motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2020. december 24., csütörtök

Ateista kirohanás

 


Pont EZÉRT LEHET CSAK ATEISTA JÓ EMBER!!! EGY VALLÁSOS NEM!!! Maga Jézus is a család bomlasztásra buzdít. És Miért??? CSAK ÚGY!!! H TESZTELJEN!!!

[Ha a jóság fogalmát az ateista határozza meg, akkor annak definiálása rögtön meghatározhatatlanná válik, ugyanis az ateizmus bármely irányadó mértéke éppen az adott ateista szubjektív álláspontjától függ, ahogy neki tetszik. Ha viszont ketten vannak, nem biztos, hogy a másiknak is éppúgy tetszik, ahogy az előzőnek, de ha már hárman vannak, nincs akadálya a jóság háromféle felfogásának. Ha meg az ateista társadalom jóság-fogalmát akarjuk meghatározni, végképp zátonyra futunk, mert ahányan vannak, annyiféleképpen gondolják. Lényegében a mindenkori hatalom birtoklása határozza meg a jóság fogalmát. Jó az, ami jó a /személyes vagy állami/ hatalomnak. Na és van még ellenvélemény? Kit érdekel? Őket biztosan nem!

Hogy a vallásos nem lehet jó ember, ez az állítás – kellő hatalom híján – nulla értékű, magánvéleményeknek meg éppen a tarkasága okozza az értéktelenségét. Mert értékes az, ami megbízható, de amiről százaknak ezerféle véleménye van, az éppen hogy megbízhatatlan!

És hogy Jézus a család bomlasztására buzdítana? A valóságban éppen hogy Jézus tanította, hogy a két testet, amit Isten összekötött, ember el ne válassza, /mármint férfit és a nőt Mt 19:4-5, – ne hogy félreértés essék annak tárgyában, hogy ki kicsoda a történetben, ugyanis az ateizmusban ez sem magától értetődő, hogy ki kivel, mit és hogyan/. A Biblia Istene meg egyenesen azt jelenti ki, hogy gyűlöli a válást! (Malakiás 2:16) Márpedig ha ilyen szinten családpártiak azok, akiktől a fizikai univerzum származik teremtés útján, akkor amit az ateista mond, annak csak a rágalom szférájában van értékelhető mondanivalója.

Ami meg a tesztelést illeti, na ezt jól mondja, mert az ateista kérés nélkül teszteli magát, mint bárki más, aki kifejti a véleményét – bármiről.]

A vallásos emberek meg eladják a lelküket az EGÓJUK MIATT. Mert inkább elhagyják a szeretteiket, VMIFÉLE HAMIS ÍGÉRETÉRT, ÉS NAGYRAVÁGYÁSÉRT! Ahelyett, hogy a jelen életüket élnék maximális életkedvvel, a családjukat szeretve, és értékessé téve MINDEN NAPOT, pont azért MERT AZ ÉLET VÉGES!!!

[Érthetetlen az ateista számára, hogy IGAZODÁSRÓL van szó: a Teremtő meghatározta a teremtmény számára az igazodás mértékét, és a vallásosság szintjétől függ, hogy ezt az igazodást ki hogyan és milyen mértékben hajtja végre. Ebben semmiféle ego nem játszik szerepet, hanem az, hogy felismerte-e az alany a reá vonatkozó teremtmény-tartozási kötelezettségét, amit a szabad akaratával hajt végre.

Hanem az EGÓ-ért történő lélek-eladás éppen hogy az ateisták sajátja, amennyiben az életüknél is többre becsülik az elveikért való kiállást, jelen esetben ők az Isten irányadó mértékeit hagyják el, pontosabban rúgják föl azon meggondolás szerint, hogy az általuk gyakorolt családi kapcsolat mikéntjébe semmiféle beleszólást nem engednek meg. Ahogy nekik jó, az a jó. Más törvényt nem ismernek és nem is hajlandók elismerni.

Ami a hamis ígéretet és nagyravágyást illeti, ő a saját értékítéletéből foganva állítja ezt, miközben a vele szemben álló értékítéletet semmibe veszi. Pontosan fogalmazva, jelen esetben az isteni értékítéletet veszi semmibe – azon az alapon, hogy az Isten létezése és a Tőle származó irányadó mérték számára nem több humbugnál, és ehhez mérten is közeledik hozzá, ill. távolodik el tőle.

Ami a hamis ígéretet illeti, szerinte az ahhoz való igazodást a nagyravágyás idézi elő, egy kitalált dolog a nagyravágyás mozgatórugója, ami azt élteti. Ő ellenben megelégszik azzal, ami van, a jelen élet által felkínált értékekkel: a család feltétlen szeretete mindenekelőtt, és a véges élet örömeinek mindennapos kihasználása bármiféle ettől elrugaszkodott nagyravágyás nélkül. Úgy gondolja, az ideális magatartás: - élni és élni hagyni – ami az elvek szépen hangzó frázisa. Milliók vannak a világban, akiket nem hagynak élni.

A világban a pénz az Isten, ami az ateizmus zászlajára van tűzve, ami meg is szabja az emberi élet értékét, pl. egy festményt többre tartanak, mint az emberi életet. Akkor milyen igazságról papol itt az egyes ateista, amikor a véges életet pont az önző haszonszerzéssel teszik értékessé a társadalmi elit tagjai, akik nem éppen a családszeretetükről híresek. Konzumhölgyek szolgáltatásainak igénybevétele kábítószerrel fűszerezve. Hol van itt a családszeretet eszméje, amikor az arról való papolás csak ürügy a jogtalan vallásellenes kritikára, azon belül is az alaptalan Krisztus-kritikára!]

Egy vallással sem vok kibékülve de JT a legrosszabbak. Csak a halállal és a véggel képesek foglalkozni. Az élet szépségeire, családra, meg sz..rnak magasról.

[Kocsmaszintű kritika olyantól, aki az élet szépségeit elképzelése szerint definiálni képes. Az ateizmusban azonban a homoorgia legalább annyira tartozik az élet szépségeihez, mint a fegyvergyárosok fegyverbiznisze, vagy az átlagemberek szemetelése, a millió tonna műanyag flakonok szétszórása a világ tengereiben. Az életnek miféle szépségeiről beszél, amikor szenved a bolygó az emberi gonoszság szétterjedése miatt – amit az élet szépségeinek szabad rablású kiélvezése címén hajtanak végre tömegméretekben.

A JT tudja, ha pusztítja a bolygót, Isten tulajdonát pusztítja, és azt is tudja, elveszi miatta az ítéletet. Az ateista a magától keletkezett bolygót pusztítja, és miatta csak annyi gondja akad, amennyivel éppen szembesül, amit szerencsével meg is lehet úszni. A nagyipari cégek meg is ússzák a lobbiaik által, aprópénzen megveszik azokat, akik az átlagembereket megbüntetik – csak éppen a bizniszben utazó milliárdosokat nem. Vagy éppen hogy látszatbüntetést kapnak, amit a mellényzsebből kifizetnek. Az ateista még nem józanodott ki, amikor az élet szépségei címén azokat kritizálja, akik pont attól vannak tanítva, Aki az élet szépségeit létrehozta, és azoknak szolid élvezetét lehetővé tette.

Hogy miről van szó, talán szóra sem érdemes, mivel az ateista föl sem tudja fogni, hogy amit annyira értékel, pl. a család, vagy a gyerekek, mindezt úgy kapta. De nem is akarja fölfogni. Szerinte ez természetes. Hogy egy nőnemű anya kilenc hónapra képes gyereket szülni, aki hasonlít a szüleire. Mindez teljesen véletlen és teljesen természetes. Mivelhogy a genetikai programot a véletlen hozta létre. Meg az évszakokat, ami a föld forgástengelyének speciális dőlésszöge miatt van. Mindez a véletlen terméke. Meg még ezer más dolog, ami az élővilág körforgását szabályozza és fenntartja.

Csak a gumi méretét kell az alsó nadrágban meg a bugyiban megtervezni, különben lötyögne rajta az ateista természettudomány darwinista filozófiaterméke, amely mindent megmagyarázni képes. A magasztos magától való keletkezéssel. Miközben a társadalom nyakig van beavatva a bűnözés művészetébe. De ne hogy már észrevegyék magukat az illetékesek. Mert azt már nem is lehetne ateizmusnak nevezni.]

Ettől az ÖRÖK ÉLETTŐL MEG MÁR TOTÁL HERÓTOM VAN! Én elfogadom az életem múlandóságát. ETTŐL LESZ IGAZÁN ÉRTÉKES. Elfogadom, h véges idő áll rendelkezésemre. Ez csak arra ösztönöz, h MOST segítsek másnak, MOST tegyek meg dolgokat, és nem majd holnap. Meg PLÁNE NEM HALÁLOM UTÁN!! : DD Nevetséges.

[Na és hol mérvadó az, ha egy nem túl intelligens ateistának herótja van bármitől is. Ennyi erővel a káposztás tésztától is herótja lehet, azt se jegyzik sehol. Elfogadja az élet mulandóságát. Egészségére! Ha egy ateista langyosan szereti a sört, lelke rajta. De az élet nem a mulandóságtól értékes, mint ahogy az éles kés se attól, hogy idővel kicsorbul az éle. Valaminek az értékét a tartóssága növeli, nem pedig az, hogy tönkremegy. Egy kapcsolat értéke is növekszik a tartóssága által, nem pedig csökken.

És hogy valakit a véges ideje sarkall a jó tevésére? Ez miért múlná felül a végtelen idejű jóra való törekvést? Arra vagyunk buzdítva, hogy jót cselekedjünk, függetlenül attól, meddig élhetünk. Több jót tud tenni az, akinek hosszabb az élete.

Azt mondja, elfogadja, hogy véges az élete. De miért fogadja el? Mert többet ér neki, hogy a saját feje után éljen, netán rövidebb életet, mintsem hogy behódoljon az univerzum erkölcsi rendjét megszabó felsőbb hatalomnak. Saját értékítélete szerint felértékeli a véges életidőt, aminek a fényében leértékeli, sőt degradálja a lehetséges örök életet. Miért teszi ezt? Mert a tudatalattija azt súgja neki, hogy a tagadásának ez a kikerülhetetlen következménye, az örök élet el nem nyerése. Sőt, annak ellentéte. És hogy ezt intellektuálisan emelt fővel tehesse, lesajnálja az örök életnek még a lehetőségét is.

Ő most segít máson, és különösen nem a halála után. Mint az istenhívők igyekeznek, ami számára nevetséges. Egyébként fogalma nincsen mit minősít, miközben az ő ösztönzése a jelenben történő jó cselekvése. Ha ez annyira jellemző volna az ateistákra, miért annyira elterjedt a hatalommal rendelkezők nemtörődömsége a szegényekkel, szegény nemzetekkel szemben? Melyik politikus osztja a jelenben történő jó cselekvésének elsőrendű fontosságát? Elvégre a törvényhozó politikusok tehetnének igazán a világméretű szegénység felszámolása érdekében, mégsem tesznek semmi komolyat, csak látszatintézkedéseket. A saját jólétük és a holdudvaruk jóléte mindennél fontosabb nekik!

Az egy szál ateista szóvillogása a jó cselekvéséről felülmúlja a keresztény élethivatás egyik jellemző megnyilvánulását? Hivatkozási alapnak jó, hogy megfogalmazzon egy kirakat-kritikát, aminek láng nélküli a füstje. Ami erőtelen és haszontalan, nincsen gyakorlati értéke. De az eszmei értéke is sántít, mert a mulandósággal akarja értékessé tenni a tartóssággal szemben. Egy olcsó zokni értékét növelné a tartóssággal szemben a tönkremenésre hajlamosító minősége? Miként a halandóság növelné a jó cselekedetek értékét?]

De persze értem én, h a LUSTA, GYENGE JELLEMŰ embereknek ez nehezen, v sehogy sem megy. Ezért inkább bele süllyednek a posványba, amit a jelenlegi életüknek hívnak. És azt várják, h vmi nem létező entitás, majd megvívja helyettük a harcukat. Nos ki kell h ábrándítsam, ilyen nincs!!

[Ateista már csak tudja, mi van és mi nincs. És meg is mondja. Más meg ne mondja meg neki. De ezt nem csak egy ateista mondja, hanem százezer és millió. Menj ki a közlekedésbe olyan emberek közé, akik megmondják maguknak, mi hogyan van, mikor és merre lehet menni. Minden autós önmagának szabja meg a közlekedési kreszt, a közlekedési morált. Ez volna az ideális? Ha meg elő van írva, akkor erkölcsileg szintén!

A lusta, gyenge jellemű ember. Aki nem ér rá segíteni másnak, bezzeg az ateista. Vagy a társadalom arról híres, hogy nyüzsögnek benne a segítőkész emberek? Mert arról híres, hogy nyüzsögnek benne az ateisták! Az értelmiség 99%-a istentagadó. Akiket semmiféle morál nem kötelez semmire, hanem hogy szabadon éljenek, erkölcsi megkötözöttségtől mentesen. Ill. a véges idő tudata arra kötelezi őket, hogy most segítsenek másoknak. Ilyen segítőkészségről lenne híres az ateista társadalom? Nem kellene borogatnia magát az ateistának lázálom ellen?!

A keresztény jelenlegi élete posvány volna, amibe belemerülnek, várva egy nem létező enitásra, ami megvívja helyettük a harcukat? A mindennapi kenyérért mindenkinek meg kell vívnia az egyéni harcát, de akik a pénzvilágot mozgatják, a saját önző, élvhajhász életvitelükről nem fognak önként lemondani. Mondjuk akik a fegyvergyártásban és eladásban érdekeltek. Hogy milliárdokat elherdálnak életidegen, gyilkolásra kifejlesztett eszközökre. Üzlet van mindenek mögött és az egyes ember élete önmagában nem ér semmit. Ki fogja a ezeket a háttér hatalmakat egyszer s mindenkorra leszerelni, ha nem az egyetlen létező enitás, aki meg is ígérte, hogy megteszi! Mert az ateisták biztosan nem fogják megtenni, mert ha akarták volna, már régen megtették volna.

Mondjuk fegyverkezés helyett megszüntették volna a szegénységet a Földön. Vagy ez lenne az ateizmus legfőbb törekvése, nem pedig az élet kötetlen élvezete – istentagadással karöltve. Könnyű frázisokat pufogtatni, hogy az ateista most és elsőrendűen a segítőkészségnek él – ellentétben a posványságba fulladt hívővel. Egyelőre pontosan a hívő élete szól a segítségnyújtásról, hogy az ateista erkölcsileg szedje magát össze, legyen makulátlan jellemű, mint Krisztus. Amire az ő válasza, hogy messziről leköpi az egészet. Spagettiszörny és fogtündér. Ennyire becsüli az isteni enitánst. Akinek a tudományos jelszava: isten nem teheti be a lábát az ajtón! Jézus meg zörget a szívek ajtaján, hogy ki az, aki beengedi. (Jel 3:20) Óriási különbség!]

De ha még játszásiból fel is tesszük, h hinnék ebben az egészben. V legalább részben hinnék.. Akkor sem lennék olyan NAGYRAVÁGYÓ és KAPZSI, h szimpla kis ember létemre arra vágyjam, h vmifél „isten szerű lénnyé” váljak örök élettel. Mert mi hajtja JHVT-t. A KAPZSISÁG, és a lustaság. Semmi más.

[Ateista szerint az örök élet vágya mögött kapzsiság van, ellenben az örök életet nem a hívők találták ki, hanem nekik tanítva van. Az Isten akarata az ember üdvössége (1Tim 2:4; Fil 2:13), mert a teremtéshez hozzátartozik az örök élet, ezzel a szándékkal teremtette Isten az embert. [Eltiltotta a halált hozó fától!] A hívő ehhez próbál igazodni, az ateista meg magasról tesz rá. Semmiben nem hajlandó közreműködni az Istennel. Nem partner, hanem egy magát mindenből kivonó, öntörvényű lény. Miközben az egyes ateista papolja, hogy mennyire becsületes és segítőkész, közben a világon milliók lopnak, csalnak, hazudoznak, kábítószerrel kereskednek, stb, és vajon ezek a személyek azok, akik oly szorosan követik a Jézus Krisztus tanításait? Nem hinném! Követik a saját elveiket.]

Nekem nem elég egy emberi élet. Nekem az örökké való kell. Nekem nem elég az a „vagyon” amit képességeimhez, és szorgalmamhoz mérten meg tudok teremteni magamnak és a családomnak. NEKEM TÖBB KELL! ÉS KÖNNYEN KELL! És nem csak 1-2 évre. ÖRÖKKÉ!

[A Biblia pont nem ezt az életfelfogást tanítja (1Tim 6:9-10), ellenben kik akarnak többet és könnyen megszerezni maguknak? Kapcsolja be a TV-t, és élvezze az agyába ömlesztett reklámokat, amiket megállás nélkül sulykolnak a fejébe a pénzük megsorozódásán fáradozók. Akik fizetnek a reklámok özönléséért, miközben a TV nézőket barbár birkáknak nézik, akik semmi másra nem jók, csak hogy művigyorral manipulálják őket. Bájos vigyoricák, akiknek a szájuk szélén fél kiló paradicsomszósz van. És angolul gügyögik, hogy a magyar nő mire méltó. Térdben szakadt farmerre télvíz idején. Meg hogy imádja a mignont, stb. Minden az eladásról szól. Ha nem csalja ki a pénzt a zsebedből valami ócska trükkel, nem tud aludni. Az ateizmus csillogása még az un. vallási ünnepeket is kereskedelmi tranzakciókká változtatta, amiben a kalmár szellem éli ki magát évezredek óta. Mi köze van ennek a hamis egyházmázas pénzimádatnak a valódi krisztusi kereszténységhez? Semmi! Hogy ez lenne a családi ünnep, meg a csillagszórós jászol? Pogány biznisz ez a javából, a valódi családi kapcsolatoknak ehhez a naptárhoz kötött álszeretetnek semmi köze!]

Nekem nem elég látnom felnőni a gyermekeimet, unokáimat. ÉN MINDEN UTODÓMAT LÁTNI AKAROM! Én nem lehetek halandó, hiszen én akkora ÁSZ VAGYOK, h belőlem 1 emberöltő, nem elég a világnak. Nekem örökké kell élnem.” SZÁNALMAS!

[Ha az ateista szerint szánalmas az örök élet, akkor nyilván mindaz szánalmas, amit az Isten adott az embernek, vagy ezután fog adni. A saját gyereke nem szánalmas, azt is Istentől kapta?! Nem is magától keletkezett az élettelen anyagból a DNS génekbe írt életprogramja, a szaporodóképesség, vagy az ételek élvezeti képessége, meg minden egyéb. Mondhatja az ateista, hogy mindez véletlenül lett és teljesen céltalanul. Mondjon egy berendezési tárgyat a céllövöldében, ami céltalanul került oda. Ha meg mindennek célja van és célszerű funkcióját betölti, még a lábtörlő is, akkor a Föld globális ökoszisztémája sem céltalanul létezik, céltalan alkatrészektől nyüzsgően.

Aztán hogy az ateista egyetlen és nemes célja a segítőkészség és nem majd, hanem most, és az elmúlás adta értelem kihangsúlyozásával – ez akkora KAMU, hogy még az se hiszi el, aki ezt kürtöli. Csak menjen el a saját kertjének kapujáig, máris látni fogva, hogy az utca forgatagában csődöt mond ez az ateista ideálfilozófia! Aztán ha fölhívja az unokája telefonon, hogy megrekedt anyagilag, ne restelljen kifizetni pár száz ezret a telefonbetyárnak, elvégre itt az alkalom a segítség nyújtásra – itt és most!]

Pedig a legtöbbjüknek még 1 ÉVRE ELŐRE SINCS ELKÉPZELÉSE AZ ÉLETÉRŐL! De már az öröklétre "készülödnek", úgy h a legtöbben a tulajdon családjukkal sem tudják rendezni a helyzetet. Ez is azt mutatja, h az örökéletre vágyók, sekélyes, ostoba, tudatlan emberek. Ugyanis fogalmuk sincs, h milyen valóban tevékenyen élni az életünket. Fárasztó.

[Hogy ki mire készül, az az ő dolga, a keresztény feladata, hogy a reá szabott erkölcsi útmutatás szerint éljen, miközben az örök életben csak reménykedhet, de az nem jár senkinek fizetségért. Azt a Krisztus pozíciójában megvallott hitért kapja ingyen kegyelemből – ha megkapja. A családdal való helyzet rendezése pedig le van írva, hogy miszerint történik. Az Isten alapelvei és törvényei szerint, amit a Biblia tartalmaz. No, pont ez nem kell az ateistának, hanem ez az, amit fölrúg, hogy a saját tetszése szerint szabja meg a dolgokat. Itt már előjön, hogy kik a sekélyes, ostoba, tudatlan emberek. Akkor a probléma gyökere az Isten törvényeihez történő igazodásban van, amihez az ateista nem hajlandó partner lenni. Számára ez egy nem létező enitás. Ezek után miről beszélünk? Az ateista még abban sem mond igazat, hogy nem tagadja az Istent, csak nem hiszi. Ha nem tagadná, nem rohanna ki ellene, és taposná meg mindazt, amitől a Jézus óvott, hogy a gyöngyeinket ne dobjuk a disznók elé, mert megtapossák! (Máté 7:6)]

Ha pedig azt gondolják, h az Új világban majd nem kell takarítani pl. mert ott már nem lesz por, v nem is tudom, mit gondolnak.. Nos.. akkor ismét csak az ostobaságra lyukadunk ki. És persze a lustaságra. Dolgos, tevékeny ember, még KÖNNYÍTETT körülmények között sem akar pl. az örökké valóságig takarítani mondjuk.

[Ateista nem tudja miről beszél, hiszen pontosan romeltakarítási művelettel kezdődig az új világ, azt a sok szemetet, amit az ateisták szétdobáltak, össze kell szedni, és meg kell tisztítani a tengereket, erdőket, a teljes környezeti élővilágot, és a sebeket be kell gyógyítani, amiket évezredeken át okoztak a rablógazdálkodásban érintettek. A Föld nem fog magától Paradicsommá válni, ahhoz nagyon sok munkára lesz szükség. A hívők készen állnak erre a munkára, miközben az ateista világ vezető pénzemberei offshore cégekbe rejtik pénzügyi manővereik anyagi hasznát. Az átlagembereknek meg az van mondva: „isten valószínűleg nincsen, úgy hogy nyugodtan élvezd az életet.” (Richard Dawkins reklámplakátja.) Ezek szerint az ateizmus elsőrendű célja az élvezetforrások bővítése, amiben gyakorolják magukat. Persze vannak, kivételek, akik a segítségnyújtásban érdekeltek, itt és most. Belőlük lehetnének a legjobb Kr-követők, de mégsem lesznek azzá. Lehet, hogy az igazi énjük mögött mégis más természet lapul?!]

Vagy a paradicsomi földön megférnek majd a robotok is??? Viszont ez esetben megint csak tevékenység nélkül marad az ember. Akkor viszont az élete hasztalan. Vagy 0-24-ben nyomatják az imát az ÖRÖKKÉ VALÓSÁGON ÁT??? Az sem semmi élet…

[Ateista számára az ima nem tartozik az élethez, miközben az imádság beszélgetés az Istennel, egyfajta szellemi kommunikáció, amelyben megköszönjük az isteni vezetést, az alapelvek általi irányítást, a szent szellem megvilágosító erejét, az új világba való bejutás reménységét, legfőképpen a Krisztus váltságáldozatát, akin keresztül lehetséges bűneink bocsánata. És a mindennapi kenyeret, minden földi jót, amit élvezhetünk. Ateistának mindez nem jelent semmit, de vegyük már észre, hogy végtelen hálátlanság lapul mindezek mögött: elvenni a jót, önzően a saját gerjedelmünkre költeni, mivelhogy mindezek csak úgy maguktól vannak.

Véletlenül élvezzük az ízeket, véletlenül látjuk a színeket, véletlenül tudunk szívből szeretni, mert mindezt véletlenül nyögte ki az anyag, amikor a villámok meg a földrengés tudatlanul összepréselte, fölrobbantotta, szétégette és az iszapba hányta. Darwin meg a változó csőrméretből rájött, hogy a fülemülének meg a kárókatonának közös őse van, Egy hullámoktól partra vetett ebihal, aminek a szemgolyója teljesen függetlenül fejlődött ki évmilliók alatt, a belső szervek komplex összehangolódásának szükségességét figyelmen kívül hagyva.

Az ateista ezt nyomatja 24 órán át, de ez nem hasztalan időtöltés, mert tudományos. Ezért logikus az ateizmus. A teremtés meg nem tudományos, mert nem logikus. Hogy működik egy szemmel nem látható háttér intelligencia. Csak a művesét kell megtervezni, az eredeti, amely össze van kötve a teljes szervrendszerrel sejtszinten, azt nem. Van ez ellen valakinek valami kifogása? Az ateistának biztosan nincs.]

Aki a világáról nem tud, aki ezt a „pofon egyszerű” földi életét nem képes/hajlandó „sikeresen” élni, annak BÜNTETÉS lenne az ÖRÖK ÉLET! Az tuti fix. Egyszerűen bele sem gondolnak, NEM ÉRTIK A SÚLYÁT az örök lét fogalmának. Már ha persze létezne. :)

[Megnyugtató, hogy az ateista érti a súlyát saját ateizmusának. Hogy az >úgy élek ahogy nekem tetszik< filozófiája halálra ítél minden nehezen létrehozott értéket, és minden örömmel átélt pillanatot megnyomorít. Mer önzően kihasználja a mát, a pillanat hasznát és a maga javára. Egyes ateisták mondhatják, hogy ez nem így van, de a többségnek az ateizmus rablógazdálkodást jelent, a vagyon harácsolását, fényűzést és gátlástalan kihasználását az elesetteknek, a becsapottaknak. El kell olvasni a nagybetűs szerződések kisbetűit is, azokat is ateisták írták – nyers haszonszerzés végett! Nekik ez a sikeres földi élet, aminek pofon egyszerű a képlete: ateizmus a javából.

Környezetkárosítással meggazdagodni, felelősséget nem vállalni, és a hatalmat korlátlanul gyakorolni. A törvényhozókat meg mellényzsebből kifizetni. Ez az ateista világ krémjének a filozófiája. Hogy ütközik ez az öröklét szellemiségével? Az tuti fix. Azért is nem mozdul az ateizmus egy tapodtat sem. Ellenben az, akit fogtündérnek néznek, majd kimozdítja őket kényelmük sártengeréből: „Útjuk szerint cselekszem velük, ítéletük szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr.... És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!” (Ezékiel 7:27; 38:23)


Nincsenek megjegyzések: