Isteni fegyverzet viselése

Isteni fegyverzet viselése - előny vagy hátrány?

Létezik egy speciális fegyverzet, amelynek a felvételére és viselésére a Krisztus-követők buzdítva vannak, a hitetleneket pedig senki nem buzdítja ennek a fegyverzetnek a viselésére, úgyhogy ennek eredményeként azt nem is viselik. Vajon származik-e előnyük a viselőknek abból, hogy ezt a fegyverzetet viselik, ill. származik-e hátrányuk azoknak, akik nem viselik? Vizsgáljuk meg.

A viseletre való buzdítás így hangzik:

"Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát. Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem. (Efézus 6:10-20)

„Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében.”

A felszólítás szerint a hívők erősödjenek meg az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Mivel utána rögtön az Isteni fegyverzetet említi, nyilván, hogy az Istenben való megerősödésről van szó, mégpedig az Ő hatalmas ereje által. Itt az erő nem fizikai erőt jelent /mint Sámsonnak Isten hatalmas fizikai erőt adott/, hanem szellemi erőt, mégpedig a hit erejét. Hogy az ember erős legyen a hitben, és a hit által végrehajtott cselekedetekben.

A hit a Krisztus-követő ember legfontosabb alaptulajdonsága, amivel képes megragadni a hozzá szóló isteni üzenetet, amellyel krisztusi egyéniségét fel tudja építeni, amellyel nehézségeket csüggedés nélkül ki tud állni, amellyel speciális feladatokat el tud végezni, amellyel magát megvédeni tudja, stb. Erre az erőre úgy tud szert tenni, hogy ápolja az Istennel és a Fiával való kapcsolatát. Az erő megtestesítője Isten maga ^{yö. Luk 1:51; Eféz 1:19,} tehát aki Isten közelében él, az megerősödik Benne, és az Isten is megerősíti őt, a szent szellemének az erejét neki adja ^{vö. Luk 11:13}.

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsidók 11:1, MBT ford.) Úgy is mondhatjuk, hogy a hit egyfajta elmebeli kapaszkodás. Ahogy egy hegymászó kézzel kapaszkodik az őt megtartó kötélbe, a Krisztus-követő az elméjével kapaszkodik az Isten kijelentéseibe, mert azoknak igazságáról olyan szinten győződött meg, hogy az már alkalmassá teszi őt a kapaszkodásra.

Ha valaki egy igen erős fizikumú ember közvetlen közelében él, akkor egy idő után a közelség által beavatódik annak az erőnek a rejtelmeibe, hogy az miből is áll, minek köszönhető, és hogy lehet arra szert tenni. Az erőstől tanácsokat kap az erő megszerzésének módjaira, az elsajátítás technikáira. S ahogy az illető az útmutatást követi, úgy erősödhet is.

Az Istentől jövő tanácsokat a Biblia tartalmazza, s aki abban elmélyül, a remélt dolgokban való bizalma megerősödik, a nem látható dolgok létéről való meggyőződése növekszik, hitre tesz szert. Ez olyan, mint amikor Columbo addig nyomoz egy ügyben, amíg össze nem áll neki a kép az elkövetett cselekmény hátteréről, részleteiről, lehetséges elkövetőjéről. Ő is előbb hittel ragadja neg a gyilkos személyét, és csak utána kézzelfoghatóan. Ugyanígy, az Istennel kapcsolatos dolgok is utólag válnak kézzelfoghatóan bizonyossá, amikor az isteni ígéretek valóra válnak. Az Úrban megerősödni, vagyis a közelsége által erős hitre szert tenni, amely hit képes őt úgy megtartani, mint kötél a hegymászót.

Egy hitetlen világi ember semmi ilyesmire nem képes, hanem az ő ereje saját magában van, ill. amit összeszedett a világból. Az ismerete, amire az életét építi, úgy változik, amint az, amire építette.

Pl. sokan hittek anno a kommunista eszmékben, a Szovjetunióban szerzett vörös diplomák értékében, azután amikor megbukott a rendszer, megbukott az eszme, a benne hívők is tömegével vesztették el a talajt a lábuk alól, mert mindaz szerte foszlott, amire az életüket építették, az alap. Sokaknak erre ráment a szellemi és fizikai egészsége, a teljes egzisztenciája, a családi békéje, mindaz amiben addig hitt, rommá lett. Voltak akik újra építkezni kezdtek, más alapokat választottak, de nincs garancia rá, hogy nem fognak újra csalódni és összeroppanni. Bennük addig van erő, amíg az eszme, amit követnek, le nem lepleződik, hogy hosszú távon életképtelen. /Márpedig a Biblia szerint életképtelen ^{vö. Jer} 10:23/

A világi ember ereje tehát mindenféle garancia nélküli, mert olyan esetleges, mint maga a világ, amire épült. Isten ereje viszont örök garancia a beteljesedésre, mert nem esetleges, és nincs kitéve a változás futóhomokjának!

„Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.”

Isten fegyverét felvenni csak az tudja, aki valóságos hittel rendelkezik az Isten létezését illetően, aki hajlandóságot is mutat a Biblia tanácsait a maga javára fordítani, aki tudja, hogy az Ördög valóságos életveszélyt jelent minden földi ember számára, mivel – bár bukott -, de intelligens szellemi lény, aki az emberiség világának korszellemét uralja.

Nem véletlenül van olyan távol a tömegek gondolkodása a bibliai kinyilatkoztatástól, mivel teljesen azzal ellentétes propagandán vannak fölhizlalva, amelynek egyik sarkalatos alapja az ateizmus, a másik alap pedig a hamis vallás. De a kereskedelmi vezetők sem maradnak ki a népbutításból, mert állandóan reklámokkal bombázzák a népet, hogy mindazt vegye meg, amit a mohó szeme elé tálalnak, s amivel kielégítenek egy mesterségesen felgerjesztett éhséget.

Ebbe aztán a vallás is besegít, különösen a karácsony évezredes hittérítőinek köszönhető, hogy pl. ezüst meg aranyvasárnap /stb./ vásárlási hadjáratot folytat a nép, és magát megkopasztva hordja a halott fenyőfa alá a kötelező ajándékait, amelyeket megvetetnek vele.

Tehát az ördög ravaszságával szemben csak az tudja sikeresen felvenni a harcot, aki hallgat az isteni szóra, és mivel a világi ember számára a Biblia nem Isten igéje, azt sem hiszi el, hogy létezik szellemi hadviselés, szellemi fegyverzet, hogy létezik az Ördög, aki őt az orránál fogva vezeti. Az Ördög Krisztust is el akarta buktatni ^{vö. Luk 4:13}, az átlagembert pedig a bukás állapotában akarja megtartani, ami nagyrészt sikerül is neki.

Mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.

A nem test és vér elleni küzdelem arra utal, hogy nem olyan háborút/harcot folytat a keresztény, amely fizikai fegyverekkel történik egy másik ember, népcsoport ellen, hanem a szellemvilág szellemteremtményei ellen.

Ellenben az emberi történelem embernek ember ellen történő állandó háborúskodásáról szól, fizikai vérontásról, kézbe vehető fegyverekkel. Tehát az emberiség megrekedt egy igen alacsony primitív szinten, amelynek velejárója egyik embernek hatalmaskodása/elnyomása a másik ellen, és ha útjában van, akkor megölése.

A háborút azért találták ki, hogy hivatalos formát adjanak a népirtásnak. A katonai vezetők ülnek a bársonyszékben, és onnan osztogatják a parancsokat a közlegényeknek, akiket golyófogóknak használnak /lásd I. és II. világháború/, és egymás ellen küldik őket, mint sakkozók a bábukat. Amely katona nem engedelmeskedik, azt bíróság elé állítják, de hogy majd nekik is meg kell jelenniük a Krisztus ítélőszéke előtt ^{vö. 2Kor 5:10}, azt nevetségesnek tartják.

Ez is mutatja, hogy totális szellemi sötétségben vannak, miként a világot irányító politikusok, akik úgy gondolják, hogy minden hatalom az övék. Holott csak az az övék, amit Isten átengedett nekik, de azt is csak ideiglenes időre, amíg a szándékát véghez nem viszi. Akkor majd mérlegre teszi őket, hogy milyen szinten voltak képesek a Krisztus gondolkodását elsajátítani, és a tetteiket alapvetően megváltoztatni. Ha fontosabb volt nekik a földi mammon, akkor könnyűnek találtatnak.

Az átlagemberre ugyanez a sors vár, hiszen ők termelik ki a politikusokat maguk közül, maguk fölé, hogy legyen akinek hódolhassanak, akibe a bizalmukat fektessék, és aki jó pénzért kitermeli nekik a csalódásaikat.

Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek.

Amíg a keresztény azon fáradozik, hogy felvegye az Isteni fegyverzetet, a világi ember pont azon igyekszik, hogy letegye, hogy minden köteléktől megszabadulhasson, amiről úgy gondolja, hogy gúzsba köthetné, és az elképzelt szabadságát korlátozná. Különösen a Biblia ellen folytatnak hadjáratot a tudomány műveltnek és felvilágosultnak tartott képviselői, akik azt hangoztatják, hogy az emberiség fejlődéséhez hozzátartozik a vallási kötelékektől való megszabadulás ^{vö. Zsolt 2:2-3}, amely gátolja az egyén kiteljesedését.

Hogy mi mindent foglal magában az isteni fegyverzet, arra ezután tér rá Pál apostol részletesen. A gonosznak való napon történő ellenállás nem korlátozódik csupán egy 24 órás napra, hiszen Pál a Galata 1:4-ben a „gonosz világ”-ból való kiszabadítást említi Krisztus részéről, tehát egyrészt ez egy hosszan tartó folyamatot jelent, mivel a gonosz világ hosszan tart /csak Krisztustól számítva kétezer éve/, másrészt Krisztus csak azokat tudja a gonosz világból kiszabadítani, akik önként és szívből öltik magukra az isteni fegyverzetet, amellyel képesek ellenállni mindannak a nyomásnak/kísértésnek, amelyet a Sátán által aláaknázott világ felvonultat a hívők elbuktatására. A hitben csak azok tudnak megállni, akik a maguk részéről mindent megtesznek a szellemi egyéniségük felépítésében, és az abban való megmaradásukban.

Amíg tehát a hívő építkezik, a világi éppen hogy az ellenkezőjét teszi, még azt is elhagyja/elfelejti, amit talán gyerekkorában hallott a családi nevelés részeként Istenről és az isteni tanításokról. És miután felnőttként találkozik az isteni üzenettel, amellyel megszólítják, nem tud vele mit kezdeni, mert hagyta eltépődni a szálakat, amelyekkel valaha kötődött érzelmileg ahhoz, amely mostanra már szinte semmit nem jelent neki.

Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját,

Az igazsággal kapcsolatban mondta Jézus a mennyei Atyjához intézett imájában: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.”(Ján 17:3) Vagyis az egyedül igaz Istentől származó kijelentések jelentik azt az igazságot, amely az emberi élet alapját képezik, és minden ettől eltérő kijelentés, amelyet igazságként hirdetnek a világban, a valóságban tévelygés, még ha azt bármely híres egyetemen is hangoztatják különböző professzori címekkel rendelkező tudósok. A tudományos igazságok nagy része ugyanis, amely az emberi élet eredetével foglalkozik, nem más mint hipotézis, olyan következtetés, amely tudományos részeredmények felhasználásával összegyúrt emberi elképzelés. Ennek egyik legsarkalatosabb pontja, hogy az ember az állatvilágból származik, természetes evolúciós folyamat és nem isteni teremtés eredménye.

Azonban a természetben azt látjuk, hogy minden állatfaj a reá jellemző biológiai sajátosságok szerint szaporodik, ill. azon belül variálódik, de a variálódás a faj határait nem töri át. Ezt azért tudják másként magyarázni a világi oktatási rendszerben, mert magát a fajt és annak jellegzetességeit a tudomány a saját nézőpontja szerint határozza meg. Ez ahhoz hasonló, mintha valaki leülne kártyázni egy másvalakivel, és a játék közben döntené el önkényesen, hogy melyik lap mit jelent. A másiknak esélye sem lenne a győzelemre, de még döntetlenre sem. Eleve borítékolva volna a veresége.

A világ is eleve borítékolja, hogy a Bibliának nincs igaza, azonban csak blöfföl, hiszen ha igaza volna, akkor nem volna gonosz, erkölcsileg lezüllött és pénzimádó. A tudományos igazságra épülő társadalomban az igazságnak is ott kellene lennie minden szinten, és nem a zsiványok és korruptak érvényesülnének benne, hanem a becsületesek és tisztességesek. Ha pedig a becsületnek és a tisztességnek kinevetni való értéke van a társadalomban, akkor az a társadalom alapjaiban meg van vezetve, és ez alól a tudományos igazságok sem kivételek.

A Krisztus-követők tehát a bibliai igazság övét kell hogy a derekukra illesszék, mégpedig olyan széleset, mint amilyet a súlyemelők is viselnek, hiszen a világból érkező nyomás súlyát is el kell viselniük, miközben az isteni igazságok rendíthetetlen talaján állnak. Azok számára nem létezik ez az igazság, akik a sajátjukat teszik be helyette, amely az önző és gyarló emberi természetből származik, és a bűn szeretetéből.

A bukott természetű ember ugyanis szereti a bűnt, vonzódik hozzá, és úgy teszi túl magát ezen a konfliktuson, hogy elbagatellizálja a bűn fogalmát, és azt alapjaiban az emberi természethez tartozónak állítja be. Nem azt mondja, hogy romlott a természete, hanem a romlás eleve a természetéhez tartozik, amely egyébként csak bizonyos nézőpont szerint tűnik romlásnak, máskülönben nem az. A saját szemében nem az, a tudomány szerint pedig /amit a saját szolgálatába állított/ ugyancsak nem az.

Ezért nem is viselik a világban az igazság övét a derekukon, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásuk, s ha némely esetben van is, igyekeznek azt a legkisebb mértékűre összezsugorítani. Darwin óta intelligensnek mondott istentagadással rendelkeznek, amely álnyugalmat biztosít nekik, de az isteni kinyilatkoztatás garantálja, hogy a világi társadalom tévelyeg, és alapjaiban olyan elhitetés áldozata, amely mögött rejtett démoni erők rejtőznek ^{vö. Jel 12:9}.

„Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség.”

Az evangélium önkéntes hirdetése az egyik legjellemzőbb jele a Krisztus-követésnek, amely üzenetnek a lényege, hogy Isten a Fia által váltotta meg az emberiséget, s amely megváltásban mindenkinek része lehet, aki arra igényt tart ^{vö. Ján 3:16}. Ez a megváltás az Isten ki nem érdemelt kedvességén alapszik, tehet kegyelemből van és senki által nem kiérdemelhető. Senki nem tud olyan tiszta életet élni, hogy általa az üdvösségre méltó lehessen.

Éppen ezért nincs semmi alapja annak, hogy más vallásokban önkéntes testsanyargatás útján bizonyos emberek eljutottak a megvilágosodásba, a teljes szentség állapotába. Hanem amíg magukat megüresítették, áldozatai lettek egy szellemvilágból eredő démoni behatolásnak, attól inspirált vallásos filozófiák közvetítőjévé lettek, aminek következtében sok feltűnő, csodaszámba menő cselekedet végrehajtására nyertek képesítést. Csak éppen evangéliumhirdetők nem lettek.

Az evangéliumhirdetés egyben isteni védelem is, mert aki miközben elfoglalja magát az üzenet átadásával, maga is annak felvillanyozó hatása alá kerül, hiszen a Jó Hír mögött a szent szellem hatékony ereje áll, amely azt győzelemre viszi. Az evangéliumot sem legyőzni, sem megsemmisíteni nem lehet, legfeljebb kitérni előle.

Az ember annyit tehet, hogy nem veszi figyelembe a neki szóló üzenetet, és az életét más alapokon rendezi be. De ez nem jelenti azt, hogy ezáltal sikerre ítélte önmagát. Az isteni terv ugyanis a megváltásra több ezer éves időszakot ölel föl, és idővel mindenkit utólér az isteni igazságszolgáltatás, és annak függvényében kapja mindenki örök jutalmát, ahogyan viszonyult az isteni üzenethez.

Akik tehát helyesen állnak hozzá, tovább is adják, akik pedig tovább is adják, azokban meg van a vágy, hogy ahhoz méltóan is éljenek. Aztán ennek igényéhez vagy fel tudnak zárkózni, vagy nem, de a különbség, hogy egy világi ember meg sem próbálja önmagának az üzenethez való hozzá igazítását. S amíg magát ebben az istenkerülésben aktivizálja, addig jól is érzi magát benne. S amikor netán az üzenettel megszólítják, sokan még a kritikától, a leminősítéstől sem riadnak vissza. A Teremtőt és a teremtést megtagadják ugyan, de annál inkább hódolnak a nekik tetsző teremtett dolgoknak.

Mert az egy isteni törvény, hogy ha valaki megtagadja az élő Istent, akkor helyette az istenpótlékot teszi középpontba, az alkotást dicsőíti, annak hódol megkülönböztetett figyelemmel, az Alkotónak kijáró tiszteletet meg visszatartja. Az Isten viszont mindenkinek a tettei szerint fog fizetni, mert az út végén mindenki számára feltűnik majd az isteni igazságszolgáltatás égbe nyúló kupolája és nincsen kivétel.

Aki a mennyei bankban nem gyűjt semmit, az elherdálja az életét, és annak a végén szembe kell néznie azzal, hogy semmije nincsen. Akinek viszont semmije nincsen, attól az is elvétetik, amije van ^{vö. Máté 13:12}, vagyis az élete. Nem véletlenül olyan türelmes az Isten ^{vö. Róma 2:4}, mert azt akarja, hogy minél többen megtérjenek a jó hír hatására ^{vö. 2Pét 3:9}, amely bennük elindít egy kedvező folyamatot, ha direkt nem állnak neki ellent. Mert annak eredménye az Istennel való békességes viszony kialakítása, amely az emberi tudatnak az igazi megnyugvást adja, az élet céltudatosságát, értelmességének alapját/keretét.

Ha ugyanis teremtve vagyunk, akkor a Teremtőnkkel való jó viszonyunk mindennél fontosabb az életben, mert enélkül az életünk az Isten elől való futásban nyilvánul meg, mint Jónásé. ^{vö. Jón 1:10} Akinek tehát az élete nem a békesség evangéliumának a továbbítására, és az ezzel kapcsolatos viselkedési szabályok elsajátítására épül, az Isten nélkül és reménység nélkül él e világon ^{vö. Eféz 2:12}, és végső sorsa a világ sorsával azonos ^{vö. 1Kor 7:31; 1Ján 2:17}.

Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát.

A hit pajzsa azok ellen az ateista és hamis vallásos filozófiák és teóriák ellen véd, amellyel a világ szócsövei bombázzák az emberiséget, és azon vannak, hogy minél több embert maguknak megnyerjenek. A Biblia szerint ugyanis a világ a gonosz hatalmában van ^{vö. 1Ján 5:19}, e világ istene a Sátán ^{vö. 2Kor 4:4}, csak ezt kevesen tudják. És azt is, hogy milyen befolyással van a világ vezető rétegére. ^{vö. Jel 12:9; 16:14,16} Ez természetesen a színfalak mögött történik, és nincsen kirakatba téve.

Amit az átlagember megfigyelhetne az az, hogy amely fejlődési utat megszabnak a világ népeinek annak vezetői, az teljesen ellentétes azzal, amely utat a Biblia szerint Isten megszabott az általa teremtett emberiségnek. Azonban ehhez a megfigyeléshez tisztában kellene lenni az Isten útjának mibenlétével az összehasonlítás megtételéhez.

Ennek azonban híján vannak, különösen a világ oktatási intézményei, és az ott kiképzett hallgatók. Még a keresztény hiten felnőttek is sokan zavaros képpel rendelkeznek e tekintetben, köszönhető ez annak, hogy a különböző vallási vezetők is egymástól eltérően magyarázzák a Bibliát, és nincsen egységes tanítás, esetleg csak egy-egy vallásos felekezeten belül.

Összességében az emberiség szellemi tisztánlátása teljesen kiábrándító, és sokan vannak, akik anyagi érdekeltségüktől fűtötten a zavarosban halásznak. És különösen jellemző az, hogy minél tehetősebb valaki anyagilag, annál hiányosabban felvilágosult szellemileg, hiszen pontosan az anyagi javak megszerzésére rendezte be az életét.

A világ azt tükrözi, hogy a minél több anyagi javak birtoklása adja az életminőség krémjét, ezért aztán ezt a mintát propagálják a fiatalság felé. Azonban ha van Isten /márpedig van!/ és igaz a bibliai kinyilatkoztatás, akkor ez alapjaiban teljesen téves irányzat és egy megtévesztés eredménye. Nem véletlenül tulajdonítja sátáni megtévesztésnek a világ szellemi állapotát a Biblia, hiszen akik a világhoz tartoznak, azt sem hiszik el, hogy létezik az ősellenség, és léteznek démonok, akik olyan módszert alkalmazva jutnak emberközelbe, ami az univerzum személytelen energiáját hivatott megcsapolni.

A történelem folyamán az energiagyógyászatot hivatásként űzők mindig is behatolási pontot jelentettek a démonok számára, akiken keresztül azok emberközelbe juthatnak. A kozmikus /a valóságban démoni/ energia átadásának aztán számtalan és kifinomult formája van, mint pl. a magasabb szintű jóga, reiki és ehhez hasonlók. A démoni fertőzést beavatás által adják tovább a <mesterek> a magasabb spirituális élményekre vágyakozó tanoncok számára, akik aztán tovább viszik a fertőzést a társadalom legkülönbözőbb rétegeibe. Nem véletlenül olvashatjuk az Efézus 1:1-2-ben a következőket:

„Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik.”

A krisztusi hit képes egyedül erre az életre keltésre, miközben a sátáni propaganda eredménye az engedetlenség szelleme, amely a világban tetten érhető. A gonosz minden tüzes nyila arra irányul, hogy ezt az engedetlenséget szítsa minden szinten és a legszélesebb körben.

És ne hogy azt higgye valaki, hogy ez csak pl. némely szélsőséges futball huligánok körében jelenik meg, akiket jó érzéssel tölt el a vandalizmus, megvan ez szolidabb kivitelben az egyetemeken is, ahol intellektuális színezetben jelenik meg a tömény istentagadás tudományos fedőnév alatt.

A világ minden szegletéből jönnek a gonosz erők tüzes nyilai, amely a Krisztus-követők szellemi egészségét veszélyeztetik, nem véletlenül kapják az utasítást, hogy milyen módon védekezzenek ellene.

A hit pajzsa a kiképzett keresztényi egyéniség, amely sok szálon kapcsolódik az isteni kinyilatkoztatás nevelő célzatú reménységéhez, amely őt képes életben tartani. Ha a keresztényi egyéniség sérül, azzal hit pajzsa is sérül és könnyebb a behatolás. Nem szabad engedni tehát, hogy a keresztényi egyéniség sérüljön, mint ahogy a bőr sérülésein át is sok káros mikroorganizmus juthat a szervezetbe és ott roncsolást idézhet elő!

Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét.

Az üdvösség sisakjának fölvétele mindannak igénybevételét jelenti, amellyel Isten az egyes hívő megmentését munkálja. Legfőképpen a Krisztusban való hit gyakorlása által van a megmentés, tehát a krisztusi hit gyakorlati kivitelezése az üdvösség sisakjának a viselését jelenti.

Aki gyakorolja a krisztusi hitet, az az üdvösség sisakját is viseli. Ezt a hitet pedig az Isten igazságos Igéje formálja valóságossá és tölti meg hétköznapi tartalommal. Nem véletlenül mondta Jézus ezzel kapcsolatban Atyjához intézett imájában, hogy az Ő igéje testesíti meg az Igazság mindenkori tökéletes mércéjét. ^{vö. Ján 17:17} Szükséges tehát alaposan megismerni a Bibliát, hogy az abban leírt események, történések, viselkedési normák, isteni törvények, parancsolatok és alapelvek formáló erővel bírhassanak az egyénre nézve ^{vö. Róma 15:4; 1Kor 10:11}.

Pontosan az isteni tanítás hiánya okozza az emberiség konfliktusainak zömét, hiszen helyette emberi megoldásokat alkalmaznak, amik éppolyan fogyatékosak, mint maga az ember. Törvényszerű, hogy ahol elvetik a tökéletest, helyette beteszik a tökéletlent, annak gyümölcse pedig a kár elszenvedése.

Az isteni fő parancsolat a SZERETET törvényének a betöltése ^{vö. Róma 13:8}, az emberi társadalomban pedig ennek nincsen semmi értéke, és ehhez igazodóan is viselkednek. Az Istentől elidegenedett világban az a gyakorlat, hogy egyik ember megvezeti, megkárosítja a másikat, kihasználja, félrevezeti, semmibe veszi. A munkaadó elsőrendű szempontja, hogy minél kevesebbet fizessen a munkavállalónak, és magának minél több hasznot tartson vissza. A társadalom felépítése alapjaiban hibás szemléletű és emberidegen, az önzés motiválja, amit nem kis mértékben a darwini téveszmék zúdítottak a világra, amelyek ezt az emberben megbújó káros ösztönt felszabadították a szabad rablógazdálkodásra.

Pontosan ennek ellenkezője a keresztény gyülekezet felépítése, hiszen ott Krisztus egyénisége a minta ^{vö. Eféz 4:20}, és aki ezt nem tudja átvenni, az ebben a közösségben nem tud tartósan megmaradni. Az isteni nevelés lényege, hogy hatást gyakoroljon az ember negatív egyéniségére, hogy jó irányba formálja. Akit formálni lehet, annak van jövője az isteni tárdadalomban, aki pedig ettől a formálástól elzárkózik, az magát zárja ki a jövő isteni alapelvekre épülő társadalmából.

Ez az egy járható út van az ember számára a jövőre nézve, és aki ezt az utat szándékosan nem találja meg /a Krisztus-követés bibliai mintán alapuló útját/, az csupán egy árnyék-életet él, és amikor a nap eléri delelő pontját /Krisztus második eljövetelekor/, akkor az árnyékok eltűnnek.

Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által.

Ahogy egy kiiskolázott embert szellemileg frissen tart, ha olvas, tanul, folyamatosan képzi magát, hasonlóképpen tartja frissen a jó szellemiségét az, ha egy keresztény él az ima kiváltságával, amely mintegy szellemi köldökzsinór, összeköttetésben tartja őt az ima meghallgatójával, Jehova Istennel ^{vö. Zsolt 65:3}. Jézusról olvassuk, hogy egész éjszakákat volt képes az Atyjával történő imádkozásban eltölteni ^{vö. Luk 6:12}.

A szellem által való imádkozás azt jelenti, hogy a keresztény igényt tart a szent szellem megvilágosító és őt hordozó erejére, amely őt képes életben tartani, mint ahogy a testet az étel tartja életben. Szent szellemet pedig Isten bárkinek ad, aki ezt Tőle kéri ^{vö Luk 11:13}.

Az imádság idején úgy hangolódunk rá Istenre, mint amikor pl. valaki egy rádióállomásra csatlakozik, és annak keresőjét a kellő helyzetbe állítja. Természetesen a Szentírás nem arra buzdít, hogy betanult imádságokat szajkózzunk, mint ahogy a r. katolikusok erre vannak ránevelve. Hanem ami a szívünket kitölti, ami az indítékainkat a felszínre hozza, arról tegyünk bizonyságot.

A keretet mindaz az ismeret adja, amit a keresztény az Istenről tanul, amiben állandóan növekszik, és amely a gondolatvilágát kitölti. Aki ebben rendszeresen gyakorolja magát, az képes megőrizni szellemi éberségét, frissességét, egészségét, amire pedig nagy szüksége van mindenkinek, aki élő reménységet táplál magában, amely őt képes a helyes úton megtartani.

Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát.

Legyetek éberek! Ha ezt egy világi embernek mondják, netán azt hiszi, hogy a munkahelyen történő éberségről van szó, különösen ha éjszaka dolgozik. Vagy valami hasonló jut az eszébe, de az biztosan nem, hogy atekintetben legyen éber, nehogy a Krisztus-várakozásában elszenderüljön, és a világ lagymatag semmittevése bealtassa.

Hiszen a világban csak úgy értelmetlenül telnek-múlnak a napok, és értelme csak annak van, amit az egyes ember a maga egyéni életére meghatároz. Egyébként a nagy egésznek – szerintük nincs értelme -, az életnek, mint olyan, nincs értelme, ha már az ateista beállítottságú tudósok szerint az teljesen értelmetlenül jött létre. Ebből kifolyólag központi célja sem lehet.

Pál apostol nem ennek a tespedő szellemi áramlatnak volt a buzgó képviselője, hanem nagyon is rövid és hosszú távú célokat tűzött a keresztény hittársai elé. Dolgozzanak az éberségük megőrzésén, legyenek kitartók az Istennel való szellemi kapcsolatuk ápolásában, és érezzenek felelősséget azok iránt, akik velük ugyanazon hitben és életmódban foglalatosak. A közösségi szellem nagyfokú kiépítése is hasznos célt tölt be a hívők körében, hiszen összekovácsolja őket, mint akik egy családhoz tartoznak, és egymásért felelősséget éreznek.

A Biblia tanítása szerint Isten az emberiséget „egy vérből” teremtette (Apcsel 17:26), tehát minden ember bizonyos értelemben rokona a másiknak, teljesen mindegy, hogy melyik népcsoporthoz tartozik. Különösen a gyülekezet tagjainak szükséges az összetartozás szellemét ápolniuk, és ezt nagyban elősegíti, ha imádkoznak egymásért Istenhez /nem pedig egymáshoz – ahogy ezt a r. katolikus egyházban gyakorolják./

A világban azt a biológiai tételt nem ismerik, hogy az emberiség egyetlen családot alkotna, de ha valami ilyesmit próbálnak is egy-egy ráutalással pedzeni némely szaktekintélyek, azt rögtön hozzá is teszik, hogy az ember az állatvilágból származik, és a reá jellemző vonásokat még ma is hordozza magában. Ha pedig az állatvilágot teszik meg az ember leszármazási rokonának, akkor a talajt rögtön ki is húzzák a nemzetközi testvériség szellemisége alól, hiszen az ember vadászik az állatokra és uralkodik rajtuk. Nem tartják őket egyenértékű partnereknek, ami aztán a velük való bánásmódban meg is látszik.

Ha pedig az embernek az állat a rokona, akkor nem is lehet csodálkozni, hogy állatias vonásokat mutatnak föl az emberek egymással szemben, akármennyire próbálják is azt elleplezni. És az emberi történelmet ha megnézzük, mindig is a hatalomért és annak megtartásáért léptek fel a világhódítók, és az országhatárokat senki nem sorshúzással nyerte. Hanem egyik embercsoport kiirtotta a másikat, és sok nemzet a saját őslakosait ugyanígy kizsigerelte. Egyik nemzet a másikat gyarmatosította, rajta élősködött.

Ez a demokráciában sincsen másként, hanem annyi a változás, hogy az emberek megtanulták szépen kifejezni a csúnyát, és megtanulták értékesnek eladni a hitványat. Ma már direkt nem minőséget gyártanak, hanem hogy kénytelen legyél minél előbb eldobni, amit vettél, s ennek érdekében állandóan reklámokkal bombáznak.

S hogy lehetne az szellemileg testvére a másiknak, akit jól átvernek, akit jól megvezetnek és jóllakatnak talmi értékű ideológiákkal. Az a lényeg, hogy törvényes legyen akár a jogtalanság is, hiszen a jog az erkölcs fogalmával nem tud mit kezdeni. Isten meg a világgal nem tud mit kezdeni, hanem hirdetteti a Krisztusról szóló Jó Hírt, azután pedig jön az »aki bújt, aki nem, megyek« -féle számonkérés félelmetes égi csinnadrattája.

De addig is, Pál apostol szerette volna az ebben a munkában történő reá eső részt hiánytalanul, felelősségteljesen elvégezni, hogy a végén teljes őszinteséggel és meggyőződéssel elmondhassa:

„Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4:7-8; vö. Apcsel 20:24)

Tudta, hogy rá van utalva mások segítségére, és kérte is az ő támogatásukat, hogy a siker közös lehessen, amely az evangélium hirdetéséből és megéléséből származik, amely egy szeretetteljes családdá kovácsolja őket össze. Hogy bírni tudja a beszéd ajándékát, amely Isten nagyszerű dolgainak felemlítése által képes hatást gyakorolni a hallgatóságra ^{vö. Apcsel 2:11}.

A keresztény bátran hirdeti az evangéliumot, a világi meg az eldeformált jövőképe alapján felbátorodva elutasítja azt. Mert kit kit más alapra helyeztek a tanítóik, de garantálni a sikert csak Krisztus tudja, aki legyőzte a világot ^{vö. Ján 16:33}. A világban lévő, ahhoz tartozó embereket meg a világ győzte le, az elsősorban anyagi szemléletű életmód, amely szerint az vagy, amid van, amennyid van.

Nem úgy a keresztény gyülekezetben, ahol az vagy, amit másokért teszel, ahogy te tekintesz másokra, úgy tekint rád az Isten. És ha meglátod a szűkölködőt magad mellett, és kifejezed feléje a szeretetedet, akkor ezzel az Isten szívének a húrjait pengeted, hiszen az Isten mindig is kiállt a szegények mellett és a sanyarú sorsúak támogatója volt, nem pedig az öncélú gazdagok istápolója ^{vö. Ésa 25:4; Jak 5:1-6}.

Ha tehát észreveszed magadon, hogy az öncélú meggazdagodáson jár az eszed, kötődéseidben és terveidben a világhoz tartozol, ráadásul a Krisztusról szóló Jó Hír nem jelent neked semmit, akkor teljesen biztos lehetsz benne, hogy egy világra zúdított manipuláció áldozata lettél, amire a saját önző hajlamod kiélése csak rásegített. Ez esetben ma vagy, de holnap biztos hogy nem vagy, és az életed nem több mint kósza árnysuhanás a természet által díszítette vásznon.

Mert itt maradnak örökre a szép tájak, a finom ételek, a kedves állatok, az üde reggelek és lenyűgöző naplementék, de te sehol nem leszel. Mert Isten azoknak ígérte meg a jólétet, akik az Ő útján járnak, ami keskeny, bár sokan elférnének rajta ^{Máté 7:13-14}.

Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem.

Pál apostol tudta, hogy mit hoz a jövő, és vállalt is érte bármilyen szenvedést, mert tudta, hogy amit tesz, nem hiába teszi. Bár bilincsekben volt, mert az Isten akarata szempontjából tudatlan és kiiskolázatlan emberek a viszonylagos hatalmukat ellene fordították. Mert az ő egyéni érdekeiket ez szolgálta, az Isten érdekeivel meg nem törődtek.

Összességében és hosszú távon nézve azonban ők voltak a saját bilincseikbe verve, mert az életük nem nyúlt többre mint pár tucat hirtelen kiserkenő és ellibbenő tavasz, amelynek illata csak pár évtizedre adhatta meg a fiatalság mámoros örömét, de rögtön jöttek is rá a nemszeretem évek, a szemek alá beférkőző szarkalábak, amelyek a mulandóság könyörtelen hírvivői minden emberi arcon.

Ezek az emberek nem ismerték fel az Élet igazi értékét ^{vö. 1Kor 2:8}, mert a mára tekintettek, a ma megszerezhető anyagi dolgokra, és nem a jövőt akarták megszerezni maguknak. Mert akik a jelen fényűzéseire összpontosítanak, azok elől ezek a csalfa fények eltakarják az igazi jövendőt, azt a világot, amelyet Isten gondolt ki és határozott meg, s amelynek jellemzőit oly élethűen ecsetelte is a Biblia egészének lapjain.

Ahhoz azonban, hogy oda bárki is eljusson, szükséges megismernie és használnia is az isteni fegyverzetet, azt a láthatatlan védőruhát, amely a keresztényi egyéniség kialakításában szövődik egybe, mint ahogy a páncélingeket is az egybefont páncélkarikák tartották össze és tették erőssé. Amin aztán se a tőr, se a kard nem tudott áthatolni.

Így van ezzel a keresztény is, azok a rafinált és félrevezető téveszmék, amelyekkel a világban bombázzák az emberiséget, nem tudják a hitüket megrontani és az Istennel kiépített kapcsolatukat tönkretenni ^{vö. Róma 8:38-39}.

Ha valaki viszont mindezekkel szemben védtelen – mert nem viseli az isteni fegyverzetet -, akkor ezzel kiteszi magát annak, hogy olyan káros befolyás alá kerül, amelynek a káros voltát nem is képes felismerni. Erre csakis az evangélium világosságánál képes az ember.

Akkor nyílhatnak meg előtte olyan távlatok, amelyekről azelőtt álmodni sem volt képes, mert egy világméretű megvakítás áldozatává lett – anélkül, hogy egyáltalán tudott volna róla ^{vö. 2Kor 4:4}.

Nagyon is érdemes tehát a keresztényi fegyverzetet viselnie azoknak, akik olyan boldog jövőre vágynak, amelynek minden körülmények között eltéphetetlen és megrongálhatatlan szálait Isten tartja a kezében.

„szemeimet az égre emelém, és ... áldám a felséges Istent, és dícsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll...

és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?” (Dániel 4:31-32)

„De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.” (2Pét 3:13)