A
skálázástól a szimfóniáig
„A
skála az egy hangsor /hanglétra/, amely egy hangnem hangjaira épül.
A skálázás az egy bizonyos skála hangjainak emelkedő vagy
ereszkedő irányba történő pengetése, játszása, kiéneklése,
leütése stb. Lehet ritmusos, vagy ritmus nélküli. Ha a hangok
amik egymás után következnek teljesen ráillenek egy hangnemben
lévő hangkészletre akkor ritmus nélkül már az is egy bizonyos
skálának minősül.” /N1.
Gitárleckék/
Ha
a skála hangjait eltérő, számunkra tetszőleges módon variáljuk,
azokat lejegyezve, kiegészítve harmóniai törvényszerűségekkel,
ami a zenében előfordul - pl. összhangzattani példákra,
kapcsolatokra gondolva - akkor ha azt tovább gondoljuk, abból már
lehet szimfónia. /N1/ A lehetséges nem azt jelenti, hogy magától,
hanem attól, aki tudatosan és tetszőleges módon variálja a skála
hangjait szabadon választott hangrendszerek szerint, azokat
lejegyezve, kiegészítve harmóniai törvényszerűségekkel. Ha az
élő szervezet szimfóniához hasonlítjuk, hasonló
törvényszerűségek meglétét és azok tudatos alkalmazását kell
hogy feltételezzük.
Az
élőlényeknek olyan szerveződési tulajdonságaik vannak, amelyek
egyértelműen meghaladják részeik potenciálját. Ez
az
organizmusok gondos és művészi tervezésére
mutat.
Az organizmusok funkcionális
tökéletessége
a darwinizmus legfőbb
kihívása,
ugyanakkor
a
Legfelsõbb háttér
Tervezõ
világos
bizonyítéka.
Ahogyan
a
szimfónia nem önfejlesztő zenemű, az élő szervezet sem az,
hanem a
szervezet az előre szervezett az azt szervező által.
Meglepő módon az akadémiai tudomány az élőlények millióinak
szervezeti szimfóniáját kifejezetten és hangsúlyozottan szervező
nélküli önszerveződésre vezeti vissza, kivéve a folyamatból a
háttérszervezőt, ami pontosan olyan, mintha kivennénk a
szimfóniák mögött evidensen és szükségszerűen meglévő
intelligens, hozzáértő és a maga szakterületén kiemelkedő
tudású zeneszerzőt. Ezeket a személyeket a világban elismerik,
kellő hódolattal illetik, műveiket nagy-nagy örömmel és műértő
hozzáértéssel, élvezettel hallgatják, figyelmükkel kitüntetik.
A
skálázás alkalmas a fajok változékonyságának hullámmozgásszerű
szemléltetésére, ami evidens a természetben és megfigyelhető.
Ez a bennük lévő genetikai programnak köszönhető, ami őket
kész, változó környezetükhöz alkalmazkodni képes szimfóniává
írja. Minden élőlény a maga teljességében egy kész szimfónia,
az ember is, sőt még a matematikai rendezettséggel
letagadhatatlanul átszőtt univerzum is!
A
skálázás zenei nyelven azt fejezi ki a biológia területére
átültetve, hogy az élőlények a programjuk alapján alkalmazkodó
változékonyságot mutatnak, mint mikor a pintyek csőre száraz és
csapadékos időszakban ide-oda változik, vastagszik-vékonyodik,
akár a zenész, aki skálázza a hangokat a hangszeren vagy az
énekes a hangjával teszi ugyanezt. /Emelkedő vagy ereszkedő
irányba történő pengetés, kiéneklés, stb./ Ebből spontán nem
áll össze szimfónia, csak ha a zeneszerző /harmóniai
törvényszerűségek szerint a skála hangjait tetszőleges módon
variálva/ összerakja, illetve ha a DNS programban ez hihetetlenül
aprólékos precizitással meg van írva. A zeneszerző és a DNS író
lényegében ugyanazt teszi. Az emberi arc érzelem-tükröző
grimasz-mimikája olyan, mint a skálázás, de az arc anatómiai
keletkezéséhez semmi köze.
„grimasz
(francia)Fintor, fintorgás. Érzelmek, vélemények, hangulatok
kifejezése úgy, hogy arcunk részeit némileg torzítva mozgatjuk.”
/Tudományos
és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára/
Ugyanez
a változó-váltakozó mozgás figyelhető meg a körülöttünk
lévő élővilágban is, amennyiben a fajpopulációk környezethez
idomuló, anatómiai mozgást végeznek, ami megfigyelhető az emberi
faj esetében is.
[Az
európai osztályozási rendszer szerint négy földrajzi nagyrasszt
különböztetnek meg: ausztraloid, negrid, mongoloid, és europid
nagyrasszokat. Léteznek más osztályozások is, az amerikaiak
például kilenc rasszt különböztetnek meg. Ezek a következőek:
ameridek, polinezidek, ausztraloidok, mikronezidek, melanezidek,
mongoloidok, europidok, negridek, indidek (mi az európaiakhoz
soroljuk). /Humán rasszok/]
Az
emberi fajon belüli rasszok kialakulása zenei nyelven kifejezve
olyan, mintegy egy
hangnemben lévő hangkészletre /genetikai bázis/ hangjaira épülő
ritmus nélküli skálázás/variálódás. A földrajzi különbözőség
pontosan a környezethez történő idomulásra vezethető vissza
mindkét esetben.
A
szimfónia kialakulása harmóniai törvényszerűségekhez igazodóan
A
skála hangjainak variálásán túl szükséges még személyes
intuíció, ösztönös megérzés, az emberi szellemhez tartozó
sugallat, amelyre hallgatva azt rögzíteni képes a zene nyelvén.
Tehát a zenében van valami természetfeletti, anyag feletti
megnyilvánulás, amelyben azt az emberi szellem elrejti, de szinte
megmagyarázhatatlan módon tetten is éri. Nem véletlenül mondják,
ahol a szavak véget érnek, a zene ott kezdődik. Az ember lényének
hihetetlen, káprázatos, fenséges kifejezésmódja, amellyel
Alkotóját dicsőíti, tanúskodik róla, Aki mindezekkel a
tulajdonságokkal felruházta.
[Természetfeletti
az, ami önmagáról nem ad természetes magyarázatot. Ebben az
értelemben bármi lehet az, aminek az alkatrészei nem adnak indokot
annak meglévő összetettségére, mivel az alkatrészek nem
hordoznak evidenciát /magától értetődő, bizonyításra nem
szoruló nyilvánvalóságot/ önmagukban, különösen nem
komplexitásukban. A zene tipikus példa erre, amennyiben a
hangjegyek bizonyos rendszer szerinti ritmusos csoportosulása, mint
alkatrészek egymáshoz idomuló harmonikus szerveződése nem adnak
magyarázatot a végeredményre, mint zenei összhatásra.]
Tehát
a skálázás önmagában nem magyarázza a szimfóniát, ehhez
hasonlóan a sejtek anatómiai részegységei nem magyarázzák azt a
szervezeti/anatómiai összetettséget, amit önmagukkal
kooperáló/együttműködő rendszer szerint felépítenek.
A
zene a kotta nyelvi kifejeződése
„A kotta zenei
hangok, ritmusok és a dallamhoz tartozó egyéb kiegészítő
információk lejegyzésére használatos jelrendszer.
A latin kifejezés a quota szóból származik,
melynek jelentése: jegy, jegyzet, jelzés. A hangok
lejegyzésének a célja a zenei kifejezésmódok rögzítése,
átadása. A
kottában az egymást követő hangokat, szüneteket jelölik,
illetve különféle utasításokkal ezek ritmusát, játékmódját,
tempóját is előírhatják.”
/Kottaírás – Wikipedia/
Az
értékeltolódás kiküszöbölésére szükséges megállapítani
az értékrendet a létrehozó és a létrehozott mű között.
Hogyan lehet a létező jelrendszernél, a kottánál nagyobb az a
termék, amit a kottával létrehoznak, tehát nem is a véletlen
hibaszázalékok utólagos kiválogatódása hozza létre, hanem a
kottát létrehozó és azzal tervszerűen irányítottan dolgozó
intelligens szellemi enitás, ez esetben a zeneszerző, az ember?
Hogy lehet a termék nagyobb az őt létrehozó szerzőnél /pl. egy
számítógép az őt létrehozó tervezőnél/? Sehogyan nem
lehetséges!
Ugyanígy
létezik a genetikai kód az élőlényekben, mint jelrendszer, ami
az élőlényekhez tartozó egyéb kiegészítő információk
rögzítésére használatos. A genetikai program célja a biológiai
élővilág belülről irányított életvitelének rögzítése,
átadása /fajfenntartás-szaporodás-alkalmazkodás/. Itt is
különféle utasításokkal minden elő van írva, mint a kottában.
Annyival mégis többet tudnak ezek az élőlények /mint készre
gyártott szimfonikus darabok/, hogy rugalmasan alkalmazkodni képesek
az élettér, a környezet változásaihoz /mintha egy zenemű képes
volna az adott hangversenyterem akusztikájához igazodni, az
optimális hangzás érdekében/.
Isten
a DNS-nyelvén írta meg az élőlények tervrajzát, de nem
véletlenül, hiszen
„egyetlen gramm DNS-ben 455 exabájt adat tárolható, ami
hozzávetőlegesen 100 milliárd dvd kapacitásának felel meg.” /http://index.
hu/tech /2012/08/17/az_adattarolas_jovoje_a_dns//
Mi
a különbség a kis lépések szimfóniája és a nagy lépések
szimfóniája között? Ha a kicsi elő van írva /az élőlényekben
a genetikai programban/, akkor a nagyban sem lehet másként, mivel a
szimfóniákat, a zenei darabokat a zeneszerzők megírják, akár
kicsik azok, akár nagyok, akár rövidek, akár hosszúk. Akkor nem
lehet különbség kis és nagy szimfónia között, az élőlények
kis lépései és állítólagos nagy lépései között, mindent a
genetikai program ír elő, az szabja meg a mozgásteret, ill. a
jelrendszert alkalmazó kottaíró, a zeneszerző, ill. aki az
értelmes utasításokat programozza, amiket a fehérjék olvasni
tudnak /ill. az előadók, akik a zenei műveket előadják/.
”A
genetikai kód az a kódrendszer, amellyel a sejtek nukleinsavaiban
(DNS és RNS) található információ fehérjékké fordítódik
le.” /Wikipedia/
Mindkét
folyamat mögött információ közlő tudatos intelligencia van!
Teljesen mindegy, hogy kis lépésről vagy nagy lépésről
beszélünk, mert a lépés lényege az alkalmazkodási képesség,
az az önálló rugalmasság, amely a szimfóniáknál nincs is meg,
hanem kotta által rögzített kötöttség van.
A
nagy lépés tehát nem az, hogy /állítólag/ spontán új
szimfóniák íródnak maguktól, hanem hogy egyáltalán létezik
alkalmazkodó képesség /kicsi és nagy szimfóniák kottái,
zenei-biológiai kifejezésmódok/, hogy létezik a genetikai
program, az intelligens folyamatokat irányító intelligens
kódutasítás. Ez az igazi nagy lépés /különösen materialista
szemszögből az élettelen anyagkáoszból származtatva és nem
ennek valamilyen terméke/, az emberi agy intelligens
tervezőképessége, nem bármilyen utólag létrejött számítógép.
Megtenni bármilyen ember által tervezett és készített terméket
nagy lépésnek a háttérben működő emberi intelligencia helyett,
annál magasabb szintre helyezni, az pont olyan, mint az evolúció
állítólagos spontán nagy lépéseit a DNS génekbe írt irányító
programja fölé helyezni.
Ráadásul
magát a DNS genetikai jelrendszerét /amiben az utasítások
rögzítve vannak/, megtenni a véletlen művének, teljes
elrugaszkodás a valóságtól. S mindezt a tudomány köntösébe
bújtatva – az unintelligens gondolkodás akadémiai szintű
megtestesítése – előre megfogalmazott világnézeti
meggondolások alapján.
A
genetikai kód univerzális kódrendszere
Hogy
pedig a genetikai kód univerzális /mint a hangok lejegyzésének
kottai jelrendszere/, ez nem arra bizonyíték, hogy minden szimfónia
egymásból leszármaztatható, és közös őse van /mármint a
szimfóniáknak/, hanem a jelrendszert alkalmazó a közös, a
mindenkori zeneszerző, ill. az élőlényeknél a mindenkori
háttér-enitás, amely az intelligens programutasítást rögzítette
a génekben, és általuk olyan szimfóniákat írt, amilyeneket
akart, olyan élőlényeket teremtett, amilyeneket akart. Ráadásul
olyan környezetbe, amiket ugyancsak meg kellett terveznie, otthont
teremtve a számukra. Elvégre Beethoven se disznóólba, vagy az
utcazaj forgatagába tervezte a IX. szimfóniáját, hogy ott
hallgassák a zenekedvelők, hanem a zeneműhöz méltó és a
hallgatásához optimális környezetbe!
A
lényeg tehát a kezdettől fogva tökéletes DNS utasítás, az
értelmes és értelmezhető szöveg, hogy az van, létezik és úgy
funkcionál, mint egy karmesterpálca, aminek engedelmeskednie kell a
sejtek világának, magának az élőlénynek.
A
darwinizmus fonáksága
Az
evolúcióhívők szerint Charles
Darwin tudományos
korunk egyik legnagyobb megvilágosítójaként
pontosan
meghatározta az új fajok közös őstől való evolúciós
származását a természetes szelekció révén, a DNS és az
öröklődés megértése nélkül! így ő a világ egyik legnagyobb
zsenije. Nem sokan állíthatják, hogy egy egész tudományt
irányítanak, Darwin azonban igen. Felismerte, hogy az evolúció egy fejlődési folyamat, és hogy mindenélőlénynek közös a családfája.
A
természetes
szelekcióval történő evolúciót a populációkon
belüli változás nagyon fokozatos mechanizmusának tekintette, és
feltételezte, hogy a fajok ugyanannak a mikroevolúciós,
hosszú
időn keresztül történő
folyamatnak
/a populáció allélfrekvencia
változásainak/
a termékei lehetnek, vagyis zenei
nyelven kifejezve: a
skálázásnak.
Csakhogy
Charles
Darwin biofilozófus volt
/evolúcióelméletének
alapja nem biológiai ismeretekre
épült,
hanem bizonyos
elgondolásokkal megspékelt tények közvetítőjeként
gazdasági
számításokra
építkezett/,
természetes
kiválasztódással utólag építette fel az evolúció képzeletbeli
vívmányát, a teljes biológiai élővilágot. Ami mögött, egy
általa ismeretlen
mechanizmus -
kiválogatott mutációs hibák véletlen előnyei - adnák az
alapot, hiszen mutáció nélkül evolúció nem létezhet. Az
evolúció egyszerűen nem lehetséges a nyersanyag véletlenszerű
genetikai változása nélkül.
„A
fajok genetikai összetétele változik, ezt hívjuk biológiai
evolúciónak.” /Szathmáry
Eőrs/
Csakhogy
a probléma ott kezdődik, a mutáció nem alkalmazható annak a DNS
programnak a létrejövetelére, amiben keletkezik a mutáció. Ezért
az élővilágnak nincsen evolúciós alapja, hanem teremtett DNS
alapja van, amiben a mutáció utólag végbemegy, ami az evolúció
nyersanyagát szolgáltatná. Az
evolúcióban először evolúcióra képes élőlényekre van
szükség, mielőtt egyáltalán elindulna az evolúció. A
mutációnak meg először létre kellene hoznia azt a bázist, ahol
véghez viheti a mutációt, vagyis azt a működő programbázist,
amit mutáltatni
akarnak vele. Mindkettőben előre szükséges az a képesség,
amivel utólag az evolúciót lefuttatják.
[Hogy az honnan van, nem tárgyalják, hanem ezt a hézagot elegánsan
átugorják.]
Darwin
csak annyit állapított meg, hogy a létező fajok változékonyak
/a skálázás anatómiai nyelvű kifejeződése/, ami evidens, de
mutációval /skálázással/ nem jöhet létre az, amiben
történik
a mutáció
/többtételes
zenekari műforma,
a
kész szimfónia/.
Egy
húrnak a pengetése nem hozhatja létre azt a gitárt, amelynek a
húrját pengetik, hanem
csak egy létező gitár húrját lehet utólag pengetni. Darwin
zsenialitása abban van, hogy utólagos húrpengetéssel hozta létre
a DNS-gitárt
egy
elképzelt őssejt formájában.
Tehát
a ma
létező
fajok /szimfóniák/ nem származtathatók le utólag bekövetkező
mutációs véletlenek /a skála
hangjainak emelkedő vagy ereszkedő irányba történő pengetése/
által.
[Egy emberi arc tükörképe nem hozhatja létre azt a képet, aminek
a tükörképe. Az eredeti képből létrejöhet mutáns tükörkép,
csak eredeti kép nem.] Levegőben úszó /nem azonosított eredetű,
csak úgy maguktól lévő/ skálázó hangok nem állnak össze
szimfóniává, azok nem származtathatók önmagukban evidens
létezőknek tartott skálahangokból, hanem csak egy eleve létező
kottai jelrendszerből /egy vagy több hangnemben lévő
hangkészletből/, amely meghatározott mozgásteret biztosít a
skálázásra.
Létező
bankbetét nélkül, ürességtől
kongó
zsebbel nem lehet ficánkolnia
nagyvilági ficsúroknak.
A
DNS kész fajok programját tartalmazza, abban van a változékonyság
beépített lehetősége a természeti környezet változásaira való
reagálásként, de a DNS programhoz /a kész szimfóniához/ az
utólagos mutációnak /hangjegyskálázásnak/ semmi köze. Az
élővilág alapja a DNS program, nem a mutáció, ezért Darwin
hülyeséget állított, amikor a teljes élővilágot a háttérben
meghúzódó mutációra épülő
evolúcióra /lényegében a kész fajok változékonyságára/
vezette vissza. [Szerinte az utólagos skálázás hozta létre azt a
zenei anyagot /a kotta nyelvén írt mesterművet/ a teljes
szimfóniát, amely alapot és keretet adott az utólagos
skálázásra.]
A
mutáció csak a kész DNS programban történhet, tehát a kész
élőlény genetikai programjában létezhet csak mutáció, a kész
élőlényeket ez a folyamat utólag nem hozhatja létre! Azzal
létrehozni valamit utólag, amit abból a korábban feltételezett,
meglévő valamiből
származtat, amit utólag elméletileg létrehoz, az nem tudomány,
hanem értelmetlen áltudományos skizofrénia. Darwin a második
lépést /mutációból építkező evolúciót, a skálázásból
létrejövő szimfóniát/ tette első helyre, ami egy csalás,
szemfényvesztés. Az
evolúciónak /a zenének/ lehet alapja a mutáció, de ez csak
mikroevolúció /hangjegyskálázás/, ami a kezdetben teremtett
fajokban végbemegy. /A kotta által létrehozott hangjegybázisban
rögzített szabályok szerint./
Az
evolúció olyan folyamat, amelynek eredményeként a populáció
genetikai tartalma idővel megváltozik. - ezek szerint a
populáció változás előtti tartalmához az evolúciónak semmi
köze, hanem csak az utólagos változásához – erről beszélünk.
Darwin
az
evolúció képzeletbeli eredményét, az egész biológiai
élővilágot a természetes szelekcióval kiválasztott /az
evolúcióhoz nélkülözhetetlen/ általa
meg nem értett mutációs
hibák véletlenszerű előnyeiből építette fel. Egy mutáció
azonban nem használható arra a DNS-program létrehozására,
amelyben a mutáció bekövetkezik. Tehát az élővilágnak nincs
alapja az evolúcióban, de van alapja a létrehozott DNS-ben,
amelyben a mutáció utólag jön létre. /Konkrétan megírt,
harmóniai
törvényszerűségeknek engedelmeskedő
hangjegybázis
– egy hangsorkeretben lévő hangnem hangjai - nélkül
nem létezhet skálázás./
Minden
organizmusban minden genetikai tulajdonság kezdetben egy mutáció
eredménye volt. - Ami
teljesen abszurd! A
mutáció genetikai tulajdonság-változást okozhat abban
a bázisban, amely alapjaiban meghatározza a genetikai
tulajdonságot.
Nem
lehet fölcserélni a sorrendet, hogy ami utólag van /egy
adott mozgástér utólagos kiaknázása/,
abból létrehozzuk mindazt, amiből leszármaztatjuk az utólag
létrejövőt /a
teljes mozgásteret önmagában bíró populációt/,
ráadásul teljesen spontán. Sok hamis nyikkanásból –
programmásolási
hibákból
– létrehozzuk a használható hangokat, amiket valami magától
értetődőnek vélt folyamat kiválogat és fölépít.
Darwin
elméletének lényege annak bemutatása, hogy a természetben
előforduló véletlenszerű és céltalan folyamatok hogyan
helyettesíthetik
az intelligens tervezést. Mivel
nem tudta megérteni ezt a túlélési harcot, ehelyett a Teremtő
helyére emelte a legalkalmasabbak túlélését, amely
az eredetileg
harmonikusan létrehozott biológiai
rendnek
az emberi bűnelkövetés miatti
felborulása.
"Mert
a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként,
hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga
a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az
Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész
teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig."
(Róma 8:20-22)
Kérdés,
ha megnyilvánulásában intelligens a természetes
kiválasztódás folyamata,
miért a
mutációs hibákból építkezik /az evolúció szükségszerű
lényege/, miért nem a
jó lépésekből? A
természetben pedig ez van, millió jó lépés, tökéletes
reprodukció, hiszen beépített hibajavító program is van a
DNS-ben, ami a fajt egészségesen fönntartja. Azt kitalálni, hogy
nem ez tartja életben a fajt, hanem millió rossz lépés után
véletlenül beakadó jó lépés, ráadásul nem lépéssorozat, az
egy ravasz és körmönfont utólagos módszermagyarázat, hogy a jó
lépések eleve tervezett módszertanát kiiktassa a fajok eredetének
magyarázatából.
Vagyis,
hogy az alapfajok rögtön készre vannak teremtve a teljes
fennállási/fennmaradási repertoárjuk felkészültségével,
melyek jó lépéseket tesznek tömegével, nem rosszakat /káros
mutációk/,
és a jóból építkeznek, vagyis idomulnak a környezeti/alkalmi
változásokhoz. /Amik mint mikroevolúciós folyamatok beépítetten
léteznek, megfigyelhetők./ A
gének beépített
információk szerint
rendelkeznek egy önszabályozási mechanizmussal, amely lehetővé
teszi számukra, hogy ezeket az információkat a megváltozott
környezeti feltételekhez igazítsák.
Az
"evolúció" szó rendkívül rugalmas, amivel
az
embereket
tévesen elhitetetik,
hogy egy kis területen ha
hitelesség
van /a
skálázás mint faji változékonyság/,
az
azt
jelenti, hogy a tágabb értelemben vett nyilatkozat a
makroevolúcióra egyaránt
hiteles. Tehát
a
természet háborújából,
az éhínségből
és a halálból,
a
legrátermettebbek túléléséből
mint
magasabb rendű élőlények
kifejlődése
következik.
Itt
be van építve egy speciális
célzatú háttér-magyarázó
tudatosság,
aki ezt nem veszi észre, az nyilván nem is akarja, mivel
elkötelezte magát azzal az alapelvvel, miszerint: „A
biológiában semminek nincs értelme, ha nem az evolúció fényében
nézzük.” /Theodosius
Dobzhansky/
Más szóval a biológiában minden csak az evolúció fényében
nyer értelmet.
Hogy
az evolúció a mutációk
rendkívül
ritka jó lépéseit
gyűjti egybe és sokszorosítja el az adott élőlényt gazdagítva
a fennmaradás továbblépésében - amit a természetes
kiválasztódás törvényszerű folyamata rögzít, - a negatív
mutációk káros hatását miért nem tárgyalja,
az nem fér a koncepcióba?
Amit
azonban tudunk a mutációkról, azok teljesen alkalmatlanná teszik
őket, mint bármilyen "nyersanyagot az evolúciós
fejlődéshez". A
gyümölcslegyek mutációi mutatják,
rendkívül
rövid szárnyakat, deformált sörtéket, vakságot és egyéb
súlyos hibákat eredményeztek. Az
ilyen mutációk egyre nagyobb genetikai
terhet rónak egy
adott
fajra.
A
genetikai teher tehát megdöbbentő problémává válik az
evolucionisták számára, akik mutációk alapján próbálják
megmagyarázni a fajokon belüli hatalmas adaptív variációt. Minden
elképzelhető kedvező mutációért egy fajnak fizetnie kell a gén
több mint 1000 káros mutációjának árát vagy terhét. A
"genetikai bomlás" ilyen hátterében bármely
hipotetikusan kedvező mutáns egy génben mindig összekapcsolódik
más gének káros változásaival. Mivel a mutációs terhelés
az idő múlásával növekszik, a faj túlélése veszélybe kerül,
mivel a párosodás nagyobb százalékban hozza létre az utódokat,
akik súlyos genetikai hibákat hordoznak. /Ayala. Francisco,
"Az evolúció mechanizmusai", Scientific American, V.
239., 1978. 3. sz., 56–69. - Pai, Anna. A
genetika alapjai New
York: McGraw-Hill Book Co., 1974, 248-249./
Genetikai
tankönyvében Anna Pai egyértelművé teszi, hogy:
"a terhelés szót szándékosan valamiféle teher jelentésére
használják", amely
lehúzza egy faj genetikai minőségét. /Pai,
Anna. A
genetika alapjai New
York: McGraw-Hill Book Co., 1974, 248-249./
A
mutációk csak módosítják azt, ami már létezik, nem
létrehozzák azt,
amiben végbemennek. Az
általunk ismert legegyszerűbb cella körülbelül 600 kilobájt
információval rendelkezik. Az emberi sejtek körülbelül
három gigabájt információval rendelkeznek. Biztosítani kell
az információtartalom növelését, és ezt az
evolúció módszertana nem tudja
nyújtani.
A
mai modern genetikai és mikrobiológiai kutatások éppen azt
bizonyították be, hogy az élővilág legalapvetőbb egysége, a
sejt, olyan alrendszerekből felépülő komplex rendszer, amely kis
lépések egymásutánisága útján nem alakulhat ki: vagy minden
alrendszer egyszerre, egymással együttműködve a helyén van, vagy
az egész élő sejt nem működik. Az ember 120 billió sejt
együttműködése!
Az
evolúció elve szerint: "Bármi, ami csak kicsit is alkalmas
egy funkcióra elégséges, amíg nincs jobb." Csakhogy bármely
szervezet a túlélését nem egy funkciónak köszönheti, hanem
hihetetlen soknak, amely mind összhangban működik. Egyszerű
élőlény nem létezik. Azt mondják például, hogy amikor a vízben
az egysejtű organizmusoknak kezdett elfogyni az élelmük, „néhány
úttörő sejt végül rájött a megoldásra, hogy
tovább lépjen."
Az „egyszerű” jelző azonban félrevezető lehet, hiszen minden
élőlény, még az egysejtű mikroorganizmusok is, hihetetlenül
bonyolultak.
A
világ legegyszerűbb mikrobájának modellezéséhez 128
számítógépre volt
szükség, mégsem
tudták a maga teljességében átlátni a működését. Ahogy
megállapították:
"... a
sejtek bonyolultságának mélysége és szélessége szinte
hihetetlennek bizonyult és nehéz kezelni." /Lásd:
https://www.theatlantic.com/technology/archive/2012/07/to-model-the-simplest-microbe-in-the-world-you-need-128-computers/260198/
Darwin
mondta A fajok eredetében:
"Ha
be lehetne mutatni, hogy komplex rendszerek nem keletkezhetnek kis
szekvenciális lépésekkel, akkor elméletem teljesen lebomlik. De
nem találok ilyen esetet.
"
Az
emberi test minden szervében léteznek redukálhatatlanul összetett
rendszerek, amelyek több ezer, egymással összefüggő,
specifikusan kódolt enzimet tartalmaznak. Abszolút minimumon a
DNS felfoghatatlan önképződése és a DNS-ben található
hihetetlen információk megmagyarázásának képtelensége a
mutáció és a természetes szelekció fogalmának végzetes hibáit
jelenti, figyelembe véve az élet és a DNS eredetét.
A
visszavonhatatlan komplexitás fogalma azt sugallja, hogy a rendszer
minden elemének egyidejűleg kell jelen lennie, nem pedig
lépésenkénti, szekvenciális javulás útján kell fejlődnie. Az
összetett tulajdonságok, amelyeknek külön részeinek nem lenne
túlélési értéke, mivel
az
összetett tulajdonságokban az egész messze nagyobb, mint a részek
összege. Honnan
tudja bármely részegység alkalmi és lépésenkénti fejlődése,
hogy az összetett, komplex szervezeti egység felé kell haladnia,
ha a folyamat nem szervezett?
Ha
viszont tudja, akkor
akitől tudja
/a
DNS genetikai programjából kifolyólag/,
az minek használta volna a véletlen
mutációkat
ennek
érdekében a milliós nagyságrendű hibás rátájukkal a készre
teremtés helyett?A festők sem szoktak a könyökükkel történő
véletlen mozdulatokkal festeni, ha már meg is ragadhatják kezükkel
az ecsetet, hogy
elkészítsék alkotásukat!
Meg
a zeneszerzők sem használnak repedt furulyát, hátha kijön belőle
valamilyen épkézláb hang, amit be tudnak építeni az általuk
létrehozott zeneműbe!
Az
élet szigorúan biokémiai szempontból kölcsönhatásba lépő
kémiai rendszerek összessége!?
A
DNS nagy hűséggel történő másolására optimalizálódott
enzimek magának
a DNS-nek
a
létrehozására is optimalizálódtak,
amiből
kifolyólag
lényegében
a sejt önmaga létrehozására
optimalizálódott
– ami
nyilvánvalóan
az
élőlények önmaguk létrejövetelének optimalizálódásáról
szóló evolúciós mese. Ennek
alapja
az
élet
csupán
a
kémiai rendszerek összessége, miként a váza
is
csak
porcelán, semmi
más. Viszont
a porcelán az nem váza! A
fa indát növeszt ugyan,
de az inda nem fon kötéllétrát. A
darwinizmus szükséges alapja lenne a kémiai rendszerek spontán
fává
növekedése, ami önképző módon megfonja az őssejt
kötéllétráját, amire aztán minden élőlény rámászik Darwin
huzatos, törzsfejlődési
elmélete
szerint.
A
káprázatosan
sokszínű biológia szimfóniájának kottája pedig az összeillő
hangjegyek utólagos kiválogatódása, ami egy teljesen természetes
folyamat. A zeneszerzők mind elmehetnek a sóhivatalba. Ahogy
Richard Dawkins mondja:
„...a
darwini természetes szelekció az egyetlen ismert megoldás az
információ eredetének máskülönben megoldhatatlan rejtélyére.”
/Isteni
Téveszme/ Ami
annyit jelent, a skálázás nélkül nincs értelme a szimfóniának.
Holott pontosan az előre megírt kottaszabályok nélkül nincs
értelme az utólagos hangjegyek skálázásának! /A faroktól nem függhet a kutya, ami azt csóválja!/
A
mutáció csak a második lépés lehet, az első lépés a DNS
konkrét létezése. Az evolúció csak a DNS által programozott létező fajok változatosságát okozza. Így a fajok változhatnak, ami rugalmas alkalmazkodás a változó körülményekhez, semmi több! Annyit és olyan mértékben, amit nekik a teremtés programozottsága megenged!
Ami
pedig az
evolúcióbiológusok
által
kreált minimális mennyiségű információt tartalmazó legfőbb
üzenetüket
illeti, ha annak
tíz betűje személyes, intelligens eredetről tanúskodik: „nincs
Isten”
- ami a tudományos következetlenségnek nyilvánvalóan az egyik
legszembetűnőbb mintapéldája, amit
nyugodtan lehet a darwinizmus téveszméjének nevezni
– akkor
mit szóljunk ehhez:
"Az
emberi test egyetlen sejtjében szorosan összetekeredõ DNS
tényleges hossza durván 2 méter. Mivel az emberi testben kb. 10
billió (1013) sejt van, a DNS teljes hossza 20 billió méter, ami
felfoghatatlan." /John C. Lennox: A genetikai kód eredete/
Zenei
nyelven megfogalmazva, a fajok
univerzális alkalmazkodó
változékonysága
mintegy a hangok skálázása tetten érhető /mint a személygépkocsi 'fajfogalmán belül' a Mazda, Opel,Fiát és Škoda, stb. fajta-variációk/,
de hogy szimfóniává /valódi fajjá/ ’érjenek’,
ahhoz előre történő zeneszerzői
programozás /tervezői
gyártósor/ kell.
Pl. Beethoven IX. Szimfóniája olyan, mint a teremtés nyelvén
kifejezve:
„És
monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől;
és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a
csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő
nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme
szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten,
mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a
tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és
lőn reggel, ötödik nap. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő
állatokat nemük szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és
szárazföldi vadakat nemük szerint. És úgy lőn. Teremté tehát
Isten a szárazföldi vadakat nemük szerint, a barmokat nemük
szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemük
szerint. És látá Isten, hogy jó… És monda Isten: Teremtsünk
embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a
tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön,
és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté
tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt:
férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1Mózes
1:20-27)
Élvezed
Isten
képére teremtettséged
folytán
a
teremtés
szimfóniáit magad körül? Ha
igen, akkor ez világos bizonyítéka annak, hogy helyed van
a
Nagy Zeneszerző kozmikusszimfóniájának földre kicsengő zenei
élvezetében, amelynek mi is részesei vagyunk. Úgy
is
mint
hallgatók, de úgy is mint résztvevők.
„Az
Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van,
mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban
nem lakik. Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami
nélkül szűkölködnék, holott ő ad mindeneknek életet,
leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérből
teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván
eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az
Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet
bizony nincs messze egyikőnktől sem: Mert ő benne élünk, mozgunk
és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondották némelyek:
Mert az ő nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek
nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy
ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás
faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét
azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek,
mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy
napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy
férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek,
az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.” (Apcsel
17:24-31)
(Jeremiás 17:13)
