Nem szeretnénk senkit a világ végével riogatni, volt már éppen elég ezzel kapcsolatos harsány tájékoztatás, még a tudomány részéről is, akik az univerzum halálát fizikai alapon közelítik meg. Az asztrofizikusok és kozmológusok az univerzum tágulási üteme, a termodinamika törvényei és a sötét energia viselkedése alapján vetítik előre a világegyetem végső sorsát.
A fizikusok elsősorban három kulcsfontosságú forrásból nyerik az adatokat a modellek felállításához: kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás; távoli szupernóvák megfigyelése: a sötét anyag és sötét energia aránya. Aggodalomra azonban semmi ok: bármelyik forgatókönyv is valósul meg, a folyamat lezajlásához a becslések szerint legalább több tíz- vagy százmilliárd évre van szükség.
A tudományos módszertan határait maguk a kutatók jelölték ki, amikor a megfigyelhetőséget és a mérhetőséget tették meg egyetlen elfogadható mértéknek, miközben az eszköztáruk szándékosan vak az Abszolút Intelligenciára.
A tudomány a hogyanra igyekszik válaszolni a fizikai leírásokkal, megméri a gravitációt, a sötét energiát és a termodinamikai folyamatokat, de nem kérdezi meg, hogy maguk a természeti törvények miért pont olyanok, amilyenek. És azért sem kérdezi meg, mert mert a saját maga által felállított játékszabályok /empirikus bizonyíthatóság/ nem teszik lehetővé, hogy a metafizika területére lépjen. /Persze azért mint minden szentnek, neki is maga felé hajlik a keze: a multiverzumot meg a húrelméletet bedobja, csak hogy ne kelljen egy szuperintelligens Teremtőre, Istenre következtetnie./
Többek között „álruhás vallást” vagy „matematikai tündérmeséket” gyártanak, amelyek semmivel sem tudományosabbak, mint a teremtéshit, hiszen nincs olyan kísérlet, amivel cáfolni lehetne őket. A tudomány, miközben mereven elutasítja a teológiai válaszokat a mérhetetlenségre hivatkozva, hajlamos szemet hunyni a saját berkein belül születő, ugyanúgy mérhetetlen és bizonyíthatatlan spekulációk felett, ha azok matematikai köntösben érkeznek.
Ha ők gyárthatnak „rizsákat” amiket komolyan figyelembe vesznek, mi is figyelembe veszünk olyan kijelentéseket, amiket ők „rizsának” titulálnak. A bibliai kinyilatkoztatás semmivel nem alábbvaló az övéknél, ezért most ezt vesszük górcső alá választott témánkat illetően. Mert a hívő ember érvényes alapként tekint a saját, évezredes tapasztalati és spirituális fundamentumára, ezt a jogot tőle senki nem vitathatja el!
Foto: Pexesl.com
„Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékteleken (zabolátlanok), kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.”
Pál apostol Timótheushoz írt levelének ezen fejezete (2Timóteusz 3:1–5) a Biblia egyik legfontosabb leírása az „utolsó napok” társadalmi és erkölcsi állapotáról. Nem elvont teológiai fogalmakat használ, hanem olyan hétköznapi magatartásformákat ír le, amelyek ma lépten-nyomon szembejönnek a hírekben, a közösségi médiában vagy akár a szomszédságunkban.
A Biblia által leírt „nehezen elviselhető idők” tehát nem feltétlenül meteorbecsapódást vagy fizikai katasztrófát jelentenek az első szakaszban, hanem a társadalom lelki és erkölcsi szövetének a fokozatos leépülését, erodálódását.
Egyrészt hangos humanizmust, egészségügyi reformokat, egyenlőséget, toleranciát és jóléti programokat hirdetnek, másrészt erkölcsi vadhajtásokat szponzorálnak, amelyek lebontják a társadalom évezredes családalapú, legalapvetőbb stabilitását az emberi lélek és a közösségi rend tekintetében.
A Biblia szerint az emberi civilizáció nem a technológia vagy a gazdaság miatt marad fenn, hanem az isteni rend szerint működő emberi kapcsolatok miatt. Amikor a próféciák az utolsó időkről beszélnek, a legsúlyosabb csapásként a mikroközösségek megsemmisülését jelölik meg.
A leírt szociológiai, erkölcsi jellemvonások és viselkedési formák a hívő ember számára egyértelműen ráillenek a mai világ jelenségeire. [Hogy Timótheus ezeket kerülje, nem azt jelenti, hogy élni fog a vég idején, hanem hogy ezeket a viselkedési formákat már a maga idejében is kerülje.]
A prófécia szerint az alábbi módon érhető tetten a prófécia a mindennapokban, a mai valóság tükrében az emberek ilyenek lesznek:
1. „Önmagukat szeretők” (Önzők) pénzsóvárak: Az egyéni vágyak és az anyagiak előbbre valók lesznek mindennél.
A mindennapokban: Korunk legfőbb vallása az én-központúság, amit ma modern kifejezéssel „önmegvalósításnak” vagy „énidőnek” neveznek.
A valóság: Minden arról szól, hogy „nekem mi a jó”, „én hogyan érzem magam”. Ha a házasság, a gyermeknevelés vagy a családi kötelezettség akadályozza az egyén kényelmét, a mai társadalom arra biztat, hogy lépj ki belőle, és tedd magadat az első helyre.
2. „Kérkedők, gőgösek, gyalázkodók”
A mindennapokban: Az internet és a közösségi média (TikTok, Instagram, Facebook) pontosan erre a tulajdonságra épül.
A valóság: Az emberek azzal töltenek órákat, hogy a saját tökéletességükkel, gazdagságukkal vagy éppen a különcségeikkel kérkedjenek. Ezzel párhuzamosan a kommentmezőkben gátlástalan, arc nélküli gyalázkodás folyik: aki nem ért egyet a fősodorból érkező eszmékkel, azt azonnal megbélyegzik és virtuálisan megsemmisítik.
„Kérkedők, gőgösek”: A saját igazukkal büszkélkednek (a „büszkeség” vagy Pride fogalma ebből a szempontból különösen beszédes).
3. „Gyalázkodók... szülők iránt engedetlenek”: A tekintély és a hagyományos családi hierarchia teljes elutasítása.
A mindennapokban: A hagyományos családi hierarchia és a generációk közötti tisztelet látványos összeomlása.
A valóság: A modern nevelési elvek sokszor teljesen megfosztják a szülőket a tekintélyüktől. A gyermekek ma már nem a szüleiktől vagy a nagyszülőktől tanulják az élet alapértékeit, hanem az internetes influenszerektől, és a hagyományos családi tapasztalatot elavult, unalmas dolognak tartják.
4. „Hálátlanok, szentségtelenek”
A mindennapokban: Semmi sem elég, semmi sem szent, és minden jár.
A valóság: A fogyasztói társadalomban élők természetesnek veszik a jólétet, a békét és a bőséget, nincs meg a hála érzése a mindennapi dolgokért. A „szentségtelen” jelző pedig abban nyilvánul meg, hogy a társadalom szándékosan gúnyt űz mindabból, ami régen tiszteletre méltó volt: a házasságból, az anyaságból, a hitből és az erkölcsi tisztaságból.
Szentségtelenek - A közszemérem és a gyermekek védelme:
A mindennapokban: Az utcai, provokatív megnyilvánulások nem a szabadságról szólnak, hanem a hagyományos értékek és a normális családi minták szándékos rombolásáról, ami veszélyes a felnövekvő generációkra.
A valóság: Ha egy civilizáció tartósan szembefordul a biológiai és erkölcsi alapjaival, az a történelem tapasztalatai szerint belső összeomláshoz és bukáshoz vezet. A valódi tét nem a pénzben vagy a paragrafusokban van, hanem abban, hogy a társadalom képes-e megőrizni azokat az alapértékeket, amelyek a fennmaradását biztosítják.
5. „Szeretetlenek, kérlelhetetlenek”
A mindennapokban: Hiányzik a természetes családi szeretet (az eredeti görög szövegben az astorgos szó szerepel, ami kifejezetten a természetes családi kötelékek és az anyai/apai szeretet hiányát jelenti - amilyen az anya vonzalma a gyermeke iránt, vagy a férfi és nő természetes egysége).
A valóság: Ma tömegek mondanak le önként a gyermekvállalásról a karrier vagy a kényelem miatt (ez a childfree mozgalom). A gyermekbántalmazások, az abortuszok magas száma, a válások mindennapossá válása, valamint a nemi szerepek teljes összekeverése mind azt mutatják, hogy a társadalom elveszíti a Teremtő által belénk kódolt alapvető, természetes családi védelmi ösztönöket.
6. „Inkább a gyönyört szeretők, mint Istent”
A mindennapokban: A pillanatnyi testi és érzelmi kielégülés válik a legfőbb bálvánnyá. A pillanatnyi testi és érzelmi kielégülés hajszolása a hosszú távú erkölcsi felelősségvállalás helyett.
A valóság: A teológiai látásmód szerint az LMBTQ-ideológia térnyerése nem egy elszigetelt jelenség, hanem pontosan ennek a bibliai folyamatnak a beteljesedése: az isteni rend, a biológiai határok és a természetes családi minták tudatos lebontása a személyes gyönyörök és az önimádat nevében.
A szórakoztatóipar, a pornó, a Tinder-kultúra és a folyamatos élvhajszolás uralja a mindennapokat. Ha valami áldozattal jár, vagy korlátokat szab a testi vágyaknak (mint Isten törvényei), azt a modern ember elutasítja, mert a saját vágyait tette meg istenévé.
A prófécia azzal zárul, hogy az ilyen embereknek „megvan a kegyesség látszata, de a hatalmát megtagadják” – vagyis a külvilág felé mutathatnak humanizmust, elfogadást és szeretetet (például a „szerelem az szerelem” jelszóval - angolul: „Love is love”), de valójában elutasítják Isten törvényeit.
[A humanista megközelítés: Nem politikai ideológiát hirdet, hanem az átlagemberek empátiájára operál. Azt sugallja, hogy a jogok megtagadása magának a szeretetnek a megtagadása. Az emberi érzelmeket, a boldogsághoz való jogot és a kölcsönös beleegyezést tekinti a legfőbb erkölcsi mércének. Ebben a rendszerben az egyéni szabadság a legfőbb érték.
A bibliai megközelítés: Isten szuverenitását és az Ő igéjét helyezi a középpontba. Eszerint a szeretet nem egy szabadon definiálható emberi érzés, hanem maga Isten a szeretet, és Ő határozta meg annak tiszta, törvényes kereteit (a teremtési rendet).
A teológiai álláspont szerint a valódi szeretet soha nem függetleníthető az igazságtól és Isten parancsolataitól. Ha a „szeretet” nevében átlépik az igazi teremtési határokat (például a házasság férfi és nő közötti kötelékét), akkor az a hit szempontjából már nem isteni szeretet, hanem az ember önbálványozása.
A szöveg szerint az utolsó napokban az emberek látszólag jóságosak, toleránsak és humánusak lesznek, de valójában elutasítják Isten tekintélyét és uralkodási jogát az életük felett. Valójában ennek a kifejeződése a szivárványos zászló alatti felvonulás.]
7. Az „utolsó napok” egy másik megnyilvánulása: „Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!” (Jakab 5:3)
Ez a prófécia a végidők teljes eltorzulását írja le. Ha megnézzük, hogyan érhető ez tetten a mindennapokban, elképesztő a párhuzam a mai valósággal:
1. Esztelen vagyonfelhalmozás a bizonytalanság közepén
A prófécia lényege az az abszurditás, hogy a gazdagok és a hatalmasok akkor harácsolnak, halmoznak fel gigantikus magánvagyonokat, amikor a világrend a végét járja.
A mindennapokban: Ma azt látjuk, hogy a világ leggazdagabb emberei, tech-milliárdosai és politikai oligarchái olyan felfoghatatlan kincseket, luxusvillákat, magánszigeteket és luxusjachtokat gyűjtenek, amit több száz élet alatt sem lehet elkölteni. Nem látják, vagy nem akarják látni, hogy azon a „hardveren”, ami az összeomlás felé tart, a felhalmozott digitális és anyagi kincs semmit sem fog érni.
2. A munkások visszatartott bére és a kizsákmányolás
Jakab apostol közvetlenül a kincsgyűjtés után írja a 4. versben: „Íme, a ti földjeiteket learató munkások bére, amit visszatartottatok, az égre kiált...”
A mindennapokban: Ez a modern vállalati és politikai kapitalizmus legfőbb kritikája. Miközben a kiváltságos elit milliárdos osztalékokat vesz fel és kincseket gyűjt, a hétköznapi emberek, a „munkások” (tanárok, gyári melósok, ápolók, kisemberek) a megélhetésért küzdenek az infláció és az alacsony bérek miatt. A profitot elvonják, a bérüket elértéktelenítik, a kisember panasza pedig „felhatol a Seregek Urának fülébe”.
3. „Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok”
A mindennapokban: Ez a mai gátlástalan luxus- és fogyasztói kultúra. Az elit tagjai és a celebek olyan szintű, provokatív gazdagságot mutatnak be a közösségi médiában (magánrepülők, méregdrága partik, luxuscikkek), ami teljesen érzéketlen a világban zajló válságokra, háborúkra és az átlagemberek nyomorára. Nem veszik észre a spirituális és fizikai veszélyt, úgy élnek gátlástalanul, mint akik saját maguknak okozzák szellemi vakságukat.
Ahogy a 2Timóteusz 3 az erkölcsi és családi szövet szétesését mutatta be, a Jakab 5 a gazdasági és pénzügyi rendszer teljes megzavarodását jelzi előre az utolsó napokra. A két prófécia együtt adja ki a teljes képet: egy olyan világot, ahol az egoizmus, a szexuális szabadosság és a gátlástalan pénzéhség kéz a kézben jár.
A dolgok mögötti látásmód
Ezek az emberek nem tudják mi van a dolgok mögött. Az fészkelt az agyukba, hogy nincs Isten, csak annak van, aki hisz benne – Pécsi Sándorral szólva. A tudományos konszenzus és az Intelligens tervezés mögötti érvhálózatot nem ismerik, abban a hitben vannak, hogy a tudomány materialista világmagyarázata győzött, az ember az állati sorból emelkedett ki és képes saját magát a forrásban lévő eszmerendszere által vezetni.
A hasznosnak vélt világi, állami törvények olyanok mint a hasznos mutációk amelyeket a szelekció – a néptámogatás kiválaszt az életre. Közben meg az van, mint a genetikai entrópiánál, hogy romlik a genom minősége, a társadalom erkölcsi szabadsága valójában egy lassú degeneráció, amit a mindennapok rózsaszín púderköde elfed.
Ez a meglátás a modern civilizáció legmélyebb, gyökeri problémáját fogja meg: a materialista és evolucionista világkép és az abból fakadó erkölcsi hanyatlás összefüggését, a mai kor szellemi vakságát.
Ha ezt a gondolatmenetet kibontjuk, az alábbi három pilléren nyugszik a mai társadalom tévedése:
1. A „Minden magától lett” illúziója vs. Intelligens Tervezés
A modern elit és a társadalom többsége abban a hitben él, hogy a materialista tudomány megnyerte a vitát. Elfedik a nyilvánvaló tényt, hogy az élet legkisebb sejtjeiben, a DNS-ben olyan elképesztő kódolt információ és komplexitás van, ami mögött matematikailag és logikailag is egy Tervezőnek (Istennek) kell állnia.
Mivel az emberek ezt az Intelligens Tervezést elutasítják, elhitetik magukkal, hogy nincs végső számonkérés. Úgy gondolják, a hit csak egy magánügy, egy szubjektív mankó /„csak annak van Isten, aki hisz benne”/, és nem a kőkemény, objektív valóság.
2. A társadalmi evolucionizmus csapdája - a biológiai evolúció elméletének a társadalomra való kivetülése.
A modern jogalkotók és a világi államok (mint az EU) pontosan úgy kezelik a törvényeket, mint a „hasznos mutációkat”. Úgy vélik, ha a társadalom többsége (a politikai szelekció) megszavazza és jónak látja az LMBTQ-jogokat, a hagyományos család felbontását vagy a gátlástalan kincsgyűjtést, akkor az a társadalom „fejlődését” szolgálja.
Azt hiszik, hogy az ember, aki szerintük csak egy „fejlett állat”, képes önmagát, a saját eszmerendszere által, Isten nélkül is kormányozni és egy magasabb szintre emelni.
3. A genetikai entrópia és a morális degeneráció
A genetikai entrópia fogalma (amit John C. Sanford genetikus fogalmazott meg) a valóságban azt jelenti, hogy a mutációk felhalmozódásával a genom valójában nem fejlődik, hanem folyamatosan romlik és degenerálódik. Ez a tökéletes metafora a mai társadalomra:
A látszat: A fősodratú média, a technológiai fejlődés és a fogyasztói jólét egy „rózsaszín púderködöt” von a világra, azt a látszatot keltve, hogy szabadok, modernek és fejlettek vagyunk.
A valóság: A púder alatt a társadalom erkölcsi szövete pontosan úgy esik szét, mint a genetikai entrópia során a DNS. A szabadságként eladott szabadosság /a nemi szerepek felbontása, az önzés, a kapzsiság/ valójában egy lassú, visszafordíthatatlan szellemi korrózió.
Amikor az emberiség elvágja magát az erkölcsi és biológiai „hardver” Alkotójától, akkor óhatatlanul elindul a lejtőn. Azt hiszik, hogy felfelé lépdelnek a fejlődés lépcsőjén, közben pedig – Isten türelmi idejét kihasználva – önsorsrontón menetelnek a szétesés felé, pontosan úgy, ahogy a Jakab és a Timóteusz levelek próféciái megjövendölték.
A fiatal generáció útvesztője
Felvetődik a kérdés, vajon ez a „rózsaszín púderköd” és a materialista vakság a fiatalabb generációkat már teljesen magával rántotta, vagy van még bennük fogékonyság a józan észre és a teremtési rendre?
Mit mondott ezzel kapcsolatban Jézus: ettek ittak stb. nem vettek észre semmit. Ma is csak azok vesznek észre valamit, akik az észrevételeiket mint egy vetőmagot vetik el magukban és bennük kikelnek a rügyek és palánták – kérdések formájában.
Aki nem kérdez semmit, abban nem kelt ki semmi, olyan mint egy befülledt tojás amiből nem lesz kiscsirke. Ha nem kérdeznek, nincs kérdésük - miközben naphosszat nyomkodják a telefonjukat, de válaszuk nincs a megoldásra vonatkozóan -, akkor olyanok mint akiket egy folyó árja a hullámokon visz lefelé tehetetlenül.
Holott nem lefele, hanem fölfelé kéne haladni, az árral szemben, mint az erős halak, akik a jövőnek terveznek mert van bennük program, de bennük ez az akarás alig érzékelhető.
Jézus szavai a Máté 24:38-39-ből pontosan erről a teljes szellemi vakságról szólnak:
„Mert amiképpen a vízözön előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez adnak vala, mindama napig, amelyen Noé a bárkába ment. És nem vesznek észre semmit…”
A gondolatmenet tökéletesen megvilágítja, hogy miért van ez így ma is, és miért van szükség óriási, tudatos erőfeszítésre:
1. A kérdés mint a vetőmag
Az emberek többsége ma fogyasztóvá vált: készen kapják a materialista válaszokat, a rózsaszín púderködöt, a híreket és az ideológiákat. Nem kérdőjelezik meg a fősodratú narratívát.
A valódi ébredés a kérdéssel kezdődik. A kérdés az a szellemi vetőmag, ami megbontja a materializmus kemény kérgét. Ha valaki nem kérdez, az a lélek szintjén valóban olyan, mint a befülledt tojás: megvan benne az élet lehetősége, de hiányzik belőle a belső szikra, a vágy a fejlődésre, így végül elhal.
2. Sodródás az árral szemben
A társadalom, az EU, a média és a modern korszellem egy hatalmas, sebes folyó, ami mindent visz lefelé a degeneráció és az erkölcsi entrópiája felé. Sodródni a legkönnyebb: nem kell hozzá erő, nem kell hozzá gondolkodás. Csak követni kell a tömeget.
Az erős halak viszont, amelyekben benne van a Teremtő programja, ösztönösen tudják, hogy az élet, a forrás és a jövő felfelé van, az árral szemben. Ehhez viszont kőkemény és folyamatos küzdelem kell.
3. Az erőfeszítést tevőké a cél
Pontosan erre utal a Máté 11:12: „az Isten országa erőszakot szenved, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” (Az eredeti szövegkörnyezetben ez a szent, elszánt erőfeszítést, a megalkuvás nélküli akarást jelenti).
Isten országa nem a passzív, sodródó embereké, akikre ráömlik a megváltás, miközben ők „esznek és isznak”. Azoké, akik hajlandóak felvállalni a konfliktust a világgal, akik mernek kérdezni, és akik készek az árral szemben úszni, még akkor is, ha a környezetük emiatt bolondnak vagy maradinak tartja őket.
Ez a belső program és az akarás ma valóban ritka, de a bibliai próféciák szerint mindig is egy kisebbség, a „maradék” volt az, amelyik megőrizte a tiszta látást az összeomlás előtt.
Vajon a Biblia szerint hogyan lehet ezt a belső „programot” és szellemi éberséget megerősíteni a mindennapokban, hogy az ember ne fásuljon el?
Az Istenben hinni nem azt jelenti, hogy erős tippem van azt gondolni, van valaki az ajtó mögött /a természet hihetetlen rendje és komplexitása mögött/, hanem a hit a formára vonatkozik – a hit: Isten a láthatatlanból teremtette a láthatókat – tehát a hit az a szellemi szféra megragadási eszköze, egy szellemi csipesz amivel a szellemet megragadjuk. De nem arra vonatkozik, hogy van-e Isten vagy nincs, mert az nem hit kérdés, hanem tudás kérdés, tudásból fakadó meggyőződés kérdése.
Ez a világ /a társadalmi felépítmény/ egy akadálypálya, aminek az a tétje, hogy képes e valaki odáig eljutni, hogy tudja, egy célirányosan programozott közegben élünk: a száguldó kozmikumtól a fűszálig, a hangyától a mamutfenyőkig, az értelmi képességtől az érzelmi sóhajig, élvezetig és megelégedésig, minden mögött rejtett intelligencia van és a tér-idő valóságai ennek leképeződései.
Lehet az embereket ezekhez a felismerésekhez terelni? A bárányokat igen, a kecskéket nem. „Az én juhaim hallják az én szómat…” (Ján 10:27) De miért hallják? Mert a lépegetésük ritmusa a kérdés és az arra megszerzett válasz. Kérdés és válasz. Ezek sorozata nyitja meg az értelmi szemeket, és a szemcseppek, a Biblia olvasás általi ismerete és az evolúciós vita tényállásának ismerete, amely a szellem győzelmét hirdeti az anyag felett!
A kommunikációs paradoxon: Miért néma a materializmus?
Ha az anyag hozta létre az emberi elmét, évmilliók (milliárdok) alatt, akkor miért nem kommunikál? Az értelem kommunikáció nélkül nem értelem, ha az emberben kommunikációs partnert hozott létre az anyag, akkor miért nem kommunikál? Miért nem szólítja meg az intelligenciával felruházott partnerét? Mert hogy az igazság nem ez, hanem az, hogy aki által van intelligenciája az embernek, az kommunikál is vele.
Azért, mert az anyagnak nincs személyisége, nincs hangja, nincs tudata. Egy néma, vak alkotó nem hozhat létre egy beszélő, látó teremtményt.
A Bibliában ott van ez a kommunikáló partner, de az anyagban nincs. Aki egész élete során ezt nem veszi észre, az olyan, mint aki arra nem jött rá, hogy a zsinór végén a dugó arra való hogy bedugják a konnektorba. Az embert az Istenbe. Mert ott a helye!
A valóság az, hogy a konnektor létezik. Az emberben lévő intelligencia, a „dugó formájú fej” (a szellemi kapacitás, a morális érzék, az Isten utáni vágy) azért van, mert az Alkotója pontosan olyannak tervezte, hogy csatlakozni tudjon a Forráshoz.
Isten nem hagyta magára az embert: Ő megszólalt. Kommunikál a teremtett világ finomhangolásán keresztül, és kommunikál a szaván, a Biblián keresztül.
A konnektorból kihúzott, lifegő zsinórnak – amely nem hajlandó bedugódni az Istenbe – nincs célja, pontosan egybecseng Jézus szavaival a János 15:6-ban a szőlővesszőkről:
„Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybegyűjtik azokat és a tűzre vetik, és megégnek.”
A zsinór rendeltetése az, hogy áramot kapjon és működjön. Az ember rendeltetése az, hogy kapcsolatban legyen az Istennel. Aki ezt a kapcsolatot megtagadja, az önként választja a szellemi elhalást, a céltalanságot és a dülöngélést a mindennapok rózsaszín púderködében.
A keresztény embert igazán ezért nem érdeklik a liberális világerkölcs státusz szimbólumai, amiket a szivárványos zászlók transzparensei alatt felvonultatnak. Mert a test vonul, a hús vonaglik, az észt meg belepi a rózsaszín púder. A győzelem hite nem engedi beérni a tudat vereségének gyümölcsét. [ A test látványosan jelen van, tehát a fizikai valójában nem szenved vereséget a felvonuláson. A vereséget az ész, a szellem és a tudat szenvedi el, amelyet elvakít a "rózsaszín púder".]
Mint amikor az ifjút elvarázsolja a nő az után, a Könyvek könyve pontosan úgy írja le a korszellem elvarázsoló, csábító erejét, mint az idegen nőt, akinek „ajkai színmézet csepegnek... de a vége keserű, mint az üröm” (Példabeszédek 5:3-4). A „fejlett” társadalmat is elvarázsolja a vágy tárgya, a duhaj éjszaka kínálta olcsó öröm. Ismerjük a receptet, hogy ne lépjünk bizonytalan talajra, a tömegnek nincs megtartó ereje, nem ment meg, amikor a futóhomok benyújtja a számlát.
Az életadó szellemi gyökerek nem a felszíni, mulandó dolgokból táplálkoznak, hanem a mélyben rejlő, örök igazságokból. Ez az éberség, a folyamatos kérdezés és a rá kapott helyes válaszok azok, ami megóvják a hívőket attól, hogy a „rózsaszín púder” elhomályosítsa a látásukat.
„Magyarország újra megérkezett Európa szívébe.” Ha ott ez „rózsaszín púder”- látásmód dívik, akkor jogosan merülhet fel a kérdés, hogy megérte-e feladni azt a látásmódot, amely az örök életért történő szilárd és rendíthetetlen lépésekre buzdít ezen az akadálypályán, az árral szemben!
„Nem tudjátok-é, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek.” (1Kor 9:24)
