A skálázástól a szimfóniáig
„A skála az egy hangsor /hanglétra/, amely egy hangnem hangjaira épül. A skálázás az egy bizonyos skála hangjainak emelkedő vagy ereszkedő irányba történő pengetése, játszása, kiéneklése, leütése stb. Lehet ritmusos, vagy ritmus nélküli. Ha a hangok amik egymás után következnek teljesen ráillenek egy hangnemben lévő hangkészletre akkor ritmus nélkül már az is egy bizonyos skálának minősül.” /N1. Gitárleckék/
Ha a skála hangjait eltérő, számunkra tetszőleges módon variáljuk, azokat lejegyezve, kiegészítve harmóniai törvényszerűségekkel, ami a zenében előfordul - pl. összhangzattani példákra, kapcsolatokra gondolva - akkor ha azt tovább gondoljuk, abból már lehet szimfónia. /N1/ A lehetséges nem azt jelenti, hogy magától, hanem attól, aki tudatosan és tetszőleges módon variálja a skála hangjait szabadon választott hangrendszerek szerint, azokat lejegyezve, kiegészítve harmóniai törvényszerűségekkel. Ha az élő szervezet szimfóniához hasonlítjuk, hasonló törvényszerűségek meglétét és azok tudatos alkalmazását kell hogy feltételezzük.
Az élőlényeknek olyan szerveződési tulajdonságaik vannak, amelyek egyértelműen meghaladják részeik potenciálját. Ez az organizmusok gondos és művészi tervezésére mutat. Az organizmusok funkcionális tökéletessége a darwinizmus legfőbb kihívása, ugyanakkor a Legfelsõbb háttér Tervezõ világos bizonyítéka.
Ahogyan a szimfónia nem önfejlesztő zenemű, az élő szervezet sem az, hanem a szervezet az előre szervezett az azt szervező által. Meglepő módon az akadémiai tudomány az élőlények millióinak szervezeti szimfóniáját kifejezetten és hangsúlyozottan szervező nélküli önszerveződésre vezeti vissza, kivéve a folyamatból a háttérszervezőt, ami pontosan olyan, mintha kivennénk a szimfóniák mögött evidensen és szükségszerűen meglévő intelligens, hozzáértő és a maga szakterületén kiemelkedő tudású zeneszerzőt. Ezeket a személyeket a világban elismerik, kellő hódolattal illetik, műveiket nagy-nagy örömmel és műértő hozzáértéssel, élvezettel hallgatják, figyelmükkel kitüntetik.
A skálázás alkalmas a fajok változékonyságának hullámmozgásszerű szemléltetésére, ami evidens a természetben és megfigyelhető. Ez a bennük lévő genetikai programnak köszönhető, ami őket kész, változó környezetükhöz alkalmazkodni képes szimfóniává írja. Minden élőlény a maga teljességében egy kész szimfónia, az ember is, sőt még a matematikai rendezettséggel letagadhatatlanul átszőtt univerzum is!
A skálázás zenei nyelven azt fejezi ki a biológia területére átültetve, hogy az élőlények a programjuk alapján alkalmazkodó változékonyságot mutatnak, mint mikor a pintyek csőre száraz és csapadékos időszakban ide-oda változik, vastagszik-vékonyodik, akár a zenész, aki skálázza a hangokat a hangszeren vagy az énekes a hangjával teszi ugyanezt. /Emelkedő vagy ereszkedő irányba történő pengetés, kiéneklés, stb./ Ebből spontán nem áll össze szimfónia, csak ha a zeneszerző /harmóniai törvényszerűségek szerint a skála hangjait tetszőleges módon variálva/ összerakja, illetve ha a DNS programban ez hihetetlenül aprólékos precizitással meg van írva. A zeneszerző és a DNS író lényegében ugyanazt teszi. Az emberi arc érzelem-tükröző grimasz-mimikája olyan, mint a skálázás, de az arc anatómiai keletkezéséhez semmi köze.
„grimasz (francia)Fintor, fintorgás. Érzelmek, vélemények, hangulatok kifejezése úgy, hogy arcunk részeit némileg torzítva mozgatjuk.” /Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára/
Ugyanez a változó-váltakozó mozgás figyelhető meg a körülöttünk lévő élővilágban is, amennyiben a fajpopulációk környezethez idomuló, anatómiai mozgást végeznek, ami megfigyelhető az emberi faj esetében is.
[Az európai osztályozási rendszer szerint négy földrajzi nagyrasszt különböztetnek meg: ausztraloid, negrid, mongoloid, és europid nagyrasszokat. Léteznek más osztályozások is, az amerikaiak például kilenc rasszt különböztetnek meg. Ezek a következőek: ameridek, polinezidek, ausztraloidok, mikronezidek, melanezidek, mongoloidok, europidok, negridek, indidek (mi az európaiakhoz soroljuk). /Humán rasszok/]
Az emberi fajon belüli rasszok kialakulása zenei nyelven kifejezve olyan, mintegy egy hangnemben lévő hangkészletre /genetikai bázis/ hangjaira épülő ritmus nélküli skálázás/variálódás. A földrajzi különbözőség pontosan a környezethez történő idomulásra vezethető vissza mindkét esetben.
A szimfónia kialakulása harmóniai törvényszerűségekhez igazodóan
A skála hangjainak variálásán túl szükséges még személyes intuíció, ösztönös megérzés, az emberi szellemhez tartozó sugallat, amelyre hallgatva azt rögzíteni képes a zene nyelvén. Tehát a zenében van valami természetfeletti, anyag feletti megnyilvánulás, amelyben azt az emberi szellem elrejti, de szinte megmagyarázhatatlan módon tetten is éri. Nem véletlenül mondják, ahol a szavak véget érnek, a zene ott kezdődik. Az ember lényének hihetetlen, káprázatos, fenséges kifejezésmódja, amellyel Alkotóját dicsőíti, tanúskodik róla, Aki mindezekkel a tulajdonságokkal felruházta.
[Természetfeletti az, ami önmagáról nem ad természetes magyarázatot. Ebben az értelemben bármi lehet az, aminek az alkatrészei nem adnak indokot annak meglévő összetettségére, mivel az alkatrészek nem hordoznak evidenciát /magától értetődő, bizonyításra nem szoruló nyilvánvalóságot/ önmagukban, különösen nem komplexitásukban. A zene tipikus példa erre, amennyiben a hangjegyek bizonyos rendszer szerinti ritmusos csoportosulása, mint alkatrészek egymáshoz idomuló harmonikus szerveződése nem adnak magyarázatot a végeredményre, mint zenei összhatásra.]
Tehát a skálázás önmagában nem magyarázza a szimfóniát, ehhez hasonlóan a sejtek anatómiai részegységei nem magyarázzák azt a szervezeti/anatómiai összetettséget, amit önmagukkal kooperáló/együttműködő rendszer szerint felépítenek.
A zene a kotta nyelvi kifejeződése
„A kotta zenei hangok, ritmusok és a dallamhoz tartozó egyéb kiegészítő információk lejegyzésére használatos jelrendszer. A latin kifejezés a quota szóból származik, melynek jelentése: jegy, jegyzet, jelzés. A hangok lejegyzésének a célja a zenei kifejezésmódok rögzítése, átadása. A kottában az egymást követő hangokat, szüneteket jelölik, illetve különféle utasításokkal ezek ritmusát, játékmódját, tempóját is előírhatják.” /Kottaírás – Wikipedia/
Az értékeltolódás kiküszöbölésére szükséges megállapítani az értékrendet a létrehozó és a létrehozott mű között. Hogyan lehet a létező jelrendszernél, a kottánál nagyobb az a termék, amit a kottával létrehoznak, tehát nem is a véletlen hibaszázalékok utólagos kiválogatódása hozza létre, hanem a kottát létrehozó és azzal tervszerűen irányítottan dolgozó intelligens szellemi enitás, ez esetben a zeneszerző, az ember? Hogy lehet a termék nagyobb az őt létrehozó szerzőnél /pl. egy számítógép az őt létrehozó tervezőnél/? Sehogyan nem lehetséges!
Ugyanígy létezik a genetikai kód az élőlényekben, mint jelrendszer, ami az élőlényekhez tartozó egyéb kiegészítő információk rögzítésére használatos. A genetikai program célja a biológiai élővilág belülről irányított életvitelének rögzítése, átadása /fajfenntartás-szaporodás-alkalmazkodás/. Itt is különféle utasításokkal minden elő van írva, mint a kottában. Annyival mégis többet tudnak ezek az élőlények /mint készre gyártott szimfonikus darabok/, hogy rugalmasan alkalmazkodni képesek az élettér, a környezet változásaihoz /mintha egy zenemű képes volna az adott hangversenyterem akusztikájához igazodni, az optimális hangzás érdekében/.
Isten a DNS-nyelvén írta meg az élőlények tervrajzát, de nem véletlenül, hiszen „egyetlen gramm DNS-ben 455 exabájt adat tárolható, ami hozzávetőlegesen 100 milliárd dvd kapacitásának felel meg.” /http://index. hu/tech /2012/08/17/az_adattarolas_jovoje_a_dns//
Mi a különbség a kis lépések szimfóniája és a nagy lépések szimfóniája között? Ha a kicsi elő van írva /az élőlényekben a genetikai programban/, akkor a nagyban sem lehet másként, mivel a szimfóniákat, a zenei darabokat a zeneszerzők megírják, akár kicsik azok, akár nagyok, akár rövidek, akár hosszúk. Akkor nem lehet különbség kis és nagy szimfónia között, az élőlények kis lépései és állítólagos nagy lépései között, mindent a genetikai program ír elő, az szabja meg a mozgásteret, ill. a jelrendszert alkalmazó kottaíró, a zeneszerző, ill. aki az értelmes utasításokat programozza, amiket a fehérjék olvasni tudnak /ill. az előadók, akik a zenei műveket előadják/.
”A genetikai kód az a kódrendszer, amellyel a sejtek nukleinsavaiban (DNS és RNS) található információ fehérjékké fordítódik le.” /Wikipedia/
Mindkét folyamat mögött információ közlő tudatos intelligencia van! Teljesen mindegy, hogy kis lépésről vagy nagy lépésről beszélünk, mert a lépés lényege az alkalmazkodási képesség, az az önálló rugalmasság, amely a szimfóniáknál nincs is meg, hanem kotta által rögzített kötöttség van.
A nagy lépés tehát nem az, hogy /állítólag/ spontán új szimfóniák íródnak maguktól, hanem hogy egyáltalán létezik alkalmazkodó képesség /kicsi és nagy szimfóniák kottái, zenei-biológiai kifejezésmódok/, hogy létezik a genetikai program, az intelligens folyamatokat irányító intelligens kódutasítás. Ez az igazi nagy lépés /különösen materialista szemszögből az élettelen anyagkáoszból származtatva és nem ennek valamilyen terméke/, az emberi agy intelligens tervezőképessége, nem bármilyen utólag létrejött számítógép. Megtenni bármilyen ember által tervezett és készített terméket nagy lépésnek a háttérben működő emberi intelligencia helyett, annál magasabb szintre helyezni, az pont olyan, mint az evolúció állítólagos spontán nagy lépéseit a DNS génekbe írt irányító programja fölé helyezni.
Ráadásul magát a DNS genetikai jelrendszerét /amiben az utasítások rögzítve vannak/, megtenni a véletlen művének, teljes elrugaszkodás a valóságtól. S mindezt a tudomány köntösébe bújtatva – az unintelligens gondolkodás akadémiai szintű megtestesítése – előre megfogalmazott világnézeti meggondolások alapján.
A genetikai kód univerzális kódrendszere
Hogy pedig a genetikai kód univerzális /mint a hangok lejegyzésének kottai jelrendszere/, ez nem arra bizonyíték, hogy minden szimfónia egymásból leszármaztatható, és közös őse van /mármint a szimfóniáknak/, hanem a jelrendszert alkalmazó a közös, a mindenkori zeneszerző, ill. az élőlényeknél a mindenkori háttér-enitás, amely az intelligens programutasítást rögzítette a génekben, és általuk olyan szimfóniákat írt, amilyeneket akart, olyan élőlényeket teremtett, amilyeneket akart. Ráadásul olyan környezetbe, amiket ugyancsak meg kellett terveznie, otthont teremtve a számukra. Elvégre Beethoven se disznóólba, vagy az utcazaj forgatagába tervezte a IX. szimfóniáját, hogy ott hallgassák a zenekedvelők, hanem a zeneműhöz méltó és a hallgatásához optimális környezetbe!
A lényeg tehát a kezdettől fogva tökéletes DNS utasítás, az értelmes és értelmezhető szöveg, hogy az van, létezik és úgy funkcionál, mint egy karmesterpálca, aminek engedelmeskednie kell a sejtek világának, magának az élőlénynek.
A darwinizmus fonáksága
Az evolúcióhívők szerint Charles Darwin tudományos korunk egyik legnagyobb megvilágosítójaként pontosan meghatározta az új fajok közös őstől való evolúciós származását a természetes szelekció révén, a DNS és az öröklődés megértése nélkül! így ő a világ egyik legnagyobb zsenije. Nem sokan állíthatják, hogy egy egész tudományt irányítanak, Darwin azonban igen. Felismerte, hogy az evolúció egy fejlődési folyamat, és hogy mindenélőlénynek közös a családfája.
A természetes szelekcióval történő evolúciót a populációkon belüli változás nagyon fokozatos mechanizmusának tekintette, és feltételezte, hogy a fajok ugyanannak a mikroevolúciós, hosszú időn keresztül történő folyamatnak /a populáció allélfrekvencia változásainak/ a termékei lehetnek, vagyis zenei nyelven kifejezve: a skálázásnak.
Csakhogy Charles Darwin biofilozófus volt /evolúcióelméletének alapja nem biológiai ismeretekre épült, hanem bizonyos elgondolásokkal megspékelt tények közvetítőjeként gazdasági számításokra építkezett/, természetes kiválasztódással utólag építette fel az evolúció képzeletbeli vívmányát, a teljes biológiai élővilágot. Ami mögött, egy általa ismeretlen mechanizmus - kiválogatott mutációs hibák véletlen előnyei - adnák az alapot, hiszen mutáció nélkül evolúció nem létezhet. Az evolúció egyszerűen nem lehetséges a nyersanyag véletlenszerű genetikai változása nélkül.
„A fajok genetikai összetétele változik, ezt hívjuk biológiai evolúciónak.” /Szathmáry Eőrs/
Csakhogy a probléma ott kezdődik, a mutáció nem alkalmazható annak a DNS programnak a létrejövetelére, amiben keletkezik a mutáció. Ezért az élővilágnak nincsen evolúciós alapja, hanem teremtett DNS alapja van, amiben a mutáció utólag végbemegy, ami az evolúció nyersanyagát szolgáltatná. Az evolúcióban először evolúcióra képes élőlényekre van szükség, mielőtt egyáltalán elindulna az evolúció. A mutációnak meg először létre kellene hoznia azt a bázist, ahol véghez viheti a mutációt, vagyis azt a működő programbázist, amit mutáltatni akarnak vele. Mindkettőben előre szükséges az a képesség, amivel utólag az evolúciót lefuttatják. [Hogy az honnan van, nem tárgyalják, hanem ezt a hézagot elegánsan átugorják.]
Darwin csak annyit állapított meg, hogy a létező fajok változékonyak /a skálázás anatómiai nyelvű kifejeződése/, ami evidens, de mutációval /skálázással/ nem jöhet létre az, amiben történik a mutáció /többtételes zenekari műforma, a kész szimfónia/.
Egy húrnak a pengetése nem hozhatja létre azt a gitárt, amelynek a húrját pengetik, hanem csak egy létező gitár húrját lehet utólag pengetni. Darwin zsenialitása abban van, hogy utólagos húrpengetéssel hozta létre a DNS-gitárt egy elképzelt őssejt formájában.
Tehát a ma létező fajok /szimfóniák/ nem származtathatók le utólag bekövetkező mutációs véletlenek /a skála hangjainak emelkedő vagy ereszkedő irányba történő pengetése/ által. [Egy emberi arc tükörképe nem hozhatja létre azt a képet, aminek a tükörképe. Az eredeti képből létrejöhet mutáns tükörkép, csak eredeti kép nem.] Levegőben úszó /nem azonosított eredetű, csak úgy maguktól lévő/ skálázó hangok nem állnak össze szimfóniává, azok nem származtathatók önmagukban evidens létezőknek tartott skálahangokból, hanem csak egy eleve létező kottai jelrendszerből /egy vagy több hangnemben lévő hangkészletből/, amely meghatározott mozgásteret biztosít a skálázásra.
Létező bankbetét nélkül, ürességtől kongó zsebbel nem lehet ficánkolnia nagyvilági ficsúroknak.
A DNS kész fajok programját tartalmazza, abban van a változékonyság beépített lehetősége a természeti környezet változásaira való reagálásként, de a DNS programhoz /a kész szimfóniához/ az utólagos mutációnak /hangjegyskálázásnak/ semmi köze. Az élővilág alapja a DNS program, nem a mutáció, ezért Darwin hülyeséget állított, amikor a teljes élővilágot a háttérben meghúzódó mutációra épülő evolúcióra /lényegében a kész fajok változékonyságára/ vezette vissza. [Szerinte az utólagos skálázás hozta létre azt a zenei anyagot /a kotta nyelvén írt mesterművet/ a teljes szimfóniát, amely alapot és keretet adott az utólagos skálázásra.]
A mutáció csak a kész DNS programban történhet, tehát a kész élőlény genetikai programjában létezhet csak mutáció, a kész élőlényeket ez a folyamat utólag nem hozhatja létre! Azzal létrehozni valamit utólag, amit abból a korábban feltételezett, meglévő valamiből származtat, amit utólag elméletileg létrehoz, az nem tudomány, hanem értelmetlen áltudományos skizofrénia. Darwin a második lépést /mutációból építkező evolúciót, a skálázásból létrejövő szimfóniát/ tette első helyre, ami egy csalás, szemfényvesztés. Az evolúciónak /a zenének/ lehet alapja a mutáció, de ez csak mikroevolúció /hangjegyskálázás/, ami a kezdetben teremtett fajokban végbemegy. /A kotta által létrehozott hangjegybázisban rögzített szabályok szerint./
Az evolúció olyan folyamat, amelynek eredményeként a populáció genetikai tartalma idővel megváltozik. - ezek szerint a populáció változás előtti tartalmához az evolúciónak semmi köze, hanem csak az utólagos változásához – erről beszélünk.
Darwin az evolúció képzeletbeli eredményét, az egész biológiai élővilágot a természetes szelekcióval kiválasztott /az evolúcióhoz nélkülözhetetlen/ általa meg nem értett mutációs hibák véletlenszerű előnyeiből építette fel. Egy mutáció azonban nem használható arra a DNS-program létrehozására, amelyben a mutáció bekövetkezik. Tehát az élővilágnak nincs alapja az evolúcióban, de van alapja a létrehozott DNS-ben, amelyben a mutáció utólag jön létre. /Konkrétan megírt, harmóniai törvényszerűségeknek engedelmeskedő hangjegybázis – egy hangsorkeretben lévő hangnem hangjai - nélkül nem létezhet skálázás./
Minden organizmusban minden genetikai tulajdonság kezdetben egy mutáció eredménye volt. - Ami teljesen abszurd! A mutáció genetikai tulajdonság-változást okozhat abban a bázisban, amely alapjaiban meghatározza a genetikai tulajdonságot.
Nem lehet fölcserélni a sorrendet, hogy ami utólag van /egy adott mozgástér utólagos kiaknázása/, abból létrehozzuk mindazt, amiből leszármaztatjuk az utólag létrejövőt /a teljes mozgásteret önmagában bíró populációt/, ráadásul teljesen spontán. Sok hamis nyikkanásból – programmásolási hibákból – létrehozzuk a használható hangokat, amiket valami magától értetődőnek vélt folyamat kiválogat és fölépít.
Darwin elméletének lényege annak bemutatása, hogy a természetben előforduló véletlenszerű és céltalan folyamatok hogyan helyettesíthetik az intelligens tervezést. Mivel nem tudta megérteni ezt a túlélési harcot, ehelyett a Teremtő helyére emelte a legalkalmasabbak túlélését, amely az eredetileg harmonikusan létrehozott biológiai rendnek az emberi bűnelkövetés miatti felborulása.
"Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig." (Róma 8:20-22)
Kérdés, ha megnyilvánulásában intelligens a természetes kiválasztódás folyamata, miért a mutációs hibákból építkezik /az evolúció szükségszerű lényege/, miért nem a jó lépésekből? A természetben pedig ez van, millió jó lépés, tökéletes reprodukció, hiszen beépített hibajavító program is van a DNS-ben, ami a fajt egészségesen fönntartja. Azt kitalálni, hogy nem ez tartja életben a fajt, hanem millió rossz lépés után véletlenül beakadó jó lépés, ráadásul nem lépéssorozat, az egy ravasz és körmönfont utólagos módszermagyarázat, hogy a jó lépések eleve tervezett módszertanát kiiktassa a fajok eredetének magyarázatából.
Vagyis, hogy az alapfajok rögtön készre vannak teremtve a teljes fennállási/fennmaradási repertoárjuk felkészültségével, melyek jó lépéseket tesznek tömegével, nem rosszakat /káros mutációk/, és a jóból építkeznek, vagyis idomulnak a környezeti/alkalmi változásokhoz. /Amik mint mikroevolúciós folyamatok beépítetten léteznek, megfigyelhetők./ A gének beépített információk szerint rendelkeznek egy önszabályozási mechanizmussal, amely lehetővé teszi számukra, hogy ezeket az információkat a megváltozott környezeti feltételekhez igazítsák.
Az "evolúció" szó rendkívül rugalmas, amivel az embereket tévesen elhitetetik, hogy egy kis területen ha hitelesség van /a skálázás mint faji változékonyság/, az azt jelenti, hogy a tágabb értelemben vett nyilatkozat a makroevolúcióra egyaránt hiteles. Tehát a természet háborújából, az éhínségből és a halálból, a legrátermettebbek túléléséből mint magasabb rendű élőlények kifejlődése következik.
Itt be van építve egy speciális célzatú háttér-magyarázó tudatosság, aki ezt nem veszi észre, az nyilván nem is akarja, mivel elkötelezte magát azzal az alapelvvel, miszerint: „A biológiában semminek nincs értelme, ha nem az evolúció fényében nézzük.” /Theodosius Dobzhansky/ Más szóval a biológiában minden csak az evolúció fényében nyer értelmet.
Hogy az evolúció a mutációk rendkívül ritka jó lépéseit gyűjti egybe és sokszorosítja el az adott élőlényt gazdagítva a fennmaradás továbblépésében - amit a természetes kiválasztódás törvényszerű folyamata rögzít, - a negatív mutációk káros hatását miért nem tárgyalja, az nem fér a koncepcióba?
Amit azonban tudunk a mutációkról, azok teljesen alkalmatlanná teszik őket, mint bármilyen "nyersanyagot az evolúciós fejlődéshez". A gyümölcslegyek mutációi mutatják, rendkívül rövid szárnyakat, deformált sörtéket, vakságot és egyéb súlyos hibákat eredményeztek. Az ilyen mutációk egyre nagyobb genetikai terhet rónak egy adott fajra.
A genetikai teher tehát megdöbbentő problémává válik az evolucionisták számára, akik mutációk alapján próbálják megmagyarázni a fajokon belüli hatalmas adaptív variációt. Minden elképzelhető kedvező mutációért egy fajnak fizetnie kell a gén több mint 1000 káros mutációjának árát vagy terhét. A "genetikai bomlás" ilyen hátterében bármely hipotetikusan kedvező mutáns egy génben mindig összekapcsolódik más gének káros változásaival. Mivel a mutációs terhelés az idő múlásával növekszik, a faj túlélése veszélybe kerül, mivel a párosodás nagyobb százalékban hozza létre az utódokat, akik súlyos genetikai hibákat hordoznak. /Ayala. Francisco, "Az evolúció mechanizmusai", Scientific American, V. 239., 1978. 3. sz., 56–69. - Pai, Anna. A genetika alapjai New York: McGraw-Hill Book Co., 1974, 248-249./
Genetikai tankönyvében Anna Pai egyértelművé teszi, hogy:
"a terhelés szót szándékosan valamiféle teher jelentésére használják", amely lehúzza egy faj genetikai minőségét. /Pai, Anna. A genetika alapjai New York: McGraw-Hill Book Co., 1974, 248-249./
A mutációk csak módosítják azt, ami már létezik, nem létrehozzák azt, amiben végbemennek. Az általunk ismert legegyszerűbb cella körülbelül 600 kilobájt információval rendelkezik. Az emberi sejtek körülbelül három gigabájt információval rendelkeznek. Biztosítani kell az információtartalom növelését, és ezt az evolúció módszertana nem tudja nyújtani.
A mai modern genetikai és mikrobiológiai kutatások éppen azt bizonyították be, hogy az élővilág legalapvetőbb egysége, a sejt, olyan alrendszerekből felépülő komplex rendszer, amely kis lépések egymásutánisága útján nem alakulhat ki: vagy minden alrendszer egyszerre, egymással együttműködve a helyén van, vagy az egész élő sejt nem működik. Az ember 120 billió sejt együttműködése!
Az evolúció elve szerint: "Bármi, ami csak kicsit is alkalmas egy funkcióra elégséges, amíg nincs jobb." Csakhogy bármely szervezet a túlélését nem egy funkciónak köszönheti, hanem hihetetlen soknak, amely mind összhangban működik. Egyszerű élőlény nem létezik. Azt mondják például, hogy amikor a vízben az egysejtű organizmusoknak kezdett elfogyni az élelmük, „néhány úttörő sejt végül rájött a megoldásra, hogy tovább lépjen." Az „egyszerű” jelző azonban félrevezető lehet, hiszen minden élőlény, még az egysejtű mikroorganizmusok is, hihetetlenül bonyolultak.
A világ legegyszerűbb mikrobájának modellezéséhez 128 számítógépre volt szükség, mégsem tudták a maga teljességében átlátni a működését. Ahogy megállapították: "... a sejtek bonyolultságának mélysége és szélessége szinte hihetetlennek bizonyult és nehéz kezelni." /Lásd: https://www.theatlantic.com/technology/archive/2012/07/to-model-the-simplest-microbe-in-the-world-you-need-128-computers/260198/
Darwin mondta A fajok eredetében:
"Ha be lehetne mutatni, hogy komplex rendszerek nem keletkezhetnek kis szekvenciális lépésekkel, akkor elméletem teljesen lebomlik. De nem találok ilyen esetet. "
Az emberi test minden szervében léteznek redukálhatatlanul összetett rendszerek, amelyek több ezer, egymással összefüggő, specifikusan kódolt enzimet tartalmaznak. Abszolút minimumon a DNS felfoghatatlan önképződése és a DNS-ben található hihetetlen információk megmagyarázásának képtelensége a mutáció és a természetes szelekció fogalmának végzetes hibáit jelenti, figyelembe véve az élet és a DNS eredetét.
A visszavonhatatlan komplexitás fogalma azt sugallja, hogy a rendszer minden elemének egyidejűleg kell jelen lennie, nem pedig lépésenkénti, szekvenciális javulás útján kell fejlődnie. Az összetett tulajdonságok, amelyeknek külön részeinek nem lenne túlélési értéke, mivel az összetett tulajdonságokban az egész messze nagyobb, mint a részek összege. Honnan tudja bármely részegység alkalmi és lépésenkénti fejlődése, hogy az összetett, komplex szervezeti egység felé kell haladnia, ha a folyamat nem szervezett?
Ha viszont tudja, akkor akitől tudja /a DNS genetikai programjából kifolyólag/, az minek használta volna a véletlen mutációkat ennek érdekében a milliós nagyságrendű hibás rátájukkal a készre teremtés helyett?A festők sem szoktak a könyökükkel történő véletlen mozdulatokkal festeni, ha már meg is ragadhatják kezükkel az ecsetet, hogy elkészítsék alkotásukat! Meg a zeneszerzők sem használnak repedt furulyát, hátha kijön belőle valamilyen épkézláb hang, amit be tudnak építeni az általuk létrehozott zeneműbe!
Az élet szigorúan biokémiai szempontból kölcsönhatásba lépő kémiai rendszerek összessége!?
A DNS nagy hűséggel történő másolására optimalizálódott enzimek magának a DNS-nek a létrehozására is optimalizálódtak, amiből kifolyólag lényegében a sejt önmaga létrehozására optimalizálódott – ami nyilvánvalóan az élőlények önmaguk létrejövetelének optimalizálódásáról szóló evolúciós mese. Ennek alapja az élet csupán a kémiai rendszerek összessége, miként a váza is csak porcelán, semmi más. Viszont a porcelán az nem váza! A fa indát növeszt ugyan, de az inda nem fon kötéllétrát. A darwinizmus szükséges alapja lenne a kémiai rendszerek spontán fává növekedése, ami önképző módon megfonja az őssejt kötéllétráját, amire aztán minden élőlény rámászik Darwin huzatos, törzsfejlődési elmélete szerint.
A káprázatosan sokszínű biológia szimfóniájának kottája pedig az összeillő hangjegyek utólagos kiválogatódása, ami egy teljesen természetes folyamat. A zeneszerzők mind elmehetnek a sóhivatalba. Ahogy Richard Dawkins mondja: „...a darwini természetes szelekció az egyetlen ismert megoldás az információ eredetének máskülönben megoldhatatlan rejtélyére.” /Isteni Téveszme/ Ami annyit jelent, a skálázás nélkül nincs értelme a szimfóniának. Holott pontosan az előre megírt kottaszabályok nélkül nincs értelme az utólagos hangjegyek skálázásának! /A faroktól nem függhet a kutya, ami azt csóválja!/
A mutáció csak a második lépés lehet, az első lépés a DNS konkrét létezése. Az evolúció csak a DNS által programozott létező fajok változatosságát okozza. Így a fajok változhatnak, ami rugalmas alkalmazkodás a változó körülményekhez, semmi több! Annyit és olyan mértékben, amit nekik a teremtés programozottsága megenged!
Ami pedig az evolúcióbiológusok által kreált minimális mennyiségű információt tartalmazó legfőbb üzenetüket illeti, ha annak tíz betűje személyes, intelligens eredetről tanúskodik: „nincs Isten” - ami a tudományos következetlenségnek nyilvánvalóan az egyik legszembetűnőbb mintapéldája, amit nyugodtan lehet a darwinizmus téveszméjének nevezni – akkor mit szóljunk ehhez:
"Az emberi test egyetlen sejtjében szorosan összetekeredõ DNS tényleges hossza durván 2 méter. Mivel az emberi testben kb. 10 billió (1013) sejt van, a DNS teljes hossza 20 billió méter, ami felfoghatatlan." /John C. Lennox: A genetikai kód eredete/
Zenei nyelven megfogalmazva, a fajok univerzális alkalmazkodó változékonysága mintegy a hangok skálázása tetten érhető /mint a személygépkocsi 'fajfogalmán belül' a Mazda, Opel,Fiát és Škoda, stb. fajta-variációk/, de hogy szimfóniává /valódi fajjá/ ’érjenek’, ahhoz előre történő zeneszerzői programozás /tervezői gyártósor/ kell. Pl. Beethoven IX. Szimfóniája olyan, mint a teremtés nyelvén kifejezve:
„És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemük szerint. És úgy lőn. Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemük szerint, a barmokat nemük szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemük szerint. És látá Isten, hogy jó… És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1Mózes 1:20-27)
Élvezed Isten képére teremtettséged folytán a teremtés szimfóniáit magad körül? Ha igen, akkor ez világos bizonyítéka annak, hogy helyed van a Nagy Zeneszerző kozmikusszimfóniájának földre kicsengő zenei élvezetében, amelynek mi is részesei vagyunk. Úgy is mint hallgatók, de úgy is mint résztvevők.
„Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.” (Apcsel 17:24-31)
(Jeremiás 17:13)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése