motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2016. február 5., péntek

Ady Endre: köszönöm, köszönöm, köszönöm

Ady Endre
Köszönöm, köszönöm, köszönöm




Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívü édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.


Könnyen felejtős lény az ember, hajlamos a mindennapok önmagát ismétlő tennivalóira feszíteni magát, miközben ujjai közül kiröppennek a legszebb igazgyöngyök, amiket talán fel sem tudott fedezni, amelyeket talán meg sem tudott érinteni, amelyeket talán át sem tudott érezni, s mire oda jutna, hogy megismerje az értékét a legszebb, legőszintébb történéseknek, máris el is illant az élete.


S mert ilyen az ember, jobb ha nem is vársz tőle hálát, jobb ha nem is kívánsz tőle olyan szívet, amely a hála dallamával dobban, mert úgy sem fogsz ilyen szikrát találni a szemében. Aki mégis képes rá, hogy hogy észrevegye, meglássa az ilyen ritka emberi történéseket, az maga az Isten.

Volt egy Ady Endre nevezetű ember, aki mégis tudott a szívnek ezen a hangszerén játszani, s mert ez a valóságban nem volt játszás, nem volt olyan könnyed színdarab, amit az ember akár estéről estére el tudna játszani, az Isten is meghallotta és odafigyelt.

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,”

A Katolikus bibliafordítás fordítás 1992-es kiadása a „Megjegyzések a könyv használatához” részben (a 8. oldalon) ezt írja: „A Jahve nevet . . . a hagyománynak megfelelően »Úr« szóval fordítottuk. De kivételesen meghagytuk a héber alakot ott, ahol külön hangsúly van rajta.”

Vajon odafigyel az Isten erre a hamis szeretetre, erre a hamis odaadásra, amelyből nem a szív szeretete árad, hanem a közöny lekezelő megvetése, mint egy konc odadobása – Istennek. Meghagytuk a nevedet ott...

Ez nem napsugarak zúgása, és nem az az emberi sóhaj, amire az Isten is magát megalázva hajol alá Zsoltárok 113:6, hogy kristálytisztán hallja, hogy érezze a szavak kedves simogatását, ahogy a szív a benne keveredő bánat és öröm súlyát leejti, mint égen szárnyaló madár a szabadság szárnycsapásának enyhe terhét is, amit szárnyaival kavar.

Ady Endre az Isten nevét igen nagyra becsülte, a lelkében hordozta, és amikor jöttek az élet arculcsapásának viszontagságai, erőt adtak neki a gondolatok szavakba öntése, amikor a fájdalmait, lelkének megkönnyebbítő kifakadásait Istenre helyezte:

Jehovák Jehovája, Élet,
Minden jajom víg-hahotázva szánom,
Bocsásd meg a szomoruságom.”
/Vezeklő vigadozás zsoltára/

Mert az embert az Isten nem szomorúságra teremtette, és az ember vétkezik, amikor nem boldog. De hogyan is lehetne boldog, amikor az ember tudva tudja, hogy „Íme én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” (Zsoltárok 51:7) Tudja, már aki nem abban a tudatban ringatja magát, hogy neki nincsen felebarátja, hanem csak akiket pénzen megvásárol, s akik őt is a pénz pórázán tartják fogva. Akiket a darwini eszme arra is felszabadított, hogy elfelejtsék a felebarát és a bűn fogalmát. A világról beszélek. A világotokról, amiben éltek s amiben jól érzitek magatokat. S amelyben lenézitek a szemetek tükrét, a másik embert. És ezért nem látjátok soha a csodát, amit Ady tudott látni, mert benne otthonra lelt az Isten csodája:

Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”

Istenre nézni és látni a csodát, ez csak keveseknek adatik meg, azoknak, akik keresnek, kutatnak, akik tűvé tesznek mindent, hogy megtalálják a Krisztus drágagyöngyét, amiért érdemes mindent odaadni: „Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt.” (Máté 13:45-46)

Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.”

Amikor az ember megadja magát és leteszi a magában hordozott fegyvereket: ellenérzés, bűntudat, közöny -, akkor tud nyíltan és könnyedén az Isten elé járulni. Akkor tud Hozzá s magához is hű lenni. Akkor tudja a lelkét nyomasztó terheket letenni. Az ég is akkor szakad le, amikor a tengernyi eső terhe lehúzza a mélybe, s akkor könnyebbül meg, ha életet ad a fűnek a fának s az élőlények millióinak a földi színtéren.

Csak annak Isten mindig mindenben, aki tudja hogy Tőle van az Élet, tőle van a vidámság, bánat, az életöröm, mert hogy az ember mivel mindezekre képes, arra az isteni teremtés koordinálja. A képesség titka az Istenben gyökerezik, nem az arctalan atomban, amelyet a nehézségi erő tart kényszerű kordában.

Az Isten magát is felfedezi az emberben: „Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;” (Apcsel 17:28); az Isten bennünk is él, mozog és van. Bennünk is érez. Bennünk, általunk is felfedezi amit az Élet nyújtani képes, átéli bennünk is a boldog szimatolásokat, a gyöngéd simogatásokat, s az éles, szomorú nézéseket, amikor a megvetés hitetlen kacaja a romos emberi várak vállán messzire visszhangzik Ézsaiás 63:9.

Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,”

Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.” (Jakab 1:17) Olyan súlytalan az emberi élet, olyan érezhetetlen. Olyan rövid életű! Mint egy tarka lepke egyetlen szárnycsapása, mint a villám villanása egy nyári éjszakán.

Az Életet éreznie csak annak lehet, aki ismeri az igazságot, a létezés titka akinek kokárda a láthatatlan lelkén. Aki tudja, hogy a napok jönnek s mennek, de csak Isten ölében ring az örökkévalóság, amelynek illatát érezni annak élmény, akit megérintett annak tudata, amire az ember hivatott.

Keressük a létezésünk célját, de ha elherdáljuk a hétköznapok perceire az ünnepi órákat, akkor dőlnek bennünk az égi oltárok, s amit mi építünk magunkban, azok mint lyukas garasok, értéktelenül szétgurulnak. Az életünk értelmetlenül vánszorog talmi élmények poros országútjain, s csalfa gyönyörök pillanatai azok, amiknek hódolunk. Máté 13:1-9

Köszönöm az énértem vetett ágyat,”

Mert az Isten vetett ágyat nekünk, fáradt vándoroknak, akiket az Élet teherviselése fölöttébb megviselt. Akik belefáradtak a hiábavaló emberekre adott szavazásokba, akik maguknak vetnek ágyat, legfeljebb a saját holdudvaruknak, akiknek barátsága annyit is ér, amennyiért megvették azt az anyagelvű koncon neveltek.

Akinek ágyat vet az Isten, azt elvezeti a nyugalom szigetére, ahol nincsen nyoma idétlen vigyornak, s ahol nem tud gyökeret verni a szitkozódás. „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” (Máté 13:29) Ahol rálelnek erre az értünk vetett ágyra, ott hallani a hála hangját, ott bársonyos simogatása van az esti, lágy szellőnek – köszönöm.

Köszönöm neked az első sírást,”

Amikor sír az ember, az olyan, mint a zuhatag az erdő meghitt csöndjében, bölcs, öreg fák ölelő rejtekében. Amikor az ember rádöbben a csönd értékére, ahol találkára hívja az Isten, hogy átnyújtsa neki az Élet értelméről szóló deklarációt, amelyet a megváltás pecsétjével hitelesített. Ézsaiás 44:22

Köszönöm tört szívü édes anyámat,
Fiatalságomat és
bűneimet,”

Minden anya szíve alatt hordja gyermekét s fájdalommal szüli erre a fájdalmakkal teli világra. Mert az ember nemet mondott az Isten igenére, legyintett az Isten jóságára, és lenézően tekintett az Isten bőségére. És elvesztettük mindazt, amink volt, a békénk, a gazdagságunk, az örömünk. És kaptuk helyette tört szívű édesanyánkat, hogy soha ne feledjük, akkor is szeret az Isten, mert a féltő szeretete a tört szívű édesanyánkban is ott van. Akinek a féltését oly sokszor nem értékeljük semmire, és talán csak akkor döbbenünk rá erre a tékozlásra, amikor már nincsen mellettünk.

Fiatalságunk, amelyet oly könnyedén pazarlunk, mint tábortűz a szikrákat, ahogy csiholja. És a bűneink, amelyek kérgessé teszik a szívünket, hogy egykönnyen ne leljünk rá a hazavezető útra. A titkos és édes bűnök, amelyek képesek a szívünket rabul ejteni. Fiatalság és bűnre való hajlam kéz a kézben járnak. S ha ennek nyomasztó terhe mégis majdan nyomorúságunk idején inspirál hogy hazataláljunk Luk 15:11-32, akkor köszönet érte.

Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.”

Az ember esendőségében törékeny, de mégis attól ember, hogy képes áttörni a kétségek zúgó folyóként dübörgő falán, és megragadni a holnap értékébe vetett hit aranyfonalát. Rálelni a hit aranykapujára, amelyen át beengedik egy más világba, amelyben a háborítatlan nyugalom azon pillanatoknak zenéje, amely az örökkévalóságba torkollik. Ézsaiás 48:18

Zamatát érett gyümölcsöknek, évszakoknak, amelyek nincsenek rombolva az ember keze által, és azon tudás és nyereségvágy által, amelyet az önzés szétterpeszkedő vágya ösztönöz.

S a betegség is, amely ha közel visz a felismeréshez, hogy mindenért köszönet jár, mert Van az, Akinek a Létet megköszönjük. A mámort, a csókot, az ölelést, és ha menni kell, akkor az ittlét esendő/múlandó bájait.

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.”

Amivel tartoztam, a szeretetet, ha visszaadtam, akkor azt könnyű szívvel tudom megköszönni, hogy ebben segítettél. Mert Te vagy a Tanítóm, Aki arra tanít, hogy „Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róma 13:8)

Mindent Tőled kaptam, és mindenki más öröme, amely az én örömem is egyben, az a Te ajándékod nékem. Te vagy minden gazdagság forrása, és jól tudja ezt az én lelkem. Ézsaiás 61:10

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”

Amikor az ember megtalálja a végső hazáját, amikor a fejét lehajtja Isten ölében, akkor napsugarak zúgása, amit hall, és szájában jó íze van az Isten nevének. Amikor nem kötik már földi kötelékek, azon értéktelen, hamisan csillogó nüanszok, amiknek egykor értéket tulajdonított. Amik körül forog a világ, a hamis csillogások. Akkor szent mennydörgést nézhet a szeme, akkor tapinthatja a szeretet bársonyát a szeme írisze. Akkor nézhet az Isten szemébe: „Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Máté 5:8)

Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.„

Amikor az ember mindent letesz az Isten elé, amilyen terheket egész életén át hordozott, akkor megkapja a határtalan megkönnyebbülés kiváltságát. De egyben megkapja annak tudatát is, hogy Jehova áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz fájdalmat. (Példabeszédek 10:22, UV. fordítás)

Aki életének minden felgyülemlett értéke mögött az Isten tudata van, s aki annak örömeit bánatait Isten kezéből köszönni képes, annak a szívén ott az Isten áldásának simogatása, az a kegyelem, amely minden helyzetben hordozni képes. Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm.„ - erre az Isten válasza az, hogy a helyeslő mosolyával ajándékozza meg, mert az ember esendő szeretete az Isten szívének is igen kedves.

És az ilyen emberek emléke nem enyészik el az Isten örök emlékezetében Lukács 20:38, és az ilyen embereket a halál el nem választja az élet forrásától. „Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.” (Zsoltárok 36:10)

Minden ember élete teljesen egyedi, megismételhetetlen és az Isten előtt igen értékes. Hiszen a legdrágább árat fizette azért, hogy ennek az értéknek helyet készítsen az Ő teremtésében. János 3:16 Aki élete legőszintébb pillanataiban, s talán amikor mindent itt kell hagynia, eljut oda, hogy köszönetet mondjon Istennek, az a valóságban nem vesztett el semmit, hanem mindent megnyert. Megnyerte a mennyei Atya helyeslő mosolyát, és sokak emlékezetét, amelyekben hordozva van. S mivel az utolsó szó nem a halálé, hanem az Életé, ezért érdemes a költő szívének rezdülésein keresztül is kifejeznünk lelkünk őszinte vágyát, amely egy boldog jövő ígéretét is magában hordozza:

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsoltárok 90:12)


Nincsenek megjegyzések: