Egyetemi vita Isten létezéséről - 2.

Ebben az időszakban rengeteget beszélgettünk és filozofálgattunk ebben a teológus közösségben arról, hogy érveket, észérveket, magyarázatokat találjunk Isten létére. [A nem maguktól értetődő dolgok létezésére adott magyarázatok kell hogy érintsék azoknak a kényszerítő szükségszerűségeknek az evidens voltát, amik végül elvezetnek Istenhez. 

Ez pl. ahhoz hasonló, amikor egy papírlapon számokat látunk 1-től fölfelé, és ha összekötjük őket, rájövünk, milyen alakot ábrázol. Amikor a létezést biztosító összefüggéseket is egy csokorba kötjük, eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy ezek nem a véletlen művei, hanem intelligens eredetük van.  A becsületesen gondolkodó emberek számára az univerzumban megnyilvánuló mérhetetlen intelligencia, amely annyi minden létezőben tetten érhető, kikerülhetetlenül intelligens alkotóra mutat. Ahogy Einstein is mondta:

„A természet törvényszerűségeiben olyan magas fokú értelem/intelligencia nyilvánul meg, hogy ehhez képest minden emberi rendszerezés és gondolkodás jelentéktelen visszfény.”

Ha elvetjük a nagy összefüggések mögött megbújó mérhetetlen intelligenciát, a kicsi mögött miért látjuk meg és miért hirdetjük a mögötte megbújó emberit? Mert amit mi alkotunk, az a kicsi, a valami!, de amit látunk magunk körül, a hatalmas, a lenyűgöző, a felfoghatatlan, az a semmi? Mi ez, ha nem az ateizmus kérkedő dölyfössége, amely kiutalja magának az öntörvényű életmód mindent tönkretevő, mindent szétziláló, mindent az önző élvezetekre pazarló jogosultságát?!

Ha nem jutunk el ehhez a felismeréshez, milyen jogon állítjuk, hogy néhány szám összekötése egy papírlapon intelligencia közreműködésének felismerésére vezet bennünket, pl. különböző állatfigurákhoz!?

A gyerekeink nyilván nem gondolják, hogy a számok összekötése véletlenül hoz létre egy-egy rejtett állati figurát/alakot. Akkor ennél sokkal nagyobb intelligenciát mutató összefüggések felismerése miért diktálná azt, hogy mindez a véletlen műve? Vagy netán direkt vagyunk süketek, vakok és elvetemültek, hogy a kis összefüggések mögött kényszerítő erőt érzünk a tervező intelligencia felismerésére, miközben a nagy összefüggések mögött tagadjuk ugyanennek a felismerését és megvallását? Mi ez ha nem az emberi jellem szándékos gonoszsága és konok hajthatatlansága?!

Megvalljuk az okos törpe szükségességét, de megtagadjuk a felfoghatatlanul intelligens óriás felismerésének létjogosultságát? Mi ez, ha nem az ateizmus szándékos gyilkossági kísérlete, hogy megölje az univerzális intelligencia forrását: Istent?!

Mire tanítjuk a gyerekünket?

A gyerekünket arra tanítjuk, hogy pár sorszámozott vonást a papírlapon intelligens szerző művének tulajdonítson. Ugyanakkor a természet sok alapvető állandójáról – a szénatom energiaszintjeitől a világegyetem tágulási sebességéig – azt állítjuk, mindezek csupán véletlenül éppen megfelelő értékűek ahhoz, hogy az élet létrejöhessen és fennmaradhasson!?  

Néhány számot követve elvárjuk a gyerekünktől, hogy egy kis kacsa alakja mögött meglássa az intelligens szerzőt. 

Ahhoz, hogy élet létezhessen a földön, kellő mennyiségű szénre van szükség. A szén három hélium-atommag, vagy egy hélium-atommag és egy berillium-atommag egyesülése (fúziója) által keletkezik. Sir Fred Hoyle, a kiváló matematikus és csillagász azt találta, hogy ahhoz, hogy ez megtörténjen, az atommagok alapállapotának energiaszintjeit pontosan össze kell hangolni. Ezt a jelenséget rezonanciának hívják. Ha az eltérés 1 százaléknál nagyobb lenne bármely irányban, az univerzumban nem maradhatna fenn az élet. Ezt az összehangoltságot hogyan tulajdoníthatjuk a véletlennek?

Megdicsérjük a gyerekünket, amikor felismeri a rajzon a vízi állatot, amit látott kiformálódni, ahogy összekötötte a számokat, és felismerte az értelmes alkotót.

Ugyanakkor mi P. D. elméleti fizikus által megállapítjuk, ha a nukleáris erő és az elektromágneses erő aránya akár 1 : 1016 arányban eltérne, nem jöhettek volna létre a csillagok. Az elektromágneses erőállandó és a gravitációs erőállandó arányának szintén kényes egyensúlyban kell lennie. Ha ez az arány csupán 1 : 1040 arányban nagyobb lenne, akkor csak kis csillagok léteznének; ha ugyanilyen mértékben kisebb lenne, akkor csak nagy csillagok lennének. 

Az univerzumban viszont szükség van mind a kis, mind a nagy csillagokra: a nagyokra azért, hogy termonukleáris kemencéikben létrehozzák

az elemeket, a kicsikre pedig azért, hogy hosszú ideig égjenek, ami elengedhetetlen az élet fennmaradásához egy bolygón.

Paul Davies szemléletes hasonlatával élve, ez olyan mértékű pontosság, amire egy mesterlövésznek lenne szüksége ahhoz, hogy eltaláljon egy érmét az univerzum másik végén, a földtől húszmilliárd fényév távolságban. /131 God and the New Physics [Isten és a modern fizika], London, J.M. Dent and Sons, 1983/ És erre ráfogjuk, hogy a puszta véletlen műve!?  

Örülünk, amikor a gyerekünk rájön, hogy pár szám sorrendjét követve feltárul egy elefánt képe, amit intelligens személy készített. 

Ugyanakkor Hugh Ross asztrofizikussal azt látjuk, ha a Planck-idő környékén (csupán 10-43 másodperccel az univerzum keletkezése után) a tágulásért felelős taszító- és az összehúzódásért felelős vonzóerők aránya csupán 1 : 1055 mértékben eltért volna a ténylegestől, akkor az univerzum vagy túl gyorsan tágult volna, galaxisok kialakulása nélkül, vagy túl lassan, amit egy gyors összeomlás követett volna. /A.H. Guth: Inflationary Universe [Táguló világegyetem], Physical Review D, 23, 1981, p.348/ – És ezt teljes lelki nyugalommal a magától értetődőnek vesszük és puszta természeti erőknek tulajdonítjuk!?

Nyugtázzuk a gyerekünk arcán az örömet, hogy sikerült rajzolnia egy oroszlánt, amit úgy készített, hogy követte a papírra írt számok helyes sorrendjét, amit kellő sorrendben és távolságban rögzített valaki.

Mi bezzeg tudjuk, a föld naptól való távolsága nem lehet akármekkora. Ha túl közel lenne a naphoz, akkor a víz elpárologna, ha viszont túl messze lenne, akkor megfagyna. Ha ez a távolság 2 százalékkal eltérne a ténylegestől, az élet megszűnne létezni. S azt mondjuk rá teljes lelki nyugalommal, mindez magától van!? 

Szinte természetesnek vesszük, ha a gyerekünk rájön a számokat  követve, milyen állat bújik meg a képen, amit intelligens alkotó készített. 

Mi meg felismertük, a felszíni gravitáció és hőmérséklet értéke szintén csak néhány százalékon belül mozoghat, különben a föld nem lenne képes fogva tartani a gázok megfelelő keverékét, és így légköre alkalmatlan lenne az élet fenntartására. De erre ráfogjuk, hogy szerencsénk van, hogy ez így alakult!?

Hasznosnak tartjuk, amikor a néhány éves gyerekünket látjuk az intelligencia felismerésében fejlődni azon rajzok megfigyelése kapcsán, amiket egy irányított vonalat követve újra rajzol.

Mi meg váltig állítjuk: bolygónknak éppen a megfelelő szögsebességgel kell forognia. Ha túl lassan forogna, akkor a nappali és éjszakai hőmérséklet közötti különbség túl szélsőséges lenne, ha pedig túl gyorsan, akkor katasztrofális lenne a szél sebessége. De ez úgy jött össze, hogy teljesen magától, bármiféle háttérintelligencia létezése nélkül!?

Elkönyveljük magunkban a gyerekünk okosságát és ügyességét, amikor rájön, hogy alkotott művel van dolga, látva, hogy mindegyik állathoz a neki megfelelő étel van társítva.

Mi meg azon morfondírozunk, könnyen találhatnánk magunkat az univerzum egy olyan részén, ahol a közeli csillagok túl erős fénye miatt nem láthatnánk bele az űr mélységébe, vagy ahol a légkör nem átlátszó lenne, hanem átlátszatlan vagy áttetsző. Más tények kevéssé nyilvánvalóak, például az, hogy a hold és a nap mérete, valamint földtől való távolságuk éppen akkora, hogy lehetséges a tökéletes napfogyatkozás, ami akkor következik be, amikor a hold fekete korongja csaknem teljesen eltakarja a nap izzó korongját, úgyhogy a nap kromoszférája (’atmoszférája’) látható és tudományosan vizsgálható, aminek eredményeként nemcsak sokkal többet tudunk a napról, mint egyébként tudnánk, hanem arra is képesek vagyunk, hogy méréssel megerősítsük a fény elhajlását a nap tömegvonzása miatt, amit Einstein általános relativitáselmélete jósolt meg. És mindezek mögött semmiféle intelligencia megnyilvánulását nem ismerjük fel, hanem csak a véletlen erők mechanikus összjátékát!? /Az idézett tudományos gondolatok John C. Lennox - "A tudomány valóban eltemette Istent" című könyvéből valók. Lásd itt./

Amikor az univerzum finom összehangoltságra bárgyún nézünk, s rámondjuk, az eredete ahogy esett, úgy puffant, miközben a gyerekünk meg élvezettel fedezi fel az állatrajzokba rejtett intelligencia megannyi formáját, nem-e mi vagyunk olyan végtelenül ostobák, hogy már csak egy lépés választ el attól, hogy a szándékos dilettantizmusunknak emlékművet állítsunk, amit úgy nevezhetnénk el, hogy a barbár ateizmus megkövült emlékműve?!

Az evolúcióbiológusok  /pl. Szathmáry Eörs/ vonzódnak ahhoz a gondolathoz,  mely szerint a fizikai állandók értékét valamiféle kozmológiai természetes kiválasztódás magyarázhatná meg: a férges univerzumok kirostálódtak a nagy univerzumos esztelen anyagvágtában. Nem véletlenül teszik ezt, mivel ezzel a nézőponttal kötelezték el magukat, s ebben a világnézetben adódik alkalom számukra tudományos babérok learatására, a teremtési modellben meg senkik, holt koldusok maradnának! 

A mindenre választ gyártani képes ateisták szerint ezek a fizikai állandók nem azért állnak fent, mert intelligens alkotó áll mögöttük, hanem azért figyelhetjük meg ezeket, mert a létezésünk éppen ezeknek a valószínűtlen események szerencsés fennállásából következett, s ha már megfigyelhetjük, nyilván másként nem történhetett, mint ahogy történt. Különben nem lehetnénk itt. Tehát a létezésünkből adódik ezeknek szükségszerű megléte, nem tervezésből.

Ez kb. olyan érvelés: mi itt vagyunk egy vendéglőben, és jókat eszünk, ami nem annak köszönhető, hogy van a konyhában egy jól főző szakács, hanem mi szerencsésen kifogtunk egy szakácsot, mert ha nem fogtuk volna ki, nem ehetnénk jókat. Tehát a jókat evésünkből adódik hogy van itt egy szakács, s nem pedig a szakács tudományából következik a vendéglőben levése, és a mi abból adódó élvezetünk.

Vagy: azért tudunk kényelmesen és sikeresen közlekedni az autónkkal, mert a motorja véletlenül pont a motorháztető alatt van, s nem utánfutón toljuk magunk előtt; a szélvédő átlátszó anyagból van, s nem bádogból; a fék helyett véletlenül nem rakéta indító pedál van beépítve; kerekek helyet nem sítalpakon csúszkálunk, a kormány meg ide-oda tekerhető, és nincsen kipányvázva, mint egy zabolátlan kecske az árokpatron 20 centis kötélre.

Mert nem lehet tervezve az, aminek a megléte utólag teljesen evidens, mivelhogy itt vagyunk, ezek nélkül meg nem lennénk itt. Azt mondani, hogy a fizikai állandók igen szűk intervalluma eredményez csak élhető Univerzumot, meg hogy az állandók éppen ebben az intervallumban vannak, ez nem csoda, hanem teljesen evidens. Így utólag. 

Az evőkanál nem azért fér a szánkba, mert az alakja és a nagysága meg van tervezve, hanem éppen azért tudunk enni vele, mert ilyenné alakult. Ha akkora volna, mint a péklapát, nem férne a szánkba! A természetben is így adódik minden teljesen magától, nincs itt semmiféle kóválygó intelligencia, csak tények vannak, amik maguktól értetődők, kiváltképp utólag. De ugyanez van a biológiában is:

„A biológusoknak nem szabad megfeledkezniük arról, hogy amit látnak, azt senkisem tervezte meg, hanem evolúció útján fejlődött ki.” /Richard Dawkins - Lessons from Biology [Tanulságok a biológiából], Natural History, vol. 97, 1988, p.36/ 

Semmi nem tervezés következménye, hanem a létből fakad a létezés szükségszerű következménye, mert ha már van, szükségszerűen létre kellett jönnie, különben nem volna. 

A létező dolgok húzzák magukkal a létrejövés szükségességét, az intelligens dolgok meg az intelligens létrejövés szükségességét - bármiféle előzetes tervezés nélkül. Aki ezt az ateista észjárást nem tudja követni, az nem az ő hibája, hanem a hiányos előzmények következménye. Punktum!

Azt vallani, amit Paul Davies – szembesülve a finom összehangoltság fenti példáival: „Úgy tûnik, mintha valaki finoman összehangolta volna a természet számait, hogy megteremthesse az univerzumot… Az embernek önkéntelenül az a benyomása, hogy az univerzumot megtervezték” /The Cosmic Blueprint [A kozmikus tervrajz], New York, Simon and Schuster, 1988, p.203/, - teljesen ésszerűtlen következtetés. Mert semmi nem létezik, ha magától nem jön létre, ha meg létrejön, nincs szükség tervezőre. Ennélfogva úgy élhetünk, ahogy akarunk, a felelősségre vonás legkisebb nyomasztó tudata nélkül. Ezért az ateizmus a legfelvilágosultabb világnézet az egész társadalomban!]

Nagyon gyakran ma is azt érzem, hogy amikor beszélgetünk hitről, kereszténységről, vallásról, mindig mintha logikus érveket keresnénk arra, hogy márpedig Isten kell, hogy létezzen. Ilyen filozófiai vitában sokszor részt vettem. 

[Miért kéne, hogy a mondat mögött ott legyen az író, a vers mögött a költő, az étel mögött a szakács, a festmény mögött meg a festő? A patkó mögött miért sejthetjük a kovácsot, ellenben a ló mögött ateista szemmel miért szükséges az atomok puszta nyihogását látni? Mi készteti a gondolkodó embert erre, ha nem az, hogy szándékosan vak, amely direkt ellenáll az intelligens alkotmány alkotói szükségességének?!]

Ezért ha most ide egy kalapba betennénk egy fekete meg egy fehér golyót, és kihúznánk a fehéret, rendkívül jó védőbeszédet tudnék tartani arról, hogy az Úristen igen is létezik. De ha a fekete golyót húznánk ki, ugyanilyen lelkesen tudnék beszélni arról, hogy márpedig nem létezik az Úristen. [Egyetemi docens létére ritka nagy ostobaság részéről azt állítani, hogy a káposztás cvekedli attól a nagymama terméke, hogy nem zuhant a liftaknába /fehér golyó/, mert ha belezuhant volna, akkor magától állt volna össze, /fekete golyó/!?]

Magyarul nem filozofálni kell a vallásról és a hitről. Mert az Úristent nem érdekli, hogy milyen jól filozofáltál. [No és ki filozofál, ha nem az, aki szerint az egyszerűhöz intelligencia kell, a bonyolulthoz meg elég a véletlen!? A lóvasutat meg kell tervezni, a lónyihogást meg a természet ész nélkül összehozza, meg mögötte a lovat, csak elegendő ideig kell várni!

Na várjál az üres kályha mellett eleget, és majd fogod érezni a meleget – ha közbe szét nem fagysz! A puding próbája az evés, az ateizmus próbája meg a gyakorlat. Az önkifejlődésből az öntörvényűség eleve következik, abból meg hogy mindenki úgy él, ahogy akar. Ezzel a szenvedés melegágyát meg is teremtettük, a világot, amelyben ember embernek farkasa, természetnek kizsákmányolója, mindennek elszennyezője és tönkretevője.]

Azt a bizonyos személyes élményt, amit magam nem éltem át, de átélve láttam ezeken az embereken, elfogadom. Nekem ebben nem volt részem. [Ezzel a hozzáállással ki is jelenthető, hogy nem is lesz!]

Az Úristen egy agyagból csinálhatja a szenny edényét, meg a szentség edényét is. Ki korlátozná a fazekast abban, hogy milyen edényt csináljon? Hát én nem a szentség edényénél csináltattam. Így döntött, kész… [Nagy tévedés ezt így értelmezni, mert ha valakit Isten eleve szennyes edénynek csinálna, akkor nem kellene azok következményét elszenvednie! 

„Avagy nincsen-e a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, [mit szólhatsz ellene]?” (Róma 9:21-23)

Az egyiptomi fáraó kapcsán hozta fel Pál ezt a magyarázatot, hogy amikor magát megkeményítette az Isteni parancsolat ellenében, akkor tette magát szennyes edénnyé, akin Isten a haragját megmutatta. De nem Isten akarta szándékosan a megkeményedését, mint ahogy senkit nem keményít meg: Lásd:

„Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon; Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk. E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor. Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, akik kijövének Egyiptomból Mózes által? Kikre haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? avagy nem azokra-e, akik vétkeztek, akiknek testei elhullottak a pusztában?” (Zsidók 3:12-17)

A megkeményítése a szívnek a bűn csalárdsága által történik, ami a szabad akaratnak egy lehetséges negatív következménye, de nem szükségszerű következménye. Ahogy másutt olvashatjuk:

„Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jakab 1:13-15)

Tehát a megkeményedésnek van egy törvényszerű útvonala, ami mögött ott van a tulajdon kívánság édes önáltatása. Ugyanez az ateizmusnál az önálló életvezetés megragadásának édes önáltatása. Ugyanolyan leszel, mint Isten, jónak és rossznak tudója!

Az Édenkertben kísértette ezzel Évát a bukott angyal, aki Sátánná lett, és az ateizmus lényegében erre a mézesmadzagra harapott rá, és ehhez ragaszkodik, mert oly igen tetszik neki az Istentől független életvezetés modellje, hogy az élete értelmét az ebben való kiélés ezerféle módozataiban véli megtalálni. Hogy közben a bolygó pusztulása két percre van miatta a környezetvédelmi órán, nem érdekli. Mert bukott, mert gyarló, mert önző, de a biblia szavaival bizony hogy gonosz, amiben ráadásul még növekszik is, ahogy az idő halad előre a végkifejlet felé!]

A Tibornál pedig úgy döntött. Ő nem tud változtatni azon, hogy ne legyen hívő. Én meg ateista vagyok, azon nem tudok változtatni, és nem is akarok. [Bizony hogy Isten nem úgy döntött, hanem hogy az ember, aki nem is akar, az nem is tud! És még képes rákenni Istenre. Az ateizmus nem csak hogy eszmeileg ütődött, mint a földre esett körte, hanem még jól is érzi magát ütődöttségében. Na ezt mind kalkuláljuk bele, amikor az ateizmus lelki és szellemi pilléreit analizálni óhajtjuk. Az ateista Isten nélkül akar élni, amiket indokként fölhoz ezeknek igazolására, azok mind olcsó kifogások.]

Mindig azt kérdezik tőlem, hogy akkor mégis béke van-e bennem? Azt mondom, hogy igen. [A Bibliának más a véleménye: „És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, amely nem nyughatik, és amelynek vize iszapot és sárt hány ki. Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ézsaiás 57:20-21)

Hogyan lehetséges békéje az egyénnek, amikor az emberiség történelmében alig volt pár évtized békeidő, annál több viszály, ellenségeskedés és háború?! És hogy a bolygó végpusztulása ennyire ki van élezve a kutatók szerint, ez mennyiben ad alapot békességre az egyénnek, aki a bolygó lakója és haszonélvezője.

Hogy ennek ellenére azt mondja, békessége van, ez is azt mutatja, hogy nem érdekli a bolygó állapota, mert ha érdekelné, nem lehetne békessége, hanem jogos nyugtalansága a bolygó kifosztása és kizsákmányolása miatt. Amiről nem hajlandó tudomást venni. Nos így könnyű, békességre hivatkozni, közben meg – össztársadalmi szempontból - felelőtlenül élni!]

Volt bennem egyfajta kognitív feszültség amiatt, hogy tudok érvelni amellett is, hogy van az Úristen, meg ellene is, de mi a fenét érek ezzel? [Annyit ér vele, hogy az ateizmusában abszolút nem lehet biztos, csak a dilettantizmusában!]

Mindig azt éreztem, hogy ebben az egészben nem tudok hinni. [Mindenkinek szabad akarata van, az érzések és a döntések legtöbbször egy hullámhosszon vannak. Az előre engedett ellenszenves érzések eleve gátjai az utólagos tárgyilagos állásfoglalásnak!]

Mégis mi volt az utolsó fordulópont? Én, Orosz László személyesen nem látom magamban azt a lelket, ami a testemtől függetlenül létezni fog, és amikor meghalok, tovább él. Az biztos, hogy nincsen bennem ilyen lélek. Azt én látnám. Észrevenném. Tudnék róla. Nincs. [Másban sincs. Az embernek nincsen halhatatlan lelke. Ezt nem a Biblia tanítja, hanem a hamis kereszténység, amely még a tanításaiban is alapot ad a tévelygésre, és az Istentől való eltávolodásra.]

Következésképpen, ha az Atyaúristen olyan, hogy én vele semmilyen kapcsolatban nem leszek, nem voltam, akkor miért is filozofálnék róla. /Logikus./ Ha valakinek megvan a személyes élménye, amit hitnek mondunk, biztosan megtalálja önmagában azt a kis valamit, amit léleknek hívnak. Ami majd tovább él, és a többi… [Nem így működik a hit, ahogy láthattuk. Hanem a láthatatlan, de mégis létező dolgokról, az összefüggések intelligens szellemi hátteréről való személyes meggyőződés - ez az amit bibliai hitnek nevezünk.

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidók 11:1)]

Az ő számára van, mert ebben hisz. [A dolgok nem attól vannak, hogy hiszünk-e benne van nem, hanem attól, hogy szembesülünk velük.]

Számomra meg nincs, mert azt tapasztalom, hogy bennem nincsen. Ennyi az egész… [Nincs, mert nem hajlandó szembesülni vele. Miként a strucc, mikor a homokba dugja a fejét. Az ateizmus az ész homokba dugása, de attól még a fej kint marad, és a fejre koppintás ellen nincsen védve!]

A csaknem három órás előadást nagy odafigyeléssel hallgatta végig a félezres közönség, alig-alig távoztak közben a teremből. Két karizmatikus, tudós oktató gondolataival azonosulhattak. [A laikusok nem is gondolják, hogy pont a karizmatikusok megjelenését hozta Jézus összefüggésbe a végidő jeleivel, hogy meg fognak jelenni és csodákat fognak tenni. Nincs is más rajtuk kívül a kereszténységben, akik ebben gyakorolnák magukat. Ebből is tudjuk, hogy közel van ennek az ateista berendezkedésű világnak a vége! ^{(vö. Máté 24:14)} ]

A hívőével és az ateistáéval egyaránt. [Azonosulni lehet, de nem mindegy hogy melyikkel éri meg!]

Előre haladhattak az istenkeresés göröngyös ösvényén, amit mindannyian megpróbálunk végigjárni életünk során. [Az ateizmus egy tapodtat sem mozdult, mivelhogy a maga mozdulatlanságában érzi jól magát! Úgy lételeme az istentagadás, mint az alkoholistának az ital, úgy rászokott, hogy nem tud nélküle élni.]

(gyorplusz.hu) 

Forrás: http://gyorplusz.hu/cikk/istenkereso_vitaest_az_egyetemen.html