motto:

A blog célja, hogy eligazítson a TEREMTÉS - EVOLÚCIÓ – BIBLIAI kérdésekben, rámutatva arra, hogy miközben az egyetlen őssejtből való evolúciós leszármazás és fajátalakulás csupán egy társadalomra erőltetett tudományos hipotézis, addig a Biblia kijelentései a történelmi világpróféciák, az emberi jellemábrázolás és erkölcsi alapvető irányadó mértékek tekintetében abszolút pontosak, időtállóak és az emberiség jövőjére vonatkozóan megbízhatóan iránymutatóak. - A Dániel könyve beszámol a végidőben egymás ellen harcoló királyokról, akik egy asztalnál ülnek, és egymással hazugságot beszélnek. Az Északi és Déli király küzdelme Armageddon csatájában fog tetőzni, amikor Krisztus átveszi a Föld irányítása feletti hatalmat. Hogy akkor ki fog állva maradni és ki nem, ez minden embernek az önkéntes választásától függ. Dániel 12:1 És abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped mellett áll; és a szorongattatásnak olyan ideje lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nemzet van, egész addig az ideig: és abban az időben megszabadul néped, mind, aki a könyvben beírva találtatik.

2020. október 31., szombat

A kereszténység áruló csókjai: az evolúció


 Amikor az evolúció elismeréséről van szó egyházi oldalról nézve, a tömegek médiatükre rögtön a Krisztus földi helytartóságának elkönyvelt római katolikus álláspontot idézi /nyilván, akik egész történelmük során császárt kiáltottak királyuk helyett, s akik a legtöbb ember haláláért felelősek a NE ÖLJ parancsát ismerve és büntetlenül áthágva, azok szavának súlya van a szemükben/, amely a darwini tézisről kedvezően nyilatkozik:

Hittételünk szempontjából semmi nehézséget nem látunk abban, hogy az ember testének eredetét az evolúciós elmélet hipotézisével magyarázzuk. /II. János Pál pápa kijelentése 1986-ban a Vatikánban./ 

Ugyanez a pápa 1996. október 22-én a Pápai Tudományos Akadémián ismertette állásfoglalását, miszerint „az új ismeretek birtokában megállapítható, hogy az evolúcióelmélet több, mint hipotézis és fontos egységesítő szerepet látszik betölteni a tudomány legkülönbözőbb területein.” 

Ezzel összhangban a katolikus fiatalságot már az evolúcióelmélet elfogadására tanítják. Nyugodtan elfogadhatjuk a tudósoknak azt a föltételezését, hogy évmilliárdokkal ezelőtt egy fehérje molekula fejlődésnek indult és a fejlődés folyamán megjelent az élet, majd pedig kb. egymillió évvel ezelőtt, megjelent az ember a Földön.” /Hitünk és életünk, Szent István Társulat, a Római Katolikus Püspöki Kar Hittankönyv Bizottsága,1978. 50. oldal/ 

Nyíri Tamás, Kossuth-díjas római katolikus filozófiaprofesszor (1977) ezt írja: ”A darwinizmus ellentmond ugyan néhány áthagyományozott vallási tételnek, a keresztény hitet azonban nem veszélyezteti, és nem ássa alá a keresztény erkölcsöt sem.” /V.ö. Nyíri Tamás, Mélylélektan és ateizmus. Budapest 1993. 45-47. - idézi Kovács Attila, Keresztény Szó 12. évf. 2. sz., 001/ 

Amint láthatjuk, a r.k. egyházban semmi problémát nem jelent kiállni az evolúció elmélete mellett, pedig annak Darwin által megfogalmazott lényege kifejezetten Isten nélkül magyarázza az ember származását az állatvilágból. S hogy a keresztény erkölcsöt nem ássa alá? Sokkal többet tesz: milliók előtt ássa alá magának Isten szavának a hitelességét, amit Biblia néven ismerünk.

A kérdés az, Ki lehet olvasni a Szentírásból /Ó és Újszövetség/ az evolúciót, vagy bele lehet olvasni? Vagy mindkét véleménynek igaza van, és a Biblia tele van ellentmondásokkal? Jaj volna az emberiségnek, ha nem volna egy tökéletes erkölcsi irányadó mértéke, az olyan volna, mint kresz szabályzat nélkül belevágni a közlekedésbe, vihetne mindjárt magával egy koporsót is az ember, ne utólag kelljen azt beszerezni.

Befejezett teremtés vagy fokozatos fejlődés?

Ha megnézzük az 1Mózes 2:2-őt, ott az van, hogy Isten a teremtői munkáját befejezte. Ennyi. Az evolúció pedig azt vallja, hogy a fejlődés egy befejezetlen folyamat, egyszer elkezdődött /vagy spontán vagy Isten indította el – mindkét véleménytábor mögött milliók vannak/, és soha nem fog befejeződni. A fajok állandóan variálódni fognak a környezeti változásokhoz igazodóan, a változások mértéke pedig a darwini álláspont szerint új fajok kifejlődését fogja eredményezni. Most akkor befejezte vagy nem?

Egyszerű a válasz: ha Isten befejezte a különböző fajok teremtését, faji variálódások pedig még mindig léteznek, akkor ebből az következik, hogy ellentétben van a variálódás a fajok létrejövetelével, egyikből nem következik a másik. Akkor a fajok állandók a teremtés befejezése óta, viszont azon belül variálódnak a természeti változások függvényében.

Ha a fajoknak ezt az állandóságát és külön-külön történő teremtését megértjük az 1Mózes 2:2-ből, akkor ezzel ellentétesen a Bibliában más kijelentést nem fogunk találni, sem abba nem fogunk attól eltérő emberi értelmezéseket belemagyarázni, mivelhogy a Bibliában alapvető, a szerzőjét hiteltelenítő ellentmondások nincsenek! Lehetnek részletkérdésekben másolói hibabecsúszások vagy esetleges utólagos betoldások következtében, vagy mert laikusként úgy gondoljuk, hogy mi valamit ellentmondásnak látunk.

Ha a Bibliát nem értjük, vagy felülbíráljuk, és elkezdünk okoskodni a saját szakállunkra /mint Darwin is tette, amikor elméletét felállította/, akkor a Bibliától messze eltávolodhatunk és teljesen fals eredmények közepette Isten nemtetszését vonhatjuk magunkra! Meglepő módon a magát egyedül apostolinak és legitimnek kikiáltó római katolikus egyház állítja leginkább azt, hogy a Biblia tele van hőskölteményekkel, a zsidó népet körülvevő népek kultúrájának átszivárogtatásával, történelmileg nem hiteles feljegyzésekkel, meg nem történt eseményekkel /pl. világméretű özönvíz/. Ugyanakkor ők állítják a kereszténység legprominensebb képviselőiként /legalábbis a világ ezt hiszi róluk/, hogy Isten teremtői eszköze az evolúció volt.

Katolikus csók = evolúciós árulás

Mivel a Biblia nem természettudományos mű, és nem az ember teremtésének hogyanjára válaszol, a darwini fejlődéselméletet és annak minden változatát össze lehet egyeztetni a teremtés-elbeszéléssel. Az összeegyeztethetőség alapja az, hogy a jó teológus sosem abból következtet a világ értelmes Teremtőjére, hogy nem ért valamit, hanem éppen a természeti folyamatok érthetősége vezeti őt arra a gondolatra, hogy a világban s így az evolúcióban is valamiféle isteni elgondolás, szándék jut érvényre, minként ezt az „értelmes tervezés” filozófiai elmélete is állítja. – Ha megkérdeznének, a vitatkozó amerikaiaknak azt üzenném, hogy a darwini elmélet alternatívájaként ne oktassák az értelmes tervezés elméletét, mert ez valóban nem természettudományos, hanem filozófiai-teológiai hipotézis." /Turay Alfréd: A BIBLIAI TEREMTÉS-ELBESZÉLÉS A BIOLÓGIAI EVOLÚCIÓS ELMÉLET FÉNYÉBEN Budapest, KPSZTI, 2006. márc. 6.link/

A katolikus álláspont szerint Isten az evolúciót használta fel, annak ellenére, hogy erre sehol semmiféle Ige nem létezik. Nekik az evolúció természettudományos, a teremtés meg filozófiai-teológiai hipotézis. Ha nem ez a katolikus egyházvezetés egyik legnagyobb árulása Istennel szemben, akkor micsoda? /A legnagyobb nyilvánvalóan a háromság dogmája!/ Szemtől-szembe letagadni/leminősíteni Isten teremtését, amivel a Biblia kezdődik, akkora vakmerőség, hogy párját ritkítja. Szó szerint és tudatosan az ateista tudomány mellé állva meghazudtolja, amit Isten a Bibliában mond!

„Ezt mondja a Seregek Ura, Izraelnek Istene, ezt mondjátok a ti uraitoknak: Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, amelyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyújtott karommal.” (Jer 27:4-5; vö. Ézs 45:12) És Jézus Krisztus nem ugyanezt mondja?!

Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-e, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza.” (Máté 19:4-6; vö. Márk 10:6)

Emögött a teremtette szó mögött a görög poieó/epoiészen szó található, amely a Györkösy-Kapitánffy-Tegyey ógörög magyar nagyszótár szerint: 1. készít, csinál; épít; alkot; 2. teremt, létrehoz; nemz; szül; (857.oldal) A szónak olyan jelentést nem ad meg, hogy kifejleszt /pl. evolúció által/.

Ez a szó a teljes görög újszövetségi konkordancia, az ún. Komputer-konkordancia szerint a görög szövegben 568 helyen szerepel. /vö. Computer Konkordanz zum Novum Testamentum graece, Berlin, 1987. 1570. oldal/ És ami érdekessége a szónak, hogy sehol nem jelent evolúciós fejlődést, vagy evolúció általi teremtést.

Római katolikus istentagadás

Ferenc pápa azt mondja, hogy a természettudományos kutatások eredményei és a teremtő Istenbe vetett hit nem zárja ki egymást. Én közel 40 éve jártam a budapesti Piarista Gimnáziumba, és ott ugyanezt tanultam paptanáraimtól a fizika-, a biológia-, illetve a hittanórákon. Ezt olyannyira egységben láttam, hogy a szegedi JATE Természettudományi Karán végezve kezdtem el teológiai tanulmányaimat, és soha nem éreztem a szakadékot, és még kevésbé az ellentmondást az előbb és utóbb tanultak között. Meggyőződésem szerint Isten fejlődő világot teremtett. A kibontakozás rendjét is Ő alkotta meg...

Tekintsünk a Bibliára úgy, mint istentapasztalatok gyűjteményére, amelyet az egyház Istentől sugalmazottnak ismer el! Ám vegyük figyelembe, hogy olyan ókori műről van szó, amelyet más kultúrában írtak, mint ahol mi olvassuk. Ebből fakadt sok félreértés az évszázadok során. A mindenkori magyarázónak nem szabad elsiklani afölött, hogy az ókori szerző az adott körülmények között a maga korának és kultúrájának megfelelően, sajátos irodalmi műfajok segítségével fejezte ki meggyőződését – folytatja, majd hozzáteszi, ennek megfelelően a Biblia első lapjain olvasható teremtéselbeszélések nem helyszíni beszámolók, még csak nem is nemzedékről nemzedékre áthagyományozott emlékek írásbeli megfogalmazásai, hanem visszatekintő prófétai beszédmódban megfogalmazott hitből fakadó felismerések.” /Thorday Attila teológus plébános: Teremtés és evolúció kéz a kézben jár llink/

Itt azt mondja, hogy mi az ő meggyőződése, és mi az ókori szerző korának befolyása alatti meggyőződése, amiket egyháza Istentől sugalmazottnak ismer el. [Azt persze nem mondja, hogy amit a korszellem evolúciós világnézetként ismer el ma - ugyanez a kategória, hiszen Darwin elmélete a 19. században jelen lévő tényeken alapult!]  Ha tehát azonos a két meggyőződés, akkor azonos a sugalmazottság is. Gyakorlatilag azt állítja: Isten sugalmazása az ateista evolúciós fejlődést a teremtés eszközeként felfogni, azzal azonosítani.

A katolicizmus a legkeresztényibb filozófiát és világnézetet birtokolja, amelyet századok elmélkedései és tapasztalatai dolgoztak ki. A teológiai elmélkedésben és fejlődésben a Katolikus Egyház kimondhatatlanul bölcs és alapos, nagysága egészen elképesztő, ami egy biztos isteni bélyeget sejtet. Még mielőtt megtértem volna, elcsodálkoztam azon, hogy-hogy annyi minden dologban van igaza a Katolikus Egyháznak.” /150 érv, hogy miért vagyok katolikus Írta: Dave Armstrong, 149. pont./

Ezen felfogás szerint a katolicizmus teológiai álláspontja biztos isteni bélyeget sejtet. Különösen érvényes ez az evolúcióval kapcsolatos állásfoglalására, elvégre az meghódította a világot, a világ meg a katolicizmust, azért is büszkélkedhet a legtöbb tagsággal a kereszténységben. Aki ilyet mond, még életében Bibliát nem olvasott, de ha olvasta is, azt meg nem értette, ha ezeket komolyan gondolja! Abban ugyanis helye nincs évszázadok kidolgozott tapasztalatainak, emberi elmélkedéseknek, különösen nincs filozófiáknak, legalábbis ha Isten Szavát Tőle származó irányadó mértéknek tekintjük, nem pedig egy adott kor kultúrájához igazodó irodalmi műnek:

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3:16-17; vö. Kol 2:8)

Felmerül a kérdés, a katolicizmusban mit tekintenek Istentől sugalmazottnak: az irodalmi műfajnak beállított isteni szövegeket, vagy saját bölcsességük évszázados termékeit? Nyilvánvaló állásfoglalásukkal meg is adták a választ a kérdésre.

Az evolúció lila paradicsoma

A kifejleszt görög szava az Αναπτύσσει. A biotechnológia kapcsán idevágó hír, hogy egészséges lila paradicsomot fejlesztettek ki egy amerikai egyetemen. Görögül: Υγιεινές μοβ τομάτες αναπτύσσονται (anaptüsszontai) σε αμερικανικό πανεπιστήμιο. Ez az Oregon State University egyetemen történt, Dr. Jim Myers professzor munkája által. /link/

Ehhez hasonló szó szerepel Luk 4:17-ben: „anaptüsszó/ anaptuxa; ”Izajás próféta könyvét adták neki (Jézusnak) oda. SZÉTBONTOTTA a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva:”. (katolikus fordítás)

Egy másik ehhez hasonló szó az anaptuxousin. (5Móz 22:17, LXX. ford.): „De mert ráunt, hibákat fog rá, azt állítva, hogy nem találtam lányodat érintetlennek. De itt vannak lányom érintetlenségének jelei.” Ezzel TERÍTSÉK a város vénei elé a lepedőt.” (katolikus fordítás)

A kifejlesztés, valaminek az aprólékos kibontása vagy kiterítése hasonlatilag közel áll az evolúciós mechanizmushoz, ahol a biológiai folyamatok nem tudatos, nem tudni mitől mégis célirányos fejlődése mintegy kibontja, kiteríti az élőlények újabb és újabb formáit – természetesen amiről illene tudni, hogy azok csak evolúciós elnevezés szerint új fajok, de a valóságban az eredetileg megteremtett alapfajoknak a genetikailag pórázon tartott alfajairól/fajtáiról van szó.

Ezt a szót viszont a Biblia, mint láthatjuk, egyáltalán nem a teremtésre használja, hanem teljesen más szövegösszefüggésben. És amikor a Jelenések 21:5-ben az olvassuk, hogy Isten mindent újjáteremt, akkor az megint csak nem az evolúciós fejlődés általi újjáteremtést juttatja eszünkbe, hanem egy közvetlen teremtői aktust.

Máté 13:58-ban olvassuk: „Hitetlenségük miatt ott több csodát nem is TETT.” (katolikus fordítás) Talán nem meglepő, hogy itt ugyanaz a görög poieo/epoiészen szó van.

Márpedig Jézus a csodáit úgy tette, ha nekiállt, rögtön végre is hajtotta, és nem kért meg senkit arra, hogy az evolúciós időzónáját állítsa 99 fokra, és legyen türelemmel, hogy mire odaér az időben, addigra meg is gyógyul. Hanem rögtön. Hanem azonnal. Hanem ott, és akkor és helyben. Hát az Isten is így teremtette a férfit és a nőt. Rögtön. Azonnal. Ott és akkor és helyben. Vagy nem világosan és érthetően le van írva, még egy általános iskolás is könnyen megértheti?!

Ha az evolúció igaz lenne...

Akkor a porból történő teremtésből való igazság miatti ellenszegülés ellentéte nem a porba történő visszatérés lenne, hanem vissza az állatvilágba, mivelhogy Isten állatból teremtette az embert. /Állítja a katolicizmus/. „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” (1Móz 3:19, katolikus fordítás)

Andrée Goundot és Didier Bertrand a Francia Mezőgazdasági Akadémia tagjai, közös művükben, a Les oligóéléments-ben (Nyomelemek) arról világosítanak fel bennünket, hogy: „Minden tanulmányozott élő organizmusban (szervezetben) a szén, oxigén, hidrogén, nitrogén, foszfor, mész, kén, klór, magnézium, kálium és nátrium mellett a következő elemek jelenléte is bizonyított ténynek tekintendő: hat nem fémes elem: fluor, bróm, jód, bór, arzén és szilícium; egy átmeneti elem: a vanádium; és tizenhárom fém: vas, cink, mangán, réz, nikkel, kobalt, lítium, rubídium, cézium, alumínium, titán, króm, molibdén és valószínűleg ón (cin), ólom, ezüst, gallium, stroncium és bárium.”

Mindezek az elemek megtalálhatók a föld kérgében, bizonyságául annak, hogy az ember valóban a földből van formálva, ahogyan azt a Biblia megállapítja.

Ezt a romlásnak alávetett testet Isten fazekas módjára nem „földből gyúrta” (szimbolikusan értve: a föld anyagaiból hozta létre!), hanem testileg az állatvilágból hosszú evolúciós úton alakította ki, míg alkalmasnak találta a magasabb rendű lélek befogadására.” /Kókay József-Magyar Imre: Elmosta-e az evolúciót az özönvíz; CHRISTIANUS.O.M.C. Budapest-Bécs, 60. oldal. Lektorálta Dr. Turay Alfréd katolikus egyetemi tanár./

Akkor Ádám és Éva vétkezése nem történhetett meg, holott a Biblia szerint az ősbűn miatt kellett Jézusnak meghalnia, aki Ádám történelmi eseményként kezelt bűnét hatálytalanítja a saját tökéletes életének feláldozásával. Az egyik bűnt és halált hozott, a másik megigazulást /bűn ellenére felmentést/ és életet. Itt egyfelől két személy áll egymással szemben; Ádám, az első ember és Jézus Krisztus. Vagyis a bibliai evangélium feloldhatatlanul összefonódik a kezdetekkel kapcsolatos kijelentésekkel!

Annak okáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;... Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róma 5:12,24)

Ha evolúció létezik /ami a tudomány szerint céltalan természeti folyamat/, nem létezhet őssejtből évmilliók alatt fokozatosan, környezeti hatások szeszélyeitől inspirálva, spontán kifejlődő első ember, akit név szerint megnevez a Biblia, és a nemzetségtáblázatok /pl. Jézus Krisztusé/ a Bibliában egy fabatkát sem érnének: „[Ez] Énósé, [ez] Sethé, [ez] Ádámé, [ez pedig] az Istené.” (Luk 3:38; vö.1Kor 15:45,47)

Minden bizonnyal a folklórból v. a mitológiából ered a boldogság honának Éden elnevezése is; vö. Iz 51,3, ahol az Éden (az Úr kertjével egyetemben) a pusztaság ellentéteként szerepel. Amikor a szerző a ~ot az Édenbe helyezi (Ter 2,8), ezzel az Édent földrajzi fogalommá emeli. – ” /Haag katolikus lexikon, Paradicsom címszó alatt./

Ha csak jelképes Ádám és Éva történelmi helyszíne és bűnbeesése, akkor az emberi jellem negatívumai sem a bűnbeesés miatt kerültek az emberbe, hanem az evolúció termelte ki, tehát az erőszakra való hajlam, a gyűlölet, az irigység és mindenféle gyarlóság, szemek és testi kívánság eredetét nem az ősbűnben kell keresni, hanem erre az evolúció ad hitelt érdemlő választ. Ez esetben a Bibliát nyugodtan ki lehet dobni, mert valóban egy mesekönyv, nincs hitele, sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő tekintetében. Akkor az Isten kijelentése a teremtéséről, hogy „látta, hogy igen jó” (1Móz 1:31) - teljesen hiteltelen és komolytalan.

A Szentlélek nem azt akarja nekünk megmondani, hogy hogyan forog az ég, hanem hogy hogyan juthatunk az égbe”. Vagyis a Biblia nem természettudományos ismereteket akar közölni, hanem üdvösségünkre vonatkozó igazságokat egy adott kor és kultúra nyelvén. /Magyar katolikus lexikon: teremtés és fejlődés, teremtés és evolúció/

Nyilvánvaló, hogy a Bibliában sok kijelentés nem igaz, ha azokat a tudomány és a történelem mai ismeretében nézzük.” /New Catholic Encyclopedia, 1967, 2. kötet, 384.old./

Ellenben az evolúció egy hamis, ravasz, manipulatív elmélet /melyben a fajokba programozott környezethez alkalmazkodó variálódást evolúció címszó alatt összemossák az általuk nevesített törzsfejlődésnek titulált fajképződéssel/, az Isten Szava pedig igazság és tökéletes irányadó mérték! A halál, ami az evolúcióban a mozgatórugó, a Bibliában egy ellenség, és az örök élet, ami az evolúcióban kizárt, a jutalom a hűségesek számára!

Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál... Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (1Kor 16:26; Ján 3:16)

Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.” (Kol 2:8)

Teljesen és totálisan szemben áll egymással az evolúció elmélete és a Biblia kinyilatkoztatása! Ezt csak azok nem képesek meglátni, akik megszállottai annak a hitnek, hogy 'sok kicsi sokra megy' alapon bármi magától kifejlődhet – Dawkins /akkor nyilvánvalóan az is, amit hisznek, vagyis annak ellentéte! - tehát magától semmi!/, és ezt próbálták is tűzön-vízen át keresztül vinni, akiknek a Biblia nem Szentírás, hanem csak egy vallási rege, erkölcsi színezetű pamacsolása a saját korának. Amin már régen túlhaladt a társadalom és a tudományos fejlődés.

Mi a baj velünk, ha mi keresztényként azt valljuk, hogy Isten evolúció által teremtett, amit a tudomány is bebizonyított?! Attól még mi is keresztények vagyunk!” -

Nyilvánvalóan ennek a kérdés feltevésnek a fényében kapott Széchenyi-díjat Szathmáry Eörs világhírű biológus, aki kijelentette:

Az evolúciós elmélet a biológia legnagyobb magyarázó erővel bíró alapja.” /itt/

Állítják:Lényegében az első RNS-molekuláknak nem volt szükségük fehérje-polimerázra azok replikálásához; megismételték magukat.” Ez tény vagy remény? A mai napig nem egy önmagát replikáló RNS jelent meg mesterségesen szintetizált kvadrilliókból!

A legtöbb baktériumnak több ezer génre van szüksége az élethez szükséges minimális funkciók végrehajtásához. Annak ellenére, hogy a legkisebb baktériumsejtek hihetetlenül kicsiek és 10–12 grammnál kisebbek, mindegyik baktérium valóságos mikro-miniatürizált gyár, amely több száz, tökéletesen megtervezett, bonyolult molekuláris gépdarabot tartalmaz, amelyek összesen százmillió atomból állnak, sokkal bonyolultabb, mint az ember által gyártott és az élővilágban abszolút párhuzam nélkül működő gép (Denton, 1986, 250. o.).

Az élet legegyszerűbb formája több millió alkatrészt igényel atom szinten, a magasabb életformák pedig billiókat igényelnek. - Az abiogenezis matematikailag lehetetlen - /itt/

Ezt abból a hipotetikus hazárd számításból származtatni, hogy „ha létezik egy hatékonyabb molekuláris olló, amely sok apró mutációs lépésben érhető el az eredetiből, akkor a rendszerben meglevő kis „lazaság”, ami megengedi a hibás példányok fennmaradását, segíthet végighaladni ezen a lépéssorozaton. Nem is beszélve arról, hogy a „hibás” példányok között megjelenhet egy teljesen új funkció is, ami máshogy járul hozzá a csoport sikeréhez.„ /Apró cseppek indíthatták útjára a földi élet fejlődését MTA.Hu link/

Ennyire telik a dogmatikus akadémiai áltudomány bizonyítékaiból: „segíthet… indíthatták megjelenhet… ” Ami nem más, mint tudományos színezetű giccs, közönséges bóvli, hiszen egyetlen élőlény sem engedheti meg magának, hogy a benne működő rendkívül precíz kémiai folyamatok végbemehetnek/hatnak, működhetnek/hatnak bennük. 

Olyan a valóságban nem létezik, hogy lélegezhet, emészthet, szaporodhat, és ha mindez neki szerencsésen – ki tudja mikor – aprólékosan, kis lépések egymásra rakódása által megvalósul. Mert ha rögtön az első, már hihetetlen összetettséget mutató ’legegyszerűbb sejt’ nem képes produkálni a rendkívül fontos élőre jellemző kémiai kritériumokat, miután az élettelenből magát élővé varázsolta, akkor saját magát kiszelektálja akármely őstrágya szemét dombjára, a darwinizmus zászlaját meg melléje lehet tűzni, már így utólag meg is érdemli, hogy megtegyük!

Aztán hogy a kitüntetett és a kitüntetők is közösen megjelentek-e /vagy megjelenhettek/ templomi közös istentiszteleten, ez talán arra is fényt vet, hogy felfogásilag és tényszerűen mennyire összeegyeztethető e kétféle műfaj, az evolúció meg a teremtés? 

„Az evolúció nagy lépései”-nek okfejtése a szerzőtől, amelyet a brit John Maynard Smith-tel közösen írt – azzal a ténnyel, hogy a modern molekuláris biológia lényegében lerombolta Darwin elméletét azáltal, hogy megmutatta a fehérje összetettségét és annak lehetetlenségét, hogy a fehérje véletlenszerűen alakulhatott ki:

"A molekuláris biológus Douglas Axe becslése szerint az összes 150 kapcsolódású aminosav-szekvencia közül 10⁷⁴-ből 1 lesz képes stabil fehérjévé alakulni. Azt mondani, hogy valaminek az esélye 1 az 10⁷⁴-hez, a gyakorlatban nem különbözik attól, hogy azt mondjuk, hogy nulla. Nem meglepő, hogy még kisebbek az esélyei olyan stabil fehérjék megjelenésének, amelyek valamilyen hasznos funkciót látnak el, és ezért szerepet játszhat az evolúcióban. Axe 1 az 10⁷⁷-hez határozza meg ennek az esélyét.

Más szóval, az óriási olyan nagy, és a kicsi olyan kicsi, hogy a neodarwini evolúció - eddig - gyakorlatilag használhatatlan. Próbáljon valaki mutációt elérni egy 150 kapcsolatból álló zagyvaságból egy működő, hasznos fehérjéig, és garantáltan sikertelen lesz. Próbálja ki tíz, ezer, millió mutációval - kudarcot fog vallani. Az esélye szinte semmi. Nem lehet megtenni."
/David Gelernter, a Yale számítógépes tudományok professzora - Claremont Review of Books magazin - A Yale egyik prominens tudósa használhatatlannak nevezte Darwin evolúciós elméletét, videóval itt/

A biológia legnagyobb magyarázó erővel bíró alapja - vagy a Biblia, amely nem magyarázó erővel bír, hanem rajta van az Isten ihletettségének a pecsétje, amit a beteljesedett próféciák igazolnak és hitelesítenek! És éppen ezért nem lehet a Biblia ihletett szóhasználatával kifejezni a tőle elidegenedett filozófiát: az ember származását az állatvilágból eredeztető darwini evolúciót. Hanem csakis hitehagyás által és annak árán!

Jézus sírt Jeruzsálem felett

És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik neked a te békességedre [valók]! de most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét. (Lukács 19:41-44)

A zsidó nemzet I. századi bukása a bizonyíték, hogy igazak a Biblia figyelmeztető szavai, érdemes mindenkinek megfontolnia azokat, akiknek kedves az élete, és szeretne jobb napokat látni...

"Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta úgy, hogy a nem láthatókból állt elő a látható... Te vagy egyedül az Úr /JHVH/JAHVE/JEHOVAH/! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le." (Zsidók 11:3; Neh 9:6)

Evolúciós önkifejlődésnek, önmagyarázatoknak, emberi bölcsességen alapuló, közkedvelt filozófiáknak nincs helyük egy teremtett világban!

Jól gondolja meg tehát mindenki, hogy mit hisz és mit vall igaznak, vagy mit magyaráz bele a Bibliába, vagy mit szed ki belőle, esetleg mit forgat ki benne. Mert a jutalma aszerint lészen: nem amit az evolúció mond, hogy az univerzum sivár atomtemetője vár mindenkire; és hogy „élvezd az életet, hiszen Isten valószínűleg nem létezik” /R. Dawkins jelmondata/; hanem ahogy a Biblia mondja:

Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Gal 6:7-8)

[Lásd még: A katolikus egyház kapcsolata az evolúcióval – a hitehagyásra jellemző kompromisszum. /Cserháti Mátyás biológus pdf/] 

Nincsenek megjegyzések: