Örökösök - I. rész

”...bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, 

és ... megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei...”

 
(1Mózes 22:17-18, Károli Gáspár fordítása)

Örökösök,

akik az emberiség felemelésére hívatottak

 

„Ti vagytok úgy a prófétáknak, mint annak a szövetségnek gyermekei, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor ezt ígérte Ábrahámnak: „És a te utódod által a föld minden népe megáldatik!”  

(Cselekedetek könyve 3:25, Farkas László fordítása, 1938).

az örökösök azonosítása

 

(Az idézett bibliaversek felsorolása egyben arra is bizonyíték, hogy ezek az utalások, amelyek adott esetben évszázadokat is áthidalnak, rámutatnak a Biblia témáinak és tanításainak összhangjára, és ebből kifolyólag annak isteni Szerzőjére.)

Biblia Istenének a szándéka, hogy az emberiséget üdvözítse. Ennek érdekében hívott el egy Ábrahám nevű férfit az i. e. XIX. században. (Itt fontos kiemelni, hogy az különbözteti meg alapjaiban a Biblia vallási rendszerét minden más emberi eredetű vallás rendszertől, hogy azokban van hely az emberi (üdvözítő) cselekedet számára, amely ezáltal dicsekvésre ad alkalmat.

Itt azonban a megváltás műve egyedül az Istené, és a dicsőség is azé, akit az megillet. Az emberi teremtménynek ebben nincs szerepe, hanem csak az elfogadásban, így az üdvösség számára ingyen kegyelemből adatik a Jézus Krisztus által.)

Az első prófécia, amelynek beteljesedése átíveli az egész bibliai történelmet, Isten részéről az Édenkertben hangzott el. Isten az Évát megkísértő kígyónak mondta:

„És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3:15)

Ezzel a kígyó (mögött megbúvó lázadó szellem teremtmény) sorsa megpecsételődött, Isten kimondta felette a halálos ítéletet, azonban életben hagyta, hogy a dolgok boldog végkimeneteléhez a lázadás is hozzájáruljon a maga szenvedéssel teli, de mégis tanulságos történelmi tapasztalataival.

A kígyó magvát képezik mindazok a személyek, akik Isten akaratával szembefordulva élik az életüket, különösképpen ha olyan tulajdonságokat mutatnak ki, amelyek az erőszakra alapozódnak, az asszony magvát pedig elsősorban azok képezik, akiket Isten kiválaszt és elhív egy olyan általa létrehozott kormányzatba, amelynek célja, hogy az emberiség engedelmes tagjait felemelje az isteni tökéletesség azon szintjére, ahonnan az emberiség (a szellemi isten képűségre [képre] teremtés állapotából) kiesett a lázadás miatt.

Az elhívott Ábrahám száz éves korában kapott Istentől egy természetfeletti módon született fiút, hiszen felesége Sára már nem lett volna képes természetes módon gyermeket szülni kilencven évesen, de ez mégis bekövetkezett Isten kegyelméből. (vö. 1Mózes 21:1-2) 

Ábrahám kész lett volna Izsákot feláldozni (amit Isten természetesen csak próbaként kért), viszont ez az engedelmesség roppant nagy horderejű dolog volt, hiszen ez által vált Ábrahám minden hívők atyjává (vö. Római levél 4:11), és ez az áldozat előképezte [előkép] Isten fiának, Krisztusnak a feláldozását.

Ábrahám leszármazottai: Izsák, annak fia Jákób, Jákób nevét változtatta Isten Izraellé. (1Mózes 32:28) Jákób 12 fia került (családtagjaikkal együtt, összesen hetvenen) Egyiptomba és sokasodott [növekedett] 12 törzsű néppé. (1Mózes 46:27; 2Mózes 1:1,7) Ez volt Izrael nemzete, és ezen egyszerű pásztor nép kiválasztása volt Isten ki nem érdemelt kegye és szeretete, az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett ígéret szerint. (5Mózes 7:6-8)

  Izrael megsokasítása [gyarapítása]

Ábrahámnak két (szövetséget példázó) fia volt: egyik a szolgálójától Hágártól, ő volt Izmáel. (1Mózes 17:26) Felőle is úgy szólt az isteni ígéret, hogy utódai megsokasodnak [terjeszkednek]. Ők egy nomád néppé lettek, de Izrael „megsokasítása” [„terjeszkedése”] alatt nem őket kell érteni.

A megsokasítás [terjeszkedés] először Ábrahámnak szólt, azután Izsáknak, azután Jákóbnak. Innentől kezdve a megsokasítás [gyarapítás] Izraelre vonatkozott (2Mózes 32:13), más szóval a héberekre. (A héber vagy zsidó vagy Izraelita ugyanazt a népcsoportot jelenti, akik közé született később Jézus, aki a Krisztus, a Messiás.) És amit Isten a megsokasítással [gyarapítással] kapcsolatban ígért, azt be is teljesítette. (3Mózes 26:9; 5Mózes 1:10-11; 10:22)

  Dávid megsokasítása [gyarapítása] és magva

Dávid Izraelnek legnagyobb és legkedveltebb királya volt (i. e. 1077-től i. e. 1037-ig), Isten megígérte neki, hogy nagy irgalmasságot cselekszik vele és az ő magvával, amit megsokasít, mint a tenger fövenyét. (2Sámuel 22:51; Zsoltárok 18:51; 89:29-30, 36; Jeremiás 33:22)

Jézus Krisztus azonosítja magát ezekkel a szavakkal: „ Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.” (Jelenések 22:16; vö. Ézsaiás 11:1,10; 53:2; Jeremiás 23:5; 33:15; Máté 1:1; János 7:42; Róma 1:3; Cselekedetek 2:29-30)

Dávid királyi székét Isten Krisztusban tette örökkévalóvá, hiszen neki adta azt. (2Sámuel 7:12; Zsoltárok 89:37; 132:11; Ézsaiás 9:7; Lukács 1:32)

Ha Krisztus királyi széke örökkévaló, akkor királyi uralkodása is hasonlóképpen örökkévaló. (Dániel 2:44; 7:14; Máté 28:18; Zsidók 1:8; Jelenések 3:21)

Ábrahám magva Krisztus és a társ örökösök

Pál apostol azonosítja Krisztust Ábrahám magvával a Galata 3:16-ban. Máté Krisztus nemzetség táblázatát Ábrahámig viszi vissza. (Máté 1:17) Jézus Júda nemzetségéből származott, és Siló néven az eljövetele meg volt jövendölve. (1Mózes 49:10) Júda volt Jákób 12 fia közül az egyik, Jákób apja Izsák, Izsák apja Ábrahám. Így lett Ábrahám magva Krisztus, egy örökkévaló királyságnak örököse Isten ígéretei szerint.

Pál Ábrahám magvát ihletés alatt kibővítette a Krisztusban lévő (benne hívő, őt követő) keresztényekre is, hogy ők is Ábrahám magvát képezik, és ígéret szerint örökösök:

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.” (Galata 3:26-29, Károli ford.)

Tehát nem egyedül Krisztus az örökös, hanem többen vannak.

Az örökösök eredetéről olvashatunk a Róma 9:7-8-ban: „Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.” (Károli ford.)

Ábrahám magvából valók voltak a testnek fiai is, név szerint a szolgáló Hágártól született Ismáel leszármazottai – de nem őket tekintette Isten örökösöknek, hanem Sárának az ígéret által született Izsák leszármazottait. Ábrahámnak meg volt mondva: „ Izsákban neveztetik néked mag.” (Zsidók 11:18)

Pál a Galata 4:22-31-ben Ábrahám két fiával két szövetséget ábrázol ki: a szolgáló fiával a Sínai törvény szövetséghez tartozó testi (test szerinti származású) zsidókat, és a szabad nő fiával – Izsákkal, az új szövetséghez tartozó szellemi zsidókat, akik örökölni fognak. Mégpedig az égi uralkodás az örökségük, amiben nem osztoznak a testi Izraellel.

a hit számít

Tehát bár Ábrahám (testi) magvából származtak a test fiai az Ismaeliták, és (ugyanezen az alapon) Ábrahám magvához tartoztak a testi zsidók (született zsidó származásúak), mégsem ők (csak ezen származás alapján) Ábrahámnak az a magva, akik az ígéret szerint az örökösök, hanem akik az ígéret gyermekei, mert Ábrahám hitéből valók. (Galata 4:28) Ők szellemi magot képeznek és nem fizikait!

Hogy a testi leszármazás önmagában nem automatikus beutaló az örökösök közé, ez kiderül Jézusnak a testi zsidókkal folytatott párbeszédéből [beszédéből] , akik Ábrahám magvának (leszármazottainak) vallották magukat, de nem voltak a hitben Ábrahám gyermekei – hiszen Krisztust meg akarták ölni. (vö. János 8:33-40) Ezért mondja a Róma 9:6-ban Pál: "hiszen nem mindenki Izraelita, aki Izraeltől származik."
  
Ábrahám magva tehát az örökösödés szempontjából az, aki Ábrahám hitéből való, tehát nem a testi leszármazás számít, hanem a hit alapján való leszármazás. Ábrahám ugyanis hitt Istenben (és az Ő ígéreteiben), és Ábrahám szellemi leszármazottai pedig hisznek Krisztusban, és így lesznek Ábrahám gyermekeivé (vö. János 8:39b), azon mag részeseivé, mely ígéret szerint örökös. (Galata 3:6-7,9,16,29) Tehát nem a testi leszármazás számít, hanem a hit. (vö. Galata 3:18; Róma 4:13-14)

a választott maradék

A teljes testi zsidóság kereste ugyan az igazzá válást Isten előtt, de azt a törvény önfejű megtartásában kereste, bele is gabalyodtak jócskán az aprólékos törvényeskedésbe, és nem tudtak váltani, amikor az igazzá válás útját Isten a Krisztusban való hitben határozta meg. (vö. Róma 3:19-28; 10:2-4; Filippi 3:4-9)

Amikor eljött a(z elsődleges) Mag (Krisztus), és három és fél éves szolgálatának koronájaként váltság halált halt (i. sz. 33-ban), megszűnt a törvény Krisztushoz vezérlő mesteri szerepe. (vö. Galata 3:19-25) Ezt azonban csak egy zsidó származású maradék tudta hit által elfogadni, a többiek (a testi zsidóság nagy része) megkeményedtek, vagyis megbotránkoztak Krisztusban. Miért?

Mert nem voltak képesek befogadni az újat Istentől, hanem ellene szegültek az újszövetségi elrendezésnek, amely Krisztus váltság halálára épült: 

„A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.” (Róma 10:31-33)

Isten ezt előre látva, hogy ez bekövetkezik, már Ézsaiás prófétánál megjövendölte: „ha Izrael fiainak száma annyi is volna, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.” A Seregek Jehovája hagyott egy magot, és így – Pállal szólva: „most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.” (Róma 9:27,29; 11:5-7, Károli) 

a zsidó vallás szerepe

Pál írja a Róma 2:17-20-ban:

„Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és az Istennel dicsekszel, és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből; és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók világossága, az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége”. (MBT. ford.)

Valóban az isteni kinyilatkoztatás a törvénybe foglalva egy tükröt tartott az ember elé - „Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik” (Róma 3:20, MBT ford.), - amiből megismerhette, hogy az Isten szemében mi a helyes és a helytelen. A törvénynek ez a nevelő szerepe (érvényessége) azonban csak addig tartott, amíg Krisztus el nem jött. Ismét figyeljük Pált, hogy mit mond:

„De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők. Amíg a hit el nem érkezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt.” (Káldi Neovulgáta ford.)

 

 Egy hasonlattal élve: a tojás védelme alatt kifejlődött kismadár miután kikel, kirepül a tojásból, és a tojáshéjat vissza hagyja. Ezután már a tojáshéjnak nincs különösebb jelentősége, megmarad, mint egy tükör, amiben megismerhető a fészekrakó (időközi) jelleme, ugyanez kivetítve a mózesi törvényre: melyben „a jövendő javak árnyéka, de nem a valóságok képe” volt meg. (Vö. Zsidók 10:1). Vagyis a törvény előképeket tartalmazott Jézusra nézve, amelyek Őbenne teljesedtek be [beteljesedtek], pl. az áldozati rendszer. (vö. Zsidók 10:1-14)

A Krisztust is a zsidó vallás 'költötte ki' (a madár hasonlattal élve), de nem a zsidóktól származott ez, hanem a mindenható Isten használta föl a zsidóknak a Sinai hegyen i. e. 1513-ban adott (a mózesi törvény szövetségre, u.n. Ószövetségre épülő) vallást, hogy a Fiát ezen szövetség alapján hozza elő. Pál írja a Galata 4:4-5-ben:

„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (MBT. ford.)

Krisztus (és természetesen minden zsidó) alá volt rendelve a törvénynek, a törvény pedig egységes egész volt, ami azt jelentette, hogy aki akárcsak egyet is megszegett a kb. 600 törvényből, az olyannak számított, mintha mindet megrontotta volna. (vö. Jakab 2:10) És mivel a tökéletes isteni törvényt senki sem tudta hiánytalanul betartani (a Krisztuson kívül), így az mindenkit átok-halálra ítélt. (vö. 5Mózes 27:26)

Krisztus a tökéletes életét áldozta fel az emberiségért, ahogy Pál mondja:

„Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: „Átkozott mind, aki a fán függ.” (Galata 3:13)

A zsidó vallás vezetők lesújtottak Krisztusra és halálra adták, kiszolgáltatták a rómaiaknak, akik megfeszítették. Ezáltal a kígyó belemart a sarkába. De Krisztust az Isten feltámasztotta a halálból, és a maga jobbjára ültette. (vö. jövendölés i. e. 7. század: Zsoltárok 110:1; beteljesedés i. sz. I. század: Efézus 1:20)

A zsidó vallás pedig visszamaradt, mint egy tojáshéj, amin Isten túllépett, hiszen Krisztusra ruházott minden hatalmat égen és földön, és olyan nevet adott neki, „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Filippi 2:10-11, Károli)

az új szövetség (népe) felváltja a régit

Krisztus váltság halálának értéke törvényerőre emelte Isten új szövetségét, amit már nem a testi zsidósággal kötött, hanem egy új nemzettel, a szellemi Izraelitákkal, akik pünkösdkor a szent szellem általi újjászületésben, felkenetésben részesültek. Pál apostol írja a 2Korinthus 1:22-ben:

„Ő az, aki el is pecsételt minket és szívünkbe adta a Szellem foglalóját.” (Csia Lajos ford.) 

„Mert ha az az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra. Ezért inti őket, és mondja: »Íme, jönnek napok -- mondja az Úr (YHVH) --, amikor új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről.

Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket -- mondja az Úr (YHVH). -- Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után -- mondja az Úr (YHVH): -- Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.

Akkor senki sem fogja majd tanítani a felebarátját, és senki sem mondja a testvérének: „Ismerd meg az Urat!”, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig; s én megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé már nem emlékezem« . Amikor »új«-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez.” (Zsidók 8:7-13, Káldi Neovulgáta ford. vö. Jeremiás 31:31-34;)

Krisztus halálával véget ért az az áldozati rendszer, amire az un. Ószövetség épült, nincs szükség többé állatáldozatokra, amik előre mutattak Krisztus áldozatára, az ő vérére, amire az u.n. Újszövetség épült, ami Izrael és Juda házával köttetett.

Ez az Izrael (és Juda) háza azonban nem azonos a testi Izrael népével, hanem Isten új népével, a szellemi Izraellel, amely a Krisztus által alapított és a szent szellem által újjászült keresztény gyülekezettel azonos, amely már nem a Mózes (ószövetségi) törvényei szerint van vezetve, mivel Mózes (parancsolatoknak tételekben való – vö. Efézus 2:15) törvényét Krisztus eltörölte.

Ennélfogva ez a törvény már nem kötelezi a keresztényeket, hanem az új szövetség krisztusi alapelveinek előírásai, melyek hasonlóképpen Isten örök erkölcsi alapelveire épülnek fel, mint a mózesi törvény (időközi) előírásai, csak éppen az újszövetségi kor igényeihez és körülményeihez igazítva.

„Mert nem az a zsidó, aki szemnek láthatóan az, és nem az a körülmetélés, mely a húson látható, hanem az számít zsidónak, aki rejtett mivoltában zsidó és a szív körülmetélése az igazi körülmetélés, mely szellemben, nem betűben történik, s melynek magasztalása nem emberektől származik, hanem Istentől.” (Róma 2:28-29, Csia ford.)

„A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek. És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.” (Róma 9:25-26)

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.” (1Péter 2: 9-10, Károli)

„Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!” (Galata 6:15-16)

szellemi újjászületés égi reménységre

Jézus és Nikodémus párbeszéde rávilágít arra, hogy miről is van szó:

„Volt a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, ki elöljáró volt a zsidóknál. Ez Jézushoz ment éjjel és megszólította: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítónak! Hiszen senkinek sincs hatalmában, hogy ezeket a jeleket tegye, csak ha Isten van vele.”

„Bizony, bizony ezt mondom neked – felelte neki Jézus –, hogy senki sem láthatja meg Isten királyságát, ha felülről nem születik.” „Hogy születhetik egy ember, ha vén – kérdezte tőle Nikodémus. – Vajon bemehet ő az anyja méhébe, és másodszor születhetik?” Jézus ezt felelte:

„Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy ha valaki vízből és Szellemből nem születik, nem mehet Isten királyságába be. Ami húsból született, az hús, és ami Szellemből született, az szellem. Ne csodáld, hogy azt mondtam néked, hogy felülről kell születnetek. A Szellem oda fúj, ahová akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy: Így van mindenkivel, aki Szellemtől született.” (János 3:1-8, Csia ford.)

Az újjászületés és az Istenhez való megtérés egyáltalán nem ugyanazt jelenti, bár ezt a kereszténységben sokan összekeverik. A megtérést mi emberek hajtjuk végre szabad akaratunk-ból és önkéntes választásunk-ból, amikor békét kötünk Istennel, és életünket a Krisztus követésben éljük, mint keresztények.

(Ezért is nem bibliai eljárás a magatehetetlen csecsemőket megkeresztelni [vízbe alámerítés], mert ahhoz, hogy valakit megkereszteljenek, az illető önálló, saját, szuverén, igenlő akaratára van szükség! - vö. Cselekedetek 8:36; 2Korinthus 8:5)

De az újjászületést Isten hajtja végre, mégpedig azokon, akiket ő (a megtértek közül) kiválaszt és elhív Krisztus szellemi testébe, Isten szellemi Izraelébe, Ábrahám szellemi magvába, akik Krisztus királyságában Krisztussal együtt uralkodni fognak az égből, mivelhogy nekik ez a világ feletti uralkodás az örökségük.

az örökösök öröksége

„Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával élő reménységre szült újjá minket, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, romolhatatlan, szennyezetlen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben fenn van tartva számotokra.” (1Péter 1:3-4, Káldi Neovulgáta ford.)

„Ezért ő (Jézus) új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.” (Zsidók 9:15)

„Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.” (Róma 4:13; )

„Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött?... Nem tudjátok, hogy az angyalok fölött is ítélkezünk majd?” (1Korinthus 6:2-3)

„Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele.” (2Timótheus 2:11-12)

„A győztesnek, aki mindvégig kitart tetteimben, hatalmat adok a népek fölött... Új éneket énekeltek, amely így hangzott »Méltó vagy, Uram, hogy elvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!«”(Jelenések 2:26; 5:9-10, Káldi Neovulgáta ford.).

„A Felséges szentjeinek a népéé lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd, és neki engedelmeskedik minden hatalom.” (Dániel 7:27, MBT. Ford.)

„Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.” (Jelenések 20:6)

a földi rendszer előképe a mennyeinek

Mindazok a népszerű és széles körben ismert nézetek, melyek szerint Krisztus a földi Jeruzsálemben fogja újra felállítani az izraeli királyságot, nincsenek összhangban a Biblia tanításával. Ugyanis az ősi Izrael egész földi áldozati elrendezése (amiről már volt szó az előbbiekben) előképe volt annak a mennyei elrendezésnek, amelyben Krisztus főpapként [fő papként] szerepel Isten előtt:

„Ezek a papok (az ároni papság) a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: „Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked...

Mivel a törvény az eljövendő javaknak csak árnyékát, de nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket évenként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletessé tenni az odajárulókat.” (Zsidók 8:5; 10:1, MBT. ford.)

Ha Krisztus királysága a földön lenne felállítva, akkor a földi, ároni papi elrendezés, ami 1500 évig volt érvényben, nem lehetett volna a mennyei dolgoknak az előképe, ahogy a Biblia tanítja. Tehát Krisztus messiási 1000 éves királysága az égből fog uralkodni. Nem véletlenül írja Pál a Zsidók 3:1-ben:

„Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust:” (Zsidók 3:1, katolikus ford.).

Ő maga is így nyilatkozott a reménységük-ről:

„Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített. Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba.” (2Korinthus 5:1-2)

Márpedig ha örök otthonuk lesz a mennyben, akkor nem lehetséges, hogy újra vissza jöjjenek a földre, és itt uralkodjanak.

Ezzel a nézettel kapcsolatban egy forrásmű ezt írja:

„Hová kerülnek a hívő keresztyének? A post-tribulacionisták azt tanítják, hogy amikor Jézus megjelenik a levegő-égben, a hívők feltámadnak, hogy Vele találkozzanak, aztán hirtelen tesznek egy 180 fokos fordulatot és visszajönnek a földre. Akkor Jézus felállítja földi királyságát.

Ezen oda-vissza forgatókönyv furcsasága mellett az elméletnek van még más baja is. Úgy tűnik, hogy ellentmondásban van a János 14-ben leírtakkal.

Mikor Jézus a felházban bejelentette, hogy elmegy a tanítványoktól, ezzel együtt meg is erősítette őket, hogy távozása kapcsolatban van azzal, amit Neki a hívők érdekében tennie kell, - hogy t.i. Örökkévaló lakóhelyet készít számukra.

Megmondta nekik, hogy eljön majd értük, hogy elvigye őket oda. Ha Jézus nem visz el minket az elragadtatáskor, hogy vele legyünk, akkor mi lesz az Atyja házában levő helyekre vonatkozó ígéreteivel?” (What Can Know About the Second Coming? - Mit tudhatunk Jézus vissza jöveteléről?; Resources For Biblical Communication, 23. old.)

a titokzatos 144 ezer

A kereszténységben sokféle, egymásnak ellentmondó nézet létezik arról, hogy kik is azok, akik Krisztussal ott vannak a Sion hegyén. Ezt olvashatjuk a Jelenések 14:1-5-ben:

„S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száz negyvennégy ezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száz negyvennégy ezer.

Ezek azok, akik asszonnyal (tisztátalan szervezetekkel – vö. Jakab 4:4) nem szennyezték be magukat (ez a szellemi paráznaság), szüzek maradtak (nem szó szerinti szüzességről van szó) és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése.”

Sokak szerint ezek zsidókat jelentenek, de itt nem az van, hogy a 'zsidók közül', hanem az „emberek közül”, mégpedig azok közül az emberek közül, akik megkapták a szent szellemet, ami által felkenettek [újjá szülték őket] és Krisztus gyülekezetének részévé lettek.

Ezek elsősorban a zsidók voltak (Csel 2:14-40), azután a szamaritánusok (Csel 8:14-15), azután a pogány származásúak. (Csel 10. fejezet) Ők vannak áron megvéve a földről egy mennyei uralkodás számára (vö. Jelenések 14:3), és őket nevezte Jézus „kicsiny nyáj”-nak, akik megkapják a királyságot. (vö. Lukács 12:32: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” (MBT. ford.)

Ők azok (a szellemi Izrael 12 jelképes törzse), akik az emberiség felemelésére hívatottak, hiszen Krisztussal együtt uralkodnak az emberiség javára, minden nemzetből való emberek javára, mint Ábrahám magva. Vö. Cselekedetek 3:25:

„Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.”

Erről a magról mondja a Jelenések 7:4:

„Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből”.

Csakhogy az itteni törzsi felsorolás nem azonos az ősi Izrael törzsi felsorolásával, mivel az ősi Dán és Efraim törzsekről nem esik szó (vö. 4Mózes 1:4-16), viszont a Lévi törzse és József törzse is meg van említve, bár ezek nem tartoztak a test szerinti Izrael 12 törzséhez, itt tehát mindenképpen Isten szellemi Izraelére történik utalás, annál is inkább, mivel a Róma 9:23-26 kijelenti:

„És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, mit szólhatsz ellene? A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek. És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.” (Károli ford.)

„és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent.

Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.” (1Péter 2:5-10)

Ha a 144 ezer törzsi felsorolása szó szerinti zsidókat jelentene, akkor nem mondaná a szöveg, hogy „nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is” (Róma 9:24, Károli ford.) vannak az elhívottak, akik Isten új népét, a szellemi Izraelt, a Krisztust menyasszony gyülekezetét képezik. Márpedig ezek azok, akikkel az új szövetség meg van kötve egy Krisztussal való égi királyi-uralkodásra. Ahogy olvashatjuk a Szentírás kinyilatkoztatásaiban:

„Amikor eljött az óra, asztalhoz dőlt (Jézus), az apostolok vele. Akkor így szólt hozzájuk: „Nagy volt bennem a vágy arra, hogy mielőtt szenvednék, ezt a pászkát (itt nem a katolikus húsvétról, a hús egyházi böjt nap utáni újra evéséről [fogyasztásáról] van szó!) elköltsem veletek. Mert azt mondom nektek, hogy többé nem eszem abból, amíg az az Isten királyságában el nem jut a teljességre.”

Azután a poharat fogta meg, és hálát adván így szólt: „Vegyétek ezt és osszátok el egymás között. Azt mondom ugyanis nektek, hogy mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből addig, amíg az Istennek királysága el nem jő.”

Ezután megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s odaadta nekik íly szóval: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek a rólam való megemlékezésül.” Estebéd után éppen úgy fogta a poharat is, és ezt mondta: „Ez a pohár értetek ömlő vérem által az új szövetség....

Ti vagytok azok, akik kísértéseimben végig mellettem maradtatok. Én meg királyságot adok nektek végrendeletképpen, ahogy azt Atyám nekem elrendelte, hogy: Királyságomban asztalomnál egyetek és igyatok, és trónon ülve Izráel tizenkét törzsét ítéljétek.” (Lukács 22:14-20; 28-30, Csia Lajos fordítása)

„Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.” (Zsidók 9:15, Káldi Neovulgáta ford.)

„Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban! Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem Isten és Krisztus papjai lesznek, és uralkodnak vele ezer esztendeig.” (Jelenések 20:6, Káldi Neovulgáta ford.)

„Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához (Jézus Krisztusról beszél) hasonló volt; az öregkorú (a Jahve/Jehova Istenről, a mennyei Atyáról beszél) felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és (Jézus Krisztus) királyi uralma nem semmisül meg...

A Felséges szentjeinek a népéé (a 144 ezeré, a kicsiny nyájé, a szellemi Izraelé, Krisztus menyasszony gyülekezetéé) lesz az ég alatt minden ország királyi uralma, hatalma és nagysága. Ez a királyi uralom örök uralom lesz, neki szolgál majd, és neki engedelmeskedik minden hatalom.” (Dániel 7:13-14, 27, MBT ford.) 

Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése (Jelenések 14:4), akiken nincs hatalma a második halálnak (ami az ezer éves királyság végén lesz – vö. Jelenések 20:15), míg az első termést követi a második.

Az ég alatti országokról szóló kijelentés arra mutat, hogy nem mindenki fog a mennyei királyságba kerülni, hanem létezik egy földi örök élet reménység is a mennyei mellett, akik fölött uralkodni fognak Krisztus elhívott papjai, a 144 ezer. Lásd az erre vonatkozó bibliai kijelentéseket:

a szelídek földi reménysége

Isten a földet lakóhelynek formálta. Ézsaiás 45:18-ban így áll:

„Mert így mond a Jehova az egeknek teremtője, ő az Isten a földnek formálója, és annak alkotója, ő annak meg-erősítője, nem hijában teremtette azt, a lakásra formálta azt: Én vagyok a Jehova és nintsen több.” (Komáromi György fordítása, 1718-as kiadás)

Ezt a kijelentést Isten jóval a bűnbeesés után tette, tehát a földdel kapcsolatos szándéka az évszázadok alatt mit sem változott, hanem az maradt, ami nyilvánvalóan kezdetben is volt, hogy az ember a földön lakjon.

Isten a földet örök időkre alkotta. Zsoltárok 78:69 így mondja: „És építé az ő templomát mintegy várat: mint a' földet, mellyet fundált, hogy örökké álljon.” (Károli ford, 1868-as kiadás)

2Péter 3:10 mondja: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (Károli ford.)

Ha a mondat második felét nézzük, az itt szereplő föld, nem a fizikai földet jelenti, hanem az emberi társadalom ördög által befolyásolt részét (Vö.: „az egész föld követé a fenevadat.” (Károli ford.), a rajta lévő dolgok pedig (a görög ergon szó fordítása) megegyeznek azzal, amit 1Ján 3:8-ban olvasunk:

„Azért jelent meg az Istennek a Fia, hogy az ördög munkáit (ergon) lerontsa” (Károli ford.)

2Péter 3:10,12 elemekről is szól (görögül sztoikheion), ezek a világ erőtelen és gyarló elemei (vö. Gal 4:9), a világ elemi tanításai (vö. Kol 2:8,20), melyekről tudjuk, hogy elmúlnak. (vö. 1Ján 2:15-17)

2Péter 3:11 a felbomló dolgokat szembe állítja azzal, hogy milyeneknek kell lennünk szent életben, tehát ami ellentéte ennek – az bomlik fel! Minden ami Istentelen. Viszont a betű szerinti földet Isten nem semmisíti meg, hanem csak a föld pusztítói fognak kedvezőtlen ítélet alá esni. (vö. Jel 11:18)

Az egek ropogó elmúlásával pedig démoni hatalmak ártalmatlanná tevését jelöli az írás:„az egeknek erősségei megrendülnek” (Máté 24:29, Károli ford.). Az erősségek a szótárak szerint „angyali hatalmasságok”-at jelentenek. (vö. Kiss Sándor USZ-i szómagyarázat, 44. old; Dr. Kiss Jenő USZ-i szótár, 47.old.) Hogy démonokról van szó, az a Jel 12:4 verse is alátámasztja.

Így tűnik el (nem a szó szerinti) föld és az ég:

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak... És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.” (Máté 24:35; Jel 20:11, Károli ford.)

Viszont a szelídek földi örök élet reménysége valóra válik:

„De új eget (Isten mennyei országát/királyságát) és új földet (megváltott és újjáteremtett emberi társadalmat) várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” (2Pét 3:13, MBT. ford.)

„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld” … „jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Máté 5:5; 6:10)

„A szelídek ellenben uralják a földet, és élvezik a béke teljességét...Ám az igazak birtokolják a földet, és ott laknak mindörökre.” (Zsoltárok 37:11,29)

„Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.

Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő.

Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör.

A csecsemő nyugodtan játszhadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr (YHVH) ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.” (Ézsaiás 11:1-9)

„Amíg csak megmarad a föld, nem fog megszűnni vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nappal és éjjel.” (Dr Hertz J.H. Főrabbi fordítása, IMIT, Mózes öt könyve és a haftárák, 1984.)

Tehát Krisztus ezeréves messiási béke országában egyáltalán nem fog elnéptelenedni [emberek nélkül maradni] a föld, (ahogy a heted napos adventisták gondolják), hanem az teljesen lakott lesz, és paradicsommá lesz alakítva (míg az ördögöt és démonait megkötözik – vö. Jel 20:1-3).

„Mert nem angyaloknak (hanem Ábrahám szellemi magvának, amely azonos Isten égi királyságával) vetette alá a jövendő lakott földet, melyről beszélünk..” (Zsidók 2:5, Csia ford.)

[A Zsidók 2:5-el kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a magyar fordítások legtöbbje a „lakott föld”-et „világ”-nak fordítja, pedig az itt található görög szó „oikumené” egyértelműen lakott földet földet jelent.

Ez minden bizonnyal azért van, mert szinte az összes keresztény felekezet (néhány kivételtől eltekintve) azt tanítja, hogy az üdvösség helye a mennyország, a kárhozaté meg a pokol. Emiatt meg ezzel a szöveggel nem tudtak mit kezdeni, mert hogy az eljövendő lakott föld, a földi örök élet kilátása nem illik bele az általuk tanított képbe.

Ez azonban teljesen helytelen eljárás, annál is inkább, mert ugyanazt a szót pl. a katolikus fordítás más helyeken minden további nélkül földkerekségnek fordítja:

„Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze.” (Luk 2:1)

„Itt van (Pál apostol) ez a hitvány ember, ez az egész földkerekségen viszályt szít a zsidók között, és a názáretiek felekezetének is ő áll az élén.” (Csel 24:5)

„Sátáni lelkek, akik csodákat művelnek, és elmennek a földkerekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket a mindenható Isten nagy napjára.” (Jel 16:14)

 

Dr. Varga Zsigmond J. Az Újszövetségi görög-magyar szótár 674. oldalán azt írja: „Csekély jelentéstolódással: az egész világ...” - azonban ez a csekély jelentéstolódás [eltérő jelentés] a földi életről teljesen elvonja a figyelmet, úgy hogy teljesen mást, mondjuk szellemi világot lehet érteni alatta, holott itt kifejezetten a földkerekségen élőkről van szó!]

Tehát nem angyalok fognak uralkodni a megújított földön élők fölött, hanem Ábrahám szellemi magva.

„Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.” (Zsidók 2:16)

Ábrahám magva van tehát fölkarolva (a 144 ezer mennyei királyság-örökös), akikben áldást nyer a föld minden nemzetsége:

„Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.” (Cselekedetek 3:25)

És vajon hol utal a Biblia azokra, akik a földi örök életet nyerik el Ábrahám magvának áldás kiterjesztése folytán? A Jelenések 7:9-17-ben: 

a nagy sokaság

 

„Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus (látótere – vö. Cselekedetek 10:33; Jakab 1:27, Károli) előtt és a Bárány (látótere előtt – vö. Jelenések 14:10, Károli) előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak:

„Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élőlény körül, arcra borultak a trónus előtt, és imádták Istent eképpen: „Ámen! Az áldás, a dicsőség és a bölcsesség, a hálaadás és a tisztesség, a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.”

Ekkor megszólalt egy a vének közül, és megkérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?”Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: 

„Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő (földre is kiterjedő – vö. Cselekedetek 7:48-49, Károli) templomában, és a trónuson ülő velük lakik. (vö. 21:3)

Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.” (MBT ford.)

vajon a 144 ezer jelképes vagy szó szerinti szám?

Az imént olvashattuk, hogy a nagy sokaságot senki (emberi számítás szerint nézve) nem tudta megszámolni. Ez azért lehetséges, mert a nagy sokaság (akik a földi örök élet reménységet nyerik el, amit Ádám és Éva is elveszített) száma nem meghatározott, ellenben a szellemtől újjászült és elpecsételtek [megjelöltek] (a szellemben és nem testben körülmetéltek - Róma 2:29; Filippi 3:3) száma meghatározott, tehát megszámolható, vagyis 144 ezer, akik a (mennyei) Sionon vannak Krisztussal. (Vö. Jelenések 14:1-5)

„Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sok ezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált, mint Ábelé.” (Zsidók 12:22-24, Káldi Neovulgáta ford.)

A Jelenések 7:1-4 szerint parancsba van adva az angyaloknak, hogy addig tartsák vissza az ítélet végrehajtását, amíg meg nem pecsételik az Isten szolgáit a homlokukon. Nos, ha mindenki a mennybe lenne hivatalos, aki Istent szolgálja, akkor a 144 ezret, mint számot felesleges is lenne egyáltalán megemlíteni.

Egy konkrét mennyiséget meg lehet számolni, (tehát a 144 ezret), ebből kifolyólag nem a 144 ezerre mondja, hogy megszámlálhatatlan, hanem az utána következő nagy sokaságra. Ugyanakkor ezt a parancsot az elpecsételésről [megjelölésről] nem is lehetne végrehajtani, ha a 144 ezer száma jelképes lenne és nem szó szerinti, hiszen jelképes szám esetén az angyalok akár egy örökkévalóságig is várhatnának, míg az elpecsételés [megjelölés] megtörténik.

A kereszténységben teljes zűrzavar van a tekintetben, hogy a 144 ezer számot szó szerint kell-e érteni vagy jelképesen, és hogy egyáltalán kicsodák ők. A legtöbben azon a véleményen vannak, hogy a 144 ezer és az utánuk következő minden nemzetből való nagy sokaság (Jelenések 7:9) az egy és ugyanaz a csoport.

Vagyis a 144 ezer szám az jelképes, és az összes pogány származású hívőt jelenti, akik mindnyájan bemennek a szellemi Izraelbe, Krisztus testébe, a papi gyülekezetbe. A Róma 11:25 verse azonban teljességgel szó szerintiségre [szó szerint]  utal, amikor kijelenti:

„Mert hogy ne a magatok eszétől vezettessétek magatokat testvéreim, akarom, hogy értsétek meg azt a titkot, hogy részleges megkövesedés támadt (a testi) Izraelen mindaddig, míg a nemzetekből kiváló, teljes szám be nem jut.” (Csia ford.)

„Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A kiválasztottak (a 144 ezer zsidó származású része) azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek.” (Róma 11:7, MBT. ford.)

Vagyis Isten a pogány nemzetek közül is csak meghatározott számú embert választott mennyei elhívásra Jézus társ uralkodói (a zsidó származású kiválasztottak, akik elfogadták Jézust, mint Messiást) közé, mivelhogy a (megtompult [kábult] elméjű – vö. 2Korinthus 3:14, Károli) testi Izrael elutasította őt.

Ha Ábrahám magvába (a szellemi Izraelbe) minden hívő beletartozna, aki a pogány nemzetekből bejön, akkor a felkarolt mag (a 144 ezer) nem tudná a világ feletti hatalmat örökölni,. Márpedig (az Istennek a Krisztus által felkarolt – vö. Zsidók 2:16, Károli) Ábrahám szellemi magva alá van vetve az eljövendő lakott földkerekség, görögül oikumené (vö. Zsidók 2:5 Vida Sándor és Csia Lajos göröghű fordításait), amit a legtöbb magyar fordítás „világ” szóval ad vissza, mondhatni pontatlanul, hiszen az égi uralkodók és az alájuk vetett lakott földhöz tartozók az két teljesen külön csoport.

Hiszen ha minden Krisztusban hívő (akár zsidó vagy pogány származású) részese lenne az új (királyság) szövetségnek, akkor minden hívő a Krisztus pap-királyi, égi királyságába tartozna, és a Krisztussal uralkodna az ezer éves messiási birodalomban. (vö. Jelenések 20:6)

Csakhogy ez esetben nem volna a földön egyetlen ember se, aki az eljövendő LAKOTT FÖLDET képezné, vagyis olyan szelíd, aki a földet örökölné – ahogy Jézus is mondta a hegyi beszédében (vö. Máté 5:5), mivelhogy mind a mennybe kerülne, és nem lenne kin uralkodni a szeretet királyi törvénye szerint. (A Krisztust elutasítók ugyanis mind ítélet alá kerülnek! – vö Máté 25:41,46, Károli)

Ennélfogva az összes pogány származású Krisztusban hívő nem kerül(het) beoltásra a szelíd olajfába, hanem csak egy meghatározott számú személy nyer(het) oda elhívást!

különleges kifejezés: az egész mag

Pál apostol az egész magot (melynek az ígéret szól) két részre bontja: a törvényből valókra, és az Ábrahám hitéből [Ábrahámhoz hasonló hittel] bírókra. (vö. Róma 4:16) Ez hogyan lehetséges, hiszen azt tanítja Pál, hogy nem törvényből van az ígéret, hanem ígéretből. (vö. Galata 3:18) Nem mindenki az Ábrahám hitéből való, aki örököl?

De igen! Viszont azt figyelembe kell venni, hogy az egész magnak volt egy törvényből való része abban az értelemben, hogy az örökösök (a törvényből való rész) [szellemi] kiskorúságuk alatt a törvény alá voltak vetve. 

Sőt még Jézus is a mózesi törvény érvényessége alatt született, és szolgája lett a körülmetélkedésnek (vö. Róma 15:8, Károli), hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjék a (szellemi) Isten fiúságot [fiaivá válást], és az ezzel járó örökkévaló örökségnek az ígéretét. (vö. Galata 4:1-5; Zsidók 9:15)

Így az egész mag egy részét azok teszik ki, akik [jelképes] kiskorú-ságukban [gyerekség-ükben] Mózes törvénye alá voltak vetve, de Krisztus megváltói halálával elnyerték (szellemi) isten fiúságukat, és az örökségükre való jogosultságot, a nagykorúságot. Ők azok, akikről Pál a Róma 4:12-ben mondja:

„és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.” (MBT. ford.)

Pál a Róma 4:16-ban az „Ábrahám hitéből” [Ábrahámhoz hasonló hitű] valók alatt a sok nép/nemzetből származókat érti, hiszen rögtön utána mondja, hogy Ábrahám sok nép atyjává lesz, és „így lészen a te magod”. (Róma 4:17-18, Károli)

Az egész mag tehát zsidó és pogány származású emberekből tevődik össze: törvényből valók, akik körülmetélt létükre hisznek (Róma 4:12); és Ábrahám hitéből [Ábrahámhoz hasonló hitű] valók, akik körülmetéletlen létükre hisznek (Róma 4:11), és így Ábrahám mindnyájuknak atyja (Róma 4:16), és így tulajdoníttatik a bűnbocsánat-ból fakadó boldogság a zsidóknak is meg a pogányoknak is. (vö. Róma 4:9, Károli)

A szelíd, szellemi olajfába való vadolajfa-ág beoltása ezt az új, Istentől született nemzetet ábrázolja ki, amely mint az egész mag, Isten Izraele, a szellemi Izrael. (vö. Róma 9:23-26; 11:11-29; Galata 6:15-16; János 1:12-13)

az egész mag konkrét szám

Rendkívül figyelemre méltó, hogy Pál a Róma 4:16-ban tesz egy különleges megjegyzést a maggal kapcsolatban. Nem csupán azt mondja, hogy erős legyen az ígéret a magnak, hanem azt mondja: „az egész magnak”.

Az egész szó használata azt mutatja, hogy egy konkrét számban gondolkodott, nem egy meghatározatlan számú embertömegben, hanem annyiban, akikről lehet tudni, hogy hányan vannak.

Amikor a Biblia az egész szót használja, gyakran nem egy körülbelül valamennyi számot jelöl, hanem egy konkretizálható mennyiséget. Hogy az mennyi, azt a Biblia vagy megadja vagy nem, de mindenképpen kerek számról van szó! Nézzünk példákat:

Az egész főtanács a főpappal hetvenegy személy. (vö. Máté 26:59; Cselekedetek 23:5; 4Mózes 11:16)

Lehet a nyáj sok (2Krónika 26:10), ami meghatározatlan szám, de lehet a nyáj egész (Máté 8:32), ami már egy konkrét számot sejtet, és valóban, a Máté 8:32-ben említett egész nyájnak a konkrét számát a Márk 5:13 meg is mondja: kétezer.

Lehet a lélekszám sok (Ezékiel 17:17, Károli), ami egy meghatározatlan szám, de lehet a lelkek száma egész, ami már egy konkrét számot sejtet, és valóban, a Cselekedetek 7:14 (Károli) egész hetvenöt lélekből álló nemzetségről beszél.

Lehet az élet rövid (Jób 14:1, Károli); lehet hosszú (Jób 12:12, Károli), ami egy meghatározatlan mennyiség, de lehet egész életidőről beszélni, amely már egy konkrét számot sejtet, és valóban, pl. az 1Mózes 5:5 (Károli) Ádám egész életének idejét kilencszáz harminc esztendőben adja meg.

Lehet Izrael fegyver forgatója [fegyverese] sok vagy kevés, (1Sámuel 14:6, Károli), ami egy meghatározatlan mennyiség, de lehet egész Izrael fegyverforgatóiról [fegyveresei-ről] beszélni, ami már egy konkrét számot sejtet, és valóban, az 1Krónika 21:5 (Károli) meg is adja a konkrét számot: egymillió-százezer. (A létszámra vonatkozó adatok a körülmények függvényében változók lehetnek!)

Lehet néhány napról (Dániel 8:27, Károli); néhány esztendőről (Dániel 11:8,13, Károli) beszélni, ami egy meghatározatlan mennyiség, de lehet három egész hétről (Dániel 10:2-3, Károli) beszélni, ami már konkrét mennyiséget jelöl.

Mindezeknek értelmében és mindezekkel összefüggésben az egész mag (Róma 4:16) is konkrét számot jelöl, amely száz negyvennégy ezer; akik „új éneket énekelnek a trónus előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száz negyvennégy ezer, akik áron vétettek meg a földről” (Jelenések 14:3, MBT. Ford.). 

 

Vagyis, bár földön élő emberekként éltek, de meghívást nyertek a Krisztussal való égi királyként való uralkodásra. Mégpedig olyan uralkodásra, amely szeretetteljes szolgálatot jelent a szelídek érdekében, de a lázadók számára ítélő szigorral párosuló fegyelmezést. (vö. Máté 19:28; 20:25-26; 1Ko 6:2; Jelenések 20:4-6)

a pogányok teljes száma

A Róma 11:25-ben olvashatjuk:

„Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak” (MBT. ford.)

Hogy mennyi ez a teljes szám, ezt nem mondja meg a szöveg, de mindenképpen konkrét számnak kell lennie, mivel a bemenetelükkel [be menésük] jön létre az egész mag.

Ábrahámnak az a szellemi magva (a szellemi Izrael = 144 000), amelyben (amely által, mint Krisztus újszövetségi gyülekezete, a mennyei Jeruzsálem által – vö. Jelenések 21:2-4) áldást nyer a föld minden nemzetsége. 

Vagyis a minden nemzetből való megszámlálhatatlan sokaság, akik mint szelídek fogják örökölni a (megújított) földet és a földi örök életet, amit Ádám és Éva, és utódai, vagyis amit mi mindnyájan (az ő bűnük miatt, amit ránk átszármaz-tattak) elvesztettünk. (vö. Cselekedetek 3:25; Jelenések 7:9; Máté 5:5)

Hogy a pogányok teljes száma hova megy be, ere a választ a Róma 11. fejezete adja meg, amit ha valaki helyesen ért meg, akkor szinte az egész bibliai váltságmű személyekre és szerepekre lebontott forgatókönyvét megérti. De ha ezt nem jól érti meg, akkor alapjaiban félreérti az egész isteni váltságművet [váltság áldozat-ot], félreérti a szellemi Izrael elhívásának a célját, félreérti a testi Izrael megmenekülésének [megmenekülés] hitbeli követelményeit, és a saját helyét sem találja meg az üdvtörténeti elrendezésben.

Pál apostolnak ez a szemléltetése (és annak értelme) világos bizonyíték arra nézve, hogy a bibliai tanítás nem egyszerű emberi ésszel íródott, ebből kifolyólag csak emberi logikával nem is lehet ezt a szemléltetést (és a mögötte álló beteljesülést) megérteni, de a kereszténységben sokan nem is nagyon értik meg ennek a mondanivalóját.

Röviden ebben a részben arról van szó, hogy a testi Izrael megkeményedett (mint tudjuk a messiási igénnyel fellépő Jézus Krisztust elutasította), ebből kifolyólag Isten a pogány származásúak közül is hozott be Krisztusban hívő személyeket a Krisztus gyülekezetébe, és ezáltal, az egész Izrael (a szellemi ötvözetnek ezen a módján) „üdvözülni fog” (MBT. ford.) Ezalatt azonban a mai Izrael nemzetét értik, a pogány származásúak közül pedig mindenkit, aki Krisztust elfogadja Urának, és a keresztényi utat életpályának választva megtér.

a kereszténység hivatalos megfogalmazásai

„Izrael eltántorodása [elesés] nyit utat a pogányoknak az üdvösségre...” (A Szentírás magyarázata, Róma XI. 11-16.old. Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp. 1974. 191. old.)

„Izrael bukása a legnagyobb jót hozta a pogányoknak: beoltattak [beoltás] a lelki Izrael, a választott nép, az Egyház titokzatos törzsökébe...[törzs-be]”. (Ravasz László, az USZ magyarázata, Róma 11, 1-36. Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Bp. 1991. 81. old.)

„Isten eltaszította a megátalkodott Izraelt, kivéve egy maradékot; ezt azért tette, hogy megszerezze az üdvösséget a pogány nemzeteknek, beoltva őket Izrael törzsébe (Róma 11,1-24)...” (Biblikus Teológiai Szótár, Szent István Társulat Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp. 989. old. 1986. Római katolikus teológiai Bizottság)

„Az újszövetség Isten örök terve szerint a pogányoknak is szólt. Az apostol csak azért mondja, hogy a letört ágak helyére oltódtak be [beoltás], mert a zsidók távolmaradása miatt valóban előbb került sor meghívásukra”. (Ó és Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp. 1982. Jegyzetek a Róma 11:17-24. 1307.old.)

„Amilyen nagyszerűen és dicsőségesen mutatkozik meg Isten kegyelme – annak következtében, hogy Izrael elvetette a Messiását – abban, hogy az üdvösséget az egész világnak, kivétel nélkül minden embernek felkínálja...” (R. Brochaus, Gondolatok a Római levélről, Evangéliumi Kiadó és Irat-misszió, 152. old.)

„Mindenki arra hivatott, hogy Krisztus testének tagja legyen.” (H.N. Adventista Egyház: A hit teljessége, 1986. 60. old.)

„A bennünket igazoló szentséget Isten tulajdonítja nekünk. A bennünket megszentelő igazságos életben pedig részesít. Az előbbi jogcímünk a mennyre, az utóbbi pedig alkalmassá tesz a mennyre.” (Vankó Zsuzsa: A Boldogság törvénye, 159. old. Bibliaiskolák Hetednapos Adventista Közössége, 1992.)

„A szokásos kertészeti eljárás az, hogy egy jó ágat oltanak be egy vad fába, hogy aztán a vad fa erejével a jó ág gyümölcsöt hozzon. Az ellenkező folyamat, tehát a vad ágnak a jó fába való beültetése természetellenes dolog. Én a magam részéről rendkívül hálás vagyok Istennek, amiért volt arra gondja, hogy engem, a pogányt, beoltson az ő olaj fájába.

Rá kellett jönnöm, hogy magatartásformáim és tradícióim számos helyen igencsak eltértek az olajfa számára természetes-ről. Ámulatba ejt, hogy isten az ő kegyelmessége folytán mégis milyen türelmes volt velem. Döntő jelentőségű, hogy mi, akik pogány háttérből valók vagyunk, ezt a fajta alázatos hozzáállást öltsük magunkra.” (Derek Prince: Izrael és az egyház jövője, Hit Gyülekezete, 1992.140. old.)

„A hívő ember Ábrahám mennyei magja (1Mózes 15,5-6; Galata 3:29), és részesül az ábrahámi szövetség szellemi áldásaiban (1Mózes 12,2 jegyzete); de Izráelnek mint nemzetnek mindig megvan a saját helye a történelemben, és mint Isten földi népe a legnagyobb felmagasztalás felé megy.” (C.I. Scofield D.D. Magyarázó jegyzetek a Bibliához. Az új Scofield-Biblia 1967. évi kiadása alapján, Evangéliumi Kiadó, 1993.)

téves asszociációk

Tehát mit olvashattunk itt egy csokorba szedve? Azt, hogy Izrael I. századi bukása nyitott utat a pogányoknak, ez hozta a legjobb jót, a beoltást, ez szerezte meg az üdvösséget a pogányoknak, amely minden embernek fel van kínálva, hiszen mindenki arra hívatott, hogy Krisztus testének tagja legyen, és jogcímet kapjon a mennyre, hiszen a hívő ember Ábrahám mennyei magjához tartozik pogány hátterének ellenére.

Csakhogy a Biblia nem tanítja, hogy minden pogány néphez tartozó ember Ábrahám szellemi magvához tartozhat az újszövetségben, és égi, pap-királyi uralkodás lehet az osztályrésze Krisztus mellett. És azt sem tanítja, hogy a testi Izrael lenne még mindig Isten népe, amely a legnagyobb felmagasztalás felé menne.

Róma 11:25 a „pogányok teljessége” (Károli) kifejezést használja, és nem a „minden pogány” kifejezést, amely kifejezés egyébként megtalálható pl. Zsoltárok 113:4-ben:

„Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken.” (Károli)

Vagy megtalálható a Jelenések 14:8-ban:

„És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Károli)

Az új szövetséget „Izrael házával” (vö. Zsidók 8:10) kötötte Isten:

„Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük és ők lesznek nekem népem.” (Károli)

Viszont a „minden emberrel” kifejezés is szerepel az új szövetségben, Pál használja, de nem az új szövetséggel kapcsolatban használja, hanem más értelemben, lásd:

„Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.” (Róma 12:18, Károli)

Vagyis nem minden emberrel van megkötve az újszövetség, és nem úgy van az, hogy mindenkivel meg lenne kötve, csak nem mindenki veszi igénybe, hanem csak a szellemi Izraellel van megkötve, és aki ahhoz tartozik, azok az Isten népévé is lesznek.

Istennek meg egy népe van, (és nem kettő: a testi Izrael, meg a teokratikus olajfa által létrehozott új nép, a szellemi Izrael, a keresztény gyülekezet), mégpedig az a nép, akiről a Dániel 12: 1 mondja:

„És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiai-ért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.” (Károli)

És vajon melyik ez a nép? Róma 9:24-26 világosan mondja:

„A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is, A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek. [Hóseás 2:22]

És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni. [Hóseás 1:10] Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felől: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.” (Károli)

De ugyanezt erősíti meg 1Péter 2:9-10 is:

„ Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; A kik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; a kik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok.” (Károli)

A testi Izraelre meg azt mondja, hogy „a maradék tartatik meg”, vagyis az a maradék, amely elfogadta az Istentől küldött Messiást, akik a szellemi Izrael alapját képezték, akikhez a pogányok teljességének (teljes számának) bemenetele van, hogy így közösen kiadják az egész Izraelt, amely „így” (Károli) megtartatik, vagyis betölti a Krisztus királyságában való uralkodói küldetését.

A II. rész következik