Ady
Endre
Köszönöm,
köszönöm, köszönöm
Napsugarak
zúgása, amit hallok,
Számban
nevednek jó íze van,
Szent
mennydörgést néz a két szemem,
Istenem,
istenem, istenem,
Zavart
lelkem tegnap mindent bevallott:
Te
voltál mindig mindenben minden,
Boldog
szimatolásaimban,
Gyöngéd
simogatásaimban
S
éles, szomorú nézéseimben.
Ma
köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol
éreztem az életemet
S
hol dőltek,
épültek az oltárok.,
Köszönöm
az énértem vetett ágyat,
Köszönöm
neked az első
sírást,
Köszönöm
tört szívü édes anyámat,
Fiatalságomat
és bűneimet,
Köszönöm
a kétséget, a hitet,
A
csókot és a betegséget.
Köszönöm,
hogy nem tartozok senkinek
Másnak,
csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak
zúgása, amit hallok,
Számban
nevednek jó ize van,
Szent
mennydörgést néz a két szemem,
Istenem,
istenem, istenem,
Könnyebb
a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy
te voltál élet, bú, csók, öröm
S
hogy te leszel a halál, köszönöm.
Könnyen
felejtős lény az ember, hajlamos a mindennapok önmagát ismétlő
tennivalóira feszíteni magát, miközben ujjai közül kiröppennek
a legszebb igazgyöngyök, amiket talán fel sem tudott fedezni,
amelyeket talán meg sem tudott érinteni, amelyeket talán át sem
tudott érezni, s mire oda jutna, hogy megismerje az értékét a
legszebb, legőszintébb történéseknek, máris el is illant az
élete.
S
mert ilyen az ember, jobb ha nem is vársz tőle hálát, jobb ha nem
is kívánsz tőle olyan szívet, amely a hála dallamával dobban,
mert úgy sem fogsz ilyen szikrát találni a szemében. Aki mégis
képes rá, hogy hogy észrevegye, meglássa az ilyen ritka emberi
történéseket, az maga az Isten.
Volt
egy Ady Endre nevezetű ember, aki mégis tudott a szívnek ezen a
hangszerén játszani, s mert ez a valóságban nem volt játszás,
nem volt olyan könnyed színdarab, amit az ember akár estéről
estére el tudna játszani, az Isten is meghallotta és odafigyelt.
„Napsugarak
zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,”
Számban nevednek jó ize van,”
A
Katolikus bibliafordítás fordítás 1992-es kiadása a
„Megjegyzések a könyv használatához” részben (a 8. oldalon)
ezt írja:
„A Jahve nevet . . . a hagyománynak megfelelően
»Úr« szóval fordítottuk. De kivételesen meghagytuk a héber
alakot ott, ahol külön hangsúly van rajta.”
Vajon
odafigyel az Isten erre a hamis szeretetre, erre a hamis odaadásra,
amelyből nem a szív szeretete árad, hanem a közöny lekezelő
megvetése, mint egy konc odadobása – Istennek. Meghagytuk a
nevedet ott...
Ez
nem napsugarak zúgása, és nem az az emberi sóhaj, amire az Isten
is magát megalázva hajol alá Zsoltárok
113:6,
hogy kristálytisztán hallja, hogy érezze a szavak kedves
simogatását, ahogy a szív a benne keveredő bánat és öröm
súlyát leejti, mint égen szárnyaló madár a szabadság
szárnycsapásának enyhe terhét is, amit szárnyaival kavar.
Ady
Endre az Isten nevét igen nagyra becsülte, a lelkében hordozta, és
amikor jöttek az élet arculcsapásának viszontagságai, erőt
adtak neki a gondolatok szavakba öntése, amikor a fájdalmait,
lelkének megkönnyebbítő kifakadásait Istenre helyezte:
„Jehovák
Jehovája, Élet,
Minden jajom víg-hahotázva szánom,
Bocsásd meg a szomoruságom.”
Minden jajom víg-hahotázva szánom,
Bocsásd meg a szomoruságom.”
/Vezeklő
vigadozás zsoltára/
Mert
az embert az Isten nem szomorúságra teremtette, és az ember
vétkezik, amikor nem boldog. De hogyan is lehetne boldog, amikor az
ember tudva tudja, hogy „Íme
én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.”
(Zsoltárok 51:7) Tudja, már aki nem abban a tudatban ringatja
magát, hogy neki nincsen
felebarátja,
hanem csak akiket pénzen megvásárol, s akik őt is a pénz pórázán
tartják fogva. Akiket a darwini eszme arra is felszabadított, hogy
elfelejtsék a felebarát és a bűn fogalmát. A világról
beszélek. A világotokról, amiben éltek s amiben jól érzitek
magatokat. S amelyben lenézitek a szemetek tükrét, a másik
embert. És ezért nem látjátok soha a csodát, amit Ady tudott
látni, mert benne otthonra lelt az Isten csodája:
„Szent
mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”
Istenem, istenem, istenem,”
Istenre
nézni és látni a csodát, ez csak keveseknek adatik meg, azoknak,
akik keresnek, kutatnak, akik tűvé tesznek mindent, hogy
megtalálják a Krisztus drágagyöngyét, amiért érdemes mindent
odaadni:
„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki
igazgyöngyöket keres; Aki
találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije
volt, megvevé azt.”
(Máté 13:45-46)
„Zavart
lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.”
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomorú nézéseimben.”
Amikor
az ember megadja magát és leteszi a magában hordozott fegyvereket:
ellenérzés, bűntudat, közöny -, akkor tud nyíltan és könnyedén
az Isten elé járulni. Akkor tud Hozzá s magához is hű lenni.
Akkor tudja a lelkét nyomasztó terheket letenni. Az ég is akkor
szakad le, amikor a tengernyi eső terhe lehúzza a mélybe, s akkor
könnyebbül meg, ha életet ad a fűnek a fának s az élőlények
millióinak a földi színtéren.
Csak
annak Isten mindig mindenben, aki tudja hogy Tőle van az Élet, tőle
van a vidámság, bánat, az életöröm, mert hogy az ember mivel
mindezekre képes, arra az isteni teremtés koordinálja. A képesség
titka az Istenben gyökerezik, nem az arctalan atomban, amelyet a
nehézségi erő tart kényszerű kordában.
Az
Isten magát is felfedezi az emberben:
„Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk;”
(Apcsel 17:28); az Isten bennünk is él, mozog és van. Bennünk is
érez. Bennünk, általunk is felfedezi amit az Élet nyújtani
képes, átéli bennünk is a boldog szimatolásokat, a gyöngéd
simogatásokat, s az éles, szomorú nézéseket, amikor a megvetés
hitetlen kacaja a romos emberi várak vállán messzire visszhangzik
Ézsaiás 63:9.
„Ma
köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,”
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,”
„Minden
jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a
világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy
változásnak árnyéka.”
(Jakab 1:17) Olyan súlytalan az emberi élet, olyan érezhetetlen.
Olyan rövid életű! Mint egy tarka lepke egyetlen szárnycsapása,
mint a villám villanása egy nyári éjszakán.
Az Életet éreznie csak annak lehet, aki ismeri az igazságot, a
létezés titka akinek kokárda a láthatatlan lelkén. Aki tudja,
hogy a napok jönnek s mennek, de csak Isten ölében ring az
örökkévalóság, amelynek illatát érezni annak élmény, akit
megérintett annak tudata, amire az ember hivatott.
Keressük
a létezésünk célját, de ha elherdáljuk a hétköznapok perceire
az ünnepi órákat, akkor dőlnek bennünk az égi oltárok, s amit mi építünk magunkban, azok mint lyukas garasok, értéktelenül
szétgurulnak. Az életünk értelmetlenül vánszorog talmi élmények
poros országútjain, s csalfa gyönyörök pillanatai azok, amiknek
hódolunk. Máté
13:1-9
„Köszönöm
az énértem vetett ágyat,”
Mert
az Isten vetett ágyat nekünk, fáradt vándoroknak, akiket az Élet
teherviselése fölöttébb megviselt. Akik belefáradtak a hiábavaló
emberekre adott szavazásokba, akik maguknak vetnek ágyat,
legfeljebb a saját holdudvaruknak, akiknek barátsága annyit is ér,
amennyiért megvették azt az anyagelvű koncon neveltek.
Akinek
ágyat vet az Isten, azt elvezeti a nyugalom szigetére, ahol nincsen
nyoma idétlen vigyornak, s ahol nem tud gyökeret verni a
szitkozódás.
„Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg
tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat
találtok a ti lelkeiteknek.”
(Máté 13:29) Ahol rálelnek erre az értünk vetett ágyra, ott
hallani a hála hangját, ott bársonyos simogatása van az esti,
lágy szellőnek – köszönöm.
„Köszönöm
neked az első
sírást,”
Amikor
sír az ember, az olyan, mint a zuhatag az erdő meghitt csöndjében,
bölcs, öreg fák ölelő rejtekében. Amikor az ember rádöbben a
csönd értékére, ahol találkára hívja az Isten, hogy átnyújtsa
neki az Élet értelméről szóló deklarációt, amelyet a
megváltás pecsétjével hitelesített.
Ézsaiás 44:22
„Köszönöm
tört szívü édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,”
Fiatalságomat és bűneimet,”
Minden
anya szíve alatt hordja gyermekét s fájdalommal szüli erre a
fájdalmakkal teli világra. Mert az ember nemet mondott az Isten
igenére, legyintett az Isten jóságára, és lenézően tekintett
az Isten bőségére. És elvesztettük mindazt, amink volt, a
békénk, a gazdagságunk, az örömünk. És kaptuk helyette
tört szívű édesanyánkat, hogy soha ne feledjük, akkor is szeret
az Isten, mert a féltő szeretete a tört szívű édesanyánkban is
ott van. Akinek a féltését oly sokszor nem értékeljük semmire,
és talán csak akkor döbbenünk rá erre a tékozlásra, amikor már
nincsen mellettünk.
Fiatalságunk,
amelyet oly könnyedén pazarlunk, mint tábortűz a szikrákat,
ahogy csiholja. És a bűneink, amelyek kérgessé teszik a
szívünket, hogy egykönnyen ne leljünk rá a hazavezető útra. A
titkos és édes bűnök, amelyek képesek a szívünket rabul
ejteni. Fiatalság és bűnre való hajlam kéz a kézben járnak. S
ha ennek nyomasztó terhe mégis majdan nyomorúságunk idején
inspirál hogy hazataláljunk Luk
15:11-32, akkor
köszönet érte.
„Köszönöm
a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.”
A csókot és a betegséget.”
Az
ember esendőségében törékeny, de mégis attól ember, hogy
képes áttörni a kétségek zúgó folyóként dübörgő falán,
és megragadni a holnap értékébe vetett hit aranyfonalát. Rálelni
a hit aranykapujára, amelyen át beengedik egy más világba,
amelyben a háborítatlan nyugalom azon pillanatoknak zenéje, amely
az örökkévalóságba torkollik. Ézsaiás
48:18
Zamatát
érett gyümölcsöknek, évszakoknak, amelyek nincsenek rombolva az
ember keze által, és azon tudás és nyereségvágy által, amelyet
az önzés szétterpeszkedő vágya ösztönöz.
S
a betegség is, amely ha közel visz a felismeréshez, hogy mindenért
köszönet jár, mert Van az, Akinek a Létet megköszönjük. A
mámort, a csókot, az ölelést, és ha menni kell, akkor az
ittlét esendő/múlandó bájait.
„Köszönöm,
hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.”
Másnak, csupán néked, mindenért néked.”
Amivel
tartoztam, a szeretetet, ha visszaadtam, akkor azt könnyű szívvel
tudom megköszönni, hogy ebben segítettél. Mert Te vagy a Tanítóm,
Aki arra tanít, hogy
„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal], hogy egymást
szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt
betöltötte.”
(Róma 13:8)
Mindent
Tőled kaptam, és mindenki más öröme, amely az én örömem is
egyben, az a Te ajándékod nékem. Te vagy minden gazdagság
forrása, és jól tudja ezt az én lelkem. Ézsaiás
61:10
„Napsugarak
zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,”
Amikor
az ember megtalálja a végső hazáját, amikor a fejét lehajtja
Isten ölében, akkor napsugarak zúgása, amit hall, és szájában
jó íze van az Isten nevének. Amikor nem kötik már földi
kötelékek, azon értéktelen, hamisan csillogó nüanszok, amiknek
egykor értéket tulajdonított. Amik körül forog a világ, a hamis
csillogások. Akkor szent mennydörgést nézhet a szeme, akkor
tapinthatja a szeretet bársonyát a szeme írisze. Akkor nézhet az
Isten szemébe:
„Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják.”
(Máté 5:8)
„Könnyebb
a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.„
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.„
Amikor
az ember mindent letesz az Isten elé, amilyen terheket egész életén
át hordozott, akkor megkapja a határtalan megkönnyebbülés
kiváltságát. De egyben megkapja annak tudatát is, hogy „Jehova
áldása az, ami gazdaggá tesz, és ő nem ad ahhoz fájdalmat.”
(Példabeszédek 10:22, UV. fordítás)
Aki
életének minden felgyülemlett értéke mögött az Isten tudata
van, s aki annak örömeit bánatait Isten kezéből köszönni
képes, annak a szívén ott az Isten áldásának simogatása, az a
kegyelem, amely minden helyzetben hordozni képes.
„Hogy
te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál,
köszönöm.„
-
erre az Isten válasza az, hogy a helyeslő mosolyával ajándékozza
meg, mert az ember esendő szeretete az Isten szívének is igen
kedves.
És
az ilyen emberek emléke nem enyészik el az Isten örök
emlékezetében Lukács
20:38,
és az ilyen embereket a halál el nem választja az élet
forrásától. „Mert
nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk
világosságot.”
(Zsoltárok 36:10)
Minden
ember élete teljesen egyedi, megismételhetetlen és az Isten előtt
igen értékes. Hiszen a legdrágább árat fizette azért, hogy
ennek az értéknek helyet készítsen az Ő teremtésében. János
3:16
Aki élete legőszintébb pillanataiban, s talán amikor mindent itt
kell hagynia, eljut oda, hogy köszönetet mondjon Istennek, az a
valóságban nem vesztett el semmit, hanem mindent megnyert.
Megnyerte a mennyei Atya helyeslő mosolyát, és sokak emlékezetét,
amelyekben hordozva van. S mivel az utolsó szó nem a halálé,
hanem az Életé, ezért érdemes a költő szívének rezdülésein
keresztül is kifejeznünk lelkünk őszinte vágyát, amely egy
boldog jövő ígéretét is magában hordozza:
„Taníts
minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”
(Zsoltárok 90:12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése