Valóban bosszúálló az ószövetség Istene?
„Az Úr féltékeny és bosszúálló Isten, bosszút áll az Úr, és nagyon haragszik, bosszút áll az Úr ellenségein, nem könyörül ellenfelein.” (Náhum 1:2, Katolikus)
Az ateista Richard Dawkins azt írta, hogy az Ószövetség Istene „vitathatatlanul a legkellemetlenebb szereplő az összes fikcióban: féltékeny és büszke rá; kicsinyes, igazságtalan, megbocsáthatatlan kontrollőrült; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztító; nőgyűlölő, homofób, rasszista, csecsemőirtó, népirtó, gyermekgyilkos, pestises, megalomán, szado-mazo, szeszélyesen rosszindulatú zaklató.” /Richard Dawkins, The God Delusion, Boston, MA: Houghton Mifflin Co., 2006), p. 31./
Látszólag a tényekből indul ki a jellemzés, de nem, mert felületes jellemrajz alapján ítéli meg a történéseket. Ha szerinte gonosz az illető, akkor nyilván a tettei is gonoszak. És nem vizsgálja a hátteret! Ha tudjuk, hogy az illető nem gonosz, akkor a háttérvizsgálatnak helyt adunk, keressük az okokat és a miérteket a tettek mögött és annak alapján tárgyilagos döntést hozunk.
Miért tűnik Isten olyan szeretőnek az Újszövetségben, de miért dühös, kemény és bosszúálló az Ószövetségben?
A mi problémánk az, hogy bűnösként gondolkodunk, és nem szent emberként. Következésképpen értékítéletünk torz és hibás és rövidlátó. Ha azt állítjuk, hogy Isten gonosz vagy kemény, az Isten jelleme elleni támadás, és minden hithű kereszténynek fel kell készülnie arra, hogy választ adjon az ilyen támadásokra. (1Pét 3:15)
Isten jelleme Krisztusban ölt testet
Isten megadta a választ a saját jelleméről a Krisztusban, aki szerint: ”... aki engem látott, látta az Atyát; … Én és az Atya egy vagyunk.” (Ján 14:9; 10:30) De nem csak ők, hanem mi is, ha Krisztusban vagyunk: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk:” (Ján 17:21) Eszerint Krisztus jelleme az Atya jellemének tükre, hiszen ő „az Isten képe…. az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása.” (2Kor 4:4; Zsid 1:3)
Létezhet-e ezek után, ha valaki szereti Krisztust, akkor Istent, az Atyát, a Biblia Legfelségesebb Istenét ne szeretné, csak mert a múltban megítélt embereket, nemzeteket a tetteik szerint, amire rászolgáltak? Ha ezt tennénk, megkérdőjeleznénk az isteni ítélet legitimitását a saját értékítéletünk alapján, és kétségbe vonnánk az isteni ítélet jogosságát és igazságosságát a jövőre nézve is, ami a Krisztusra ruházott jogkör kiteljesedése. Akkor ránk nézve nem lenne érvényes az ihletett kijelentés: „Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.” (1Ján 2:23) Tehát vagy mindkettőt igaznak valljuk, vagy egyiket sem!
Ami a múltat illeti, Krisztus az ószövetségi események részese volt, aki JHVH Isten képviseletében lépett fel és vezette Izrael népét a pusztában. „És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (1Kor 10:4) Ha valaki nem tudná, a szövetség angyala, Isten jelenlétének nagy angyala, akiben Isten neve és természete volt, az Jézus Krisztus.
„Íme én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van őbenne. És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a kananeusokat, emoreusokat, khitteusokat, perizeusokat, khivveusokat és jebuzeusokat.” (2Móz 23:20-21; 33:2) A zsidók a törvényt is általa kapták. Mózes mondja: „Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok. [ti. Jézust] Ez az, aki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nekünk adja.” (Apcs 7:37-38; Gal 3:19)
Ennek természetesen semmi köze a hitehagyott kereszténység háromságához, amely Jézus Krisztust JHVH Istennel azonosítja, hiszen Jézus nem azt mondta, hogy mi az ő fiai lehetünk, hanem Isten fiai. „Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai,… Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal… Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által… Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.” (Mát 5:45, Luk 6:35; Gal 3:26; Jel 21:7; vö. Mát 5:9, Luk 20:36; Róm 8:14; 2Kor 6:18) Egyetlen bibliavers nem írja, hogy Krisztus fiai lennénk. Holott ha ő azonos lenne Istennel, akkor egyben Krisztus fiainak is kellene lennünk, de ez nincs így!
Nem ugyanazt jelenti, hogy valaki erőlteti a saját nézetét, és mások hitét ahhoz méri, vagy nem tud különbséget tenni. Ez utóbbiak felé türelmet kell gyakorolni, amennyire lehetséges: „Arra kérünk benneteket, testvérek, intsétek a tétleneket, bátorítsátok a gyenge szívűeket, segítsétek a gyengéket, legyetek türelmesek mindannyiukkal.” (1Thess 5:14) De ez nem vonatkozik az Istent megátalkodottan rágalmazókra, akik ítélkeznek Isten felett, mert az ítélő Istent a saját értékítéletük szerint vonják felelősségre – bármiféle jogalap nélkül.
Könnyű lemondani a bűnösökről. Könnyű lerombolni és lerombolni valakit, aki vétkezett. De Pál azt írja: „Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem… A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.” (1Kor 9:22; Róm 14:1) Időt kell adni annak, aki eltévedt a nézeteiben különböző idegen és káros hatásokra. Mint Isten is időt ad a megtérésre: „Az Úr, az Úr, irgalmas és irgalmas Isten, késedelmes a haragra, bővelkedik szeretetben és hűségben.” (2Móz 34:6). „Mert nem abban leli kedvét, hogy megalázza ésnyomorúsággal sújtsa az emberek fiait.” (JSir 3:33 (Katolikus). De ha nem változtat az elmebeli merevségén, akkor ez érvényes az esetében: „E bizonyság igaz: annak okáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek.” (Tit 1:13, vö. Zsolt 50:21)
Jézus mondja: „Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, azt semmiképpen nem taszítom el.” (Ján 6:37 - Karoli rev 2011) De azt is mondja: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok…Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Ján 14:15; 15:10) És mi a legfőbb parancsolat?
„És megkérdé őt közülük egy törvénytudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda neki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” (Máté 22:35-40)
És vajon kicsoda a mi Istenünk? Egyértelmű, hogy nem Jézus Krisztus, hanem a Jézus Krisztus Istene, az ÓSZ legfelségesebb Istene: „Monda neki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez… Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Ján 20:17; Jel 3:12)
Vajon Krisztusnak nem volt ismerete az Isten ítéleteiről az Ószövetségben? Kellett, hogy legyen. És azt mondta Istenről: "Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek: de igaz az, aki küldött engem;… Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged” (Ján 8:26; Ján 17:25)
Akkor tanuljuk meg Krisztustól, hogy Isten igazságos – az ítéletei ellenére – nem pedig igazságtalan – ahogyan némelyek tévesen vagy eltévelyedve és magukban felfuvalkodva látják!
Pál mondja a Róma 3:4-ben: „Isten igaz, mégha minden ember hazug is. Így mondja az Írás: „Ám te Uram, igaz vagy igéidben És diadalmas ítéleteidben [győzedelmes légy, amikor vádolnak téged.].” (Békés-Dalos; vö. Zsoltár 51:6)
Vajon az Istent vádoljuk bűnnel? Jézus mondja: „Ki vádol engem közületek bűnnel?” (Ján 8:46) Ha Jézus bűntelen volt, hogyan vádolhatják Istent egyesek igazságtalansággal, hiszen akkor azzal Jézust is vádolják, aki teljesen egy volt szellemben, akaratban, célban, és ítéletben is egy lesz vele. Tudomásul kell venni, hogy aki Istent vádolja, Jézust is vádolja. „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;” (Róm 8:33)
Sőt, ki vádolja Istent, aki megigazít? Talán az igazít meg, aki nem igaz? Honnan jön a vádlás szelleme? „… a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.” (Jel 12:10) Aki Istent vádolja, Krisztust is vádolja, sőt minden hívőt vádol, mivelhogy az Isten teljes családjában szellemi egység van. „Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.” (Ef 4:3) Aki Istent vádolja, a szellem egységét nem megtartja, hanem megtöri.
„Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (1Kor 3:17) Nem is feltételeztük, hogy az Isten temploma nem szent, mert az Isten nem szent. Mert hétszeresen bosszúálló? A hetes szám Isteni tökéletesség. Az ítélet teljességét jelenti, hogy aki rászolgált, az megkapja, amit a tettei szerint megérdemel. De ugyanezt olvassuk Jézusról is:
„Mert igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak. Nektek pedig, akik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival. Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Akik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől,” (2Thessz 1:6-9)
Jézus is beszélt Isten bosszújáról, de attól még igaznak tartotta: „Hát az Isten nem áll-e bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom nektek, hogy bosszút áll értük hamar.” (Luk 18:7-8; vö. Róm 12:19; Zsid 10:30) Pál apostol meg egyenesen a béke Isteneként azonosítja: „A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen” (Róma 16:20; vö. 1Tim 1:2; Zsid 13:20)
Mindezek ellenére ezek a tulajdonságok egyeznek Isten és Fia között: „Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.” (2Ján 1:3) Kegyelem, irgalom, békesség, igazság és szeretet. Változik Isten? „Mert én, az Úr, meg nem változom...” (Mal 3:6) Változik Jézus Krisztus? „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsid 13:8)
Miért haragszik Isten az ÓSZ-ben? A Bibliában Isten haragszik az emberi erőszakra. Dühös lesz a hatalmas vezetőkre, akik elnyomnak más embereket. És ami Istent jobban feldühíti, mint bármi más a Bibliában, az Izrael állandó szövetségi árulása. Aki Isten haragján megütközik, hogy az nem igazságos, az szorongatva van az Isten melletti kiállása miatt, vagy ő is azok közé tartozik, akik szorongatnak? Mert nagyon nem mindegy!
Mit mond Jézus? „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.” (Máté 15:7-8) Aki azt mondja, Jézust szereti, de Istent nem szereti, mivelhogy szerinte a Jézus Istene az nem a Biblia bosszúálló Istene – annak a szíve közel van Jézushoz vagy távol? Döntse el maga, de a döntése azonos legyen a Krisztus döntésével, mert csak annak a döntésnek van értelme!
„És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?” (Luk 12:57)
Akik helyesen ítélnek, azokra vonatkozik Pál kijelentése: „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:7) És hogyan válhat ez valóra azok szívében, akik Istenre mint a bosszú Istenére gondolnak, talán még beléjük is ivódott ez a gondolat? Ez elég nehezen fog menni.
Mi lehet a megoldás azok számára, akik a bosszúállás Istenére asszociálnak, ahelyett hogy a béke Istenére gondolnának? Gondolják végig, hogy került az elméjükbe ez a felismerés, maguktól jöttek rá vagy valaki sugallta nekik? Ilyen sunyin sugallók bizony a múltban is megtalálhatók voltak. Ilyen tőrbecsalásnak lettek áldozatai a Galatabeli keresztények, akik Pál szárnyai alatt lettek keresztényekké, de félrevezetés áldozataivá váltak:
„Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitetés nem attól van, aki titeket hív. Kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de aki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen… Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik titeket bujtogatnak.” (Gal 5:7-10,12)
Ugyanez a figyelmeztetés a Korinthusban élőknek is: „Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak [és eltávolodnak] a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” (2Kor 11:3-4, vö. Zsid 2:1-3)
Nem véletlenül kellett a hamis prófétákat kiirtani Izraelben, akik azon mesterkedtek, hogyan fordítsák el a népet az Igaz Istentől: „Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, aki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, amelyet parancsolt neked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül… Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, akik közöttetek vannak, se a ti jövendőmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, amelyeket álmodoztok. Mert ők hamisan prófétálnak nektek az én nevemben: Nem küldöttem őket, azt mondja az Úr.” (5Móz 13:5, Jer 29-8-9)
De a kereszténység története ugyanerről szól, az apostolok halála utáni óriási hitehagyásról, mely mind a mai napig tart: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.” (Apcs 20:29-30)
Krisztust már a 2. századtól kezdve azonosították a Legfelségesebb Istennel, imádattal illették, mikor Jézus zsidóként az Istent imádta és hozzá imádkozott, másokat is erre buzdított, az ima pedig az imádság része! (Ján 4:22; Luk 6:12; Mát 6:9) Istenre ráfogják, hogy háromság, és Jézus személyében ráuszítják az Ördögöt (Máté 4:9; Luk 4:7), mondván, az Ószövetség Jehovája azonos az újszövetség Jézusával. Azt mondják ő valójában nem Isten Fia, csak szerepet játszik, amikor Fiúként meghalt az emberiségért, egyébként kezdet nélküli örök Isten, mint az Atya. Tehát a filozófiájukkal a váltságot is megtorpedózzák! És még számtalan más hamis tantétel van forgalomban.
Ez mind az Ördög műve, és ezek mind az Ördög szócsöveinek a művei. Búzát vetnek be, de mint kiderül, ocsúnak, kigyomlálandó gyomnak bizonyul a szavuk. Nem véletlenül írta Pál apostol:
„Csodálkozom, hogy ily gyorsan átpártoltatok attól, aki elhívott titeket Krisztus kegyelmében egy másféle evangéliumba, holott nincs más, hanem némelyek zavarnak titeket és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát, de ha mi, vagy égből jövő angyal evangélizál azonkívül, amit mi hirdettünk örömhírként nektek, legyen átkozott, ahogyan előbb beszéltünk, és jelenleg is ismét mondom, ha valaki nektek más örömhírt hirdet amellett, amit elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal 1:6-9)
Az Isten bosszúállóként való beállítása ugyanez a kategória, hamis színben feltüntetés, az igazság kiforgatása. Mert az Isten bosszúja nem más, mint jogos elégtétel a gonoszok számára, akik ádáz ellenségei az igazságnak, a békének, a rendnek, az örök jólétnek.
A kritikus álláspontja ez: Jézus tettei legtöbbször szeretetteljesek, és állítólag cselekedetei Isten szeretetét fejezik ki, én úgy látom, hogy Isten cselekedetei az Újszövetség szerint végül is szörnyűek! Az Ószövetségben az embereket azért büntették meg, ahogyan viselkedtek. De a napok végén az emberek a valaha volt legrosszabb büntetést kapják: elítélik, amiért nem hisznek el valamit! Ezt hihetetlennek tartom. Hogy csúszott ez oda a bűnösnek tartott magatartások közé: jobb, ha ezt hiszed, vagy mást! Ez elfogadhatatlan viselkedés a szeretet Istenétől. A judaizmus soha nem tanította azt, hogy zsidónak kell lenni ahhoz, hogy jó legyen Istennel. Ez egy keresztény elképzelés önmagáról. Hol van tehát az erőszakostól a szerető felé való elmozdulás? Hol a javulás?
A válasz erre az: nagyon szűk értelmezésen alapul ez a bíráló magatartás. Nem a hit hiánya miatt kárhozik el valaki, hanem ami a nem hit mögött van, mégpedig hogy egyetlen lehetséges útja van a bolygó fennmaradásának, ha mindenki engedelmes a tökéletes irányadó értéknek. A nem hit azt fejezi ki, hogy a saját irányítását jobbnak tartja, előbbre helyezi. Az elmúlt hatezer év megmutatta, hogy ez hová vezet.
Az ateisták pimasz állítása óriási csalás és képmutatás. Mert a háttérben az engedetlenség szelleme van, az öntörvényűség szelleme van, olyan út és életvitel követése, amely az ő egyéni ízlésüknek megfelel. Majd ők eldöntik, hogy milyen utat, életfilozófiát, világnézetet választanak. Kinek mi köze hozzá!
De csak menj le mondjuk horgászni a Duna partra, ha megjelennek az ellenőrök, mit fognak nézni? Nem a szépen csengő filozófiát, hanem hogy betartod-e az éppen érvényes és aktuális szabályokat, rendeleteket. És ha nem, akkor figyelmeztetés, bírság és eltiltás! És nincsen apelláta!!!
A mindenható Isten is megszabta a bolygó léte érdekében a szabályokat és azokat számon is fogja kérni. Onnantól kezdve, hogy le van téve a megváltás alapja, Isten türelmi időt ad a megtérésre, és ez idő alatt nem ítéli meg az embert.
Hogy ezzel szembe menve Őt egyesek "féltékeny és büszke rá; kicsinyes, igazságtalan, megbocsáthatatlan kontrollőrült; bosszúálló, vérszomjas etnikai tisztító; nőgyűlölő, homofób, rasszista, csecsemőirtó, népirtó, gyermekgyilkos, pestises, megalomán, szado-mazo, szeszélyesen rosszindulatú zaklató”-nak titulálják?" /Richard Dawkins/ És ezzel sokan egyet is értenek.
Tapasztalhatjuk, hogy így van. Mindazonáltal abszolút nincsen igazuk. Mert ők is abból élnek, amit Istentől kapnak. Az élet élvezetének a lehetősége az anatómiai felépítésükbe van programozva. [Ami egy külön történet, hogy ezt részletesen mi és hogyan bizonyítja.]
Olyan bolygón élnek, aminek az ökológiai felépítése és egyensúlya nagyon finoman ki van hangolva. Még az ember végbelének a záróizma is bele van programozva az anatómiai felépítésébe, hogy időben eljusson az illemhelyre, ha éppen a szükség kényszeríti. Miközben az evolúciónak nem mindegy, hogy egy semleges érdekeltségű lény maga alá piszkít lépten-nyomon? Attól még gyakorolhatja az öntudatos ateista világnézetet, hogy foltos a nadrágja, a materialista nézeteit nem befolyásolja.
De az Istentől mást kapunk, szeretetet, gondoskodást és a jövő csodálatos reménységét. A fegyelem gondolatát az egész Ó- és Újszövetség használja. Az Úr nem egy haragos Isten, aki kész elpusztítani a dolgokat, hanem egy szerető Atya, aki megjavítást hoz. (Vö. Jer 18:7-10) Érdemes ez kockára tenni azzal, hogy a szívünkben egy hétszeresen bosszúálló Isten képét hordozzuk? Semmiképpen nem. Igyekezzünk hát ettől a kényszerképzettől megszabadulni azáltal, hogy építő dolgokat olvasunk és azt a szeretetet, amit Krisztustól tanulunk, megtanuljuk mások felé árasztani, főként Isten Felé, akitől az élet ki nem érdemelt gazdagságát, szépségeit és csodáit kaptuk.
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka… Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nekünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket… Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra; Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (Jak 1:17; Apcs 14:17; 1Tim 6:17-19)
A megváltás magva pedig amikor megérik bennünk, átalakítja a szívünket, s majdan a földgolyót is, amikor az Isten igazságos ítélete után felvirágzik egy gyönyörű, háborítatlan otthon képe, ahol érdemes lesz megszületni, érdemes lesz élni, mert fölötte az igaz Isten szeretete őrködik egy örökkévalóságon át.
„Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened: Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek; Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.
Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad. Mert én tudom az én gondolatimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak nektek.” (Ézs 54:6-8, 10; Jer 29:11)
Az érvényesülés és boldogulás leckéje tehát az Istentől jövő életadó szavak tanulása és a gonosztól való rendíthetetlen eltávozás.
„Fiam! ha beveszed az én beszédeimet, és az én parancsolataimat elrejted magadnál, Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre, Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.
Mert az Úr ad bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem [származik]. Az igazaknak valóságos jót rejteget, pajzst a tökéletesen járóknak, Hogy megőrizze az igazságnak utait, és kegyeseinek útját megtartja.
Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó utat. Mert bölcsesség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz. Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged, Hogy megszabadítson téged a gonosznak útjától, és a gonoszságszóló férfiútól; Akik elhagyják az igazságnak útját, hogy járjanak a sötétségnek utain.” (Péld 2:1-13)
„Az igazak országútja eltávozás a gonosztól; megtartja magát az, aki megőrzi az ő útját.” (Péld 16:17)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése