motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2020. február 29., szombat

Ateisták Krisztus ellen


Az ateisták világméretű táborában erős ellenszenv fejlődött ki Jézus Krisztus személye ellen, aminek csak másodsorban oka a tudomány önáltatása az evolúció mindenre magyarázattal szolgáló, sikeresnek elkönyvelt filozófiájából adódóan, az elsődleges ok a személyes ellenszenv, amely személyiségbeli jellemvonást tükröz, és semmi köze bármiféle hivatkozási alapként megjelölt tudományos állásfoglaláshoz. Amely egyébként is lehet alapjaiban téves, és valódi bizonyítékok tekintetében erősen hiányos, tehát elsődlegesen nem ez adja meg az alaphangot az elutasításra, hanem a direkt és szánt szándékos szembenállás. Tökéletesen fejezi ki ezt a viselkedési hozzáállást a Biblia, amikor ezt mondja:

„A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolata.” (Zsoltárok 10:4)

Teljes elmebeli rendszerváltásra volna szükség ahhoz, hogy egy ateista megváltoztassa a véleményét, ami még akkor sem garantálható, ha nyilvánvalóan rámutatunk az evolúció szükségszerűen téves felfogására, hiszen egyik prominens képviselőjük nyilatkozata világos utalás erre nézve:

Az ember megőrülne, ha a Bibliát tényleg komolyan venné; de ahhoz, hogy valaki komolyan vegye, már eleve őrültnek kell lennie.” /Aleister Crowley/

Tehát a nyitottságnak még a szikrája sincs meg náluk sem az igazi Krisztust megismerni, különösen nem elfogadni az egész univerzumra vonatkozó, isteni kinevezés által történő királyi uralmát. A közvéleményben e tekintetben teljes vakság mutatkozik, ami egy igen jól felépített doktrínának köszönhető, amit az ellenzék évszázadok alatt épített ki céltudatosan a teremtő Isten, a Biblia és a kinyilatkoztatott bibliai igazságok tekintélye ellen.

A következő /és akármelyik hasonló/ kijelentést lekezelően a mese világába száműzik, holott mint alapvető tényt közli a Biblia, és teljes életegzisztenciánk függ tőle, hogy komolyan vegyük:

És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai [is] ő vele levettetének. (Jelenések 12:9)

Ha már a globális elhitetés ellen aligha tehet bárki is bármit, azért az ateisták Jézus Krisztussal kapcsolatos álláspontjának logikátlanságát és indokolhatatlan értetlenségét ki lehet mutatni, hogy mennyire nyilvánvalóan tévedésben vannak a bibliai kijelentések értelmezésének tekintetében. Pontosan ez a hozzáállásuk tartja őket abban a szellemi rabságban, amelyből nincsen semmiféle kiút azon üdvösség felé, amely egyébként mindenfajta embernek fel van kínálva a jelen kegyelmi korszak idején:

Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1Timótheus 2:3-4)

Egy ateista honlap leközölt ötven a Bibliából kiszedegetett állítólagos okot, ami miatt szerintük szégyellni kellene Krisztust, nem pedig rajongani érte. Vizsgáljuk meg kritikájuk hitelességének megalapozottságát, hogy az milyen szinten képvisel bárminemű szellemi értéket vagy totális értéktelenséget:

1. Azt mondta a követőinek, hogy utálják a családjukat. Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:26)

MEGJEGYZÉS: Nem érzelmi elutasításról van szó, hanem engedelmességről. Pl. valaki inkább követi egy autópályán az utasa, vagy önmaga kívánságát, mint amit a kresz előír /vágj át a piroson, előzz, ahol nem lehet, stb./, és ezért megszegi a közlekedési szabályokat. A Jézus-követés a tökéletes erkölcsi törvény figyelembe vétele, miközben a balesetek legnagyobb része törvényszegés miatt történik. A kresz betartása életbevágóan szükséges a közlekedésben. Ugyanígy a Jézus parancsainak a mindenek felett való megtartása fontosabb, mint akármely családtag előbbre helyezése, hogy annak kedvezzen bárki, mert minden élethelyzetre tökéletes útmutatót ad! Tehát nem szó szerinti gyűlöletről van szó, hanem a fontossági sorrend helyes megítéléséről.

Itt persze felmerül a tökéletes irányadó mérték kérdése, hogy az miért a Bibliában található? Nos, ha a JHVH Isten képes volt pl. az emberi agy ideghálózatát és az ezzel összefüggő összes szervrendszer működését harmonikusan összehangolni az általa teremtett emberi testben, talán meg tudja mondani a ránk vonatkozó jó és rossz irányadó mértékét is miheztartás végett!

Az evolúció rögtön két okból nem jöhet számításba, hogy az anatómiai felépítésbe beleszóljon, egyrészt bármely élőlény túlélését az optimális felépítés, működés és környezethez való alkalmazkodás képessége biztosítja, amelynek a hosszútávú kifejlődése alatt ezek nem biztosítottak, csak miután kifejlődtek. [Pl. egyetlen fejlesztés alatt álló inkubátor sem biztosít túlélést csecsemők számára, csak miután sikeresen kifejlesztették!] Ennélfogva saját korábbi fejletlenségét nem élheti túl egyetlen élőlény sem, tehát a fokozatosan megszűnő hiányosságaiból kifolyólag a természetes kiválasztódás ezen időszak alatt nem tudja kiválasztani a túlélésre.

Továbbá a legelső életképes élőlény kiválasztódását nem lehet a természetes kiválasztódás feltételezett teremtői erejére ráruházni, vagy neki tulajdonítani, mivel csak azt tudja kiválasztani a folyamat, amely eleve rendelkezik a sikeres kiválasztódás paramétereivel. [Ennélfogva Darwin képzelgése a természetes kiválasztódás állítólagos teremtői erejéről teljességgel a fantázia világába tartozik!]

                                    "Az alapproblémát az jelenti, hogy az első evolúciós egységek 
                                        nem keletkezhettek evolúciós módon, hiszen azoknak akkor még
                                                  nem voltak meg az ahhoz szükséges tulajdonságaik.” 
                                                                                    /Szathmáry Eőrs/

Először tehát túlélésre alkalmas állapotba kell hozni az adott élőlényt /teremtés!/, utána az majd képes lesz a már meglévő adottságai alapján életben maradni, a természetes kiválasztódás szűrőjén sikeresen átmenni. Vagyis pontosan az a tudományos mese, hogy az élőlények igen hosszú időszak alatt maguk fejlesztették ki maguknak a túlélésre alkalmassá tevő anatómiai jellegzetességeiket és tulajdonságaikat, amikkel ma rendelkeznek és a túlélésüket biztosítják. Az evolúciónak ez a logikátlansága egyben a hitelességének is a fokmérője, hogy a darwini filozófia elve a törzsfejlődésről éppen a kifejlődés /rátermettségi szint-túlélési kvóta/ időszakára vonatkozó fittségi hiányosságok miatt teljességgel elképzelhetetlen, ennélfogva hiteltelen és a tudományos tévelygésnek az abszolútuma. 

"A darwinizmus egy olyan világnézeti rendszer, mely Charles Darwin (1809-1882) elméletein alapul. Elméletének lényege az, hogy a természetben az élőlények egymással versengenek a fennmaradásért. Természetes szelekció útján mindig a legrátermettebb egyedek örökítik tovább génjeiket, a fajok pedig ezáltal egyre tökéletesebben alkalmazkodnak környezetükhöz. Az evolúcióbiológia szerint a mai fajok                                                              ezen a módon alakultak ki az kezdve az emberig."
                                                                                   /Wikipédia/

Tehát már eleve abból indul ki, hogy létezik egymással történő versengés, amiből következik a legrátermettebb egyedek génörökítése, és a környezethez történő tökéletesedő alkalmazkodás. Mintha azt mondanánk, hogy a legjobb futók nyerik a versenyt. Azonban hogy nem veszik észre, oda el is kell jutni, hogy létezhessen egymással történő versengés, egymással történő megmérettetés.

De hogy tud futni a futó, amikor még nincsen lába? Még nincs ízülete, nincs csontja, ina, izma, nincsenek szalagok, nincsen bőr?! De tüdő sincsen, meg szív, se vese, se hallás, se látás, se semmi. Miért is lenne? Miből is lenne? A semmiből?

Például, a tudósok szerint a bélrendszerben található egy kiterjedt ideghálózat, amely folyamatosan kommunikál az aggyal. Ezt a kapcsolatot a bélflóra teszi lehetővé, és ezt a rendszert nevezhetjük „bélidegrendszernek” vagy „második agynak” is. Ez megmagyarázza, miért játszik az étrendünk kiemelkedően fontos szerepet az agyunk egészségében.

A tudósok arra miért nem jönnek rá, hogy a bél-agy kommunikáció egyik pillanatról a másikra nem jöhet létre, különösen tervezés nélkül nem, tehát a bélflóra-kommunikációt nem akaszthatja le a szögről, mivel a bélidegrendszer nem fű, hogy csak úgy teremjen a réten /egyébként az sem magától terem!/.

Ha pedig nincsen rögtön bélflóra, akkor hol van a többi szervezeti alkatrész, ami fölépíti azt a testet, amelyik a darwinizmus szerint már képes mérkőzéseket vívni a túlélés érdekében a fennmaradásért?

Ezen filozófia szerint pl. a szem képes volt apránként létrejönni, és lépésenként is volt funkciója. Oké, ezt eljátssza a szemmel, csakhogy nem csak szemre van szükség, hanem millió másféle szervezeti alkatrészre, azokat hogyan rakja össze az unintelligens evolúciós folyamat, és milyen sorrendben? Mi határozza meg, hogy melyik jöjjön létre előbb, a szív, a tüdő, a vese, az idegrendszer? És hol van az emésztés meg a sikeres szaporodás? Honnan van az alkalmazkodó képesség, honnan vannak az életben tartó ösztönök?

Hogyan versenghetnek a fennmaradásért azok az élőlények, amik még a saját túlélőképességeiknek is a híján vannak?! Hogy gondolja a gondolatot, amikor még az sincs, amiből jönne a gondolat? Hogy rakja ki a betűtészta a versengés és sikeres fennmaradás helyes sorrendjét, mikor még betűtészta sincs?! A gén-vezérlést honnan akasztja le az anyagi formát öltött létezés, amikor még gének sincsenek?! 

                             Hogyan marad a víz színén az a hajó, aminek még csak az alja van meg, 
                                                            annak is csak a fele /vagy negyede/, az is csak 
                                                                           keresztben vagy hosszában?

Az evolúció fajkeletkezésre vonatkozó lmélete egy társadalomra erőltetett filozófia, melyben annyi a valóság, hogy a túlélésre alkalmas felépítésű élőlények sikeresen alkalmazkodnak a nem túl drasztikus környezeti változásokhoz, és az alkalmazkodásuk következtében variálódnak /mikro evolúció/, de alapjaiban más élőlénnyé nem változnak. Ennyiből áll az evolúció igazsága: fajátalakuló fejlődésnek beállított ÁLLANDÓ KÖRBEN MOZGÓ GÉN-VEZÉRELT VÁLTOZÉKONYSÁG, amit az öröklődésben fellelhető estleges mutációs hibák sem tudnak áttörni, mivel programozott, hasznos, precízen egymásra épülő, a teljes anatómiai felépítésbe hajszálpontosan beilleszkedő mutációs fokozatok nem léteznek, - amik teljesen új fajok kialakulásához vezetnének -, eseti /spontán/ mutácók meg zömében vagy károsak, vagy szinten tartják a fajt – lásd pl. a gyümölcslegyekkel való kísérletezéseket. 

Ennyit /és csak ennyit/ meg is lehet figyelni, még bizonyítani sem kell, annyira evidens, a többi csupán erőltetett filozófia és elméleti bűvészkedés, a világot uraló háttérhatalmak államilag finanszírozott manipulációja, aminek behódoltak a tudományos akadémiák és a hírnévre vágyó karrier centrikus tudósok. Bármely egyénnek azonban joga van ezt a koncepciós világnézetet megkérdőjelezni és magát a krisztusi mércéhez igazítani a teljes életfelfogás és életvezetés tekintetében.

2. Azért jött, hogy elválassza a családokat. "Azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe." (Máté 10:35-36)

MEGJEGYZÉS: Azzal fordítja egymás ellen a családtagokat, hogy megköveteli a tökéletes irányadó mértékhez történő engedelmességet, amit sok családtag elutasít, aminek következtében máris kész az ellenségeskedés. De ez nem Jézus miatt van, hanem az öntörvényű életmódhoz ragaszkodó családtag miatt, aki elutasítja Jézust, mivel a saját feje után menő, önmagának kedvező nézetei szerint akar élni. Nem véletlenül dívik a világi társadalomban az önző, másokat semmibe vevő, másokon átgázoló érvényesülés mindenek feletti módszertana /amely az érintettek hivatalos büntető törvénykönyvének egyetlen tényállásába sem ütközik/, és tartják elavultnak a Biblia több ezer éves, minden élethelyzetre alkalmazható, felebaráti szeretetet tükröző időtálló tanításait.

3. Ragaszkodott ahhoz, hogy követői jobban szeressék őt, mint bárki mást /ideértve a családjukat is/. "Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám." (Máté 10:37)

MEGJEGYZÉS: Az első pontban a válasz. Egyébként nem öncélú szeretet az, amit Jézus elkíván, hanem a mögötte lévő engedelmességgel járó haszon. Ugyanis pontosan azért bukott el az emberiség és született romlott természettel mindenki Ádám utódjai közül, mert ő jobban szerette Évát a feleségét, mint Istent. És a lázadásban mellé állt. Evett a tiltott gyümölcsből, aminek lényege: majd én eldöntöm, nekem mi a jó és mi a rossz, nem hagyom, hogy Isten eldöntse nekem. [A jó és rossz tudásának a fájáról való evés tilalma.] Aztán hogy szabad rablásának történelmi ideje alatt romlásba viszi a földet az emberiség hihetetlen ökológiai károkat okozva, végső soron ennek az alapállásnak a következménye!

                  "...napjaink emberisége az "elvakult bolond", aki a végsőkig kizsákmányolja 
                            "menedékét", a Földet. Szép még a Föld, bőven adja az energiát, a 
                             nyersanyagokat, a vizet, az emberiség egy része pedig összkomfortos
                             lakásaiban pazarlóan bánik a vízzel, a villannyal, miközben máshol 
                                       még egy pohár tiszta víz sem jut a kisgyerekeknek."
                                                     /A hadtudomány mai problémái/

4. Arra ösztönözte az embereket, hogy nevéért hagyják el otthonukat és családjukat. "És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet." (Máté 19:29)

MEGJEGYZÉS: Ha a családtagok ellenszegülnek Jézusnak, eszméikben ne kövesse őket, hanem a családi köteléken felülálló szellemi kötelékhez ragaszkodjon, azokhoz inkább, akik Isten törvényeit megtartják. Ez a Krisztus gyülekezetében található közösség kell/ene/ hogy legyen. Csak mert valaki férj, feleség vagy rokon, lehet Isten szánt szándékú ellensége, és olyan nézetekhez ragaszkodó, amik pontosan a konfliktusokat okozzák, akár családi vagy társadalmi szinten. Nem véletlenül nevezi a Biblia az ilyen embereket az "engedetlenség fiainak", akik e világ befolyása szerint élnek. /vö. Efézus 2:2/

5. A családja ellen durva volt. "Mikor pedig még szóla a sokaságnak, íme az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakinn, akarván ő vele szólni. És monda neki valaki: Íme a te anyád és testvéreid odakinn állanak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Íme az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nekem fitestvérem, nőtestvérem és anyám." (Máté 12:46-50)

MEGJEGYZÉS: Itt kihangsúlyozta az isteni alapelvek szerinti kötődés fontosságát, amit a puszta családi kötelék nem múl/hat/ felül. Viszont soha nem bánt durván a szüleivel.

6. Elutasító volt más emberek családjukkal kapcsolatos érzéseivel szemben. "Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda neki: Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Jézus pedig monda neki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat." (Máté 8:21-22)

MEGJEGYZÉS: Az illető kifogást keresett, hogy miért nem ér rá követni Jézust. És ezer ilyen ok létezhet, ez csak egy a sok közül. Jézus azt mondja, hogy a világ emberei isteni kapcsolat híján szellemileg halottak, ne abban merüljön el, hanem a szellemi dolgokat tegye az első helyre. Mert az Istentől jövő tanítás szerinti életvitel az egyedüli záloga a társadalmi igazságosságnak és a társadalmi rangtól független jólét érvényesülésénekPontosan ez nincsen meg a világi társadalomban, úgy hogy az ateizmus nem nagyon büszkélkedhet mással, mint a kapcsolatok általi érvényesüléssel. És aki nem hódol be, az nem is érvényesül. Becsületesség, tisztesség, korrektség? Talán ezek azok az erkölcsi mozgatórugók, amik jellemzik ezt a világot? Nem inkább a test kívánsága, a szemek kívánsága, és az anyagi javak feltűnő fitogtatása – ahogy a Biblia írja?! /vö. 1Ján 2:16/

7. Nem volt hajlandó házasságot kötni. "És felelvén, monda nekik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De akik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai." (Lukács 20:34-36)

MEGJEGYZÉS: Akik szellemi feltámadásban részesülnek és a mennyei Királyság társuralkodói lesznek, azok nem házasodnak. De hogy ez mit jelent konkrétan és részleteiben, az az ateista számára rejtély, mivel abszolút nincsen képben arról, hogy mit miért tanít a Szentírás. Hogy mik azok a részletek, amik a megértés összképét adják, hogy az ember legyen tisztában az Isten akaratával, eljárásmódjaival és a szándékaival, amiket meg fog valósítani az egyetemes béke, és az engedelmes emberek érdekében.

8. Képmutató volt. Azt mondta követőinek, hogy ne hívjanak senkit bolondnak. Ennek ellenére kritikusait és tanítványait gyakran bolondnak nevezte. „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Máté 5:21-22) „Jaj nektek vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-e, vagy a templom, amely szentté teszi az aranyat?” (Máté 23:16-17) „És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nekik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak!” (Lukács 24:24-25)

MEGJEGYZÉS: Az ember, akit bolondnak nevez, olyan kategóriába sorolja, amit ő határoz meg szüklátókörűen, emberi nézőpontból és nem Isten. Tehát felülbírálja Isten irányadó mértékét. Jézus viszont tökéletesen alkalmazta Isten mértékét arra vonatkozólag, hogy akármely ember adott cselekedetét nem értelmes gondolkodásra vezesse vissza.

9. Arra ösztönözte követőit, hogy csonkítsák magukat a pokol elkerülése érdekében. „Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Máté 5:29-30)

MEGJEGYZÉS: Jelképes kifejezése annak, hogy bármitől szabaduljon meg az ember, ha hátráltatja az Istennek való engedelmességben, ami neki örök életet eredményez. Ateista, ha ilyen egyszerű dolgot képtelen megérteni, mit lehet tőle várni mélyebb értelmű tanításokat illetően? Aztán hogy mi a különbség a pokol meg a gyehenna tüze közt, fogalma nincsen, de neki egyre megy, a Biblia teljes rendszerét elveti, hogy önmagának kedvezhessen: "A maga kívánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcsesség ellen dühösködik." (Példab 18:1)

10. Arra ösztönözte az embereket, hogy kasztrálják magukat. "Mondom pedig nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának neki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonnyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nekik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott. Mert vannak heréltek, akik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, akiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. Aki beveheti, vegye be." (Máté 19:9)

MEGJEGYZÉS: Akinek előnyt jelent a házasság nélkül maradás, válassza azt az életmódot. Neki kell eldönteni, hogy mi jó neki, hogy mire van belső késztetése, vagy a körülményeinek mi a megfelelőbb. De a kötelező cölibátus, ami pl. a katolicizmusban van, nem tükrözi Isten akaratát, hanem kifejezetten egyház politikai nézetet. Pál apostol egyfeleségű, a családját jól igazgató gyülekezeti vezetők kinevezéséről beszélt. Az apostolok is nősek voltak. A Jézus által említett önkéntes kasztrálás egyszerűen önmegtartóztatást jelent, azt, hogy valaki tudatosan nem házasodik meg.

11. A Bibliában jóváhagyta Isten gyilkosságait. "És miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mindama napig, amelyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket elveszte. Hasonlóképpen mint a Lót napjaiban is lett; ettek, ittak, vettek, adtak, ültettek, építettek; De amely napon kiment Lót Szodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett: Ezenképpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik." (Lukács 17:26-30)

MEGJEGYZÉS: Isten a gonoszokat ölte meg, de a jókat megjutalmazta. Istennek nincsenek gyilkosságai hanem igazságos ítéletei! Az a gyilkos, aki a saját értékítélete szerint öli meg embertársát, mert féltékeny rá, mert ki akarja használni, meg akarja büntetni, mert útjában levőnek tartja, stb. Isten tudja, ki méltó a halálra és miért kell meghalnia. Úgyhogy az ateisták ebből a szempontból előkelő helyen állnak. Hiszen ahányan vannak, annyiféleképpen ítélik meg a dolgokat, és ez az öntörvényű gondolkodás okozza a káoszt a társadalomban. A hátrányos helyzetűeket kihasználják, leigázzák. A gazdagok még gazdagabbak lesznek és a szegények még szegényebbek. Ezt a történelmi szennyáradatot fogja Isten megállítani, amikor lezárja az emberi önkormányzatoknak ezt a szégyenteljes korszakát, és bevezeti a sajátját. "Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is." (Máté 5:10) És hogy meg lesz az Ő akarata, ezt Ő maga garantálja!

          "Mikor ateista voltam, a bűn nem volt téma számomra. Nem is igen tudtam róla.
                 Nem igazán éreztem bűntudatot. De mikor keresztény lettem... huhhh!
                     Megtudtam, hogy egy csomó olyasmit csinálok, ami nem tetszik Istennek. "
                                         /Marylin Adamson: Mit vár el tőlem Isten?/

12. Hitt az Ószövetség történeteiben. "Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is... Mert amiképpen Jónás három éjjel és három nap volt a cethal gyomrában, azonképpen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában." (Máté 24:37; 12:40)

MEGJEGYZÉS: Hogyne hitt volna, amikor azoknak részese volt. De az értelmetlen ateista ebből egyetlen dolgot sem ért meg, mivel a saját nézetei szerint akar mindent megítélni. És ahány ateista van, annyiféle nézet is van és mind hiányos emberi gondolkodást mutat. Szerinte anatómiai lehetetlenség egy hal gyomrában élve maradni 3 napig, de pl. az emberi agy, és a vele összeköttetésben lévő teljes testet betöltő ideghálózat minden további nélkül létrejöhet magától és teljesen véletlenül. Mert ő az aki diktál, hogy mi az ami lehetetlen és mi az ami lehetséges. Legalábbis az ő komfortzónájában, ahol jól érzi magát. De ki tudja meddig. Isten tudja!

13. Elfogadta az Ószövetség törvényeit. "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem." (Máté 5:17)

MEGJEGYZÉS: Jézus a reá mutató ÓSZ-i próféciákat hogyne töltötte volna be, ahhoz el kellett fogadnia a mózesi törvény érvényességét, de miután betöltötte, a halálával eltörölte a régit és jogerőre emelte az USZ törvényeit. De ha ezt húsz millió Hetednapos adventista sem tudja felfogni /mert nem is akarja!/, hogy tudná egy bibliai tekintetben műveletlen ateista!

[Az adventisták szerint a tízparancsolat örök erkölcsi törvény az egész emberiség számára. Na és az a parancsolat, hogy pl. „ne vess gáncsot a vaknak” (3Mózes 19:14) az miért nem örök erkölcsi törvény, csak mert nincs a tízparancsolatban? /Stb./ A valóságban ők a szombatra hegyezik ki a Krisztus-követésüket, ezért ragaszkodnak a tízparancsolathoz. Azonban ha az Ószövetség törvényei egytől- egyig Mózes törvényéhez tartoztak, akkor a tízparancsolat érvényességének a megvallásával Mózes egész törvényét újra érvényesítik, de annak átkát is, a krisztusi kegyelemből pedig kiestek, és csak az összes törvény hibátlan megtartása által üdvözülhetnek.

Csakhogy a/z ószövetségi/ törvény megtartása által senki meg nem igazulhat, sem nem üdvözülhet, mivel azt hogy: „Ne kívánd”, ember nincs a földön, aki be tudná tartani. /Ugyanis Ádám bűne miatt mindannyian kívánsággal teljes, romlott természettel születtünk!/ Ezért hozza magával a tízparancsolat érvényessége a törvény általi átok alatt levés érvényességét is – a Krisztusban kapott kegyelemmel szemben:

„Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat! És mondja az egész nép: Ámen!... Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén értünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ: ... Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon... Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén;... Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség, Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.” (5Móz 27:26; Gal 3:13; Eféz 2:15; Róma 3:20-26)]

14. Bírálta a farizeusokat, hogy nem ölték meg a szüleiket átkozó gyerekeiket. "Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon." (Máté 15:4; vö. Márk 7:10)

MEGJEGYZÉS: Ateistának nem teszik a gonosz gyermekek /ószövetségi mérce szerinti/ ítélete, de az ártatlan magzatok millióinak elpusztítása egy liberális abortusztörvény szerint semmi kivetnivalót nem hagy maga után. Az ilyen gondolkodást nevezik tipikusan képmutató álszentnek.

15. Atyjával karöltve azt tervezi, hogy több milliárd embert kínoznak örökre, miután meghaltak. "És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában... Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekesznek, És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában. Akinek van füle a hallásra, hallja." (Máté 10:28; 13:40-44)

MEGJEGYZÉS: Ateista a tüzes kemencét szó szerint veszi /nem jelképesen/, ahogy értve van. Egyébként meg arról van szó, hogy a lázadó embereket /Krisztus 2. eljövetelekor/ kitiltják az életből, mint azokat a közlekedésből, akik fittyet hánynak a közlekedési szabályokra. És nem az autós hozza a szabályokat, sem nem az emberek az univerzumban való élés törvényeit, hanem mindeneknek a Gazdája, Teremtője és Fenntartója!

16. Arra utalt, hogy minden zsidó pokolba megy. "Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása." (Máté 8:12)

MEGJEGYZÉS: Csak a hitetlen, öntörvényű zsidók ítéltetnek meg a kárukra és a hasonszőrű világiak. És ha az univerzum Teremtője úgy dönt, hogy a Jézus Krisztus neki a Fia, és az emberiség felett teljhatalmú kinevezett királya, akkor az őt elutasító zsidóknak annyi! Már pedig úgy döntött! /vö. Apcs 3:22-23/

17. Hamis próféta volt. "Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom nektek: be sem járjátok Izrael városait, míg az embernek Fia eljövend... Bizony mondom nektek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában... Bizony mondom nektek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek... Íme eljövök hamar: tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat." (Máté 10:23; 16:28; 24:34; Jel 3:11)

MEGJEGYZÉS: Látomásban eljött a követőinek; a végidő nemzedéke látja a végidő jeleit; a gyors eljövetel isteni időszámítás szerint történik.

18. Háborút szító volt. "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe... És látám, hogy az ég megnyílt, és íme vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hívatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik." (Máté 10:34-16; Jel 19:11)

MEGJEGYZÉS: Az első állításról már volt szó, a második pedig az igazságos ítéletről beszél, amit az igazságtalanságot gyakorlók ellen lesz elmarasztaló. Teljesen jogosan.

19. Nagyzási hóbortban szenvedő megalomániás volt. "Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal... Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében... Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta... Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek." (Márk 8:38; Ján 3:18, 36; 15:6)

MEGJEGYZÉS: Az Isten előtt a Jézus Krisztus általi megváltás az egyetlen út az üdvösségre, az vezet örök életre. Minden más út hiábavaló és értelmetlen, különösen az evolúció tudományos filozófiája, amit a tömegek vallanak léteredetnek és egyedül megalapozott létoknak a hitetlen és öntörvényű világban.

20. Halálra ítélte a városokat és a pokol örök gyötrelmeire, mert nem törődtek az ő prédikációjával. "Ekkor elkezdé szemökre hányni ama városoknak, amelyekben legtöbb csodái lőnek, hogy nem tértek vala meg: Jaj neked Korazin! Jaj neked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, amelyek bennetek lőnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban. De mondom nektek: Tirusnak és Sidonnak könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem nektek. Te is Kapernaum, aki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Szodomában történnek vala azok a csodák, amelyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna. De mondom nektek, hogy Szodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem neked... Bizony mondom nektek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak." (Máté 11:20-24; Márk 6:11)

MEGJEGYZÉS: A Jézussal való szembesülés halálosan komoly dolog úgy az egyén, mint a közösség számára, és az üdvösség kérdésében való állásfoglalás a lehető legnagyobb felelősséggel jár, amit mindenkinek viselnie kell. Nem csak úgy vagyunk és éldegélünk a vak világban, ahogy az evolúció előadja, bármiféle cél és értelem nélkül. A megváltás üzenete magában hordozza a jutalmat, de a teljes elmarasztalást is, az említett városok meg eljátszották a lehetőséget a megtérésre, úgy hogy vállalniuk kell tetteik következményeit!

21. Egy egész generációt perverz, gonosz, házasságtörõnek nevezett. "Ekkor felelének neki némelyek az írástudók és farizeusok közül, mondván: Mester, jelt akarnánk látni te tőled. Ő pedig felelvén, monda nekik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik jel neki, hanemha Jónás prófétának jele." (Máté 12:38-39)

MEGJEGYZÉS: A Jézus korabeli zsidó vallási vezetők megvetették őt, mint Istentől küldött Messiást, és állandóan azon voltak, hogy elveszejtsék. A házasságtörésük annak a szövetségnek a felrúgását jelentette, amelyben a zsidóság mint feleség szerepelt, akiknek Isten volt a jelképes férjük, Aki velük a szövetséget kötötte. Joggal nevezte őket Jézus gonosznak és házasságtörőnek! A Jónás próféta jele a Jézus három napos sírban levését jelentette, mint Jónás három nap volt a hal gyomrában. Ez az analóg-történés Jézus azonosítását szolgálta, amiből semmit nem értettek a korabeli hitetlenek. És mivel a világ emberei ma ugyanúgy hitetlenek, semmit nem értenek belőle, Jézust és az általa történő megváltást ugyanúgy megvetik, semmire sem tartják!

22. Megtalálta George W. Bush hamis dilemmáját. /Figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek nem zárják ki egymást, mivel lehetséges, hogy egy harmadik lehetőség az igaz./ "Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol... Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol." (Máté 12:30, Luk 11:23)

MEGJEGYZÉS: Egyértelmű, aki nem Istené, az az Ördögé, semleges nem lehet senki. Aki nem követi a Krisztust, az olyan, mint elmulasztani matricát venni azon egyetlen autópályára, amin a jövőbe vezet az út. Mellékutak nincsenek. Az evolucionisták útja a légből kapott létezés filozófiája, minél többet kizsigerelni és megszerezni a Föld javaiból saját érvényesülésük érdekében, mivel a létezésnek számukra nincsen semmiféle magasabb rendű értelme, ami bármiféle meghatározott célhoz való idomuláson és ahhoz kötődő józan életvezetésen alapulna. Ezért tartják mindenekfelett fontosnak a profitot azok, akik megkaparintották az anyagi javak fölötti világhatalmat, és aminek az állandó növelése érdekében az eredet-filozófiát is megszabják azok számára, akiken uralkodni és élősködni akarnak. Nekik ez az életük értelme. Nem véletlenül ők pénzelik a tudományos akadémiákat és az általuk preferált darwinista/evolucionista rögeszméket. Ami pedig Bush és a hozzá hasonlók filozófiáját illeti, ugyanúgy saját jólétük vezérelte filozófia, és az emberiség társadalmának jólétén való munkálkodáshoz nincsen semmi köze.

23. A kínzást jóváhagyta. "És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik. Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok, ki-ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket." (Máté 18:34-35)

MEGJEGYZÉS: Ennek a példázatnak az értelme az, ha az ember könyörögve igényli az Isten megbocsátását, holott tízezer tálentommal tartozik Neki /ami a bűnök jelképes súlyát jelenti/, ugyanakkor nem hajlandó az őt kérőnek megbocsájtani száz dénár /sokkal kevesebb tartozás/ megfizetésének elmulasztása miatt, akkor Isten sem fog megbocsátani neki. A büntetés érzékelését szolgálja a hóhér kezébe való átadás, nem szó szerint értendő.

24. Ő inspirálta a republikánus teapartit /amerikai adóügyi konzervatív politikai mozgalom/. "Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van... Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van." (Máté 13:12; 25:29)

MEGJEGYZÉS: A szellemi kincsek birtoklását Isten még többel ajándékozza meg, de a szellemi kincseket megvetőktől az is elvétetik, amijük van. Nem nyerik el az üdvösséget. Tehát az Isten Igéje alapján kiiskolázott egyéniség, a krisztusi tulajdonságok felöltése és másoknak ezzel összefüggő tanítása, hogy abban fejlődni tudjanak, azok a kincsek, amik értékesek Isten szemében. Ehhez képest pl. amiknek a világban értéket tulajdonítanak: a színház és filmművészet, festészet, szórakoztatóipar, sport, öncélú tudományok és egyéb hasznosnak elkönyvelt elfoglaltságok mind mind csupán szél és árnyékkergetés. Különösen amennyiben annak a célnak az ellenében valósítják meg, ami az Isten szolgálatát jelenti.

Lehet valaki pl. Mózes a színpadon, mint színész, ha az életében nem jár a bibliai hithősök nyomdokain, akkor az életében célt tévesztett, becsapta önmagát és másokat. Kitöltötte az életét, lehet emlegette a jó istent is /ami a látszatmegtérés feltűnő jellegzetessége/, de nélkülözi a Bibliából való kiiskolázottságot és a valódi, hűséges Krisztus-követést. Jellemző, ahogy anno Pécsi Sándor fogalmazott: aki hisz Istenben, annak van, aki nem hisz, annak nincs. Mintha az ember véleményétől függne a világteremtő Isten létezése.

Ezek az emberek azt gondolják, létezhet akár bibliaismeret nélküli Istennek tetsző élet, ami egy általános téveszme, hiszen még az sem mindegy, hogy valaki mit vall igaznak és mit forgat ki a Bibliából – a saját javára vagy vesztére. Az üdvözülők mint Istentől tanítottak lesznek és a törvényei a szívükbe lesznek írva. Ezt tanította Jézus és ennek fényében kell magát mérlegre tennie mindenkinek, hogy helyesen igazodik-e ehhez a mércéhez, vagy leragadt a saját elképzeléseinél.

25. Megbocsáthatatlan bűnben hitt. "Azt mondom azért nektek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik." (Máté 12:31-32)

MEGJEGYZÉS: Miért ne volna Istennek joga megszabni, hogy milyen vétket nem bocsát meg? A farizeusok Jézus tanítását és csodatételeit az Ördögnek tulajdonították, amivel az Isten szent szellemét káromolták, és így magukat a gyehenna fiaivá tették. Akiket pedig meg tudtak fertőzni, azokat szintúgy. Jól gondolja meg tehát az ember, hogy milyen bűnt vagy vétket enged meg magának!

26. Példabeszédekben beszélt, hogy megzavarja az embereket, hogy pokolba küldje őket. "A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának neki: Miért szólasz nekik példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nekik: Mert nektek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedett rajtuk Ésaiás jövendölése, amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak. Mert bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, amiket ti láttok, és nem látták; és hallani, amiket ti hallotok, és nem hallották." (Máté 13:10-17)

MEGJEGYZÉS: Tipikus ateista vád Jézus ellen, hogy azért nem értik Jézus tanítását, mert direkt félreérthető példabeszédekben beszélt. Inkább az ostobák nem voltak nyitottak és kitartó érdeklődők a dolgokon gondolkodni a megértés érdekében. Az ateisták ugyanígy fennakadnak Jézus tanításain, képletes vagy háttérismeretet igénylő beszédein. Mert a negatív hozzáállásuk bénítólag hat a megértési képességükre, amire nem is nyitottak, mert mielőtt megérthetnének bármit is, rögtön elutasítják. Mivel ők jobban tudják a dolgokat, okosabbak és műveltebbek azoknál, akiket lenéznek.

Ebből kifolyólag az ateizmus sem nem érdeklődik, sem nem vizsgál semmit, hanem kapásból elutasít. Mert neki az evolúció intelligensnek tartott alapot kínál a hittagadásra. Ennélfogva semmiféle istenre nincs szüksége, sőt károsnak ítél meg bármiféle isteneszmét, amely őt gátolja és hátráltatja az érvényesülésben, az önkifejezésben. Tehát védelemként éli meg azt a falat amit maga köré épített, aminek egészséges gyümölcse neki a közömbösség, a levegőnek nézés és a Jézusi eszmék ledegradálása.

Azonban láthattuk, hogy a félreértéseknek és a félremagyarázásoknak milyen szintjét képviselik, amiből pontosan azért nem tudnak kijönni, mert saját okoskodásaikkal kötik gúzsba magukat, amiből moccanni sem tudnak, amit egyedül csak önmaguknak köszönhetnek! Akik viszont követték Jézust, mintegy rajta csüngtek, és vágytak a dolgok megértésére, azoknak világosság adatott az elméjükbe, és a szívükbe az összefüggések megértésének öröme, mert a Mesterük feltárta nekik az isteni igazságokat és a rajta bekövetkezett próféciák értelmét. És ez ma sincs másként. Azoké az igazság megértése, akiknek az mindennél fontosabb, akik meg fitymálják a szellemi világosságot, azoknak megmarad a vaskos sötétség, amiben élik, és a hiábavaló pótszerek, amikkel kitöltik a mindennapjaikat.

"A gonoszságban élő emberek nem értik meg az igazságot; akik pedig keresik az Urat, mindent megértenek." (Példa 28:5)


A 2. rész következik

Nincsenek megjegyzések: