nem csak szerep szerinti, ezzel összhangban világosan le van írva, hogy a Példabeszédek 8:22–31-ben leírt bölcsesség Isten mellett volt mintmestermunkás”, amely kifejezés arra a szellemteremtményre utal, aki Jézussá lett, és szorosan együttműködött Istennel a teremtés folyamán (Vö. Kolosszé 1:17; Jelenések 3:14).

Itt tehát a leírás a bölcsességről nem csak mint fogalomról beszél, hiszen az itt leírt bölcsesség ’létre lett hozva’, vagyis meg lett teremtve Jehova útjának kezdeteként. Isten mindig létezett, mindig bölcs volt, bölcsessége nem lett megteremtve. (vö. Zsoltárok 104:24)

Az ószövetség görög fordítása, a szeptuaginta [LXX ford.] az ektiszen (teremtett) szót használja itt, és az 5Móz 4:32; 32:6; Malakiás 2:10-ben is, ami megerősíti, hogy a Fiú igei formájában Isten legelső teremtménye volt. /lásd itt részletesen/ „ fényes hajnalcsillag.” (vö. Jelenések 22:16) Így lehetett Isten „ az Amen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének (arkhéja, vagyis) kezdete” (Jelenések 3:14),az egész teremtés elsőszülöttje.” (Kolossé 1:15)

Látható, hogy az ektiszen szó LXX-ben található előfordulásai mögött a teremtésre lehet, sőt szükséges következtetni. Ha csak ezt nézzük, akkor a megszemélyesített bölcsességet Isten teremtette útjai kezdetén – ahogy ezt a katolikus fordítás is visszaadja:

Alkotó munkája elején teremtett az Úr, ősidőktől fogva, mint legelső művét.

Katolikus fordítás lábjegyzete írja:

Az Ószövetség-ben ily módon lefektetett tant az Újszövetség döntően tovább fejleszti azáltal, hogy Krisztus személyére alkalmazza. Jézust a bölcsességnek, Isten bölcsességének mondja (Mt 11,19, párh.: Lk 11,49; vö.: Mt 23,34-36; 1Kor 1,24-30). Miként a Bölcsesség, úgy Krisztus is részt vesz a világ teremtésében és fönntartásában (Kol 1,16-17). - Végül a János-evangélium előszava az Igét a teremtő Bölcsesség vonásaival ruházza fel, és Krisztust az egész János-evangélium úgy mutatja be, mint az Isten bölcsességét (Jn 6,35). Innét érthető, hogy a keresztény hagyomány Justinus óta Krisztust látta az ószövetségi Bölcsességben.„

Ha így látta, jól látta. Az Újszövetség világosan tanítja, hogy Jézus az Isten bölcsessége:

Azt akarom, hogy tudjátok meg, hogyan küzdök értetek, a laodíceaiakért, és mindazokért, akik nem látták szemtől-szembe személyemet, hogy a szívük megvigasztalódjék, és szeretetben összeforrva eljussanak a megértés teljességének minden gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak ismeretére, akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik.” (Kolossé 2:1-3, Káldi Neovulgáta ford.; vö. 1Korinthus 1:24,30; 2:6-7; Efézus 3:10)

A 2. rész következik

Nincsenek megjegyzések: