Ebben
az időszakban rengeteget beszélgettünk és filozofálgattunk ebben
a teológus közösségben arról, hogy érveket, észérveket,
magyarázatokat találjunk Isten létére. [A
nem maguktól értetődő dolgok létezésére adott magyarázatok
kell hogy érintsék azoknak a kényszerítő szükségszerűségeknek
az evidens voltát, amik végül elvezetnek Istenhez.
Ez pl. ahhoz
hasonló, amikor egy papírlapon számokat látunk 1-től fölfelé,
és ha összekötjük őket, rájövünk, milyen alakot ábrázol. Amikor a létezést biztosító összefüggéseket is egy csokorba
kötjük, eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy ezek nem a véletlen művei, hanem intelligens eredetük van. A
becsületesen gondolkodó emberek számára az univerzumban
megnyilvánuló mérhetetlen intelligencia, amely annyi minden
létezőben tetten érhető, kikerülhetetlenül intelligens alkotóra mutat. Ahogy
Einstein is mondta:
„A
természet törvényszerűségeiben olyan magas fokú értelem/intelligencia nyilvánul meg, hogy ehhez képest minden
emberi rendszerezés és gondolkodás jelentéktelen visszfény.”
Ha
elvetjük a nagy összefüggések mögött megbújó mérhetetlen
intelligenciát, a kicsi mögött miért látjuk meg és miért
hirdetjük a mögötte megbújó emberit? Mert amit mi alkotunk, az a
kicsi, a
valami!,
de amit látunk magunk körül, a hatalmas, a lenyűgöző, a
felfoghatatlan, az a
semmi?
Mi ez, ha nem az ateizmus kérkedő dölyfössége, amely kiutalja
magának az öntörvényű életmód mindent tönkretevő, mindent
szétziláló, mindent az önző élvezetekre pazarló jogosultságát?!
Ha
nem jutunk el ehhez a felismeréshez, milyen jogon állítjuk, hogy
néhány szám összekötése egy papírlapon intelligencia
közreműködésének felismerésére vezet bennünket, pl. különböző
állatfigurákhoz!?
A
gyerekeink nyilván nem gondolják, hogy a számok összekötése
véletlenül hoz létre egy-egy rejtett állati figurát/alakot.
Akkor ennél sokkal nagyobb intelligenciát mutató összefüggések
felismerése miért diktálná azt, hogy mindez a véletlen műve? Vagy netán direkt vagyunk süketek, vakok és elvetemültek, hogy a
kis összefüggések mögött kényszerítő erőt érzünk a tervező
intelligencia felismerésére, miközben a nagy összefüggések
mögött tagadjuk ugyanennek a felismerését és megvallását? Mi
ez ha nem az emberi jellem szándékos gonoszsága és konok
hajthatatlansága?!
Megvalljuk
az okos törpe szükségességét, de megtagadjuk a felfoghatatlanul
intelligens óriás felismerésének létjogosultságát? Mi ez, ha
nem az ateizmus szándékos gyilkossági kísérlete, hogy megölje
az univerzális intelligencia forrását: Istent?!
Mire tanítjuk a gyerekünket?
A
gyerekünket arra tanítjuk, hogy pár
sorszámozott vonást
a papírlapon intelligens szerző művének tulajdonítson. Ugyanakkor
a természet sok alapvető állandójáról – a szénatom
energiaszintjeitől a világegyetem tágulási sebességéig – azt állítjuk, mindezek csupán véletlenül éppen megfelelő értékűek
ahhoz, hogy az élet létrejöhessen és fennmaradhasson!?
Ahhoz,
hogy élet létezhessen a földön, kellő mennyiségű szénre van
szükség. A szén három hélium-atommag, vagy egy hélium-atommag
és egy berillium-atommag egyesülése (fúziója) által keletkezik.
Sir Fred Hoyle, a kiváló matematikus és
csillagász azt találta, hogy ahhoz, hogy ez megtörténjen, az
atommagok alapállapotának energiaszintjeit pontosan össze kell
hangolni. Ezt a jelenséget rezonanciának hívják. Ha az eltérés
1 százaléknál nagyobb lenne bármely irányban, az univerzumban
nem maradhatna fenn az élet. Ezt az összehangoltságot hogyan
tulajdoníthatjuk a véletlennek?
Megdicsérjük
a gyerekünket, amikor
felismeri a rajzon
a vízi állatot, amit látott kiformálódni, ahogy összekötötte a
számokat, és felismerte az értelmes alkotót.
Ugyanakkor
mi P. D. elméleti fizikus által megállapítjuk, ha a nukleáris erő és az elektromágneses erő
aránya akár 1 : 1016 arányban
eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Az elektromágneses
erőállandó és a gravitációs erőállandó arányának szintén
kényes egyensúlyban kell lennie.
Ha ez az arány csupán 1 : 1040 arányban nagyobb lenne, akkor csak
kis csillagok
léteznének; ha ugyanilyen mértékben kisebb lenne, akkor csak nagy csillagok
lennének.
Az univerzumban viszont szükség van mind a kis, mind a nagy
csillagokra: a nagyokra azért, hogy termonukleáris kemencéikben
létrehozzák
az
elemeket, a kicsikre pedig azért, hogy hosszú ideig égjenek, ami
elengedhetetlen az
élet fennmaradásához egy bolygón.
Paul
Davies szemléletes hasonlatával élve, ez olyan mértékű
pontosság, amire egy
mesterlövésznek lenne szüksége ahhoz, hogy eltaláljon egy érmét
az univerzum másik végén, a földtől húszmilliárd fényév
távolságban. /131 God
and the New Physics [Isten
és a modern fizika], London, J.M. Dent and Sons, 1983/ És
erre ráfogjuk, hogy a puszta véletlen műve!?
Ugyanakkor Hugh Ross asztrofizikussal azt látjuk, ha a Planck-idő környékén (csupán 10-43 másodperccel
az univerzum
keletkezése után) a tágulásért felelős taszító- és az
összehúzódásért felelős
vonzóerők aránya csupán 1 : 1055 mértékben eltért volna a
ténylegestől, akkor
az univerzum vagy túl gyorsan tágult volna, galaxisok kialakulása
nélkül, vagy
túl lassan, amit egy gyors összeomlás követett volna. /A.H. Guth: Inflationary
Universe [Táguló
világegyetem], Physical
Review D,
23, 1981, p.348/ – És ezt teljes lelki nyugalommal a magától
értetődőnek vesszük és puszta természeti erőknek
tulajdonítjuk!?
Nyugtázzuk a gyerekünk arcán az
örömet, hogy sikerült rajzolnia
egy oroszlánt, amit úgy készített, hogy követte a papírra írt számok helyes sorrendjét, amit kellő sorrendben és távolságban rögzített valaki.
Mi
bezzeg tudjuk, a föld naptól való távolsága nem lehet
akármekkora. Ha túl közel
lenne a naphoz, akkor a víz elpárologna, ha viszont túl messze
lenne, akkor megfagyna. Ha ez a távolság 2 százalékkal eltérne a
ténylegestől, az élet megszűnne
létezni. S azt mondjuk rá teljes lelki nyugalommal, mindez magától
van!?
Mi
meg felismertük, a felszíni gravitáció és hőmérséklet értéke
szintén csak néhány százalékon
belül mozoghat, különben a föld nem lenne képes fogva tartani a
gázok megfelelő keverékét, és így légköre alkalmatlan lenne
az élet fenntartására. De erre ráfogjuk, hogy szerencsénk van,
hogy ez így alakult!?
Hasznosnak
tartjuk, amikor a néhány éves gyerekünket látjuk az intelligencia felismerésében fejlődni azon
rajzok megfigyelése kapcsán, amiket egy irányított vonalat követve újra
rajzol.
Mi
meg váltig állítjuk: bolygónknak éppen a megfelelő
szögsebességgel kell forognia. Ha túl
lassan forogna, akkor a nappali és éjszakai hőmérséklet közötti
különbség túl szélsőséges lenne, ha pedig túl gyorsan, akkor
katasztrofális lenne a szél sebessége.
De ez úgy jött össze, hogy teljesen magától, bármiféle háttérintelligencia létezése nélkül!?
Elkönyveljük
magunkban a gyerekünk okosságát és ügyességét, amikor rájön, hogy alkotott művel van dolga, látva, hogy mindegyik állathoz a neki megfelelő étel van társítva.
Amikor
az univerzum finom összehangoltságra bárgyún nézünk, s
rámondjuk, az eredete ahogy esett, úgy puffant, miközben a
gyerekünk meg élvezettel fedezi fel az állatrajzokba rejtett
intelligencia megannyi formáját, nem-e mi vagyunk olyan végtelenül
ostobák, hogy már csak egy lépés választ el attól, hogy a
szándékos dilettantizmusunknak emlékművet állítsunk, amit úgy
nevezhetnénk el, hogy a barbár ateizmus megkövült emlékműve?!
Az evolúcióbiológusok /pl. Szathmáry Eörs/ vonzódnak ahhoz a gondolathoz, mely szerint a fizikai állandók értékét valamiféle kozmológiai természetes kiválasztódás magyarázhatná meg: a férges univerzumok kirostálódtak a nagy univerzumos esztelen anyagvágtában. Nem véletlenül teszik ezt, mivel ezzel a nézőponttal kötelezték el magukat, s ebben a világnézetben adódik alkalom számukra tudományos babérok learatására, a teremtési modellben meg senkik, holt koldusok maradnának!
A mindenre választ gyártani képes ateisták szerint ezek a fizikai állandók nem azért állnak fent, mert intelligens alkotó áll mögöttük, hanem azért figyelhetjük meg ezeket, mert a létezésünk éppen ezeknek a valószínűtlen események szerencsés fennállásából következett, s ha már megfigyelhetjük, nyilván másként nem történhetett, mint ahogy történt. Különben nem lehetnénk itt. Tehát a létezésünkből adódik ezeknek szükségszerű megléte, nem tervezésből.
Az evolúcióbiológusok /pl. Szathmáry Eörs/ vonzódnak ahhoz a gondolathoz, mely szerint a fizikai állandók értékét valamiféle kozmológiai természetes kiválasztódás magyarázhatná meg: a férges univerzumok kirostálódtak a nagy univerzumos esztelen anyagvágtában. Nem véletlenül teszik ezt, mivel ezzel a nézőponttal kötelezték el magukat, s ebben a világnézetben adódik alkalom számukra tudományos babérok learatására, a teremtési modellben meg senkik, holt koldusok maradnának!
A mindenre választ gyártani képes ateisták szerint ezek a fizikai állandók nem azért állnak fent, mert intelligens alkotó áll mögöttük, hanem azért figyelhetjük meg ezeket, mert a létezésünk éppen ezeknek a valószínűtlen események szerencsés fennállásából következett, s ha már megfigyelhetjük, nyilván másként nem történhetett, mint ahogy történt. Különben nem lehetnénk itt. Tehát a létezésünkből adódik ezeknek szükségszerű megléte, nem tervezésből.
Ez kb. olyan érvelés: mi itt vagyunk egy vendéglőben, és jókat eszünk, ami nem annak köszönhető, hogy van a konyhában egy jól főző szakács, hanem mi szerencsésen kifogtunk egy szakácsot, mert ha nem fogtuk volna ki, nem ehetnénk jókat. Tehát a jókat evésünkből adódik hogy van itt egy szakács, s nem pedig a szakács tudományából következik a vendéglőben levése, és a mi abból adódó élvezetünk.
Vagy: azért tudunk kényelmesen és sikeresen közlekedni az autónkkal, mert a motorja véletlenül pont a motorháztető alatt van, s nem utánfutón toljuk magunk előtt; a szélvédő átlátszó anyagból van, s nem bádogból; a fék helyett véletlenül nem rakéta indító pedál van beépítve; kerekek helyet nem sítalpakon csúszkálunk, a kormány meg ide-oda tekerhető, és nincsen kipányvázva, mint egy zabolátlan kecske az árokpatron 20 centis kötélre.
Mert nem lehet tervezve az, aminek a megléte utólag teljesen evidens, mivelhogy itt vagyunk, ezek nélkül meg nem lennénk itt. Azt mondani, hogy
a fizikai állandók igen szűk intervalluma eredményez csak élhető
Univerzumot, meg hogy
az állandók éppen ebben az intervallumban vannak, ez nem csoda, hanem teljesen evidens. Így utólag.
Az evőkanál nem azért fér a szánkba, mert az alakja és a nagysága meg van tervezve, hanem éppen azért tudunk enni vele, mert ilyenné alakult. Ha akkora volna, mint a péklapát, nem férne a szánkba! A természetben is így adódik minden teljesen magától, nincs itt semmiféle kóválygó intelligencia, csak tények vannak, amik maguktól értetődők, kiváltképp utólag. De ugyanez van a biológiában is:
Semmi nem tervezés következménye, hanem a létből fakad a létezés szükségszerű következménye, mert ha már van, szükségszerűen létre kellett jönnie, különben nem volna.
A létező dolgok húzzák magukkal a létrejövés szükségességét, az intelligens dolgok meg az intelligens létrejövés szükségességét - bármiféle előzetes tervezés nélkül. Aki ezt az ateista észjárást nem tudja követni, az nem az ő hibája, hanem a hiányos előzmények következménye. Punktum!
Azt vallani, amit Paul Davies – szembesülve a finom összehangoltság fenti példáival: „Úgy tûnik, mintha valaki finoman összehangolta volna a természet számait, hogy megteremthesse az univerzumot… Az embernek önkéntelenül az a benyomása, hogy az univerzumot megtervezték” /The Cosmic Blueprint [A kozmikus tervrajz], New York, Simon and Schuster, 1988, p.203/, - teljesen ésszerűtlen következtetés. Mert semmi nem létezik, ha magától nem jön létre, ha meg létrejön, nincs szükség tervezőre. Ennélfogva úgy élhetünk, ahogy akarunk, a felelősségre vonás legkisebb nyomasztó tudata nélkül. Ezért az ateizmus a legfelvilágosultabb világnézet az egész társadalomban!]
Azt vallani, amit Paul Davies – szembesülve a finom összehangoltság fenti példáival: „Úgy tûnik, mintha valaki finoman összehangolta volna a természet számait, hogy megteremthesse az univerzumot… Az embernek önkéntelenül az a benyomása, hogy az univerzumot megtervezték” /The Cosmic Blueprint [A kozmikus tervrajz], New York, Simon and Schuster, 1988, p.203/, - teljesen ésszerűtlen következtetés. Mert semmi nem létezik, ha magától nem jön létre, ha meg létrejön, nincs szükség tervezőre. Ennélfogva úgy élhetünk, ahogy akarunk, a felelősségre vonás legkisebb nyomasztó tudata nélkül. Ezért az ateizmus a legfelvilágosultabb világnézet az egész társadalomban!]
Nagyon
gyakran ma is azt érzem, hogy amikor beszélgetünk hitről,
kereszténységről, vallásról, mindig mintha logikus érveket
keresnénk arra, hogy márpedig Isten kell, hogy létezzen. Ilyen
filozófiai vitában sokszor részt vettem.
[Miért kéne, hogy a mondat mögött ott legyen az író, a vers mögött a költő, az étel mögött a szakács, a festmény mögött meg a festő? A patkó mögött miért sejthetjük a kovácsot, ellenben a ló mögött ateista szemmel miért szükséges az atomok puszta nyihogását látni? Mi készteti a gondolkodó embert erre, ha nem az, hogy szándékosan vak, amely direkt ellenáll az intelligens alkotmány alkotói szükségességének?!]
[Miért kéne, hogy a mondat mögött ott legyen az író, a vers mögött a költő, az étel mögött a szakács, a festmény mögött meg a festő? A patkó mögött miért sejthetjük a kovácsot, ellenben a ló mögött ateista szemmel miért szükséges az atomok puszta nyihogását látni? Mi készteti a gondolkodó embert erre, ha nem az, hogy szándékosan vak, amely direkt ellenáll az intelligens alkotmány alkotói szükségességének?!]
Ezért
ha most ide egy kalapba betennénk egy fekete meg egy fehér golyót,
és kihúznánk a fehéret, rendkívül jó védőbeszédet tudnék
tartani arról, hogy az Úristen igen is létezik. De ha a fekete
golyót húznánk ki, ugyanilyen lelkesen tudnék beszélni arról,
hogy márpedig nem létezik az Úristen.
[Egyetemi docens létére ritka nagy ostobaság részéről azt
állítani, hogy a káposztás cvekedli attól a nagymama terméke,
hogy nem zuhant a liftaknába /fehér golyó/, mert ha belezuhant
volna, akkor magától állt volna össze, /fekete golyó/!?]
Magyarul
nem filozofálni kell a vallásról és a hitről. Mert az Úristent
nem érdekli, hogy milyen jól filozofáltál. [No
és ki filozofál, ha nem az, aki szerint az egyszerűhöz
intelligencia kell, a bonyolulthoz meg elég a véletlen!? A
lóvasutat meg kell tervezni, a lónyihogást meg a természet ész
nélkül összehozza, meg mögötte a lovat, csak elegendő ideig
kell várni!
Na
várjál az üres kályha mellett eleget, és majd fogod érezni a
meleget – ha közbe szét nem fagysz! A puding próbája az evés,
az ateizmus próbája meg a gyakorlat. Az önkifejlődésből az öntörvényűség eleve következik, abból meg hogy mindenki úgy él, ahogy akar. Ezzel a szenvedés melegágyát meg is teremtettük, a világot, amelyben ember embernek farkasa, természetnek kizsákmányolója, mindennek elszennyezője és tönkretevője.]
Azt
a bizonyos személyes élményt, amit magam nem éltem át, de átélve
láttam ezeken az embereken, elfogadom. Nekem ebben nem volt részem.
[Ezzel
a hozzáállással ki is jelenthető, hogy nem is lesz!]
Az
Úristen egy agyagból csinálhatja a szenny edényét, meg a
szentség edényét is. Ki korlátozná a fazekast abban, hogy milyen
edényt csináljon? Hát én nem a szentség edényénél
csináltattam. Így döntött, kész… [Nagy
tévedés ezt így értelmezni, mert ha valakit Isten eleve szennyes
edénynek csinálna, akkor nem kellene azok következményét
elszenvednie!
„Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, [mit szólhatsz ellene]?” (Róma 9:21-23)
„Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, [mit szólhatsz ellene]?” (Róma 9:21-23)
Az
egyiptomi fáraó kapcsán hozta fel Pál ezt a magyarázatot, hogy
amikor magát megkeményítette az Isteni parancsolat ellenében,
akkor tette magát szennyes edénnyé, akin Isten a haragját
megmutatta. De nem Isten akarta szándékosan a megkeményedését,
mint ahogy senkit nem keményít meg: Lásd:
„Vigyázzatok
atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz
szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást
minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék
meg a bűnnek csalárdsága által: Mert részeseivé lettünk
Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen
megtartjuk. E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg
ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor. Mert
kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, akik kijövének
Egyiptomból Mózes által? Kikre haragudott vala pedig meg negyven
esztendeig? avagy nem azokra-e, akik vétkeztek, akiknek testei
elhullottak a pusztában?” (Zsidók
3:12-17)
A
megkeményítése a szívnek a bűn csalárdsága által történik,
ami a szabad akaratnak egy lehetséges negatív következménye, de
nem szükségszerű következménye. Ahogy másutt olvashatjuk:
„Senki
se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az
Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem
kísért. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a
tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt
szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.”
(Jakab
1:13-15)
Tehát
a megkeményedésnek van egy törvényszerű útvonala, ami mögött
ott van a tulajdon kívánság édes önáltatása. Ugyanez az
ateizmusnál az önálló életvezetés megragadásának édes
önáltatása. Ugyanolyan leszel, mint Isten, jónak és rossznak
tudója!
Az
Édenkertben kísértette ezzel Évát a bukott angyal, aki Sátánná
lett, és az ateizmus lényegében erre a mézesmadzagra harapott rá,
és ehhez ragaszkodik, mert oly igen tetszik neki az Istentől
független életvezetés modellje, hogy az élete értelmét az ebben
való kiélés ezerféle módozataiban véli megtalálni. Hogy közben
a bolygó pusztulása két percre van miatta a környezetvédelmi
órán, nem érdekli. Mert bukott, mert gyarló, mert önző, de a
biblia szavaival bizony hogy gonosz, amiben ráadásul még növekszik
is, ahogy az idő halad előre a végkifejlet felé!]
A
Tibornál pedig úgy döntött. Ő nem tud változtatni azon, hogy ne
legyen hívő. Én meg ateista vagyok, azon nem tudok változtatni,
és nem is akarok. [Bizony
hogy Isten nem úgy döntött, hanem hogy az ember, aki nem is akar,
az nem is tud! És még képes rákenni Istenre. Az ateizmus nem csak
hogy eszmeileg ütődött, mint a földre esett körte, hanem még
jól is érzi magát ütődöttségében. Na ezt mind kalkuláljuk
bele, amikor az ateizmus lelki és szellemi pilléreit analizálni
óhajtjuk. Az ateista Isten nélkül akar élni, amiket indokként
fölhoz ezeknek igazolására, azok mind olcsó kifogások.]
Mindig
azt kérdezik tőlem, hogy akkor mégis béke van-e bennem? Azt
mondom, hogy igen. [A
Bibliának más a véleménye: „És
a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik,
és amelynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól
Istenem, a hitetleneknek!” (Ézsaiás
57:20-21)
Hogyan
lehetséges békéje az egyénnek, amikor az emberiség történelmében
alig volt pár évtized békeidő, annál több viszály,
ellenségeskedés és háború?! És hogy a bolygó végpusztulása
ennyire ki van élezve a kutatók szerint, ez mennyiben ad alapot
békességre az egyénnek, aki a bolygó lakója és haszonélvezője.
Hogy
ennek ellenére azt mondja, békessége van, ez is azt mutatja, hogy
nem
érdekli a bolygó állapota, mert ha érdekelné, nem lehetne
békessége, hanem jogos nyugtalansága a bolygó kifosztása és
kizsákmányolása miatt. Amiről nem hajlandó tudomást venni.
Nos így könnyű, békességre hivatkozni, közben meg –
össztársadalmi szempontból - felelőtlenül élni!]
Volt
bennem egyfajta kognitív feszültség amiatt, hogy tudok érvelni
amellett is, hogy van az Úristen, meg ellene is, de mi a fenét érek
ezzel? [Annyit
ér vele, hogy az ateizmusában abszolút nem lehet biztos, csak a
dilettantizmusában!]
Mindig
azt éreztem, hogy ebben az egészben nem tudok hinni. [Mindenkinek
szabad akarata van, az érzések és a döntések legtöbbször egy
hullámhosszon vannak. Az előre engedett ellenszenves érzések
eleve gátjai az utólagos tárgyilagos állásfoglalásnak!]
Mégis
mi volt az utolsó fordulópont? Én, Orosz László személyesen nem
látom magamban azt a lelket, ami a testemtől függetlenül létezni
fog, és amikor meghalok, tovább él. Az biztos, hogy nincsen bennem
ilyen lélek. Azt én látnám. Észrevenném. Tudnék róla. Nincs.
[Másban sincs. Az embernek nincsen halhatatlan lelke. Ezt nem a
Biblia tanítja, hanem a hamis kereszténység, amely még a
tanításaiban is alapot ad a tévelygésre, és az Istentől való
eltávolodásra.]
Következésképpen,
ha az Atyaúristen olyan, hogy én vele semmilyen kapcsolatban nem
leszek, nem voltam, akkor miért is filozofálnék róla. /Logikus./
Ha valakinek megvan a személyes élménye, amit hitnek mondunk,
biztosan megtalálja önmagában azt a kis valamit, amit léleknek
hívnak. Ami majd tovább él, és a többi… [Nem
így működik a hit, ahogy láthattuk. Hanem a
láthatatlan, de mégis létező dolgokról, az összefüggések
intelligens szellemi hátteréről való személyes meggyőződés -
ez az amit bibliai hitnek nevezünk.
„A
hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott
dolgokról való meggyőződés.”
(Zsidók 11:1)]
Az
ő számára van, mert ebben hisz. [A
dolgok nem attól vannak, hogy hiszünk-e benne van nem, hanem attól,
hogy szembesülünk velük.]
Számomra
meg nincs, mert azt tapasztalom, hogy bennem nincsen. Ennyi az egész…
[Nincs,
mert nem hajlandó szembesülni vele. Miként a strucc, mikor a
homokba dugja a fejét. Az ateizmus az ész homokba dugása, de attól
még a fej kint marad, és a fejre koppintás ellen nincsen védve!]
A
csaknem három órás előadást nagy odafigyeléssel hallgatta végig
a félezres közönség, alig-alig távoztak közben a teremből. Két
karizmatikus, tudós oktató gondolataival azonosulhattak. [A
laikusok nem is gondolják, hogy pont a karizmatikusok megjelenését
hozta Jézus összefüggésbe a végidő jeleivel, hogy meg fognak
jelenni és csodákat fognak tenni. Nincs is más rajtuk kívül a
kereszténységben, akik ebben gyakorolnák magukat. Ebből is
tudjuk, hogy közel van ennek az ateista berendezkedésű világnak a
vége! (vö.
Máté 24:14) ]
A
hívőével és az ateistáéval egyaránt. [Azonosulni
lehet, de nem mindegy hogy melyikkel éri meg!]
Előre
haladhattak az istenkeresés göröngyös ösvényén, amit
mindannyian megpróbálunk végigjárni életünk során. [Az
ateizmus egy tapodtat sem mozdult, mivelhogy a maga
mozdulatlanságában érzi jól magát! Úgy lételeme az
istentagadás, mint az alkoholistának az ital, úgy rászokott, hogy
nem tud nélküle élni.]
(gyorplusz.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése