motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2013. december 29., vasárnap

Mi a karizmatikus kereszténység

Mi a karizmatikus kereszténység


Németh Sándor írása

A kereszténység kifejezés nem fordul elő a Bibliában. Jézus és tanítványai az Ószövetség könyveiben található kijelentésekkel, próféciákkal igazolták az új szövetség eseményeit az emberek előtt. Gondosan ügyeltek arra, hogy az evangéliumban ne egy ószövetségi kijelentésekkel ellentétben álló hit- és tanrendszert lássanak, hanem egy olyan zsidó személy életét, munkásságát, akinek földi sorsa, tettei, megfeszítése, feltámadása mint történelmi (üdvtörténeti) tények teljesen és pontosan megfelelnek annak a messiási várakozásnak, mely a zsidó próféták előrejelzésein alapult a Messiás első eljövetelére vonatkozóan.  

(-1- ) A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" a judaizmustól való elszakadás, a zsidókeresztény korszak után, hogy a zsidóságtól idegenkedő pogány tömegek előtt az Ószövetséghez képest újnak és másnak tüntesse fel mindazt, amit Jézus Krisztus élete, halála, föltámadása hozott el mindenki számára az egyházatyák szerint. Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt, hanem azokat az embereket, akik hittek abban, hogy a názáreti Jézus az ószövetségi próféták által megjövendölt Messiás (Khrisztosz, azaz Felkent). A khrisztianosz kifejezés azonban a tanítványok szellemi-erkölcsi állapotának, életvitelének minőségi jelzőjeként is értelmezhető.

Először feladat, utána rang

Az Izraelben gyakran használt személynév, a Jézus (héberül Jehósua) név jelentése: Szabadítás. (-2-)A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20). Ez azonban nem jelentette azt, hogy Jézusnak ne lett volna messiási identitása. Az evangélium szerint tisztában volt természetfölötti származásával, kiválasztottságával, elhívásával már gyermekkorában. Nyilvános szolgálatának ideje alatt (-3-) Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte. Simon Pétert pedig boldognak mondta, amikor az felismerte és megvallotta róla, hogy ő az Isten Fia, a Messiás.
Feltételezhetően több okból is mellőzte Jézus földi szolgálatának ideje alatt a Krisztus cím használatát. Az egyik ilyen ok az lehetett, hogy a názáreti a Messiás kifejezést elsődlegesen megvalósítandó feladatnak, szolgálatnak tekintette, és csak ennek teljesítése után értelmezte azt méltóságként, címként. A messiási feladatkör betöltésére is csak azután vált képessé, hogy a Jordánban való megkeresztelkedése után Isten felkente Szentlélekkel (Szent Szellemmel).
Jézus ezután vált a szó szoros értelmében Felkentté, és kezdte el a "nem látott dolgok" szétosztását Galileában és Júdeában. Keresztelő János tanítványainak kérdésére – "Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Máté evangéliuma 11,3) – Jézus nem isteni származásának méltóságával, rangjával, hanem az általa végzett messiási tevékenység jeleire hivatkozva válaszolt: "A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik…" (Máté evangéliuma 11,5)
Az idézet azt is igazolja, hogy Jézus karizmatikus ajándékait mások javának szolgálatára használta; (-4-) a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette, amelyek által (mindenekelőtt halálból való feltámadása által) bizonyosodott be róla, hogy elvégezte a messiási cím elnyeréséhez szükséges feladatokat, és betöltötte az ezzel összefüggésben álló célokat földi élete, szolgálata, keresztáldozata, föltámadása során. Antiokhiában és a birodalom más helyein a tanítványokat azért is nevezték khrisztianoszoknak, mert nemcsak Jézus hívei és erkölcsi követői voltak, hanem (-5-) Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat.
Az evangélium egyik központi állítása az, hogy Jézus Krisztus földi szolgálata után mint főpap elküldi a Vigasztalót, és a benne hívő embereket megkereszteli Szentlélekkel és tűzzel, vagyis tanítványait ugyanazzal a természetfölötti valósággal keni fel, mint akivel Isten kente fel Őt. (-6-) Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.


A Szellem emberei

Az Ószövetség főszereplői is karizmatikus személyek voltak. Felkenetésük Isten szuverén választása alapján, természetfölötti módon – mint például Ábrahám, Mózes, Sámson, Sámuel, Illés stb. esetében – történt; de a kenetet közvetíthette Isten embere is kézrátevés, olajjal való megkenés által is: így szállt Isten Szelleme (rúach) például Jákobra, Józsuéra, Dávidra stb. Az Ószövetség ugyan nem mondja ki direkt módon, hogy Isten Szellem, de (-7-) a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).
Az ószövetségi felkenetésnek sem az volt a célja, hogy egyeseket a többség fölé emeljen. A természetfölötti kenetből a Biblia hősei konkrét feladatok elvégzése, üzenetek tolmácsolása céljából részesedtek, hogy így Izrael népét szolgálják és igazgassák. Az Izraelre és az emberiségre vonatkozó üdvtervnek megfelelően a célokat, feladatokat, üzeneteket a felkentek számára a Mindenható határozta meg, akik ebből üdvtörténelmet hoztak létre, miután különféle karizmatikus megtapasztalási módok által felismerték a személyük számára kijelölt feladatokat, célokat, és az ezek elvégzéséhez szükséges természetfölötti képességeket (karizmákat) Isten Szelleme (rúach) megosztotta velük.
Az ószövetségi karizmatikus emberekhez különböző szinten kapcsolódott a természetfölötti: (-8-) voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja (amely nem azonos az ember szellemével, rúachjával). Karizmatikus személyeken keresztül cselekedett Isten, és avatkozott be a természetes élet rendjébe, állapotába, hogy abban az üdvtervnek megfelelő változást, eseménysorozatot indítson útnak. A felkent ember így Isten eszközévé is vált. Különösen igaz volt ez a prófétákra, akiket Hóseás "a Szellem embereinek" (ís-harúach, Hóseás könyve 9,7) nevezett.
A prófétával szembeni követelmény az volt, hogy Isten rúachjától szóljon. Ezért az igaz próféták személyiségük minden területét alárendelték a Mindenható akaratának, hogy "Isten szájá"-vá válhassanak. A próféta (az ószövetségben náví) legitimitásának előfeltételét az isteni elhívás és a küldetés adta, ezen felül Isten jelenlétében kellett élnie, hogy megőrizze szellemi képességét az Úr kijelentésének meghallására. A próféta szolgálatának hitelessége csak akkor maradt meg, ha a népnek azt az Igét közvetítette, amit Isten közvetlenül szólt hozzá.
Isten rúachja politikai vezetőkre is rászállhatott, hogy Izraelt Isten akaratának megfelelően kormányozzák, vagy az ellenség fölötti győzelemre vezessék. Az Egyiptomból való kivonulásban, a pusztai vándorlásban, a honfoglalásban Isten természetfölötti ajándékai és a karizmatikus személyek játszották a döntő szerepet. Mózes, Áron, Józsué és mások karizmái ugyanabból a természetfölötti forrásból származtak, mint Jézusnak és tanítványainak kegyelmi ajándékai. Ezért ha a khrisztianosz eredeti jelentéstartalmát vesszük figyelembe, akkor nem túlzás az az állítás, hogy az Ószövetség hősei korai khrisztianoszok voltak, vagy legalábbis azok előfutárai. Az első karizmatikus keresztény nemzedék szellemi identitása, attitűdje pedig számos vonatkozásban hasonlított az Ószövetség fölkent embereiére.
(-9-) Az apostolok és István pünkösd utáni beszédei azt bizonyítják, hogy a korai keresztények az ószövetségi karizmatikus személyiségek szellemi örököseinek is tartották Jézust és önmagukat. Különösen a zsidó hallgatóság előtt fogalmazták meg nyomatékosan azt az erős szellemi-erkölcsi folytonosságot, amely szerintük Izrael és a korai keresztény gyülekezet között fennállt. Álláspontjuk szerint – a kettő közötti azonosság mellett – Jézus és a korai egyház újdonsága abban állt, hogy az atyák és a próféták által kinyilatkoztatott ígéretek a názáreti Jézusban megvalósultak. Míg az Ószövetség karizmatikus emberei ezt előre jelezték a Szentlélek által, addig az apostolok és a korai gyülekezet az ígéretek beteljesedéséről mint történelmi tényről tettek bizonyságot.
Az apostolok ószövetségi próféciákkal igazolták a nemzeti Megváltót váró kortársaiknak azt, hogy Jézus a Felkent, (-10-) akinek a zsidó szent Írások szerint szükséges volt meghalnia, feltámadnia, a világból eltávoznia a mennybe, hogy a nemzetek is az Ábrahámnak adott ígéretek örököseivé válhassanak – ami azonban nem jelenti Izrael elutasítását, sem a pogány vallások, kultúrák elfogadását, szakralizálását. Tanításaik szerint a nemzetek csak azután léphetnek be az új szövetségbe, ha Ábrahám és Izrael Istenéhez megtérnek, elfogadják Jézus Krisztust és evangéliumát, és engedelmeskednek Isten Igéjének. Az apostolok meg voltak győződve arról, hogy Jézus a szenvedő szolgára vonatkozó messiási próféciákat betöltötte első eljövetelekor, mely által lehetővé vált a bűnbocsánat, az örök élet hit általi elfogadása (megtérés mellett) nemzeti-etnikai hovatartozásától függetlenül mindenki számára. (-11-) Ez az újdonság azonban nem jelenti Izrael üdvtörténeti szerepének, küldetésének a végét. A korai egyház szerint a Messiásnak e korszak (aión) végén elsősorban Izrael nemzeti helyreállítása, megváltása miatt kell eljönnie a Földre másodszor is, hogy a zsidóság mint messianisztikus nemzet Isten által kijelölt helyét és elhívását elfoglalja.


Hogyan élhetünk Istennel együtt?

(-12-) Az első század egyházában ismeretlen volt az, amit a mai közgondolkodás kereszténységnek fogad el, ami alatt elsősorban a történelmi egyházak hitrendszerét és vallásgyakorlatát érti, és ezt tekinti a magukat kereszténynek mondó más közösségek mértékének. A korai egyház minden tekintetben karizmatikus kereszténységet képviselt, amit összetartozónak érzett Izraellel, erős folytonossági szálak kötötték az Ószövetség hit-hőseihez – ennek akkoriban nem volt alternatívája előttük, ez maga volt az evangélium, a kereszténység. Ismeretlen volt előttük Jézus keresztáldozatának rituális ismételgetése, és elutasították a Szentlélek ereje és karizmái nélküli igehirdetést és istentiszteleti formát.
A khariszma görög kifejezést kegyelmi ajándéknak, adománynak fordítják általában. A fogalom által jelölt ajándékok azokhoz az "isteni javakhoz" tartoznak, melyek birtokába egy ember ingyen, ajándékképpen, érdemtelenül és hit által, kegyelemből való megajándékoztatás útján juthat. János apostol kijelentése szerint "a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett" (János evangéliuma 1,17). Kegyelemből való ajándékozásról, kegygyakorlásról akkor beszélhetünk, amikor magasabb rangú, szintű személy, csupán jószándékból és jókedvéből megosztja javait ajándékozás formájában az alacsonyabb rangú, szintű személlyel, hogy azt saját életterébe és állapotába emelje fel.
Az apostolok tanítása szerint az Isten és ember közti távolságot és szintkülönbséget a törvény nem tudta kiküszöbölni. A törvény erkölcsi normáinak betartására és követésére tett sikertelen történelmi erőfeszítések egyértelművé tették, hogy ezt a végtelennek tűnő távolságot kizárólag az erősebb, hatalmasabb fél kezdeményezése hidalhatja át. Az evangélium azért jó-, öröm- és győzelmi hír, mert a Mindenható részéről megtörtént az emberiség irányába a hídverés, az ennek útjában álló, Izraelt és a nemzeteket övező diabolikus erőket az emberré lett Isten Fia legyőzte – és így közvetlenül, személyesen hajolt le és fordult oda a Teremtő Felkentjén keresztül minden emberhez, hogy felkínálja mindenki számára mindazokat a kegyelmi ajándékokat, amelyek által minden egyén felemelkedhet és az Istennel együtt élhet.
A karizmatikus keresztény élet középpontjában nem teológiai tantételek, normarendszer, hanem a Krisztus (Messiás) személye áll, akivel Isten Igéje alapján azonosul a hívő. A korai egyház Jézus Krisztust és a Szent Szellemet is Isten legfőbb kegyelmi ajándékainak tekintette, akik Isten ember iránti szeretetének visszavonhatatlan bizonyítékai. (-13-) A korai karizmatikusok a feltámadt Krisztusban a megigazulás, örök élet, egészség, szabadság stb. áldásait fogadták el és vették, a Szentlélektől (Szellemtől) pedig a karizmákat, melyekkel Istennel való személyes közösségüket és az egyházat építették.
(-14-) A "karizmatikusság" általános fundamentuma az, hogy az egyén kizárólag a Szentlélek kijelentése által juthat helyes Isten- és Krisztus-ismeretre. Ehhez az evangélium hirdetése és hallgatása is csupán egy olyan eszköz, amin keresztül a Szentlélek közösséget (koinonia) teremthet az ember szelleme és Jézus Krisztus személye, valamint az Atya között. Tényleges krisztusi élet egy emberben csak akkor születhet meg, ha szívét (szellemét) a Szentlélek (Szellem) meggyőzi és szellemi ismeretből részesíti, hogy Jézus föltámadt a halálból és ő a Messiás.
Ezt az apostoli meggyőződést szakította meg az a történelmi tradíció, amely szerint az egyháztag a csecsemőkeresztségben már kereszténnyé lett, és ezután, ha egyháza tanításait elsajátítja és vallásgyakorlatát követi, üdvözülni fog. A Szentlélek szabadon és szuverén módon is képes helyes Krisztus-ismeretre vezetni embereket, még akkor is, ha valaki a kinyilatkoztatással ellentétes vallási rendszert fogadott el előzetesen. Az esetek többségében azonban azt lehet tapasztalni, hogy a történelmi tradíciók követése által az egyének ugyan egyházuknak, amelybe beleszülettek, hűséges tagjává, vélt vagy valós értékeinek védelmezőivé válhatnak – miközben egyúttal Jézus Krisztus és Szentlélek-ellenes nézeteket hangoztathatnak, a karizmatikus keresztény élet képviselőivel szemben ellenséges magatartást tanúsíthatnak, sőt nem egyszer legelszántabb üldözőikként lépnek fel velük szemben.


Megajándékozottak

Pál apostol a kegyelem és a karizmák transzcendenciáját a Korinthosziakhoz írt 1. levelében fejtette ki. Ezek a "láthatatlan javak" valóságos dolgok, de nem a tapasztalati világban találhatóak, hanem az efölötti régióban, a láthatatlan világban, amely az apostol számára sokkal valóságosabb, mint az embert körülvevő fizikai világ. "Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és emberek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek." (1. Korinthoszi levél 2,9) Az apostol Ézsaiás próféta kijelentése alapján értelmezi a láthatatlan dolgok megismerésének módját: "Isten kijelentette az Ő Lelke (Szelleme) által."
Ugyanezen a helyen Pál összefoglalja az Ószövetség nagy tanulságát, mely szerint Isten Lelkének (Szellemének) dolgait (kegyelmi ajándékait, karizmáit) a lelki ember (anthróposz pszükhikosz) nem tudja megragadni, megérteni, sőt előtte ezek a láthatatlan, szellemi természetű dolgok bolondságnak tűnnek. (-15-) A karizmák, kegyelmek vételének előfeltétele az újjászületés, Krisztus Szellemének a hívőben való lakozása; ők az apostol szerint megismerhetik Isten ajándékait, mert az Isten dolgait "sem ismeri senki, hanem az Istennek Lelke (Szelleme)". A kijelentés által Isten ajándékait megismerő és elfogadó személyt nevezi Pál szellemi embernek (anthróposz pneumatikosz).
Pál ismeretelméletében a két típusú ismeret, a természetes és a természetfölötti élesen el van választva egymástól. Az anyagi világról az ember érzékszervein keresztül szerez tapasztalatot, ismeretet, míg Isten természetfeletti birodalmáról a Szentlélek kijelentése által. Az Újszövetség az Isten megismerésében egyfajta hármasságot tanít: 1) Az evangélium hirdetésén és hallgatásán keresztül a Szentlélek kijelentheti az embernek, hogy Jézus a Messiás. 2) Az igazság Szelleme Krisztus-ismeretre tanítja a hívőt. 3) A tanítványt Jézus Krisztus az Atyához vezeti.
A Szentlélek karizmáit az Újszövetség nem esetleges és ritka, hanem egyetemes ajándékokként mutatja be, melyek a krisztusi élet folytatásához, az ebben való beteljesedéshez, valamint a keresztény szolgálat végzéséhez nélkülözhetetlenek, annak ellenére, hogy a hívők különböző mértékben részesednek ezekből. Az apostoli felfogás szerint a különböző karizmákat (khariszmata) a Szentlélek osztogatja, ahogy akarja. A szolgálatok ajándékait (diakonia, ilyen például az apostol, próféta, pásztor stb.) az Úr (Küriosz, a Krisztus) adja az egyháznak; míg a különféle hatékonyságú cselekedetek (energémata, azaz munkák, működések, tettek) elvégzésére Isten választja ki a hívőt (1. Korinthoszi levél 12,4-6).
Általánosságban azokat a keresztény hívőket nevezik karizmatikusoknak, akik a Szentlélek karizmáit elfogadják és használják személyes és közösségi hitéletükben. Ettől azonban nem válik valaki automatikusan "karizmatikus személyiséggé" is. (-16-) A karizmatikus személyiség ismérvei közé tartozik, hogy a karizmák mellett rendelkeznie kell olyan elhívással és küldetéssel Istentől, mely nagy hatékonyságú és hatású, természetfölötti cselekedeteket, munkákat, életműveket is eredményez. Ez az elhívás, küldetés is kegyelemből való kiválasztáson alapul, ami azt jelenti, hogy nem az elhívott személy minősége, természetes alkalmassága és érdemei alapján történik, hanem Isten szuverén döntése szerint, a célja pedig valamilyen feladat elvégzésére, "szolgálat munkájára" irányul, amely minőségének, sikerének végérvényes megítélésében kizárólag Isten az illetékes. Isten karizmatikus embereinek feladatuk végzéséhez szükséges képességeik forrása nem a saját természetük, tehetségük, hanem abból a kenetből származnak, amelyet Isten helyez az életükre.





megjegyzéseim

(-1- ) „A kereszténység fogalmát Krisztus születése után a II. század első felében Ignatiosz "alkotta meg" … Körülbelül az I. század közepétől ugyan Jézus tanítványait keresztényeknek (khrisztianosz) nevezték már Antiokhiában, de akkoriban ez a kifejezés nem egy független hitrendszert jelölt,” - A kereszténység fogalma már abban az időben nem volt azonos azzal a csoportosulással, akiket az I. század közepétől Jézus tanítványaiként keresztényeknek (khrisztianosz) neveztek (vö. ApCsel 11:26), hiszen Jézus tanítványa az, aki őt követi (vö. Ján 8:31), nem pedig független gondolkodást tükröző egyházi nézeteket követ, amik akkortájt már felütötték a fejüket. (vö. Apcsel 20:29-30) Viszont az eredeti független hitrendszer már azelőtt is létezett, mielőtt a fogalmat valaki megalkotta volna. A /mózesi törvénytől/ független hitrendszer Krisztus váltsághalálával bekövetkezett, ami magával hozta a mózesi törvénytől való szabadságot és a Krisztus törvénye iránti elkötelezettséget. Vö Gal 3:24-25; 6:2; 1Kor 9:21)

(-2-) A názáreti önmagát nem nevezte Krisztusnak, sőt megtiltotta tanítványainak, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Máté evangéliuma 16,20).” - Bizony nevezte magát Krisztusnak pl. Máté 23:10; Márk 9:41; Luk 24:26, 46; Ján 17:3), csakhogy más az, amikor a tanítványok tudják isteni sugallatra, és megint más az, amikor a kívülállók rászolgálnak arra, hogy megtudják.

(-3-) „Istentől való származását és vele való azonosságát fejezte ki azzal, hogy Istent Atyjának nevezte” - Ellentétben a fenti kijelentéssel, az Atyával való azonosságát sehol nem fejezte ki. Egyrészt nem azonos az Atyával, másrészt „egy” vele, de ez az egység kiterjed a tanítványokra is, ill. Apollósra és Pálra is, akiket ez az egységük mégsem tesz azonossá! (vö. Ján 10:30; 17:21-22; 1Kor 3:8.) [Jézust az Atyától való származása alapján Istenként azonosítani éppoly megalapozatlanság, mintha Jézusnak lett volna mondjuk négy gyermeke egy asszonytól, és mivel tőle származnak, ezért azok is mind Istenek lennének. Az Atyától származik a Fiú, a Fiútól négy gyermek. Isten az Atya, így Isten a Tőle származott Fiú, és Istenek a Fiútól származó gyermekek. Csakhogy ez így nem áll! A származás, még nem tesz Istenné senkit, különösen, hogy Isten (az Atya) nem származik senkitől!])

(-4-) a csodákat, jeleket pedig tevékenysége elsődleges, központi részének tekintette,” - Sokkal inkább tekintette tevékenysége elsődleges, központi részének Atyja nevének megszentelését, és a Királyság jó hírének hirdetését. (Máté 6:9; Luk 4:43)

(-5-) „Mesterükhöz hasonlóan a Szentlélek által felkent, karizmatikus személyek, akik csodákkal és jelekkel, valamint az evangélium hirdetésével is kimutatták a Messiáshoz való szoros tartozásukat” - N.S. általánosítása szerint mindenki evangéliumhirdető karizmatikus személy volt, akik csodák és jelek tevése által volt felfegyverkezve. Holott a karizmatikusságnak nem feltétlenül kellett mindenki esetében csodák és jelek által megnyilvánulniuk, hiszen léteztek karizmák, mint szellemi ajándékok (khariszma) csodatevések nélkül is, pl. az egymás hite általi felbuzdulás is karizmatikus ajándéknak volt tekinthető. (vö. Róma 1:11-12) Nem beszélve róla: Talán mindenki hatalmas cselekedeteket visz véghez? Talán mindenki gyógyítások ajándékait kapta?” (vö. 1Kor 12:28-29) Egyértelmű, hogy nem. Ami viszont mindenkire érvényes volt, az az evangéliumhirdetés. Timótheusnak pedig a gyülekezeti felelősségek karizmája adatott. (vö. 1Timótheus 4:13, 16)

(-6-) „Az Isten teremtő Szellemével fölkent embereket nevezzük karizmatikus hívőknek.” - Amikhez nem feltétlenül járulnak feltűnő csodatételek, különösen a Jézus 2. eljövetelét közvetlenül megelőző időkben, amikor is a nagy jelek és csodák tevése a hamis próféták ismertetőjegyei! (vö. Máté 24:24)

(-7-)a Szellemet (rúach) Isten lényegéhez tartozó természetfölötti valóságként láttatja, melynek jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival (például mindenható, mindentudó, szent és igaz stb.).” - Ahhoz, hogy ez igaz legyen, az Isten szellemének ugyanolyan személynek kellene lennie, különben a jellemzői hogyan lehetnének azonosak Vele? Ha viszont a lényegéhez tartozik, akkor nincs abban semmi feltűnő, hogy jellemzői azonosak Isten személyének tulajdonságaival, hiszen a sajátjáról van szó.

(-8-) „voltak olyanok, akiken megnyugodott ("rajta volt"); másokkal velük volt; és voltak olyanok, akikben benne volt Isten rúachja”. Ugyanazt jelenti mind, az isteni támogatást. (vö. Apcsel 10:38)

(-9-) „Az apostolok és István pünkösd utáni beszédei azt bizonyítják, hogy a korai keresztények az ószövetségi karizmatikus személyiségek szellemi örököseinek is tartották Jézust és önmagukat.” Ennyi erővel azt is lehet mondani, hogy a korai keresztények az ótestamentumi hithősök szellemi örököseinek tartották Jézust és önmagukat. (vö. Zsidók 11. rész.) Csakhogy N.S. végig a karizmatikusságot akarja kidomborítani, hogy magukat, mint karizmatikusokat legalizálhassák és a történelmi sorba beállíthassák. Hogy azonban az ő karizmatikusságuk mennyiben felel meg a kor követelményeinek (vagyis hogy nem felel meg), az már egy más kérdés.

(-10-) „akinek a zsidó szent Írások szerint szükséges volt meghalnia, feltámadnia, a világból eltávoznia a mennybe, hogy a nemzetek is az Ábrahámnak adott ígéretek örököseivé válhassanak – ami azonban nem jelenti Izrael elutasítását,” - Az Ábrahámnak tett ígéret kettős jelentőségű, egyrészt magában foglalja Ábrahám szellemi magvának létrehozását (144 ezer szellemtől felkent égi reménységű társörökös – vö. Zsid 9:15; Jel 7:4;14:1,3), másrészt azon milliókat, akik Ábrahám szellemi magva által áldást nyernek, vagyis a minden nemzetből való nagy sokaság, akik földi reménységűek. ( vö. Apcsel 3:25; Jel 7:9) Izrael elutasítása abból adódik, hogy nem maradtak meg Istennek a velük kötött szövetségében, így az új szövetség a szellemi Izraellel köttetett, de a testi Izrael már mint nép ennek nem részese. Az új szövetségben a választott nép (Jézusban hívő zsidó és pogány származású elhívottak) kapta az apostolok által a szellemi muníciót a helyes életmódhoz, miként az ószövetségben a testi zsidóság a próféták által. Így tudták túlélni a 70-es isteni ítéletet, míg ez elvetett nép nem! [Lásd a testi Izrael és a szellemi Izrael közötti helycseréről az „Örökösök, akik az emberiség felemelésére hívatottak” című tanulmányt iTT..]

(-11-) „Ez az újdonság azonban nem jelenti Izrael üdvtörténeti szerepének, küldetésének a végét. A korai egyház szerint a Messiásnak e korszak (aión) végén elsősorban Izrael nemzeti helyreállítása, megváltása miatt kell eljönnie a Földre másodszor is, hogy a zsidóság mint messianisztikus nemzet Isten által kijelölt helyét és elhívását elfoglalja.” - Teljes félreértés amit mond, hiszen Izrael nemzeti helyreállítása nem lehet beteljesedése a testi Izrael földi papi szolgálatának, mivel az a mennyei dolgoknak volt az előképe (vö. Kol 2:17; Zsid 8:5; 10:1) Tehát az ókori zsidó földi papság Krisztus szellemi (égi) papságának volt az előképe (vö. 1Pét 2:5, 9-10; Jel 1:6), amit teljesen fölborítana a testi Izrael földi/nemzeti helyreállítása, és egy földi papi rendszer újbóli beiktatása. Jézus különben sem jön el újra láthatóan a földre [részletesen lásd iTT], tehát a zsidóságnak, mint népnek az újjáéledése nem több merő fantazmagóriánál.

(-12-) „Az első század egyházában ismeretlen volt az, amit a mai közgondolkodás kereszténységnek fogad el, ami alatt elsősorban a történelmi egyházak hitrendszerét és vallásgyakorlatát érti,” - Érdekes, nem csak a közgondolkodás érti, hanem mondjuk a katolikus alapon álló karizmatikus mozgalom is, amelynek vatikáni irodája, az International Catholic Charismatic Renewal Office (ICCRO) a Világiak Pápai Tanácsán keresztül ápolja a kapcsolatot a Szentszékkel. Számukra a megújulás egyik legfontosabb jellemzője a római katolikus egyházhoz való hűség. Tanításuk nem tartalmaz új tanokat, megegyezik az egyház tanításával. Közösségeik és tagjaik alávetik magukat a mindenkori pápának és püspököknek. Középpontba helyezik az eukarisztiát, stb. N.S. mozgalma ezzel teljesen ellentétes nézeteket vall, mármint ami a római katolicizmus elfogadását illeti. Mindkettő magát karizmatikusnak vallja, Isten szellemétől származónak, mégis pontosan ellentétes nézeteket vallanak a pápaság intézményéről. Ezek szerint a karizmatikusság éppen hogy jelenthet totális szellemi zűrzavart is, ami Isten szent szellemének megnyilvánulásaira egyáltalán nem jellemző? Nagyon is! (vö. 1Kor 14:33)

(-13-) „A korai karizmatikusok a feltámadt Krisztusban a megigazulás, örök élet, egészség, szabadság stb. áldásait fogadták el és vették, a Szentlélektől (Szellemtől) pedig a karizmákat, melyekkel Istennel való személyes közösségüket és az egyházat építették.” - Itt az egészség alatt nem csupán szellemi egészséget ért, hanem kifejezetten fizikait, de ez teljes visszaélés azzal, ahogyan a szent szellem gyógyított az I. században, kifejezetten kívülállókat és Krisztusban hívőket nem. [Lásd iTT részletesen]

(-14-) „A "karizmatikusság" általános fundamentuma az, hogy az egyén kizárólag a Szentlélek kijelentése által juthat helyes Isten- és Krisztus-ismeretre.” Az újszövetségi írások jelentik a Szentlélek kijelentéseit (vö. Ján 16:13), de a karizmatikusság a Szentlélek kijelentései alatt nem ezt érti, hanem amit ők kapnak beavatás és látomások és hasonlók által. Vagyis egy ismeretlen eredetű behatolás szemtanúi vagyunk. Ismeretlen annyiban, hogy következtetni lehet rá, szerintük szent ez a szellem, meggyőződésem szerint tisztátalan, vagyis démoni eredetű, nyilvánvalóan  a csodák és jelek háttérforrását tekintve. (vö. 2Thessz 2:8-12)

(-15-)A karizmák, kegyelmek vételének előfeltétele az újjászületés, Krisztus Szellemének a hívőben való lakozása; ők az apostol szerint megismerhetik Isten ajándékait, mert az Isten dolgait "sem ismeri senki, hanem az Istennek Lelke (Szelleme)". - Az újjászületést keveri a megtéréssel, és a karizmatikus csodatételeket az isteni kegyelemmel, hiszen az USZ-i karizmák alatt nem csupán a csodatételek értendők, hanem pl. Isten kegyelmi ajándéka (khariszma), az örök élet reménysége is. (vö. Róma 6:23) Az égi életre történő újjászületés pedig teljes mértékben az Isten műve, lásd: 1Pét 1:3-4. Viszont az égi életre nem újjászült földi reménységűeknek is lehet karizmájuk, ha már itt tartunk. (vö. Róma 1:11)

(-16-) A karizmatikus személyiség ismérvei közé tartozik, hogy a karizmák mellett rendelkeznie kell olyan elhívással és küldetéssel Istentől, mely nagy hatékonyságú és hatású, természetfölötti cselekedeteket, munkákat, életműveket is eredményez.” - A természetfölötti cselekedetre való hivatkozás Jézus figyelemfelkeltő prédikációjában is megjelenik, csakhogy nem egy átlagos vagy különleges képességű karizmatikus személyt jellemez vele, hanem a hamis Krisztusokat és a hamis prófétákat. (vö. Máté 24:24) Így azonosítja magát N.S. azokkal a személyekkel, akik mögött a Sátán ereje áll, hiszen a jelenkori csodáknak (mely az I. századi gyenge leutánzása) ő a szellemi inspirátora és erőbázisa, ahogy erre Pál apostol világosan felhívta a figyelmet. (vö. 2Thessz 2:9)

Konklúzió

A karizmatikus mozgalom elindulása

A pünkösdista mozgalom a 19. század végén az AEÁ metodista és baptista egyházainak ébresztő, illetve megszentelő mozgalmaiból fakadt. Alapítójának (1886-ban) R. G. Spurling (1857–1935) baptista prédikátor tekinthető, aki a Joel 3,1–4-re hivatkozva hirdette, hogy ő és követői a meg- térés és megszentelődés után a Lélek keresztségét várják. Fia hasonló közösségeket alapított, és 1892-ben Libertiben (Tennessee)12 történt az első Lélek-keresztség nyelveken szólással (glosszolália).

Amit azonban kevesen tudnak, ebben az időben más is történt a háttérben, mégpedig ez:

A XIX. században az USA különben több olyan megdöbbentő felfedezés helye volt, amelyek hatása még a XXI.. században is érzékelhető lesz. A magasabb frekvencián élők (más néven szellemvilág) megpróbáltak kapcsolatot létesíteni a Föld fizikai felszínén élő emberekkel. Arról tájékoztatták az amerikai fizikusokat, hogy meglátásuk szerint az emberiség készen áll egy erőteljes szellemi energia befogadására. Ez minden szempontból megváltoztatná lényünket, felébresztené a szunnyadó gyógyító és fizikai erőket az eddig közönségesnek tartott egyedekben is, és meg változtatná az emberi történelem folyását.

Azok a szeretetreméltó lények, akik ezt mondták, azt állítják, hogy hozzájuk hasonlóan mi is szellemek vagyunk. Az egyetlen különbség köztük és köztünk, hogy nekik nincsen szükségük fizikai testre, azonban mivel valahol ők is emberek, szeretnék, ha a Földön élő minden emberi lény számára elérhető lenne a lélek teljes ereje. Fejlődésünk elkövetkező igen kritikus szakaszában. Azt is mondták, hogy a hozzájuk hasonló lényekkel való kommunikáció az elkövetkező 150 évben nagyon sokat fog fejlődni, és létfontosságú szerepe lesz az univerzális erőkkel létesítendő kapcsolatokban.

Ahogyan azt a minket meglátogató lények előre megjósolták, a „lélek ajándékai” hamar megjelentek világszerte az emberekben, különösen a nőkben. Korunk jogi helyzete miatt sokan azonban úgy gondolták, nagyon óvatosan kell eljárni a szellemi ajándékok vallásos keretbe való beillesztésében, és ennek eredményeképpen Dél-Amerikában megszületett a spiritualista vallás, más néven a spiritualizmus.” (Jack Angelo: Szellemi gyógyítás – korunk energiagyógyszere. Phoneix Könyvkiadó, 1993. Fordította: Erdő Orsolya. 20-21.old.)

A legtöbb ősi társadalom kapcsolatban állt ezekkel a lényekkel. Az indiai jósok fénylényekként jellemezték őket, és a deva nevet használták rájuk (szanszkritül angyalt jelent). Idetartoznak még a természet és az elemek szellemei is, akik itt élnek velünk együtt. A magasabb látás (HSP) különböző méretű lényekként látja őket, vagy olyan figurákként, amelyeket gnómokként vagy tündérekként szoktak ábrázolni.” (u.a. 124.old.)

Le sem tagadható a démonok behatolása mindkét történetben, hiszen ugyanarról a történésről van szó, csak más köntösben. De azt sem mondhatja senki, hogy a Biblia nem tartalmaz elég felvilágosítást és figyelmeztetést ezzel kapcsolatban:

Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.

Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.” (2Kor 11:13-15)

És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;

A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.

És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;

Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.” (2Thessz 2:8-12)





3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi a karizmatikus beálitódás szemlélethez kivánnék hozzá szólni.Amint itt érzékelni lehetet, a Hit gyülekezet és a Jehova tanuinak látásmódját vehetük szemügyre a tárgyban. Legyen szabad adalékot szolgáltatni annak tárgyában hogy kit is ajánlatos a hiteles nyilatkozónak tekinteni a köz igazságot keresve. Kérem A 20-ik század elején 1914-ben Jehova tanui kiszámolták a szent irásból hogy a jelzet esztendóben kell a Krisztusnak visza jonie a hátra hagyot egyház ért. Az aktivistái világ szerte a nagyobb városokban tábláon a nyakukban hivták a jehova tanui közé az emberek sokaságát.Mentek is .Ám a Krisztus csak nem jött meg. ám ők a tanuk vezetői. Annak ellenére hogy EZZEL SZEMBESÜLTEK. Azt álitoták és álitják ma is. ViSZAJOTT UGYAN CSAK LÁTHATATLAN MÓDÖN.No kérem hagy mondhassuk ell hogy az a próféta aki ujan jövendót hirdet amely nem következik be hamis prófétának neveztetik.A lelkiismeretes hivő ilyenkor abba hagyja a tarthatatlaná vált nyilatkozatát és nem kivánja továbbá megtéveszteni társait. Ám ezen hivő társaink nem teszik ezt hanem pokendi módon dolgokat irnak elő számunkra.Most már ha megengednék nekünk eldöntenénk hogy milyen prófétizmust fogadunk ell. Koszoném tisztelettel ez. 33

kontakt írta...

Nyilván mindenki maga dönti el, hogy milyen prófétizmust fogad el. Viszont az egyéni döntés felelősséggel is jár, mert egy rossz döntésnek igen káros következményei lehetnek.

Mert ugyan felhozza J.T.-ról, hogy hamisan jövendöltek, ami nem következett be. De vajon szükséges-e démoni háttér ahhoz, hogy valaki téves várakozással várjon egy VALÓS esemény bekövetkezésére?

Nem szükséges, elég ahhoz emberi emberi tökéletlenség is. Ahhoz viszont, hogy valaki hangos kurjongatások közepette embereket a színpadon a padlóra döngessen, ráadásul kifejezetten hanyatteséses pozícióba, ahhoz kevés az emberi tökéletlenség, ahhoz kérem komoly démoni erőmegnyilvánulás szükséges!

Mert hogy a HANYATT ESÉS az elbukást szimbolizálja, ez csak a dolog egyik oldala: vö. 1Móz 49:17; 1Sám 4:18; Ézsaiás 28:13;

Pál világosan megmondta, hogy a szent szellem jelenlétében ARCRA borul az ember, és ezt a Szentírás más helyeken is megerősíti. (vö. 1Korinthus 14:25; 1Mózes 17:3; 3Mózes 9:24; 4Mózes 16:22; Józsué 7:6; Bírák 13:20; 1Király 18:39; 1Krónika 21:16, Ezékiel 1:28; Dániel 8:17; Máté 17:6; 26:39; Jelenések 7:11; 11:16)

Az ATV-ből ismert karizmatikus vezetőben, N. Sándorban megvan ez a hanyatt-döntögető képesség, és bizonyára ön már tapasztalta ezeket a jelenségeket, netán magát is hídba küldte némelyszer, vagy mindezeket látta videón. Ha attól a szellemtől maga is hanyatt vágódott a padlón, immár indokolt volna kijózanodnia, hogy ez bizony nem a szent szellem munkája!

Ugyanis a karizmatikus hátterű felekezetek szerint a gyülekezetnek az I. században adott karizmák (gyógyítás, prófétálás, nyelveken szólás, stb.) folyamatosan adatnak ma is, tehát az apostoli kor befejeztével (eredeti céljuk betöltésével) nem lett visszavonva (Istentől beszüntetve). Ez az állítás viszont értelmetlenné teszi Jézus figyelmeztetését a Máté 24:24-ben. Mert együtt a két állítás nem lehet igaz!

Ugyanis, ha a karizmák (jelek) ma is érvényesek, akkor ezek nem lehetnek FELTŰNŐ JELEI a hamis prófétáknak, vagyis akkor természetes, hogy nagy jeleket és csodákat tesznek egyesek. Viszont ha mégis FELTŰNŐ JELEKNEK számítanak a mai időkben megnyilvánuló karizmatikus (reklámszerű: a gyógyítást kihangsúlyozó) látványosságok, akkor ezek csakis TISZTÁTALAN FORRÁSBÓL származhatnak.

Nem véletlen, hogy a bibliai tanítói levelek az idők végére az igaz krisztusi hittől való elszakadásról, (2Thessalonika 2:3); hitető démonszellemek tanításaira való figyelésről (1Timótheus 4:1); általános negatív viselkedésformákról (2Timótheus 3:1-5); tévtanítókról és veszedelmes eretnekségekről (2Péter 2:1); a törvényszegés titkos bűnéről (2Thessalonika 2:7), és mesék tanítóiról (2Timótheus 4:3-4) jövendölnek, az evangéliumok pedig a tévelygés felülkerekedéséről (Máté 24:5,12), a hitélet hanyatlásáról (Lukács 18:8); kegyes külsőt magukra öltő báránybőrbe öltözött farkasokról (Máté 7:15) beszélnek. (vö. Apcsel 2O:29-3O)

No és vajon kik hivatkoznak a feltűnően nagy csodatételeikre, a J.T-i vagy a karizmatikusok? Az utóbbiak, és így az elmarasztalás is nekik szól! (vö. Máté 7:21-23)

Önnek tehát meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy karizmatikusként a törvénytelenség cselekvői közé fogják számlálni, és nem emberi elbírálás szerint, hanem Krisztus szerint!

kontakt írta...

Viszont Ön J.T.-it oly mérce szerint méri: „az a próféta aki ujan jövendót hirdet amely nem következik be hamis prófétának neveztetik.” Mi lett volna az a hamis prófécia? Krisztus visszajövetele 1914-ben, ami nem következett be, Krisztus nem jött meg.

Nos, a prófécia tárgya, Krisztus eljövetele, ami nem hamis prófécia, hanem írás szerinti, hogy újra el fog jönni. A hamis próféták hazugságokat jövendölnek, maguk kitalálta csalárdságokat hirdetnek, hazug látomást látnak. Krisztus visszatérése nem hamis prófécia, nem emberek (J.T.) által kitalált csalárdság, nem hazug látomás.

A hamis próféták prófétálásának hamis a tárgya: „Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: „Békesség, békesség”, noha nincsen békesség.” (Jer 6:14, vö 14:13-14; 23:17; 27:14-18; 37:19, Ezék 13:10-16) Tehát ellenkezőjét állítják annak, amit Isten mond. J.T. nem állították annak ellenkezőjét, amit a Biblia mond.

Pl. ha egy magát igaz prófétának kijelentő személy azt állítja, hogy soha nem fog eljönni Krisztus, az hamis próféta lenne, mert hazudik. J.T. nem hazudtak, nem állítottak azzal ellenkezőt, amit a Biblia is állít, hogy újra eljön Krisztus, hanem ők is ezt állították.

Hogy milyen formában, ezt meg kellett érteni, és az időszakot is be kellett azonosítani. Hogy ez nem volt hibátlan? Pál apostol sem volt azért hamis próféta, mert az időpont tekintetében nem adott hajszálpontos kijelentést:

„ ... Szent Pál apostol is működése elején úgy gondolta, hogy még az ő életében bekövetkezik. De ebben – mint tudjuk – tévedett.” (Cece – Vajta – Sáregres – Alsószentiván Római Katolikus Egyházközségek tájékoztatója. 2011. szept.)

Más esetben a tanítványok között olyan téves nézet terjedt el, ami nem felelt meg a valóságnak. Ettől ők hamis próféták lettek, mert egy tévtant terjesztettek? Nem! Nem volt hamis indítékuk, csak valamit nem jól értettek meg. (vö. János 21:23)

Továbbá ők is a saját életükben várták a helyreállítást, ráadásul a testi Izraelét. Tévedtek, mert a szellemi Izrael kapja a királyságot Krisztussal az égben, és kétezer évvel később! (vö. Apcsel 1:6-7) Viszont Krisztus eljövetele láthatatlan lesz, ezt (J.T.-i) jól értették meg. (Lásd az erről szóló tanulmányt a blogban.)

Továbbá a hamis próféták Isten nevét el akarták feledtetni, J.T. pont az ellenkezőjéről híresek! (vö. Jer 23:27)

Úgy hogy az USZ-i mércével mérve J.T. nem hamis próféták (hiszen nagy jeleket és csodákat nem tesznek), de ÓSZ-i mércével sem azok, hiszen hirdetik Krisztus második eljövetelét, még ha jóhiszeműen annak valóra válásában nem is értettek meg mindent egy adott időpontban.. Viszont ma már nagyobb fokú megértéssel rendelkeznek. (Miközben meg a karizmatikusokat gúzsba köti a padlóra döngető, hosszan tartó vonaglásra és artikulálatlan hangzavarra késztető démoni szellem! Gondolja, hogy ez a karizmatikus zűrzavar az Igaz Isten munkája? Biztosan nem!

„Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik,” (1Kor 14:33, MBT. Ford.)

Persze itt a szentek gyülekezetéről van szó, és nem a karizmatikusokéról!)