motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS vagy EVOLÚCIÓ kérdésben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. Részletesen foglalkozik a bibliai kereszténység alaptanításaival, eligazítást ad a tekintetben, hogy mik azok a téves tanítások, amelyek a különböző egyházakhoz kapcsolódnak és amik eltorzítják az Istentől sugalmazott Szentírás valódi mondanivalóját, aminek következtében a Krisztusban való hitgyakorlás által elnyerhető üdvösség útja az átlagember számára nehezen vagy szinte alig megismerhető.

2014. június 28., szombat

A Szentháromság-filozófia cáfolata

A Szentháromság-filozófia érvei és cáfolatai
 a Szentírás alapján

A TÖRTÉNELMI EGYHÁZ KÖZPONTI TANÍTÁSA

ÉRVELÉS: Az Egyház történelme során mindig is központi tanítás volt az Isten három-egy természetébe vetett hit. Minden kor kereszténye vetette a hitét Istenbe, és vallotta, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, mégsincs három Isten, csak egy.

CÁFOLAT: Óriásit csúsztat, amikor az Egyház történelme alatt azonosítja az I. és a II. századi sköv. kereszténységet, és hogy e két kor hívői vallották volna, hogy Isten az Atya is, a Fiú is és a szent szellem is. Itt van mindjárt Pál apostol kijelentése az 1Kor 8:6-ban: Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.” (1Kor 8:6) Evidens, hogy az „egy Istenünk”-ből az Úr Jézust és a szent szellemet is kihagyja, és semmi nem utal arra, hogy a fenti állítás megállná a helyét. Ha Pál apostol vallotta, hogy mindhárom Isten, akkor miért nem ezt írta? Nyilván mert nem vallotta!

az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké. Ámen.” (Júdás 1:25) Vajon ebből az idézetből azt a vallomást lehet kiolvasni, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, mégsincs három Isten, csak egy? Akkor miért nem nevezi mindhármat egyedül üdvözítő Istennek? Háromságszempontból nem csonka ez a vallomás? Inkább semmi köze a háromsághoz!

Az egyedül bölcs Istené a dicsőség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké. Ámen.” (Róma 16:27; vö. 1Tim 1:17) Nem inkább a három-egy Istené a dicsőség – ahogy a háromsághit gondolja? Ha minden kor kereszténye ezt vallotta, akkor ezt Pál miért nem vallotta? Ha nem vallotta, akkor minden kor keresztényei ezt miért vallották? Csak nem azért, mert a kereszténység szócsövei beteljesítették a rájuk vonatkozó próféciát:

Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” (Csel 20:29-30)

Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Ján 17:3) Ha Jézus Krisztus vallotta, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, mégsincs három Isten, csak egy – akkor miért beszélt egyedül igaz Istenről? Talán a másik kettő nem igaz Isten? Ha mindhárom igaz Isten, akkor miért nevezi egyedül igaznak azt, akivel ő nem azonosította magát? Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.” (Luk 18:19)

Miért olvassuk következetesen az egyedüli Istenről szóló beszámolókat, ha az egyetemes keresztény hitnek évszázadok (sőt, mondhatjuk, évezredek) óta alappillére a háromságtan?! Nem lehet, hogy a keresztényi hit nem a bibliai kinyilatkoztatást tette meg alappillérének, hanem a korabeli filozófia vadhajtását, és azt akarja szentesíteni az Isten egyedüliségéről szóló ihletett kijelentések kiforgatása által?!

Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.” (Máté 24:36) Miért nem tudják hárman, ha Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, mégsincs három Isten, csak egy?! Ha egyugyanazon természete van mindháromnak, s mindhárom szuverén Isten, de nem három Isten?! Az nem lehet, hogy a háromsághit csak azt veszi figyelembe, amiben egyezést vél felfedezni a háromban, de amiben nyilvánvalóan nem egyeznek, azt egyszerűen nem veszi figyelembe?!Hogy lehet az évezredes keresztényi hit fundamentuma egy olyan vallomás, amellyel a bibliai kinyilatkoztatás sehogy sem egyezik, de mégis megpróbálják egyeztetni?! Ez csakis úgy lehet, hogy a dogma becsülete fontosabb nekik, mint amit Isten magáról és Isten Fia Istenről kijelent.

ISTEN SZEMÉLYÉNEK MEGÉRTÉSE

ÉRVELÉS: Isten gondoskodott számunkra a Szentírásról, ami az önkijelentése minden kor embere felé, mégsemsem érthetjük meg teljesen Isten személyét.

CÁFOLAT: A háromsághit egyszer azt mondja, hogy Isten személyének megértése korlátolt a számunkra, ugyanakkor azt is állítja, hogy mégis megértette – annyiban, hogy három személyt vélt felfedezni az egy Istenben. Nem lehetséges, hogy a saját szellemi korlátoltsága szerint mégsem értette meg teljesen Isten személyét, amikor egyetlen Istennek személyeit értette meg, ami még nyelvtanilag is nyakatekert, nem hogy mondanivalójában?!

Mert talán jogos a kérdés, hogy az egyetlen/egyedüli Isten egyetlen személyben miért nem létezhet, akihez Jézus Krisztuson keresztül közeledhetünk?! (vö. 1Tim 2:5) S Akinek a szent szelleme ad erőt és bölcsességet okos istentiszteletet bemutatni Neki? És nem nekik?! (vö. Luk 11:13; Róma 12:1) A tömjén füstje miért nem szállt sohasem háromfelé, ha Isten háromszemélyű? (vö. Jel 8:4; Zsolt 141:2; 4Móz 16:17; 1Krón 23:13; Mal 1:11) Találkozott már valaki a Bibliában háromfelé felszálló tömjén füsttel, amelyet az egyetlen Istennek égettek? Akor jogos volna a háromság, de így nem más, mint egy kiforgatása az egyetlen Isten egyetlen személyének, akinek Jézus szerint az imádattal tartozunk. (vö. Máté 4:10)

Meg lehet-e érteni a Szentháromságot?

Állítólag amit a keresztények hisznek, az az, hogy
az egy Isten – amit a véges ember sosem fog teljesen megérteni –három személyben vagy személyiségben létezik. Ez újabb kérdést vet fel: Ha az egy Isten három személyben való létezése a véges ember számára megérthetetlen, akkor erre a véges ember hogyan jött rá? A véges elméjű ember szerint az egy Isten három személyben létezik, de azt is a véges ember állítja, hogy ezt a véges ember nem tudja megérteni.

Ha valamit állítok véges értelemmel, mégpedig olyat, amelyet a véges értelem nem érthet meg, akkor milyen alapon állítom annak az igazát, mely véges elmém miatt számomra is érthetetlen? Állítok valamit, de én sem tudom megérteni, mégis másoktól elvárom, hogy bár számukra is érthetetlen, de azért fogadják el. Tehát már alapjaiban hibás a tétel: egy a véges elme számára felfoghatatlan teóriát nem állíthatok be igaznak, mert az állításom igazságát eleve megkérdőjelezi a saját felfogásom végessége. Vagyis a fogyatékos elme ne állítson olyat, amit maga sem tud.

Erre jön az a válasz, hogy ezt nem a véges elme állítja, hanem a Szentírás. Ez azonban nem igaz, mivel a háromságot az I. század utáni egyház találta ki, ő fogalmazta meg a kifejezést is meg a kifejezés tartalmát is, állítván, hogy ez a Szentírásból van kiolvasva. De ez sem igaz, hanem az van, hogy ők így értelmezik a Szentírás kinyilatkoztatását. Holott ha a Szentírás nyilatkoztatta volna ki, akkor nem kellett volna a II. századi egyháznak megfogalmaznia, mivel már Isten Igéje megfogalmazta. Ez azonban egyáltalán nincs így.

Isten Igéje sehol nem állítja, hogy egy Istenben három személy van, Atya, Fiú, Szentlélek, akik mindhárman külön-külön értelmes személyek, valóságos Istenek, még sincs három Isten, hanem csak egy.

Végeredményben a háromságot az egyház találta ki, a kifejezést is meg a kifejezés tartalmát is, és úgy állítja be, hogy bár azt véges elmével nem lehet felfogni, ennek ellenére az egyház elvárja minden kereszténytől, hogy azt a keresztény hit alapjaként elfogadja. És hogy a saját fogyatékosságát leplezze, vagyis hogy ő maga is véges elmével rendelkezik, tehát nem várhatná el más véges elméjűektől azt, amit maga sem tud felfogni, ennek érdekében azt állítja, hogy a háromságot végeredményben nem ő állítja, hanem a Szentírás.

Tehát egyrészt logikátlan, mivel a maga által is felfoghatatlan tételt nem állíthatja be igaznak, hiszen hogy valami igaz vagy nem igaz, ennek a megállapításához fel kell tudni fogni az igazság és a hamisság közti különbséget, különben nincs alapja valamiről állítani, hogy az a valami igaz.

Azonban az egyház célja, hogy elfogadtassa a saját maga által kreált hittételt /dogmát/ igaznak, és ezt úgy próbálja elérni, hogy a véges elmével felfoghatatlannak állítja be, vagyis mindenki fogadja el vakon, mert az egyház tekintélye erre az elvárásra őt feljogosítja.

De mint az ábra mutatja, el is érte a célját, mert a protestáns egyházakat is katolizálta ezzel a tantétellel, minekutána az egyes hívők is támadólag lépnek fel azok ellen, akik ezt az egyházi teóriát teljes meggyőződéssel elutasítják.

Isten nem három semmiféle formában, hanem számszerűleg egy, egyetlen személyben létezik, és ezen az sem változtat, hogy az Atya /mint önállóan létező személy/ és a Fiú /mint önállóan létező személy/ teljes elvi és szeretetegységben vannak. Egyek, de nem azonosak. Nem valóságos Isten mindkettő, mivel egy Isten van, és különösen nem valóságos Isten mindhárom.

A háromság kifejezést és a kifejezés tartalmát pedig a véges elmével rendelkezők találták ki, ők fogalmazták meg, vagyis a kereszténység alaptanítása nem más, mint egy fogyatékos elmével rendelkező emberek filozófiája, egyfajta értelmezése a Szentírásnak, amelyet egyházi hatalmuknál fogva ők tettek meg dogmává és alaptétellé.

Hogy pedig a háromság tantételt ők fogalmazták meg, itt a bizonyíték:

Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre. (Dr.H.Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43.rész.)

A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” (Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet)

A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből. Benne az fejeződik ki, hogy Jézus Krisztusban nem egyszerűen egy mennyei lény jelent meg, hanem maga Isten.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” (1Ján. V. rész. Református jub-i kommentár.)

A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből. (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22.old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete.)

A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.” (Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22.old.)

Isten maga mondja:

Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és MEGÉRTSÉTEK, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!” (Ézsa 43:10)

Isten egyedülvalóságának megértése, és a Szentháromság hittételének megérthetetlensége az két külön kategória. Ha Isten azt mondja, hogy az Ő egyedülvalóságát értsük meg, akkor milyen alapon állítják a kereszténység hitszónokai, hogy Isten háromsága egy misztérium a véges emberi értelem számára?

ISTEN ECHAD VAGY JACHID?

ÉRVELÉS: "Izráel fő hitvallása így hangzik: "Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" (5Móz 6,4) Ez az ige, bár egyértelműen tanítja, hogy Isten egy, de miközben az író választhatta volna a jachid kifejezést is, amellyel a magában álló „egy” fogalmát fedte volna le, a választott héber kifejezés az echad, amely az összetett „egy” fogalmát vagy a csoport egyik tagját jelöli, a magában álló illetve hangsúlyosan érthető „egy”-gyel szemben. Ugyanaz az echad szó szerepel Mózes első könyve 2:24-ben a férj és a feleség egységének kifejezésére, akik „egyek” lesznek, de úgy, hogy ezen egységen belül megőrzik egyéniségüket. Itt tehát az egy nem számszerű értelemben vett egyet jelent, hanem az az "egyedülálló, egyedi" jelentésen van a hangsúly." 

CÁFOLAT: Az író választhatta volna? Itt nem az írónál van a probléma, hanem a háromsághívőnél, aki az echad szónak direkt azt a példáját hozza fel, amit fel tud használni valamilyen filozófia látszólagos igazolására. Miért nem hozza fel mondjuk Préd 4:9-11-et, ahol ötször szerepel az echad szó, és számszerűen egyet jelent a kettő, sőt a hárommal szemben! Ezt is választhatta volna, de eladta magát egy hamis filozófiának, és ahhoz keres magának látszólagos bibliai alátámasztást.

echad, amely az összetett „egy” fogalmát vagy a csoport egyik tagját jelöli, a magában álló illetve hangsúlyosan érthető „egy”-gyel szemben.” Igaz amit mond? „Jaj pedig az egyedülvalónak (echad), ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.” (Pré 4:10) Az „egyedülvaló” milyen „ összetett „egy” fogalmát vagy a csoport egyik tagját jelöli”? Milyen csoport egyik tagja az „egyedülvaló”?

Szerintük Isten számszerű értelemben nem egy. De Jézus megerősítette, hogy az „egy (görögül eisz) Úr” (Márk 12:29) számszerűleg egyet jelent. „Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy (monú/monosz) Istentől van, nem keresitek?” „ De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül (monosz) vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.” (Ján 8:16)

Ha Jézus egyedülsége monosz, akkor Jézus és az Atya ketten nem monosz!
és az egyedüli (monosz) Urat, az Istent, és (kai) a mi Urunkat, a Jézus Krisztust” (Jud 1:4, Károli).

és a mi egyedüli (monosz) uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust” (protestáns ford.).
and denying the only (monosz) Lord God, and our Lord Jesus Christ” (King James).
Az egyedül (mono) bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen” (Róma 16:27).

Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen” (Protestáns ford.).

Nem világos, hogy az egyedül bölcs az nem a Jézus Krisztus?! És hogy az egy Isten az nem Jézus Krisztus?!

És vajon miért nem világos? Mert a filozófiát az Ige fölé helyezték! Eladták magagukat egy hamis filozófiának, és ahhoz keresnek magadnak látszólagos bibliai alátámasztást. Erről szól a történet, a hamis kereszténység kétezer éves története!

Amikor Jézus azt mondja, hogy „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10:30), akkor a tudatukban megvan az a különbség, amely Krisztus és az ő Istene (Jel 1:6) között fennáll. Jézus mindig is tudta, hogy az ő istensége (Jn 1:1) és az Atya, mint „egyedül igaz Isten” (Ján 17:3) létezése nem azonosítható kategóriába tartozik.

Jézus nem Istene az Atyának, de az Atya Istene Jézusnak. (vö. Mik 5:4). Jézus az Atya szülése /létrehozása/ által létezik (Ján 1:18), de az Atya nem szülés által létezik. Jézus nincs öröktől fogva /azért is a Fia Istennek/, különben a Fiúsága csak egy szerepvállalás lenne a megváltás idejére. Isten az Atya valóban a /létbe bocsátott/ Fiát áldozta az emberiségért (vö. Ján 3:16).

Mindezekből kifolyólag és egyéb kinyilatkoztatások alátámasztása szerint a szentháromság egy teljesen önkényes fogalom, olyan emberi szempontok szerint meghatározott egységet jelent, amely kifejezetten kikerüli azokat a kinyilatkoztatott igazságokat, amelyek nem összeegyeztethetők a háromság dogmájával.

/Csak egy példa, akármennyire egységben van Krisztus az Atyával, mégis a mi Istenünk Krisztus tanítása szerint az Atya (vö. Jn 20:17; Jel 3:12), az Atya pedig nem háromság. Annak sincs semmi jelentősége, hogy Tamás „én Istenem”-nek nevezte Jézust, mivel Jézus kijelentése a mérvadó, nem emberi, sokszor érzelmi indulatoktól fűtött kijelentések.

Másrészt meg több mint száz ihletett kijelentés tanúsítja a teljes Bibliában, hogy az Atya a mi Istenünk és nem Jézus!/ Tehát a zsinatok akármilyen szövegezései nem ihletett isteni kinyilatkoztatások, hanem kifejezetten emberi filozófiák, mégpedig direkt sandák, mert olyasmit akarnak kifejezni, ami korlátolt emberi nézőpont, de úgy van beállítva, mintha ihletett lenne, és úgy is várja el annak elfogadását. Amihez viszont nincsen Isten-adta joga!

Szerintük nincs szó látszólagosságról, de a Biblia szerint van, amit szelektáltan idéznek a háromsághívők, hogy próbálják igazolni álláspontjukat. Újra kihangsúlyozandó, hogy hol van a csalás:

"Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" (5Móz 6,4) Ez az ige, bár egyértelműen tanítja, hogy Isten egy, de miközben az író választhatta volna a jachid kifejezést is, amellyel a magában álló „egy” fogalmát fedte volna le,”

Hamis az érvelés, mert úgy állítják be, mintha az echaddal nem lehetne ugyanezt kifejezni. Mintha az ihletett szöveg azért nem választotta volna a jachid kifejezést, mert Isten nem kizárólagos, numerikus (számszerű) értelemben vett egyet jelent, hanem azt, amit a jachid jelent, ahol az "egyedülálló, egyedi" jelentésen van a hangsúly.

Hogy teljesen hamis amit mond, az abból világosan kitűnik, miszerint két vagy több személy egységét is jelölheti ez a szó. És példának felhoza az 1Móz 2:24-et. Csakhogy a jelölheti meg a jelöli az nem ugyanazt jelenti!!!

Idézzük Préd 4:10-et: „Mert ha elesnek is, az egyik (echad) elemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak (echad), ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje.”

Az „egyedülvaló” milyen „ összetett „egy” fogalmát vagy a csoport egyik tagját jelöli”? Milyen csoport egyik tagja az „egyedülvaló”?

Azt állítják, hogy Isten azért nem jachid, mert számszerűleg nem egy. Hanem azért echad, mert az echad a csoport egyik tagját jelenti, két vagy több személy egységét. /Pl. Ezék 37:17-ben két fa jelent egy plurális [többszörös] egységet./ Csakhogy a Préd 4:10-ben világos, hogy számszerű egyet jelent az „egyik”, különösen az „egyedülvaló” jelent számszerűleg egyet, és nem valamiféle csoport egyik tagját.

Aki „egyedülvaló” az számszerűleg egy, egyetlen ember és nem egy csoportegység valamely tagja, vagy több személy egysége. Ha az „egyedülvaló” nem számszerűleg egyet jelent, akkor nem a szemébe hazudnak az olvasóközönségnek?

Úgy állítják be, hogy Isten azért echad, mert háromság-egység van az Isten echadsága mögött, de jogos a kérdés, a „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!" achidja miért nem azt a számszerűleg egyet jelenti, mint a Préd 4:10-ben is a számszerű egyet jelenti?! Hát azért nem jelenti az echadnak a számszerű egyét, mert az echad másik jelentését akarják kifejezni vele, hangsúlyozandó – akarják, direkt és szánt szándékkal!!!

Vagyis hamisan állítják be az echad jelentését és hamisan is használják fel. Ezt úgy nevezik, hogy manipulálás. (vö. 2Pét 3:16)

Hogy lássuk az echad szónak a szó szerinti, szám szerinti egyet jelentését, idézzünk más igehelyeket is. Pl.: „egy ember” (1Móz 42:11); "egy ház” (2Móz 12:46); "egy pillanat” (2Móz 33:5); "egy tulok” (4Móz 7:21);„egy kos”, [stb]... 

Mind az egész földnek pedig egy (echad) nyelve és egyféle (echad) beszéde vala.” (1Móz11:1) Nem világos, hogy számszerűleg egyetlen egy-féle nyelven beszélt akkor az emberiség?

Avagy nem Ákán, a Zéra fia vétkezék-e nagy vétekkel az [Istennek] szentelt dolog ellen; mégis az Izraelnek egész gyülekezete ellen lőn a harag! És az a férfiú nem egymaga [echad] halt meg az ő bűnéért!” (Józsué 22:20) Itt megint számszerű egyet jelent az echad.

Ha az echad számszerű (abszolút matematikai) egyet is jelent, akkor a "Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy [echad] Úr!" is ugyanúgy jelenthet számszerűleg (abszolút matematikai) egyet, és a jachid szó nem alkalmazása meg nem bizonyíték arra, hogy az echadnak az a jelentése a mérvadó, ami a férj és feleség egységére vonatkozik. Vonatkozhat, de magából a szóból ezt nem lehet levezetni. Viszont az Isten számszerű egysége az Ó és USZ idevonatkozó idézetei alapján bizonyítást nyer:

Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.” (Márk 12:32) És ezen az echad szó alkalomszerű többértelmű jelentése sem változtat.

Isten egyedüliségét bizonyító héber és görög kifejezések:

[Csak] neked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten [és] nincsen kívüle [bad] több!” (5Mózes 4:35)

Egymaga [bádád] vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ő vele.” (5Móz 32:12)

Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül [bádád] adsz nekem bátorságos lakozást.” (Zsolt 4:9)

És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! a ki a Kérubok között lakol, te vagy egyedül /MONOSZ/ e föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet;” (2 Kir 19:15).

Most azonban, mi Urunk, Istenünk, szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje e föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy az egyetlen /MONOSZ/ Isten!” (2 Kir 19:19)

Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad /MONOSZ/ vagy felséges Isten az egész földön.” (Zsolt 83:19)


Mert nagy vagy te és csodadolgokat mívelsz; csak te vagy Isten egyedül /MONOSZ/!” (Zsolt 86:10)

A ki egymaga /MONOSZ/ feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.” (Jób 9:8)

Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te /MONOSZ/ vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet.” (Ésa 37:16)

És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül. /MONOSZ/ „ (Ésa 37:20)

Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, a ki az egeket egyedül /MONOSZ/ kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;” (Ésa 44:24)

JÉZUS MISSZIÓPARANCSA ÉS A HÁROMSÁG

"Elmenvén azért, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Mát 28:19)

"Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szeretete, és a Szentléleknek közössége mindnyájatokkal." (2Kor 13:13)

"János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki volt és aki eljövendő, és a hét lélektől, amely az ő királyiszéke előtt van, és a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által," (Jel 1,4-5)

"És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijött a vízből, és íme az egek megnyilatkoztak néki, és ő látta az Istennek Lelkét alájönni mintegy galambot, és őreá szállani. És íme egy égi hang ezt mondta: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm." (Mát 3:16-17)

Az Ószövetségben is van példa arra, hogy egymás mellett néven neveztetik a három személy:

"Minden szenvedésüket Ő is szenvedte, és orcájának Angyala megszabadította őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napjaiban. Ők pedig engedetlenek voltak és megszomorították szentségének Lelkét, és ő ellenségükké lett, hadakozott ellenük." (Ésa 63,9. 10)

ÉRVELÉS: Jézus ún. nagy misszióparancsában /és még más helyeken a Szentírás/ néven nevezi a három isteni személyt, akik szeretetben, jellemben, célban tökéletesen egyek. Nem lenne értelmük ezeknek a kifejezéseknek, ha a Szentlélek csak az Atya és a Fiú Lelke, vagy éppen csak erő, befolyás lenne. Mindezek az igék kifejezik a tökéletes harmóniát, az azonos szándékot és együttes cselekvést is a három isteni személy között.

CÁFOLAT: Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, egy zászlón van három szín, piros, fehér és zöld, és mivel ezek mind egyetlen zászlón vannak, és mindhárom egyformán szín, ezért a három az tképpen egyet jelent. Kérdés, hogy miben? A lobogásban egyek, hogy mindhárom szín, az is igaz, meg hogy egyetlen zászlón vannak. De mégis háromféle színről beszélünk.

Ugyanígy hiába beszélnek három isteni személyről, amikor a három közül az egyik mondja, hogy „rajtam kívül nincs Isten” (Ézsaiás 45:5), kövképpen a másik kettő valamiben szükségszerűen elmarad attól az egytől, mégpedig abban, hogy bár isteniek, de nem ők az Isten!

Amikor Isten szeretetéről beszél a Biblia, nem keveri össze azt Krisztus kegyelmével és a szellem közösségével, különösen nem nevezi Istennek e két utóbbit, hanem amikor Istenről beszél, akkor csak őt nevezi Istennek, a másik kettőt nem. Pedig itt aztán volna alkalom mindhármat Istennek nevezni, egyszerre és egy helyen, és nem volna kétséges.

Attól még, hogy a három együtt van említve, az nem azt jelenti, hogy mind a három ugyanott Istennek is van nevezve, hozzátéve, hogy ez a három mégis egy és ugyanaz. Ez már tényleg Szentháromság volna, de akkor olyat nem is olvashatnánk, hogy Isten egyes szám első személyben mondja, hogy „rajtam kívül nincs Isten”. Csakhogy olvasunk, ezért az előbbi tétel nem nevezhető szentírási kijelentésnek.

És attól, hogy a három: az Atya és a Fiú és a szellem együtt van említve, attól még lehet a szellem Istennek az ereje, amit Krisztus is felhasznál, nem muszáj annak feltétlenül személynek lennie, különösen Istennek lennie. Mert ha az volna, ha ő volna az, akkor nem nevezne meg mellette még két másikat, ahogy 2Kor 3:13 sem egyet nevez meg, hanem hármat. /De a háromból csak az egyiket nevezi Istennek!/

Fenti ÓSZ-i példára ugyanez vonatkozik: orcájának angyala és szentségének szelleme. Különösen az angyal hogyan lehet Isten, ha a három szó szerint egy és ugyanaz?

KICSODA AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ?
Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a
Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam
kívül nincs isten” (Ézs 44:6; lásd még: 43:10-13;
48:12). 
„A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt
mondja az első és az utolsó [Jézus], aki halott volt,
és életre kelt” (Jel 2:8; lásd még: 1:8; 22:13). 

ÉRVELÉS: Ha Isten az első és az utolsó, akkor miért beszél úgy magáról Jézus több helyen is,
mint aki az első és az utolsó, a kezdet és a vég, az alfa és az ómega? Ő az első és az utolsó, vagyis az egyetlen.
CÁFOLAT: Jel 1:8: „ Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható” - mondja Jehova Isten.
[Lásd: 22:13: „És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van], hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.”]
Jel 21:5-6: „És monda az, aki a királyi széken ül vala: Íme mindent újjá teszek. És monda nekem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nekem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.” Ezt is Jehova Isten mondja.
Ezt viszont Jézus mondja: „Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,” (vö. Jel 2:8). Ez összhangban van 1Kor 15:45: „Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.”
Jel 1:11: „A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; ” [Ezt az idézetet a katolikus/protestáns fordítás kihagyja.]
Jel 1:17: „És reám veté az ő jobb kezét, mondván nekem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és íme élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” Ezt is Jézus mondja.
Hogy Jézus magát egyetlennek mondaná, vagyis azonos lenne a Mindenható Istennel, ez teljességgel egy rövidlátás eredménye, amely szánt szándékkal akarja azonosítani Istent és Jézus Krisztust. De már az előzőekből is [és a szövegösszefüggések szerteágazó szálaiból] világosan látható, hogy ez a tanítás a Biblia fényében nem állja meg a helyét.
KI ELŐTT HAJOL MEG MINDEN TÉRD?
Magamra esküdtem, igazság jött ki számon,
szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg
minden térd, rám esküszik minden nyelv” (Ézs
45:23).
„…hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és földalattiaké” (Fil 2:10). 
ÉRVELÉS: Ha minden térd Isten előtt hajol meg, hogyan lehetséges, hogy Pál apostol azt írja, hogy Jézus az, aki előtt minden térdnek meg kell hajolnia? Ugyanígy nincs különbség aközött, hogy minden térd meghajol Isten előtt, és Jézus előtt, mert ugyanarról a személyről van szó.
CÁFOLAT: Amikor a szöveg azt mondja, hogy az Atyának, az Istennek a dicsőségére hajoljon meg minden térd Jézus előtt (vö. Fil 2:11), ezzel azt mutatja, hogy az Atya felette áll Jézusnak, mert ezt a cselekedetet a Fiú neki köszönheti, hiszen ő felette áll a Fiának. A Fiú nem veszi át az Istennek kijáró dicsőséget, hanem azzal, hogy mindenki térdet hajt előtte, azzal Istennek szerez dicsőséget. S nyilván ugyanaz a személy a Fiú nem lehet, mint az Atya, de ugyanaz az Isten sem! Viszont aki meghajol Krisztus előtt, az nyilván meghajol az Atya, Jehova előtt is, aki felette áll a Fiúnak, hiszen a feje neki. (vö. 1Kor 11:3)
KI VETETT ALAPOT A FÖLDNEK?
Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te
kezed alkotása. Azok elpusztulnak, de te
megmaradsz. Mind megavulnak, mint a ruha,
váltod őket, mint az öltözetet. Ők változnak, de te
ugyanaz maradsz, éveidnek soha sincs vége” (Zsolt
102:26-28). 
„Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és
a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te
megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,
és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és
mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz
maradsz; és esztendeid nem fogynak el” (Zsid 1:10-
12). 
ÉRVELÉS: Miért van az, hogy az Ószövetség költőien szép leírása Isten teremtői munkájáról
megjelenik szó szerint az Újszövetségben is, de ott nem Jahve az alany, hanem Jézus? 
CÁFOLAT: Nagy tévedés amit mond, hiszen a Zsidókhoz írt levél írója Isten csodálatos dolgairól tesz bizonyságot sorra, egymás után: Isten sokszor sokféleképpen szólt az Atyákhoz... a végső időkben a Fia által szólt... aki által teremtett, akit mindennek örökösévé tett... nem az angyaloknak mondta, hanem elsőszülöttjének, hogy az Őneki a Fia,... hódoljanak neki hát az angyalok mind... hiszen Krisztus örök trónja maga az Isten (vö. Zsolt 45:7, protestáns ford.)... aki őt fölkente az öröm olajával a/z angyal/ társai fölé... az az Isten, aki égnek és földnek teremtője... akinek az örökkévalóságához képest minden alkotás elpusztul és elavul /hiperbola alkalmazása, ha az alkotott dolgokat örökre teremtette [a fizikai egeket és a földet], mennyivel inkább örök és múlhatatlan maga a Teremtő Isten... aki a Fiát a jobbjára ültette, /és nem egy angyalnak mondta ezt, hanem az elsőszülöttjének...
Tehát az alany az USZ-ben is maga Isten, akinek az akaratából lett minden, nem pedig a Fiú akaratából. (vö. Jel 4:10-11) A teremtés ugyan a Fiú által történt, de a Teremtő személye maga Isten, aki nem keverendő össze senkivel és semmivel, még a Fiával sem!
AZ ÚR NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA
De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az
ÚR nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben
lesz a menedék az ÚR ígérete szerint, és azok
menekülnek meg, akiket elhív az ÚR” (Jóel 3:5). 
Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel
hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból,
akkor üdvözülsz. Amint meg van írva: ’Aki
segítségül hívja az Úr [Jézus] nevét, üdvözül.’”
(Róm 10:9, 13) 
ÉRVELÉS: Ha csak az menekül meg, aki segítségül hívja Isten nevét, akkor hogyan lehetséges, hogy az Újszövetség nem erre biztat minket, hanem arra, hogy hívjuk segítségül Jézus nevét?  Hogyan érthetnénk meg, hogy az üdvösségünkhöz segítségül kell hívnunk Jézus nevét, ha nem  fogadjuk el, hogy segítségül hívni Istent és Jézust egy és ugyanaz?
CÁFOLAT: Teljes félremagyarázás azt állítani, hogy az ÚSZ-ben Jézus Krisztus nevének a segítségül hívása Isten nevének az ÓSZ-i segítségül hívása (vö. 2Kir 5:11; Zak 13:9) helyett, azt felváltva jelenik meg. Péter pünkösdi prédikációjában (vö. Csel 2:16-21) teljes terjedelemben idézi Jóel próféta idevonatkozó szövegét, melyben Isten maga mondja, hogy aki az Ő /JHVH/ nevét segítségül hívja, az megmentésben részesül.
Péter azonban ennek kapcsán arra is felhívja a figyelmet, hogy Isten nevének a segítségül hívásához immár hozzátartozik a Jézus Krisztus elfogadása is, hiszen Isten általa cselekedte azokat a csodákat, amelyekkel őt igazolta (vö. Csel 2:22). Sőt, Péter a szent szellemről is bizonyságot tett, amit Isten töltött ki, a Csel 2:33 szerint. Ezt látták és hallották ott a helyszínen a soknemzetből érkezett zsidók, vagyis a szellem által végbement csodát, de semmiesetre sem egy olyan személyt, amely Istennek harmadik személye lenne. Ott és akkor semmiféle TERMÉSZETFELETTI EREDETŰ SZEMÉLY nem jelent meg!
Kétségtelen, hogy Pál apostol több helyen is az epikaleó /segítségül hívás/ kifejezést az Úr Jézussal kapcsolja össze (vö. Csel 7:59; 9:14, 21; 22:16; 1Kor 1:2; 2Tim 2:22), ugyanakkor Istennel is (vö. 2Kor 1:23), és ha a Róma 10:12-13-at valaki az Úr Jézus segítségül hívásával azonosítja, az még egyáltalán nem jogosítja fel arra, hogy ezt a Jehova nevének a segítségül hívása helyett tegye, azt állítván, hogy a kettő egyugyanazon Istent jelenti. Mivelhogy az ÓSZ-i Jehova az ÚSZ-ben Jézusként jelent meg.
Ez egy totális tévelygés, mely abból is látszik, hogy a szellemtől felkent gyülekezet az imáját Istenhez intézte: „Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot.” (Csel 4:24)
Evidens, hogy nem Jézushoz imádkoztak, viszont az imájukban hivatkoztak rá: „Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.” (Csel 4:29-30)
A Jézus nevének a segítségül hívása tehát azt jelentette, hogy elismerték Jézus Krisztus közbenjárói szerepét az igaz imádatban, és Istenhez rajta keresztül közeledtek. És hozzá nem mint az Istenükhöz közeledtek, ami óriási különbség! Pál apostol hálát adott az ő Istenének a Jézus Krisztus által, és nem az ő Istenének, a Jézus Krisztusnak, ami óriási különbség! (vö. Róma 1:8)
ISTEN AZ OLAJFÁK HEGYÉN
De az ÚR harcba száll majd azokkal a népekkel,
ahogyan harcolt egykor, a csata napján. Megveti
majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén, amely
Jeruzsálemtől keletre van. Az Olajfák hegye pedig
középen kettéhasad; kelet-nyugati irányban egy
igen nagy völgy lesz, mert a hegy egyik fele
északra, a másik fele délre mozdul el. Akkor
meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a
hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok,
ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében
futottatok a földrengés elől! Mert eljön az ÚR, az
én Istenem, szentjeivel együtt” (Zak 14:3-5). 

„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében,
és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége
trónjára” (Mt 25:31). „Amint távozása közben
feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg
mellettük fehér ruhában, és ezt mondta: ’Galileai
férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus,
aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el,
ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.’ Ezután
visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről,
amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi
járóföldre” (ApCsel 1:10-11). 
ÉRVELÉS: Hogyan állíthatja az Ószövetség Istenről azt, hogy egy napon megveti majd a lábát az Olajfák hegyén, mikor az Újszövetség azt mondja, hogy Jézus lesz az, aki visszajövetelekor az Olajfák hegyére lép majd? Mikor veti majd meg lábát Isten a szentjeivel együtt az Olajfák hegyén, ha nem Jézus visszajövetelekor, ami ugyanolyan lesz, mint a mennybemenetele volt?
CÁFOLAT: Ha Jehova Isten szó szerint veti meg a lábát, akkor ezek a próféciák is szó szerintiek lehetnek, de mivel Jehova lábának megvetése jelképes, hasonlóan a többi szöveg is szimbolikus.
Itt pl. a heggyel kapcsolatos kijelentés, hogy kettészakad, pont az ellenkezője annak, amit Ézsaiás 2:2 próféciája mond, hogy magasan fog állni az Úr házának hegye, ahová özönleni fognak a nemzetek. Mindkét kijelentésnek a lényege, hogy Isten a z Ő szuverén hatalmával igazgatja a dolgok menetét, mert a történelem eseményeinek a szálai az Ő kezében futnak össze. Mindkét eseménysorozat mondanivalójának a lényege, hogy a vele kapcsolatos jó viszony ápolása, és a Neki való engedelmesség garantálhatja csak az egyes ember üdvösségét és boldogulását, hiszen olyan világban élünk, amelyet Isten teljes egészében számadásra von. Ennélfogva Jehova, ill. Jézus eljövetele az ítélet végrehajtását jelenti. (vö. 1Ján 2:17)
Jézus visszajövetele az Olajfák hegyére soha nem fog szó szerint megtörténni, mivel az itt található „jön” szó szótári alakja [erkhomai] nem fizikai eljövetelt jelent [ebben a próféciában], hanem szellemi módon történőt.
A szó jelentése: jön, megy, eljön, megérkezik. Jézus eljövetelével kapcsolatban található pl.:
Máté 10:23: „Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend [erkhomai] .” (Vö. Máté 16:28) Ez az eljövetel teljességgel szellemi természetű volt, amint ezt a Máté 17:1-2 versei is mutatják.
Máté 16:27: „Mert az embernek Fia eljő [erkhomai] az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.” (Vö. Márk 8:38; Jelenések 2:5, 16) Jézus angyalai láthatatlanok, hasonlóképpen Jézus is, mert ha Jézus látható hústestben jönne el, az angyalok meg eredeti szellemi testükben, senki sem tudhatná, hogy Jézus az angyalaival jönne el.
Máté 24:30: És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni [erkhomai] az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.”

Ez a meglátás összhangban van a Máté 26:64-ben található kijelentéssel: „Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni [erkhomai] az égnek felhőiben.” Ebben az esetben is a fizikai látásmód ki van zárva, ugyanakkor Jézus azonosította magát a próféciákban megjelenő Messiással, hogy a bizonyságtétele hangsúlyt kapjon a zsidó vallásvezetők rá vonatkozó téves azonosításának felelősségét kihangsúlyozva és leleplezve. Viszont Isten megadja ezt a szellemi meglátást és felismerést az arra méltóknak! (Vö. János 3:2)
ApCsel 1:11: „Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképen [erkhomai] el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe.” A kulcsszó: „amiképpen-aképpen”, vagyis egyfajta módon (görögül hútosz) való történésről van szó, vagyis arról a kontaktusról amely a követői és közte áll fenn.

Más szóval 'rátok tartozó módon ment el', csak ti láttátok, 'rátok tartozó módon jön vissza', csak ti fogtok felkenetésben részesülni és szellemi testet kapni, hogy abban a közegben megláthassátok - ti, akik várjátok vissza a megjelenését /görögül optanomai/ . (vö. Zsidók 9:28) A világ többé nem láthatja őt, de lesz a világnak egy felismerése, mint ahogy a villámlás bevilágítja az ég alját a tetejéig, a felismerés is nagy terjedelmű ás átfogó lesz, de fizikai meglátás nélkül.

ApCsel 2:20: „A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő [erkhomai] az Úrnak ama nagy és fényes napja.” Jelképek használata festi alá a nem szó szerinti eljövetelt, vagyis az eljövetel ugyanolyan áttételes értelmű, mint a nap és a hold átváltozása.
A felkent, égi reménységű gyülekezet tagjai fogják Jézust meglátni /görögül optanomai/, vö. 1János 3:2.

A János 14:19,22 versekből kiderül, hogy a világ /görögül kozmosz/ többé nem látja őt. Milyen világról beszél itt Jézus? Az Isten ítélete alá eső világról (vö. Róma 3:6); a világi pogányokról (vö. Lukács 12:30), akiket Krisztus szentjei megítélnek majd. (vö. 1Korinthus 6:2)

Ez a 'meg nem látás' azt jelenti, hogy Jézus fizikai szemek számára soha többé nem lesz látható, és a felkent égi gyülekezet tagjai sem fizikai szemmel fogják őt meglátni, hanem miután szellemi testet kapnak. (vö. 1Korinthus 15:49; 1János 3:2)

Hogy valaki megláthassa Krisztust, Istentől szellemi testet kell kapnia, ahogy 1János 3:2-ben olvashatjuk: Hasonlókká leszünk ő hozzá, mert meg fogjuk őt látni, amint van.”

Jézus kijelentése: „Még egy kevés idő, és a világ nem lát engem többé (János 14:19) – abszolút kizárja, hogy ő valaha is fizikai testben láthatóan jönne vissza, mert akkor fizikai szemmel látható lenne a hústestben élő hitetlen emberek /emberiség világa/ számára is, amire azt mondja, hogy nem fog megtörténni.
Tehát azt feltételezni, hogy Isten akkor fogja megvetni a lábát az Olajfák hegyén, amikor Jézus visszajön, mert Jehova Isten a Jézus Krisztus, ez egy teljességgel a Szentírástól elrugaszkodott nézet, amely arra spekulál, hogy azonosságot véljen felfedezni az Atya és a Fiú között, mint egyetlen Isten között. Hogy egyetlen Isten van, ez stimmel, de Jézus szerint is ez az Atya, az egyedüli [monosz] (vö. Ján 5:44), és rajta kívül nincsen más! (vö. 1Kir 8:60; Márk 12:32)
KIÁLTÓ HANGJA A PUSZTÁBAN
Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az
ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben
Istenünknek!” (Ézs 40:3). 
„Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: ’Kiáltó
hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr [Jézus]
útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!’” (Mt 3:3). 
ÉRVELÉS: Hogyan magyarázzuk azt, hogy Ézsaiás szerint a kiáltó szó Isten előtt készíti az utat, Máté viszont, a prófétát idézve azt állítja, hogy Jézus előtt? Vajon mikor biztatott a kiáltó hang, hogy utat készítsenek Istennek, ha nem akkor, mikor Jézus előtt járt?
CÁFOLAT: Ézsaiás egyértelműen a mi Istenünk útjának készítéséről szól, amikor pedig a Biblia a mi Istenünkről szól, soha nem Jézus Krisztust érti alatta. Ezt több mint száz igehely igazolja. Pl.: 5Móz 1:6; 6:4; Zsolt 99:9; Jer 3:21-25; Dán 9:9 (Károli); Mik 4:5; Sof 2:7; Márk 12:29; Luk 1:16; Ján 20:17; Csel 2:39; Róma 1:18, 1Kor 8:6; 2Kor 6:16; Jel 5:10; 7:10, stb... [Tamás kijelentése ezzel szembe megy, ezért nem lehet ihletett, hanem érzelmi kitörésből fakadó egyéni kijelentés – vö. Ján 20:28]
Az az állítás, mely szerint Máté Jézus előtti útkészítésről beszélt /míg Ézsaiás Jehova előtti útkészítésről/, csupán egy szűkre szabott következtetés, amely azt akarja bizonyítani, hogy Jehova és Jézus ugyanaz az Isten. De ha más kijelentéseket is megnézünk, akkor világosabb képet kapunk a személyek és a történések azonosítását illetően.
Lukács 1. részében olvashatjuk: „Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő utait megkészítsed; És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatában. A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,” (76-78)
Itt azt mondja, hogy János a Magasságos /üpszisztú/ Isten prófétája volt /tehát Jehova Isten prófétája, hogy az ő népét /egyértelműen a zsidókat, hiszen Izraelnek mutatta meg magát – 1:80/ az üdvösség ismeretére megtanítsa. Az ő népét és az ő útjait az ugyanazt jelenti, tehát János Jehova útjainak megkészítésén fáradozott.
A Csel 18:25 is összeköti az Úrnak /Jehovának/ útját a János keresztségével, hiszen a zsidó Apollós csak a János keresztségét tudta (vö. Csel 19:3), ugyanakkor meg volt tanítva az Úrnak útjára. János keresztsége pedig nem volt azonos Jézus keresztségével (vö. Csel 19:4), tehát Apollós nem lehetett megtanítva a Jézus útjára, hanem az Úrra tartozó dolgokra. Ez az Úr tehát csakis Jehova lehetett, azért is kellett nyilvábban kifejteni előtte azt az utat, amely már magában foglalta a Krisztusban való keresztséget/bemerítést is. Ennélfogva a János keresztsége és Jehova útja összefüggésben van egymással.
Ugyanakkor Máté 11:10 azt mondja: „Ímé én /Jehova Isten/ elküldöm az én követemet /Jánost, a prófétát/, a te orczád /Jézus Krisztus orcája/ előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat.” János 3:28-ban pedig maga János mondja, hogy Jézus előtt küldetett el.
Vajon ebből az következik, hogy Jehova és Jézus Krisztus ugyanaz az Isten? Semmiesetre sem! A Jehova útjainak a megkészítése /a testi Izrael bűnbánatra indítása/ és a Jézus útjainak a megkészítése /Jézusra való utalás, hogy aki utána jön, aki tűzzel keresztel – vö. Márk 1:8/ egymást nem kizárja, hanem megerősíti.
Jézus a Malakiás 3:1 jövendölését Alámerítő Jánosra alkalmazta , mint akit Jehova előre elküldött saját maga és az ő „szövetség-követe” előtt. Egyrészt tehát János volt Jehova követe, aki megkészítette Jehova előtt az utat, viszont János a „szövetség követe” előtt is megkészítette az utat, vagyis Jézus Krisztus előtt. János tehát hasznos munkát végzett, úgy Jehovának mint Jézusnak, hiszen egy összekötő kapocs volt, az ÓSZ-i bűnbánat és a Jézus által elnyerhető üdvösség között.
Jehova útja (vö. Róma 11:33; Zsid 3:10) magában foglalta a Jézus, mint ÚT (vö. Ján 14:6) általi megmentést, hiszen Isten a Fia által kínálja fel a bűnök bocsánatát és az örök életet (vö. Ján 3:16). És nem pedig arról van szó, hogy Jehova és Jézus Krisztus ugyanaz az örökkévaló Isten lenne, csak éppen Istennek három külön önálló élettel bíró személye három különböző szerepet játszott el az emberiség megmentése érdekében. A háromsághit erre akar kilyukadni, és szándéka szerint ezt is kívánja bizonyítani azáltal, hogy ennek igazolásához keres bibliai fogódzkodókat.
Jehova dicsőségének a látása (vö. Ézsa 6:1) a háromsághitben ugyan Jézus dicsőségének a látásával azonos (vö. Ján 12:41), de csak azért, mert ők a hitük szerint azonosítják a kettőt, annak ellenére, hogy a Biblia nem azonosítja, hanem egységre hozza. Isten és a Fia egyek, de nem azonosak, (vö. Ján 17:22), mint ahogy a gyülekezet tagjai is egyek, de nem azonosak. (vö. Róma 12:5; 1Kor 1:10, 3:8; Gal 3:28)
A háromságnak az egy Istenben való azonosítása egy kifejezetten emberi törekvésnek az eredménye, melyben egy nem létező misztériumot egyetlen szóban akarnak megragadni. Mindeközben elveszítik azt, aki „mindeneknek felette van” (vö. Efézus 4:6), ugyanakkor elveszítik Jézust is, aki a mindeneknek felette lévő Istent kijelentette. (vö. Ján 1:18; 2Ján 9.)
ELJÖN AZ ÚR, AZ Ő SZENTJEIVEL
Mert eljön az ÚR, az én Istenem, szentjeivel
együtt” (Zak 14:3-5). 
„a mi Urunk Jézus Krisztus eljön minden szentjével
együtt” (1Thessz 3:13). 
ÉRVELÉS: Hogyan lehetséges, hogy az Ószövetség szerint Isten, az Újszövetség szerint pedig Jézus jön el szentjeivel együtt? 
CÁFOLAT: E két kijelentés nem állítja, hogy az Úr Jehova és az Úr Jézus ugyanaz az Isten lenne.
És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg? (Jel 6:16-17) Nyilvánvaló, hogy a királyi székben ülő és a Bárány az nem ugyanaz az Isten. Olyan csak a háromsághitben van, hogy a Biblia Istene a saját jobbján ül (vö. Zsolt 110:1; Mát 26:64; Márk 14:62; Luk 22:69; Csel 7:55; Róm 8:34; Eféz 1:20-21; Zsid 12:2, 1Pét 3:22), mivelhogy Isten nincsen több, hanem csak egy (vö. 5Móz 4:35, 39; 6:4; 32:39; 1Kir 8:60; 2Kró 20:6; Ézsa 44:6, 8; 45:5; Ján 5:44; 17:3; Róm 3:30; 1Kor 8:4, 6; 12:6, Eféz 4:6, 1Tim 2:5)!
Az Isten eljövetele (vö. 5Móz 33:2, Zsolt 68:17; 96:13; 98:9; Hab 3:3; Júd 14.) az Ósz-ben is az Ő „orcájának angyala” (Ézsa 63:9; 2Móz 3:2; 14:19; 23:20-21; 32:34; 33:2, 14; 4Móz 20:16; Csel 7:30; ) által történt, vagyis a Fia által. Amikor eljön Isten haragja napja, akkor Ő /Jehova Isten/ fog megfizetni (vö. Jób 34:11; Zsolt 62:12; Ézsa 35:4; 40:10; 49:4; Jer 17:10; 32:19; 51:6; Ezék 7:27; Dán 2:44; Jóel 2:1; Sof 1:14,18; 3:8; Máté 18:35; Csel 2:20; Róma 2:5-6; 12:19; 2Tim 4:14; Zsidók 10:30; 1Pét 1:17; Jel 11:18; 16:14; 19:2; 22:12) mindenkinek a cselekedetei szerint, de mivel az ítéletet a Fiúnak adta (vö. János 5:22; Csel 10:42), a Fiú által fizet meg (vö. Zsolt 2:9; 110:2; Máté 16:27; Csel 17:31; 2Kor 5:10; 2Thes 1:8; 2Tim 4:1; Jel 2:23; 12:5), mivel a Fiú tapossa a Mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. (vö. Jel 19:15)
Hogyan lehetséges tehát , hogy az Ószövetség szerint Isten, az Újszövetség szerint pedig Jézus jön el szentjeivel együtt?  A válasz erre az, hogy Jézus eljövetele és ítélete egyben Jehova eljövetelét és ítéletét is jelenti, mivel Isten általa fog ítélkezni!
ARRA TEKINTENEK, AKIT ÁTSZEGEZTEK
Így szól az Úr: A Dávid házára és Jeruzsálem
lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és
könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a
kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az
egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint
keseregnek az elsőszülött után” (Zak 12:1, 10, Károli). 
Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem,
azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden
nemzetsége. Úgy van. Ámen” (Jel 1:7). 
ÉRVELÉS: Hogyan mondhatja magáról Isten egyes szám első személyben, hogy „rám tekintenek, akit átszegeztek”, mikor Jézus volt az, akit keresztre feszítettek? 
CÁFOLAT: Egyértelműen rossz Károli fordítása, mert nem „reám tekintenek”, hanem „Rátekintenek arra, akit átdöftek, „ (Zakariás 12:10, Prot. ford.); „Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak;” (katolikus ford.)
A református Jubileumi Kommentár (1995.) ezt fűzi hozzá: „Ha az „átdöfött” személyt Izráel történetében nem tudjuk azonosítani, hanem a szenvedő Messiásra gondolunk, akkor természetesnek vehetjük, ha az ÚSZ a 10. v.-et Jézus Krisztusra nézve idézi (Jn 19:37; Jel 1:7).” - Ha „nem tudjuk azonosítani”, akkor ez azt is magában foglalja, hogy semmiesetre sem azonosítjuk az ÓSZ Jahve Istenével!
A János 19:36-37 visszaidézi: „Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék. Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit általszegeztek.” (Károli) Mert azért történtek meg ezek, hogy beteljesedjék ez az írás: „Csontjait nem fogják összezúzni.” Megint egy másik írás ezt mondja: „Meg fogják látni azt, kit általszegeztek.” (Csia ford.)
Ézsaiás 53. része foglalkozik a szenvedő Messiás próféciájával, ahol a próféta megjegyzi: „Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.” (4. vers) „De az ÚR őt sújtotta /LXX: paredóken = megenged/ mindnyájunk bűnéért.” (6. vers.)
A háromság-filozófia szerint Isten egyes szám első személyben mondja, hogy őrá tekintenek, akit átszúrtak, vagyis Isten saját magára súlytott le azzal, hogy átszúratta saját magát. De Ézsaiás egyértelműen nem azt mondja, hogy Isten csapása súlytotta saját magát /?/, és hogy az Úr őt, vagyis saját magát súlytotta. Hanem az Úr /Jahve/ őt /vagyis Jézus Krisztust/.
Róma 8:32 szerint: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta /görögben: paredóken/ , hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Ezek szerint nem saját magát adta oda, de nem is saját magát szegeztette át, hogy őreá nézzenek, hanem a Fiát. Csak a háromságfolozófia ragadtatja magát arra, hogy Isten Fia az magát az Istent jelenti, vagyis hogy a Jahve Isten az tkppen azonos Jézus Krisztussal, csak nem ugyanaz a személy, de ugyanaz az Isten. De ezt nem ésszel kell megragadni, hanem éppen ellenkezőleg, az elfogadásához az értelmet ki kell iktatni. Ha valaki az Isten-adta eszét/értelmét „a szívnek megvilágosított szemét, ” (Efézus 1:18, Csia) nem iktatja ki, hogy ezt elfogadja, azt szerintük nem is lehet kereszténynek nevezni.
1Ján 5:20 mondja: „az Isten Fia eljött, és értelmet /görögben dianoian/ adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat...” A háromsághit szerint ez azt jelenti, hogy azért kaptuk az értelmet, hogy az értelem felettit /a háromságot/ ne tudjuk megismerni, mert az egy szent titok.
1Péter 1:13 arra bíztat: „övezzétek fel gondolkodásotok /dianoiasz/ csípőjét” (Csia ford), és nem azt, hogy a gondolkozásunkat a filozófia mocsarába sűllyesszük. A tiszta gondokodás éberen tartására törekedett Péter, és nem arra, hogy a keresztények elméje értelemfeletti magasságokba szárnyaljon, ahol már képtelenek arra, hogy megkülönböztessék, kicsoda az egyedül igaz Isten /Jahve-Jehova/, és kicsoda az, akit az egyedül igaz Isten elküldött /Jézus Krisztus/. (Vö. 2Péter 3:1, katolikus ford.; János 17:3)
Mindezeknek fényében Isten soha nem mondta magáról, hogy őt magát fogják átszegezni, és őrá fognak tekinteni, mint átszegezettre. Vagy hogy úgy fognak keseregni miatta, mint egy elsőszülött után, és siratják, mint az egyetlen fiút.
Olyan van a Bibliában, hogy az angyalok mindig látják a mennyei Atya arcát a mennyben, de olyan nincs, hogy őreá úgy fognak tekinteni, mint akit átszegeztek. Hogy a háromsághívők az angyalokkal az Istent /Jehovát/ úgy láttatják, mint aki átszegeztek, az egy más kérdés. Meg hogy mintegy elsőszülött utáni kesergésbe esnek Őmiatta, aki sohasem született, és soha senkinek nem volt az elsőszülöttje! Igen furcsa volna, ha Isten saját magát olyasmihez hasonlítaná, ami vagy amilyen Ő maga soha sohasem volt. (vö. Ézsaiás 46:5)
Nem beszélve róla, hogy ezen prófécia szerint a kegyelem és a könyörület szellemének hatására az érintettek kétszeresen is meg fognak döbbenni, egyrészt amikor rádöbbennek, hogy az ő Megváltójukat feszítették meg, másrészt amikor arra is rájönnek, hogy a megfeszített az ő tulajdon Istenük volt ember képében. Hát ha ez igaz volna, akkor ezen nem csak nekik kellene megdöbbenniük, hanem megdöbbenhettek volna az USZ ihletett írói is valamennyien. De hogy hogy semmi ilyesmin nem döbbentek meg, sőt, nem is állítottak ilyet soha?!
Mindez a háromsághitűek értelme szerint nem gond, mivel a halhatatlan Isten nagyon is meg tudott halni, és a láthatatlan Isten nagyon is láthatóvá tudott lenni. Úgy hogy értelmet is tiszta bibliai gondolkodást ne nagyon keressen senki a háromsághitűek háza táján, mert csalódni fog mindabban, ami le van írva. Mert az szerintük pont az ellenkezőjét jelenti!
A 30 EZÜSTPÉNZ
Akkor ezt mondtam nekik: Ha jónak látjátok,
adjátok meg béremet! De ha nem, akkor tartsátok
meg! Ekkor kifizették a béremet: harminc ezüstöt.
Az ÚR pedig ezt mondta nekem: Dobd oda a
kincsek közé ezt a becses értéket, amire engem
becsültek! Fogtam tehát a harminc ezüstöt, és
odadobtam az ÚR házának a kincsei közé” (Zak
11:12-13)
„Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes
Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt:
’Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?’
Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki” (Mt
26:14-15) 
ÉRVELÉS: Hogyan értékelhették Istent harminc ezüstre, mikor Jézust árulta el Júdás ennyi
pénzért? Mikor értékelték Istent harminc ezüstre, ha nem Jézus elárulásakor? 
CÁFOLAT: Zakariás próféciája kb. 500 évvel előre megjövendölte Jézus Krisztus elárulását. Hogy ez Istenről szólna, már azért sem lehet igaz, mert ez az esemény a földön történt, ahol Jézus is tartózkodott. Isten viszont ezalatt is a mennyekben volt, sőt ő mindig a mennyekben tartózkodik, különben az angyalok hogyan láthatnák az arcát mindenkor a mennyekben?! Vö.: „A MAGASSÁGOKBAN dicsőség Istennek, és a földön békesség az Istennek tetsző emberek között!” (Lukács 2:14, Csia) „az ő angyalaik a MENNYEKBEN mindenkor [pantosz] látják az én mennyei Atyám orczáját.” (Máté 18:10)
 Amikor Jézus az angyaloknál kissebbé [élattómenon] tétetett állapotában volt (vö. Zsidók 2:9), akkor mondta, hogy az ő Atyja „nagyobb [meidzon] mindeneknél” (János 10:29).
Ha amit az ÓSZ Jahvéról állít, az ÚSZ-ben Jézusra alkalmazná, akkor ahhoz Jahve Istennek le kellett volna jönnie emberi formában a földre, hogy Jézus személyében beteljesedjen rajta a prófécia. Ha ez igaz volna, akkor Jahve ugyanúgy az angyaloknál kisebbé tétetett volna /ami elképesztő sületlenség!/, viszont akkor /ugyanabban az időben/ hogyan lehetett volna mindenkinél nagyobb?! És akkor az sem volna igaz, amit Jézus állított, hogy „az Isten SZELLEM” (János 4:24), ha éppen testi formájában /?/ árulják el 30 ezüstpénzért.






Nincsenek megjegyzések: