motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2021. július 14., szerda

Ateista napló: bibliai kozmológia

 


Nincs Isten = 10 betű információja = intelligens szellemi szerzőt bizonyít az ateisták számára.

"A teljes génállományunk, azaz genomunk, ha tetszik: a digitális DNS-ujjlenyomatunk 6 milliárd betűnyi, digitális nyelven 6 gigabyte-nyi információt rejt. Ennyi betű egy könyvtárnyi kötetben van. Az emberi testben lévő DNS teljes hossza 20 milliárd kilométer, a Nap 148,8 millió km-re van a Földtől, így a DNS-szál 67-szer jutna el oda és vissza."

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/g-c-t-a-az-elet-csak-ennyi

A 10 betű intelligens sorrendje értelmes szerzőt bizonyít, de a 6 milliárd betűből álló intelligens sorozat egy nem intelligens véletlenszerű eredetet, amely önmagától keletkezett!

Ezt állítja az ateista társadalom. Vajon ez paranoid zavarokra vezethető vissza, mentális betegségre vagy erkölcsi elvetemültségre?

A paranoid zavar vezető tünete a jól rendszerezett, sokszor gondosan kidolgozott téveszmék ill. téveszmerendszerek fennállása, melyek között belső logika érvényesül, és amelyek igazság tartalmában, valóságosságában a személy megingathatatlanul hisz. Ezek a téveszmék sohasem bizarrak, emiatt gyakran hihetőnek tűnnek, annál is inkább, mert a betegek sokszor magas érzelmi hőfokon, nagy meggyőző erővel hangoztatják kóros gondolataikat."

https://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/paranoia/143

"Nem arról van szó, hogy a tudomány módszerei arra kényszerítenek bennünket, hogy elfogadjuk a látható világ tisztán materialista magyarázatát. Ellenkezőleg - először elhatároztuk, hogy hiszünk a tisztán anyagi folyamatokban, majd megalkottuk azokat a kutatási módszereket és tudományos elméleteket, amelyek tisztán anyagi magyarázatot szolgálnak - nem számít, hogy ezek a magyarázatok ellentmondanak a józan észnek és összezavarják a be nem avatottakat; mert nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón." /Richárd C. Lewontin,The New York Review of Books,Billions and Billions of Demons,” by Richard C. Lewontin, January 9, 1997, pp. 28-32./

Ezzel pontosan kiállnak Isten létezése mellett, mert csak egy létező Istent tudnak kizárni paranoiás fantáziájukon kívülre!

¤ ¤ ¤ ¤ ¤

Megértésük a Bibliát illetően saját felfogásuk értelmetlen tükörképe, ahogyan pl. állítják: „Ezt a mennyezetet a bibliai korban valamiféle kifeszített, szilárdnak dolognak képzelték el. A Jób 37:17 konkrétan ki is jelenti, hogy az ég szilárd.”

Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd /chazaq-erős, szilárd/, mint az aczéltükör [kemény, szilárd, öntött (fém)]?” (Jób 37:17) /Bibliai kozmológia, Ateista napló/

Jób metaforikus képe szerint az égbolt "kemény, mint az öntött bronz tükrör". Az üvegtükrök csak a római korban voltak ismertek. Jób idején és korában a tükröket keményített bronzból öntötték (réz keményített ón hozzáadásával). Tehát metaforikusan Isten égboltja tartós és erős (chazaq).” /Dr. Joseph R. Nally, Jr/

Ugyanezt a héber kifejezést máshol is írja a Biblia: „Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény (chazaq) önmagában és nem izeg-mozog. Szíve kemény (chazaq), mint a kő, oly kemény (chazaq), mint az alsó malomkő.” (Jób 41:23)

„A leviatán pikkelyei szorosan illeszkednek egymáshoz, és csontlemezek vannak beágyazódva a bőrébe, ezért még a golyó is nehezen hatol át rajta, nemhogy a kard vagy a lándzsa. A héber (livəjáṯán) szó „barázdált bőrű állatra” utal, nyilvánvalóan a krokodilra.” /Az állatvilág dicséri Jehovát, J.t. kiadványa/

Ateista felfogás ugyanezen hullámhossza szerinti értelmezése: 'mint amilyen szilárd a bibliai mennyezet szó szerint, a krokodil szíve ugyanúgy kemény, mint a malomkő, attól olyan súlyos az állat, és attól imbolyog, ahogyan a malomkő éppen merre húzza.'

Mit olvasunk Zsoltárok 107:13-14-ben:

„De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá őket. Kihozá őket a sötétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá.”

Ez az ateistákra nem vonatkozik, mivelhogy megmaradtak a /szellemi/ sötétségben, alighanem szándékosan. Attól és úgy imbolyognak, ahogyan a nehéz felfogásuk őket éppen merre húzza.





Nincsenek megjegyzések: