motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2014. december 30., kedd

Evolúció - a XX. század legnagyobb átverése

Az e v o l ú c i ó a XX. század legnagyobb
á t v e r é s e

Az evolúció elmélete szerint az élőlények saját maguknak fejlesztettek ki bizonyos testrészeket, mechanizmusokat, tulajdonságokat, amelyekkel korábban nem rendelkeztek. Ilyen alapon pl. a sündisznó magának fejlesztette ki a tüskéit, amelyekkel eredetileg nem rendelkezett, valószínű göndör vagy egyenes szőrszálakból. Ha ez igaz volna, akkor a tervezni képes ember, pl. a magasugró sportoló is nyilván ki tud fejleszteni magának olyan új és speciális anatómiai sajátosságokat, amelyekkel a világcsúcsot képes akár 5 m fölé vinni. És nem csak az emberi képességek határáig juthat el, a jelenlegi anatómiai sajátosságainak maximális kihasználásával. Sőt, akár egy átlagos sertés is képes magának tüskéket kifejleszteni, ha elegendő ideig dörgölőzik egy deszka palánkhoz, és lesz belőle másfél mázsás sündisznó. De ha mégsem, akkor nyilván a sündisznó sem magának fejlesztette ki a tüskéit, hanem a Teremtő eleve tüskékkel teremtette.
Hogy mi mindent FEJLESZTETT KI magának az állat és növényvilág? Lássunk egy csokrot ebből a fantasztikumból:
170 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki a porcoshalakból a csontoshalak. Vázlatosan így: bizonyos porcoshalak kimásztak a szárazföldre és tüdőt FEJLESZTETTEK.” (A cápák történelme)

denevérek hosszú életének titkaihoz: a téli álomhoz, azaz a hibernációhoz, lassú anyagcseréhez és a ritka utódnemzéshez. "Életelixírjüket" még hatásosabbá teszi rejtőzködő életmódjuk: nappal pihennek, éjjel vadásznak, védett barlangok, faodvak rejtekében laknak, és igen megbízható, ultrahangos tájékozódási módszert FEJLESZTETTEK KI - hangsúlyozták a szakemberek.” - http://hvg.hu/shake/20130821_Ezert_a_denever_az_evolucio_egyik_csucsa/

Ha bebizonyosodik a leletet ismertető kutatók teóriája, az forradalmasíthatja az evolúciós elméletet. Eszerint ugyanis már a vízben élő lények végtagokat FEJLESZTETTEK KI, vagyis a halak uszóiból kialakult végtagok nem a szárazföldön jelentek meg először – írja a BBC.” - http://www.ng.hu/Termeszet/2004/04/Evolucios_felfedezes_megtalaltak_az_elso_igazi_vegtagot

Hogy a vízben nagy sebességet érjenek el, és hogy emellett még
takarékoskodjanak is az energiájukkal, a pingvinek az evolúció során tökéletes testalkatot FEJLESZTETTEK KI.” /Az alkalmazkodás művészei – Mi -Micsoda, pingvinek)

azok a növények, amelyek hatékony kémiai védelmet FEJLESZTETTEK KI a növényevő rovarok ellen, felszabadulva a teher alól, diverzifikálódtak, és kémialilag széles skáláját fejlesztették ki a védelemnek,” (A koevolúció további formái - Evolúció II.: A változó élet)

„ A halak a szárazföldre merészkedés előtt FEJLESZTETTÉK KI a lábakat.” (Vízből a szárazföldre)

„ A pók olyan eljárást FEJLESZTETT KI, mely még a legötletesebb vegyészekét is felülmúlja.” (New Scientist)

„ A különböző, vízben élő gerinces fajok a vízben való előrehaladáshoz pl. szembetűnően hasonló megoldásokat FEJLESZTETTEK KI: a halak, valamint a bálnák, delfinek úszói, a békák, fókák lábai, a pingvinek szárnyai vagy a hódok farka mind kitűnően alkalmas a vízben való előrehaladásra, és morfológiailag is meglehetősen hasonlók: (Evolúciós pszichológia: új szintézis (?) - Magyar Tudomány, 2002/1 20. o.)

Figyelemre méltó módon a zebrák lényegében ugyanezt az optikai/vizuális trükköt FEJLESZTETTÉK KI az evolúció során: a zebrák a fekete testfelületükön fehér csíkokkal biztosítják, hogy a cecelegyek és a polarotaktikus bögölyök ne vonzódjanak hozzájuk.” (Miért csíkos a zebra?)

Miután a hangot fölvették a kígyó állkapocscsontjai, továbbhalad a csigajáratba, ahonnan az idegek továbbítják a jelet az agyba. Az állkapocscsontokkal és a hagyományos fül révén való hallással a kígyók lényegében a hallás egy második módját FEJLESZTETTÉK KI az evolúció folyamán, állítják a kutatók.” (Nem süketek a kígyók – Vadászati Magazin)

Pycnofibres inkább szőrszerű szál mint toll, ám mégsem szőr. Pontos eredete nem ismert, feltehetően az archosauriák pikkelyeinek erős módosulata. Később lágyabbá válhatott, majd a Dinosaurusok KIFEJLESZTETTÉK a ma tollnak ismert dolgot, mi egy merevebb szálhoz több összefüggő kisebb szál tartozik.” (A tollak történelme)

A madarak dinóivadékok, tudjuk jól; a toll azonban még korábbi időkből való, alighanem a pteroszauruszok és a dinoszauruszok közös őse FEJLESZTETTE KI. Ilyesféle, repülő őslénytől való a balra fent látható kövület. Az állat testét fedő vékony, fonalszerű képletek némiképp a fácáncsibe tollpihéihez hasonlíthattak.” (http://www.ng.hu/Termeszet/2011/02/toll_story__egy_evolucios_sikertortenet)

Az ízeltlábúak legfajgazdagabb csoportja, a rovarok szárnyakat is FEJLESZTETTEK.” (Az állatok mozgása - http://termtud.akg.hu/okt/8/2/828.htm)

A dromaesauridák erősebb, lassabb lábakra tettek szert, mely óvatos becserkészési ragadozó stratégiát sugall, ami a relatíve nagy zsákmányhoz alakult ki.
Ezzel ellentétben a troodontidák hosszabb lábközépcsontokat FEJLESZTETTEK KI a sebességhez, és egy pontosabb, de gyengébb markolási képességet, amely azt sugallja, hogy gyorsak voltak, de valószínűleg relatíve kis testű zsákmányra vadászatak - mondja a szakember.” (Élve falta fel prédáját a Velociraptor)
Nos, ha az állatok ennyi mindent kifejlesztettek, akkor a magasugrók is nyilván ki fognak fejleszteni önmagukon új anatómiai szerkezeteket (más alakú és összetételű lábközépcsontokat, inakat, szalagokat, izmokat, eddig még nem ismert struktúrákat), hogy a világcsúcsot 5 m fölé vihessék! Vagy nem? Akkor a tervezni képtelen állatok miért igen?
Egy másik példa, amely mutatja az evolúciós gondolkodás logikátlanságát, növényekkel kapcsolatos. Marokkói kutatásokat végző tudósok 150 Archaeopteris ősmaradványt találtak az ásatásaik során, „az első magvas növények oly régóta keresett legközelebbi rokonát, a legtöbb mai fának az ősét” — mondja a londoniThe Daily Telegraph. Az újság tudományos szerkesztője az állítja, hogy ez a növény „segített a modern világ megformálásában, azáltal hogy feltalálta a leveleket és az ágakat”. A „feltalálni” szó jelentése: ’gondolkodás által megtervezni valamit’. Vajon logikus egy növénynek olyan képességeket tulajdonítanunk, mint amilyen a gondolkodás, illetve valaminek a feltalálása vagy kifejlesztése? Nem beszélve az állatokról!
Ha a növények és az állatok képesek erre, akkor nyilván az ember is képes, sőt ő igazán. Egészen biztos, hogy a magasugrók és a távolugrók fognak elsőként kenguru típusú ugróízületet kifejleszteni maguknak. A súlyemelők elefánt lábakat, az úszók cápauszonyt, a zsiványok meg éjjellátó szemeket, hogy éjszaka is tudjanak portyázni. Na kérem, ha egyszer az evolúció meglendül, nincs ami vagy aki megállítsa. Az emberi fantázia határtalan. Kiváltképpen a materialista evolucionistáké. Ha rajtuk múlik, a hangyából is elefánt lesz, egy jókora vihar hatására, csak ne kelljen elismerni a Teremtőt a világ fölött.
Nos, ezt üzeni nekik a Teremtő, Akit oly nagy egyetértésben megtagadnak:
Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. (Biblia - Római levél 1:19-20)










Nincsenek megjegyzések: