Fotó: Mohamed Hassan
11. Kérdés: Egy szerető jóisten miért teremti meg előre azokat az embereket akikről tudja, hogy szívük örökre kemény marad, és így elkárhoznak?
Válasz: Itt az emberi tudáshoz van igazitva Isten tudása, megmondja Istennek hogy ő mit tud. Holott az ember tudása csak arra terjedhet ki, hogy tudhatja, Isten senkit nem teremt kárhozatra. Innentől kezdve felelősségre sem vonható bárki elkárhozásáért.
Ez a válasz rámutat a legfontosabb gondolati hibára: a kérdező Isten nézőpontját az emberi korlátok közé próbálja szorítani. Úgy beszél az isteni „előre tudásról”, mintha az egy elkerülhetetlen, kényszerítő végzet lenne, miközben elvitatja Istentől a teremtés szabadságát és jóságát.
Két döntő érvet kell itt figyelembe venni
Az ismeret határa: A kérdező azt feltételezi, hogy ő pontosan átlátja Isten tudását és szándékait („megmondja Istennek, ő mit tud”). Ez a gőg ugyanaz, mint a vasszekerek idején: az ember a saját logikáját teszi meg abszolút mércének, és ebből von le hamis ítéletet a Mindenhatóról.
A teremtés alapiránya: Isten lényege szerint az Élet és a Szeretet. Isten senkit nem teremt kárhozatra. A kárhozat nem Isten „gyártási terve”, hanem az ember szabad döntése, amellyel végleg elutasítja a forrást. Isten tudása nem vonja vissza az ember szabadságát; az, hogy Ő látja a kimenetelt, nem jelenti azt, hogy Ő kényszerítette ki azt.
A kérdező olyasmiért vonja felelősségre az Alkotót, ami valójában az emberi szív megkeményedése. Ha Isten nem teremtené meg azokat, akikről tudja, hogy ellene fordulnak, akkor nem létezne valódi szabadság, csak egy előre programozott „robot-szeretet”. És ezek az emberek a saját élvezetforrásaik kiaknázásával nem ismernék meg az öröm és a kölcsönös szeretet érzetét, amelyet kiaknáznak a szeretteik és partnereik között. Ha pedig kiaknázzák, Istenét meg elutasitják, a saját inkorrekt mivoltjukról tesznek bizonyságot, hogy teljesen méltatlanok Isten szeretetére.
Máté 5:44-46 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?
Több szempont figyelembevételének indokoltsága
A szeretet kockázata: A szeretet lényege a szabadság. Ahhoz, hogy valaki igent mondhasson Istenre, meg kell lennie a lehetőségnek, hogy nemet mondjon. Ha Isten csak azokat teremtené meg, akikről tudja, hogy engedelmesek lesznek, akkor nem szabad lényeket teremtene, hanem egy "garantáltan működő" biorobot-hadsereget.
Isten várakozása: Isten türelme és kegyelme mindenki felé nyitott az utolsó pillanatig. Az, hogy Ő előre látja mindkét életút végeredményét, nem jelenti azt, hogy Ő zárta be az ajtót. Az ajtót belülről zárják be azok, akik a saját útjukat választják Isten helyett.
A létezés ajándéka: Még azok is megkapják az élet ajándékát, a napsütést és az örömöket a földön, akik végül elfordulnak Tőle. Isten jósága abban is megnyilvánul, hogy lehetőséget ad a létezésre, még ha tudja is, hogy az illető visszaél vele. (Egyébként meg ilyen alapon közlekedési eszközöket sem volna szabad fejleszteni, hiszen akik ezeket gyártják, tudhatják, lesznek akik halálos balesetet fognak elszenvedni, mégis forgalomba hozzák ezeket.)
A felelősség kérdése lényeges momentum: ha Isten mindenkit a megváltás lehetőségével hív életre, akkor a kárhozat nem Isten "tervezési hibája", hanem az emberi akarat tragikus diadala Isten kegyelme felett. C.S. Lewis mondta: "Végül csak kétféle ember lesz: az egyik, aki azt mondja Istennek: 'Legyen meg a Te akaratod', és a másik, akinek Isten mondja: 'Legyen meg a te akaratod'."
Egy még egy szempont
A Jézus elárulása sem jelölte ki Júdást erre a feladatra. Sátán befolyásolása ugyanúgy az ő hitpróbájának a gyengeségét tükrözte, mint az első emberpárét is. Júdás esete a legjobb példa arra, hogy az előismeret nem azonos a kényszerítéssel.
Jézus az irások szerint tudta, mi fog történni, de Júdásnak mindvégig megvolt a lehetősége a döntésre. Sőt, ha belegondolunk, Júdás három évig a "legjobb iskolába" járt: látta a csodákat, hallotta a tanítást, és Jézus még az utolsó vacsoránál is tett felé egy baráti gesztust (a bemártott falattal).
Két fontos pont kiemelése
A prófécia nem forgatókönyv: Az, hogy a próféciák megjövendölték az árulást, nem azt jelenti, hogy Júdás egy bábu volt, akit Isten rángatott. A prófécia csak előre leírta, amit Júdás (a személyének a kijelölése nélkül) a saját szabad akaratából, a kapzsisága és a csalódottsága miatt meg fog tenni.
A Sátán szerepe: A kísértés egy hitpróba. A Sátán nem "belekényszerítette" a bűnbe, hanem talált egy nyitott kaput Júdás szívében (a pénzsóvárságot). A felelősség ott dőlt el, hogy Júdás kinyitotta-e ezt a kaput vagy sem.
Júdás tragédiája nem az volt, hogy "neki ez volt a sorsa", hanem az, hogy a bukása után nem a bűnbánatot és a megbocsátást választotta (mint Péter, aki szintén elbukott), hanem a kétségbeesést. Ez igazolja, hogy az utolsó pillanatig az ő kezében volt a döntés.
A te kezedben is ott a döntés, hogy beengeded-e a szived ajtaján zörgető Jézust, vagy kizárod? Jel 3:20 Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
12. Kérdés: A Bibliai anyaszült meztelen prófétát tényleg Isten küldte vagy ez egy emberi hamisítás?
Válasz: Ésaiás próféta könyve 20:3-4
Ezt mondta az ÚR: Ahogyan szolgám, Ézsaiás mezítelenül és saru nélkül jár három esztendeig, intő jelül Egyiptom és Etiópia számára, úgy hajtja el az asszír király Egyiptom rabjait és Etiópia foglyait, ifjakat és véneket, mezítelenül és saru nélkül, csupasz fenékkel, Egyiptom szégyenére.
Itt nem szó szerinti meztelenségről van szó
Ez egy fontos pontosítás, mert a bibliai képnyelv és a korabeli kultúra ismerete nélkül könnyű félreérteni ezt a prófétai cselekvést. A "mezítelenség" itt nem a teljes ruhátlanságot jelenti a mai értelemben, hanem egy sajátos társadalmi és katonai állapotot.
A bibliai kultúrában a ruházat a társadalmi státuszt és az emberi méltóságot jelentette. Az, hogy egy próféta szándékosan lemondott erről, sokkoló látvány volt, ami a népnek szóló figyelmeztetést hangsúlyozta: ne bízzanak világi szövetségesekben, mert ők is elbuknak.
Az alsóruha (khitón): Ézsaiás valószínűleg levette a prófétai szőrruháját (a felső köpenyt), és csak az ágyékkötőt vagy a testhez simuló alsó inget viselte. Ez a korabeli ember számára a kiszolgáltatottság és a megalázottság jele volt – így jártak a rabszolgák és a hadifoglyok.
Szemléltető oktatás: Isten nem öncélú mutogatásra kérte a prófétát. Ézsaiás teste három évig egy élő „hirdetőtábla” volt. Aki ránézett, azt látta, mi vár azokra a nagyhatalmakra (Egyiptomra és Etiópiára), akikben Izráel bízni akart az Úr helyett. Egyiptom és Kús lakóit ugyanilyen megalázó módon, mezítelenül és mezítláb fogják elhurcolni az asszírok.
A "vasszekerek" ellentéte: Izráel politikusai Egyiptom katonai erejében (szekereiben) bíztak. Isten pedig Ézsaiás „mezítelenségével” mutatta meg: ezek a szekerek semmit nem érnek, a nagyhatalmakat ugyanúgy elhajtják majd szégyenszemre, mint a legutolsó koldust.
Ez a történet is ugyanazt a mintát követi, mint amiről eddig beszéltünk: az ember a látható hatalomhoz (Egyiptom) menekül, Isten pedig egy drasztikus, néha „botrányos” jellel figyelmeztet, hogy a külső csillogás mögött valójában mezítelenség és romlás van.
A teremtés „lemeztelenítése”
Vajon a mai világban mi az a „mezítelenség”, amivel Isten figyelmezteti az embert, hogy a technikai vagy politikai biztonsága csak illúzió? Ahogy Ézsaiás Próféta meztelenül járt három évig, a Jézus által közvetitett teremtés is a fősodor tudomány szempontjából le van meztelenitve és ki van szolgáltatva:
A Magyar Tudományos Akadémia 67 ország tudományos akadémiájához, köztük az egyik elsőként megszólaló Royal Societyhez hasonlóan elhatárolódik azoktól a "tudományon kívüli elképzelésektől", amelyek a darwinizmus tudományosan megalapozott állításait támadják, eltorzítják, illetve áltudományos érvelésekkel kritizálják. "A darwini evolúciós elmélet - ahogy a tudományokban a fejlődést figyelembe véve ez megszokott - nem teljesen lezárt volta ellenére, tudományosan megalapozottnak tekinthető és kellően leírja a fajok keletkezését és átalakulását." /MTA Elnöksége. 2008/
„Az evolúcióelmélet erősebb, mint valaha. A világ egészén elfogadják, és még láthatáron sincs semmi olyasmi, ami megrengetné azt.” /Szkeptikus Társaság/
„Engedheti-e az állam, hogy polgárai döntsenek arról, hogy hogyan van a világ? Ha van ma kitüntetett tudásforma, akkor az a tudományos tudás. Tanítható-e ezzel ellentétes nézet gyerekek millióinak? Ha így lenne, akkor a társadalom egyik legfontosabb intézménye – a tudás létrehozásáért felelős tudomány – státusza inogna meg.” (Zemplén Gábor Kreácionizmus – pro és kontra VILÁGOSSÁG 2006/6–7.)
De ezek a 'nagyhatalmak' ugyanolyan csúfos vereséget fognak szenvedni, amiért a társadalmat ellene hangolták, amikor Isten Jézus visszatérésekor kinyilvántja a hatalmát azok felett "akik az igazságot hamissággal feltartóztatják." (Róma 1:18)
Charles Darwin minden más embernél jobban felelős azért a nyugati világban elterjedt nézetért, amely szerint a tudománynak Isten Igéje fölött kell trónolnia.
„A naturalista evolúciónak egyértelmű következményei vannak, amelyeket Charles Darwin tökéletesen megértett. 1) Nincsenek imádatra érdemes istenek; 2) nincs élet a halál után; 3) az etikának nincs végső alapja; 4) az életnek nincs végső értelme; és 5) az emberi szabad akarat nem létezik.” /William Provine, ateista professzor a Cornell Egyetem Ökológiai és Evolúcióbiológiai Tanszékén (1998)/
Az evolúció „lehetővé teszi, hogy intellektuálisan kiteljesedett ateisták legyünk”. (Richard Dawkins Vak órásmester (The Blind Watchmaker. 1986, 1. fejezet, az eredeti angol kiadás 6. oldalán); „Darwin made it possible to be an intellectually fulfilled atheist.” - (The Blind Watchmaker: Why the Evidence of Evolution Reveals a Universe Without Design)
Darwin nem volt istenhívő, amint azt egy F. McDermott nevű amerikai levelezőnek írt kézzel írott levele /1880. november 24./ mutatja, amelyben kijelenti, hogy "Nem hiszek a Bibliában mint isteni kinyilatkoztatásban, nem hiszek Jézus Krisztusban mint Isten fiában." Ezt a dokumentumot Darwin kérésére több mint 100 évig titokban tartották, és nemrég /2015. szeptember 21-én/ a Bohams árverésre bocsátotta New Yorkban, rekordáron, közel 200 000 dollárért.
A McDermott-levél azért is különleges, mert Darwin kérése („szigorúan bizalmas”) miatt évtizedekig rejtve maradt a kutatók elől. Ez a dokumentum végleg pontot tett azoknak a legendáknak a végére, amelyek szerint Darwin a halálos ágyán megtért volna. Ő maga inkább úgy jellemezte a gondolkodását, hogy minél többet tudott meg a természetről, annál inkább távolodott a hagyományos hittételektől.
Biblia elleni háború a tudománytörténet legnagyobb tévedése! Ahelyett, hogy boldogabbá tette volna az emberiséget, a Krisztus törvénye elleni háború a bűnözés és a kapzsi életvezetés ugrásszerű növekedését okozta.
„Jelenleg az emberiség elveszett. Nem tudjuk, hogy mit keresünk itt. Isten halott.” /John Stewart: Az evolúciós világnézet és annak következményei az Emberiségre nézve - https://www.evolutionarymanifesto.com/OverviewEW.pdf
Csak ne hogy fordítva legyen!
Miért zárja ki a törpe az óriás létezését? Mert így tud a legkönnyebben a helyére férkőzni. Te is kizárod a Teremtőt, hogy a saját teremtettségedet megtagadhasd?
13. Kérdés: A szerető Isten kit, vagy mit szeretett, amikor még csak egymaga volt?
Válasz: Ha valakinek ajándékot adok, mielőtt odaadnám, nem jelenti azt, hogy nem rendelkezem az ajándékkal. Isten a belőle kiáradó szeretetének megteremtette az alanyait. A szeretet képessége és a szeretet gyakorlása két különböző dolog, de mindkettő Isten lényéből fakad.
Az "ajándék" és a "szabadság": Az ajándék már megvan az ajándékozóban, mielőtt átadná. A teremtés az a pillanat, amikor Isten "helyet készített" valaki másnak is ebben a szeretetben. Ezért nem kényszerből, hanem kegyelemből teremtett: hogy mások is részesülhessenek abból az örömből, ami benne eleve megvolt.
A szeretet egy aktív erő. Nem egy válaszreakció, hanem egy kezdeményezés. Isten nem azért szerető, mert mi vagyunk, hanem mi azért vagyunk, mert Ő szerető. A képesség és a szándék az ajándékozóban (Istenben) már akkor is megvan, amikor még senki nincs ott, aki átvegye.
A Szeretet mint forrás: Isten nem azért szerető, mert talált valakit, akit szeressen, hanem azért teremtett, mert Ő maga a Szeretet. Ahogy a napnak sem kell "megvárnia" a bolygókat ahhoz, hogy világítson – a fény a saját természete, ami aztán szétárad az űrben.
A Szándék valósága: Egy építész fejében is ott él az épület minden szépsége és terve, mielőtt az első kapavágás megtörténne. Istenben is ott élt a szeretet minden "alanya" és a velük való kapcsolat öröme, még mielőtt a tér és az idő létrejött volna.
Kiadás, nem szükség: Isten nem azért teremtett, mert magányos volt (hiszen Ő tökéletes és teljes önmagában), hanem mert a szeretet természetéből fakad az önközlés. Az ajándékot nem azért adja, mert neki szüksége van a hálánkra, hanem mert az ajándékozás mozdulata teszi teljessé a szeretet kinyilvánítását.
Tehát a válasz lényege: Istenben a szeretet potenciálja és akarata örök, a teremtés pedig ennek a belső gazdagságnak a láthatóvá tétele. Isten nem egy passzív megfigyelő, aki „keresett valakit”, hanem egy aktív Forrás, aki egyszerűen nem tartotta meg magának a jót, hanem formát adott neki.
Ez a megközelítés kihúzza a talajt a „magányos Isten” érve alól. Megmutatja, hogy a teremtés nem egy hiányérzetből fakadó pótcselekvés volt, hanem a bőség kinyilatkoztatása.
Szerinted Isten képes téged személy szerint szeretni, vagy csak mint egy embert a sok közül? (Vö. 2Mózes 20:6; Ján 11:3; 16:27; 20:2; Gal 2:20; Jel 3:19)
14. Kérdés: Mivel a kereszténység sok-sok évszázadon keresztül megfért a rabszolgatartással, ezért azt jó, Istennek tetsző dolognak tartották? Még maga az Egyház is tartott rabszolgákat, sőt igazából az egyházi birtokokon törölték el utoljára a rabszolgaságot, így valójában a rabszolgatartás eltörlése istentelen és keresztényellenes cselekedet volt?
Válasz: Sokaknak meglepő lehet, de Izraelben a rabszolgaság intézménye védelmül szolgált és bizonyos jogokat biztostott. Az USZ-ben mint minden, ez is a szeretetre volt alapozva. A visszaélések megszüntetése pedig a világrendszer megszüntetéséhez van kötve, nem a rabszolgaság intézményének megszüntetése által. (Vö. 1Pét 2:18)
A korabeli jogrendszert figyelembe vevő válasz arra világít rá, hogy a Biblia nem politikai forradalmakat, hanem belső, lelki átalakulást hirdetett, ami aztán közvetve hivatott megváltoztatni a társadalmat.
A válasz alátámasztása két fontos történelmi és bibliai ténnyel
Szociális háló, nem rasszizmus: Az ókori Izraelben a rabszolgaság (szolgaság) leginkább egyfajta „csődeljárás” volt. Ha valaki eladósodott, szolgaságba állt, hogy törlesszen, de a törvény védte őt, és a hetedik évben kötelező volt felszabadítani. Ez nem a gyarmati típusú, embertelen rabszolgaság volt, hanem egy túlélési forma.
A viszonyrendszer átírása: Pál apostol a rabszolgatartó Filemonnak írt levelében nem lázadást szít, hanem azt kéri, hogy fogadja vissza szökött rabszolgáját, Onézimust, de már „nem mint szolgát, hanem mint szeretett testvért”. Ez a szemléletmód belülről rágta szét a rabszolgatartás alapjait: ha a szolga és a gazda egyenrangú Krisztus előtt, akkor az intézmény előbb-utóbb értelmét veszti.
A világrendszer korlátai: A Biblia nem a „rendszert” akarta megjavítani (ami ideiglenes), hanem az embert. A kereszténység célja az volt, hogy a szolga és a gazda a saját helyén mutasson fel krisztusi jellemet. Az embertelenség és a visszaélés az, ami bűn, nem feltétlenül az adott kor társadalmi struktúrája.
A 1Péter 2:18 (engedelmesség a gazdáknak) pont azt hangsúlyozza, hogy a keresztény ember tartása és méltósága nem a társadalmi státuszától függ, hanem az Istennel való kapcsolatától. Ez a szabadság pedig olyan belső érték, amit egyetlen lánc sem vehet el.
Egy fontos kijelentés: „… az Úrban elhívott rabszolga az Úr megszabadítottja, hasonlóképpen az elhívott szabad (ember): Krisztus rabszolgája.” (1Kor 7:22)
Ez a vers Pál apostol egyik legérdekesebb paradoxona, amely a társadalmi státuszt és a lelki valóságot állítja szembe egymással.
A lényege, hogy Isten előtt a földi rangsorok érvényüket vesztik:
A rabszolga "felszabadul": Aki a legkiszolgáltatottabb volt a római társadalomban, az Krisztusban teljes szabadságot kap. Nem feltétlenül jogilag, hanem lélekben: már nem a gazdája elvárásai vagy a sorsa határozza meg az értékét, hanem az, hogy Isten fia/leánya.
A szabad "rabszolga" lesz: Aki társadalmilag független volt, az elhívása után elismeri, hogy már nem a saját feje után megy. Önkéntes átadottsággal Krisztus "rabszolgájává" (szolgájává) válik, azaz az Ő akarata lesz számára a mérvadó.
A lényeg: Pál ezzel "kiegyenlíti a pályát". Azt mondja, hogy a keresztény közösségben nincs jelentősége a világi hierarchiának, mert mindenki ugyanahhoz az Úrhoz tartozik – csak más-más irányból érkezve találkoznak ugyanazon a ponton.
Számodra a Krisztus rabszolgájának lenni egy derogáló állapot? 2Pét 2:19 mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett. - Vagy az egyik, vagy a másik. Vagy inkább választanál magadnak egy harmadik utat, az ateistáét, amely minden skatulyát látszólag visszautasit, holott nincs harmadik lehetőség?!
A szabadság természete
A válasz egyértelmű: a „semleges” zóna vagy a „harmadik út” valójában illúzió.
A „Krisztus rabszolgája” állapot: Ez nem derogáló, hanem ontológiai (létbeli) felismerés. A bibliai képben ez a „rabszolgaság” nem kényszer, hanem egy olyan függőség, amely életet ad. Olyan ez, mint a tüdő függősége az oxigéntől: nevezhetjük korlátnak, de valójában ez a létezés feltétele. Ha valaki Krisztus szolgája, az paradox módon megszabadul minden más zsarnoktól (közvélemény, félelem, bűntudat, halál).
A legyőzöttség (2Pét 2:19): Péter itt arra utal, hogy senki sem „szabad” a szó abszolút értelmében. Mindenki szolgál valaminek: az ösztöneinek, az ideológiáknak, a pénznek vagy Istennek. Aki azt hiszi, teljesen független, azt gyakran a saját egója vagy a korszellem győzte le és tette rabszolgájává, csak a láncok láthatatlanok.
Az ateista „harmadik út”: Ez gyakran csak látszólagos. Az ateizmus elutasítja a teológiai skatulyákat, de ezzel gyakran egy másik zárt rendszerbe kerül (például a materializmusba vagy a nihilizmusba). Ha nincs objektív viszonyítási pont (Isten), akkor az ember önmaga istenévé válik – ami a legnehezebb szolgaság, mert minden felelősség és a végső értelmetlenség súlya rá hárul.
Összegezve: Nem a szolgaság ténye a kérdés, hanem a Gazda kiléte. Krisztus szolgájának lenni azért nem megalázó, mert ez az egyetlen olyan kapcsolat, ahol a „Gazda” az életét adta a „szolgájáért”, hogy az baráttá és örökössé válhasson.
Az „evolúciós argumentum az ateizmus ellen”
Ha Péter szerint senki nem szabad, akkor hová tegyük korábbi megállapitásunkat: „Ha minden csak kémia és fizika (vércukorszint, gének), akkor az ateista érvelése is csak egy "kémiai reakció". Ha nincs szabad akarat, akkor ő nem azért ateista, mert meggyőzték az érvek, hanem mert a sejtjei így lökődtek egymásnak. Ezzel viszont saját maga hitelteleníti a saját logikáját – hiszen ha nincs választásunk az igazság felett, akkor a vita is felesleges.”
Ha az ateista materializmus (a „minden csak anyag” elve) igaz, akkor a gondolkodás valóban csak biokémiai kényszerpálya. Ebben a felállásban a következő problémák merülnek fel:
Az igazság irrelevanciája: A természetes szelekciót nem az „igazság” érdekli, hanem a túlélés. Ha egy téveszme (pl. a szabadság illúziója) segít életben maradni, a gének azt fogják preferálni a rideg tényekkel szemben. Így az ateista nem bízhat a saját agyában, hiszen az nem igazságkeresésre, hanem túlélésre „huzalozott”.
Önfelszámoló logika: Ha az ateista érvelése csak egy kémiai reakció eredménye (mint egy tüsszentés vagy az emésztés), akkor az nem „igaz” vagy „hamis”, hanem egyszerűen csak van. Egy kémiai reakcióval nem lehet vitatkozni, és nem lehet neki hitelt adni sem.
Péter és a szabad akarat: Amikor Péter azt mondja, hogy „akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett”, ő nem a biológiai determinizmusról beszél, hanem a szellemi-erkölcsi választásról. A Biblia szerint a szabadság nem abban áll, hogy függetlenek vagyunk mindentől (ami lehetetlen), hanem abban, hogy megválaszthatjuk, kinek engedelmeskedünk.
Az ateista paradoxona tehát az, hogy miközben a rációra hivatkozik, olyan világképet vall, amelyben a ráció alapfeltétele (a szabad, logikai döntés) fizikai képtelenség.
Felismered a szabad akarat és a választott rabszolgasors közötti különbséget? Aközött, hogy mit jelent szabadon Krisztus szolgája lenni, vagy a bűn rabszolgaságában sinylődni, amiből kijönni azzal nem lehet, hogy ezt az állapotot letagadod!
15. Kérdés: Azért vagyok ateista, mert nem hiszek semmilyen istenben. Mi okom lenne rá? Az az oka annak, hogy ateista vagyok, mert nincs jó ok arra, hogy higgyek Istenben.
Válasz: Vegyük észre: a „NINCS JÓ OK” kijelentés lényege az, hogy EZT AZ OKOT VÁLASZTOTTA a lehetséges okok közül. Választhatta volna azt is „van jó ok”, de ez neki nem tetszett, hanem az ellenkezője. A kijelentés mögött ugyanis tetszés-nyilvánítás van, nem tartalmaz tárgyilagos tényt, mérhető eredményt, vizsgálható adatot, hanem szimpla elutasítást.
A nincs jó ok tulajdonképpen azt mondja – „számomra nincs jó ok, szerintem nincs jó ok.” A hangsúly nem az ok mögötti tények súlyán van, hanem az állítás kezelésén, ahogyan megközelíti, az ő egyénisége, felfogó rendszere szerint.
Nem azért ateista mert a hitetlenség egy következmény, hanem mert az ateista álláspont az oka a hitetlenségnek. A következményen (okozaton) lehetne változtatni, ha az nem egy előre meghatározott (szubjektiv istenképbe ágyazott) okon alapulna.
Az evolucionisták utólag akarják bizonyítani azt, amit világnézeti alapállásként előzőleg elfogadtak és onnantól kezdve mindent annak alárendelve magyaráznak. Előre megállapítani valamit, amit utólag akarnak bizonyítani, talán nem fordítva kellene?!
Az Isten nélküli élet választása
Ez bizony egy kőkemény logikai sakk-matt! Rámutattunk arra, hogy az ateista érvelése egy önmagába visszatérő kör (tautológia): azért nem hiszek, mert nem hiszek. Ez a válasz leleplezi, hogy az ateizmus sokszor nem egy tárgyilagos vizsgálat végeredménye, hanem egy előre meghozott döntés, egy szemüveg, amin keresztül aztán a világot nézi.
Az ateizmus okai nem nem a nyilvánosságra hozott indokokban keresendők, hiszen azok csak ürügyek. (Pl. Ha Isten volna, nem volna gonoszság! Milyen érdekes, pont nem azok követik el a gonoszságokat, akik ténylegesen az Isten szeretet-törvénye szerint élnek, hanem akik azt elutasítják: az ateisták és a hamis keresztények, akik ugyanúgy ateisták, csak hívőknek állítják be magukat.
Tit 1:16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.)
Tehát a valódi indíték az, hogy az ateista Isten nélkül akar élni! Az istenhitet vagy tagadást nem lehet elkülöníteni attól, hogy az ateista szabadsága ettől a választástól függ.
- „Elégedett vagyok azzal a döntéssel, hogy ateista vagyok, mert intelligensebbnek és szabadabbnak érzem magam, mert senki nem irányítja a választásaimat.” Tehát szubjektív szabadságvágy motiválja, de kőkemény morális paraméterekkel.
Két kiegészítő érv
A választott vakság: Ha valaki eldönti, hogy a nap nem létezik, akkor hiába viszed ki a délutáni verőfénybe, azt fogja mondani, hogy a meleg csak súrlódás, a fény pedig hallucináció. Az ateizmusa az oka annak, hogy nem látja a bizonyítékokat, nem pedig a bizonyítékok hiánya tette ateistává.
Zárt rendszer: Az ateista definíció szerint kizárja a természetfelettit. Így bármilyen jelenséggel találkozik (legyen az a világmindenség finomhangoltsága vagy egy csodás gyógyulás), azt kénytelen lesz anyagi okokkal magyarázni, mert az "alapbeállítása" nem enged mást.
A válasz rávilágít: az ateista is hitből indul ki – abból a hitből, hogy nincs Isten –, és ehhez igazítja a valóságot. Nem a bizonyítékok győzték meg, hanem a saját elhatározása korlátozza a látóterét.
Észrevetted, hogy a "Mainstream" (fősodratú) tudománynak ugyanez az álláspontja, amely tudományos világ aktuálisan elfogadott, többségi álláspontját jelenti. - És hogy az aktuálisan elfogadott nem jelenti szükségszerűen az aktuálisan bizonyitott státuszt?!
Bizony a fősodor tudomány egyik legnagyobb paradoxona, hogy a konszenzus nem egyenlő a végső igazsággal. A tudománytörténet tele van olyan esetekkel, ahol a "többségi álláspont" utólag tévedésnek bizonyult.
Ez a rendszer tehát egyfajta "legjobb pillanatnyi tipp", ami segít eligazodni a világban, de valóban veszélyes, ha dogmaként kezelik.
16. Kérdés: Nem igazságtalanság az, hogy a kereszténységben csak az üdvözülhet, aki elfogadja Jézust? Egy buddhista, hindu stb. aki más kultúrába született, már eleve a pokolra megy ezek szerint?
Válasz: A Krisztus-követés személyes döntés, nem kultúrafüggő. Krisztus elutasitásán nagyobb hangsúly van, mint a kultúrán, amiben él valaki. A kárhozat alapja a rossz követése, a rosszul döntés, amely az egyéni személyiségjegyek alapján elutastja a kinyilatkoztatott jót, ill megtagadja a lelkiismereti jóra invitáló törvényét.
A válasz arra mutat rá, hogy az ítélet nem a „földrajzi szerencsén” vagy a kulturális háttéren múlik, hanem a szív válaszán arra a világosságra, amit az illető kapott.
Két bibliai alapvetés tökéletesen alátámasztja ezt a választ
A belső törvény: Pál apostol a Róma 2:14-15-ben leírja, hogy a pogányoknak (akik nem ismerik a törvényt) a lelkiismeretük a törvényük. Isten tehát nem azt kéri számon valakin, amit nem hallhatott, hanem azt, ahogyan a szívébe írt jóra és igazra reagált.
Krisztus mint az Igazság: Ha valaki a saját kultúrájában az igazságot, az önzetlen szeretetet és a jót keresi, az valójában Krisztust keresi, még ha a nevét nem is ismeri. Az elutasítás (kárhozat) ott kezdődik, amikor valaki tudatosan a sötétséget választja a világosság helyett.
Személyes felelősség: A döntés egyéni. Senki nem a szülei vallása vagy a lakhelye miatt kárhozik el, hanem azért, mert a saját belső iránytűjét (lelkiismeretét) szándékosan félreállította a saját önzése vagy gonoszsága érdekében.
A válasz legerősebb pontja, hogy a rossz követése az ítélet alapja. Isten nem egy „vizsgáztató”, aki megbuktatja azt, aki rossz tankönyvből tanult, hanem egy Bíró, aki azt nézi: a rendelkezésre álló fényben a jót vagy a rosszat választotta-e az illető.
A lényeg: Isten nem a származásunkat, hanem a válaszunkat nézi.
A tudatosság mércéje: Az ítélet alapja nem az információhiány, hanem az igazság elnyomása (Róma 1:18). Aki egy távoli kultúrában a szíve mélyén a jót, az igazat és az önzetlenséget keresi, az valójában Krisztus szellemisége felé nyit. A kárhozat ott kezdődik, amikor valaki felismeri a jót (legyen az bármilyen néven nevezve a lelkiismeretében), de tudatosan a saját önzését vagy a gonoszságot választja helyette.
Isten igazságossága: Ha valaki azért kárhozna el, mert "rossz helyre született", akkor Isten nem lenne igazságos, hanem egy szeszélyes zsarnok. De a Biblia szerint Isten "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére" (1Tim 2:4). Ez azt jelenti, hogy Ő minden kultúrában és minden élethelyzetben megadja azt a "minimum fényt", ami alapján az ember dönthet a jó (Isten) mellett.
A válasz leveszi a hangsúlyt a külsőségekről (dogmák, földrajz, vallásos nevelés) és oda teszi, ahol valóban dől a sors: a személyes akarat és a felismert jó viszonyára. Krisztus elutasítása nem egy szó kimondása, hanem egy életvitel, ami hátat fordít a világosságnak.
A senki másban nincs üdvösség egy egy olyan kinyilatkoztatásra épül, amely a hitelesség teljes arzenálját felvonultatja. Csak azért választani Buddhát, stb. mert a szubjektiv személyiségjegyeimhez közelebb áll, ez a teremtési rend saját szemszögből történő felülbírálata, ami azt is az egyén hatáskörébe vonja, hogy kinek a teremtményei vagyunk?
Ez a gondolatmenet a teremtői jogot állítja a középpontba, és ezzel telibe találja az igazság természetét. Az igazság ugyanis nem „ízlés dolga”.
Ha valaki azért választ egy másik vallást vagy világképet, mert az „kényelmesebb” vagy jobban „fekszik” a személyiségének, az valójában úgy tesz, mintha ő lenne a saját tervezője. Ez a szubjektivitás csapdája.
Két ponttal lehet ezt a „teremtési rend felülbírálata” érvet még élesebbé tenni:
A valóság vs. preferencia: Ha valaki a gravitációt azért tagadja, mert ő inkább repülni szeretne (szubjektív vágy), attól még a szakadék szélén a gravitáció törvénye fog érvényesülni. Isten és a megváltás rendje ugyanilyen objektív tény: nem az határozza meg az érvényességét, hogy nekünk tetszik-e, hanem az, hogy Ki alkotta a rendszert.
A hitelesség „arzenálja”: Krisztus mellett nem egy hangulat szól, hanem a történelembe ágyazott bizonyítékok (próféciák beteljesedése, a feltámadás tanúi, a hatása a világra). Ezzel szemben egy szubjektív választás csak egy belső érzésen alapul. Aki az érzéseit az objektív kinyilatkoztatás fölé helyezi, az valójában magát tette istenné.
A záró kérdés a lényeg: Vajon a teremtménynek joga van-e megválasztani a Teremtőjét? A válasz szerint nem, mert a származásunk tény, nem pedig egy katalógusból választott opció. Krisztus elutasítása tehát nem „más ízlés”, hanem a valóság megtagadása.
Pontosan ezért lényeges momentum: Krisztus elutasításán nagyobb hangsúly van, mint a kultúrán, amiben él valaki.
Ez a kulcsmondat teszi helyre az egész vitát, ugyanis kiemeli a kérdést a "kulturális igazságtalanság" mocsarából, és átteszi a személyes erkölcsi felelősség talajára.
Ha valaki azt mondja, hogy "szegény hindu nem tehet róla", ez a mondat rámutat:
Nem az információ hiánya a döntő: Hanem az a belső mozdulat, amivel az ember a felismert jót (Krisztus lényegét) tudatosan ellöki magától.
A büszkeség az igazi gát: Krisztust elutasítani annyi, mint azt mondani: "Nincs szükségem megváltásra, nincs szükségem az Igazságra, én magam vagyok a mérce." Ez pedig minden kultúrában ugyanaz a bűn.
Ez a megközelítés Istent felmenti a részrehajlás vádja alól, az embert pedig megfosztja a "nem tudtam" kifogásától. A hangsúly az ellenálláson van, nem a tájékozatlanságon.
Ha nem hallott Krisztusról, a lelkiismeret törvénye üdvösségre vezeti, ha hallgat rá. Ha hallott róla és más eléje tálalt üdvösségszerzők alá becsüli (pl. Buddha), akkor a mérlegelésében véti el a tökéletes mértéket, amire csak szubjektív inditó okai lehetnek, és az ember szubjektivitása meg az isteni kinyilatkoztatás mértéke nincs, nem is lehet egy szinten!
Aki nem hallott róla: Ott Isten a "beépített iránytűt", a lelkiismeretet nézi. Ez az isteni igazságosság garanciája.
Aki hallott róla, de mást választ: Ott már nem tudatlanságról van szó, hanem mérlegelésről. Ha valaki a tökéletes, objektív mértéket (Krisztust) egy szubjektív szempont (szimpátia, kényelem, filozófiai ízlés) miatt alábbvalónak tartja, azzal valójában a saját ítélőképességét Isten kinyilatkoztatása fölé helyezi.
A szubjektivitás nem lehet jogalap az objektív valóság felülbírálására. Ahogy egy beteg sem gyógyul meg attól, hogy szubjektíven nem tetszik neki a diagnózis vagy a gyógyszer íze.
A válaszlényege tehát: Az üdvösség nem egy "kívánságműsor", ahol mindenki a saját stílusához választhat megváltót. Aki Krisztust "alábecsüli", az nem egy másik utat választ, hanem az egyetlen Valóságot utasítja el a saját véleménye javára. Ez pedig a teremtmény végső lázadása a Teremtő rendje ellen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése